Somogyi Néplap, 1979. szeptember (35. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-23 / 223. szám
Művész és közönség Veszprémben egy moziban. történt, a szokásos tévészemlék egyikén. Levetítették az uj filmet, ami akikor még nem szerepelt a képernyő műsorán, udvarias taps után bemutatták a rendezőt, alkotótársait, majd a közönség kérdezni kezdett. A rendező azonban — mindenki meglepetésére — azt mondta: ő ezekre a kérdésekre nem tud válaszolni, mert ha nem sikerült megértetni magát a filmmel, akkor fölösleges élőszóval magyarázgatni olyasmit, amit a műalkotásnak kellett volna elmondani. A válasz roppant kínos volt — mint ennek a vitának a »-hivatalból kirendelt« vezetője haza is küldtem a közönséget —, mert ha ez volt a rendező véleménye, akkor miért vállalta el, hogy részt vesz filmje ankétjén. Miért jött el? Hagyta, hogy a vetítés után ülve maradjanak a nézők; kérdezzenek, csak utána közölje, hogy nem látja értelmét az ilyen ankétolásnak? Ám egyébként ez a rendező nem áll egészen egyedül véleményével. Többen vannak művészek, akik némi idegenkedéssel hallgatják a művész és közönség találkozásait jelölő gyanús »-kapcsolatok« kifejezést. Azt tartják: a közönségnek a műalkotással kell kapcsolatba kerülni, nem a művész személyével. El kell ismerni: nem kevés igazság van ebben: a műalkotás, különösen, ha jó, ott ragyog a maga csillogó sokszínűségében, s ezzel a művész, gyarló esendőségé- ben, egyszerűségében, nehezen tudja fölvenni a versenyt. (Még színészeknél sincs ez másként, ha csak nem játszanak ilyenkor is egy speciális, a saját szemé- lviségükről kigondolt szerepet.) És ha már kegyetlenül őszinték vagyunk a művészekkel, legyünk azok a közönséggel szemben is. Évi :;o—30 filmankét, tapasztalatai, arra bíztatnak, hogy próbáljak igazságos lenni mindkét irányban, (Az ankétvezetőnek úgyis az a dolga, hogy a vita inspirátora és a két fél objektív közvetítője legyen.) Bizony, nem kevesen csak azért vesznek részt ilyen találkozókon, mert kíváncsiak arra, hogy is néz ki X. Y. művész. Akik még kíváncsibbak, azok tovább is merészkednek, megkérdezik, ki a művész férje, felesége, melyik a kedvenc labdarúgó csapata, táncdal- énekese (ha fiatal), kedvenc étele (ha idősebb), hogyan szokott írni. filmet rendezni, játszani, mikor és miért határozta el, hogy éppen ezt a művészeti ágat választja, es ’gy tovább . .. Ezek után a kérdések után, bizony; a művész intelligenciája. szellemessége, ízlése dönti el, hogy a válaSzűcs József Megtalálnak MAGANYOMBAN a Towerban ■ lent, társa«» a feszülő csend. Szól, hát én Is szólok, a csendnek gyónok. Kényszer lakótól mások, nem kérdezik, mi bánt s mire vágyik. Mint hullám csapdossa, szaggatja sebem, mossa mocskosra becsületem. Bálványként nyergei, s büszkén vágtat két lovon, ő. Neki öröm nem sejti még, vélt hatalma felül, s az iszap elül megtalálnak és nem EGYEDÜL szók miatt érdemes volt-e időt és fáradtságot nem ritkán pénzt is áldozni a találkozásokra. S aztán vannak más típusú ankétozók. (A meg sem szólalok nagy csoportjáról most ne is essék szó!) Ilyen típus például a fölháborodó. Lehet, hogy mikor eljött, még nem tudta, hogy fölháborodik, de valami mindig fölbosszantja. Fölháborodik a pénz miatt is, amit a műre kidobtak; vagy éppen az áldozatvállalás hiánya miatt, hogy ilyen szegényes lett. A filmforgalmazás gyengéi miatt, a rendezők gátlástalansága mi-att, és így tovább. Aztán van az a felszólaló típus, amelyik a »valóságot jobban ismeri«. Szerinte a csendőrök kalapján másképp állt a toll. s a nagyapjától hallotta, hogy a kaszát akikor nem ilyen mozdulatokkal köszörülték, és a szomszédja fia is megmondhatja, hogy az a rock-együttes nem is olyan nén^zerű, mint a filmben mondják. A felszólalók típusait hosz- szan lehetne sorolni még, de már itt föl kell termi a kérdést: ha a művészek nem kívánják, a közönség meg nem nagyon tudja ezeket a kapcsolatokat megteremteni, kihasználni,' akkor minek az ilyesmit erőltetni? Erőltetni valóban nem érdemes, tényleg jobb lenne gazdaságosabban bánni minden értelemmel ezekkel a találkozókkal. Am mindez mégis a dolgoknak csak egyik oldala. Ment a másikon ott vannak: azok gz írók. zenészek, rendezők, akik gyötrődnek amiatt, mert nem érzékelik személyesen, hogyan hatott a közönségre mindaz, amit létrehoztak. < Az ilyen művészek számára — a.cik sokan vannak — minden találkozó fontos, mert a meg sem szólaló résztvevők is jeleznek valamit a számukra. S ha elég sok ankétra elmennek; hozzávetőleges képük alakul ki arról: mi a visszhang. Azután a közönség sem csak kíváncsiskodókból, föl- hábor odókból, meg tudálékosokból áll. Vannak — és szintén nem kevesen —, akik azt próbálják megfogalmazni, hol és hogyan hatott rájuk a mű, saját életük milyen tapasztalatai igazolják vagy cáfolják a látottakat. Vannak, akik a művésztől azután érdeklődnek, milyen társadalmi mozgások ösztönözték a mű létrehozására. Egyáltalán: mi a művész véleménye a valóságról. Mert ebben a kérdésben a művész és a közönség teljesen egyenrangú vitapartner. Nem véletlen, hogy a résztvevők rendszerint ott érzik magukat igazán jól, ahol a mű csak kiindulópont, alkalom, hogy a jelenlévők az élet dolgairól — politikai. társadalmi, gazdasági, oktatási és egyéb dolgairól — őszintén eszmét cseréljenek. S hogy ilyenkor az esztétikáról kevesebb szó esik? Annyi baj! A közönség nem művésznek készül, nem is esztétáinak: az élet dolgaiban szeretne jobban eligazodni. Bernáth László Feledy Gyula: Illusztráció. (A magyar grafikusok budapesti kiállításának anyagából) Pákolitz István két verse Kíméletlen Meg se várod a kínálást A föl púpozott tálból — mindenkit megelőzve — kiragadod a fogadra való combot, mellehúsát, mint kizárólag neked szentelt áldozatot * A feszengve pironkodó idősebbje, meg a repeső gyerekek hadd piszmogjanak a vicikvacak csontosabbjával — ha már annyira szemérmesek. Körülhordozod tiltó tekinteted: nehogy bárki szemet merjen vetni a jobb falatokra. Törlesztés Gyükési kertünkben napok óta cseresznyéznek a rigók. Nem hessegetem el őkelmékeU noha pocsékolják is a potya-elemózsiát. Bőven akad törlesztenivalóm: ötvenkilenc nyáron át térítésmentesen élveztem soha meg nem unható koncertjüket • Hatvanadik születésnapját ünnepli Pákolitz István költ«. Verseivel ebből az alkalomból köszöntjük. Papp Dániel Páter Eusebius Páter Eusebius az ötödik osztályban megbukott a görög nyelvből. Mert mindent szeretett a gyermek: szerette a rétet, a mezőt, a fél- krajcáros cigarettákat, a napot, a holdat, a csillagokat. Csak a mi-végű igéket nem szerette a gyermek. Tehát a gyermek megbukott a görög nyelvből. Ekkor édesatyja, a szigorú varga föl vezette egy hegyre, és így szólt neki: — Nézz körül, fiam! Nyugatra van Bécs, ott a ka- pisztrá misok provinciálisa lakik; keletre fekszik Gyöngyös, ott a 6zalvatoriánusok- nak van anyakolostoruk. Még odébb, a bérces kis hazában találhatók a szent Lászlóról nevezett ferenciek. Éjszakon, Malackán ellenben a mariá- nusok vannak szigorú ob- szervanciában. Mindezek természetesen franciskánusok. Válassz közülük, fiam, mert a kalocsai érsek csak jó diákot vesz föl a szemináriumba. Mire így felelt páter Eusebius (akkor még Lipovcse- vics György): — Köszönöm neked, atyám; mert én méltatlan vagyok tudományokban, de azért jó leszek franciská- nusnak. Tudom, hogy anyám már születésemkor papnak szánt, elmegyek tehát ka- pisztránusnak. Az a legkövérebb provincia, ismerem őket Bácsból; ott tágas monostorban laknak és olyan dinnyéket termelnek, mint Rohon- czy Gida. Ott továbbá csak hárman vannak, de négy mázsát nyomnak. Így szólt az okos fiú, és elment Becsbe. Az ötödosz- tályú bizonyítványát nem vitte magával, csak a negyedosztályút. De a kapiszt- ránusok nem hittek a bizonyítványnak, és szigorú fölvételi vizsgának vetették alá Györgyöt. A magister noviciorum kérdezte a hittanból: — Nevezz meg a Jákob tizenkét fia közül egyet-kettőt! Mind a tizenkettőt nem szükséges tudni. — Ruben, Simon, Benjámin — feleié György, tehát még a Józsefet is kihagyta. Holott a legnevezetesebb. — Jól van, fiam — mondta a magister noviciorum. — Józsefet nem mondtad ugyan, de a Józsefet majd megismered az új-testamentumból. Tessék őt a latinból kikérdezni! A lektor philosophiae föladta a kérdést: — Melyik dekli imádóhoz tartozik a legkevesebb főnév? — A negyedikhez — felelte rövid habozás után György. — Jól van — mondta a lektor. — Az igen fontos, hogy mi latinul tudjunk Rendünk már Duns Scotus idején igen kivált a latin nyelvben. A gvárdián bólintott erre, ás a historicus domus együtt bólintott vele. Igazuk volt nekik: Duns Scotus volt az utolsó franciskánus. aki kivált a latin nyelvben. Hasonló mederben lefolyván a vizsga, Györgyöt Fráter Eusebius névvel fölvették ferenorendi.nek. Közép- finom posztóból kapott reverendát, és kapót fehér kötelet a derekára. Két évig tanult filozófiát, és négy évig tanult teológiát. A meder itt is hasonló volt 2. Szalézi Szent Ferencinek holttestét felbontván; így szólt a prosector orvos: — Nini, ennek epéje nem volt! Mire a famulus feleié: — De igenis itt az epéje clarissime domine, csakhogy apró gyöngyökké van válva Rózsaszínű, fehér, kék gyöngyök, szépen összerakva, mint a szent olvasó. Ez lett a szalézi Ferenc epéjéből. .. A XVI. századbeli orvost meglepte a dolog De azért kivágta magát, mintha XIX. századbeli lett volna. — Igen, igen — mondta —, epe vagy rózsafüzér, hisz előfordul... Kővé lett az epéje, hiszen tudjuk, hogy mindig elnyomta a haragját a megboldogult. Dicsőén uralkodott a harag kevély indulatján a megboldogult... ... A Szentek Életéből ismervén ezen történetet, páter Eusebius sem tudott haragudni soha. Követte a nemes példát. Miután fölszentelték és több ízben áthelyezték: hol Eszékről Mária- Radnára. hol meg Budáról Bajára, páter Eusebius soha-* sem haragudott. Nyugodtan élt, nyugodtan lelkipásztorkodott, és híres Giovanni Arpino Doktor mechanikus Doktor Mechanikus laboratóriuma. íme! Asztalok, pultok, könyvespolcok, falitáblák mindenütt, papórlapokból felhalmozott tornyok, hokedlik, füzetek, papirgalacsinok itt meg ott, mindenfelé gépek, némelyek mozdulatlanul, üres és poros csövekkel, csavarokkal, másikak meg sisteregtek és remegtek, áttekinthetetlen csőkígyó bennük, mintha egyik pillanatról a másikra föl akarnának robbanni. Gőz, füst, zúgás, morajlás áradt összevegyülve egyikből a másikba és a lepárló készülék tetején egy csésze kamillatea gőzölgőit, amit doktor Mechanikus tett föl melegedni. Amikor a kamilla meleg lett, doktor Mechanikus előbújt egy kis és nagy számokkal teleírt papírhalom mögül, és levette a csészét a készülékről. Akkor Rafé meglátta kopasz fejét, bagoly szemüvegét, karját és nyakát, amely kilátszott virágmintás köpenyéből. — Azt hittem, hogy a tudósok öregek, szakállasak, és fekete ruhát hordanak — suttogta Rajé Endecaidecanak. — Ügy van, doktor Mechanikus is ilyen — válaszolta a mágus. — De éppen egy fiatalítási kísérletet végez magáru Minden évben kettővel kevesebb lett, és most újból harmincéves. Ügy is öltözik, mint a fiatalok, egy dolgon azonban nem lehet változtatni: a rondaságán. És minél több új dolgot fedez fel, annál rútabbá válik. Mechanikus lehunyt szemmel szürcsölte a teát, amikor egy dörrenés hirtelen fölug- rasztotta karosszékéből. Egy háromlábú állványon levő gömbben forrt valami, és hatalmas kék lángok csaptak ki. Mechanikus várt egy darabig, hogy a fémgömb heves kitö- i'seit ellenőrizze, amely úgy remegett, hogy szinte darabokra esett szét, aztán rohan- gászni kezdett a papíroktól a falitábláig, a füzettől a falra irt jegyzetekig, a jegyzettömbtől a fokmérőig, a mikroszkóptól a golyós számológépig, a körzőtől a piros és kék ceruzákig, a szótártól a forgó indikátorig, a feszmérő- töl a teleszkópig, a számítógéptől egy papirdarabkáig, amit a szemétkosárból halászott ki. Rohangászva szétszórt papírokat, könyveket, újságokat; asztalokba, hokedlikbe verte térdét, fejét a lámpaernyöbe; elszórta a ceruzákat, elvesztette és megkereste a szemüvegét; a levegőbe dobálta a kémcsöveket, táblázatokat; türelmetlen és fájdalmas üvöltéssel ordítozott, Amikoris a nagy fémgömb fütyült, fújt, sóhajtott, és egy nagy remegéssel befejezte. Doktor Mechanikus kifullad va dőlt egy székre, kopasz fe jót két keze közé fogta, és mozdulatlan maradt a gőzben, amely áradt ezer aluminium- cs üvegcsőből. — Megint nem sikerült — mondta a mágus, újra betakarva az üvegpadlót a szőnyeggel. — De mit mesterkedett éppen? — Egy nagy kísérletet — mondta bizalmasan Endecai- deca egy körtét hámozva. Doktor Mechanikus szinte mindent feltalált már: műszivet, robotgépeket, holdjáró űrhajót, a paradicsom és a tyúkok növekedését segítő hormonokat, repülő vonatot, tengeralattjáró helikoptert, megtanította beszélni a majmokat három nyelvre, lekot- tázta az elefántok trombitálását, dobozba sűrítette a napenergiát. Csak egyetlen dolog nem sikerült neki még soha, bár évek óta küszködik vele: feltalálni a vajszeletelö gépel. Fordította. Angyal Janó» volt arról, hogy 5 tartja a legbutább prédikációkat a radnai búcsún. Különben mindegy volt neki, akármelyik kolostorban. A fráter kollektor s. Elemosynae mindenhol beszolgáltatta a mindennapi húsételeket, és a kertben is mindenütt lehetett pipázni. Kertészkedni is lehetett volna mindenütt, de minek kertészkedni, mikor a pipa jobb a kertészkedésnél. A pipához nem kell lehajolni, a pipa nem kíván nagy áldozatokat. Az igazi barát száiában még akkor sem alszik el, ha a barát már alszik. A pipa tehát még a barát dolgát is elvégzi. így érte meg Eusebius,atya . férfikora delét. Nyugodtan, harag nélkül, szalézi szpnt Ferenchez hasonlóan. 1898. januárius 19-én Eusebius. rettentően haragudott. Ekkor egy angyal jelent meg Eusebiusnak: — Olvastad az Országos Hírlapot, Eusebius? — kérdezte az angyal. — Olvastam bizony a kaszinóban — feleié a barát. — Szidom is a pápát... Hogy én a fejemet beretváljam?!... Hogy én éjféli misét tartsak minden éjjel?! Hogy nekem dohányra se legyen pénzem ? I Hogy... — Jer velem! — vágott közbe az angyal, és szintén fölvezeté Eusebiust egy hegyre, mint egykor atyja, a szigorú varga: — Nézd — mondá a hegyen Eusebiusnak —, északra van Esztergom, ott lakik a prímás, igen sok kanonokkal! Délre van a Csanádi püspök, aki Makón nyaral, Temesváron telel, és mégis »Csanádi« nevet visel: nyugaton székel a fehérvári püspök, akit Steiner Fülöp- nek hívnak, mint a körorvosokat, és délen épp most ért Pécsre Hettyey püspök nagy- sietve. (A Fraknóit kissé nehezebben, vitte a lába) .., Ne búsulj, Eusebius, mindezek a püspökök már kijelentették, hogy beveszik világi papoknak azokat a fe- rencieket, akik a szigorítások miatt ki akarnak lépni a rendből!... E szókra Eusebius Isméi szalézi szent Ferenchez lett hasonlóvá szelídségben. Az epéje neki is tüstént igazgyönggyé kövesedett. Ez is megírható a Szentek Életében. Vagy háromszáz franci s- kánus csak azért lett baráttá, mert rossz diák volt annak idejében, és nem vették föl szemináriumba. A bölcs Vatikán most mindezek cl rászabadította a püspökökre U3»
