Somogyi Néplap, 1979. december (35. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-04 / 283. szám
Hálafutás verőfényben Együtt a Vörös Hadsereg útján. • A Nádastli-erdö felett előbukkanó nap már csaknem száz fiatalt talált a sántosi emlékműnél, ahol a szovjet csapatok 115 esztendővel ezelőtt a város területére léptek. Két lelkes tájfutó ötlete ezen a decemberi délelőttön valósággá vált. Dr. Pavlovics György és Vallató Géza több mint fél évvel ezelőtt vetette föl annak gondolatát, hogy Kaposvár felszabadulása évfordulójának tiszteletére tömeget mozgósító hálafutást kellene rendezni a sántosi emlékágyútól a nagybajomi emlékműig, a második világháború egyik legvéresebb, s legtöbb áldozatot követelő magyarországi csatájának színhelyéig. A városi és a járási KISZ- bizottság örömmel fogadta e kezdeményezést, s minden támogatást megadott a gondolat megfogalmazóinak. A városi KISZ-esek mozgósították a dolgozó, illetve a közép- és felsőoktatási intézményekben tanuló fiatalokat, és megszervezték az útvonal biztosítását. A járásiak pedig — bár mint utóbb kiderült, nem a legnagyobb eredménnyel — az útvonal menti települések fiatalságát kérték. csatlakozzanak a kaposváriakhoz. A város határában levő emlékműnél Sárái Árpád, a városi KISZ-bizottság titkára köszöntötte az egybegyűlteket, s emlékezett meg az évforduló jelentőségéről, majd arra kérte a résztvevőket, hogy mindenki csak annyit fusson, amennyi nem árt az egészségének. Az első öt kilométeres szakasz. a cukorgyárig tartott, itt csatlakozott a mezőnyhöz a tanítóképző főiskolások több mint 7U diákja. Mindenfelé, | amerre elfutottak, az érdeklődők sokasága figyelte őket. Az indulásnál feltűnt egy 10—15 fiatalból álló kerékpáros csoport, amely elhatározta, hogy végig követi a mezőnyt. A rendezők gondoskod- ták azokról, akik út közben elfáradtak és úgy gondolták, hogy szívesebben mennének tovább busszal. A KISZ-bi- zottság és a Volán KISZ-fia- taljai két autóbuszt bocsátottak a résztvevők rendelkezésére. Alig múlt 10 óra. amikor a kaposmérői Latinca Termelő- szövetkezet irodaházában berendezett pihenőállomáson a szervezők forró teával várták a táv majd felén túl levő résztvevőket. A mezőny ide már eléggé szétszakadva érkezett, mivel a sportiskolások, a tájfutók és az atléták sokkal jobban bírták a távot, de a többiek is derekasan helytálltak. Barta Miklós, a kaposvári Mezőgazdasági Főiskola elsőévese elmondta, hogy az egyik iskolatársa fogadott a többiekkel: megteszi ezt a 30 kilométert. Akaratereje erősnek bizonyult. Igaz. amikor a többiek már visszafelé igyekeztek, neki még vagy öt kilométere hátra volt a célig, de végül is, "nyert«. Fél 12 körül az első futók megérkeztek az emlékműhöz, összesen 18 versenyző futotta végig a 30 kilométeres távot. Az egyik legidősebb résztvevő Flaska Sándor, a tahi költségvetési üzem gépkocsi- vezetője volt. Az 50. életévéhez közeledő férfi fiatal korában egváltalán nem sportolt. — Jó ötletnek tartom ezt a kezdeményezést. Kimondhatatlan öröm fog el. amikor látom a fiatalokat és az időseket együtt kocogva az országutak mentén vagy túrázva Labdarúgó NB II Félszáz góllal az élen A Szekszárd elleni mérkőzéssel köszönt eL hazai közönségétől. ettől a bajnoki idénytől a Rákóczi labdarúgó-csapata. A várt győzelem, ha nehezen is. de megszületett. így a hátralévő két forduló előtt a somogyiak megőrizték vezető helyüket a táblázat élén. Előnyük nem nőtt, mivel az üldöző Haladás biztos győzelmet aratott a Bakony Vegyész ellen. A 3. helyen tanyázó Ajka viszont kikapott Sopronban, a MÁV DAC pedig Körmenden hagyta mind a két pontot, ezzel az üldöző bolyban még jobban tömörült a mezőny. A MÁV DAC hátrább csúszott, ugyanakkor az Olajbányász és a Sopron szorosan felzárkózott. Idegenben egyetlen csapatnak sem sikerült nyernie. A Sabáriána'k, a Mohács Vé- méndnek és a MÁV Nagykanizsai TE-nek azonban jutott egy-egy pont vidékről. A táblázat alján is nagyon tömör a mezőny. Az utolsó helyen álló Körmend és a 15. Győri Dózsa között mindössze két pont a különbség. A másik két csoportban az élcsapatok is szereztek meglepetést. A Nyíregyháza leg- 1 nagyobb riválisa, a Szolnok újabb vereséget szenvedett, s ezzel a nyírségi együttes öt ponttal megugrott. A közép csoport vezetője, a Csepel múlt heti veresége után újabb pontot adott le, de mivel a Vasas Izzó is vereséget szenvedett Szegeden, előnye öt pont. Rákóczi—Szekszárdi Dózsa 2:0 (1:0) Kaposvár, 7000 néző. Vezette.: Kuti. Rákóczi: Békéi — Deákvári, az erdőben. Természetesen 3( kilométert csak úgy lehet végifutni, ha előtte az embei megtett már hasonló távot. A 16 éves Szőnyi Judit z KASI sportolója. Az elsős gimnazista lány is végigfutotta z távot, akárcsak a 15 éve« Gyöngyi Sándor tájfutó, ai 503-as szakmunkásképző intézet tanulója. Ö ezt mondta; — Nem volt nehéz, hozz! vagyunk szokva a hosszabt távhoz, hiszen edzőnk. Martor Péter rendszeresen az edzéstervbe iktat hasonlókat. Äz esemény befejezéseként a résztvevők megkoszorúzták az emlékművet. K. Zs. Zen-tűi, Petrák, Mészáros — Kanyar, Havasi, Gulyás — Borsfái (Tóth a 46. percben), Fábián (Varga a 80. percben), Házi. Edző: dr. Puskás Latos. Szekszárdi Pólyák — Tóth, Szlovák, Somodi, Szabó, Orosz; Varga, Adorján — Lave l (Landek a 46. percben, Koroknál a 69. percben), Weitner II., Bonyai. Edző: Magasházi József. Már az első percben vezetéshez juthatott volna a Rákóczi: Házi egy csellel elfutott őrzője mellett, laposan középre lőtte a labdát, de azt a kivetődő Pólyák az utolsó Pillanatban megkaparintotta Fábián elől. A következő percek eseménye két újabb Pólyák-védés volt. A 15. percben Weitner II. sárga lapot kapott Zentaival szemben elkövetett szabálytalanságáért, A 18. perc hozta meg a vezető gólt. Mészáros vezette fel bal oldalon a labdát. Középre emelt, Pólyák és a tömörülő védők megtorpantak, s Havasi felugorva közelről fejelt a kapu közepébe. 1:0. Még ugyanebben a percben Bonyai csavart lövése 18 méterről alig kerülte el a bal alsó sarkot. A 37. percben Harcban a labdáért — Pólyák lett & győztes. Egy telitalálat a totón A 48. hét telitalálatos szelvénye: x21xllilxl 1 x + törölve 1. Egv fogadó ért el 13+1 találatot, nyereménye 777 940 forint. Hét db tizenhárom ta- lálatas szelvény akadt, melyek mindegyikére 233 382 forint jut. A tizenkettesek 3536 forintot, a tizenegyesek 424 forintot, a tízesek 93 forintot érnek. zést alkalmazták. A veszélyes kaposvári támadóknak külön őrzőt adtak. Somodi. például 90 percen keresztül árnyékként követte Házit. A Rákóczi nál ezúttal hiányoztak a széleken vezetett támadások, mivel az először játszó Borsfái sem rendelkezik az ehhez szükséges erényekkel, és ezúttal a hátsó alakzatok tagjai is kevesebbet merészkedtek az oldalvonalak mellett előre. Petrók és Zentai középen ugyan néhányszor ment, de a pályának ebben a vonalában nehéz volt áttörni a szekszárdi védelmet. Szünet után valamelyest élénkült a játék, elsősorban a Rákóczi támadásai váltak szervezettebbé, de a játékosok ekkor is keveset vállalkoztak kapura lövésre. A vendégek vezettek néhány veszélyes ellentámadást, de ösz- szességében ezzel a taktikájukkal csak megnehezíteni tudták a Rákóczi győzelmét, amely mindenképpen megérdemelt. Jók: Zentai. Havasi, Petrók, illetve Szlovák, Somodi; Orosz. Jutási Róbert További eredmények: Sopron—Ajka 2:0, Olajba-: nyász—Bábolna 3:2. Várpalota—Sabária 1:1, Bauxitbányász —KOMEP 4:0, Győri Dózsa*— Mohács Véméndi TE l :1, Haladás—Bakony ’ Vegyész 4:1,' Komló—Pét £:0, Dorog—MÁV Nagykanizsai TE 0:0, Körmend —MÁV DAC 2:0. A bajnokság állása: Havasi fejese a hálóban. Pólyák (a földön) és Orosz (fehérben) búsan néz. Fábián keze a magasban. Rajt előtt. fl vízilabda KEK győztese az FTC Az idén májusban bonyolították le először vízilabdában i Világ Kupát. A vb, az >limpia és az Európa-bajmxk- ,ág melletti legrangosabb ■Kemény már a premieren ijabb magyar sikert hozott. 4nte Lambasa, az EWPC el- íöke vasárnap Budapesten idla át a MUOSZ főtitkáré - íak, Ruza Józsefnek az értékes díjat. A, kupa kicsinyített nását valamennyi játékos, ovábbá három edző: Gyar- nati Dezső, Kárpáti György és Lemhényi Dezső is megkapta. A Komjádi-uszodában ezután került sor az FTC—CN Barcelona vízilabda KEK- mérközésre, amely elsősorban a magyarok szempontjából volt fontos, hisz győzelmükkel a KEK nyertesei lehettek. A spanyol csapat csak rövid ideig ijesztgette a ferencvárosi csapatot A televízió képernyőjén is látható eseményen végül a Ferencváros ll:6-ra nyert, s ezzel a KEK idei győztese lett A KEK végeredményei: Biztos barcsi győzelem A megyei labdarúgó-bajnokság elmaradt mérkőzését játszották le vasárnap Barcson. A hazaiak győzelmükkel egy helyet előbbre lép tfck, s helyet cseréltek az 5 helyen álló Boglárlellével. Barcs—Karád 2-0 (0-0) Barcs, 300 néző, v.: Aumann. Barcs: Kótal — Kovács, Erde- lec/. Fodor I., Pintér, Karsai, Borbély, Bardek, Paver (Magyar) Holdosi. Fodor II. (Szegedi). Ed- ; Karsai Tibor. Karád: Kcresz-1 INNEN — ONNAN 1. FTC 2. Split :í. De Robben 4. C*N Barcelona 3 3-----------29-15 6 3 2—1 21-22 4 31—2 19-22 2 i-----i 14-25 — K ét órás színpompás műsor keretében Fort Worth- ban megnyitották a 20. tornász világbajnokságot. Csaknem 10 000 néző eLőtt 33 ország sportolói vonultak fel s a szokásos ceremóniát követően folklór bemutatóra került sor. A vb egy hete alatt 14 bajnoki címért küzdenek a sportág legjobbjai. A program szerint hétfőn, a férfiak kötelező gyakorlatával rajtolt a verseny. Frankfurtban ismét megrendezték a párbajtőrözők hagyományos maratoni versenyén. A 17. alkalommal összegyűlt mezőnyben magyarok is részt vettek, klubszínek képviseletében. Az egyéniben az elsőséget az nyugatnémet Volker Fischer szerezte meg, 14 győzelemmel, Kolczonay Ernő (Bp. Honvéd) 13, Tobel (OSC) 12 győzelemmel a második, illetve harmadik lett. Kolczonay István 11 győzelmet gyűjtött és ezzel a hetedik helyen végzett. Csapatban a mögött a Bp. Honvéd lett a vendéglátó nyugatnémetek második. • • • A wimbledoni győztes svéd Borg nyerte a nemzetközi te.-, niszverseny férfi egyes döntőjét, 6:3, 4:6, 6:3, 6:4 arányban az amerikai Connors ellen. Petrók kapott sárga lapot után rúgásért. A szünet utáni első esemény: az 56. percben Kanyar 17 méteres éies lövését Pólyák vetődve elcsípte, majd két perccel később Békéi kapujából messze kifutva labbal tisztázott Bonyai előH. Ezután Tóth 18 méteres szabadrúgásai védte Békéi, majd egy veszélyes szekszárdi támadás végén Petrók az utolsó pillanatban becsúszva tudta csak szerelni Vargát. Ugyanebben a percben Bonyai is sárga lapot kapott. Négy perccel a befe jezés előtt ismét meleg helyzet keletkezett a kaposvári kapunál, ekkor Deákvári tisztázott becsúszva Varga elől. A másik oldalon Háza jó labdával ugratta lei a csereként beállt kaposvári Vargát, aki át akarta emelni a labdát Pólyákon, de a szekszárdi kapusnak sikerült azt megkaparintania. A 88. percben javította fiatal kaposvári labdarúgó. Gulyás szép cselekkel húzott el a bal oldalon. Jó heyzetbe került, amikor látta, hogy középen többen is várják a labdát. Begurított, Házi nem jutott lövéshez, de ott volt Varga, s 8 méterről a kapu közepébe lőtt. 2:0. A tavaszias időben, szépszámú közönség kísérte figyelemmel a Rákóczi hazai záró találkozóját. A mérkőzés azonban csak részben elégítette ki a szurkolókat. A várt győzelem ugyan megszületett, de ez nem párosult jó játékkal A szekszárdiak igazolták védekezésükről szóló jó hírüket. Tömör védőfalat vontak kapujuk elé. A vegyes védeke1. Rákóczi 18 13 3 2 50-10 29 2. Haladás 18 12 3 3 47-14 27 3. Ajka 18 9 5 4 31-22 23 4. Komló 18 9 5 4 27-21 23 5. Olajbány, 18 8 5 5 30-21 21 6. Sopron 18 8 4 8 24-17 20 7. MÁV DAC 18 7 8 5 25-21 20 8. Mohács 18 8 3 7 27-27 19 9. Sabária 18 8 7 5 23-25 19 10. Szekszárd 18 8 8 8 19-15 18 11. Bauxitb. 18 7 3 8 27-31 17 12. Bábolna 18 5 8 7 27-30 16 13. Várpalota 18 8 4 8 24-33 1« 14. Bakony V. 18 7 1 10 18-28 15 15. Gy. Dózsa 18 3 8 7 21-29 14 16. Pét 18 4 8 8 18-30 14 17. KOMIP 18 5 3 10 22-37 13 18. MÁV NTE 18 2 8 8 18-28 12 19. Dorog 18 4 4 10 24-35 12 20. Körmend 18 5 *> 11 18-50 12 A középcsapat élmezőnye: 1. Csepel 18 15 1 o 38- 9 3t 2. V. Izzó 18 11 4 3 41-23 26 3. SZEOL 18 9 8 3 26-16 24 A keleti csoport állása: 1. Nyíregyh. 18 12 4 2 43-14 28 2. Szolnok 18 10 3 5 35-17 23 3. Eger 18 9 5 4 30-24 23 R magyar cselgáncsozók Párizsban Párizsba utazott tegnap a magyar cselgáncs-válogatott, amely teljes létszámmal próbál szerencsét a csütörtöktől vasárnapig tartó 11. világbajnokságon. Az egyes súlycsoportokban a következők képviselik a magyar színeket: Kollár Ferenc (60 kg, O. Spartacus), Radnai Csaba (65, Honvéd Szalvai SE), Molnár Károly (71, Bp. Honvéd), Han- gyási László (78, Ü. Dózsa), Kiss Endre (86. Kecskemét), Szepesi István (95. Ű. Dózsa), Varga Imre (nehézsúly, Bp. Spartacus), Ozsvár András (abszolút kategória, Bp. Honvéd). A vb műsora: Csütörtök: 95 kg és nehézsúly; péntek: 78 és 86 kg; szombat: 65 és 71 kg; vasárnap: 60 kg és abszolút kategória. tes — Szalai, Kovács, Komaro- | mi III, Kudomrák, Komáromi I., Barabás, Egyed, Ellenberger (Le- penye), Szabó, Hoppár. Edzó: I Stamler László. A végig nagy fölényben játszó hazaiak rengeteg helyzetet kihagytak, ennek ellenére is biztosan győzték le a lelkes karádiakat. Góllövő: Fodor I., Holdosi. Jók: Fodor I, Pintér, Bardek, ill. Keresztes, Barabás, Ellenberger. Barcs ifi—Karád ifi 5-1. ifj. Pandúr Ferenc