Somogyi Néplap, 1979. november (35. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-23 / 274. szám
Sakkozni vágyók, figyelem! A K. Közlekedési SE sakk- szakosztálya toborzót hirdet. Várja azokat a sakk-kedvelőket, akik szívesen versenyeznének a sportkör színeiben. Elsősorban az utánpótlást kívánják megerősíteni, ezért a felső korhatár 16 év. Jelentkezni ma és a jövő pénteken lehet) Kaposvár, Szántó Imre u. 19. szám alatt. Napirenden az asztalitenisz Még nem volt példa arra, a somogyi asztaliteniszezés történetében, ho(jy egyszerre köszönt volna el az élvonaltól a férfi- és a női csapat. Most ez is bekövetkezett. Igaz, a versenyzők már év I közben hozzászoktatták ben- [ nünket ennek tudatához, így ' hát — belenyugodva a meg- 1 változtathatatlamba — a sportág kedvelői már időben elkönyvelték a kudarcot. Maguk az asztaliteniszezők is jó előre látták, hogy sorsuk megpecsételődött. és ez kihatott a teljesítményükre. Jövőre tehát az NB ll-ben játszik a Rákóczi férfi- és a Vasas női együttese. Hogy milyen reményekkel? Elég régen véget ért a bajnokság ahhoz, hogy a két érintett sportkörnél napirendre tűzzék a szakosztály ügyét. Azért kerestük meg a két egyesületet, hogy tájékozódjunk: miként értékelték az idei évet és mit várnak a jövőtől. Ma a Rákóczi férficsapatával foglalkozunk, holnap pedig arról számolunk be, amit a VBKM Vasassportkör vezetőitől megtudtunk. Győzelem nélküli kiesés Ez év januárjában vette át a zöld-fehér klub a Vasastól a íérficsapatot. Már akkor sem voltak biztatóak az előjelek. A korábbi évben megkapaszkodott csapatból kivált az egyik legkiegyensúlyozottabb játékos, Ivusza, továbbá Szálinger és Katona. A többiekre várt a feladat, hogy megpróbálják a lehetetlent. A Rákóczi volt NB III-as csapatából senki sem ütötte meg azt a szintet, amely alkalmassá tette volna akár kiegészítő ember szerepére is. Nem maradt má6 választás: a meglevők — Szeri, Hajzer, sem okozott csalódást 33 százalékos szereplésével. Hajzer Györgytől azonban többet vártak a sportkörnél — 25 százalékos teljesítménye képességei alatt van. Háhn László hatvan mérkőzéséből 19-et nyert; megfelelő felkészüléssel ő is többre hivatott A trénernek 55 találkozón nyert 9 mérkőzése azt igazolta, hogy ma már kényszer- megoldás saját magának a szerepeltetése. Ugyanakkor szükségszerű is, mert a fiatalok (Christ Szabados és Lomniczi) egyetlen mérkőzést sem tudtak megnyerni. Igaz, Újabb lehetőség a sportlétesítményt építőknek Sokszor siránkoznak — és nem is jogtalanul — sportvezetőink meg a sportszerető tenniakarók, hogy lehetőségeik mennyire behatároltak, hogy egy-egy létesítményt nem tudnak fölépíteni, mert nincs rá elegendő pénz. Valóban így van. A pénzmagot termő fákat még nem kísérletezték ki, s ezért más megoldást kell találni. De mit? Természetesen fölteszik a kérdést sokan, s válaszolni igen nehéz. Legelőször is kell néhány lelkes ember, aki ha kell, idejárja a lábát is«, hogy társadalmi munkát szervezzen, pénzt »kolduljon« ínhén-onhairí ,. A napokban azonban olyan felhívás került a kezünkbe, amely újabb ötletet adhat a helyi sportszervezőknek, irányítóknak. Több központi szerv — élén az OTSH-val és a -KISZ-szel — pályázatot hirdet új sportlétesítmények építésére, illetve meglevő létesítmények sportcélokra történő átalakítására — hogy az ifjúság testnevelését és tömegsportjának fejlesztését elősegítsék. Az Ifjúsági Sportfejlesztési Alapból mindazok a szervek részesülhetnek, amelyek kötelezettséget vállalnak sportlétesítmények építésére. A pályázat elbírálásánál előnyben részesülnek a kispályák, a diáksportközpomtok és a lakóterületi tömegsportot hatékonyan segítő létesítmények építői, valamint a már meglevő létesítmények sportolásra alkalmas átalakítói. A pályázatokat a megyei tanács- vb testnevelési és sporthivatalába 1980. január 15-ig kell beküldeni. Részletesen föl kell tüntetni a telepítés helyének főbb jellemzőit, a jelenlegi létesítményeket, az eddig elért — ilyen irányú — eredményeket, a testnevelésben és sportban az új létesítmény átadása után várható eredményeket, szükségesek-e hozzá kiszolgálóhelységek, valamint azt is be kell írni a pályázatba, hogy milyen szervek összefogásával > készül a létesítmény. Ki kell tölteni egy adatlapot is; ezt a megyei TS-ea lehet beszerezni. A pályázatokat a megyei TS rangsorolja, és a legfontosabb 3—4-et felküldi Budapestre. Az OTSH szervezésében működő bíráló bizottság dönti el országos szinten, hogy mely pályázatokat támogat és milyen mértékben. Az eredményt a megyei TS március 31-ig megtudja, s közli a pályázókkal. Győztek öklözőink az angliai portyán Nagy küzdelmet vívott egy- t mással Magyarország és Anglia ökölvívó válogatottja. Óriási csata után született meg a 12:10 arányú magyar győzelem, úgy, hogy az angolok már 10:2-re vezettek, utána azonban 5 magyar győzelem született zsinórban. 10:10 után a két nehézsúlyú állt fel a mindent eldöntő összecsapásra. A szupernehézsúlyban Európa-bajnoki ezüstérmet nyert So modi Ferenc nem sokáig adott okot az izgalomra, az első menetben kiütéssel győzött az angol M. Herdman ellen, így végülis Magyarország nyert, immár ötödik al- ' kálómmal. A magyar válogatót pontjait Dudus, Danyi, Bakos, Pém, Totka és Somodi szerezte. Háhn és Balázs A. — mellé ötödiknek be kellett szállnia az edzői tisztet ellátó Balázs Miklósnak. Az egykori' kitűnő játékos tudása azonban az évek során megkopott, de a fiatalok — Christ, Szabados, Lomniczi és Varga — még így sem tudták végleg kiszorítani a csapatból. Az együttes játékerején túl egyéb tényezők is közbeszóltak: Háhn előbb betegséggel, majd sérüléssel bajlódott, s épp a kiesést döntően befolyásoló mérkőzéseken nem állt rendelkezésre. A miskolciaktól elszenvedett vereség után azonban az edzésmunka is visszaesett, A versenyzők közül néhány már eleve föladta, és immel-ám- mal dolgozott. Néhány fegyelmezetlenségen sem tudtak teljesen úrrá lenni az egyesületnél. Pedig voltak olyan szoros mérkőzések, amelyeken kitartó, rendszeres munka következtében alakulhatott volna másként is az eredmény. Ezekről év közben beszámoltunk. Balázs Miklós edző utólag maga is azt vallja, hogy ha mégegyszer végigküzdhet- nék ezt a bajnokságot, ki lehetne harcolni a bentmara- dást. Hat olyan mérkőzést játszott a Rákóczi, ahol vesztett ugyan, de megvolt a nyerési lehetősége is. Elsősorban Szeri Attila teljesítményét dicsérte az edző: ő valameny- nyi mérkőzésen szóhoz jutott (ez nyolcvan találkozót jelentett), s ennek a felét megnyerte. Az egyik veterán, a Pécsről átjáró Balázs Árpád ők lényegesen kevesebb lehetőséget is kaptak. S talán ez az, amit kifogásolhatunk: véleményünk szerint a biztos kiesés tudatában érdemes lett volna többször asztalhoz engedni őket. Miként alakul ezek után a jövő? Varga Gyula ügyvezető elnök arról tájékoztatott bennünket, hogy ezen a héten intéző bizottsági ülés tűzte napirendre az asztaliteniszszakosztály munkáját. A sportkör fejlesztési tervében az NB I-ben való szereplés van rögzítve, tehát így vizsgálódott az Intéző bizottság is. Véleményük az, hogy a jelenlegi csapat — senki sem távozik — alkalmas lehet arra, hogy visszajusson az NB I-be, de arra már nem, hogy bent is maradjon. A következő bajnokságban mindezek ellenére zöld utat kap a csapat. Ha képesek rá, nyerjék meg a bajnokságot, ez esetben egykét igazolással próbálják megerősíteni a gárdát. De a fő cél most a szakmai munka javítása és az utánpótlás néhány kétségkívül tehetséges tagjának a forintba dobása. Az említettek mellett Varga és Végh is lehetőséghez jut ezentúl. A Rákóczinál úgy vélik, hogy egy-két év alatt el lehet jutni addig, hogy biztos bentmaradónak számítsanak az élvonalban. A következő időszak majd választ ad arra, hogy jó-e a megítélésük. Jutási Róbert Költözik a sportorvosi rendelő Üj helyen várja a sportolókat december 3-tól a sportorvosi rendelő. A napokban költöznek át Kaposváron a donnert városrész volt körzeti rendelőjébe (Zrínyi u. 15.) a Rákóezi-pályáról. Épp ezért november 26-tól az említett napig szünetel a rendelés. Útra készek a női tornászok a Somogyi Néplap Négy nappal a világbajnokság helyszínére vezető hosszú utazás előtt Bejek Gézáné, a női tornászválogatott vezető edzője elhatározta magát, jelöltjei közül kiválasztotta a texasi Fort Worthban december 2-án kezdődő vb-n részt vevő együttesét. Pontosabban: csak a hét utazót, mert a versenyeken induló hat tornásznő és a taiáalék a helyszínen válik el egymástól. A »kivárást« a vezető edzőnő így okolta az MTI munkatársának adott nyilatkozatában: — Tavaly Strasbourgban nagyon sokat vártam Újszigeti Katalintól, ám a békéscsabai kislány közvetlenül a rajt előtt megsérült, t bizony nagy izgalmak közepette az utolsó pillanatban lépett a helyére Gabonyi Erika. Tanultunk az 1978-as esetből, most kihasználom a lehetőséget: csak a verseny reggelén adom le a magyar hatos összetételét tartalmazó listát. Sokkal lényegesebbnek tekinthető az a fejlemény, hogy az idei világbajnokságon négy olyan versenyző is a válogatottba került, aki még hasonló eseményen — beleértve az olimpiát is — nem jutott szóhoz. A szóban forgók egy kivitellel az 1965-ös korosztályt képviselik, Almási Lenke és Csányi Erika a központi sportiskolából, Flander Erika pedig a Postásból. A negyedik debütáló Dunaújváros új büszkesége, a csak egy évvel idősebb, 15. születésnapját éppen e hété í ünneplő Hanti Erzsébet. — Kétség sem fér ahhoz, hogy Texasban szeretnénk megőrizni azt a tekintélyt, amelyet a korábbi vb-ken és olimpiákon indult magyar csapatok kiharcoltak, mégis sok szólt ameliett, hogy egyszeKre négy újonc bekapcsolódjék. A már említett négy versenyzőn kívül a Montrealban és Strasbourgban is kiválóan szereplő Övári Éva (Dunaújváros), melleUe pedig a két békéscsabai, Kalmár Zsuzsa I és Üjszigeti Katalin jut «1J Texasba. fy. NOVEMBER 23 PÉNTEK Kelemen A nap 7.08 órakor kel, és 16.01-kor nyugszik, a hold 18.10-kor kél, és 19.37 órakor nyugszik. A várható időjárás: Változóan felhős Idd, számottevő csapadék nélkül, a nyugati országrészben időnként még élénk, máshol mérsékelt, vagy gyenge északias szél. Napközben néhány helyen köd. A legmagasabb nappalt hőmérséklet pénteken általában 2—7 fok között, a tartósan ködös helyeken 0 fok körül lesz. Egyházi vezetők Tabon Tegnap a megyei katolikus papi békebizottság Sebestyén József apátplébános, általános püspöki helynök vezetésével kihelyezett ülést tartott Tabon, melyen részt vett Varga Károly, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára és Horváth István megyei egyházügyi titkár is. Az ülésen a megyei papi békebizottság új titkárának Révai József kanonokot, marcali főesperest választották meg, és megerősítették elnöki tisztségében Sebestyén József apát-plébánost — A jövő évi tervfeladatokról tanácskoztak tegnap a megye állami gazdaságainak igazgatói a Balatonnagybere- ki Állami Gazdaságban. A megbeszélésen részt vettek a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium képviselő: is. — író—olvasó-találkozót rendezett a siófoki városi KISZ-bizottság és az igazságügyi KISZ-szervezet teg-" nap délután a járásbíróság ifjúsági klubjában. Szapudi András író, újságíró Patriotizmus a magyar irodalomban címmel tartott előadást. — A Forma—1-es autóversenyekről tart előadást ma délután ötkor Bálint Árpád, a pécsi autóklub tagja a Dél- viép központjában. A rendezvényre minden érdeklődő elmehet. — Vasipari barkácsszakkört szervezett általános iskolás tanulók részére a Siófoki Kőolajvezeték-építő Vállalat KISZ-bizottsága az ipartelepi tanműhelyben. A szakkör célja, hogy a pályavá- laszitas előtt álló * tanulókat szakmai ismeretekkel segítse. — Átmenetileg megszüntették a megyei művelődési központban a filmtár kölcsönző- szolgálatának működését, mert az ifjúsági ház épülete beázott, megrongálódott. A kölcsönzés csak addig szünetel, amíg az épületet helyreállítják. — Vasárnap délelőtti adásában közvetít a Pécsi Rádió a kaposvári Szűcs József Egy beutaló nyomában című elbeszélését. A Kerner Lőrinc fordította elbeszélést a német nyelvű, nemzetiségi műsorban sugározzák. — V éradók Fonyódon. A műit hónap végén és tegnap is rendeztek Fonyódon véradónapot. A két alkalommal összesen 286 embertől 92 liter vért vettek. — Hangversenyt ad Budapesten november 25-én délelőtt Zákányi Zsolt karnagy vezetésével a kaposvári Vikar Béla Kórus. A hangversenyre a Vár kupolatermében kerül sor. A mai ügyeletes: Luthár Péter Telefon: 11-510, este 8-ig, 35 érni ezelőtt, 1944. november 23-án robbant ki a karancslejtősi bányászok ellenállása a fasiszták kiürítési parancsával szemben. A csendőrök és a német katonai egységek az elfogott bányászokat kegyetlenül megkínozták, közülük hármat a helyszínen — Salgótarjánban, december 6-án — nyilvánosan kivégeztek. A nemzeti ellenállás különösen a bányavidékeken vált általánossá az evakuálásokkal szemben. A visz- szavonulásra kényszerülő fasiszta csapatok, a megszállók és nyilas ügynökeik az általuk kiürített területekről igyekeztek minden mozdíthatót elhurcolni — ha a magyar nép ellenállása vágy a szovjet csapatok előretörése meg nem akadályozta. Akik féltek a felszabaduló nép haragjától, azok természetesen a megszállókkal együtt menekültek és segítettek kihurcolni a javakat, hajtani a jószágokat, az embereket, a 16—18 éves fiúkat, segítették a kiürített területek pusztítását. Ez ellen az országvesztő tevékenység ellen fogtak össze mind több helyen a hazafias erők; a kiürítési parancsok meghiúsításában, a bánya- és egyéb berendezések megvédésében jelentős eredményeket értek el Miskolcon, Ozdon, Salgótarjánban, Pécsett, Csepelen, illetve a tatai és áíi&őr rogi szénmedencében. ST — A politikai könyvhónap keretében számos előadás hangzik el a somogyi mezőgazdasági nagyüzemekben és intézményeknél. A jövő hét első felében például tpper Pál tart külpolitikai tájékoztatót: hétfőn a bárdibükki, kedden a Balatonnagybereki Állami Gazdaságban, szerdán pedig a Délviép-nél es a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolán hallgathatják meg az érdeklődők. — A képzőművészeti stúdió tagjai tartanak előadást megyénk néprajzi hagyományairól ma 18 órakor a segesdi művelődési otthonban. Az előadáson diafilmeket is vetítenek. — Évente 1400 mázsa nemeshal-ivadékot telepít a Balatonba a halgazdaság. Az évi fogás balatoni halból mintegy 100—120 mázsányi. — 1200 ipari tévékamerát gyártanak az idén a Híradástechnikai Szövetkezet bog- lárlellei telepén. A legtöbb kamera exportra megy, sokat szállítanak nyugatra is belőlük. — Két kommunista szombatból eddig egyet tartottak idén a Somogy megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat dolgozói, s csaknem 7000 órát dolgoztak. Keresetüket, több mint 100 000 forintot, vállalati munkáslakás építésére ajánlották fel. — Értesítjük a lakosságot és a közületeket, hogy november 23- én Nagyatádon országos állat- és kirakodó-, valamint autó- és motorvásár lesz. (42233) — Áramszünet! Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti Kaposvár lakosságát és közületeit, hogy november 23-án 7-töl Ml óráig a Gorkij utcában és a belőle nyíló mellékutcákban, a Lonka-hegyen, a Som-hegyen, a Hangyásmál-hegyen, a Ró- ma-hegyen, a Schönherz z. utcában és az abból nyíló méla lekutcakban áramszünet lesz. ______•____ .