Somogyi Néplap, 1980. február (36. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-01 / 26. szám
9 A közgondolkodás fejlesztése Vezetaségválasztó taggyűlés a tanítaképző főiskolán Kommunista mozgalom szervezése volt a vád Hetven éve született Takács Ferenc Élénk vitákban érlelődött a kongresszusi irányelvekről az állásfoglalás a Kaposvári Tanítóképző Főiskola pártcso- portjaiban. Sokféle javaslat született, ezeket a vezetőség a taggyűlés elé terjesztette. Az irányelveik vitája jó alapot adott arra is, hogy felelőséggel válasszák meg a párttitkárt és az új vezetőséget. A kongresszusi irányelvek vitájában különös hangsúlyt kapott a közgondolkodás továbbfejlesztése. E fontos feladatot azonban a főiskola párttagjai sem választották külön az irányelvekben megfogalmazott más céloktól. Nagy figyelmet szenteltek a társadalom előtt álló legfőbb feladatoknak — beleértve a népgazdaságiakat is. A* irányelvek nemcsak a párttagokhoz jutottak el, széles nyilvánosság elé tárták a helyzetelemzést, az elmúlt időszak értékelését Deli István ezért vetette föl a taggyűlésen, hogy jó lett volna kikérni a párton kívüli főiskolai dolgozók véleményét is, a tapasztalatok bizonyára még gazdagabbak lennének. Helyesen mutatott rá: az irányelvek megnyugtathatják a párttagságot és a közvéleményt arról, hogy pártunk politikájának az irányvonala változatlan, ám ahhoz, hogy megőrizhessük eddigi eredményeinket, igazodni kell az új követelményekhez. ' Így többek között a kis települések gondjait elemezve a településszerkezet átgondoltabb változtatására hívta föl a figyelmet A továbbra is lakott — de egyre elnéptelenedő — községek iránt nagyobb felelősséget kell tanúsítania a társadalomnak. Biztosítani azokat a társadalmi, közművelődési lehetőségeket amelyek bekapcsolják őket az ország vérkeringésébe. Más oldalról elítélően beszélt az olyan „humanizmusról”, mely szemet huny a mulasztások, hanyagságok felett. Árnyaltabban kell továbbfejleszteni társadalmunkban a szociális kedvezmények juttatását a nagycsaládosoknak — vetette föl. Az iskolai nevelés terén is mérhető néhány olyan gond, amely erre az álláspontra késztette. Fontos, hogy a szülők kiegészítsék az iskolai nevelést. Sokrétű elemzésében Deli István foglalkozott az elmélet lebecsülésének tarthatatlanságával is. Részben erre figyelmeztet az a közfelfogás, hogy mindegy, milyen felkészültségű a fiatal, „pedagógusnak megfelel”. Pedig a műveltségnek egyre nagyobb rangot, megbecsülést kell kapnia társadalmiunkban. A Kaposvári Szarvasmarha-tenyésztő Közös Vállalat évzáró és idei feladatokat meghatározó igazgató tanácsi ülése elé egy idézet kívánkozik. Váncsa Jenő miniszterhelyettes írta a termelési rendszerék tapasztalatairól: »A termelési rendszerek munkája az elmúlt években főként mennyiségcentrikus volt, a ráfordítás elemzése háttérbe szorult. Most új követelményeknek kell megfelelni, egyre rna~ gasabb színvonalon megteremteni a termelés feltételeit, hogy versenyképesebb, gazdaságosabb termékeket állítsanak elő.- Ez akár jelmondata is lehetett volna a tegnapi tanácskozásnak. A benne foglaltak szelleme hatotta at a munkaértekezletet. Az első teljes év, a mind eredményesebb — de fogyatékosságoktól nem mentes — kibontakozás időszakának tapasztalatait tették mérlegre az igazgató tanács kilenc megyéből érkezett tagjai. Ahogy Harsányi Lehel, a vállalat igazgatója mondta beszámolójában : figyelemre maiig számadatokat, tnegEgy másik felszólaló kizárólag az oktatásügy időszerű kérdéseit taglalta: kiemelte, hogy az állami oktatás továbbfejlesztését befolyásoló intézkedések lassan születnek meg. Az eddigieknél is több gondot kell fordítani az általános iskolák közti különbségek megszüntetésére. Nagy Tibor, a főiskola kollégiumának igazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy rendkívül nagy szerepe van az ifjúság nevelésében a példamutatásnak. A hallgatók egy pártszervezetbe tartoznak oktatóikkal. Hat hallgató párttag, közülük csak hárman, vehettek részt a taggyűlésen, a többiek szakmai gyakorlaton voltak. Számuk kevés — figyelmeztette a pártszervezetet Nagy Tibor. S tegyük hozzá: sajnos a három hallgató közül senki sem szólt hozzá az irányelvek vitájához. Pedig jó lett volna hallani az ő véleményüket is például arról : felkészülésük alatt milyen segítséget kapnak a pártszervezettől és általában oktatóiktól, hogy a pedagógusok elé állított magas követelményeknek megfelelhessenek. Hajdú Tibor — a taggyűlés levezetésére megválasztott elnök — az állami intézkedések alaposabb elemzését, ha szükséges, kritikáját várja a kongresszustól. Az általános iskolai új dokumentumok bevezetése a pedagógusok fölkészültségének a megújítását is szükségessé tette. Ennek megfelelően a nevelők politikai, ideológiai továbbképzésére ezután nagyobb gondot kell fordítani szívlelendő, további feladatokat meghatározó tanulságokat hozott a múlt év. Az 1978-as alakulásikor] nyolcvannégyről százhuszanket- tőre emelkedett a vállalat taggazdaságainak és partnerüzemeinek száma. Tehenenként átlag 8250 liter tej * termelését irányozták elő: kétszáz literrel többet mint egy évvel korábban, s ezzçl szemben a rendszer átlagban 3259 literes termelést értek el. Ez az eredmény nem adhat alapot az elégedettségre, már csak azért sem, mert az átlagon belül igen nagy különbségek vannak. A takarmánygazdálkodás, -termelés es -felhasználás esszerűsíteseben figyelemre méltó előrelépést hozott 1979. A mezógazdasagi főiskolával való gyümölcsöző együttműködés során például kidolgozták .és forgalmazták a teljes Katáp-tápsort. Huszonegy nagy teljesítményű betakarító gépre társulást szeiveztek, s a korszerűbb eszközökkel és technológia- - val sikerült iavítani a siló- kukorica tartalmi értékén. Gyepíeilesztesi m hasznosiJ — vetette föl más. Nagy gond a tanteremhiány. Volt, aki úgy gondolta — s ennek' hangot adott felszólalásában —, túlzottan fejlesztjük az általános iskolai oktatást a középfokú és felsőoktatás terhére. Többen is megválaszoltak erre: az állami oktatás továbbfejlesztésének a középpontjában szükségszerűen az általános iskolák állnak. Felszólalt dr. Csendes Lajos is, a Központi Bizottság osztályvezető-helyettese, aki elismerően nyilatkozott a főiskola párttagjainak aktivitásáról, sokoldalú érdeklődéséről, s válaszolt néhány oktatáspolitikai kérdésre. Elmondta, hogy az utóbbi időben általában nőtt a pedagógusok tekintélye, javult a felvételre jelentkezők összetétele, fölkészültsége is. De egyetértett azzal a véleménnyel, hogy tovább kell fokozni a követelményeket a pedagóguspályát választó fiatalokkal szemben. Az általános iskolai oktatás kiemelt támogatása mellett arra is gondolnunk kell — mondta —, hogy jelentős tartalékokkal rendelkeznek a főiskolák és egyetemek az oktatás színvonalának emeléséhez. A hatékonyabb képzés különösebb anyagi befektetés nélkül is célul tűzhető, mert megvannak rá a lehetőségek a főiskolákon, az egyetemeken. A kora délutántól az esti órákba nyúló taggyűlés tartalmas volt. Lehetetlen minden észrevételre, véleményre kitérni. Nemcsak az irányelvek vitája volt ilyen, hanem az új vezetőség megválasztása is alkalmat adott a tagoknak arra, hogy kicseréljék tapasztalataikat. tási programokat készítettek taggazdaságaiknak, s közreműködtek megvalósításukban. Megszervezték a tömeg takarmány-kiegészítők (tájpremixek) forgalmazását, lépéseket tettek a mezőgazdasági és ipari mellék- termékek jobb hasznosításáért. A sorban mindenképpen említésre méltó, hogy a vállalat egyre bővíti szolgáltatásainak a körét. A fejőgép- és hűtőgépszerviz mellett gondoskodtak az ugrásszerűen megnőtt csülökápolta- tási igények kielégítéséről. A tegnapi összegezésben azt a7. általános következtetés' vonhatlak le. hogy a fiatul vallalat eredményesen zárta az 1979-es evet, a szarvas marha-tenyésztés fokozásához, az intenzivebb fejlesztéshez szervezeti, személyi és tudományos hátteret teremtettek. Mégis, mindez csak az első lépéseknek tekinthető. Dr. Guba Sándor a főiskola főigazgatói' hangsúlyozta többek között: ahhoz, hogy a közös vállalat betölthesse rendeltetései feltétlenül erősíteni kell a rendszer gazdalkoda* kel Csökkenthető az energiafelhasználás A következő években lehetőség lesz rá, hogy a mezőgazdaság energiafogyasztásának növekedési ütemét jelentősen, akár a felére csökkentsék — ezt állapította meg a MÉM , átfogó elemzése, amely az energiagazdálkodási tennivalókkal foglalkozik. Bár a mezőgazdaság nem tartozik az energiát egyoldalúan csakis fölhasználó ágazatok közé, hiszen a napenergia és a fotoszintézis jóvoltából végül is megnégyszereződik a terményekben fölhalmozódott energiatartalom, mégis; az energiahordozókkal való körültekintő gazdálkodás hozzásegítheti az üzemeket jövedelmük fokozásához. Annál is inkább, mert a termelési költségekben az olaj, a földgáz, a villamosenergia, mind- nagyobb részt követel, a ta- karmányszárításban például 50. az üvegházi termelésben pedig 70 százalékot. A mezőgazdaság energia- fogyasztása tíz év alatt — összefüggésben a korszerű gépek, technológiák alkalmazásával — megkétszereződött. Az összes energia- hordozót olajra átszámítva — azaz az olajegyenértéket alapul véve — 1,7—1,8 millió tonna volt a tavalyi fel- használás, a növekedési ütem azonban — a korábbi intézkedések nyomán — máris fékeződött. Az 1970—74 közötti tízszázalékos évi fogyasztásbővülés az elmúlt időszakban 6 százalékra mérséklődött, s azzal számolnak, hogy ez a tendencia tartós marad. Mindössze 3 százalékos növekedést terveznek a következő éveikre. Biztatóak a kilátások az olaj földgázzal való helyettesítésére is. Az ország gázT vezetékhálózata már kialakult, s a számítások szerint amennyiben egy-egy mező- gazdasági üzem 4—5 kilométernél nem hosszabb vezetékkel csatlakozik ehhez, úgy olcsóbb energiaforráshoz jut. Növeli az üzemek esélyeit, hogy a nyári időszakban kedvezményes feltételekkel használhatják a földgázt, ily módon adott a közvetlen anyagi érdekeltség is. A mezőgazdaság energiafelhasználásának mintegy 40 százalékát kitevő hajtóanyagok mennyisége mérsékelhető azzal, hogy motordiagnosztikai állomásv'kat és jól fölszerelt, szervizhálózatot alakítanak ki, s gondoskodnak a traktrok, erőgépek gazdaságos kihasználásáról, Tqvábbi lehetőség a géppark motorteljesítményének növelése — ezzel ugyanis arányosan csökkenthető a tüzelőanyag-fogyasztás. alappillérét: a technológiai fegyelmet és a közös érdekeltséget, a kockázatvállalást. A bevezetőben is említett idézet szellemében. 1980 fő feladatának nem azt tekintik, hogy tovább növekedjen a taggazdaságok száma, hanem azt hogy a meglevőkben mindenütt fokozzák a hatékonyságot. Ezen belül fontos a szaporodásbiológiai munka javítása, a higiénikus tejnyerés feltételeinek megteremtése, az egységes, ab- ■ aktakarékos takarmányozási rendszer megteremtése. Ahogy a vita során Herner Endre, a megyei pártbizottság gazdasagpolitikai osztályának munkatársa is utalt qá: nagy tartalékok vannak a meglevő, korszerű betakarító gépek jobb kihasználásában- És ez legalább olyan lényeges tennivaló, mint további gépek beszerzése, társulások szervezése. A munkához bizonyos, hogy sok segítség adott az Vzinle, kritikus, az eredményeket mértéktartóan értékelő tegnapi tanácskozás. M. Kora miatt még köztünk lehetne. Mozgalmas, harcos életútját azonban fiatalon mártírhalál szakította meg. A marcali járásbeli Nagy- szakácsiban született 1910. december 31-én. Itt töltötte gyermekkorát is. Kádármesterséget tanult, majd csakhamar műhelyt nyitott szülőfalujában. A hordók készítése közben azonban széles körű kapcsolat kiépítésére, sokoldalú eszmecserére, tájékozódásra nyüt lehetősége. Az éles eszű, minden iránt érdeklődő, haladó gondolkodású iparosnál nemcsak a megrendelő szőlősgazdáik jelentek meg: műhelyében rendszeresen találkoztak a község és a környék baloldali érzelmű kézművesei, parasztemberei, földmunkásai. Felolvasásokat tartottak, haladó szellemű könyveket, felvilágosító bros- súrákat cseréltek, vitattak meg. A részben Budapesten dolgozó, részben Nagyszakácsiban élő két kommunista — Klujber Ferenc és Poór Sándor — révén kapcsolatba került az illegális párt központjával, ahonnan röpiratokat kapott, ezeket ismertette és terjesztette. 1933 május utolsó napjaiban azonban nyomára bukkanlak a tevékenységét mindjobban kiterjesztő kommunista sejtnek, és a nagy apparátussal folytatott országos nyomozás után — társaiMilyen és mennyi műszer segíti az orvosokat a kórházakban? Milyen ezeknek az eszközöknek az állapota, mekkorák a különbségek műszerezettség tekintetében a megye kórházai között? — Ezekre a kérdésekre keresték a választ a népi ellenőrök tegnap megyei N EB-ülésen. Kórházaink műszerezettsége nem rósz, ám egyáltalán nem lehetünk elégedettek. Olyan eszközökről van szó, amelyekből bármennyi használható, s ha akad műszer, amit egy évben csak egyszer kellett használni, arra is azt mondhatjuk : jó, hogy ott van, jó, hogy akkor épp ott volt.,. Érdekes kérdéseket vetettek föl a hozzászólók. Például azt, hogy egy-egy személy — orvos — mennyire befolyásolja a kórház műszerbeszerzését. Természetes, hogy egy- egy osztályvezető főorvos szerepe ilyen tekintetben meghatározó: az ő szakértelmétől függ, hogy az elengedhetetlenül szükséges gépek mellett milyen műszerek kerülnek az osztályra. Érthető az is, hogy az egyes kórházak között nagy az eltérés. Gépekkel például a nagyatádi kórházat szereltél föl legjobban — a mostani követelményeknek megfelelően. Szóba került, hogy miért nincs mód másutt a racionális fejlesztésre. Kiss István, a Röntgen- és Kórháztechnikai Vállalat kaposvári kirendeltségének vezetője elmondotta: sajnos, a magyal- cégek nem közük előre, milyen gépeket fejlesztettek ki, mit fognak gyártani, s természetesen az árakról sem tájékoztatnak. Ebből következik, hogy a tervezésnél csaík a már elavult gépeket vehetik számításba. Pedig az orvosi müszeÚj termék Üj termék — aluminium szifonpatron — gyártására készül a veszprémi Bakon \ Művek. A gépipari technoló giai intézet kutatási erec. menyeit felhasználva évi 2 millió patron előállítása: rendezkedik be a gyár, s e leljes egészében exportálja, üzfel nem »rövidülnek meg« val együtt — Takács F erén' cet is letartóztatták. Két hetet töltött a marcali járásbi- rósági börtönben. Többször megverték, kipróbált csendőrmódszerrel vallatták. Július elején Pécsre szállították. Az itteni megvei bíróságon folytatták le ellene a tárgyalást. A vád: »kommunista mozgalom ' kezdeményezése, vezetése, irányítása«. A kiszabott négyhavi börtönbüntetést Kaposváron töltötte le. Kiszabadulása után állandó csendőri megfigyelés alatt tartották. Kapcsolatait elvesztette, így a korábbihoz hasonló mozgalmi munkát nem tudott végezni. Ennek ellenére a környék lakói mint a munkásmozgalom tekintélyes harcosát tisztelték. Sajnos, a fasiszta rendszer politikai rendőrsége sem felejtette el magatartását, »felforgató« tevékenységét. 1944. november elején a nyilasok letartóztatták, és Kaposvárra, majd innen — számos társával — Németországba hurcolták. A dachaui koncentrációs táborban pusztították el december utolsó napjaiban. Tegnap Marcaliban megemlékeztek Takács Ferenc születésének 70. évfordulójáról. Ebből az alkalomból a járási, a tapsonyi községi pártszervezet képviselői koszorút helyeztek el a mártírok emlékművénél. reknél olykor még az alig használt is »elavulténak tekinthető, az űrkutatás után ugyanis ezen a téren a leggyorsabb a fejlődés. Általában öt év alatt »öregszik ki« er—egy műszer — ezzel szemben nálunk az orvosi műszerek átlagos amortizációs ideje 16,7 év. Az üzembiztonság. a használhatóság pedig igencsak összefügg a korral... Az orvosi műszerek évröl- évre drágulnak, amikor azonban a megye p>énzt kap beszerzésére, az összeg meghatározásánál ezt a drágulást figyelmen kívül hagyják. S a drágulással nem mindig nő a műszerek használati értéke. Ha például egy EKG-készü- lék nem csöves, hanem integrált áramkörös megoldású lesz, és szebb formája, ettől még ugyanarra a célra használható, és ugyanúgy, mint a másik, de 300 ezer forinttal többe kerül. Az egyes kórházakon beiül az osztályok között is nagy az eltérés a műszerezettség tekintetében. Ez azonban természetes, hiszen mindenütt más jellegű és szintű feladattal kell megbirkózni. Egy intenzív baleseti osztály műszerezettsége magasabb kell legyen, mint például a bőr- gyógyászaté. A megyei NEB-ülés résztvevői javaslatokkal fordultak a szakminisztériumokhoz, illetve a megyei tanács egészségügyi osztályához s elmondták,'véleményük szerint hogyan javítható a kórházak műszerekkel való ellátása, ezzel együtt a gyógyító munka. Ezután a népi ellenőrzési bizottság tavalyi tevékenységéről, és az idei fe1 adatokról volt szó a tegnapi NEB-üléa hazai fogyasztók, mert számukra változatlanul évi 40 millió acélp>atront állíta- >ak elő. Horányi Barna Sűrített levegővel Magyar gyártmányú Auras szervlzfal pneumatikus műszereivel szerelik föl a balatonszabadi termelőszövetkezet gépműhelyét. E berendezés révén a legkorszerűbb módszerekkel vizsgál hatják a gazdaság erő- és munkagépeit, A két szervizfal műszereit február végén helyezik üzembe. Színvonalasabban a fejlesztésért Már az új is elavult Megyei NEB-ülés a kórházak műszerezettségéről