Somogyi Néplap, 1979. december (35. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-07 / 286. szám
Az idén koráíl' fiéí pihenőre tértek megyei labdarúgó-csapataink. Már tail vannak az első tavaszi fordulón is, nőivel a tizenhatra csökkentett mezőny kettővel kevesebb mérkőzést jelent egy-egy idényben. Ezekben a napokban folyik a sportköröknél a számvetés. Bizonyára valamennyien értékelik csapatuk őszi szereplését, megvizsgálva, hogy mi valósult meg az eredeti célkitűzésből. ■ A végrehajtott létszámcsökkentésnek részben az volt az iodítéka, hogy ezáltal is emelkedjen a színvonal, még jobban kiéleződjön a küzdelem — mind a feljutásért, mind a kiesésért, Ez — eddig — csak részben valósult meg, és elsőstarban a siófokiak »jóvoltából«. A határozott céllal rajr toló bányász legénység a vártnál kisebb konkurrenciára lelt, így ma tetemes előnnyeL vezeti a listát, és úgy látszik, aligha állítja meg őket valaki Egy jelenet a Táncsics—Siófok mérkőzésről. Színvonal, érdekességek a megyei bajnokságban 117-en az idény válogatottja címért Igaz, mindkettőjüket komoly vérveszteségek érték idény közben. Ugyanez vonatkozik a Vasasra is. A múlt évi bajnoksághoz viszonyítva hármat lépett előre a Barcs, s még szembetűnőbb a tabiak javulása Ez utóbbi csapat csak a boglár- lellei fúziónak köszönheti első az úton. A fentiekből következik, hogy a háromszoros bajnok Táncsics és a szebbnapokat látott Kiss J. SE — az eddigiek szerint — az idén nem tudja betölteni hivatását. Tornász-vb Hatodik a férficsapat Hiába vártak fordulatot a japánok a szabadon választott versenytől, tetemes hátrányukat nem tudták behozni, sőt az előírtak után vezető Szovjetunió és a bajnoki címet védő távol-keletiek közötti különbség még növekedett is a Fort Worth-i világbajnokság harmadik napján. Ez pedig azt jelentette, hogy 21 év után bekövetkezett az őrségváltás, a férficsapatversenyben ismét a Szovjetunió férfi tornászai vehették át az aranyérmeket. A csapatversenyben a Szovjetunió és Japán mögött a bronzérem a hazai pálya előnyeit élvező amerikaiaknak jutott; ők tnindössze 15 század ponttal tudták megelőzni az ugyancsak a dobogó harmadik fokára pályázó NDK válogatottját Az 1962 óta világbaj,nokságokon nem szereplő Kinai Népköztársaság együttese sikeresnek mondható visszatérését, hiszen a hosszú kihagyás után 5. helyével, jó gyakorlataival megnyerte a pontozóbírók és persze a közönség tetszését. A magyar válogatott célja az 1978-ban megszerzett hatodik hely megtartása volt. Ez, bizony, igen nehéz feladatnak látszott, hiszen Bordán Dezső csapata a sorsolás szeszélye folytán a világbajnokság első napján a rendkívül kedvezőtlen reggeli csoportban startolt. Akkor derült ki, hogy érdemes volt sokat, és, keményen gyakorolni az előírtakat: a hátiányos helyzetű csapat, is elérte a további -boldogulás« zálogaként kitűzött célt, s a szabadon választottakat már a -nagyok« között folytathatta. , A jó kezdés lendületet adott i a csapatnak,. fokozta a versenyzők harci kedvét, s így a hatodik helyet, sikerült is megtartani — hiába pályázott rá az NSZK, Románia és Bulgária. A férficsapat-világbajnok: a Szovjetunió 587.500 ponttal. A 2. Japán 583.700. a 3. az Egyesült. Államok 581.150, a 4. az NDK 581.000. az 5. a Kínai NK 578.950, a 6. Magyarország (Magyar Zoltán. Donáth Ferenc. Kovács Péter. Kelemen Zoltán. Vámos István, Molnár Imre). A világbajnokság 4. napján újra a női tornászok lépnek szőnyegre, s következük az újabb bajnokavatás. Több hír- ügynökség is beszámolt róla, hogy a győzelemre pályázó Nadja Comaneci a kötelező verseny közben a bal kezén tenyérsérülést szenvedett, s a t------"wwbm S omogyi Néplap seb balszerencsés módon meg- fertőződött. Emiatt az olimpiai bajnoknőt az egyik kórházba szállították, ahonnan néhány órával később . távozott. ‘ Nem lehet tudni, hogy ez mennyire zavarta meg, sőt egyes jelentéseik szerint még az is lehetséges, hogy Comaneci kiválásra íkényszerüi. Az viszont már biztos, hogy az olasz női válogatott nem lesz ott a szabadon választott versenyen. Mint Bruno Grandi, az olasz tomaszövet- ség elnöke az újságíróknak beszámolt róla: az előírt versenyben — állítólag — az olaszokat csúfosan lepontozták, s a csapat vezetői hiába tiltakoztak, óvásukat a zsűri elvetette. Elégedetlenségüket ezek után úgy fejezték ki, hogy a további küzdelmektől visszaléptek. Az előírt és szabadon választott gyakorlatok, tehát a csapatbajnok! cím sorsát eldöntő küzdelem közben kialakult a 36-os egyéni összetett döntő, valamint a szerenkénti döntők mezőnye. Donáth Ferenc mellett Magyar Zoltán és Kovács Péter is versenyben maradt az egyéni bajnoki címért folyó harcban; az előbbi 115,400, az utóbbi 114,950 pontot ért el. Még jobb hír, hogy a lólengésben Magyar Zoltán az NDK-beli Nikolay társaságában a legmagasabb pontszámmal Harcolhat újra az aranyéremért — mindkettőjüknek 19.750 pontja van a kötelező és szabadon választott bemutató után. Mögöttük az amerikai Thomas (19.650). a japán Gushiken és Kaszmacu (19,600, illetve 19.500), a szovjet Gi- ■ tyatyin és Andrianov (mindkettő 19.500), majd a bolgár Delcsev (19.450) következik. Tartalék az ugyancsak 19.450 pontos Donáth, valamint a szovjet Tkacsov. Döntős helyet sikerült kiharcolni a gyűrűn és a nyújtón is. Az előbbi szeren Donáth Ferencet, aki 19.550 pontot kapott, a szovjet Gitya- tvin (19.800), a bolgár Delcsev (19.650), a japan Gushiken (19.600) , a román Gcecu (19.600) , előzi meg, s Donáth- hoz. hasonló pontszámmal mehet a döntőbe az NDK-beli Maék, valamint a szovjet Tkacsov. A nyújtón Kovács Pétert öten előzik meg. Kovács is holtversenyben áll, tehát szintén 19.600 pontja van az NDK- beli Nikolaynak, valamint a szovjet Markelovnak. A legújabb jelentésekből kiderül, hogy Magyar Zoltán a lólengésben szabadon választott gyakorlatára 9.95 pontot kapott, s így alakult ki, a 9.80 pontos előírt után 19.750 ■pontos ösmemtése. osztályú létét, s igazán megemberelte magát — jelenlegi nyolcadik helye legalább is ezt tükrözi. A kiélezett küzdelmet illetően viszont beválik a szövetség' elképzelése a hátsó régiókban. Bizony, az elmúlt években nem volt példa* arra, hogy a kiesőzónát mindössze három pont válasz- sza el a középmezőnytől. Jelenleg ennyi a különbség a nyolcadik helyen álló Tab és az utolsó előtti Memye között. Kilenc együttes érezheti jelenleg, hogy veszélyben van és ez egyúttal sejteti, hogy milyen ádáz csatákra lesz kilátás a tavasszal. Csupán a négy és a nyolc hely közöttiek mondhatják magukról, hogy nyugodt idény elé néznek, no és természetesen a Kiss J. SE és a Táncsics, ha valóban már feladta a versenyfutást a Siófokkal. Néhány a szokványostól eltérő szerepléssel rendelkező sportkörről külön is írunk, ezért most egyéb érdekességekre hívjuk fel a figyelmet, amelyek az egész bajnokságra jellemzőek voltak. A »legek« sorában: A legszínvonalasabb fordulónak a kilencedik bizonyult, amikor sok mérkőzésen verődtek tapsra a tenyerek. Érdekes, hogy nem ekkor született a legtöbb gól: a harmadik fordulóban érték el a csatárok (42-t). Ugyanakkor a tizenkettedik fordulóban mindössze 18-szor zördültek meg a hálók. A legeredményesebb támadósorral a siófokiak rendelkeznek, ők eddig 59 alkalommal szomorították az ellenfelek kapusait. A legkevesebb gólt viszont a kapo- lyiaknak lőtték; mindössze tizenhármat. A sereghajtó lábo- diák két negatív csúccsal »büszkélkedhetnek«: ők kapták a legtöbb gólt (42) és ők rúgták a legkevesebbet is (11). A legtöbb gól a Táncsics— Kadarkút mérkőzésen született: 11:0 volt az eredmény. Vendég csapat kétszer rúgott hat-hat gólt: előbb a Táncsics a Lábodnak. majd a Siófokba Táncsicsnak. A rekordo-t viszont a Kiss J. SE tartja: a harmadik fordulóban nyolc(!) gólt ért el Kajádon. További érdekességek. Míg tavaly tizennyolc csapat 472 gólt lőtt az ősz folyamán, most a tizenhat 421-et. Egy évvel korábban a magasabb létszámú bajnokságban 364 labdarúgó lépett pályára, most pedig a 16 csapatban 373. Mindössze három olyan, együttes van. amelyből eddig nem állítottak ki játékost. Összesen huszonnyolcán voltak kénytelenek idő előtt elhagyni a játékteret. A Fonyód—Kadarkút .mérkőzésen például egyszerre négy kadarkúti játékost, állítottak ki. Bizonyára az aládi- ali »rekordjai« is említést érdemel: két egymást követő I hazai mérkőzésen nyolc(l) gólt 'kaptak. Egy másik rekordjuk: az ősszel három edző ült náluk a kiapadón. Az is ritkaság, amit a tabiak értek el: tizenkét rúgott góllal tizenhárom pontot szereztek. A nézőszám emelkedett az ősszel. Míg tavaly a több mérkőzést 39 350-en nézték meg, most 40 950-en voltak kíváncsiak az őszi találkozókra. Siófokon — érthetően — csaknem háromszorosára emelkedett a nézőszám. Idény - közben többször szóvá tettük, hogy általában kevés volt az egyéni jó teljesítmény. Bizony, gyakran voltunk gondban a hét válogatottjának összeállításánál, szinte nem is volt olyan forduló, amelyben minden posztra akadt megfelelő teljesítményt nyújtó játékos. Ilyenkor góllövővel vagy csak »jó«- nak javasolt labdarúgóval pótoltuk a hiányzókat. Készítettünk egy összesítést a fordulók válogatottjairól is: a 165 helyre 117 játékos került. A legtöbb fordulóválogatottat a Siófok adta: tizenkettőt. Érdekes, hogy a második helyen a Fonyód áll tíz válogatotiai. A »prímet« Czuczka (Latinca) é6 Fürtös (Siófok) viszi — mindketten négyszer kerültek be a legjobbak közé. Tizenöt mérkőzés teljesítményei alapján az idény válogatottja az alábbi (zárójelben a fordulóválogatottságok száma): Jancsi (Csurgó, 2), Szálai (Karád, 2), Rékási (Siófok, 2), Fitt (Latinca, 3), Vámos (Kiss J. SE, 3), Vecsera (Fonyód, 3), Czuczka (Latinca, 4), Miskei (Sió" fok. 3), Horváth L. (Siófok, 3), Fürtös (Siófók,, 4), Izsák (Marcali, 3). Három válogatottsággal csak a »tartalékpadra« kerülhetett: Monoki (Kiss J. SE), Vendl (Tah). Horváth J. (Siófok), Szilágyi (Boglárlelle), Ki" la J. (Fonyód), Gulyás (Barcs) és Szigeti (Kadarkút). A válogatottak közül a csatárok góljaikkal a védők pedig csapatuk kevesebb kapott góljával előzték meg őket. Az- őszi idény góljait 135 játékos szerezte. Jelenleg új név, a siófoki Fürtös vezeti a sort 19 góllal. Öt klubtársa, Horváth L. és Meskó (Táncsics) követi 15—15 góllal. Az élmezőny további muskétásai: 12 gólos Mohácsi (Nagyatád), 10 gólos Ható (Fonyód), 9 gólos Pusztai (Boglárlelle), 8 gólos Túrái (Fonyód), Bosnyák (Latinca), 7 gólos: Soós és Takács Gy. (Boglárlelle), valamint Izsák (Marcali), Bardek (Barcs). (Fenti statisztikánkban az első tavaszi forduló eredményei nem szerepelnek.) Jutási Róbert A vasárnap játszott Barcs— Karád mérkőzéssel módosult a táblázat, s most így fest a tavaszi folytatás előtt: 1. Siófok 16 16 63-15 32 2. Kiss J. SE 16 12 2 2 49-13 26 3. Táncsics 16 10 :i 3 49-17 23 4. Latinca 16 10 2 4 31-21 22 5. Barcs 16 8 4 4 21-18 20 6. B.-leile 16 8 2 6 37-24 18 7. VB KM V. 16 6 4 6 22-20 16 8. Tab 16 3 7 6 12-18 13 9. Fonyód 16 5 3 8 33-40 13 10. Kadarkút 16 5 •* 9 23-40 12 11. Ylarc. VSE 16 5 2 9 20-38 12 12. Nagyatád 16 4 3 9 33-33 11 13. Karád 16 4 3 9 14-37 11 14. Csurgó 16 3 4 9 13-31 10 15. Mernye 16 4 2 10 15-57 10 1«. bábod 16 i i it U'*6 3 DECEMBER 7 PÉNTEK Ambrus A m*p 7.17 órakor kél, és t5.53-kor nyugszik; a hold 19.43-kor kél, és 10.02 órakor nyugszik. A várható időjárás: Időnként felszakadozó felhőzet, szórványosan ki- sebb eső, záporeső. Többfelé megélénkülő, helyenként megerősödő nyugati, északnyugati szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma, pénteken 7—12 fok között lesz. — Veres kucsma, arany szán címmel mesejátékkal várja a kicsinyeket szombaton délután négy óraikor Nagyatádon a Helyőrségi Művelődési Otthon. A műsorban fellépnek Beregszszi Olga és Krum Ádám, a Csiky Gergely Színház művészei. — Csecsemők, kisgyermekek táplálása címmel, dr. Szabó Margit, gyermekkörzeti főorvos tart előadást december 10-én, hétfőn délután a Latinca Sándor Művelődési Központban, A rendezvényt a megyei Köjál és az SZMT szervezi a kismamák klubjának közreműködésével. — Harminc apróságot látott tegnap vendégül a megyei KISZ-bizottság KISZ- alapszervezete. A Kisfaludy utcai általános iskola Tücsök ámyjáték csoportja, a Vakond nadrágja című műsorával szórakoztatta a gyerekeket, A műsort már két kaposvári üzemben, iskolában mutatták be. Megmaradhat 90 ezer liter gázolaj 61 évvel ezelőtt. 1918. december 7-én jelent meg először a Kommunisták Magyarországi Pártjának orgánuma, a Vörös (J.jság; en- nek emlékezetére lett ez a nap a magyar sajtó napja. A polgári demokratikus forradalom napjaiban alakult meg — novemberben — a Kommunisták Magyarországi Pártja, s a pártvezetőség egyik legfontosabb feladatának tekintette a kommunista sajtó megteremtését. A négyoldalas, szerény külsejű újság — címlapján a Világ proletárjai, egyesüljetek! jelszóval — új fejezetet nyitott a magyar sajtó történetében. Szerkesztői — Kun Béla, Szamuely Tibor, Rudas László, Vágó Béla, László Jenő —- a magyar munkásosztály radikalizálödá- sáért harcoltak. A hetenként kétszer, majd 1919. január közepétől már háromszor megjelenő lap népszerűsége gyorsan nőtt, s hamarosan elérte az akkor jelentős 25 ezres példányszámot. Leghatásosabb cikkeit Lukács György, Alpári Gyula, Bolgár Elek, Révai József írta. Kun Béla és társai letartóztatása után, 1919. február 21-től a szerkesztést is ők vállalták. A Vörös Üjság utóda, a Népszabadság, az MSZMP központi lapja hétköznaponként mintegy 750 ezer, vasárnaponként pedig 800 ezres példányszámban kerül az olvasók kezébe. A rendszeres műszeres fe- lülvizsgalat a nagybajom i Lenin Tsz-ben lehetővé teszi a gépek program szerinti javítását, karbantartását, s ez — a szakemberek tapasztalatai szerint — jelentős üzemanyag-megtakaritást eredményez. 1975-ben a szövetkezet erőgépei egy normálhektár munka elvégzéséhez átlagosan 7,3 liter gázolajat használtak fel, az idén várhatóan 5,5 litert. Ez az évi normálhektárteljesít- ményt tekintve 1979-ben mintegy 90 ezer liter gázolaj megtakarítását jelenti. — Rozsa és gyűrű címmel ma délelőtt mesejátékot ad elő a siófoki gyermekeknek a Népszínház együttese. — Ma tartja ülését a Balatoni Intéző Bizottság területfejlesztési és közgazdasági szakbizottsága Keszthelyen. A többi között megvitatják az 1979. évi balatoni idegen- forgalmi szezon eredményeit a szakbizottság tagjai. Kivégezték a gyermekgyilkost Az emberölés kísérletéért és más erőszakos bűncselekményekért korábban már büntetett Molnár Henrik László 1979. április 19-én az úttörővasút hárshegyi megállójánál tőrkéssel megölt egy kislányt, egy fiút pedig súlyosan megsebesített. A fővárosi bíróság a vádlottat aljas indokból elkövetett emberölésért, illetve annak kísérletéért halálra ítélte. A Legfelsőbb Bíróság jóváhagyta az első fokú bíróság ítéletét, s a kegyelmi kérvény elutasítása után az ítéletet tegnáp végrehajtották. — Alumínium trapéz és hulla mlemez most. érkezett a Kaposvár. Ady Endre u. 7. sz alatti vasáru boltba. (42420) A mai ügyeletes: Luthár Péter Telefon: 11-510, este 8-ig;. Könyvfereszíés a takarékszövetkezetnél Követésre méltó kezdeményezést vett át az öreglaki takarékszövetkezettől a Bö- hönye és Vidéke Takarékszövetkezet. Amellett, hogy foglalkoznak betétgyűjtéssel, kölcsönöket nyújtanak, foglalkoznak könyvterjesztéssel is. A böhönyei takarékszövetkezet központjában és négy kirendeltségén ez évben november 30-ig 138 ezer forint értékű könyvet adtak el, s decemberben még 30— 40 ezer forint forgalomra számítanak. — Gyermekeket látott vendégül Igáiban és Göllében az áfész szakszervezeti bizottsága. A szövetkezet 7000 forint értékű ajándékkal kedveskedett dolgozói gyerme-, kehiek. — Fölavatták tegnap Barcson a Dráva Tájmúzeumot. A másfél millió forintos költséggel és so>k társadalmi munkával létrehozott intézmény a Dráva-vidék történelmi, néprajzi, ' botanikai— zoológiái és képzőművészeti hagyományait mutatja be. — Tizenhatezer fenyőfát szállít Kecskemétre a Somogyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság. Az 1—2 méter közötti fenyőkből rendelte a legtöbbet az Alföldi Kereskedelmi Vállalat. — A jövő évben beveze- • tendő új 'gazdasági szabályozó rendszer alkalmazásáról hallgattak előadást a megye vállalatainak képviselői szerdán Siófokon, a Dél-balatoni Kulturális Központban. — Értesítjük a lakosságot é« » közületeket, hogy december 9-én Marcaliban es Sióinkon ■nt mn'iM iui»