Somogyi Néplap, 1979. október (35. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-30 / 254. szám

{ Tisztelt Szerkesztőség! 12-én megjelent az alábbiakat vá­mennyisegt es vevők jogait, lakosság ren­4 Somogyi Néplap 1979. október »Baj van az elosztással« című írásra laszoljuk. A fűtést 1979. ojctóber 3-án kezdtük. A Béke u. 71 számú épületből hozzánk panasz nem érkezett. A cikk megjelenését követően Papp Ferencné lakásának hőmér­sékletét ellenőriztük, s az megfelelő volt. A távfűtéssel kapcsolatos tudnivalókat — a szolgáltatás minőségi értéket, a szolgáltatást igénybe kötelezettségeit — tájékoztató füzetben a delkezésére bocsátottuk. Kérjük a fűtés- és meleg vízszolgáltatásba bekapcsolt lakások tulajdonosait, hogy panaszaikat a tájékoztató füzetben megadott telefonszámokon jelezzék vállalatunk­nak, mert a hibák kijavítása így gyorsabban megoldható. Tisztelettel: Németh Gyula igazgató, Kaposvári ingatlankezelő és Közvetítő Vállala/t Tisztelt Szerkesztőségi Nagyberkiben körülbelül két hónapja nem ég az, ál­lomás -melletti első villanyoszlopon az égő. A Dédász- nak levélben jelentettem, a tanácsról is telefonáltak, de eddig nem intézkedtek. Az állomás mellett lakom, a távo­labbról érkező munkások nálam hagyják a kerékpárju­kat, este a munkájuk végeztével pedig jönnek érte. Na­gyon hiányzik a világítás, mert így nehezen tudják saját kerékpárjukat kiválasztani. Tisztelettel: Felth Gyula Nagyberki, Dózsa György n. 9. AI MÜÍHI? SOMOGY ME <S¥EI BIZOTTSÁGÁN A K LAPJA XXXV. évfolyam, 254. szám. Kedd, 1979. október 30. Támogatás az életkezdéshez Néhány évvel ezelőtt, ha valaki intézetben nőtt fel, s aztán önállóvá vált, figye- lemmel kísérték ugyan, ho­gyan illeszkedik be a munka­helyén, hogyan tudja megáll­ni helyét az új környezetben, ám az életkezdéshez szüksé­ges pénz hiányzott. Két esz­tendeje született meg az a kormányhatározat, mely első ízben rendelkezik az önálló­Csákvári kerámiák Az Univerzál Ipari Szövetkezet csákváxl fazekasrészlegében évente egymillió forint értékben készítenek dísztárgyakat. A nagy fazekashagyományokkal rendelkező helység üze­mében a régi csak vári népi motívumokat alkalmazzák. Egy ideig csak délután látogatható Tizenhat—tizenhét fok a legmagasabb hőmérséklet, mely a megyei könyvtárba érkezőt fogadja Szita Fe­rencnek, a könyvtár igazga­tójának tájékoztatása szerint 1977 óta folynak a munkála­tok, melyeknek' célia az épü­let átállítása gázfűtésre. A Somber nem talált kivitele­zőt, így végül a SÁÉV vál­lalta. Sajnos, a szerelés befe­jezése egy hónappal elhúzó­dik. A meglehetősen hideg, fű­tetlen helyiségek veszélyezte­tik mind az itt dolgozók, mind az olvasók egészségét. Az intézmény látogatottságá­ra való tekintettel a könyv­tár továbbra is működik, de új nyitva tartási renddel: ok­tóber 31-től előreláthatólag november közepéig a felnőtt­könyvtár 13 órától 19 óráig, a gyermekrész pedig 13 órá­tól 18 óráig lesz nyitva. Vasárnapi bosszúság Szünetelt a távfűtés a Béke-Füredi lakótelepen Sokan hívták fel tegnap telefonon a szerkesztőséget a kaposvári Béke-Füredi lakó­telepről, bosszankodva a hét végi »hideghullám- miatt. Sajnos, éppen akkor, amikor a családok többsége otthon tartózkodott, nem fűtöttek, s szünetelt a melegvíz-szolgál­tatás is. Mit volt mit tenni, mindenki más energia után nézett, megpróbálkoztak a konyhai gáztűzhellyel fűteni, bekapcsolták * az elektromos hősugárzókat. Németh Gyula, az ingatlan­kezelő vállalat igazgatója el­mondta, hogy a mindeddig még át sem adott kazánház­ban sok műszaki hiba fordul elő. Sajnos így volt ez szom­baton a 4-es kazánnal. A leg­Úttalan utakon kellemetlenebb azonban a vasárnap hajnalban történt eset. Valaki kinyitotta a Margit-templom mögötti el­osztóakna úgynevezett ürítő csapját, s emiatt az egész távfűtési rendszerből elfolyt a forró víz. A vízfolyás miatt is érke­zett bejelentés tegnap a szerkesztőségbe, hiszen a gon­datlanság kárt okozott a még át / nem adott házakban, a víz ugyanis befolyt az alag­sorba. A Béke-Füredi városrész­ben élőket nem vigasztalja meg. hogy az Ingatlankezelő VállaLat nem hibás, mert et­től nem lett melegebb a la­kásokban. Azon azonban ér­demes volna gondolkodni — ebből a példából is okulva —, nem kellene-e lezárni az aknafedöket. nehogy máskor is kinyithassa valaki a csa­pot! vá vált, családi támogatást nélkülöző, arra érdemes álla­mi gondozottak, intézeti el­helyezettek önálló életkezdé­sének támogatásáról. Ez a rendszer azóta me­gyénkben is bevált, s hozzá­járult ahhoz, hogy a Somogy megyei Gyermek- és Ifjúság­védő Intézet munkája ered­ményesebb legyen. Tavaly július óta több mint félmillió forintot kapott az intézet ar­ra, hogy ebből segítse a gyer­mekek életkezdését A támo­gatás lakás, bútor, tartós fo­gyasztási cikkek vásárlására vonatkozik. Az egyes kérel­meket bizottság bírálja el, és ezekre a tárgyalásokra álta­lában meghívják a fiatalko­rú munkáltatóját is. Eddig negyvenen kaptak ilyen tá­mogatást — a legkevesebb 5, a legtöbb 20 ezer forint volt. Csupán 30 százalékuk kérte azt. a többi esetében hivatal­ból ült össze a bizottság. A kedvezményben része­sültek egy része már nős, il­letve férjezett, hat családban gyermek is van, ketten pedig leányanyaként nevelik gyer­meküket. Tulajdonképpen vissza nem térítendő kölcsönt kaptak a fiatalok. Általában azok, akik magatartásukkal, munkához való viszonyukkal ezt kiérde­melték. Jellemző adat az is, hogy a negyvenből hárman főiskolai, húszán pedig kö­zépiskolai végzettségűek. So­kan közülük kapcsolatok, anyagi alap nélkül indulná­nak, s ez nehezítené beillesz­kedésüket. Az első akadályt viszont így könnyebben ve­szik majd, s könnyebben kezdhetnek új életet az inté­zeten kívül. r>. t. Dugó műanyagból 30 millió dugót és kétmillió yűrűs tépőzárat készítenek évente a lengyeltóti tsz mű an'■■•g üzem ében. A pincegazda­ságokat, állami gazdaságokat látják el. Az üzem éves ter­melési értéke 15 millió forint. Fiatalok az elnökségben Újjáalakult az Autóklub kaposvári szervezete Az olajkitermeléssel kap­csolatos szállítás az egyenet­len talaj és az időjárási vi­szontagságok miatt több he­lyen rendkívül nehézkes, amellett a teherjárművek ke­rekei kipusztítják útvonalukon a növényeket. Márpedig a ki­termelés üteme nagyrészt a szállításoktól függ: ha leáll a szállítás, leáll a munka is. Amerikai kutatók legújab-1 ban egy új, rolligonnak neve­zett teherautótípust fejlesztet­tek ki, amely nagyjából meg­oldja ezeket a problémákat. A teherjármű kerekek helyett nagy, hengeres gumizsákokon gurul, amelyeket a föléjiik he­lyezett, de nem tengelyekre szerelt, gumival bevont gör­gők hajtanak meg. Ehhez a hajtószerkezethez nem kell a gumizsákokat nagyon felfújni, így a jármű terhelése széles érintkezési felületen oszlik el. es a talaj növényzetében alig okoz kai t. A kísérleti üzemelések fo­lyamán a rolligon az északi olajmezök ipari hulladékanya­gait szállította, s közben 27 ezer kilométert futott. Üzem­anyag, víz, sőt emberek szál­lítására is kitűnően bevált. Megfelelt porhóban és Ueyott folyókon való átkelés közben is. ami azt jelenti, hogy se­gítségével az olajkitermelés előkészítése már kora tavasz- szal megindulhat. A világ másik táján, • Sza- úd-Arábiában futóhomokon bonyolította le a rolligon a szükséges teherszállításokat, szintén kitűnő eredménnyel. — Miért ácsorog ilyen sok fiatal ezen * sarkon? Iteci a íhasiá saivt Megleli. Usím íuíú i*ua) Tegnap este a kaposvári Pslmiro Togliatti Megyei Könyvtár nagytermében tar­totta vezetőségi és küldöttvá­lasztó közgyűlését a Magyar Autóklub kaposvári szerveze­te. A közgyűlés programjában az elmúlt öt év munkáját ér­tékelték és meghatározták a jövő tennivalóit A megnyitó után Kovács Sándor, a klub titkára beszá­molójában értékelte azt a munkát, amelyet a vezetőség és a tagság az öt évben ki­fejtett. A valamikor 25 fővel megalakult somogyi szerve­zetnek ma már mintegy öt­ezer tagja van, s most a tag­létszám majd a kétszeresére növekedett. Szép eredménye­ket értek el a különböző programok megvalósításával. Ezt az erre az alkalomra ki­adott Híradóban a lagság szé­les nyilvánossága elé is tár­tak. A titkár többek között arról szólt, hogy milyen előre­lépés tapasztalható a kapos- I vári klub műszaki állomásá­nak felszereltségében. Szólt a klub sporttevékenységéről. a jogsegélyszolgálatról, az okta­tó-nevelő munkáról, amelyet a klubban az elmúlt évek so­rán a különböző oktatási for­mákon kifejtettek. Nagy sze­repe van ebben a klubtagok lelkes és odaadó munkájának és annak, hogy az eddigi ve­zetőség sziwel-lélekkel végez­te eddigi munkáját. A titkár szerint programo­kat kell biztosítani a jövőben is, hisz csak így lehet ezt a viszonylagos nagy létszámot megtartani és még tovább növelni. Ezután hozzászólá­sok, észrevételek következtek, majd a közgyűlés egyhangú­lag elfogadta a régi vezetőség lemondását. Ezután választot­ták meg a nagyrészt fiatalok­ból álló 21 tagú új vezetősé­get. Az elnök az eddigi tit­kár. Kovács Sándor lett, tit­kárnak pedig Fűzi Andrást választották. Elnökhelyettes Suri Sándor. Kiss István és Hoffmann Sándor lett. Sugár Imre, a megyei ta­nács elnöke szintén részt vett a küldöttválasztó közgyűlésen, s további eredmény es és jó munkát kívánt az újonnan megválasztott vezetőségnek. A közgyűlés hat küldöttet választott a december elején megrendezendő országos ta- i nácskozásru. TARKA SOROK Étteremben A pincér figyelmezteti a vendiégiet: — Uram, ha örmefc nem ízlik az étel, akkor leg­alább ne pisZkal ja! Kinek lesz kedve azután meg­enni? Fogyni akar Egy nő kérdezi a cuk­rászdában! — Melyik a legkisebb kalóriatartalmú sütemény? — Ez — válaszolja a felszolgáló. — Akkor kérek ebből tíz darabot! Fenyegetés — Ha rosszalkodsz, mész a konzervgyárba! — mondja a tehén a borjú­nak. Félreértés —• Milyen remek ez a kávé! — mondja a ven­dég a háziasszonynak. — A férjem hozta Bra­zíliából. — Ne mondja! És még nem hült ki? Szereti őket — Miért mondja, hogy szereti a nőket? Ha így lenne, akkor nem vesze­kedne állandóan a felesé­gével .. > — Hiszen éppen azért veszekszünk mindig! Ez már csúcs Darina asszony fárad­tan hazaérkezik a munká­ból és ezt mondja a fér­jének: — M? olyan sokan vol­tak a villamoson, hogy a végén még a férfiak is álltak... Más bőrében — Megmondom neked őszintén, hogy nem sze­retnék ennek a Malásek- nek a bőrében lenni! — Miért! — Mert nekem nagyon kicsi lenne... Vigyázni kell — A feleségem egy hó­napra el akar menni az anyjához! — És ezért vagy olyan szomorú? — Kénytelen vagyok, mert különben nem utaz­na éL Gondoskodik róla Nováfcné bejelenti a rendőrségen, hogy a férje négy napja elveszett. — Van valamilyen, .kü­lönös ismertető jele? — kérdezik tőle. — Még nincs — vála­szol Novákné —, de lesz ha hazaiön. Somogyi Néplap 4.* MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA F6szerkesztŐ-h.: Paáf László Szerkesztőség: Kaposvár, Latiné# Sándor u. 2. Postacím: Kaposváf Pt. 31. 7401 Telefon : 11-510,11-511. 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinca Sándof m. 2. Postacím: Kaposvár, Pf. 31 7401 Telefoo: 11-51S, 11-510. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapké/besfté postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj február l-től egy hónapra 10 Ft, negyedévre 90 Ft. egy évre 380 Ft. Index: 25 98? tSSN 0133—0608 Készölt a Somogy megyei Nyom­daipari Vállalat kaposvári tizemé­ben. Kaposvár. Május L u. 1QL Felelős vezető: Farkas Béla Igazgató; Kéziratokat nem őrzünk mef #9 m&n küldünk vámz*i

Next

/
Thumbnails
Contents