Somogyi Néplap, 1980. március (36. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-02 / 52. szám
Káldf János Tavaszt-kiáltó Tavaszt a iáknak, növényeknek, _ g a vizeknek, melyeket rejt-fojt a méíjrt Tavaszt az utaknak, az árokszéleknek, a pókhálós, alvó kerekeknek, az istállók holdas falának, ahol lószerszámokat ríkat a széK A tornyoknak, hogy kitűzhessék masukat napfényesen a városok tetejébe. A fiataloknak és öregeknek, hogy zenghessen égbecsavarodó énekük: „Vége a jégnek és Hidegnek, vége, vége.:** Tavaszt a földben szunnyadó, áhítatos mésznek, ércnek és olajnak. A kámi temetőnél, ahol a kopár orgoaaágak mögött anyám és apám figyelve hallgat. Az erdőknek, hogy odarajzolódhaösanak széleikre a ballagó, fű-szelíd őzek. A megfagyott síkságnak, hogy ráteríthesse a hajnal a sárga-sütésű repcemezőket. A letarolt, puszta reménynek. A gondolatnak és költeménynek. Tavaszt a süvítő Föld minden fájdalmas zegzugának, — hadd lengessen az idő a világ fölött egy örökzöld, üdvözlő ágat! Feled.y Gyula: Hemingway-illusztráció. (A Kossuth-dijas grafikus gyűjteményes kiállítását a Műcsarnokban mutatta be.) EZEN NEVETTÜNK Békeffy László Árádióról A koníeransz visszatér »... ha a frontra visznek, két eset van ... ha megsebesülsz, két eset van ... ha pedig meghalsz, úgyis mindegy.« 1939-ben is két eset van — állítja Békeffy László akkor megjelent konfe- ranszgyűjrteményében. Később az ötvenéves színigazgatót, írót és kabarészerzőt kémkedés vádjával letartóztatják, Dachauba hurcolták. Túlélte. Kedélye makacs és elpusztíthatatlan volt: fanyar humorral nyugtázta a történelem fordulatait, de ebben a humorban féltést, emberséget fedezünk föl ma is .. Frisseit, pestiek és európaiak Békeffy jelenetei, célzó és találó írásai. Többet -akasztanak a nevetésnél: jó- 'zedvet. Sőt: életkedvet. Szellemes, finom színpadi tréfái Az esernyő címmel sok kiadást megértek. Alkotójuk igazi modern polihisztor, megjárta Bécs és Berlin híres kabaréit, itthon 1924-ben megalapította a Vidám Színpadot, majd a Lipótvárosi és a Pódium-kabaré vezetője lett. A nap, a perc embere volt. De ez a perc negyven év óta semmit sem veszített időszerűségéből. Érdekes módon az utóbbi dobén a konzervatívnak nár egyáltalán nem mondtató hölgyek vállalkoztak meglepő tudományos feladatokra, bátorságot is igénylő nunkára. Jane Van Lawick- Goodall fiatal lányként indult el Afrikába, hogy meg- alósítsa régi álmát, természetes körülmények között tnuimányozhassa a csim- i.nzok életét Az embarsza- *»ású majmok, a csimpánzok irzsfejlődésileg a legkóze- ?bb állók az emberhez, vi- alkedésük, .szokásaik megfi- yelésének így különös je- m tősége van. A bátor an- *ol hölgy több évig a Tan- •:anyika-tó környékén tele- ledett meg. Az őserdő vadonábán élő állatok nehezen szokták meg az ember közelségét, féltek az expedíció tagjaitól, holott fizikai erejük többszöröse az emberének. Goodaf! kitartó munkával figyelte meg a csimpánzok életét a táplálékszerzéstől a fészekrakásig, eszközhasználatuktól a hanghordozásukig, A szerző találó címet választott könyvének: Az ember árnyékában. A sok eredeti felvételt tartalmazó kötettel a Gondolat Kiadó minden bizonnyal sikerkönyveinek számát szaporítja, abban a közkedvelt ismeretterjesztő műfajban, Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Koníeranszié-pályámon any- nyiszor volt alkalmam a mélyen tisztelt közönségnek aktualitásokkal szolgálni hogy végre most örömmel szólhatok néhány szót minden aktuális dolgok közt a legaktuálisabbról. Ez a legaktuálisabb dolog a rádió. A rádió nemcsak korszakalkotó vívmány, hanem egyben olyan mélyen fekvő társadalmi problémákat is megoldott, amelyek eddig reménytelennek látszottak. Elsősorban a rádiónak legnagyobb eredményéről számolhatok be. Ezt az eredményt a társadalom és a nagy tömegek nem ismerik, illetve: még nem tudnak neki nevet adni. Ez az eredmény csak öntudatunk alatt él, egyelőre, de már használjuk, és élünk vele. Én megpróbálom ezt az eredményt szavakban kifejezésre juttatni, s körülbelül ebben a mondatban állapíthatom meg : akkor hagyom abba, amikor akarom. Ez egy korszakalkotó jelenség, amelynek horderejét az első pillanatban nem is tudjuk átérteni. amelyet legjobban Adamson Oroszlánhűség; Elza és köly- kei című kötetei jeleztek. Amikor Mária Svisteva tudomást szerzett férje, René hűtlenségéről — fölfedezvén kabáthajtókáján egy hosszú, szőke hajszálat, a zsebkendőjén pedig rúzsfoltokat —, 6 is fegyvert fogott. Fegyverét azonban nem a női féltékenység szokásos arzenáljából választotta: sírás és kiabálás — hanem töltőtollat ragadott. így fölfegyverkezve levelet írt kedvenc lapjának. Levelében írt egy asszonyról, aki legszebb éveit érdemtelenül a férjének adta, az pedig eldobta őt, mint valami játékszert, és más karjába vetette magát. »Köteles-e így továbbra is mosni az asszony ennek a fickónak a zoknijait?« — fejezte be vallomását Svisteva asszony, és türelmesen várni kezdte a vitát kedvenc újságjában. Elsőként egy Karel Spargl nevezetű egyén válaszolt, így írt: »Tisztelt asszonyom ! Sorsáról szóló elbeszéléséből azt vettan ki, hogy önnek neHa megengedik, röviden megmagyarázom. Mondjuk, ülök a gép előtt,, bedugom a dugattyút, megcsavarom a gépet, és fogom a magyar kir. Operaház előadását; éppen a Lohengrint játsszák. Az első képet végighallgatom, és — mondjuk például — nem bírom tovább. A dugattyút egyszerűen kiveszem, s leveszem a fejhallgatót: tehát abbahagytam, amikor akartam, és tetejében nincs szemrehányás. De ha például az Operaház nézőterén ülök és onnan el akarok menni, akkor föl kell állítanom a sorból 8—10 embert, közben biztosan rálépek valakinek a lábára, bocsánatot kell kérnem, hogy zavarom őket, és csak úgy távozhatom el... Persze, hallgatnom kell körülöttem a megjegyzéseket: nézd. ez má'r elmegy...; nem érti Wagnert...; unintelligens hülye. — Na ja, mert ők értik! A rádiónál ez másként van. Például nekem mióta rádiógépem van, nem járok sehova. A rádió pótol nekem minden szórakozást. Nem járok kávéházba, nem járok színházba; ülök egész nap a gép előtt, és fogdo- som a városokat. És milyen remek műsorok vannak specie! nálunk! Nekem például a legjobban tetszik a pesti rádióműsorban ; reggel 7-kor cigányzene. Ez valami remek! Az ember mindjárt jó kedvvel ébred ebben a keserves világban. hézségei támadtak a zoknikkal. Néha nekem is van velük bosszúságom, de mióta Prapon mosóport vettem, sokkal könnyebb lett a mosás.« A második válasz hosz- szabb volt: »Kedves Marenka! Látom, hogy te még fiatal vagy, és nem ismered elég jól az életet. Én a férjemtől — a mennybéli a megmondhatója — mi mindent tűrtem el. Hogy az miket nem művelt! De egy asszonynak tudni kell megbocsátani. Mert hisz rossz élni egy gazemberrel, de még rosszabb nélküle. Majd meglátod: ha megbocsátasz neki, boldog özvegy leszel. Üdvözlettel : egy nagymama, Zaplatilkova.« És aztán jöttek a válaszok egymásután: »Tisztelt asszonyom ! Olvastam az ön sorsáról szóló cikket, és nagyon megértem az ön állapotát. Éppen ezért felajánlom önzetlen segítségemet, amely talán megviCsak azt tartom, szerény véleményem szerint, hogy ez rossz hatással van velünk szemben a külföldön. Például, mondjuk, egy angol vagy amerikai bankárnak eszébe jut fogni Budapestet, és hallja a cigányzenét. Természetesen mit mond erre? Jó dolguk van ezeknek a magyaroknak: már reggel kilenckor mulatnak; na csak jöjjenek ezek még egyszer kölcsönért! Mert az a külföldi bankár nem tudhatja, hogy ez a hazai szokás, vagyishogy mi sírva vigadunk. Mármost a fentiekből következtethető végül az a legnagyobb eredmény, hogy a rádió minden nagyobb emóció és utánajárás, minden nagyobb fáradság nélkül saját otthonában szórakoztatja — kellemesen — a rossz gazdasági viszonyok tévhitében élő társadalmat. Mert téves a hite a társadalomnak, hogy a gazdasági viszonyok rosszak és hogy nincs pénz. Ez csak hibás önszuggesztió, neuraszténiás tünet, amelynek legjobb gyógyszere a rádió. Az ember a dugattyút beteszi, fejére teszi a hallgatót, megcsavarja a gépet, s megszólal a zene az Operából vagy a cigánybandától. Esetleg egy-egy jó tréfa hangzik föl, vagy egy kellemesen elgyengítő tudományos előadás — például az ipsziloo betű hangzásának differenciái a kelet-ázsiai népfajoknál, különös tekintettel a szamojédekre —, vagy a műtrágya hatása a bivalybőr lábszárvédőkre ... Ezt hallgatja az ember, s közben édesdeden elszuny- nyad. Mint a gyermek anyja ölében. És elfelejti a bajt, a vélt nyomasztó gazdasági helyzetet, s álmában áldást szór a rádióra és arra, aki föltalálta. gasztalja örrt. Ha a válás után fölösleges bútora akad, én kész vagyok azt díjtalanul elszállítani magamhoz vidékre. Tudom, hogy Prágában nehéz megszabadulni a fölösleges limlomtól, elégetni pedig sajnálja. A telefonszámom: 9876543. Remélem, hamarosan sikerül elválnia, és én a fiammal mehetek a holmiért. Karel S.« »Kedves szerkesztőség! Én ' már régóta nyugdíjas vagyok, de még mindig szemüveg nélkül olvasom lapjukat. Meg kell mondanom, hogy a történteknek semmi köze az egészhez. Ki hallott már olyat, hogy az én feleségem fiatal korában megtagadta volna a zoknik mosását azután, hogy félreléptem?! Nem, ilyen nem volt! Nem is lehetett volna, mert nekem egyáltalán nem voltak zoknijaim! És most? Mindent felfújnak, nem tudják már, hogy mit cúnáljaÚj könyvekről Az ember árnyékában (1939) Vlasta Smrova Föl a fejjel, Mária! Színjátszás amatőrökkel Nincs még amatőr művészeti mozgalom, amelyről annyit vitáztak volna az elmúlt évtizedben, mint a színjátszóról. És nincs más, amely ennyire megérdemelte volna a vitatkozói hevületet, annál is inkább, mert ebben az időszakban az amatőr színjátszók társadalmi szerepe kiemelkedő jelentőségű volt Az amatőr színjátszócsoportok lehetséges feladatai között az első helyre tehetjük a közvetlen környezettel való szoros kapcsolatukat: a helyi problémák fölfedésében és megoldásában yaló részvételüket. A közéleti szeI repet. E feladatnak, ennek a társadalmi funkciónak a falusi és munkásszínjátszásban több évtizedesek a hagyományai. Ez a feladat azonban az elmúlt néhány évben a háttérbe szorult. Ennek föltételezett okairól is szó esett a január "26-án és 27-én megtartott országos amatőrszínjátszó- konferencián, Budapesten. A társadalmi érzékenység csökkenésének egyik oka a csoportokat fenntartó szervekben keresendő. Általános tapasztalat, hogy a színjátszóktól csak az ünnepi műsorokat kívánják meg. A csoportok fejlődését nem csupán az alkalmi produkciókra való összpontosítás gátolja, hanem a »megrendelt műsor« sematikussága, formalitása is. Az »ünneplő« színjátszó társulások alkalmiságát fokozzák a szakmai irányítás hibái. A jelenlegi minősítési és fesztiválrendszerben ugyanis csak a 15—20, élmezőnyhöz és a körülbelül 170, derékhadhoz tartozó színjátszó csoportra figyelnek az irányító szervek; őket »érik el« elsősorban a szakmai, módszertani kiadványok. Ezeknek a csoportoknak a rendezői között találhatók a legképzettebb szakemberek. A fejlődés lehetősége leginkább a számukra adott. Ez nem baj. De az már sokkal inkább, hogy alig tudunk a még létező ezer-ezerötszáz csoportról, amelyek nagyon gyakran éppen az odafigyelés hiánya miatt verőnek össze alkalmi társulásként az ünnepek előtt. A színjátszómozgalom legtöbb problémája éppen az említett ezer-ezerötszáz csoport ismeretlenségéből adódóan, főleg a számontartott együttesekre jellemző. így például a játszási helyek éí alkalmak — a közönség — hiányának gondja. Részben ebből adódhat a közvetlenül megfogalmazott társadalmi kérdésektől való eltávolodás; hiszen a csoportokban erős törekvés él a közönség visz- szahódítására, és ezt a célt az amatőr színjátszás pusztán szórakoztató funkciójának erősítésével kívánják elérni. Erre vezethető visz- sza, hogy egyre több komédiát, rövid bohózatot mutatnak be.1 Persze nem tagadható, hogy közvetve ezekből a produkciókból is kitűnhet a társadalomalakító szándék. Sőt még egy előnye lehet a hagyományos színjátékok bemutatásának. A Déryné Színház átalakulásával — elsősorban vidéken — létrejött űrt részben betölthet- nék a legjobb amatőr színjátszócsoportok programjai, a hivatásos színházhoz közelítve az amatőrmozgalmat, amely kívánatos a legjobb együttesek számára. (A hivatásos és amatőr színjátszás együttműködésének hiányáról sok szó esett a konferencián. Öt magas színvonalon működő csoport amatörszínházat kí^ ván létrehozni — joggal. Mások a hivatásos színházaktól nagyobb megbecsülést várnak. Ez — mellesleg — érdeke lenne profi színművészetünknek, hiszen az amatőrök — Illetlenségük révén — új módszereket, formákat tudnak kikísérletezni.) A folyamatos fejlődés, a szakmai kísérletek és a hivatásossá válás lehetősége tehát vizonylag kevés csoportnak adatik meg. De még az alkalmi színjátszóknak is módjuk van arra, hogy a fölkészülés csoportmunkájában és az előadás közös örömében átéljék az együttes élményt, amelynek a személyiség fejlődésében pótolhatatlan szerepe van. Számos embernek jelent életre szóló közösségi mintát és baráti kapcsolatokét a részvétel egy-egy színjátszócsoport munkájában, függetlenül az elért produkció színvonalától. Ezt a lehetőséget ismerte föl például a gyermekszínjátszás, amely ma Magyarországon az amatőrmozgalom legtejlődőképe- sebb formája. Az amatőrszínjátszásról vi- tázók tehát nem jelenthetik ki, hogy a mozgalom feladata csak ez vagy csak az lehet Különböző településeken, különböző összetételű és íölkészültségű csoportok különböző célokkal működhetnek. Az országos irányítás feladata az. hogy mindegyig csoport megkaphassa a sajátos céljaihoz szükséges társadalmi és szakmai támogatást Nógrádi Gábor nak jódolgukban. Hát csak ezt akartam elmondani! Tisztelettel: egy nagypapa PosumajevjébőL« S ami a kegyelemdöfést megadta Svistevának ... Különben, íme, a levél: »Kedves asszonyom! Véletlenül megakadt a szemem az ön sorsáról szóló cikken. Az én házaséletem sem könnyű (de hát kié köny- nyű?). Például az én feleségem sem hajlandó kimosni a zoknijaimat, bár — egyébként — nagyon jó szíve van. Én egy rövidárukereskedésben dolgozom, és gondolhatja, mennyi kísértés leselkedik rám naponta; magam is csodálkozom, hogy eddig még nem csaltam meg a nejemet... A tanácsom önnek: ne lógassa az orrát, és örüljön az éleinek! Hiszen oly sok szép és izgalmas van benne, amiért érdemes élni. Vegyük például csak a focit vagy a hokit! A férjéhez való viszonyt elvi alapon kell meghatároznia. Vagy megbocsát neki, vagy nem. Harmadik út nincs. örülni fogok, ha a tanácsom hasznára válik. René Svist.« IJuháiM Láaxió tanulása.) Pillangós lány. (Incze Jucii <>l<rászmflvész alkotása.)