Somogyi Néplap, 1980. január (36. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-03 / 1. szám

Sávoly Ferai« Gigászi látomás — egy év alatt állattenger és tej- . óceán borítaná Somogyszil község-utcáit,, ha 'valamilyen oknál fogva megszűnne a felvásárlás. Az alig , több rolni ezer Iákost számláló l.iözsegben a megye egyik •legjobban virágzó háztáji gazdálkodása folyik. Éven­te mintegy kétezer hízóser­tést, hizóbikát és. 400 ezer liter -tejet adnak a ház kö­rüli istállókból az állami fevásárlóknak. Azaz egy la­kosra számítva — beleértve a legidősebbeket és az új­szülötteket — két hízott sertés, majd fél hizómarba és négyszáz liter tej az egyévi munka eredménye. A termelőszövetkezet ál­lattenyésztése a múlt évet mintegy két és fél millió forintos nyereséggel zárta. Több lett a tervezettnél a tej-, s több a hízóértékesítés is. Rájuk aligha érvényes a inondás: ahol jó a háztáji, bajok vannak à közössel. Balogh Imre főállattenyész­tő a közös gazdálkodás híve, de a termelőszövetkezeti támogatással működő ház­tájira is büszke. — Hetvenkettőtől hetven­hatig. négy év alatt kétsze­resére nőtt a háztájiban hizlalt és leadott bikák száma, . ez a szám azóta nagyjából állandó. Folyama­tosan -emelkedik a leadott sertések száma is, A tejér- tfkesítés egy ideig emelke­dett, az utóbbi években — igaz, enyhe mértékben — csökken. Egyre több idős ember hagy fel a számára már megerőltető tejterme­léssel, s bár az ezzel fog­lalkozók intenzivebben dol­goznak, a végösszeg mégis csökken. A termelőszövetkezetben kezdettől fova nagy súlyt fektettek a gazdáknak jö­vedelemkiegészítést, a nép­gazdaságnak többlethúst adó foglalatosság támogatására. A viszonylag csekély bérért kiadott lucernást például a gazdaság műveli és kaszál­ja, a tagok összegyűjtik a szénát, majd azt a bérelt traktor vagy fogat hazaszál­lítja. Danes Lajos termelőszö­vetkezeti könyvelőt úgy em­legették, mint az egyik leg­eredményesebb tejtermelő gazdát. Ö szabadkozik; most Állattenger, tejóceán Tizenhatmillió » története' gyengébb az állománya, mert eladott belőle, s az is­tálló sem, a legmodernebb. Nem egyedül gazdálkpdik. Otthon a feleség, az idős após és anyós foglalkozik az állatokkal. A közös mun­kamegosztás teszi' lehetővé, hogy mindig el legyen látva a két fiatal tehén, a négy öregebb, meg a két üsző­borjú. — A múlt év elején na­ponta hetven liter tejet ad­tam le. az év végén már csak ötvenet A feleségem kézzel feji az állatokat. Fog­lalkoztunk a gondolattal, hogy áttérünk a gépi fejésre, de leromlott az állomány, el kellett adni. s akkor már nem érte meg. Azóta újra szépen felfejlődött, de egy­előre még maradt a kézi fe.jés. Havonta száz forintba ke­rül , a gazdának egy tehén legeltetése. Ebbe beleszámít a fűpértz és a csordás fize­tésének rá eső része is. Megéri, hiszen ha maga ter­melné a takarmányt, aligha futná ennyiből. így csak es­te kell néma abrak, hogy meglegyen a tejhozam, a többit a tehén megtalálja a legelőn. Tavaly öt legelt, az idézi nyolcat hajt ki. — Huszonkét , éve dolgo­zom a termelőszövetkezet­ben. Gyerekkoromban hoz­zászoktam a paraszti mun­kához, megtanultam szánta­ni, vetni, kaszálni. Ez meg­ragadt bennem, és nerii is felejtem el. A ■ termelőszövetkezet ser­téstelepének vezetője, Sá- moly Ferenc fiatal ember, még nem töltötte be a har­mincat. Öt is úgy ismertem meg, mint az egyik legszor­gosabb háztáji gazdálkodót. — Ha a szüleim nem csi­nálnák, magam aligna tud­nék . foglalkozni. ezzel. Tény, hogy szeretem, mindig is szerettem az állatokat, és nem sajnálom a rájuk for­dított időt. Leadtunk 35 hí­zósertést és kilenc bikát. Otthon általahan 5—6 hízó- #marha, két koca a malacai­val és két csikó áll. A lovak nem hoznak any- nyi hasznot, mint amennyi a vesződség velük, de a fia­tal telepvezetőnek mas a véleménye. — Nagyon szeretem a lo­vakat. Élmény az állattenyésztő­nek, ha látja, mivé fejlődik az alig járó kis allat az évek során. Nekem az a szórakozásom, ha befoghatok a kocsiba és kimegyek a hegyre. Persze a magamko- rúak , közül azt ma már nem sokan vallják. A családi munkamegosztás az alapja a terjedelmes ház­tájinak, amely még mint­egy 4—500 baromfival is kiegészül. A telepvezető édesanyja a szarvasmarhák­kal foglalkozik, a nagyma­ma és az édesapa a serté­sekkel. az izmos lovakat . a nagyapa látjá el. — A legfőbb munkám a beszerzés, de azért otthon is akad tennivaló. — Miért teszik? — Nemcsak 1 a pénz szá­mít, szeretni is kell az álla­tot. Én gyerekkoromban a lovakon lógtam, nyolcévesen már hajtottam. Azt csiná­lom. azt csináljuk együtt a családban, amit mindig is akartunk, szerettünk. Ezt csak így lehet. A háztáji­ban nem enyém és nem a másiké, hanem az egész családé a főszerep. A somogysziii terme­lőszövetkezet évi bérkerete mintegy tízmillió forint. A háztáji gazdaságok együttes bevétele a faluban csaknem tizenhatmillió forint volt. Tisztességes összeg, csak egy szépséghibája* van: az egy­két -kivételtől eltekintve a . fiatalok már -nem igen fog­lalkoznak az tóstállószagú« munkával. Közel van Ka­posvár. Bráesik András Fogyasztói érdekve delem A KSQSZ és a tanács közös árellenőrzése Szerveztünk kellő figyel­met. fordít a fogyasztói ér­dél: védelem b i ztosí tás ár a. Segíti és figyelemmel kíséri az árfegyelem betartáséit, azt, hogv az árképzésben csak a tényleges költség és időrá­fordítás érvényesüljön, A kisiparban a szabad , árrend­szer nem jelentheti a költsé­gek irreális emelését. Az anyagváltozások tisztességes elszámolására mód van, de ebben éppen olyan becsüle­tességet kíván a társadalom a kisiparosoktól, mint ami­lyet ő, mint fogyasztó elvár más területen. A fentieknek megfelelően arra ösztönöz­zük megyénk több mint 4.600 kisiparosat, hogy a népgaz­dasági érdekkel, a társadal­mi célokkal összhangban vé­gezzék munkájukat, szolgál­ják a lakosságot, s javítsák a szolgáltatások minőségét Erőfeszítéseket teszünk an­nak érdekében, hogy általá­nossá váljék a szakmai fe­gyelem, kulturáltabbá a munka és nem utolsósorban javuljon a kisiparosok és a megrendelők közötti kapcso­lat. Ezt a célt szolgálják kü­lönböző szakmai rendezvé­nyeink. .Látogatottságuk az utóbbi időben növekedett, de az érdeklődéssel még min­dig nem lehetünk elégedet­tek. A kisipar jó hírnevének' megtartása azt kívánja tő­lünk. hogy erősítsük és nö­veljük az érdekképviseleti munkát, ennek során növel ­jük a szervezeti tanfolya­mok, a tanácsi szervekkel való közös áréüanői'zések számát. A megyei tanács ipari osz­tályává! és az illetékes ta­nácsi szervekkel tavaly kö­zös áreTenőrzéseket tartót tünk a Balaton-parton. Sáj- • nálatia! állapítottuk meg. hogy az ellenőrzött kisipa­rosok egy vésze az előíráso­kat nem tartja be, a számla­adási kötelezettségének’ ese­tenként nem tesz eleget, s az árkalkulációkat sérti ké­szíti el megfelelően. A kö­zös ellenőrzések célja — melyeket a jövőben is foly­tatni kívánunk — a megelő­zés, a hiányosságok feltá­rása és .segítségadás , ezek megszüntetéséhez. Ebben a munkában segítenek, ben­nünket társadalmi vezetőink, aktíváink. Tovább kívánjuk fejlesz­teni a megrendelők és a kis­iparosok számára a fokozott biztonságot nyújtó szervezeti szolgáltatásokat, ami feltét­len szükséges a bizalom el­mélyítéséhez.' Szakmai bi­zottságaink e feladatnak tesznek eleget, amikor a Is­Â kongresszusi irányelvek vitájához A z év első napjainak legkiemelkedőbb ha­zai politikai eseménye a párt XII, kongresszusa irányelveinek vitája. A Köz­ponti Bizottság nagy vona­lakban ebben összegezi az elmúlt öt esztendő munká­ját, a XI. kongresszus hatá­rozatainak vágréhaj tásáról, az ország fejlődéséről, a párt­ról és a mozgalom helyzeté­ről készített áttekintést. Be­ható vizsgálat alapján elemzi a jelenlegi helyzet sajátossá­gait, a szocialista épitőmun- ka belső és külső feltételeit, és ennek alapján vázolja a következő esztendőik tenni­valóira vonatkozó elképzelé­seit. Felelősségteljes szerep há­rul a párt kongresszusára, amikor ezekben a kérdések­ben dó;tteni fog. Ennek mély átérzése készteti a Központi ! Bizottságot arra, hogy meg­ossza gondját az egész párt­tal, sőt a szélesebb politikai közvéleménnyel. Ezért bo­csátja az irányelveket vitá­ra ; nagy érdeklődéssel fi- * gyelí a különböző hozzászó­lásokat, véleményeket, ja- v as latokat. A politika ilyen alakításának, formálásának, demokratizmusának már ha­gyományai vannak pártunk- . ban. Többek között ennek is jelentős szerepe van abban, hogy az MSZMP politikájá­nak fő irányvonala már több mint húsz esztendeje töltés­től és ingadozásoktól mentés, és nagy alkalmazkodási készséget tanúsít a megvál­tozott körülményekhez. Ez a széles körű eszmecsere, mely a párt kongresszusait meg­előzi, kiváló lehetősig arra, hogy minél pontosabban ér­zékeltesse a' társadalmi élet valóságos folyamatait, moz­gástendenciáit, a munkás- osztály és minden társadal­mi réteg tényleges viszo­nyait, tudati, hangulati álla­potát. Egy ilyen módszerrel kialakító,tt politika nagyfokú felvértezettséggei képes el­lenállni a szubjektivizmus minden megnyilvánulási for­májával szemben. Az irányelvek nyilvános­ságra hozatala és vitája ily módon túlmutat a politikai bizalom jegyein, olyan szük­ségszerűséget fejez ki, amely jelentős mértékben hozzájá­rul a politika tudományos megalapozottságához, és biz­tosítékot nyújt a nagyobb té­veditek elkerüléséhez. Ezért a most kibontakozó eszme­cseréknek, a kongresszusi irányelvek vitájának a mód­szer oldaláról nézve is nagy politikai jelentőségük van. Miint annyi minden más po­litikai akció sikere, haté­konysága nem bízható a spontán véletlen szeszélyére, úgy értnél az eszmecserénél sem hagyatkozhatunk vala- I miféle ösztönös érdeklődés- ~ re. A vita eredményessége I nagymértékben függ annak I szérvezettségetól irányított- ! sásától, az irányelvekben I kossá,g részéről érícező pana­szokat kivizsgáljak. Sajnos az utóbbi időben azt tapasz­taljuk. hogy, főleg a Bsla- ton-parton növekszik a pa­naszok száma. Bizottságaink i panaszok kivizsgálása so­rán, ha más költ, e'marasz- alják a vétkes kisiparost, sőt szükség eseten fegyelmi eljárást is kezdeményeznek, amelynek nagyon súiyos esetben a szervezet tagjai sorából való kizárás a kö­vetkezőién ve, ez pedig az ipar jogosítvány megvonásá­val iár \ A tanácsi szervekkel való együttműködés és szakmai bizottságaink tevékenysége a jövőben is biztosíték arra, hogy a megende'ők és a be­csületesen dolgozó kisiparo­sok megfelelő védelmet, kapjanak ; szervezetünktől. Az ő érdekükben továbbra is kellő szigorral fellépünk azok ellen, akik méltatlanná válnak magatartásukkal, a jogszabályok -megsértésével a kisipar gyakorlására. Schán István, 3 KTOSZ Somogy megyei Titkáfsagan&k titkári deklarált politikai gondola­tok sokoldalú propagandájá­tól, a különféle lényegesebb társad ami jel enségekkel való szembesítéstől. A pártszervezetek általá­ban ebben a szellemben ter­vezik és szervezik munkáju­kat. Az év első heteiben po­litikai munkájúk középpont­jába a kongresszusi irányel­vek vitáját állították. Gon­doskodnak arról, hogy a Köz­ponti Bizottság dokumentu­ma a párttagság legszélesebb köréhez eljusson, és minden érdeklődő számára hozzáfér­hető legyen. Nagyon, sok függ attól, hogy milyen figyelem­mel olvassák, mekkora el- mélyültséggel tanulmányoz­zák legfontosabb gondolatait. Ennek érdekében a figye­lemfelkeltő és ösztönző agi­táció« szerepét a legtöbb pártszervezet igen nagyra becsüli és gondosan meg is szervezi. Sok helyen tervez-, jnek kisebb-n agyobb csopor­tos beszélgetéseket jól kép­zett és felkészült propagan­disták vezetésével -az irány­elvek egyes fő kérdéseiről. Kiemelten foglalkoznak azokkal a politikai gondola-r tokkal, melyek a konkrét helyi tevékenységhez szoro­sabban kapcsolódnak. Az irányelvek vitájának egyik nagyon lényeges szem­pontja, hogy felszínre hozza azokat a politikai tapasztala­tokat, melyeket az élet •he­lyileg produkál, és szembe­sítse azokat a dokumentum megállapításaival. Ebben el­sősorban a pártszervezet ve­zetőségének kell élén járnia. Ezt viszonylag' megkönnyíti számukra az a körülmény, hogy az elmúlt évek folya­mán szinte minden lényeges terüléten végeztek beható önvizsgálatot. Ezeknek ta­pasztalatai rendelkezésre áll­nak, csak megfelelő rende­zést. összegezést igényelnek. Megfelelő alap és hozzájáru­lás lehet ez a taggyűlési vita bevezető előadásához is. E.gy ilyen tínusú bevezetése a vi­tának szinte automatikusan nagyobb aktivitásra ösztönöz, hozzászólásra inspirálja a részvevőket. A vitában való részvétel, a tapasztalatok feltárása és a javaslatok elmondása min­den párttagnak szervezeti szabályzatban biztosított jo­ga és egyszersmind köteles­sége. Ezen keresztül érvé­nyesül a politika kialakítá­sában való részvétele. A pártszervezetnek ’ezzel kap­csolatban az a feladata, hogy maximálisan biztosítsa a de­mokratikus, pártszerű vitá­hoz szükséges légkört, köz­szellemet. Pártunkban az összes alapvétő marxista— leninista elvek tekintetében teljes az egység. Eri*ől az alapról kiindulva nincs olyan kérdés, amelyről ne lehetne vitázni. Mód és lehetőség van arra, hogy mindenki ki­fejtse véleményét, hangot adjon egyetértésének, prob­lémáinak vagy kételyeinek. Az irányelvek tézisei nem határozati jellegű dokumen­tum, vitatézisek és nem kö­telező érvényű állásfoglalá­sok. A hozzászólásoknak ez a fajta fogadtatása és meg­ítélése nem jelenti azt, hogy szó nélkül hagyjunk olyan véleményeket, amelyekkel nem értünk, vagy nyilván­valóan. Szélsőségei miatt nem érthetünk egyet. A demok­ratizmus nemcsak a vélemé­nyek szabad kifejtésének le­hetőségét jelenti, hanem épp­úgy hozzátartozik a vite sza­badsága is, az egyet nem. ér­tésnek, a véleményeltérés­nek pártszerű, érvekkel alá­támasztott kifejtése. A vita akkor éri él igazi célját, h-a gondolatai teljes mértékben eljutnak a kong­resszus fórumához. Egy for­radalmi párt számára soha­sem lehet a vita öncél, ha­nem úgy 'tekinti, mint a leg­optimálisabb cselekvési for­mák kimut^kálásának esz­közét. Nagy politikai felelős­ség hárul pártszervezeteink­re abban, hogy minden vé­leményt. észrevételt, javasla­tot továbbítsanak úgy és ab­ban a formában, ahogyan azoik első kézben megfogal­mazódtak. Még akkor is így »kell eljárniuk, ha egyik-má­sik számukra nem ietsső, nem,, rokonszenves. Hógv mát kell és mit nem kell toaáh- bítaniuk, az föl sem velf*!- het kérdésként. Közöttük bj- . zonyára lesz több olyan, amiben helyileg kell intéz­kedniük, azonban erről szóló jelzések is tart al ma zhat n a k általános érvényű . következ­tetésekre alkalmat adó ta­pasz tálatokat. M : nőén eke1 ott' az a poli­tikai jelentősége az irányelvek tartalmas vitájának, hogy segítségével a kongresszus pontosabban jelölheti meg a következő évek teendőit, jobb megoldá­sok sorát tárhatja fel, meg­alapozottabbá teszi döntéseit, és mindez nagy hozzájárulás előrehaladásunkhoz a szocia­lista építés útján. K. S. Fontos anyagok Gyógyszerek a tengerből A gyógyászat szempontjá­ból fontos anyagoknak való­színűleg egész serege rejlik az óceánok víztükre alatt.. Nyilvánvalóan következik ez abból, hogy a földi élet for­máinak 85 százaléka a ten­gerekben található, ame­lyekben mintegy 500 000 faj tenyészik. Ennek ellenére a farmakológia a legutóbbi időkig álig hasznosított ten­geri eredet*! gyógy,anyago­kat Gombák, magasabbra) dü algák, valamint gerinctelen állatok szerepelnék azoknak a tengeri szervezeteknek a jegyzékében, amelyekről már bebizonyosodott, hogy bak­térium- és vírusölő hatásúak. A klinikai gyakorlatban már olyan tengeri eredetű ve- gy öleteket is használnak, .amelyeknek szelektív mór- néző 'tilaidon-sógaik vannak. Egy tüskesiábúböl előállított kivonat például nagy ható­erejű, gombásodás elleni szer. Egy vörösalga aktív anyaga, a kainitsav kitűnő bélféreghajtó. A tengerekben mintegy i’.OOO olyan faj é\ amelynek, teaaí&aradásat ama képessé­ge teszi lehetővé, hogy mér­geket állít elő. Az egyik leg­erősebb ilyen méreg a gömbhalak, sünhalak, nap- halak, gőték és egyes dél- amerikai békafajok írná járják és ivarmirígyemek alkotó­eleme,' a tetrodotoxin. Ki­terjedten használják az idegélétand kutatásban a sejthártyák nyílásainak el-, zárására. Rákos betegség végső stádiumában kis ada­gokban görcsoldó és fájda­lomcsillapító szerként is al­kalmazzák. Helyi érzéstele­nítésre ugyancsak bevált. Legújabban arról számol­tak be, hogy két dán orvos a már régóta gyógyszerként használt tőkehalmájolajról megállapította, hogy csök­kenti a véralvadás zavarait Megfigyeltek, hogy az esz­kimók ritkán, kapnak véral­vadásos betegséget, ennek valószínűleg az az oka, hogy elég halmájolajat és fóka- zsírt esznek. A kutatók Grönland legnagyobb kórhá­zában 7 éve nem láttak ilyen betegs^et

Next

/
Thumbnails
Contents