Somogyi Néplap, 1979. október (35. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-31 / 255. szám

Somogyi Néplap AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXV. évfolyam 255. szám 1979. október 31., szerda VILÁG EIOLEIÁRJAIi EGXES5LJEÍEKI Am; UO H üdvözlő táviratok Algéria ünnepére Ä világ legnagyobb villamosenergia-bázisa 123 település versenyben Park, játszótér társadalmi munkában A marcaliak felajánlása Eddig KB stmoftT talepü­lés csatlakozott a párt XII. kongresszusának és a felsza­badulás 35. évfordulójának tiszteletére kibontakoczott te­lepülésfejlesztési versenyhez. Marcaliban eddig is nagy­arányú társadalmi támogatás­sal épültek gyermekintézmé­nyek, utak, szépültek a ps.r- kok. Egy lakosra tavaly már 806 forint értékű társadalmi munka jutott Most a telepü­lésfej lesztési versenyben a Berzsenyi parkot bővítik, buszgarázst építenek. Három ütemben felújítják a városi sporttelep épületét A tervek készek, s a társadalmi mun­kások még az idén a hely­színre szállítják a téglát. Az ipartelep dolgozóinak terem­tenek majd sportolási lehető­séget a kis sportteleppel, mely­nek építéséhez kezdenek. A terep rendezését még ebben az évben elvégzik. A gimná­zium udvarában kialakítanak egy korcsolyapályát Szép felajánlások gyarapít­ják majd a jövő évi átadáso­kat 1980-ban a gyermeknapon vehetik birtokukba a tizen­évesek a grundot a Berzsenyi park északi részén, a Mikszáth utcai iskolások és óvodások pedig a sportpályát és a ját­szóteret. Parkosítják, fákkal ültetik körül a Noszlopy Gás­pár utcai MHSZ-lőteret. Tár­sadalmi munkában padok, be­ton asztalitenisz-asztalok, ut­cai szemétgyűjtők is készül­nek. A lakosság azt is vállal­ja, hogy gondozza a parko mindenhol szépíti Mar call tereit és utcáit. A kaposmérőiek félmillió forint értékű társadalmi mun­kát végeznek évente a jár­dák, utak, árkok tisztán tar­tásával A Dózsa, a Vörös­marty, a Gyár, az Arany Já­nos. a Csokonai utcában fát ültetnek a tavasszal. Ez á tár­sadalmi munka tízezer forint értékű lesz. A már meglevő gyümölcs- és díszfákat társa­dalmi munkában gondozzák. Két utcában — Csokonai, Arany János — szilárd bur­kolattal látják el az utat. A La tinea Tsz erőgéppel segít, a lakosság az árkok kiásásá­ban vesz részt. A mintegy négyszáz nap társadalmi mun­ka értéke a tervek szerint 160 ezer forint lesz. Ugyancsak a Uatinca Tsz segítségével tizen­öt kilométer földutat tart rendben a lakosság 45 ezer forint értékben. Háromszáz- nyolcvan négyzetméter járda épül 18 ezer forint értékben. A tsz, a ktsz brigádjai ho­mokozót alakítanak ki a ját­szótéren a gyerekeknek. A lakosság, a vállalatok összefogásával jövőre bővítik az óvodát. Ebbe a lebontandó zsippói romos kastélyépület anyagát is beépítik. A bevásárlóközpont első létesítménye ABC -áruház Csurgón (Tudósítónktól.) A múlt évben kezdődött Csurgón az áfész bevásárló­központjának építése. A ter­vek szerint ABC-áruház, ru­házati áruház, üveg-porcelán-, játék- és ajándéküzlet, vala­mint vas—műszaki szaküzlet lesz a bevásárlóközpont épü­leteiben. A felszabaduló he­lyiségekben a szövetkezet me­zőgazdasági szakboltot, könyv—papír- és írószerüzle­tet, zöldség- és gyümölcsbol­tot létesít Új gép a mechanikában 250 megapond teljesítményű sajtoíőgépet állítottak üzembe a Mechanikai Művek marcali gyáregységében. A hidrau­likus működtetésű géppel ola.jkályha-alkatrészek mélyhúzá- sát végzik. A teljesítménye műszakonként ezer darab. Az év elején az áfész és az építési munkálatokat végző Nagyatádi Tövál felajánlást tett, hogy a bevásárlóközpont ABC-áruházát a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom tiszteletére, november 7-ig átadják rendeltetésének. Az átadás megtörtént, a nyitás november elején vár­ható. Az új ABC-áruház te­rülete a korábbinál nagyobb, 680 négyzetpiéter, ezzel hosz- szú távra megoldották Csur­gónak és környékének ellátá­sát. Az üzlet az előző helyén 800—900 ezer forintos készlet­tel dolgozott, az új ABC-ben 2 millió forint értékből válo­gathatnak a vevők. Ezzel a készlettel havonta 3,5 millió forintot szeretnének forgal­mazni, 1.5 millióval többet, mint korábban. Az új. áruházban a régi törzsgárdatagokra számítanak elsősorban; harmincán foglal­koznak majd az árubeszerzés­sel, az áruátvétellel és el­adással a régi vezető, Lőczi Jánosné irányításával. A rak­tárak, a szociális helyiségek minden követelménynek meg­felelnek. Az élelmiszer-eladást 10 konténer segíti, az áru- szállítást az épületen belül kézikocsikkal oldják meg. Az áfész szocialista brigád­jai segítséget adnak az ABC- ben dolgozó szocialista brigád­nak ahhoz, hogy az új helyre történő áruszállítás az árusítás szünetelése nélkül megvaló­sulhasson. Az áfész vezetői és az építők most az első lépcső átadása után, a további fel­adatok végrehajtására össz­pontosítanak, hogy 1980 má­jusában átadhassák Csurgó nagyközség bevásárlóközpont­ját. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára és Loscmczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táv­iratban üdvözölte Sadli Bendzsedidet, az FU7 Párt főtitkárát, köEtársasági elnö-1 köt az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság nemzeti ünnepe, a forradalom kitöré­sének 25. évfordulója alkal­mából. í A szócialista közösség összefogása hozta létre Felavatták a 750 kilovoltos távvezeték magyar szakaszát A világ legnagyobb villa- mosenergia-rendszer egyesü­lését hozta létre a KGST tag­országok egyesített energia- rendszerének és a Szovjetunió egységes energiarendszerének összekötésével a Vinnyica— Albértirsa közötti 750 kilo­voltos távvezeték, amelynek avató ünnepségét tegnap tar­tották a Nehézipari Miniszté­riumban. Kovács Antal, az MSZMP KB osztályvezetője nyitotta meg az ünnepséget, amelynek elnökségében fog­laltak helyet Marjai József es Szekér Gyula, a Minisz­tertanács elnökhelyettesei, Simon Pál nehézipari és Sol­tész István kohó- és gépipari miniszter, valamint a távve­zeték közös beruházásában részt vevő külföldi szocialis­ta partnerek: Bulgária, Cseh­szlovákia, Lengyelország, a Német Demokratikus Köztár­saság és a Szovjetunió kül­döttsége és budapesti nagy­követe, illetve képviselője, to­vábbá a KGST titkárságának képviselője. Ott voltak az ünnepségen a nagy alkotás tervezésében, szervezésében és építésében közreműködő vállalatok, tárcák, társadal­mi és tömegszervezetek kép­viselői is. Simon Pál nehézipari mi­niszter emlékezett meg ava­tóbeszédében e nagyszabású közös beruházásról, amely nek építését 1974-ben, a KGST végrehajtó bizottság 66. ülésén határozták el az érintett országok kormányá­nak képviselői. A 842 kilome­ter hosszú távvezetéket — amelyből 268 kilométer a magyar szakasz — a Szov­jetunió és Magyarország épí­tette meg, ugyanakkor Bul­gária, Csehszlovákia, Lengyel- ország és az NDK megfelelő áruk szállításával, illetve más távvezeték építésével vett részt a közös munkála­tokban. A magyar szakaszon a 750 kilovoltos távvezetékkel Simon Pál nehézipari miniszter és Marjai József minisz­terelnök-helyettes megtekinti a kapcsulotcnmet,. egy id oben összesen *60 kilo­méter hosszú, 400 kilovoltos távvezetéket is kellett építe­ni Albértirsa és Göd, Győr és az országhatár, valamint Albértirsa és Martonvásár között, s egyúttal bővíteni négy transzformátor alállo- másunkat. A közel négy és fél év alatt majd akkora volumenű nagyfeszültségű hálózatfej­lesztést hajtottak végre, mint amennyit az előző 20 év alatt összesen végeztünk. Két oldalú megállapodásunk alap­ján rendkívül sok segítséget nyújtott munkánkhoz a Szov­jetunió, a kutatási eredmé­nyek átadásával, a tervezés­sel, a berendezések, gépek és anyagok szállításával a ma­gyar szakemberek betanításá­val. Számunkra rendkívül ér­tékes és gyümölcsöző volt ez az együttműködés. Simon Pál elismeréssé1, szólt a magyar építők szoeia­Felkészülés a nyugdíjas életre Felkészülés a nyugdíjas életre — e sokakat érintő, fontos témakörről.- november 21-én egésznapos országos ankétot rendeznek a főváros­ban — jelentették be az idős korúakkal foglalkozó orszá­gos társadalmi bizottság teg­napi ülésén, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának székházában. Az ankét célja, hogy a módszerek és lehetőségek szé­les körét mutassák be, segít­séget nyújtva a gondos, ala­pos és figyelmes felkészítési munkához. A Hazafias Nép­front — az üzemekkel a vál­lalatokkal és az intézmények­kel, a szakszervezetekltel kö­zösen — arra törekszik, hogy a kél-haroméves átmeneti időszakot könnyebben éljék meg a nyugdíjba készülők, s gördülékenyebb legyen a nyugdíjas életre felkészítők munkája. A társadalmi bizottság szervezte ankéton 15 perces előadások hangzanak el, majd arról, hogy miért jelent gon­dot a nyugdíjazás az egyén életében — utalva az alkal­mazkodóképesség csökkené­sére, az új életritmus kiala­kulására, a szemléletváltozás szükségességére, s hogy az öregkor nem egyenlő a szel­lemi hanyatlással. — Továb­bá szólnak a biológiai örege­désről, a pszichológiai ténye­zőkről, az elszigeteltség, a magány, az unalom leküzdé­sének lehetőségeiről, az idŐ6 embernek a családban és a társadalomban elfoglalt he­lyéről, a szabad idő eltöltésé­nek különféle módjairól, a nyugdíjazás különböző jogi kérdéseiről, valamint a szo­ciális gondoskodás jelenlegi helyzetéről. Az előadásokat vitafórum követi majd, ahol a részvevők — az állami, tár­sadalmi es tömegszervezetek képviselői — a , nyugdíjas életre való felkészítésben ed­dig szerzett tapasztalataikat, a jól bevált és az új módsze­reket, a helyi kezdeményezé­seket ismertetik míg s töb­biekkel. i, lista versenykezdeményezé­seiről: a gyors és pontos épí­tésre kötött szocialista együtt­működési szerződésben 19 vállalat,' 12 területi irányító szerv és a csehszlovák part­nerek is részt vettek. KISZ védnökségben 14 vállalat fia­taljai segítették a munkát. A szocialista brigádok a «-750 perc a 750 kilovoltért« akció­ban végeztek társadalmi munkát. A kommunista szombatokon pedig a dolgo­zók több mint 31 ezer mun­kaórával járultak hozzá a létesítmény építéséhez. A 750 kilovoltos távveze­ték üzembe helyezése lehető­vé teszi, hogy az érintett KGST országok részére a Szovjetunió 1200 megawattal növelje villamosenergia-szál- lításait. Ugyanakkor a kiala­kított hatalmas energiarend­szerben a terhelési menet­rendek összehangolásával és az erőművek tartalékteljesit- mónyének összevonásával az érdekelt országokban össze­sen 1500 megawatt teljesítő- képességű erőmű építését ta­karították meg. A KGST komplex program alapján az érdekelt tagországok folytat­ják az együttműködés bővíté­sét. így már megállapodtak a 4000 megawattos hmelnyic- ki atomerőmű és a második 750 kilovoltos távvezeték lé­tesítésében, amit Hmelnyick és a lengyelországi Rzeszow között építenek meg. * Felszólalt az ünnepségen Nyikolaj Alekszejevics Lopa- tyin, a Szovjetunió energeti­kai és villamosítási minisz­terhelyettese, a szovjet kül­döttség vezetője. A tagorszá­gok delegációi és a szovjet építők nevében köszöntötte az ünnepség részvevőit és méltatta azt a széles kötű nemzetközi összefogást, amelynek gyümölcsöző ered­ményei egész szocialista kö­zösségünk javát szolgálják. Ezután a közös beruházás építésében elért kiváló ered­ményeik elismeréseként Sze­kér Gyula kitüntetéseket adott át a munka legjobbjai­nak. ' Az avatóünnepség az Tnter- nacionálé hangjaival ért ve­get. A Debreceni Konzervgyárban nyolcféle Maggi 1 eveskészttményt állítanak elő. li termékekből eb­ben az évben 85 yagonnyi készül, önnek 30 százaléka exJ portra megy. Az idei BNVm a Maggi go m bak rémleves dí­jazott volt, ez évben egymillió tasakkal készül belőle.

Next

/
Thumbnails
Contents