Somogyi Néplap, 1979. november (35. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-17 / 269. szám

/r Uj vetőmagüzem Mezőhegyesen A Mezőhegyesi Állami Gazdaságban száznegyvenöt millié forintos beruházással ríj vető- magüzemet adtak át. A feldolgozóban ezerkétszáz vagon vetőmagot fémzárolnak. Somogyi Tükör, 1980 Megkezdődik a nevezés az új vetélkedőre Nagy visszhangot kiváltó, sok hasznos ismeretet adó versenyek pezisdítették föl a szocialista brigádok közműve­lődési életét az utóbbi három évben. Elég, ha emlékezünk a Nagy Október, a Hat évtized a várt mutatta úton és a 133 dicső nap elnevezésűekre. Az utóbbira például már három­száz közösség nevezett be. Most a Mezőgép Vállalat kaposvári gyárának Bánki Donát szocialista brigádja in­dított el egy újabb szép kez­deményezést. s ezt a Szak- szervezetek Megyei Tanácsa azonnal felkarolta: a párt XII. kongresszusának és a felsza­badulás 35. évfordulójának a tiszteletére ismét kezdődjön nemes vetélkedés a szocialista brigádok között. Az SZMT most felhívással fordul a vállalatuk, az üze­mek, az iparí. a fogyasztási szövetkezetek szocialista bri­gádjaihoz és a szocialista cí­mért küzdő brigádokhoz,: ar­ra kéri őket. hogy minél na­gyobb számban nevezzenek be a Somogyi Tükör, 1980 jubile­umi, kongresszusi, műveltségi mozgalomba. Szép célt állított az SZMT e mozgalom középpontjába: a I vetélkedősorozat révén ugyan­is segítséget kíván nyújtani, hogy a közösségek teljesíthes­sék a műveltségi vállalásai­kat. Egyben ösztönzést is ad­nak ahhoz, hogy folyamatosan figyelemmel kísérjék a politi- kai, a gazdasági, a kulturális i eseményeket. A követelmé- ' nyék között az is szerepel, hogy a brigádok vegyenek I részt a helyi programokon. A versenykiírás szerint [ négytagú csapatok jelenthez~ | hetnek a vetélkedősorozatra. Fontos tudnivaló, hogy az úgynevezett komplex brigád­ban csak egy olyan verseny­ző lehet, aki egyetemet, főis­kolát végzett. A csapatok a három és léi évtized hazai, megyei történelmének, a kül­politikai eseményeknek, illetve a Kalinyin. Ciechanów. Kard- zsali, Bjelovár testvérmegyék­nek ismeretéből adnak szá­mot. Az eddigi három nagy ve­télkedő is bizonyítja, milyen igyekezettel, milyen izgalom­mal bújják a brigádtagok a könyveket, az újságokat. Most külonönen fontos, hogy min­den támogatást megkapjanak a fölkészüléshez. Az SZMT a jelentkezési lapokkal együtt megküldi az irodalomjegyzé­kei’. A vetélkedő azonban csak akkor érheti el igazán a fő j célját, ha a vállalati művelő­dési bizottságok szintén be- : kapcsolódnak a sikeres helyi I fölkészítő munkába. Minden lehetőségük megvan például arra, hogy a brigádok igényei-' nek ismeretében gondoskodja- nak a szükséges könyvek, brosúrák beszerzéséről, sőt esetenként szervezzenek be­szélgetéseket, konzultációkat a tagokat érdeklő témák meg­vitatására, A területi műve­lődési intézmények elsősorban a szakmai tanácsaikkal alapoz­hatják meg a vetélkedősoro­zat tartalmas előkészítését, A több mint negyedévig tartó sorozat sikere elképzel­hetetlen anélkül, hogy a vál­lalat gazdasági, társadalmi, politikai vezetői ne karolják föl e jubileumi, kongresszusi műveltségi mozgalmat. A szo­cialista brigádok hármas jel­szavának jegyében most való­ban szükség van rá. hogy fel­hívják a figyelmet e szép le­hetőségre. tegyenek meg min­dent. hogy a lehető legtöbb közösség nevezzen be a sok ismeretet adó versenybe. Az SZMT tájékoztatása sze­rint az ipari vállalatok közös­ségei december 15-ig juttat­hatják el a nevezésüket. a Eatimca Sándor Művelődési Központ címére. Az üzemek, szövetkezetek 1980 februárjá­nak végéig tartják meg a há­zi versenyeket. A területi döntő 1980. már­cius 1-én, a szakszervezeti döntő március 15-én. a társ­szervekkel együttes ■ döntő pedig’ március 29-én lesz. Nyitva tehát a pálya minden brigád előtt, most már csak a jelentkezésről kell dönte­niük a következő hetekben. Minél nagyobb számban vár­ják a somogyi közösségek je­lentkezését a vetélkedősoro­zatra. L. G. Szalontay Mihály z utolsó nap S amelynek végső pontja aztán az volt, amikor egyszer óriási pofont kevert le Piri­nek: »Te taknyos! Csalsz!« hevület felkiáltásában, amire az ahelyett, hogy sími kezdett volna, boldogan átölelte ma- szatos, izzadt gyereikpuszit nyomott az ő zavart, bosszan­kodó füle tövére, és azt mond­ta: ' — Hát persze, hogy csalok, te marha, mert te is. *. — Ami igaz is volt. Utána meg odajött hozzá Szabados Béla, Piri bátyja, alá jó négy évvel volt nála idő­sebb, komoran félrevonta őt, -egész a töltés bokráig, ott le­ültek, Bélia kezébe nyomott -egy bugylibicskát, köpött egyet, nagy fájdalmasat sóhaj­tott, mint, aid most a leg­drágább kincséről mond le, és így szólt: — Ezt nekéd adom! S mos­tantól kezdve a barátom vagy. — Hülye vagy Béla, hát eddig nem voltunk az? Béla nem nézett rá, csak guzsgolva átkulcsolta a tér­dét, megint sercintett egyet. — Buta! Ez most más. Most már megint barátok leszünk. Érted, olyat nem tudsz te kér­ni, mit én nem csinálok meg. Irtó rendes vagy, kis-öreg! Többre már nem emléke­zett, csak még arra az érzés­re, hogy milyen roppant büsz­ke volt, hogy egy nálánál idő­sebb fiúval ilyen barát­ságba keveredett. Ami aztán persze különösebben nem mutatkozott meg, illetve csak akkor, amikor ostrom után ő először visszajött, és néhány nagyobb új fiú gyanakodva fogadta. A régiek közül Béla volt az, aid aktív-tudatosan elosz­latott mindenféle ellenérzést, aki az odavalóságát, hozzájuk tartóz óságát, azonnal magától értetődővé tette. Átvette a telefont, — Szia, Pircsi! — Szia! Te vagy az. Miki? Megismerem á hangodat. — Még szép. Kinek van lyen jellegzetes telt tenorja? — Ennek semmi értelme — nevetett Pircsi a telefonba, — de úgy látszik, nagyképűsé­ged a régi. — Mondd csak tündérke: Béla hol van? —' Á városban. De már ké­ne jönnie. — Mikor telik le neki? — Holnapután. Szerdán megy vissza. — Kellene vele beszélnem. — Jaj, gyere! Ügy örülök, ha látlak — mondta Piri, és olyan őszinte várakozással mondta, hogy ő is örömmel ment a kis kertes házba. Vele ment kis-Béla is. aki szintén akart a másik Bélától valamint, közben kis-Béia cél­zást tett rá, hogy ő sem szív­lelheti azt a Hozleitert, amire ő felhördült, s megkérdezte, hogy mi az, hogy »se«? »Mi­ért még ki nem?« — mert »őneki semmi baja nincs Hozleiterrel«. Mire kis-Béla visszakozott, hogy hát ő nem úgy gondolta, ő csak azt akar­ta , mondani, . hogy ő, személy szerint a kis-Béla nem kedve­li ezt a kiszámítottan nyu­godt, lassú, ravasz tempót. »Tudsz ellene felhozni valami tényt?« Kiderült, hogy azt kis-Béla nem tud, csak érzé­seire hagyatkozik, de azok ha­tározottan nem kedvelik a hentes fiát. Dühösen fújtatott, nem sze­rette az alkalmi összefogáso­kat. Megtanulta a csapaton belül minden ellentétet nyíltan a csapat előtt kell megtárgyalni, mert ha nem, szétesik a csa­pat, és akkor a fene megette. De ahogy idáig jutott, el is érték Szabadosék kapuját, Pircsi kint ült az öreg sárga- baraakfa alatt, ami Szabados Cseresznye a csizmaszárban Iszogatás - a „vendég” jogán ? Néhány nappal azután, hogy az SZMT elnökségi ülésén tárgyalt téma kapcsán megír­tam: előfordul, hogy egyes munkahelyekx-e a földszállító teherautó rakományába rejtve csempészik be a szeszes italt, fölhívtak telefonon. Nem ne­vezte meg magát az illető, csak annyit mondott, hogy is­mer ő más módszert is, és erre nem árt — különösen most, lucskos, sáros időben — odafigyelni: a nadrágszár meg a gumicsizma szára közt elfér egy-két kisüveg rum vagy pálinka. Bizony, a ki-be járók könnyen megtévesztik ily módon a portást. Néhány hónapja még ő is portás volt, és őt is átejtették egyszer- kétszer, mígnem odahívta az egyik csellengőt. Sejtette, hogy nem a lelkesedéstől csil­log úgy a szeme; alaposan megmotozta, és hamarosan a portásfülke asztalán állt a cseresznye... A most már ex-portás ak­kor joggal vélte — erről ugyan nem beszélt az emlí­tett telefonhívás során —, hogy jó munkát végzett, hi­szen fegyelemlazulást, netán üzemi balesetet előzött meg éberségével. Nem tudhatta, amit egy megyei szakszerveze­ti vizsgálódás megállapított: vannak olyan munkahelyek, ahol a szeszes ital fogyasztá­sát nem is tartják annyira el­ítélendőnek. Idézek ebből a tájékoztató jelentésből: »Saj - 1 nos az is tapasztalható, hogy ! a vezetők egy része — külö­nösen a termelést közvetlenül irányítók — az alkoholizmust nem tartja betegségnek, s az italozás terjedését az emel­kedő életszínvonal természe­tes velejárójának ítélik. Ké­nyelmességből, közömbösség­ből nem javasolják az elvonó­kúrára való küldést; á szigo­rú föllépést a munkaerőhiány­ra hivatkozva mellőzik. Ke­vés figyelmet fordítanak az ipari tanulók kiemelt ellen­őrzésére is. »És így tovább...« Szó van ebben a tájékozta­tóban arról is, hogy a válla­latok többsége az idegen vál­lalati dolgozók munkahelyi italozásának megakadályozá­sára egyáltalán nem vagy csak alig tesz megfelelő in­tézkedéseket. Avagy: még ott is folyhat az alkohol, ahol a sajat dolgozókat szigorúan el­lenőrzik, ám a más vállalat­tól ott dolgozó munkásnak , esetleg csak akkor szólnak, ha már szemmel láthatólag a részegségig leitta magát. A munkahelyi alkoholfo­gyasztást összefüggésbe hoz­ni az életszínvonal emelkedé­sével merő képtelenség, ez a dolgok összezavarását sejteti. Mert igaz ugyan, hogy a ke­reset növekedéséből több jut­hat szeszes italra is, de nem törvényszerű, hogy azt a töb­bet épp e célra adják Iá pénz­tárcájukból. Senki előtt nem titok, hogy vannak országok, ahol magasabb az életszínvo­nal, mint nálunk, de az egy lakosra jutó alkoholfogyasz­tásban tőlünk messze elma­radnak. Annál nyilvánvalóbb viszont a kapcsolat a szeszes­ital-fogyasztás és az üzemi, közúti balesetek, családi tra­gédiák között. Az otthon rend­szeresen italozó dolgozó a munkahelyén is nehezen tart­ja féken magát, s ha beteges szenvedélyének kielégítéséhez még társakra is lel, ráadásul elnézőek a közvetlen vezetői is, elindul egy nehezen meg­zabolázható, társadalmi mére­tekben is nagy károkat okozó folyamat... Elvonókúra . 1" Böngészem a táblázatot, amely azt mutatja: a vizsgált vállalatoknál az utóboi három evben hányán kísérelték meg önkéntesen, hogy kiszabaduljanak az alko­hol rabságából. Hetvenhatban hetvenen jelentkeztek, tavaly már százhetvenen. Szép emel­kedés, mondhatnánk — csak­hogy ebből a százhetvenből harminchétén az első jelent­kezés után többször már nem jelentek meg. Meggyógyultak volna közben?... No, de menjünk tovább! Az ismétel­ten alkoholista életmódot foly­tatók 1976-ban 29-en. tavaly majdnem kétszer ennyien vol­tak. Nőtt azoknak a száma is akik érvényes beutaló határo­zattal Nagyfán gyógyíttathat- ták volna magukat — az 1978 évi tizenhat gyógykezelési kez­deményezésből tizenkettő emelkedett határozattá —, de ezzel a lehetőséggel még ko­rántsem élnek eléggé. Még hatékonyabb megelőző munkát, még szigorúbb ellen­őrzést, következetesebb fel p- lősségrevonást a munkaheiye­ken az alkoholfogyasztást til­tó rendelkezések megszegőivel szemben! — ez kínálkozik célra vezető megoldásnak. A megelőző munkába belefér a szóbeli meggyőzés, addigj ameddig hatásosnak bizonyulj és ebben kell hogy gyakorol­ják jogaikat, teljesítsék köte­lességüket a gazdasági veze­tők, a társadalmi és tömeg-í szervezetek egyaránt. A műj vezető éppúgy, mint a szák­szervezeti bizalmi, s a (sz-ve­zetőség serp kevésbé, rni:vt például a vállalati szakszer­vezeti bizottság. A jól bevalá módszerek között vannak ál­talános érvényűek és egyedi hasznosításra érdemesek. A fizetést követő munkanapon például több figyelmet kell fordítani az ellenőrzésre! »mert olyankor az átlagosnál többet és többen isznak« — olvasom a már említett je­lentésben. A következetesség felelős­séggel jár. Sokan hálátlan feladatnak tartják a munka­bér, a jutalom »útjának« fi­gyelemmel kísérését — pedig megéri. Például úgy. ahogyan több helyen is teszik: a rend­szeresen italozó dolgozóknál —; különösen a nagy csal rácsok­nál — ügyelnek ra, hogy a pénzt a feleség kapja keznez, Arról is tudunk, hogy a se­gélyezettet elkísérik bevásár- lóútjára, és arra is van példa,’ hogy a gyermekek támogatá­sára szánt pénzt utalványban kapja a család, amit aztán csak a kijelölt boltokban vált­hatnak be gyermekholmikra vagy élelmiszerre. A munkahely figyelme így kiterjedhet, formálóan hathat a kapun túli magatartásra is, mérsékelheti — a lehetőségek szűkítésével — az alkoholfo­gyasztást. Közben azonban nem feledkezhet meg a fő feladatról sem: o munkahelyi szeszesital-fogyasztás teljes megszüntetéséről. Ettől ugyan­is az életszínvonal-emelkedés még nem szenved csorbát. Hemesz Ferenc PIACI KÖRKÉP Energiapazarló csemege bácsi legnagyobb büszkesége volt, mert hogy »az aztán« nem olyan vacak kis kajszi­kat hoz, hanem nemesített, öklömnyi. csurrantott-cseppen- tett napfényt«. Piri rájuknevetett. kétszer is megcsókolta. »Már egészen férfi vagy!« — mondta simo­gatva. Ő meg leült lábához, ás. összefeledkezve régi játéka­ikban jöttek fel a gyerekség, kamaszkodás napjai, úgy hogy szinte észre sem vették a kö­rülöttük kerengő. tébláboló kis-Bélát, aki nem értette, ho­gyan lehet, hogy a tudós Mi­ki, a mindig fanyar, élesen vitatkozó, villanószemű okos, ilyen butaságokba feledkezik Pircsivel. Beesteledett már, de Béla nem jött, közben kijött Sza­bados néni is, hozott nekik zsíros kenyeret hagymával, aztán mégggyszer zsíros ke­nyeret kovászos-uborkával. Szóval él voltak látva min­den földi jóval, míg be nem sötétedett, és tulajdonképpen fel nem riadt abból a kizá­rólagos, egyedi nyugalomból, amibe egy kedves, szeretett lénnyel együtt birtokba vehet­te a közelmúltat. Jelenlevő­nek, s mégis meghaladott­nak, tehát valóságosnak tud­hatta. Benne önmagát otthon levőnek. Felejthetetlen érzés. Csak aki sokat játszott nyári napfény porában. körítetten kis kertek fái alatt, csak az tud e megnövekedett nagy fák árnyékában így visszafeled- kezail. (Folytatjuk.) A tengerszintre átszámított árnyomás lassan emelkedik. A vásárlók pénztárcája a ka­posvári piacnál apad, és jól értesült körök tájékoztatása szerint a megye más városai­ban sem éri el a sok évi átla­got. A megyeszékhely hetipiacán megjelent a cirokseprű és az oldalszalonna — csalhatatlan bizonyságául a tél közeledté­nek. Szerencsére akadt némi zöldség és gyümölcs is. A zöldpaprika már nem a régi, azazhogy helyenként na­gyon is régi: 20 forint az ára. Még előfordult szántóföldi pa­radicsom is 15—20-ért. Aki jót akar, az inkább a 36—38- as primőrt veszi. Drágul a fejes káposzta. Kilója most 9—10 forint, s ha igaz a híresztelés, karácsony táján nem fogunk csömört kapni a savanyúkáposztától... A kel fejenként 10 forintért is keli. Nem úgy egy kupac (micsoda túlzás) kelbimbó 5- ért. Egy zellerecske 4 forint — mégis vették. Ki tudja, miért? Alig hittük volna, hogy a li­la hagyma egyszer még ínyencséggé válik: kilója 18 forint. A vásárlóközönség in­kább a közönséges főzőhagy­mát kereste 12-ért. A spenót csomója 2,50, a sárgarépaáru­sok hajlanak a kerek áraik fe­lé. A mai energiaszegény idők­ben ugyancsak megfontolandó a sütőtökvásárlás. Ha két köb­méter. azaz 4 forintnyi gázt használunk el a darabonként 6 forintos tök elkészítésére, már nem beszélhetünk »sze­rény csemegéről«. Hasonló i következtetés sül ki abból, hog'”’ a sütni való gesztenye kilója immáron 30 forint. Bár a gyümölcsfélék minő­sége sokat romlott, azért a gondos böngészés még mindig meghozza gyümölcsét, Egé­szen meglehetős az alma — igaz ez a 16 forintos árra is. A körteárusok sokat (tizen >- ötöltek—(tizen) hatoltak, Tö-' rétién kitartásuk nyomán a törődött portéka is elkelt. A 30 forintos szőlőmaradvá-' nyok nem idéztek elő vásár­lási lázat. »Minek nevezzelek?« — e költői kérdés a 14—16 forin­tos naspolya láttán ötlött fel bennem. A gombapiac sem sok jó­val kecsegtetett: a »literen­ként« 20-ért kínált csibegom­ba és az ötven forintos »réti sampion« közül többen a 70 forintos nemes sampiont vá­lasztották. A baromfipiacon csakazért- is 2,20-ért árulják a tojást, a vásárlók pedig csakazértis az 1,80-as »Bábolnai-tojás«-ért állnak sorba. — Hogy a kakas? — 130, aranyoskám. A vevő már-már latolgatni kezd, amikor a szomszédos árus átszól: — Én 110-ért is adok. Várható lett volna, hogy eme arcátlan üzletrontás nyo­mán pankráció kezdődik. Nem így történt. Mint kiderült: a kéf trükkös asszony egy gyé­kényen árult... Csapzott kacsákat 220—250 forintért lehetett venni. Egy sokat látott libáért 320 forin­tot kértek. ' Kaposvárról nézve a nagy­atádi piac egészen kellemes (ár)klfmájú hely: ott még 7— 8 a káposzta és 5—8 forint a sárgarépa kilója. Szép almát és körtét már 12—14 forintért lehet kapni, a gesztenye pedig hihetetlen módon csak 15—20. Szőlő is van 20—22-ért. Borsos az ára viszont Dél- Somogyban a tojásnak: 2,30— 2,40. Mogyoró már 35-ért is kapható. A megyeszékhelyen kétszer ennyi. m. F,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents