Somogyi Néplap, 1980. március (36. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-01 / 51. szám
Mi lesz veled, Malomárok? 3,4 millió a munkálatokra Az átutazóból talán csak egy röpke fejcsóválást vált ki, a donneri lépcsős hídon áthaladókat és a strandra járó fürdőzőket már nap nap után bosszantja. Aki ott lakik, és már háromszor öntötte ki otthonából a szeny- nyes áradat, lehet, hogy álmában is átkozza. Iszap, szenny, hulladék, döglött- kutya és használt autógumi, szúnyog és bűz. Egyszóval: gond. Ez a Malomárok. A város lakóit szintén foglalkoztatja; a legutóbbi tanácsülésen interpelláció is elhangzott. Egy kis ároktörténet A múlt századbeli tervezők valószínűleg nem gondoltak arra, hogy egy évszázad múltán, szinte megoldhatatlan feladat elé állítják a mai városrendezőket. Akkor ipar kellett a városnak, s Kaposvártól keletre — a Szarkavár környékén — azért vezették ki a Kapós folyóból ezt az oldalágat, hogy vízével malmokat hajtsanak. Az árok vizét aztán az egykori közvágóhíd környékén — a mai húskombinát mellett— visszavezették a folyóba. Az árkot alacsony esésűre tervezték, hogy a földuzzasztott víztömeg öthat méter magasból lezúdulva megfelelő energiával hajtsa a gépeket. Most, hogy rég megszűntek a vízimalmok, s nem vezetik a Kapos vizét az árokba, épp ez a csekély lejtés okozza a legtöbb bosz- szúságot Az alján ugyanis — többnyire a hosszan tartó szárazságok idején — úgynevezett pangó'vizek, vagyis tócsák képződnek, amelyek- ' ben elszaporodnak az algák, a sekély viz . eliszaposodik, partját fölveri a gaz, s kialakulnak a bevezetőben vázolt áldatlan állapotok. Nem lehet betemetni Fölvetődik a kérdés: ha már nem folyik a Kapos vize az árokba, akkor miért van rá szükség és honnan származik az a víz, amelyet időnként mégis látni benne. A válasz egyszerű, a megoldás azonban kissé bonyolultabb. A Malomárokban ma kizárólag csapadékvíznek szabadna lenni. (Hogy nem egészen így van, arról viszont nem az árok fenntartói tehetnek.) Az árok tehát csapadékvíz- elvezető csatorna, betemeti es megszüntetni egyszerűen nem lehet. Az az elképzelés, hogy a vasúttól délre eső szakaszon három helyen átvezetik a vizét a Kapósba. Az első átkötés már évekkel ezelőtt megtörtént — a termálfürdő mögött — a másik kettőt az idén kellene elKészuîôdés a Virág utcában M fonyődipartén, lény diák között végezni. Az egyiket a Gilice utca keleti felén, ahol az árok átmegy a vasút alatt, a másikat a vasúti felüljáró, mellett. Utána lehet csak az egész szakaszt kibetonozni, illetve befedni. A tervek készen vannak Mivel nem újkeletű problémáról van szó, a rendezési tervek rágóta készen vannak. Az összes költség mintegy tizenöt millió forintra rúg. A városi tanácsnak azonban mindössze egymillió forint állt rendelkezésére a múlt évben, s ezt a pénzt is az Országos Vízügyi Hivatal adta. Arra volt csak elég, hogy elkészítették a két átkötés kiviteli terveit «és kisajátították azt a telket, ahol az árok vizét át kell vezetni a Kapósba. Az idén ezeket az átkötéseket kellene megvalósítani, s valószínűleg el is készülnek vele. A városi tanács azonban önerőből nem képes ennyi pénzt áldozni az árokra, ezért a város és a megye kérvénye ott fekszik az Országos Vízügyi Hivatal vezetői előtt. Néhány nappal ezelőtt 3,4 millió forintot kaptak, hogy folytathassák a munkát. A fennmaradó összeget tanácsi pénzekből kellene »kigazdálkodni«. Erre azonban jelenleg nincs mód. Szinte biztos tehát, hogy a Malomárok végleges rendezése áthúzódik a következő ötéves tervidőszakra. L. J. Mintegy 1300 méter hosz- szú és 150 méter széles a Somogy megyei Tanács Úttörő- és Ifjúsági Üdülőtábora a fonyődi parton, a Virág utcában. Hat úgynevezett altábort foglal magába. Egy-egy turnusban ezer úttörő és 150 felnőtt (pedagógusok, ifivezetők) táborozhatnak majd e fenyőkkel, nyírfákkal ékes üdülőhelyen. 1973-ban kezdte építtetni a megyei tanács (eddig 200 millió forintot költött rá), s a terv szerint az idén június 21-én megnyithatja kapuját a fiatalok előtt. Addig azonban még sok munka van hátra. Jelenleg két vállalat brigádjai építik a faházakat, s a már kész épületekben villanyt, vízvezetéket szerelnek, egyéb szakipari munkát végeznek. A tábor 16 állandó dolgozója is a helyén van, s időnként egy-egy csapat fiatal érkezik, hogy társadalmi munkával segítsen. — Nagyon szép, kényelmes üdülőtáborban szeretnénk fogadni az úttörőket — mondja Teremi József táborvezető. — De ahhoz, hogy minden az elképzelésünk szerint valósuljon meg. bizony, sok tevékeny kézre van szükség. Röviden, kertelés nélkül kimondom: sok társadalmi munkát várunk még a megye fiataljaitól, úttörőitől. Természetesen nem azt kérjük tőlük, hogy faházakat építsenek vagy egyéb szakipari tevékenységet vállaljanak, arra itt vannak a felnőtt szakemberek, akik remélhetőleg időben befejezik a munkát. A tábor csinosítását, parkosítását várjuk a gyerekektől. A bogiári kertészeti szakközépiskolások például már eddig is sokat dolgoztak itt, s március 22-fen és 29-én ismét eljönnek. A többi között vállalták, hogy a tábor fásítási tervét társadalmi munkában megvalósítják, együtt az intézet kertészeti szakembereivel, tanáraival. A fásításra 19 ezer forintot szánunk. Szeretnénk, ha a bogiárihoz hasonlóan a megye többi iskolái, úttörőcsapatai, esetleg KlSZ-szerve- zetei is segítenének. Áprilisban és májusban minden vasárnap várjuk a társadalmi munkára kész fiatalokat. A tábor a megyei úttörőké. A Balaíon-partiaké és a belső-somogyiaké egyaránt. Mégis: egy-egy zselici pajtásnak minden bizonnyal nagyobb élményt adhat a ío- nyódi üdülés, mint például egy siófokinak. A Balaton- parti gyerekek viszont valószínűleg szívesen utaznának az ország más tájaira, mondjuk, hegyek közé, esetleg történelmi, művészettörténeti emlékekben gazdagabb vidékekre. Erre Is lesz mód — csereüdültetés révén. Sőt külföldi gyerekeket is ffH gadnak majd a - laborban, hogy a somogyiak fis eljuthassanak NDK-ba, Lengyelországba. — Az idén öt turnust fogadunk, az ötödik lesz aa őrsvezetőképző-tábor — mondja Teremi József. — A következő években . valószínűleg egy turnussal több lesz, de még így is mindösz- sze két hónapig, tehát a főszezonban »üzemelhetünk«. Jó volna ezt az időt meghosszabbítani. Hiszen vonzó a Balaton-part tavasszal .és kora ősszel is, és a tapasztalatok azt bizonyítják: a fiatalok szívesen utazgatnak, kirándulnak az említett évszakokban. Ezért arra gondoltunk, hogy az elő- és utószezonban országjáró diákoknak, ifjúmunkásoknak adjuk ki a szálláshelyeket, így hat hónapig tarthatnánk nyitva, s némi haszonnal is járna a vállalkozás. A fiatal turisták nedig örülnének az olcsó szállásnak. — Egy-egy gyermek tíz napig tartó üdültetése menynyibe fog kerülni? — 1060 forintba. Ehhez 160 forinttal járul hozzá a szülő. Remélhetőleg a következő években sokan fogják élvezni a Balaton örömeit a fo- nyódi táborban. Se. A. Vegyszerkeverő tartály Korszerű vegyszerkeverő tartályt készített a somogyiadi termelőszövetkezet műszaki gárdája Bózsa László műhelyvezető irányításával. A kétezer liter vegyszer feloldására, megkeverésére és a K—700-as permetező tartályba való bejuttatására szolgáló berendezés révén sokkal gyorsabb és könnyebb lett a munka. Korszerűbb a szolgáltatás Nagyatádon Piaci korkép Retek — hóesésben À lakossági szolgáltatások helyzetéről és a továbbfejlesztés lehetőségeiről tárgyalt a napokban a nagyatádi városi párt-végrehajtó bizottság. A testület megállapította, hogy az elmúlt években az ipari szolgáltatás valamennyi ágazatban dinamikusan fejlődött. A városban levő szolgáltatóegységek korszerűsödtek: bővült a teljesítőképességük, , színvonalasabbá vált a munkájuk. A vállalatok, szövetkezetek új beruházásainak hatására 1980- ra megkétszereződött a teljesítmény. A magánkisipar — mintegy százan tevékenykednek itt — kiegészítő, de változatlanul fontos szerepet játszik a lakosság ellátásában. mm* A városban jelenleg 1300 gépkocsi van személyi tulajdonban. Javításukat alapvetően a Komfort Ipari Szövetkezet autószervize végzi. Kapacitása, a korábbi évi 60 ezer munkaóráról, 120 ezerre emelkedett. A karosszériát javító részleg bővítésére azonban — a tervezettől eltérően — csak a következő tervidőszakban kerülhet sor. A szervizben tavaly 17 545 gépkocsit javították; kétszer annyit, mint öt évvel ezelőtt. Jól bevált a zárt rendszerű gépjárművizsgáztatás is. Szükség van viszont a szerviz belső ellenőrzésének további finomítására, a szolgáltatások színvonalának emelésére. Tavaszból a hétvégi és a* ünnepnapi hibaelhárítást segíti majd az autóklub »sárga angyala«, az Atádon székelő siegélyszolgálati kocsi. Az elektromos háztartási gépek és elektroakusztikai eszközök javítása iránt ugyancsak nőtt a kereslet; az új, korszerű Geika-szerviz lehető- ve teszi valamennyi ilyen cikk javítását, még a színes tévékészülékeket sem kell Kaposvárra szállítani. Megnőtt az átalánydíjas szolgáltatást igénybe vevők száma, a szerviznek azonban — mivel a munkája nem panaszmentes — a korábbinál színvonalasabb tevékenységet kell végeznie. Az építőipari szolgáltatás első számú gazdája a Komfort szövetkezet. Sajnos, a lakáskarbantartási igényeket — megfelelő kapacitás hiánya miatt — nem sikerült kielégítenie. Ezen a területen továbbra is a kisiparosokra hárul jelentős feladat. 1975-ben 18 volt, jelenleg 29 főállású építőiparos van a városban. Mellettük jelentős még azoknak a száma is, akik éltek a munkaviszony melletti ipargyakorlás lehetőségével. Ennek ellenére sok a kontár. Jelentős szolgáltatási igényt elégít ki a Lady szövetkezet méretes szabósága és a cipőjavító-részieg, ahol viszonylag rövid a vaUalasi idő. Az év elejétől bevezették a gyorsjavítási szolgáltatást is. E szakmában azonban gondot okoz az utánpótlás biztosítása. A személyi szolgáltatások terén is jelentős változások következtek be az elmúlt években, elkészült a fodrász-kozmetikai szalon, korszerűsítették a régi üzletet. Megnőtt az igény a textil- tisztítás iránt: a forgalom három- és félszeresére emelkedett. A Patyolat-szalon megnyitásával a vállalási idő a korábbi 14-ről három napra csökkent. Javult és bővült a kereskedelmi szolgáltatások színvonala és köre, a kölcsönzőbolt választékát viszont az afész- nak bővítenie kelL A testület több fontos szolgáltatás fejlesztésével, a hiányszakmában jelentkező gondok megoldásával kapcsolatos feladatra hívta föl a figyelmet — azért, hogy Nagyatádon tovább javuljon a szolgáltató munka minősege, bővüljön kör*. Az utolsó februári napon a legkomorabb téli hangulat fogadta a kaposvári hetipiac vásárlóit. Ezúttal még néhány száj. tízforintos tulipán és aranyeső sem tudott tava- szias hangulatokat ébreszteni. Megjelent az első hamvas hónaposretek. Az. emberek nem hittek a szemüknek — még kevésbé hittek volna, ha az áráit ki is merik írni... • Sajnos, nem csupán a primőrök ára volt szembeszökően drága. A fejeskáposzta — amelyről egyébként már harmadik hónapja mondják, hogy »fogyóban van« — ezúttal 16—18 forint volt kilónként. Mennyibe fog kerülni, ha valóban fogyóban lesz? A burgonya továbbra is a rokonszenves, 5,20-as jkilón- kónti áron kapható. Ennél országszerte egy tojás árával — 1,40—1,80-nal — több. Mindkét cikk a fővárosban a legdrágább: 7,10 a burgonya és 2 forint a tojás. Kaposváron tojást 1,30-ért is lehet venni. Óvakodnék azonban e •legolcsóbb« portékának reklámot csinálni. A főzőhagyma országszerte — így nálunk is — 12 forint. Ennél csak Szolnokon olcsóbb lényegesen: 8,50. A lila hagyma áremelkedése megállt, 16—18 forintnál. A kaposvári fokhagymaárusok sajátos »fáziskésésben« vannak az országos árakhoz képest: hetekig ötvenért mérték, mikor másból 60—90 volt. Most viszont, hogy más városokban mérséklődött vagy meáliapodott az ár, 80-ért kínálják. Pedig Budapesten is »csak« 70. A vegyes zöldség kilónként 16—20 forintba kerülne, ha adnák úgy. Többnyire csak csomónként kínálják öt forintéit. Vaskosabb zöldhagymát szálanként adtak 1,50-ért. Csomója 3 forint. A sütőtök darabja nyolc forint. Alighanem ez minden idők eddigi legdrágább sütnivalója. Ugyanennyiért nem látszott drágának a karalábé. A cékla kilója öt forint. Föltűnést keltett a 80 forintos sampinyon gomba. Az alma — valamint az ára — jól tartja magát: 13 forintért már szem-szájnak ingere. A két szélső ár: Zalaegerszegen 10, Békéscsabán 15 forint. Ismét föllelhető volt Kaposváron a körte. Meglehetős minőségben negyedszáz forintért adták. Ennyiért kapható Kecskeméten is. Vörös csirkét és fehér tyúkot a korábbinál drágábban, kilónként 50 forintért kínálnak Somogybán. Szegeden és Szolnokon ennél 15 forinttal kevesebbért is. A fővárosban 45 az élő csirke és 36 a tyúk kilója. B. P. A Vas-Müszaki és Hűtőgépjavító Ipari Szövetkezet 1980-ra még rendelkezik víz,- villanyszerelési szabad kapacitással Érdeklődni lehet: Buglárlelle, 10-35-ös telefonsz;! mon Ügyintézők: Hompola Gábor és Sági István. Címünk: 8630 Boglárlelle, Klapka u. 11. (53886)