Somogyi Néplap, 1980. május (36. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-25 / 121. szám
Ivan Canev HÁZ — Szervusz, meleg otthonom, szervuszl Látom, lélegzet — füstöt ont a kémény. Megállók itt, fáradt utómnak végén, s szólítalak: »Piros tüzecske, zúgj, amíg szeme ki nem hamvad, te égj, égj!« — Szervusz, meleg otthonom, szervusz! — Szervusz, szervusz, én fényes otthonom! Látom, ragyogsz — a gyermekkori napnak sugaraitól tündököl az ablak. Közeledem hozzád hallgatagon, ahogy a könnycsepp árkain az arcnak. — Szervusz, szervusz, én fényes otthonom! — Szervusz, csöpp házikó, szülőhelyem! Látom, te sírsz — küszöbön áll mamácska, és nyújtja reszkető kezét a drága. Istenhozott vagyok itt szüntelen, még akkor is, ha koldusbotra szánva jövök hozzád, otthon, szülőhelyem. Fordította: Utassy József FALUSI HAZAK Bcnyi László rajza. Iker csillagok Tizenhat ifjú alkotót — írót, költőt — mutat be két izgalmas, újszerű kötet A Fiatal magyar prózairók azokat, akik 1965 és 1978 között jelentkeztek regénynyel, verssel, novellával az irodalmi életben. Asperján Györgytől Újhelyi Jánosig ível az írók sora: közülük legidősebb a novellában jeleset alkotó Császár István, a legfiatalabb pedig Spiró György és a családregény műfajában figyelmet keltő Bereményi Géza. Tizenhat portré: tizenhat életút... Izgalmas ez a kötet! Az Akadémiai Kiadó jelenteti meg — Kortársaink című sorozatában — az ünnepi könyvhétre. Az írok közül legsikeresebbnek talán Ba~ lázs Józsefet ítélhetjük: regényeit sorra megfilmesíti Fábry Zoltán, két műve finnül is megjelent. A paraszti ábrázolás, a szociográfiai megközelítés, a vagányság, az intellektuális próza ifjú mesterei: Ördögh Szilveszter, Kurucz Gyula, Czakó Gábor, Csörsz István, Munkácsi Miklós, Nádas Péter olyan hősökről és olyan élményekről szólnak, amelyek új látásmódot is tükröznek. Az ifjú prózaírökat bemutató könyv testvér kötete a Fiatal magyar költők, 1969— 1978. Ez hasonló fölépítésben 31 fiatal költő életútját >és világképét térképezi föl. Szembeötlő itt a számbeli különbség. A pályakezdő költők seregében azonban kevesebb a markáns egyéniség, mint a prózaírókéban, s az összehasonlítás is csak ritkán állná ki a próbát. Az elemzések — ugyancsak fiatal irodalomtörténészek, kritikusok tollából — helytállók; igyekeznek fölmérni a tényleges értékeket, deszub- jektíve a legnagyobb jóakarat ellenére sem olyan meggyőzőek, mint a másik kötetben. Az ötlet azonban elvitathatatlan: fölsorakoztatni mindazokat, akik a holnap: a következő évtized — évtizedek — irodalmi életét kiteljesít(het)ik. Mindkét könyv nagy érdeme, hogy számol a szomszédos országok magyar nyelvű lírikusaival és prózaíróival is. Mihail Solohov A próba — Ha jól emlékszem, Tyu- tyikpv elvtárs, maga régebben párttag volt — mondta a járási Komszomol-bizott- ság titkára a vele szemben ülő, zsírba süppedt szemű, önelégült férfinak, akin divatos, bő bunda volt. Az nyugtalanul fészkelődül kezdett a kopott karton hu- zatú széken, és zavartan motyogott : — I-igen . .. tudja .,, én, ő-ő-őöő, kereskedelemmel foglalkozgattam, aztán engem, egyszóval, a saját kérésemre kizártak a pártból. — Nos, a következőkről lenne szó: magával együtt fog az állomásra utazni a falu pártsejtjének titkára, Pokuszajev elvtárs. A mezőgazdasági kiállításra irányították. Én nemigen ismerem, éppen ezért kérem, mint volt párttagot, a következőre : kettesben, egy fogaton mennek az állomásra; maga tettesse, hogy igazi nepman (ehhez a szerephez egyébként teljesen illik a külseje), és finoman puhatolja ki, hogyan gondolkozik az elvtárs. Szedje ki belőle, mi a véleménye a Komszomolról, mennyire mély a kommunista meggyőződése . .. Próbálja rávenni, hogy színt valljon, aztán írjon az állomásról! — Hogy úgy mondjam, afféle kis politikai vizsga — mondta Tyutyikov, és hájas tarkóját megbiccéntve elmosolyodott. — Ës írjon, hogy szerencsésen megérkeztek-e! — kiáltott utána a tornácról a titkár, miután kikísérte. Esteledik, országút, sár .. . Pokuszajev, hosszú lábait szét vetve, hátával a baknak dőlve a kocsin bóbiskolt; szeplős arcán átsuhantak az utolsó, kósza árnyékok, a szekér kitartóan nyikorgóit. Tyutyikov sokáig nézegette szomszédját, aztán kis bőröndjéből kolbászt, kenyeret, uborkát vett elő, és harsány csámcsogással enni kezdett. Pokuszajev felébredt, féloldalasán előrefordult, töprengve nézegetni kezdte a hitvány kis ló vedlő hátát, és rosszkedvűen gondolt rá, hogy elfelejtett enni az út előtt. — A kiállításra? — kér-, dezte teli szájjal Tyutyikov, és egy nagyot nyelt. — Igen. ' — Hm, marhaság. Az embernek nincs mit enni, ezek meg kiállítást... / — A kiállítás nagy haszonnal jár a parasztság számára — válaszolta kelletlenül Pokuszajev. — Micsoda marhaság. Pokuszajev nem válaszolt, csak a lába rándult meg. — Olyasmit csinálnak, ami fölösleges. Nézzük csak mindjárt ezt a Komszomolt. Hisz csavargó ez mind! Rég le kellett volna csukni őket. — Ne jártasd a szád! Kapsz a pápaszemedre, ha nem hagyod abba! —Ha én lennék hatalmon, megtanítanám őket kesztyűbe dudálni. Eligazílanám én ezeket a pimasz komszomo- listákat. Micsoda istentelen csirkefogók. Feltűntek az állomás távoli. hunyorgó fényei. Tyutyikov, aki úgy teleette magát, hogy levegőt is alig kapott, tovább csepülte azokat az »istentelen komszomolistá- kat«. — Vagy például a fejükbe vették, hogy légiflottát építenek! Agyon kellene verni a taknyosait, ahol csak vannak — lihegte végképp kifulladva Tyutyikov, és csiptetőjén keresztül, oldalról leste Pokuszajevet. — Legelőször persze a fejeseket ... De nem adatott meg neki, hogy befejezze elmefuttatását. Pokuszajev fölállt a bakon, beesett hasával esetlenül rádőlt önelégült útitársa zsíros tarkójára. A két összefonódott, ívbe görbedt emberi test nehézkes toccsanással fordult le a sárba. A ló megállt. Tyutyikov, aki már rájött, hogy ennek a fele sem tréfa, megpróbált felállni, de a ne- kis'zilajult titkár, nagy szu- szogás közepette, lábát szélesen megvetve, a hátára fordította. Az emberkupac alól Ehe- gés, nyögés hallatszott. — A Komszo... a titkár kért meg... viccből — lihegte az egyik ember — vad rikoltás volt a válasz, meg valami olyan hang, amilyet a rugdosott zaboszsák ad. "•A fiú, minden kétséget kizáróan megbízható — írta az állomásról Tyutyikov —, de... — és egy pillantást vetett csupa sár bundájára, megtapogatta kibicsaklott térdét, és feldagadt ajkával hang nélkül suttogott valamit — de ...« Szomorúan nézegette a ki-' vert üvegű cvikkerét, ceruzájával a megkékült orrnyergét simogatta, lemondóan legyintett, majd folytatta a levelet: »... de ennek ellenére megérkeztem az állomásra.« Fordított« : Bratka László Jegyzetek a történelmi kutatásról 1 •:<**%.- ri:, ;r?ÍT Hogyan és milyen, tanulságokat merítsünk a múltból? Az ember az, aki — a világegyetemben egyedül — tudatosan átéli, kutatja és megismeri saját történelmét. De nem a puszta ismeret kedvéért. Múlt századok letűnt eseményei, nagyszerű és hitvány alakjai, s a történések mélyén húzódó törvényszerűségek morális és szociológiai tanulságai kimeríthetetlen gazdagságúak. Ez a gazdagság csábít, ösztönöz. Csábít, hogy a társadalom átalakításának időszerű programjait történelmi tanulságokkal, a múltból vett analógiákkal dúcolják alá, s ösztönöz, hogy földerítsük nagy formátumú történelmi alakulások máig érvényes folyamatait és a ma társadalomalakító programjait szervesen illesszük ezekhez. Ilyen kor a magyar dualizmus, a magyarországi pol- gárosulás fölgyorsulásának ideje. Akkor jöttek létre nálunk a polgári társadalom alapjai. Sok társadalmi, gazdasági, művelődési változás hatása egssztn a máig nyúlik. E hatások pontos körét még nem tisztázta a történettudomány. Meggyőződésünk azonban, hogy ehhez a siófoki kétnapos településtörténeti konferencia — a kutatások eredményeinek ismertetésével és esetenként a vélemények ütköztetésével — hozzájárult. A múlt században az ország lakosságának nagy része falun élt, - megélhetésének alapja a föld volt. Miiyen változások érték e döntően paraszti népességet az 1848-as jobbágyfelszabadítás után, hogyan változott a parasztság életmódja? — Vörös Antal vizsgálta ezt a társtudományok eredményeire is erősen támaszkodó előadásában. A jobbágyi kötöttségektől megszabaduló »föld embere« kölöncként sű.'ycs örökséget cipelt magával: a korábbi robot, dézsma és egyéb feudális szolgáltatások gátolták az egyéni kezdeményezést. A hagyományos gazdálkodás kevés munkát és szakértelmet kívánt, viszonylag szerény beavatkozással is megtermett a gabona. Az évszázados rossz beidegződést a viszonyok változásával nem lehetett azonnal föloldani. Az 1850— 60-as évek sajtója tele van panaszokkal; a fölszabadult jcbbágyokat leginkább vaia- rvii. tompa bágyadtság jellemezte. E panaszok nárom csoportja: az új gazdák könnyelműek, idegenkednek a napszámosmunKátől és ragaszkodnak a régi gaz- célkodási módszerekhez. Közülük a legutolsói Priemes szemügyre venni. Európában jó ára volt * Cf.v négyzetméter. Szöllőssy Enikő szobra. Dino Buzzati Házkutatás — Nos, ur'*m, ehhez mit szól? • — Esküszöm, biztos úr, a pisztoly még egy órája itt volt, ebben a fiókban! Egy szép, töltött pisztoly, engedély nélkül. — Mind ezt mondják. De ha utánanézünk a nyilvántartásban, kiderül, hogy nagyon is van egedélyük . . . — Nem, nem, esküszöm! — Akkor hol van? — Hát... nem tudom .,, valaki elvette ... — Túl kényelmes kifogás. — Szavamat adom törzsőrmester úr, valaki titokban elvihctte. . . Giuditta. Giudit- ta! Nem te nyúltál bele a fiókomba? — Mit jut eszébe, uram? — Pedig valaki volt, valaki tönkre akar tenni... — No, hogy bebizonyítsam , a jóindulatomat, mutassa legalább azokat a felforgató iratokat és kiáltványokat. — Ö azonnnal, főtörzsőrmester úr. Tessék, ide vannak zárva, ebbe a kis faliszekrénybe; látja, van itt egy titkos rekesz. He-he, tudunk ám szervezni mi. a társadalom ellenségei! Tessék, itt, tessék ... várjon ... pedig... itt voltak ... Istenem, nincsenek! Ellopták . .., hogy tönkretegyenek a disznók! — Drága uram, azt hiszem túl sok türelmet tanúsítottam niár eddig is. — Ö. én szerencsétlen!... Felügyelő úr, szánjon meg, valaki tönkre akar tenni, hagyjon még egy lehetőséget a menekvésre. Két hullát tartok a pincében. — Mindjárt kettőt! —Igenis, uram. — Kinek a hulláját? — Nőkét. Nagyin fiatalokét ... Ezzel. a két kezemmel fojtottam meg őket■ — Es az ok? — Ej, ej, főfelügyelő úr, nem fogja elhinnni: igazi perverzió ... Erre tessék! Az a kisajtó jobbra ... Óvatosan, meredek a lépcső. . . Tessék, menjenek csak előre. Ott, a sarokban, a ponyva alatt— Itt? — Igen. — Itt csak egy rakás szén van. — Kegyelem En nem értem, excellenciás uram, nem több mint két napja... Itt üssön meg a guta, ha ... Giuditta, Giuditta! Nem te vitted el azt a két hullát? — Én? Még tréfából se mondjon ilyet a nagyságos úr,, én ebben a házban egy tűhöz sem értem... — Most már elég. Megelégeltem, hogy az orromnál fogva vezessen ... pisztoly... felforgató iratok, hullák ... mind mese! A törvény nevében letartóztatlak. Ide a kezedet! (Es hallotszgtt a bilincs kattanása.) C«*ntaveri Júlia fordítása gabonának, s ez egyfajta — mint később kiderült: na- mis — biztonságot jelentett. Régi recept szerint kevés munkával, különösebb beruházások nélkül is megtermett annyi, ami az élethez kellett. A robot megszűnésével számottevő szabad idejük maradt a volt jobbágyoknak. Ez a korszak a házilag készített díszes népviselet, a fafaragás, a népi építészet fölvirágzásának ideje, de e hamis biztonság szolgált a falusi »kasztrendszer« — a» társadalmi különbségeknek az apróságokban való rafinált jelzése — megmerevedésének alapjául. A tudást, a szorgalmiét nem tekintették ér: ték mérőnek. E rendszer legnagyobb hibája, hogy a termelt gabonamennyiség — alap az eleihez — erősen ki volt szolgáltatva az időjárássze- szeiytinek és az áringadozásoknak, s a megfontolt oe- ruházások helyett könnyelmű költekezésre csábított. Hiába figyelmeztetett Táncsics Mihály: »Több a nap, mint a kolbász«. Az intő szó mit sem használt. Ebből az állapotból csak a gabona- konjuktúra vége — a tengerentúli . olcsó búza megjelenése — zökkentette ki a magyar parasztságot. S ak- koi indult meg nálunk — ha nem is viharos gyorsasággal — a valódi tőkés fejlődés. A dualizmuskori polgáro- sulásnak fontos eszköze az iskola, és á különböző művelődési intézmények. A vá- rosodás, az ipari fejlődés szakképzett emberek tömegét tudta fölszívni, s ez tette az iskolázást komoly társadalmi igénnyé. A század- fordulóra 2,5 millió ember lett Magyarországon városlakó. Hogyan tudta e váU t ,zárokat követni az iskolait ndszer és a közművelő.-- dés? Kanyar József, a kaposvári levéltár igazgatója regionális összehasonlító vizsgálatokat folytatott erről a kérdésről. A kép nem épfen szívderítő: bár a műit század utolsó évtizedeiben gyorsan csökkent az analfabéták száma, arányuk még mindig igen magas Somogybán. S kimutatható ugyan, hogy a magasabb műveltséget, képzést adó középiskolák száma nőtt a megyében, a társadalmi igényekhez jobban igazodó iskolatípusok (reáliskola, kereskedelmi iskola) megjelenése ké- sia. Igaz, hogy az iskolának és a többi művelődési intézménynek városképző feladata van, hiszen iskola és város egymást emelve növekedett. A kutatás szerint azonban a fölgyorsult pol- gárosulást, a kedvező gazdasági változásokat, az iskola- hálózat fejlődése nem követte ugyanilyen arányban . Milyen volt az egykori Kaposvár? Sokan foglalkoztak már ezzel, de kevesebben, hogy kikből állt ' Kaposvár uralkodó elitje. And- rássy Antal adatai szerint a kaposvári irányító testület összetétele tipikusan kisvárosi volt. Iparosok, kereskedők, ügyvédek, orvosok, bérlők, építési vállalkozók ültek a tanácsnoki székekben. Befolyása azonban itt is elsősorban a pénznek volt, illetve a pénzes embereknek. Közülük az első helyen említendő a leggazdagabb adófizető, az Eszterházy-bérlő Freystädtler Antal, akinek a keze messzire elért Idővel — a vasút fejlődése miatt — megnőtt a terménykereskedők befolyása is. Kaposvár uralkodó elitje tehát egyáltalán nem a klasszikus népképviseleten alapult, s igin messze volt attól, amit a liberális teoretikusok elképzeltek. A településtörténeti konferencia előadásait hosszan idézhetnénk: megannyi érdekes, izgalmas kérdése a kornak. Haszna az elhangzottaknak akkor lesz igazán, ha a részkutatások eredményei meggyőző szintézisbe olvadnak. Csupor Tibor
