Somogyi Néplap, 1980. március (36. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-28 / 74. szám
Három nemzedék napja ■ Idősek, fiatalok és legfiatalabbak, katonák, tűzoltók, civilek. A barcsi II. számú Általános Iskola udvarán bárhová pillantott az ember tegnap délután, jó hangulatú, vidám munkát látott. Valóban három nemzedék mozdult meg egyetlen célért — hogy az országos úttöröakció keretében a XII. kongresszus tiszteletére a hajdani »mostoha« iskolaudvarból sportolásra, játékra alkalmas birodalmat varázsoljanak. A munkára szólító plakát hetek óta kinn függött az iskolában : »... Szeretnénk, ha esztétikus környezetben élnénk, szeretnénk, ha a felÜzenet a színházi világnapon Március 27-e színházi világnap — immár tizenkilenc esztendeje. Ezen a napon — hagyományosam — a hazai színházi előadások előtt a Nemzetközi Színházi Intézet magyar központjának, üzenetével köszöntötték a társulatok tagjait és a közönséget, Az idén Mátrai- Betèÿh Béla írta a nemzeti üzenetet, amely hangsúlyozza: »Az igazi színháznak nincsenek,, nem lehetnek falai, amelyek elválasztják a színpadot a világtól, az élet valóságát a képzelet világától, embert az embertől, népet a néptől. A magyar színházművészet történelme során úgy teljesítette és teljesíti szocialista jelenében építő feladatát, hogy - egyre bontja a válaszfalakat.« A Nemzetközi Színházi Intézet végrehajtó bizottsága és 1975-ben tartott XVII. kongresszusi határozata szerint csütörtökön este a világ minden színházában elhangzott a nemzeti üzenet nőttek, gyerekek együtt dolgoznának ezen a napon. Ha eljössz, írd alá!« És a plakát mellett napról napra szaporodtak az aláírások: ki a rönkvár építéséhez, ki a kerítés tisztításához, festéséhez, ki a röplabda-pálya-építés- hez jelentkezett És tegnap megkezdődött a munka. A szülők csatlakoztak a gyerekekhez, trikóra vetkőzve határőr katonák nehéz földmunkát, tereprendezést végeztek, a felnőttek dórtot feszítettek a gyakorlókért betonoszlopai közé, a leendő futbalpályáról' takarították, égették a bozótot, ásták a rönkből épülő vár alapjait, amely — mint mondták a gyerekek — a barcsi vár rajza alapján »épül« majd. Vörös salakot szitáltak és döngöltek a nagyobbacska fiúk a röplabda- pályán ... . , ..... — Szép lesz, ugye? Csak bólintottam, magamban hozzátéve: szép, amit csináltok. Ott tegnap senki sem számolta, hányán jöttek össze — de holnap, holnapután bizonyos, hogy az őrsi . naplóban a számok mellé az is bekerül: »teljesítettük«... I Vita az agrárkereskedelemről Kölcsönös kockázol1 — kölcsönös haszon Milyen kapcsolat van a mezőgazdasági és az ipari üzemek, illetve a kettejük között közvetítő vagy a lakosságot ellátó kereskedelmi szervek között? A kérdési-e adható válasz sok egyéb között meghatározza a termelési kedvet, a feldolgozó ipar anyagellátását vagy a boltok áruellátását. Az agrárkereskedelem, illetve az ezzel kapcsolatos szerződéses fegyelem helyzete az egész mezőgazdaság fejlődését befolyásolja. Hogy állunk Somogybán? Az izgalmas téma élénk vitára adott alkalmat a megyei tanács fejlesztési albizottságának ülésén. A különböző irányító szervek vezetőinek társaságában szemtől szembe ültek egymással a vállalati igazgatók és a tsz- elnökök, ha úgy ‘tetszik: a vásárlók és az eladók. A két évvel ezelőtti gondok, visszásságok jórészt ma is léteznek, és talán a korábbinál is nagyobb károkat okoznak. A szigorúbbá vált gazdasági feltételek között megnőtt a korábban nagyvonalúan kezelt néhány tízvagy százezer forintok súlya. A gazdaságok és vállalatok minden forintnyi nyereségért harcot vívnak. Az ilyen »filléres napi érdekek« mindenáron való vedel,mezése azonban — hosszabb távon — népgazdasági szinten is károkat okozhatna például « felvásárló indokolatlanul olcsón vesz át egy terméket, az visszavetheti a termelési kedvet, jóllehet eredményesen szolgálta vállalata nyereségtervét. S fordítva: ha a termelő néhány fillér ártöbbletért Szombathelyre szállítja a portékáját, holott arra Kaposváron is szükség volna. Első pillantásra: az eladó és a vásárló csupán egymás kárára járhat jól. A valóság ennek az ellenkezője. Hosz- szabb távon csak a kölcsönös érdekeltség a kifizetődő. Ezt hivatott biztosítani a szerződés, illetve annak fegyelmezett betartása. A fejlesztési albizottság vitáján résztvevők . véleményéből kiderült, hogy itt is, ott is előfordul még az »orrhegyiglátás« és a szerződések »kiskapuinak-« keresése. Néhány vállaltat — gyakran a trösztök nyomására — monopol- helyzetét igyekszik kamatoztatni, mások minden jó szándék ellenére sem tudnak levenni jogosan panaszolt szállítási, tárolási terheket partnereik válláról. S bár a szövetkezetek olykor nem minden alap nélkül kiszolgáltatottnak, tény, hogy nem egyszer vélt sérelmeket is fölpanaszolnak. (Például az áruátvevő »pac- kázásánák« tartják a szigorú exportkövetelmények érvényesítését.) A termelők részéről mostanában a legtöbb szó a Kaposvári Húskombinát háza táját éri. A tsz-szövetséghez •— de más szervekhez is — naponta érkeznek a megoldást sürgető panaszok. Való ban, semmi sem indokolja, hogy az állami gazdaságok szerződéses feltételei jóval kedvezőbbek legyenek, mint a tsz-eké. Jogos igény az is, hogy a vállalat ösztönözze az exportminőségű húst előállító termelőket. Vitathatóbb az a megállapítás: az úgynevezett objektív húsminősítés nagyon is szubjektív. Ugyanakkor tény, hogy a szigorú átvételi rend sem indokolhatja az élő sertések »leminösitését« félkilónyi súlyeltérés miatt. Az egyik hozzászóló megjegyezte, hogy az ilyen félkilós kifogások túl nagy hangsúlyt kapnak az átvételnél, néha a tényleges minőségi követeimé-; nyék rovására. Hogy a vitákban végül, is kinek van igaza, nem köny- nyű eldönteni. A vállalat és a tröszt egymásra mutogat, közben pedig szerződések hiúsulnak meg, s lohad a termelői kedv. A megyei tanács egyik vezetője leszögezte: a legrövidebb időn belül egy asztal mellé kell ülnie a tröszt, a vállalat és a szövetkezetek képviselőinek. A Gabona- és Malomipari Vállalatot azért éri szemrehányás, mert »monopolhely- zetéből fakadóan kedvezőtlen vállalásira kényszeríti a mezőgazdasági üzemeket Gondolnak itt például s kényszerű bértárolásra. »A kockázat nagy része a gazdaságnak marad. •.« Higgadtabb vélekedés szerint: attól nem lesz több tárolótér a megyében, ha a vállalatot minden fórumon szemrehányásokkal árasztják el. Alighanem a vállalat vezetői volnának a legboldogabbak, ha a fejlesztés lehetőségei módot adnának a megoldásra. A szerződések megtartása a zöldség- és gyümölcstermelésben, illetve felvásárlásban a legnehezebb. Az időjárás egyetlen hét alatt a kétszeresére duzzaszthatja — vagy ötödére sorvaszthatja — a várt termést. Az előbbi esetben létrejön, a »kínálati piac«, amikor a termelő követeli a szerződések előírásainak következetes végrehajtását, az utóbbi esetben — ha öt vállalat felvásárlója áll sorba az áruért — szívesen »eltekint tőle«. Itt is igaz: egyszer jól járhat valaki a partnere rovására, kétszer azonban soha. Ugyancsak a Zöldért munkája kapcsán — de nem csupán a zöldségkereskedelemre vonatkoztatva — említették többen is: túl sok áttétellel jut el az ám a termelőtől a fogyasztóig. A Tejipari Vállalatot általában kifogástalan partnerként említik. A vitában mégis elhangzott: miért fizet a vállalat az állami gazdaságoknak hetenként, a tsz- eknek havonként a tejért,’ Veszprém megyében hogyan sikerült »elintézni«, hogy * vállalat a tsz-eknek is ötnaponként fizet? A felsorolt gondok tülnpoi mó része »hatóságosdi« vagy a szerződések betűjének csú- rése-csavarása nélkül ie orvosolható volna. A hivatalon megkeresés vagy perlekedés helyett néhány közvetlen szó, egy kicsivel több rugalmasság kellene csupán. A megyei tanács illetékesei csaknem négy oldalon írták te az érdekelteknek a szerződéses fegyelem megszilárdításával kapcsolatos feladataikat S ez így foglalható össze:, kölcsönösség. Bérű Penenw: Á dolgozók érdekében Egyszer volt vétó Több mint tfz éve látja el a szakszervezeti bizottság titkári teendőit Komlós István, a gyártáselőkészítők csoportvezetője az Épgép barcsi gyárában. A közelgő szakszervezeti választások előtt vele beszélgettünk az alapszervezet elmúlt öt es/.- - téridőben végzett munkájáról. — Amikor munkatársaim évekkel ezelőtt megválasztottak erre a tisztségre, teljesen ismeretlen volt számomra ez a feladat. Ügy éreztem, hogy a bizalom nem teljesen az én személyemnek szólt, hanem egy kicsit a beosztásomnak is szerepe volt benne. Akkor művezető voltam. Szerencsére mar akkoriban is Barcs egyik legjobban működő alapszervezetének számított a mienk, így hamarosan belejöttem a munkába. Nekünk nem az volt az elsődleges feladatunk, hogy »felébresszük« az embereket, azaz biztatgassuk őket, hogy éljenek a törvényben biztosított jogaikkal. Ezt megtették. Sokkal irtkabb arra kellett törekednünk, hogy a szakszervezet megtalálja a közös hangot a gazdasági vezetőséggel. Velük a későbbiek folyamán sem volt súrlódásmentes a kapcsolatunk Főleg a különböSOMOGYI! NÉPLAP aő jogok értelmezéseben volt nézeteltérés közöttünk. Hozzájárult ehhez, hogy a gyáregység fennállása óta négy igazgató és három főmérnök váltotta egymást az üzem élén. Mindegyik vezető más-ihás alkat, másként kellett hozzájuk alkalmazkodni, mindegyikkel másként kellett beszélni. — Ma mindenben teljes az egyetértés a szakszervezet és a gazdasági vezetők között? — Korántsem. Fél éve új vezetők állnak a gyáregység élén, és bár összehasonlíthatatlanul jobb a kapcsolat közöttünk, mint korábban néhány vezető esetében előfordult, azért még van javítanivaló. A legfontosabb feladatunk most: az üzemi demokráciát kell a helyére rakni. Az egyszemélyi felelősség ugyanis nem azt jelenti, hogy a dolgozóknak nincs beleszólások az üzem dolgaiba. Fontos kérdés ez nálunk; jelzi az is* hogy a pártalapszervezet szinten napirendre tűzte a megvitatását. Vagy itt van egy masak lényeges kérdés: a normarendezés. Nyilvánvaló: ha a nagy többség százötven-száz- hatvan százalékba teljesíti a normáját, akkor azt előbb- utóbb módosítani kell. Bizonyos vagyok benne, hogy a dolgozók elfogadják, ha előre tájékoztatják őket, es megfelelő tényékké!, érvekkel alatamasztjak a döntést. Ha a munkások csak akkor értesülnek arról, hogy normarendezés volt, amikor már elvégezték a munkát, és ugyanazért a teljesítményért / kevesebb pénzt kaptak, akkor nyilvánvaló, hogy változtatni kell a módszeren. Hangsúlyozni szerelném, hogy a gyár gazdasági vezetői nem zárkóznak el ez elől, mi csupán azt szeretnénk, hogy gyorsabban oldják meg közös gondjainkat. — Élt-e az alapszervezet valaha a vétójogával? — Egyszer éltünk vele, még évekkel ezelőtt, éppen bérezési kérdésben. Az akkori igázgató az éves bér- fejlesztésnél nem kérte ki a szakszervezeti bizottság véleményét, a maga szája ize szerint döntött. Mi nem egyeztünk bele. Végül is az ügy nem került a felsőbb fórumok elé, mert sikerült megegyeznünk, visszavonta a döntését. — Előfordult-e, hogy valamelyik szakszervezeti tisztségviselő hátrányos helyzetbe került, amiért fölemelte a szavát egy helytelen döntés ellen, vagy kiállt valamelyik munkatársa mellett? — Bizony, az ember néha úgy érzi, hogy az orrára koppintanak, még ha azt finoman csomagolják is. Ez nemcsak a tisztségviselőkre vonatkozik. Anyagi szempontból természetesen nem kerülünk hátrányba, mert hiszen a fizetésünket, bérünket megkapjuk. Jutalmazásoknál, prémiumoknál pedig nagyon nehéz kiszűrni,' hogy valakinek szándékosan »betartottak«, mivel egyszerre mindenki nem kaphat jutalmat. Ahol konkrétan észleltünk ilyesmit, ott természetesen igyekeztünk azonnal közbelépni. Hozzá kell tennem, hogy ez nagyon ritkán fordult elő, hi- sen egy gazdasági vezetőnek nem is lehet célja, hogy ilyen meg nem engedett módszerekhez folyamodjon. Azonfelül itt a párt- és a KISZ-szervezet; a jutalmazásoknál mindig kikérik az ő véleményüket is. — Hogyan készülnek a gyárban a szakszervezeti választásokra? — Nemrégen volt a bizalmiak csoportértekezlete, a részletes ütemtervet most állítjuk össze. Május 17-ig szeretnénk lebonyolítani. Egy öttagú bizottságot alakítottunk, a dolgozók minden rétege képviselteti magát. Ez vázolta az alapszervezet elképzeléseit a további munkánkat illetően. Ezt beszélgetéseken a tagság tudomására hozzuk és javaslatot teszünk a bizalmiak személyére is. Azt szeretnénk, hogy azok, akik eleget tettek megbízatásuknak es élvezik munkatársaik bizalmát, továbbra is tisztségükben maradjanak, ahol pedig úgy érezzük, hogy változás lenne szükséges, ott más személyre teszünk javaslatot. Természetesen ez csak ajánlás, nem kötelező elfogadni. A végső döntést a tagság hozza meg Könnyűszerkezet nehéz helyzetben Kormányprogram volt a könnyűszerkezetes építési mód elterjesztése. Több ma- gyarországi cég kapott állami támogatást ahhoz, hogy a hagyományos építési módszerek mellett felkészülhessen erre a modem technológiára. Ezek közé tartozott a Barcsi Tövál is. A támogatásból és saját erejükből nagy munkába kezdtek, megvásárolták a könnyű- szerkezet összeszereléséhez szükséges berendezéseket és vállalták, hogy évente meghatározott értékű épületet ezzel a korszerű építési móddal hoznak tető alá. A múlt év végén befejeződött a kormányprogram, a budapesti koordinációs iroda is feloszlott. A könynyűszerkezettel foglalkozó cégek ezentúl csak saját erejükre támaszkodhatnak. Ez az intézkedés helyes volt, a fekészült vállalatoknak meg kell állniuk a magúk lábán, nincs szükség további »bábáskodásra«. A vállalt kötelezettségek azonhan még egy ideig érvényesek, es egy előre nem’ látott tényező akadályozza a korszerű módszer további terjedését. A megnehezedett gazdasági helyzetben kevesebb az új beruházás, és ha van is, a beruházók az. olcsóbb megoldást választ^ ják. Így a Barcsi Tövál sem bővelkedik megrendelésekben; az idén egy burgonyatárolót készítenek Homok- gzentgyörgyön, és Kaposmé- rótm befejezik a növényház építését. Ezeken kfvül nincs igény könnyűszerkezetes épületre. Sőt az eredetileg ilyenre tervezett so- mogytarnócai sertéstelepet áttervezték hagyományosra, és így építi föl a tövál, A »kötelezőt« valószínűleg így is sikerül teljesíteniük, ám előrelépés nem lesz. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy nagy anyagi áldozattal felkészültek a korszerűre, és ez az erőfeszítés nem hozza meg a gyümölcsét. Az ilyen építési mód pedig akkor válhatna a réginél olcsóbbá, ha tömegesen terjedne, ugyanis a nagy szériák mindig olcsóbbá teszik a terméket. Ezt az ellentmondást valamiképpen föl kellene oldani. Mivel a központi támogatás megszűnt, a tövál- nak és a többi, könnyűszerkezettel ' foglalkozó cégnek »kapun belül« kell megkeresnie a mai helyzetből kivezető utat. Barcson azt mondják: ki kell várni türelemmel azt az időt, amikor újra nagyobb feladatokat kaphatnak. A »másik oldalt« nem tudják befolyásolni. A megrendelők belátásán áll, hogy a pillanatnyilag olcsóbb, de kevésbé korszerű és jóval lassabban elkészülő hagyományos építési módot választják-e, vagy megpróbálnak néhány évre előre gondolkodni, és a hosszú távra célszerűbbet készíttetik el. Lehet, hogy a mai többietforintok pár év múlva megtérülnének ... te ¥.