Somogyi Néplap, 1980. január (36. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-03 / 1. szám

MADÁRŐTON Somogyiak a „repülők” közt •Utánunk igazabbak jön­nek..« Kormos István az, aki ekképpen reménykedik. Mint apák fiaiktól, egy-egy költönemzedék legjobbjai minőig az . utánukjövőktől várják a be nem teljesült álmok megvalósítását. Kor­mos István, nagy nemzedé­kének egyik legnagyobbja, talán ezért fordult mindig olyan nagylelkűen, mélysé­ges bizalommal a fiatalok felé. A magyar irodalom története során még soha annyi antológia nem jelent meg fiatalok bemutatkozó fórumaként, minit az utóbbi évtizedben. És e • kötetek szervezői, szerkesztői között többnyire ott ragyogott Kor­mos István neve. Ragyogott, utánozhatatlan bájú költé­szete fényében, szerénysége sugárzásában. A sort 1968- ban a Kozmosz könyvek kö­zött megjelenő Első ének nyitotta meg, amelyben olyan — ma már ismert és elismert — költő-egyénisé­gek mutatkoztál? be, mint Apáti Miklós, Dobat ‘Péter, Döbrentei Kornél, Keresztes Ágnes, Tanáért Dezső, Sze­pesi Attila és Veress Miklós. Az Első énék fülünknek oly kellemes dallamait az Elér­hetetlen föld és a Költők egymás között című váloga­tások követték. Ezeknek az antológiáknak a szerzői kö­zül sokan — mint például a somogyi származású Berták László — azóta önálló kö­tettel,, köteteikké! jelentkez­tek. A Madárúton verselt a népes új költönemzedék (ezúttal negyvenketten je­lentkeztek) a hetvenes évek második felében írta. Az an­tológia szerkesztésében is­mét tevékeny szerepet vál­lalt Kormos István, aki már az Első ének kiadói szer­kesztője is volt. Végül mégsem ő fejezte be a munkát — váratlan halála megakadályozta ebben —-, de a versek, a költőarcok mögül mégis aa ő feledhe­tetlen tekintete néz ránk. Vasy Géza szerkesztő így szól bevezetőjében : »Meg­szívlelendő tanácsokat adott (mármint Kormos), is­meretlen költők verseit va­rázsolta elő íróasztalából. A költői tehetség minden moc­canásának önzetlenül örült. Mivel bevezetőt már nem írhatott e kötet élére, ver­sével szeretnénk emlékezni rá.» Vajon valóban »igazab- taak« jönnek-e? S velük — e »-fényhomlokú fiúkkal, s nevető kezú, lábú lányok­kal — az aranykor? Kor­mos bízik bennük: »Ok sza­vak első jelentését mondják, es rendbe raknak mindent majd utánunk» — írja a kötet élére vezényelt költe­ményben. Nemzedék? A legidőseb­bek 35—36 éveseik, a legfia­talabbak 1956-ban születtek. Az utóbbiak között a Gyér­ben éló Borbély János előbb vehette kezébe első önálló verseskötetét, mint (ezt az antológiát. Néhányan talán ebben a könyvben látták először nyomtatásban, a ver­seiket. Mások viszont rend­szeresen publikáltak, publi­kálnak, következésképpen nevük már ismerősen cseng. Sokan közülük e jegyzet írójának ismerősei, barátai. Verseik olvasása közben látja az arcukat, hallja a hangjukat, g azt is hídja ró­luk, szeretők-e a bort vagy a kisüsti pálinkát. Megfi­gyelte mozdulataikat amint a géppel írott költeménye­ket táskájukból előveszik, s leteszik eleje a szerkesztősé­gi folyosóin, vendéglői asz­talra, Marafko László, Bor­bély János, Pátiam Tiva­dar, Tönköl József Győr utcáin, szerkesztőségi fo­lyosóin, vendéglői asztalai­nál barátkozik - vele, Ma­tyiké Sebestyén József Siófokon. Nehéz lenne hát elfogultság nélkül mérlegel­ni munkájukat, mint ahogy kétségtelen nehéz e nemze­dék elkülönítő sajátosságai­ról is beszélni. Érthető mó­don — ez valamennyi x-pró- bareoülóre« jellemző — erő­sen kötődnek a közvetlen előttük járókhoz, s általá­ban — ki-ki alkata szerint — a huszadik századi ma­gyar líra szinte valamennyi nemes hagyományához. Nem megítélni, csak örvendezni akar e jegyzet, s köszönte­id a »madárútra« -.felkere- kedőket, és sok jót kívánni nekik. Elsősorban erőt szár­nyaláshoz, gyötrelemhez... Külön öröme a pátriának, Somogynak, hogy három fiát is láthatja a repülők között. Csokonai Attilát, akinek 16, Kelemen Lajosi, akinek tíz és Matyikó Se­bestyén Józsefet, akinek hét költeménye jelent meg az antológiában. Mindhárman több folyóiratban, újságban (például a Somogyi Néplap­ban) s a megyében megje­lent Vaspróba című antoló­giában Is bemutatkoztak már. // OVOBÁCSI (Kozmoi*) ón A. Kódexek mikrofilmen A jövőben fokozottabban szolgálják a tudományt és a közművelődést az egyházi gyűjtemények. Mint a Kul­turális Minisztériumban el­mondták, az állami szer­vek és az egyházak, együttes intézkedéseinek eredményeként már számba vették az egyházak tulajdo­nában lévő nemzeti értékek zömét, s gondoskodnak a múzéális értékű könyvek, kéziratok, műtárgyak védel­méről is. Az Országos Széchenyi Könyvtár Laboratóriumá­ban restaurálják az egyhá­zak gyűjteményeiben levő egyedi példányokat — romj­egy 100 középkori kódexet már restaurálták —, a leg­jelentősebb történeti értékű h atokról, a kódexekről, a Mohács előtti oklevelekről, az egyházi anyákönyvekről pedig mikrofilmet készíte­nek. Az Akadémiai Könyv­tár az egyházi könyvtárak kéziratait veszi filmre. Az esztergomi Keresztény Mú­zeum számára Budapesten restaurátorműhelyt létesí­tettek, s. hasonlót rendezték be az Imirműveszeti Múze­umban a* szerb egyház mű­tárgyainak restaurálására. Központi nyilvántartás segíti a kutatok tájékoztatá­sát. Az egyházi gyűjtemé­nyek jegyzékét, a könyvek, kéziratok, műtárgyak leírá­sát a Nemzeti Könyvtár, az Országos Levéltár, az orszá­gos múzeumok, az egyházak gyűjteményi központjai bo­csátják majd a kutatók rendelkezésére. Már nyom­dában van a debreceni nagykönyvtár és nyomda­kész a pannonhalmi bencés könyvtár kézirat-katalógu­sa. A veszprémi püspöki le­véltár négy kötetben össze­sítette néhány nagyon fon­tos irategyüttesenek muta­tóját Az wfcóbbi időben több 'helyütt nyitottak a közér­deklődésre számot tartó egy­házi kincsékből kiállítást. Az Iparművészeti Múzeum­ban a magyarországi egy­házak legszebb értékeit tár­ták a közönség elé. Debre­cenben felújították az egy­ház- és iskolatörténeti. Pá­pán megrendezték a dunán­túli egyházkerületi kiállí­tást. A jövőben a bemutatók sora folytatódik. A fővárosi Mókus utcai óvoda egyik kiscsoportjában »óvóbácsi-« vigyáz a kicsinyekre. Lenért István — aki ezt a fiúk körében ritka foglalkozást választotta — naponta több mint harminc gyermeknek tart rendszeres foglalkozást. Hol tart a magyar hanglemezgyártás ? Félúton a tömegigényhez Új kezdeményezések, népszerű sorozatok A feleimben katett kérdésre néhány esztendő­vel ezelőtt sommásain azt kellett volna válaszolnunk : a művészi minőséggel a vi­lág élvonalában, a lemezek technikai színvonalával azonban fényévnyi távolság­ra a »listavezetőktől«, s még a középmezőny mögött is sok-sok lépéssel. A szűkös repertoárral ugyanott. Leme­zeinket csak egy vékonyka réteg vásárolta, És manapság? A magyar hanglemezki­adás a kaimaszkarból a fel­nőttkoriba lépett, kitűnő »de­vizaszerzővé«, s ami a leg­fontosabb: ügyes műsonpoli- tukájával, -néhány ötletes so­rozatával és . sokast javult propagandájával sikeres »népművelővé« is vádit. Ha az új gyár képes volt az 1976. évi bevételét tavaly m egháromszoarttind — pél­dául a szeptembert hangié' mezh eteken 200 ezer dara­bot értékesíteni a korábbi 7fl ezerrel .szemben —, és ha egy-egy klasszikus mű fel­vételéből ma-pok alatt elkelt húsz-harmmcezer darab, ak­kor nyilván nem túl koc­kázati« a megállajitás: a jó kínálat nagy keresletre ta­lál, a lemezhallgaLas réteg­igényből lassanként tömeg­igénnyé válik, lemaradásunk gyorsan csökken olyan, ha­gyományosa» »bamgleme?.- élvező« országokkal szem­ben, mint Csehszlovákia és az NDK. A népszerűségi index e gyors javulásának oka első­sorban az, hogy a Hungaro­ton ösvényt keresett azok­hoz a rétegekhez, amelyek eddig — vélt »bofcfülűség- ból«, előítéletekből vagy más okból — elzárkóztak a klasszikus, muzsikától A szép kiállítású, kedvezmé­nyes áron a kispénzű embe­reknek is hozzáférhető Sze­reti Ön? — sorozat sikerét még a suta címválasztás sem ronthatta el. A Magyar Gregoríánum-sorozat és a középkori kódexek hangula­tos zenei anyaga ugyancsak sok-sok ezer, eddig jobbára a »küszöb« körül topogó ér­deklődőt indított el a tömé­nyebb auditív elvezetek bi­rodalmába. A cég a barokk muzsika iránt, régóta meg­nyilvánuló vonzalom szelét is vitorlájába fogta, s az eredmény — mint néhány szép Händel- és Vivaldi- lemez, vagy a Máté-passió sikere bizonyítja — a ieg- derüLálóbb várakozást is fe­lülmúlta. te A forgalom növekedéséhez igen nagy mér téliben hozzá­járult az is, hogy a legnép­szerűbb zenei műfaj, az opera végre elfoglalhatta a H át soha nem lesz vé­ge? Már negyedik <napja tiprom a térdig érő havat. Talán majd meg­dicsérnek érte ... A fene egye meg, nem hideg ez a szél, hanem tüzes! Éget. Az ar­comba csapódó apró, ke­mény hó is olyan, mint a pa­rázs. Tüzes. Éget. Bök. Ti. akik előttem mentek, nem vagytok könyvelők, ti is fáz­tok? Behúzzátok a nyakato­kat. Lépteitek is bizonytalan a magas hóban ... Bátrab­ban menjetek. Ne a lábatok­kal, hanem akarással menje­tek ... Csak mondanátok már valamit! Talán melegebb lenne... A szám is fázik. Gyuri bácsi megy előttem. Szeles vállában meg-megbot- lik a szél. Sanyi bácsi, aki előttünk megy, beszédesebb. Már kiabálja is: — Ügy érzem, mintha a Don-kanyarban lennék...! — Ott nemcsak a szél fü­tyült, hanem a golyó is! *— kiabálja vissza Gyuri bácsi. — Először Kijevben vol­tom ... ' ^ — Kijevben én.','. Beleharap a mondatba a szét-Meg pár-lépes: megáll­hatunk egy kicsit a kertész­kert magas, szélfogó keríté­sénél. — Szóval én is voltam Ki- jcuhsfc — folytatja Gyuriba rman a hóban esi. — Hideg volt akkor is. Hidegebb, mint most. Nijári ruhában ijesztgettük a telet. Ott fagytak el a füleim meg az ujjaim, mert egy napot meg egy hosszú éjszakát az erdőben kellett lapulni. Par­tizánokra vadásztunk. Fázom. A szél a kerítés keskeny nyílásán is átbújik. A kijevi éjszakák hidegét is érzem. De az emberi szó me­legít. Az emlékezés is mele­gít. Az emlékezésből rakott tűsre én is akarok dobni egy kis rozsét: — Tudják, én ... — Én akkor- lö-vcszarokban voltam — előz -meg Sanyi bácsi. — Előbb értem Ki jen­be, mint te. Rohadt helyzet volt akkor is. — A partizánok láthatat­lanok voltak. — A szomszédom, aki a lövészárokban mellettem fa- gyoskodott, szép hangú, al­földi gyerek volt. Érdekesen beszelt. »Édesanyám« he­lyett azt mondta, hogy »ides anyám». Ha golyó suttyant cl mellette, csak ennyit mon­dott: a »szentesigit» ... Szó­val ez a fiú egyszer, valami véletlen segítségével, szabad­■ tagot kapott. Tudtuk, hogy többet soha nem jön vissm. Sokat beszélgettünk erről... Amikor elbúcsúzott tölünk, vállára vette a kenyérzsákot, felállt a lövészárokban, arc­cal az oroszok felé — talán tőlük is búcsúzott —, és eb­ben a pillanatban egy mes­terlövész átlyukasztotta a fejét. Pontosan a homlokán. Azonnal meghalt. Többet so­ha nem mondta, hogy »ides- anyám»... A szél megálít. Lehet, hogy csak egy szusszanásnyi idő­re, de most nem fúj. Folytat­juk utunkat. Menni kell, mert a zárszámadási leltá­rozás pontos ütemterv sze­rint készül: nem szabad kés­lekedni ... Szegény alföldi fiú. — Tudják azt, hogy még a pusztára is ki kell menni? — kérdezem a bizottsági ta­gokat. — Tudjuk.. — A . mindenét. Még két kilométer ebben az átkozott időben! — Oda-vissza négy-ót ki­lométer, azt még nem is számolom, hogy a majort is be kell járni ... — Na, menjünk csak — mondja a bizonytalan bizta­tást Sanyi bácsi. — Oroszor­szágban nem így mondták, ha menni kellett... — Az biztos — erősíti a volt partizánvadász. — Sen­ki sem bánt velünk kesz­tyűs kézzel. Sem a parancs­■ nokaink, sem a partizánok. — Nem is csodálkozom ezen ... — Pedig én nem bántot­tam senkit. Azon az emléke­zetes kijevi partizánvadásza­ton is: egyszer csak látom ám, hogy egy fa tövénél va­lami sötét mozog. Egy em­ber. Biztos, hogy partizán. Fogom a púskámat, mert az volt a parancs, hogy gon­dolkodás nélkül lőni kell a partizánokra, de pontosan kelj ám lőni, szóval fogom a puskámat: a tusát váligö- dörbe passai torn, a gürtmit a bal kezem ssárnrn csavarom, hogy ne remegjen, a Icc­ém ... Célzok. Egy kicsit balra. Még egy kicsit balra Na- most jó ... most meg­hal... De mért haljon meg? Nem lát ja senki, csak én... De lőnöm kéül, mert azt lát­ják, hogy célzok ... A puska csövét egy kicsit, fölemelem,, csuk cgu c outit... ig nem veszik észre ... Lőttem! Sű­rű, apró hó hullott a fáról a • partizán nyakába .., — Erre még nem járt sen­ki. Töretlen, vakítóan fehér a hó. Térdig ér. — Még egy kilométer... — Megtelt a cipód hóval? — kérdezi Sanyi bácsi. — Meg. A szél egyre kegyetleneb­bé fúj. \ Megállunk. Egyet szusszanunk. Nehéz ilyen magas, töretlen hóban men­ni. Az ingem alatt vékony iz­zadságpatak indul útjára. — Este jó meleg vízben megmosom a lábamat — gondolkodik hangosan Sanyi bácsi. — Én forró teát iszom ... — Citromosán szeretem ... Egyszer csak oda kell érni, induljunk hát! — Nézzétek csak, üzem­anyagos hordó a hó alatt! Az istenit a hanyag traktoro­sának ... —Már húzom is le a kesz­tyűmet és vom a jegyzetfü­zetembe: »A Temető dűlőben két üzemanyagos hordát ta­láltunk, az egyik tele volt. üzemanyaggal.». Nem leltár ez, csak leitárosdit játszunk... Már csak néhány száz mé­ter van vissza ,.. Megyünk hármam a hóban. léméi repertoárba» á «eki jéróhe-' lyet A Nagy magyar elő- aídóművészek-soroaat elin­dítása kétségtelenül tektalá- lálat volt. Németh Mária, Paitaky Kálmán, Svéd Sán­dor és a többiek »mítosza« végre a fiatalabb nemzedé­kek előtt is igazol'tatik az íz­léses 'kiállítású, technikailag is kitűnően »-tisztított« le­mezekkel. A múlt év újdon­sága, hogy viszonylag nép­szerű áron teljes operaíel- vételiefchez is hozzájutha­tunk. Igaz, a magyar—angol és a magyar—szovjet koope­ráció — az Aida, a Traivia- ta, a Nabucco és A turba- dur jeleni meg közös cím­kével üzleteinkben — nem más, mint a »szükségből« csinált erény«; saját opera- felvételeinkkel aligha »rúg­hatnánk labdába« a világ­piacon a szupersztárok köz­reműködésével készített al­bumok mellett. A külföldi licence!? kifizetése azonban nem okozhat gondot a Hun­garotonnak; az idén is szé­pem gyarapodott Liszt-össz­kiadás vagy ifjú zongoramű­vészeink több űj ■ lemeze mindemkor biztosíték az egy­értelmű cserére. Előbbre lépett a Hun­gardton az irodalmi lemezek kiadásában — hosszú idő után tavaly jelenít meg elő­ször teljes drámafelvétel, a Rómeó és Júlia, színvonalá­hoz képest méltatlanul nagy sikerrel — sa kicsinyek is egyre több műanyag koron­got élvezhetnek, miközben az anyuka a konyhába mo­sogat. Elszomorító fogyaté­kossága azonban a műsorpo­litikának a magyar népdal- kincs csaknem teljes elha­nyagolása, holott e végtelen készlet ügyes kiaknázásával a gyár mind esztétikai, mind anyagi szempontból biztosra mehet — és nem csupán bel­földön. örvendetes, hogy kortáns zeneszerzőinknek csak kevesek számára él­vezhető művei bármelyik üzletben kaphatók. Dalaink, balladáink, betyárnótáink, virágénekeink azonban száz­ezreket érdekelnének. Ki­adásuk a Magyar Hangle­mezgyártó Vállalat nagy adóssága. A fejlődés — amint a népszerűsítő, soro- zantok és az archív felvéte­lek sikere, az opera »áttöré­se«, s klasszikus értékeink »előbányászása« igazolja — mégis töretlen, a konzervált zenei és irodalmi szépség élvezete ma már több, mint alábecsülhető rétegigény, !.. A, I

Next

/
Thumbnails
Contents