Somogyi Néplap, 1980. február (36. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-01 / 26. szám
t Almos awmisk, nemrég ébredt középiskolások — meg egy-két felnőtt( — bandukolnak kora reggel a kaposvári sportuszoda felé. Bizony. nem kevés akaratot és kitartást követel ez a sport. A búvárúszók edzése reggel hat órakor kezdődik, s a fagyos reggel nagyon sokan már jóval korábban olt toporognak az uszoda előtt. Balogh József klubtitkár arról beszélt, hogy bizony, kell is a lelkesedés, hiszen nagyon mostoha körülmények között készülnek a versenyekre. — Sok nehézséggel kellett megküzdenünk — mondja Kovács László vezető edző —, hiszen a kaposvári uszodát a múlt év szeptember 15-én becsukták, s a »-vizes edzés« lehetőségei a minimálisra csökkentek. Szerencsére túl vagyunk ezen a nagyon nehéz időszakon. Sajnos, az uszodánál ma sincs minden rendben: azt hallottuk, hogy ez év májusától ismét bezárja a kápáit. Azért nagy gond ez, mert megnehezíti a világ- bajnokságra és az Európába jnokságra “való felkészülést — Hogyan tudják ezeket az időszakokat átvészelni? — Nem könnyén — veszi át a szót Balogh József. — Na,gyón sok erőfeszítést kíván, hogy megfelelő edzéslehetőségeket biztosítsuk, főleg a válogatott szintű versenyzőknek, de gondot okoz ez az aranyjelvényeseknél, sőt még az ifiknél is. Ideig-óráig megfelelő erőnléti és szárazföldi edzésekkel pótolják a vizet, de hosszú távon és főleg egy nagy verseny előtt ez nern megoldás. A kaposvári uszoda még akkor sem nyújt nekik megfelelő feltételeket, ha »teljes kapacitással« üzemel. Az úszni vágyók, a sportbarátok előtt közismertek azok a gondók, amelyekre évek óta nem találnak gyógyírt. Veszekedés a pályákért, hogy ki ússzon, mikor ússzon ... — Sajnos, mi még azt sem tudjuk megoldani, mint ' a »normál« úszók, hogy az ifik elférnek egymás mellett, s így egy pályán 3—4 gyerek is úszhasson. Ez uganis lehetetlen az úszólapátok miatt. — Rendszeresen járunk Gyékényesre is, de hát ez télen nem megy. Van, amikor a legnagyobb hidegben is a kinti nagy medencébe edzettünk — mondja Ko~ rács László, a kaposvári búvárúszás egyik szerelmese, aki szinte minden percét az uszodában tölti. Kovács Lászlón«* vezető edző a titulusa, mégis egyedül foglalkozili a mintegy íélszáz versenyzővel. — Fiatal sportág, és a mienket nehezen fogadják el, ezért megfelelő edzőt is nehéz találni, őszre azonban, reméljük, találunk jobb megoldást. — Ügy tudom, nem oicsó mulatság ez a sport. — Bizony nem, Egy légzőkészülék hét-nvolcezer forintba kerül. Az uszonynak csak az alapanyaga háromezer forint, s ezt még hosszú munkával nekünk . kell kialakítanunk, hogy abból va- lqjaan jól használható, »világszínvonalú« sporteszköz váljék. Hosszan ecsetelhetném az utazási költségeket és az egyéb kiadásokat is. Ennek ellenére büszkén mondhatom: minden támogatást megkapunk, anyagi problémáink nincsenek. Köszönet ezért az MHSZ-nek és azoknak a szülőiének, vállalatoknak, intézményeknek, akik és amelyek bennünket támogatnak. Természetesen mi is különböző társadalmi munkavégzésekkel igyekszünk ezt viszonozni. Erre az idén meglesz az alkalmuk: mind az Európa-, mind a világbajnokságon. Korlesi Zsolt Áramszünet az Aramszolgaltato vállalat értesít« Kaposvár lakosságai es közületeit, hogy 1980. február 1-én, 4-én es 5-étt 1—17 óráig a Virág utcában az Árpád utcától, a Pázmány Péter utcában az Árpád utcától, a Hegyi utcában a Dimitrov utca és \%ág utca közti szakaszon, valamint az Árpád utcában, a Keszthely utcában, az Adria utcában és a VeS2prem utcában ÁRAMSZÜNET LESZ. W442921 376-an készülnek Senki sincs páholyban' Sakk / Megyei bajnokság —kaposváriakkal- V Két hétvégén — 19-én és 20-án, illetve 26-án és 27-én — tartották a serdülők megyei ^sakkbajnokságát. Mintáz eredmények mutatják, nem volt kiegyensúlyozott a mezőny, hiszen az első, illetve a második helyezett — mind a fiúknál, mind a lányoknál — szinte mindenkit „legyőzött”, az utolsó pedig nem szerzett pontot. A résztvevők számával sem lehet dicsekedni: a lányoknál mindössze öten, a fiúknál pedig kilencen ültek asztalhoz. S ami szintén szomorú jelensége e versenysorozatnak: noha ..megyei” volt, egyetlen vidéki versenyző sem ült asztalhoz — így csupa kaposvárival találkoztuíik a mezőnyben. ^ A mérkőzéssorozatot kétfordulós körmérkőzésen bonyolították le. A fiúk versenyében Klencsár Gábor (Spartacus) lett az első 7,5 ponttal, a második helyet Márkus Csaba — ugyancsak a Spartacus versenyzője — szerezte meg, 6,5 ponttal. Mindketten az egész torna során veretlenek maradtak. A harmadik Andrasovszky Zsolt (Kaposgép) volt öt ponttal, a negyedik Nagy Zoltán (K. Közlekedési SE) 4,5 ponttal, az ötödik Fehér Péter (Kaposgép) 4 ponttal, a hatodik Kele János (Spartacus) 3.5 ponttal, a hetedik Czibolai Ferenc (Spartacus) 2 ponttal, a nyolcadik Madarász László (Spartacus) 2 ponttal; a kilencedik Pető Jenő, a K. Közlekedési SE versenyzője. A lányoknál az első Bánkút! Melitta és Bánkuti Gyöngyi —» mindketten a Vasas Izzó versenyzői —, 7^7 ponttal. Mindkettőnek egy- egy veresége volt, s mindketten ugyanazt a színt vezetve kaptak ki. A harmadik Bene Judit (Kaposgép) 4 ponttal, a negyedik 'Bene Veronika (Kaposgép) 2 ponttal; az ötödik helyezett Király Tünde (Közlekedési SE). Hat forduló zajlott le a megyei ifjúsági sakkbajnokságban. Ezen a versenysorozaton is körmérkőzéseken döntik el a sorrendet. A jelenlegi állás a következő: az 1. Raab János (K. Közlekedési SE) 4,5 ponttal, a 2. Ferencz Miklós (Spartacus) 3,5 ponttal, a 3. Gál József (K. Közlekedési SE) 2,5 ponttal, a 4. Takács Tamas (K. Közlekedési SE) 1 ponttal, az 5. Koponya László (Kaposgép) 0,5 ponttal. A verseny a következő hét végén folytatódik. Csaknem AOfl magyar sportoló készülődik a moszkvai nyam olimpiai játékokra, egészen pontosan 376-an, közülük 281 férfi és 95 nő — ezzel kezdte az OTSH tegnapi sajtótájékoztatóján, a közelgő nagy versennyel kapcsolatos összefoglalóját, illetve az újságírók kérdéseire adott válaszadását Lochma- yer György, a sporthivatal főosztályvezető,je Kiegészítésképpen beszélt arról, hegy ez az adat a labdarúgók számba vétele nélkül értendő, hiszen az ő „sorsuk” még bizonytalan. A szakvezetők legkésőbb május végéig tesznek javaslatot a végleges kiutazó listára, amelyet majd a Magyar Olimpiai Bizottság alaposan megvizsgál, s június első napjaiban véglegesít. A szokásén olimpiai, eskütételre ennél mar jóval korábban, február 10-én kerül sor. Ami pedig a osapatki.jelölés utáni időszakot illeti, máris hozzáfogtak az illetékesek a tervezéshez, hogy a felkészülés utolsó szakasza a lehető legjobban szolgálja az olimpiai célkitűzések megvalósítását. Az előjelek szerint minden központi felkészülési tábor megtelik majd, bizonyos sportágak képviselői pedig Budapesten töltik a kiutazás előtti utolsó heteket. A szakvezetők úgy látják jónak, hogy a legtöbb olimpiai résztvevő csak 72 órával a moszkvai színrelépés előtt foglalja el helyét az olimpiai faluban. . Lochmayer György emlékeztetett arra, hogy a moszkvai otenpiaí szervező bizottság már 26 körlevelet, juttatott el a NOB tagországaiba, s ezekben igen hasznos .információkkal szolgáit, mind a versenykiírásokkal, mind az edzés renddel, az olimpián használható felszerelések listájával, sokféle technikai ismerettel, a közlekedési tudnivalókkal. Moszkvában másfél éve tevékenykedik már a moszkvai olimpiai attasé, Szabó Sándor, a magyar- nagykövetség munkatársa. Befejezésül arról számolt be a főosztályvezető, hogy az olimpiáig minden sportágban pontos terv szerint gyakorta tartanak a szakmai vezetők „terepszemlét”, s ilyen módon veszik elejét annak, hogy senki- se érezhesse magát páholyban ... „Ha még uszoda is lenne” Vízzel vagy víz nélkül ? FEBRUÁR A nfMP i,l* őrskor bél, Ff.44-bor üTSfszfb; » hold 11.Ilikor bel, * 1.13 órakor nyugszik_1_ PÉNTEK Ignác A várható időjárás: Átmenetileg erősen megnövekvő felhősét — sokfelé esővel, záperesövel, néhány helyen zivatarral. Blénk, időnként erős. néhány helyen rövid időre viharos lökésekkel kísért, délnyugati szélre számíthatunkA legmagasabb nappalt hőmérséklet ma, pénteken plusz 7 és plusz 13 fok között alakul. — Elhunyt Gyáros László, a magyar és a nemzetközi m unkásmozgalom ismert személyisége. Temetéséről később történik intézkedés. — Ötödével növeli lökés exportját idén a Mezőgép Tröszt tizenöt — köztük kaposvári — vállalata. Ennek megfelelően 33 millió dollár értékben szállítanak külföldre mezőgazdasági gépeket. — 197-en adnak vért $onaogysárdon szerdán. Az utóbbi hetek egyik egeredmé- nyesebb véradása volt : a levett 61 liternyi vér jó része ugyanis igen ritka vércsoporté. — Eredményes megbeszélést folytattak a Megyei Tanács Mezőgazdasági Osztályának képviselői a napokban Budapesten a Kertészeti Egyetem vezetőivel. Ennek nyomán a tanács, a Teszóv, valamint, a KISZ megyei bizottsága társadalmi szerződést köt az egyetemmel, az intézmények közötti sokoldalú kutatási, tájékoztatási és közművelődési együttműködések kialakítására, * i — Közzétették a február 18—29-iig sorrakerülő idea, XXX. nyugat-berlini filmfesztivál programját A hivatalos versenyprogramon lő világpremier is szerepet A versenyi-ilmek kategóriájába sorolták Szabó István. »Biza» len»« című filmjét. — (59 hektárnyi területet varé ki a művelés alól a fo- nyódi Balaton termelőszövetkezet Ez a terület a baäafcona vízgyűjtőkhöz tartozik, mú- . trágyázása szennyezte a tő vizét Ezetúl legelőként hasznosítják. — Szenzációs régészeti le" letekre bukkantak az NDK folyó völgyében: 700 ezer délnyugati részén, a Werra éves víziló csontvázakat tártak fel. A felfedezés tudományos értéke igen nagy, mivel az afrikai vízilovak az eddigi ismeretek szerint csak Dél- hyugat-Európáig jutottak fel. A most feltárt leletek arra utalnak, hogy a Duna—Rajna vonalától északra melegebb volt az időjárás, mint ahogyan azt feltételezték. — Szocialista brigádok parkjának létesítését tervezi a balatonszabadi November 7. Tsz. Egyebek között itt helyezik majd el a szövetkezet fejlődését dokumentáló, ösz- szegyűjtött tárgyi emlékeket is. —- Környezetvédelmi filmek. Az eddigi egy helyett évi három kömyezetvédelnu témájú film készítésére kötött együttműködési szerződést a Mafiikn es az Országos Környezet és Természetvédelmi Hivatal. Jelenleg Kis József rendező irányításával átfogó színes filmet forgatnak a. kör nyezetvedelem feladatairól. Szerkesztőségi ügyelet este 8*íg Telefon: 11-519 35 évvel ezelőtt, 1945. február l-éo alakúk meg Szlovákiában egy, az antifabisz- ta harcokban rögtön fegyveresen bekapcsolódó magyar partizáncsoport. A harminc-harmincöt főt s'/amlaló csoport tagjai a magyar hadseregből Tu- rócszentmártonról és környékéről fegyveresen a partizánokhoz szökött magyar katonák voltak. Szökésüket szlovák falvak lakói, valamint partizánösszekötök készítettek elő. A csoport lő feladata a Vág völgyi vasútvonal meghatározott szakaszainak fölrobbantása volt. összesen 15 vasútrobbantást hajtottak végre, s egy ilyen akciónál halt hősi halált. Verebes László magyar partizán. Az egykori magyar partizánok tevékenységét földerítő tudományos kutatók megtalálták K. K. Popovnak, a II. szlovák nemzeti partizándandár parancsnokának néhány nappal később kiadott napiparancsát, amelyben bejelenti a magyar csoport megalakulását, s egyben közli a parancsnokok kinevezését. A napiparancs annak a megállapításával kezdi, hogy a‘ magyar partizánok csoportja a II. szlovák nemzeti partizándandár mellett működő, szervezett katonai egység, amelynek parancsnokává Hrus- ka Mátét, helyettesévé ifj. Bo- hus Sándort, rajparancsnokaivá pedig Tóth Józsefet, Stipke- vies Fülöpöt és Hall Istvánt nevezte ki. — A BaJ Atom -partra ti jót a Dél-aM<fldi Pincegaadaeég új üdítőital-gyártó és palackozó üzemének tertwékesböl. Az automata gépsorokén idén 45 miililió palack *b51ő. alma, meggy, rabizik»- t» ntálm Márka feésauL. — A® Ifjú Olvasók Htok járnak újaibb rendezvény«* tegnap délelőtt tartották * Petőfi emlékkönyvtárban, A foglalkozás témája «tárttal Kaposvár és Somogy voit — Folytatják » Krónika írását Balatonszentgy örgyöo. A népfront- és a szakmaközi helytörténeti emlékeket. A bizottság közösen gyűjti a krónika képanayaga ma már eléri az ötezer darabot. — Gyűjtemény«! kiállítja nyílik ma az óbudai Zichy Galériában Durgó Tibor nagyatádi fotóművész képeiből. A nagyatádi faisaobrász alkotótelep öt évi munkáját 110 képben bemutató tárlatot Mészáros Mihály szobrászművész főiskolai tanár nyitja meg. — Több mini 30 halottja van eddig' a brazíliai északkeleti szövetségi államaiban pusztító árvizeknek. A hetek óta tartó esőzés következtében kiáradt folyók Expirito Santo, Minas Gerais és Bahia államokban okozták a legsúlyosabb károkat. Itt több mint II ezer ember vált hajléktalanná. — Tűzvész pusztított szerdán Bangkok thaiföldi varos egyik nyomornegyedében. 240 ház a lángok martaléka lett, több mint ezer ember vált hajléktalanná, és tetemes anyagi kár -keletkezett. — A Kaposvári Rákóczi SC 1930tavaszi idényere a bérleteket Görög Ernőnél lehet beszerezni a Rákóczi sportpályán. <044217) — Értesítés! A Bartók Béla utl Általános Iskolában (Donner) 1980 február 15-ével beindul s dolgozók általános Iskolája, 5—0. Összevont és, t—8 önálló osztálv- !yal Jelentkezni február 10-ig a- iskola igazgatójánál lehet. <9éUS9 /