Somogyi Néplap, 1979. december (35. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-05 / 284. szám

!

Van Agt válasza Brezsnyevnek

Ä hágai külügyminisztérium szóvivője kedden nyilvánosságra hozta annak a levélnek a tartalmát, amelyet van Agt holland miniszterelnök intézett Leonyid Brezsnyevhez, válaszul a szovjet államfő korábbi levelére. A szóvivő szerint a holland válaszlevelet pénteken adták át Moszkvában a holland nagykövet útján.

A holland miniszterelnök a többi között azt írta: megelégedéssel fogadta, hogy a Szovjetunió kész fegyverzetkorlátozási tárgyalásokat folytatni. Hollandia különösen fontosnak tartja az enyhülés folyamatának folytatását és nyugtalanítja újabb nukleáris fegyverek elhelyezése Nyugat-Európában .

A holland kormány — hangzik a levélben — elsőbbséget kíván, adni a nukleáris fegyverek korlátozásának.

Azt a szovjet bejelentést, hogy kivonnak az NDK-ból 20, ezer katonát és ezer harckocsit, van Agt úgy értékeli, mint jó irányba tett lépést a közép-európai katonai egyensúly »megteremtésével« kapcsolatban.

Békét óhajt, de...

Csalódást keltő beszéd

Az új amerikai tömegpusztító fegyverek gyártása és nyugat-európai rendszerbe állítása mellett foglalt állást Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár, az SPD alel- nöke, a szociáldemokraták nyugat-berlini pártkongresz- susán.

Csalódást keltő két órás beszédében Schmidt körvonalazta pártja belpolitikai törekvéseit, elemezte az NSZK gazdasági helyzetét, majd részletesen kifejtette kormánya külpolitikai céljait és »biztonságpolitikai« elképzeléseit.

Sajátos értelmezésben hitet tett az enyhülési politika folytatásának szüksége mel - lett, de azt is hangsúlyozta, hogy ennek ki kell egészülnie a NATO »védelmi képességének« biztosításával. Az NSZK külpolitikájának alapja a NATO-hoz és a Közs Piachoz való szoros kötődés. Nyu- gat-Németország — mondotta

A Német Szociáldemokrata Párt nyugat-berlini kongresszusán kedden felszólalt Helmut Schmidt kancellár és pártelnök-helyettes. A képen Schmidt mellett az SPD elnöke, Willy Brandt.

„Sajnálatosnak nevezte”

Kennedy! bírálták

Kórusban bírálta hétfőn a Cartar-kormány több tagja és az amerikai kongresszus számos vezetője Edward Kennedy szenátort, amiért választási kampánya kereteben, a San Franciscó-i tv-nek adott nyilatkozatában kijelentette, hogy a volt iráni sah »a történelem egyik legerőszakosab'b rendszerét vezette«, »dollármilLiár- dofcat lopott .országától«, és hogy az Egyesült Államok érdekei »nem a bukott sahhoz, hanem az iráni néphez fűződnék«.

Cyrus Vance külügyminiszter »sajnálatosnak« nevezte Kennedy kijelentéseit és újból megerősítette: az amerikai,aknak egységesen kell fellépniük a teheráni túsz-ügyben és »káros mindaz, ami ennek az egységnek az aláásá- sára irányul«. Hodding Carter külügyi szóvivő »szerencsétlennek« minősítette a szenátor észrevételeit. Jody Powell, a Fehér Ház sajtótitkára kijelentette: Carter elnöknek nincs hozzáfűzni valója Kennedy megállapításaihoz, mert véleménye szerint »nem helyén való és nem hasznos politikai vitába bocsátkozni akkor, amikor Teheránban 50 amerikait túszként tartanak fogva«. Robert Strauss, Carter elnök újra választási kampányának irányítója keményebben fogalmazott. Azt mondotta, hogy Kennedy megállapításai »az amerikai túszok életét veszélyeztethetik«.

Robert szenátus

Byrd szenátor, a demokrata párti

— a 80-as években is kiveszi részét a NATO-ban a közös '•védelmi« erőfeszítésekből cie ugyanakkor tovább fáradozik a leszerelési és fegyver zeleiienörzesi intézkedéseid megvalósításán. Ez a cél »csak hosszadalmas és fáradságos tárgyalásokon, a szövetséghez fűződő teljes lojalitásban érhető el.«

A kancellár kifejezte meggyőződését, hogy a Szovjetunió és a Varsói Szerződéshez tartozó többi ország bé- I két óhajt, de »ezt a szubjek- I tív békekészséget objektiven is biztosítani kell a stratégiai, katonai és politikai egyen súly megőrzésével.« Schmidt ezzel a kijelentésével annak a | nyugati állításnak iparkodott j érvényt szerezni, amely szerint a SALT—II. szerződés | megkötésével a szocialista országok javára billent az erő- ! egyensúly, mert a megálla- i podás nem terjed ki »euro- tratégiai középhatótávolságú fegyverekre«.

Mindezeknek a fényében

Í

csak fenntartásosán üdvözölte Leonyid Brezsnyev októberben , Berlinben elhangzott tárgyalási javaslatát és azt ígérte,

! hogy a NATO Brüsszelben a j jövő héten »konkrét tárgyalási ajánlatot« tesz a szovjet ve- . zeté&nek és ebben javasolja*»

I középhatótávolságú rakéták ! vonatkozásában is az »egyensúly megteremtését« a SALT —III. tárgyalások keretében. Feltételül szabta viszont, hogy a Szovjetunió — függetlenül a nukleáris erőviszonyok egyéb tényezőitől — a maga részéről tartózkodjék ilyen rakéták rendszerbeáll itását ól.

Az európai haderöcsökken- I tési tárgyalásokkal összefüggésben a kancellár üdvözölte Leonyid Brezsnyevnek a 20 ezer katona és ezer páncélos kivonásaiéi tett bejelentését, és ennek ellentételeként tüntette fel azt a nyugati elképzelést, amely szerint ezer elavult amerikai nukleáris robbanótöltetet vonnának ki Eu- rópábóL

Kifejezte reményét, hogy a kelet—nyugati tárgyalások fonala nem szakad meg. Megerősítette szándékát, hogy jövő tavasszal Moszkvába utazik és ott személyesen tárgyal Leonyid Brezsnyewel, az SZKP KB főtitkárával. Későbbi időpontban Genscher külügyminiszter tesz látogatást szovjet kollégájánál, Andrej Gromikónál. Szükségesnek nevezte azt is, hogy találkozzanak és tárgyaljanak a két német állam kormányfői is.

Kormánya és pártja belpolitikai tevékenységének mérlegét Schmidt igen pozitívnak tüntette fel és szükségesnek minősítette e politikai folytonosság megmaradását a jövő évi választások után is. Meg kell akadályozni — mondotta —, hogy a jobboldal felülkerekedjék és Franz Josef Strauss, a CDU és a CSU közös I jelöltje legyen a kancellár. I

Amerikai elnökválasztás

Párbajok és esélyek

Az 1980-as amerikai elnökválasztás előtt sok szempontból különleges helyzet alakult ki az Egyesült Államokban. Az energiahiány, az egymással párosuló infláció és munkanélküliség, valamint Washington nemzetközi hatalmi pozícióinak folyamatos csorbulása következtében Carter helyzete meggyengült. A kormányon lévő demokrata párt befolyásos vezető köreiben felmerült az a kínzó lehetőség, hogy a párt esetleg elveszítheti a választásokat, amennyiben a sokat bírált és nem eléggé határozott vezetőnek tartott Carter marad a jelölt. Ilyen körülmények közötti került sor arra, hogy Edward Kennedy szenátor, az utolsó, még életben lévő Kennedy-fivér bejelentette igényét az elnökjelöltségre. (A párt belső vezetési válsága nélkül ez valószínűleg csak 1984-ben következett volna be. amikor — miután egy' elnök legfeljebb két hivatali időszakot »szolgálhat« végig — a demokrata párton> belül aligha lett volna Kennedynek komoly vetélytársa.)

Ebben a helyzetben rendkívül éles hatalmi harcra lehet számítani a kormányzó demokrata pártban. Carter minden bizonnyal keményíteni fogja magatartását. Ennek egyik jele, hogy a párt volt elnökét, a konzervatív szárnyhoz tartozó és rendki v ül kemény kezűnek ismert Robert Stausst bízta meg a választási kampány szervezésével. Egy másik, politikai természetű jelenség az, hogy a külpolitikában kemény vonalat követő Brzezinski nemzetbiztonsági főtanácsadó fokozatosan előtérbe kerül Vance külügyminiszterrel szemben, Erre utal, hogy a napokban. (mintegy előkészületképpen a kampány csatáira) átszervezték a Nemzetbiztonsági Tanácsot, ahol az erőviszonyok az eddiginél is jobban a kemény vonal híveinek javára tolódtak el.

többségének vezetője azt hangoztatta, hogy a válsághelyzetben »közös nyelvet kelt beszélni — az elnök nyelvét«. Howard Baker szenátor, a szenátus republikánus kisebbségének vezetője »hibának« nevezte Kennedy megjegyzését, és hozzátette: a legjobb, amit most Kennedy tehet, az hogy hallgat. John Connally volt texasi -kormányzó, az elnökjelöltség egyik republikánus megpályázója leszögezte: »Biztos vagyok abban, hogy Khomeini ajatollah örvendezett Kennedy észrevételeinek.«

Maga Kennedy szenátor hétfőn este újból azt hangoztatta: a bírálatok, amelyekkel a bukott sah rendszerét illette, nem jelentik azt, hogy nem támogatja Carter elnöknek a túszok kiszabadítása érdekében tett erőfeszítéseit.

Egyébként az ABC—Louis Harros közvéleménykutató Intézet november 26-a és 29-e között készített felmérése szerint a megkérdezettek többsége az elnökválasztáson nagyobb esélyt jósol Carternek. mint Kennedynek. A szavazási szándékaikkal kapcsolatos kérdésre a megkérdezettek 42 százaléka Carter, 40 százaléka Kennedy, 11 százaléka pedig Gerry Brown kaliforniai kormányzó mellett foglalt állást. Az iráni válság kirobbanása előtt a megkérdezettek 46 százaléka Kennedynek. 32 százaléka Carternek, 13 százaléka Brownak jósolt nagyobb esélyt.

KINA

Kiigazítás csigalassúsággal

Fél év telt el azóta, hogy a kínai párt- es kormány vezetés meghirdette a gazdaság kiigazításának politikáját. A három évre tervezett kiigazítás feladata az lenne, hogy megszüntesse a kínai gazdaságon belüli aránytalanságokat és előkészítse a talajt a »négy modernizálás« gyorsított ütemű megvalósításához. Fél év alatt azonban az üzemek és a vállalatok zömében vagy hozzá sem kezdtek a kiigazítás végrehajtásához. vagy ahol hozzákedtek, ott is a csigalassúság jellemzi az ütemet. Külföldi szakértők rámutatnak: kínai vezető körökben ma már arról beszélnek, hogy a feltétlenül szükséges kiigazításhoz valószínűleg nem három, hanem öt évre lenne szükség, azaz újabb évekkel tolódik él a »négy modernizálás« megkezdése.

Somogyi Néplap

Kínai gazdasági vezetők és a sajtó megnyilvánulásaiból az derül ki, hogy a gyárakban, az üzemekben és a vállalatoknál, de a pártszervezetekben is; jelentős ellenzéke van a kiigazítási politikának. E politika ellenzői egyebek között a következőkkel érvelnek: az elmúlt évtizedekben a kinai gazdaság fejlődésének mértéke évi átlagban több mint tizenegy százalékos volt. Miért van tehát szükség kiigazításra és ennek következtében a fejlődés ütemének lelassítására? Semmiféle kiigazítás nem változtathat alapvetően azon az ellentmondáson, amely a több mint kilencszáz milliós lakosság növekvő igénye és a kínai gazdaság korlátozott lehetőségei között áll fenn. Az igazán sürgető feladat nem a gazdaság kiigazítása, hanem az elavult gazdaságirányítási rendszer megreformálása. Enélkül nem is érdemes kiigazításról beszélni.

A kugaartas politikáját támogatók szerint ennek a politikának az ellenzői továbbra is az ultrabaloldali vonal rabjai nem értik meg sem azt a válságveszélyt, amely a gazdaságon belüli aránytalanságban van, sem a szocialista termelés elsődleges célját, azaz a lakosság anyagi és kulturális színvonalának emelését. Vagyis nincsenek tisztában a szocializmus gazdasági alaptörvényével. Nem akarják belátni, hogy a kiigazítás és az azt követő modernizálás megvalósítása nélkül újabb kátyúba jut az ország gazdasága, továbbra sem emelkedik a lakosság zömét kitevő parasztság élet- színvonala és tovább csökken a munkások és az alkalmazottak reálbére, amint az az elmúlt években történt. Itt az ideje tehát, hogy meddő viták és tétlenség helyett végre nekilássanak az üzemekben és a vállalatoknál a kiigazítási politika végrehajtásának — mutat ra több kommentár.

Különös hírek érkeznek egyszerre három fővárosból is: Londonból, Salisburyből

és Pretoriából, A legfontosabb közülük az a jelentés, amely szerint a brit kormány, mint ezt Lord Carrington külügyminiszter hivatalosan bejelentette, különmegallapi'iást kötött a rhodesiai babrezsimmel. Olyan fejlemény ez. amiről könnyű megjósolni: semmit sem old meg, sőt minden további lépést megnehezít, mert végülis mi történt a brit fővárosban?

Tizenkét héten át hármas

— és ez a kulcs-szó: hármas!

— tárgyalások folytak Zimbabwe jövőjéről a brit kormány és a Muzorewa püspök nevével fémjelzett jelenlegi Salisbury-i vezetés, továbbá a hazafias front vezetői, mindenekelőtt Joshua Nkomo és Robert Mugabe között.

Több mint három hónapon keresztül megfigyelhető volt, hogy az egykori gyarmatosító. Anglia, aki a nemzetközi jog szerint is felelős a rhodesiai fejleményekért, minden eszközzel megpróbálta erősíteni Muzorewáék pozícióit és gyengíteni a hazafias front helyzetét. Ennek ellenére, nem utolsósorban Nkomoék sok tekintetben rugalmas magatartása miatt, nem tűnt lehetetlennek a megegyezés, az álláspontok sok fontos kérdésben közeledtek.

Volt azonban egy — nem is akármilyen jelentőségű — pont, amelyben « szakadék nem bizonyult athtdalhalénak: az a kulcskérdés, hogy milyen katonai feltételek mellett történjék a tűzszünet megkötése, a választásokig tartó átmeneti állapot biztosí- sítása. A hazafias frontot annak elfogadására akarták kényszeríteni, hogy a gerillák önkéntes mozdulatlanságot vállalva vonuljanak vissza bázisaikra, miközben semmi biztosítékot nem adtak arra, hogy a másik' fél, a bábre- zsim hadserege (és nem utolsósorban légiereje!) ugyanezt cselekszi majd.

És ez még nem mvnden. Maguk a Rhodesiába látogató brit tisztek is kénytelenek voltak beismerni, hogy »nagy meglepetésükre« dél-afrikai egyenruhát viselő, tehát nem is álcázott katonák és MMGY csapatai csak »a vasúti összeköttetés biztosítására« vannak jelen Zimbabwéban, nyugati szemleírók cáfolat nélkül idézik Alekszandr Salnyevet, a TASZSZ kommentátorát,

aki szerint »az önkéntesként jelenlévő dél-afrikai katonák kulcsszerepet játszanak a báb■ kormány katonai akcióinak előkészítésében és végrehajtásában.«

A londoni hármas konfe- i encián két fél a harmadik kirekesztésével kötött külön, ■ megállapodást. A harmadik résztvevő, a hazafias front azonban nemcsak Londonban létezik és nemcsak politikailag — hanem a »helyszínen« — és katonailag is.

H* &

Figyel em be véve a gazdaság, a belpolitika és az amerikai stratégia területén egyszerre jelentkező nehézségeket. Edward Kennedynek aligha van más dolga, mint hogy »kiigazítsa« a maga politikai vonalát. Eredetileg Kennedy a párt liberális szárnyához tartozott, és a déli államok támogatását .élvező Carterrel szemben elsősorban a keleti parton, valamint a nagy városi központokban voltak a fő támaszpontjai. A liberális pozíciókból most szükségszerűen a centrum irányába kell majd mozognia. Kennedy és Carter heves harcot vívnak majd a jelöltség elnyeréséért. E harc kimenetelét nem lehet előre megjósolni. Az első támpontokat éppen az előválasztások eredményei

nyújtják majd.

Kennedy megjelenése

mindamellett politikai mozgást is gerjesztett a másik oldalon: a republikánus pártban. Az ő fellépése előtt e párt berkeiben úgy vélték, hogy a meggyengült Cáriért jóformán »akárki« megverheti. a republikánus jelöltek közül. Ezért érintetlen maradt a párt szélső jobbszárnyához tartozó elsőszámú jelölt, Reagan kaliforniai ex- kormányzó és hajdani cow- boy -f i Imszínész pozíciója. (Reagant a legutóbbi elnökválasztás előtt az akkor hivatalban lévő (köztársaság- párti) elnök, Ford ütötte el a jelöltségtől. Fordát győzte le Carter szerény többséggel. Ford jelenleg azt a szándékát hangoztatja, hogy nem indul a jelöltségért vívott harcban.)

Kennedy felbukkanása any- nyiban változtatott a republikánus párton belüli harci feltételeken, hogy kételyek merültek fel Reagannal kapcsolatban. Carterrel szemben kielégítő ellenfélnek ítélték, de Kennedyvel már csak egy modernebb, határozottabb jelölt birkózhat meg.

Kétfajta lehetőség merült fel. Az egyiket: Connally v<$j texasi kormányzó testesíti meg. Connally egyike a legerőszakosabb, a legkeményebb — és a legjobb monopoltőkés kapcsolatokkal rendelkező köztársaságpárti politikusoknak. Ezért Reagan bírálói úgy gondolják, hogy ő lehet az a jelölt, aki egy feltehetően brutális eszközökkel vívott és a jelöltek magánéletét sem kímélő választási harcban esetleg megverheti Kennedyt. A republikánusok józanabb személyiségei elsősorban a szenátusi csoport vezetője, Baker szenátor köré tömörülnek.

Általánosságban megállapítható, hogy mind a három, jelenleg »forgalomban lévő« republikánus jelölt nemzetközi kérdésekben léyegesen jobbra áll Cartertől és Ken- nedytől. így például mindhárman elutasítják a SALT— II. szerződést, és mindhárman egy keményebb szovjet- ellenes politikai kurzus hívei. Ami az egész helyzetet mégis nyitottá és bizonytalanná teszi, hogy az ország lakosságának tömegeit elsősorban érdeklő belső problémákkal kapcsolatban, sem a jelenleg »színpadon lévő« demokrata párti, sem a köztársaság-párti jelölteknek nincs eredeti, hatásos elképzelésük! Miután Carter az infláció és a munkanélküliség problémáit kifejezetten konzervatív pénzügyi eszközökkel (defláció, hrtelmegszoritas, kamatlábemelés) közelíti meg, gazdasági stratégiája nem különbözik lényegesen attól, amit egy Reagan, Connally vagy egy Baker indítványozna. Ami Kennedyt illeti, neki konzervatív irányba kell »kiigazítania« gazdaságpolitikai elképzeléseit, vagyis nem fog lényegesen eltérni vetélytár- sai álláspontjától. így az ország leglényegesebb belső problémáiban a különbségek elmosódnak, ..

A„kész tények” politikája