Somogyi Néplap, 1980. február (36. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-23 / 45. szám
J Szigorúbii követelmények A világpiac hatása a gazdálkodásra — A hetvenes évektől általánosan > ismert fogalom lett hazánkban egy nyelvtanilag. furcsa fogalom: az infláció «begyűrűzése«. — Mi a tudományos kutató véleménye az inflációról? — kérdeztük dr. Surányi Györgytől, a Pénzügykutatási Intézet tudományos munkatársától. — Az infláció önmagában nem jó és nem rossz, épp ezért nem helyes pozitív vagy negatív fogalomként kezelni; mindig azt a közeget kell figyelembe venni, amelyben kifejti hatását. Közvéleményünk felfogása szerint az infláció végzetesen rossz. Nem állítom ennek az ellenkezőjét, de az inflációt tényként kell elfogadni; túdomásul kell venni, hogy létezik, s meg kell tanulnunk együtt élni vele. Számomra úgy tetszik: a modern gazdaság törvényei elkerülhetetlenné teszik, hogy a társadalmi-gazdasági feszültségek részben az árszínvonal emelkedésében csapódjanak le. — Azóta, jelentősen változott a vélemény. — A tények azt mutatják, hogy egyik társadalmi formációra sem helytállóak az előbbi megállapítások.' Â tőkés gazdaságban a dolgok elintézése egyszerűbbnek látszik: ott az infláció és a reálbérek emelkedése »békésen« megfér, a szocialista gazdaságban azonban más a helyzet. Az árak stabilitását vagy változását viszont itt is a valóságnak megfelelően kell magyarázni. A pénz vásárlóerejét az határozza meg, hogy milyen színvonalon lehet a rendelkezésre álló pénzmennyiségből a szükségleteket kielégíteni. Ha borravalót, csúszópénzt kell adni az áruért, a szolgáltatásokért, az a pénz vásárlóértékét is csökkenti. — Ellenállóbb lesz-e új árrendszerünk a világpiac ármozgásával szemben? — A közgazdasági racionalitás azt diktálja, hogy a tartós árváltozásokat — ha váratlanul következnek is be — a lehető legrövidebb időn belül érvényesíteni kell a belföldi! árakban. Ha elmulasztjuk ezt, akkor gazdaságpolitikánk céljaival ellentétben tovább folytatódik a nyersanyag- és energiapazarlás. Alapvetően fontos, hogy a gazdaság közvetítse a cserearányromfást Új megoldások, régi gondok À megye 82 fcsz-e közöl t egy sincs, amelyikben ne találnánk a munkát megköny- nyítő vagy gyorsító — gyakran igen eredeti — megoldásokat. Meglepő hát, hogy a szövetkezetekből tavaly mindössze egy tucat újítást jelentettek. A megyei tsz- szo vétség munkatársa. Molnár István szerint is ez legföljebb egy negyede a gazdaságokban alkalmazott friss újításoknak. A megye saövetkeaetí óffttási mozgalmában, sajnos, tavaly semmi sem újult meg. Az újítás továbbra is »sokadrendü« kérdés. A gazdaságokban csak elvétve készül fcladatierv. nem is beszélve — a törvény által előírt szabályzatról. Hogy végül is egy hasznos megoldásból lesz-e hivatalosan elfogadott, erkölcsileg és anyagilag is elismert újítás, az továbbra is a helyi vezetők .szándékától függ. Ha az újításban csupán újabb »fizetnivalót-« látnak vagy ha — mint sok helyen — úgy tartják, hogy »az újítás munkaköri kötelesség-«, akkor alig valószínű, hogy az ötlet túljut a tehenészeti szaktelep vagy épp a gépműhely falain. Molnár István több esetet is elmondott, amikor az üzemeket járva haszonnal alkalmazott, de nem jelentett újításokra bukkant. — A halat onszárszói tsz- ben -például a takarmány- hasznosítást segítő, a pazarlást megszüntető berendezést _ használnak. Az ötlet megszületett, megcsinálták, s az ügy ezzel »le volt rendezve«. Sajnos nem egyszer találkozom oiyan esettel, hogy az újító »csak úgy« kap 500 forintot, ha nem ragaszkodik hozzá, hogy megoldásából »sok vesződséggel járó« törvényes »újítási ügy« legyen. Máshol még ezt - ..az 500 forintot is elvitatják. Véletlenül jutottunk el a pusztakovácsi tsz-be, ahonnan! a 12 közül az egyik újítást jelezték. Hogy megtették, már önmagában is reményt ébresztett. Nos. az újítási felelőst, az ezzel kapcsolatos szabályzatot vagy az újítási naplót nem sikerült megtalálni. A szári tóüzemnél megtaláltuk viszont az újító páros egyik tágját. Teglovics Ferencet.- Egy ember fizikai munkáját takarítjuk meg ezzel a közbeiktatott »szemétel-, vezető csővel-*. A rosthulla- dék így — külön energia- íöl használás és émberi kéz érintése nélkül — egyenesen a pótkocsiba kerüL — Mi sugallta az ötletet? — A kényszerűség. Az itt dolgozó három ember közül egynek a hulladékot kellett lapátolnia, & így nem győzték a munkát. — Mi volt az újításuk ju_: talma? — Ötszáz forint. — Van-e egyáltalán valami írásos nyoma annak, hogy újítottak? — Ügy tudom, az irodán kiszámolták a megoldás hasznát. Ezenkívül csak a fölvett ötszáz forintról szóló papír van meg. — Mennyi az újítás kimutatott haszna? — Napi 240 forint az év öt hónapjában. A férfi később elmondta : van egy másik elképzelésük is. — Afféle öntisztító rosta. Persze nem tudom, lesz-e belőle valami. Az igazat megvallva, így is megkapjuk a fizetésünket... A tapasztaltakhoz kísérőm elgondolkodtató megjegyzést fűzött. — Az utóbbi »függőben levő újítás« 2-3 órás időmegtakarítása csak látszólag jelentéktelen. Ha ugyanis a szárító leáll, kénytelenek leállni a szállítók és a határban ' dolgozó kombájnok is ..Végül is ezekből a 2-3 órákból hamar összejön az a két-három napnyi csúszás, ami — ha például közben megered az eső — milliós veszteséget okozhat. Máris milliónál tartunk. Pedig-ez csak egy a megye gazdaságaiban évente meg nem 'valósuló »apró ötletek-« tucatjai közül. Túlságosan is sok példa van rá: könnyű kedvük szegni a kezdeményező, jobbat akaró embereknek. Néha elég egy legyintés, máskor hónapokig tartó huzavonára van szükség, hogy valaki azt mondja.: »A fizetésemet így' is megkapom.« Persze ugyanilyen könnyű volna kedvet ébreszteni. Korántsem anyagi kérdés ez! Például az a szerelő, akit hasznos ötletéért a közgyűlés színe előtt az elnök megdi- ' csér, talán másnap mái' újabb megoldásokkal áll elő. És ha segítik — esetleg még jutalmazzák is — hamarabb akadnak társai. Bíró Ferenc j * gazdálkodó egységeknek és a lakosságnak. Ilyen esetben ugyanis mindenképpen veszteség éri a gazdaságot, s ha ezt nem érzik meg az egységek, akkor bizonyos, hogy hosszú távon nem tudjuk csökkenteni és fölszámolni a veszteségforrásokat. Ez- viszont a nemzeti jövedelem tartós csökkenésével járna. Ha a világpiac vál- toziíait nem éreznék a vállalatok, akkor egyes esetekben támogatásra volna szükség, s ezt a költségvetés csak az elvonásokból adhatja. Onnan kellene a jövedelmeket elvonni, ahol jól és dinamikusan gazdálkodnak, s oda kellene adni, ahol pazarolnak. — Mi a különbség a hetvenes évek elejének inflációja és a jelenlegi között? — Kezdjük a belső gazdasági fo'y»platókkal: az infláció kialakulásában ezeknek van meghatározó szerepük. Maga az inflációs jelenség, az árszínvonal-emelkedés belső mechanizmusa, az okok többé kevésbé azonosak voltak akkor is, azonosak . most is. Azt nehéz megállapítani, hogy mi váltotta ki az áremelkedés ütemének felgyorsulását. Az egyik ok látszólagos, a másik tartalmi. Látszólagos az, hogy a hatvanas években minden eszközzel megpróbáltuk elnyomni és visszatartani az inflációt, s inkább vállaltuk a hiánytermékek körének gyarapodását. A központi költségvetés pedig megpróbálta lefogni a fogyasztói árak emelkedését. Ez többé-kevésbé sikerült is, viszont nagy árat fizettünk érte: a költségvetésből egyre több fogyasztási cikket kellett támogatásban részesíteni. És a támogatásra fordított összegeket a legjobban fejlődő területektől vonták el. Ez nem a valóságnak megfelelően rendezte át a vállalatok jövedelmi viszonyait, s konzerválta a fogyasztás szerkezetét. A tartalmi különbség, véleményem szerint abból fakad, hogy a magyar gazdaság fejlődésében véget ért az extenzív szakasz, kimerültek a munkaerő-tartalékok. A világgazdasági feltételek erőteljes szigorodása pedig minőségileg más követelményeket támaszt a magyar gazdasággal szemben. Cs. L. Több öröm, kevesebb gond Kempingcikk — új „gazdával” Megkapták az első fizetés* a Lenfonó- és Szövőipari Vállalat Tabi Campingcikk- gyárának dolgozói, és megnyugodtak. A vastag boríték meg a tavaly még önálló tabi cég nagyvállalathoz vaLó csatlakozása között nincs ugyan szoros összefüggés, mégis csak az első fizetésnap oldotta föl a munkások félelmét. Csordás Attila főmérnök elmondta: — Ez a bérfejlesztés még önállóságunk idején történt, szigorúbb követelményeket átütöttünk föl, rendeztük a normákat és a korábbinál jobban érvényesül a teljesítmény szerinti bérezés. A beolvadásnak is lehetnek majd ilyen hatásai, ám ma ez még nem érezhető. Más területen viszont már januárban és februárban is tapasztaltunk javulást; ezt mindenki észrevette. És hogy mit vettek észre, arról többen is beszámoltak. Tóth Imréné a szabászaton: — 1964 óta, a gyár első napjától itt dolgozom. Voltunk már leányvállalat, örültünk amikor önállóak lettünk, és bizony, féltünk az újabb függőségtől. — Végül is csatod tak? — Bizony. Mégpedig kellemesen! Ebből is Játszik, hogy az ember nem mindig gondolja végig, hogy mit hozhat egy változás. Féltünk. Pedig hát tiszta sor, hogy a lenfonó most már a saját 'gyárának szállítja az anyagot, tehát jobban bánik majd velünk, mint régebben. Az idén nem is álltunk anyaghiány miatt, és nem a másodosztályú, hibás ponyvákat lökik ide; jó minőségűt szabhatunk méretre. — Egyéb változások? — Hamarosan új asztalokat kapunk; sokkal nagyobbak lesznek, minit a mostaniak, s új szabógépek is érkeznek. Könnyebb lesz a munka. Tóth Jánosáé épp egy olasz exportra készülő sátrat varrt össze, amikor kérdeztük; fél-e még az újdonságtól. — Nem, nem félek. Esnem hallgatom a szomszédos asztalnál dolgozó szabászok zúgolódását sem, hogy rossz az A készülő sáior majd Olaszországba kerül. anyag, nem lehet kiszabni a sátrat... Folyamatosan kapom a részeket, és én is for lyamatosan tudok varrni. Egy szinttel lejjebb, a ponyvagyártó részleg vezetője, Pavlényi Sándor szintén örömükről számol be: — Jó volt a fizetés, tehat .jó a hangulat Van munka, jó kedvvel csinálják az emberek. Ezzel mindent elmondtam. — A ponyvákat nehezebb eladni, mint a sátrakat. — Igen, de exportképes minőségét csinálunk, s ha a központ jól keresi a piacot, mi is jól tudunk dolgozni. Amíg kicsik voltunk, nehezen ment a ponyvaeiadás, most a nagyobb cégnek messzebb el ér a keze, ■ több megrendelőt nyerhet meg. A változástól legkevésbé a rudazatüzem függött. . Mint Pál János üzemvezetőtől megtudtuk, ők továbbra is a régebbi módszerekkel szerzik be- az alapanyagot és készítik a sátrak fémszerkezetét. — A munka szervezésében, az ügyvitelben hoz-e változást á 'campingcikk beolvadása? !— tudakoltuk, amikor visszatértünk az irodákba. Mező fi Gyuláné munkaügyi csoportvezető: — Sok minden könnyebb lett. Az önállóság idején mindent magunk intéztünk, most egy csomó iratot készen kapunk. Ez persze nem jelenti azt, hogy lazsálhaHázat magánerőből Nemcsak a pénz, a gond is az építtetőé Érdekes ellentmondás: az utóbbi évtizedben Magyarországon épült lakásoknak egyharmada családi ház. Igen nagy ez a szám. És mégis: családi házat magánerőből építeni ma egyet jelent a megfelelő szakértelem, a színvonalas műszakj- szememi náttér hiányával. Részt vettem a napokban egy megbeszélésen. A ma- ganlakás-építésröl volt , szó. Pontosabban arról,' hogy szakmailag, építészetileg milyen gyengék a magánépít- tetők számára készült tervek. A pécsi városi főépítész, Cömöry János pékiák sokaságán mutatta be a meglepőbbnél meglepőbb szakmai hibákat, a téralakításban elkövetőit, »ve.sege- ket«. De az előadótermi illusztrálásnál sokkal meggyőzőbb az - országban minden* tele — ihegyénkben is — laiható családi hazas városi negyedek, és falusi utcák képe. Ezek pontos tükörképei építésük történetének. önálló tálcásban élni alapvető emberi jog. Államunk erején felül tett és tesz ma is azért, hogy a hatodik évtizedtől fölgyorsult gazdasági—társadalmi változások során az új munkahelyekhez jutottak saját lakásba költözhessenek. S mart a leg fontosabb szükségletről van szó, érthető: minden ember, család igyekszik minden követ megmozgatni azért, hogy e nagy vágya teljesüljön. Az építtetők igen nagy hányada családi ház mellett dönt. S ekkor kezdődnek a bajok. Mert a magánerőből emelt házak között igen nagy különbségek vannak. A lakók önkéntes társulásával alakult társasházat szervezett lallami vagy szövetkezeti) kivitelező K^zíti, az ezernyi ügyes-bajos elintéznivalót, a szerteágazó levelezést hozzáértő megbízott végzi. A magánerőből épített lakások Kozott az igazi határvonalat az húzza meg, ha a t áthúzáshoz, vakolathoz, burkoláshoz szükséges pénzeken kívül mindezek gondja is az epíttetőé. És itt nemcsak az építési engedely közismerten nehézkes megszerzésének procedúrájáról van szó. Az allami és tanácsi tervező va Hálátoknál dolgozó szakemberek elsőrendű feladata a nagy állami programokon való munkálkodás. Az egyes tervezőkhöz forduló építtető óhatatlanul •• zbői származó, otthon »összedobott« tervet kap, Idő és energia sincs ra, ho&y a ház terveit készítő szakember aprólékosan, minden részletet megismerve konzultáljon, s legmicaob a helyi sajátosságokhoz igazítsa a tervrajzot. Ám ha mégis sikerül kitűnő munkát végezni — ez elég ritka —, semmi garancia nincs arra, hogy téglá- ba-malterba foglalva meg is valósul. S ennek igen sok oka van. E házak döntő többsége kalákában, munkaidő után, második műszakban készül. Ha pénz volna is, dem akad kivitelező kisiparos, aki kulcsátádásra vállalná az építést. (így sakkal magasabb az adó.) Ezért a legtöbbször a teljesen járatlan építtető nyakába szakad a berunazasi tév-c.ceny- ség összes keserve. Anyag, előírt szerkezetek, fuvar, szakember után szaladgálni — hogy ez milyen nehéz ma Magyarországon, csak az tudja, aki próbálta mar. Szinte lehetetlen az erősen változó kinálatú tűzep-telepeken a tervező által előírt anyagokat hiánytalanul megszerezni, a legjobb szakembereket időben megkapni ; bizony, sokszor rákényszerül a »házilagos« megoldásokra, ha minél előbb tetőt akar feje föle. A mai családi házak java részé így készül § az tunk, de több idő jut egyegy feladatra, s nem lesznek olyan hibák, _ amelyeket a kapkodás okoz. Az első nagy erőpróba a kollektív szerződés közös nevezőre hozása, ezt nemsokára elkezdjük. A főmérnök: — Az értékesítést ezentúl nem önállóan végezzük. A régi piacainkat azonban meg kell tartanunk, ezért szorosan együttműködünk a központban levő kereskedelmi osztállyal. Ök még nem ismerik korábbi partnereinket, de ez nem okoz különösebb gondot, mert a szakmai tárgyalásokon ott vagyunk és a tabi kempingcikk-márkanév megmaradt. Nehézséget leginkább a ponyvaeladásban látunk. Közös erőfeszítéssel ez is megoldható. A kapacitás nagy, sokat tudunk termelni, csak vevőt kell találni rá. A központ érdeke is ez, mert a ponyvaanyagot korábban méterben adták el, ha mi kamionokra és más autókra való pohyvát . varrunk belőle, akkor már többet ér, több dollárt hozhat. Tervek, gondok és örömök. A legtöbb ez utóbbiból akadt. Az elsőből is sok van, s a legkevesebb — szerencsére — a középső. Ezt tudtuk meg Tabán, másféi hónappal azután, hogy a gyárnak új »gazdája« lett. Reméljük, később is hasonlóan derűs képet láthatunk. / L. P. így kialakult utcasorok, lakónegyedek immár nommés értékteremtők azok számára, akik ezután vágnak bele az építkezésbe. A kör bezárul... Az utóbbi tíz évben az állami építési célokra kifejlesztett szellemi kapacitás, szervezeti-műszaki bázis teljesen elkülönült a magánerős építkezésektől. A Típustervező Intézet több szép és igen ízléses tervet dolgozott ki — könnyen adaptálni lehetne. Csak az a baj, hogy az építtetők — egyelőre — nem kedvelik ezeket, s mondjuk ki: számuk is meglehetősen kevés. Az orvoslást elősegíthetné annak a komplex vizsgálata, hogy miért alakult ki gyökeresen más érdekeltségi rendszer az állami és a ma- gánépíl^cezésben. Pár éve foglalkozott ezzel a Magyar Építőművészek Szövetsége is. Megállapították, hogy a lakásépítésnek e fontos területén hatástalan volna az egyes elemeket kü- löin-küiön javítani. Az egész feltételrendszer vizsgálatára volna szükség. Mégpedig abból a szempontból, hogy ez a tevékenység hogyan illeszkedik társadalmi—gazdasági gyakorlatunk egészébe. Ez a vizsgalat azért is nélkülözhetetlen, mert a következő években a lakásépítésben tovább nő a magánerős építkezések aránya. Csupor Tibor
