Somogyi Néplap, 1980. január (36. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-17 / 13. szám

SZABÁLYOZÓK - 1980 Következetesebb végrehajtást Az árak hatása A z előző .folytatásokból kiderült: a szabályo­zás kifejezetten arra törekszik, hogy ponto­sabban mérjen és külön­böztessen meg hatékonyan dolgozó és nem hatékonyan működő vállalatokat. Ennek kedvező hatásai elvitatha- tatlanok — gyorsabban fej­lődnek a nemzeti jövedelem termelésében élenjárók, az eredményes vállalkozások. Más szóval — a hatékony vállalatok nagyobb teret, tá­mogatást élveznek. Ez össz­hangban áll ázzál a köve­telménnyel, hogy gazdasá­gunk számára feltétlenül fontos és elsőrangú feladat a hatékonyság gyarapítása, s ezen keresztül az egyensúlyi helyzet javítása. Mint láttuk, a megkülön­böztetés, a differenciálás egyik kifejezője az új ter­melői árrendszer. Érdemes azt is megvizsgálni, hogy pontosan mire és mire nem ösztönöz a világpiaci köve­telményeket, tendenciákat közvetítő ár? Az árképzés törekvései, szempontjai a kompetltívnek (a nemzetközi mezőnyben is összemérhető) minősített ágakban úgy jutnak kifeje­zésre, hogy a hazai vállala­tot (terméket) a nemzetközi ranglista kritériumaival íté­lik meg. Másként fogalmaz­va: valamely termék ára at­tól függ, hogy mennyit ad- nak-adnának érte a külföl­dön, s ez természetesen visz- szahat a vállalat anyagi helyzetére. Ettől a megíté­léstől függ bevétele, nyere­sége, jövedelme. Minél ha­tékonyabb egy vállalat (ilyen megítélésben) -r- annál rosz- szabb lesz a nyeresége — s annál többet fordíthat fej­lesztésre és a munkásainak, vezetőinek honorálására. Azonnal hangsúlyozzuk: e nagyobb nyereséget nem fö­lözi le oly mértékben a nép­gazdaság, hogy eltűnjön a különbség — mondjuk a ha­tékonyan dolgozó vállalat és egy kevésbé hatékonyan mű­ködő között. Éppen ellenke­zőleg! — a legjobban, leg­hatékonyabban dolgozók kü­lön támogatásban is része­sülnek, hiszen a népgazda­ság elsőrendű érdeke, hogy fejlődésük, termelésük a leg­jobban kibontakozzon. Ezzel szemben a ked­vezőtlenebb hatékonyságú, illetve a nem haté­kony vállalatok esetében az árak — magától ér­tetődően — nem tartalmaz­hatnak semmiféle »külön juttatást«. Így — a haté­konyság arányában ezekből a hormativ árakból vagy ki­fizetődik a vállalat termelé­se, vagy nem. Megeshet, hogy csak ráfizetéssel termelhet a vállalat, mert termékeinek ára nem fedezi a ráfordítá­sokat. Mi történik velük? Nos, a szabályozó rendszer alkalmazása kellő lehetősé­get teremt arra, hogy a gyen­gébbek, a nem hatékonyak, vagy a nem eléggé hatéko­nyak — meghatározott, sza­bályozott keretác között — felzárkózhassanak. Az érin­tett vállalatok meghatáro­zott időt kapnak arra, hogy átformálják termékszerke­zetüket, végrehajtsák azt az átszervezést, mely a nye­reség emeléséhez vezet. Ha azonban a rendelkezésre álló — velük egyedi megállapo­dásban rögzített — határidőn belül sem boldogulnak, más módszerhez, esetleg tevé­kenységük visszafejleszté­séhez, gyökeres átalakításá­hoz szükséges nyúlni. Na­gyon fontos körülmény, hogy e folyamatban végig határo­zottan érvényesülő "Zsinór- mértéket'« nyújtsanak szá­mukra a világpicai realitá­sokhoz Igazodó termelői árak, az arányosságot tisztelő ár­rendszer. Pontosan kivehető tehát a logikai és okozati, gazdasági összefüggés a vál­lalati jövedelmek, a nyere­ség, valamint a dolgozók jövedelme, nyeresége között. A vállalat és annak közös­sége — az árakon keresztül — nyilvánvaló útmutatást kap: mit, miért és hogyan kell tennie. Aligha kétséges — ilyen körülmények között igen fontossá, jelentőségteljessé válik a vállalat kockázata a külgazdasággal. A szabályo­zó rendszer ennek érdeké­ben ösztönzi a termelők és külkereskedelmi vállalatok jobb együttműködését, pél­dául újszerű társulási for­mában való együttműködé­süket, hiszen mindkettőjük érdeke a jobb árak elérése a külföldi piacokon. (Megszű­nik a külkereskedelmi válla­latokat terhelő külkereske­delmi adó, s a termelő olda­lán fokozottan jelentkezik a külkereskedelem eredmé­nyeiben való részesedés igé­nye.) Az új szabályozás se­gíti a külkereskedelmi és a termelő vállalatok közös tár­sulásainak létrehozását — tehát a közös informálódás, a közös értékesítés, a ter­melés kérdéseinek »külke­reskedelem-centrikusabb« összehangolását. Különös fontosságot kap — az ár szerepének fokoaó­Magyar alkatrészek a világűrben Kondenzátorok Marcaliból Az itt gyártott kondenzá­torok nagysága négy és fél millimétertől 45 milliméterig terjed, s ennek megfelelően teljesítményük egy- és hu- szankétezer mikrofarád kö­zött mozog. A sokféle ter­méket a híradástechnikai műszeripar használja fel al­katrészként, s noha a válla­lat közvetlenül nem ad árut tőkés exportra, a hírközlő eszközökbe beepitve eljut» A Mechanikai Müvek marcali gyáregységében különböző mére­tű és teljesítő- képességű kon­denzátorok ké­szülnek — a Ma­gyar Tudomá­nyos Akadémia rendelésére —, melyek a KGST- országok által gyártott műhol­dakra kerülnek. Az üzem termé­kei eljutnak az olimpiára is, ahol a mínusz ötvenöt foktól plusz nyolvanöt fokig működőképes kondenzáto­rokat az átviteltechnikai be­rendezésekhez használják feL Á gyáregységben éven­te 17 millió darab terméket állítanak elő 150 millió forint értékben. Figyelemre méltó, hogy a növekvő alapanyag­ár ellenére a költségeket szinten tudják tartani, sőt január 7-től hat-hét száza­lékos árcsökkentéssel hozzák forgalomba az alkatrészeket, dásával együtt — az ármun­ka, az árismeret. A vállala­ti önállóság e körben foko­zódik — ám a felelősség is. Az új szabályozó rendszer ezzel kapcsolatban, közvetve és közvetlenül számos új kö­vetelményt és lehetőséget megfogalmaz. Ezzel össze­függésben utalunk arra is: megváltozik a tisztességtelen haszon fogalma és minősíté­se. Az új szabályozó rendszer­ben továbbra is megmarad a már ismert négy árforma, ám közülük nőni fog a sza­bad árformába tartozó ter­mékek köre — azzal, hogy szigorú előírások szabályoz­zák az előzetes bejelentés kötelezettségét. Miniszterta­nácsi jogszabály írja elő, mit kell tenniük az ái-ható- ságoknak és mit a vállalat­nak az árak kialakítása so­rán. S bár az áralakulás — mint láttuk — elsősorban közgazdasági eszközökkel történik, de bizonyos jogi eszközök is . befolyásolják majd, így például a tisztes­ségtelen haszon kritériumai­nak előírásával. E fő szabály szerint tisz­tességtelen a haszon akkor, ha azt a vállalat az árkép­zésre vonatkozó jogszabá­lyok megsértésével éri gl, különösen ha az ár arány­talanul magas. Az első pil­lanatban ebben nem latunk újdonságot — ám az önma­gáért beszél: nincs benne az a kritérium, ami az eddigi szabályban benne volt — az indokolatlan méretű nyere­ség. Ugyanis az új szabály egyik lényeges eleme: ön­magában a nyereség nagy­sága nem perdöntő, ha azár aráyos. Az új szabály megfogal­mazta a magas, illetve a nem aránytalanul magas ár fogalmát. Eszerint az ár ak­kor aránytalanul magas, ha a hasonló, illetve helyettesítő termékek árával — azok használati, tulajdonságait és értékeit figyelembe véve — nincs összhangban, illetve a hazai árviszonyokba, vagy a külkereskedelmi árarányok­ba nem illik bele. M int látható, az ársza­bályozás e bonyolult körében is sikerült megfelelő biztosítékokat ki­alakítani ahhoz, hogy az árak alakulásának felső határát reálisan állapíthassák meg. Mat ko István (Folytatjuk.) Mindenki ismerje meg at irányelveket Taggyűlés gyertyafénynél A párttitkár már ko­ra délután aggódott azért, vajon a kemény hideg, a dombokon igen csúszós utak miatt összejönnek-e a kom­munisták az esti vezetőség­választó taggyűlésre. Tab legnagyobb alapszervezete a területi pár Szervezet, a het­venhét tag fele azonban nyugdíjas, s közülük tizen­két járóképtelen, idős em­bert mentesítettek a rendez­vényeken való részvétel alól. Ebben az alapszervezetben tevékenykednek a nagyköz­ségi tanács, a kisebb intéz­mények, gazdasági egységek kommunistái is. A beszámo­ló taggyűlés jól sikerült, s mindent megtettek azért, hogy a mostani fórum szin­tén tartalmas legyen: a hat pártcsoporton kívül a párt­oktatás egyik foglalkozásán ugyancsak ismertették és megvitatták a kongresszusi irányelveket. Háromnegyed órával a taggyűlés előtt sö­tétbe borult a nagyközség, műszaki hiba miatt minden­hol kialudt a villany. »No, ez aztán nem volt bekalku­lálva!« — sóhajtott Küszter Ferenc párttitkár. Gyorsan elsietett az ABC-áruházba, s vett egy csomag gyertyát, gyufát, minden eshetőségre félkészülve. Hat óra előtt még csafk né- hányan voltunk a tanács nagytermében, aztán egyre nagyobb csoportokban, zseb­lámpával a kézben érkeztek a tagok. S mire a villanyok újra kigyulladtak, még töb­ben érkeztek. A taggyűlés határozatképes volt, s Szabó Károly elnök ezt most va­lóban nagy örömmel jelen­tette be, amikor megnyitot­ta a területi alap&zervezet e fontos fórumát. Sajnos, a vil­lanyvilágítás csak egy dara­big könnyítette meg a mun­kát, az újra és újra ismétlő­dő műszaki hiba miatt a tit­kár gyertya- és zseblámpa- fénynél ismertette a párt kongresszusi irányelveit. El­mondta, hogy a kommunis­ták a pártcsoportok vitáin kifejezték egyetértésüket a párt eddigi fő politikai irányvonalával, s készek , a feladatok megoldásában cse­lekvőén részt venni. Elsőként Ágoston József vezető propagandista kért szót a vitában, s mint a Dédász kirendel tségének ve­zetője elnézést kért az áram­szolgáltatás hibájáért. — Meg kell ismernünk az irányelveket, s most véle­ményt mondani róluk. Töb­ben kisebb üzemben dolgo­zunk, s ott vannak olyanok, akik nem tudnak hozzájutni a dokumentumhoz. Fontos azonban, hogy ők is megis­merjék. Minden embernek van véleménye, azt ki kell fejteni, ne maradjon semmi­lyen gondolat a fejekben. Egy későbbi felszólal» tré­fásan azt mondta, hogy Ágoston József felszólalása szinte egy új ismertetőnek hatott. Valóban sokban ki­egészítette a titkárt, részle­tesen foglalkozott az Ideoló­giával, a gazdaságpolitikával, Különösen figyelemre méltó volt, amit a párt politikájá­nak határozottabb, tudato­sabb képviseletéről mon­dott. Ehhez például emelni kell a pártoktatás színvona­lát is. A nagyközség közel van a Balatonhoz, az alap­szervezet tagjainak -föl kell készülniük az idegenforga­lomra úgy is, hogy vitaképe­sek legyenek az ide érkező külföldiekkel való párbeszé­dekben. Csuthy László adóügyi elő­adó kifejezte egyetértését az irányelvekkel, elsősorban a következetes végrehajtást emelte Id a feladatok közüL — A mi munkásgárdáink­ban van annyi tartalék, meg­vannak a technikai föltéte­lek is, hogy az irányelvek szellemében növelhessük a hatékonyságot, a ter nyelést. Fontos azonban, hogy egyes vállaltatok ne találhassanak kiskaput. Néhol, félreértel­mezve az önállóságot, most már azt sem akarják gyárta­ni, amire belföldön szükség van, így fordulhat elő, hogy kapát vagy ásót külföldről hozunk be. Ladiszlai Emil vb-tiitkár elsősorban a tanács munká­jával foglalkozott A párt- titkár beszámolója is kiemel­te az irányelveknek ezt a részét a felszólaló pedig a helyi elképzelésekkel egészí­tette ki. így például úgy mó­dosítják az ügyfélszolgálati iroda rendjét hogy sec. ál­lampolgároknak ne kelljen eikérezkediniük napközben az üzemből. Az irányelvek­kel kapcsolatban fontosnak tartotta ő is, hogy a felada­tokat közös összefogással oldjuk meg. Somogyi György népfronttitkár a következe­tes ellenőrzést és számonké­rést szorgalmazta felszólalá­sában. A beruházások ké­sésére példának hozta fel a két 50 lakásos ház építését Tabon. Szerinte az ország­ban mnidenhol gyorsítaná kell a kivitelezést, a népgaz­daság számára hasznos újí­tások elfogadását és beveze­tését A területi alapsziervezet vitájához Bakai János, a Siófoki Járási Pártbizottság titkára is kapcsolódott Fi­gyelmébe ajáinJotta az alap­szervezetnek, hogy a kong­resszus határozatának szelle­mében készítsenek majd cselekvési programot, s eb­ben — a vitában elhangzot­tak alapján — a kisebb üze­mek feladatait is szabják meg. A párttagság sokkal ér­zékenyebben figyeljen min­den véleményre, határozot­tan képviselje a párt politi­káját s befolyásolja a köz­véleményt. A párttitkár — összefog­lalva az irányelvek, vitáját — egyetértett azzal, hogy az atapszervezet javítsa az ideo­lógiai, a propaganda-, az agitációs tevékenységet, job­ban fogja át az egész nagy­községet A kommunisták az ed­digi 7 tagú helyett 9 tagú vezetőséget választottak. A titkár ismét Küszter Ferenc, a költségvetési üzem főköny­velője lett. A nagyközség pártértekezletére kilenc kül­döttet választottak. A taggyűlés a rossz idő, az áramszünet miatt nem maradt el, a kommunistáik jól vizsgáztak fegyelmezett­ségből, kötelességtudásból. Lajos Géza Jobb szervezés kisebb költség nak a kondenzátorok a tő­kés országokba is. Az éven­te gyártott alkatrészek több mint harminc százaléka az NDK-ba, Bulgáriába és a Szovjetunióba kerül. Tart még a múlt év érté­kelése a kéthelyi termelőszö­vetkezetben, s várhatóan a hónap végéig fejeződik be. A legfontosabb adatok azon­ban már ismertek, s ezek szerint a tavaly mintegy 190 millió forint értéket termelt gazdaság árbevétele 170 mil­lió forint volt, s ebből vár­hatóan 20—22 millió forint lesz a kimutatható nyereség. Az utóbbi impozáns összeg — az új gazdasági szabályo­zókat számításba véve — ez évben a már elkészült terv­dokumentáció szerint négy­millióval lesz kevesebb. Lényeges változás a már évek hosszú során eredmé­nyesen vizsgázott termék- szerkezetben nem várható. Bár az időjárás befolyásol­hatja. mint tavaly is tette, negatív irányban az ered­ményt, ez nem ok a változ­tatásra. Marad továbbra is Kéthely egyik fő növénye a kukorica, s változatlanul fi­gyelmet fordítanak a 700-as tehenészeti telepre, amely tavaly az előző évhez képest 26 százalékos javulást mu­tatva elérte a 3000 literes átlagot. Ez. évben Jelentős emelkedést nem varnak a Szakemberek, mivel az állat- állomány 70 százaléka már a keresztezett s a további 30 százalék folyamatos ki- cserélődése ekkora ered­ményt nem hozhat. Évi 200 literes »javulásnak« azonha» megvan a lehetősége, bái jelenleg még mindig gondo­kat okoz, hogy hiányzik a ' megfelelő képességű és szá­mú dolgozó a szarvasmarha istállókból. Fejlődik viszont idén a sertéságazat. Befejezik még ez évben egy 200 férőhelyes kocaszállás építését, s elké­szül az épülete egy 1080 fé­rőhelyes előhízlaldának is Utóbbi átadása azonban a technológiai szerelés miatt várhatóan áthúzódik a kö­vetkező évre. A két beruhá­zás természetesen megnöve­li a gazdaság hizókibocsátá- sát, de ami ennél fontosabb, lényegesen javul a sertés- tartás hatékonysága, mivel a korábbi négy telepről egy telepre koncentrálódik a tenyésztés. (A felszabaduló férőhelyek a hizlalda létszá­mát bővíthetik.) A munkakörülmények lé­nyeges javulásától a kibo­csátás emelkedése mellett az elhullás csökkenését is várják a szövetkezetben, s azt. hogy ezek révén növek­szik majd a gazdaságosság. Eddig a sertéságazat ered­ményes volt, tavaly például mintegy hatmillió forint nye­reséget hozott. Az új évben is ezt várja az ágazattól a gazdaság vezetősége, s min­den dolgozótól azt, hogy amit a költségek emelkedése »elvinne, hozza vissza azt« a dolgozók jobb, szervezet­tebb és fegyelmezettebb munkája. SOMOGYI NÉPLAP

Next

/
Thumbnails
Contents