Somogyi Néplap, 1979. szeptember (35. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-16 / 217. szám

VILÁG PROLETÁRJA!; EGYESÜLJETEK! iro; 1,60 Fi AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXV. évfolyam 217. szám 1979. szeptember 16., vasárnap % A XIL partkongresszus tiszteletére Több mint 50 millió forint értékű társadalmi munkafelafánlás Több mint 50 millió forint értékű településfejlesztő tár­sadalmi munkafelajániás, az ország minden részéből fel­adott, a lakosság önkéntes tenni akarását bizonyító leve­leit garmada, a tanácsoknak, a népfront-bizottságoknak és más társadalmi szervéknek a támogatása is egyaránt azt jelzi: az ország lakosságának körében teljes és cselekvő egyetértésre talált a XII. pártkongresszus és hazánk felszabadulásának 35. évfor­dulója tiszteletére indított te­lepülésfejlesztési társadalmi munkamozgalom. A Hazafias Népfront Országos Tanácsánál a ' Magyar Távirati Iroda munkatársának elmondották: bár még csak két hét telt el Bács-Kiskun, Szolnok és Ko­márom megye településeinek országos kezdeményezésétől,, máris száznál több városból és községből küldték meg az életkörülményeket javítani, a lakóhelyi 'környezetet szépíte­ni kívánó terveket, sok he­lyütt pedig ezekben a napok­ban formálják közösen — a lakók a tanáccsal és a társa­dalmi szervekkel — az elkép­zeléseket, illesztve azokat a népgazdasági, valamint a he­lyi erőforrásokhoz, lehetősé­gekhez. ' Az eddigi összegezés alap­ján is megállapítható, / hogy nagyon gazdag és értékes ak­erejét a közszolgálatába állító vállalása. Minden rétegre és korosztályra gondoltak; fel­újítják a központi játszótere­ket, ifjúsági klubot és kézi­labda-pályát építenek, korsze­rűsítik a művelődési otthon elektromos hálózatát, a már meglévő iskolához pedig tol­dalékként új tantermet építe­nek. Hasonló megoldással bő­vítik a bölcsődét. Egyesítik a társadalmi erőket a cigány- öregek napközi otthonának ki­alakítására is. A Baranya megyei Mohá­cson a helybeliek — sok más között — lelátót építenek a városi sportstadionban, Sikló­son pedig — az 1. számú is­kola úttörő csapatotthonának felhúzása mellett — az arbo­rétum parkosítására és fenn­tartására is vállalkoztak. A bölyiak három millió forint értékben tervezik az óvoda bővítését, korszerűsítését, s gazdagítják-gondozzak a köz­ségi nagypark faállományát is. Ugyancsak hasznosan bő­víti a lakosság a tanácsi fej­lesztési alapokat Győrött, ahol a városi közigazgatástól ka­pott anyagból 13 kilométernyi I járdát betonoznak. Hatezer 1 facsemetét, tehát egy kisebb erdőt is elültetnek a zöldterü­letek kedvelői. Miskolcon a társadalmi munkások nagy fába vágják a fejszéjüket: váltótábort építe­nek a kisdobosoknak és az út­törőknek, s egy turnusban há­romszáz gyereket fogadhatnak majd. Özdon strand, gyermek- játszóterek és kislabdapálya kialakítására fognak össze. A tavalyihoz viszonyítva 10 százalékkal növelik a társa­dalmi munka értékét a Fejér megyei Előszálláson. Az idei 2 millió 700 ezer forintos tervben a tedepülésszépítés játssza a főszerepet: rriélyítiik a házak előtti árokrendszert, virágosítják a közterületet, ki­javítják, átfestik a kerítése­ket, s lemeszelik, felújítják az utcára néző házfalakat. A Hazafias Népfront. Orszá­gos Tanácsánál köszönettel és elismeréssiel fogadták a lakos­ság összefogását jelző levele­ket, híradásokat, és ismétel­ten kérik a helyi tanácsokat és társadalmi szerveket: adja­nak meg minden támogatást ahhoz, hogy a településfejlesz­tő tervekhez illeszkedő társa­dalmi akciók a lakosság újabb rétegeit vonják be a munká­ba. Összehívták az országgyűlést A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az alkotmány 22. paragrafusának 2. bekez­dése alapján az országgyűlést szeptember 25-án szerda dél­előtt 11 órára összehívta. A kormány javasolja, hogy az országgyűlés tűzze az ülés­szak napirendjére az egész­ségügyi miniszter beszámoló­ját az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény végre­hajtásáról, valamint a Köz­ponti Népi Ellenőrzési Bizott­ság1 elnökének a népi ellen­őrzés munkájáról szói» jelen­tést. Brezsnyev az NDK-ba látogat A Német Szocialista Egy ségpárt, az NDK Allamtaná csa és Minisztertanácsa meg­hívására október elején szov­jet párt- és kormányküldött­ség utazik az NDK-ba hiva­talos, baráti látogatásra. Az NDK megalapításának har­mincadik évfordulója alkal­mából rendezendő ünnepsége­ken résztvevő szovjet küldött­séget Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke vezeti. Az első közönségnap az őszi BNV-n A spanyol kormány »pozi­tívnak ítéli Jasszer Arafat látogatását, ez nem jelenti azonban, hogy Spanyolország hivatalos diplomáciai formá­ban. elismeri a Palesztinái Fel- szabadítási Szervezetet" — kö­zölte pénteki madridi sajtóér­tekezletén Jósé Melia spanyol tájékoztatási államtitkár. Az államtitkár kijelentette: Spanyolország sem az Egye­sült Államokkal, sem más or­szággal nem konzultált Arafat meghívása előtt, »Vélemé­nyem szerint az Egyesült Ál­lamok semmilyen álláspontot sem foglalt el ezzel kapcso­latban« — mondotta. A to­vábbiakban hangsúlyozta, hogy országa mindaddig nem létesít kapcsolatot Izraellel, amíg az el nem ismeri a Pa­lesztinái népét. mutatót szerveztek, s tanácsom kát adnak ahhoz, hogy a ke­vésbé hozzáértők is szaksze­rűen használják fel a lakás karbantartására, a ház körüli teendőikre szolgáló anyagokat, szerszámokat. A barkácsoláshoz kapcsoló­dik a csaknem kétmillió csa­ládot — a kiskert-tulajdono­sokat és háztáji gazdálkodó­kat — érdeklő mezőgazdasá­gi kisgép és kerti szerszám bemutató, amelyen elsősorban ugyancsak az egyszerű és tö­megigényeket kielégítő hasz­nos eszközöket sorakoztatták fel, s mutatják be gyakorlati alkalmazásukat. Az Elzett Művek sajtótájé­koztatóján elmondták, hogy a vállalat — pályázata alapján — 40 millió forint támogatást kapott az Állami Ifjúsági Bi­zottságtól a játékgyártás to­vábbfejlesztésére, Győrött te­remtük meg a vállalat »játék- bázisát«, s a játékgyártásban a Mihályiban nemrég vásá­rolt új üzemet is bekapcsol­ják. Az idén már 113 millió forint értékű játékot állít elő az Elzett, ennek 90 százalékát itthon hozzák forgalomba. A továbbfejlesztés meglehetősen költséges, különösen sokba kerülnék a játékgyártó szer­számok. Ezért a B-NVm is igyekeznek találni olyan kül­földi partnert, amely játék­gyártó szerszámokat adnak át az Elzettnek, s ezért a ma­gyar vállalat játékokkal fizet­ne. Ma ismét közönség-nap lesz a vásáron; délelőtt 10 órától este 7 óráig a nagyközönség rendelkezésére áll a BNV. ciókra vállalkoztak a Hajdu- Bihar megyeiek. Debrecenben a Tégláskerti utcában, a Bem téren, a Kerekes- és a Sza­badság-telepen, valamint Kis- macson parkosítják a házak környékét, fákat ültetnek, ár­kokat mélyítenek, s ideiglenes parkolók kialakítását is ter­vezik. A Mester utcai lakóte- lépen a Magyar—szovjet ba­rátsági park formálásán 4 ézer munkaórát vállaltak a kör­nyékbeliek. Több mint egymillió forint­nyi értékre rúg a létavértesi lakosság szellemi és fizikai Pozitívnak ítélték mag Arafat látogatását Szombaton megkezdődött a BNV mindennapi élete. A vá­sárterület környékén külön-bu- szok sorakoznak, ami arra mutat, hogy az első vendégek többsége vidékről érkezett. A nyitás előtt, kora reggel az Elzett Művek tartott sajtótá­jékoztatót, amelyen elmondot­ták, hogy ezúttal először a barkácskiállításon Is részt vesznek, bemutatva zár, lakat, épület és bútorvasalás kol­lekciójukat. A barkácskiállitással egyéb­ként ezúttal arra törekednek, hogy a forgalomban lévő. rendelkezésre álló választék­kal ismertesse meg a nagy- közönséget — jelentették be a Belkereskedelmi Minisztéri­um és gz ÉVM közös sajtótá­jékoztatóján. Elmondották: a kiállításon sok gyakorlati be­Budapesten a kőbányai vásárvárosban harminc ország és Hongkong mutatja be termé­keit. (MTi.Iotó — Hadas János lelv. — KS; Tabi sátor kölni kiállításra. Európa legmodernebb »szabadidőcikkeit« szeptember 22-töl mutatják be Köln­ben. A kölni kiállításon a Tabi Campingcikk Vállalat nyolc új sátorcsaládot vonultat föl. Legújabb termékéről már csak a ponyva hiányzik, liz a raktársátor ipari üzemekben, gyá­rakban, termelőszövetkezetekben különösen jól hasznosít­ható: nyitott vagy zárt gépszínek, állattartásra használt éeülelek lefedésére, gabonatárolóknak. Magyar—osztrák gazdasági megállapodást írtak alá Szombaton hazánkba érke­zett dr. Josef Staribacher osztrák szövetségi kereskedel­mi és iparügyi miniszter. A nap folyamán megbeszélést folytatott Veres Péter külke­reskedelmi miniszterrel a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatokról és fejlesztési lehetőségekről. Az osztrák mi­nisztert fogadta Marjai József miniszterelnök-helyettes. Ausztria a nem szocialista | országokkal folytatott kulke- j reskedelmünkben a második | helyet foglalja el. Veress Péter és dr. Josef I Staribacher miniszterek a kül- j kereskedelmi mmisztérimn- I ban új tíz évre szóló hosz- I szúlejáratú gazdasági ipari és I műszaki együttműködési meg­állapodást írtak alá. Dr. Staribacher szombaton délután megtekintette a BNV-t. Mubarak folytatta tárgyalásait Weizman „ingázott” Ezer Weizman izraeli had­ügyminiszter pénteken Wa­shingtonban a Pentagon és a külügyminisztérium között »ingázott«: számos megbeszé­lést folytatott amerikai tiszt­ségviselőkkel a közel-keleti »béketárgyalásokról«, vala­mint Izraelnek arról az igé­nyéről, hogy maga gyárthas­son korszeriá amerikai típusú vadászgépeket. Amerikai kol­légájával, Harold Brownnal tartott négyórás tanácskozása után több mint egy órán át tárgyalt Cyrus Vance külügy­miniszterrel és irtás amerikai közel-keleti szakértőkkel, köz­tük ‘a térségből rriost hazaér­kezett Robert Straussal. A szintén Washingtonban tartózodó Hoszni Mubarak egyiptomi alelnök pénteken folytatta Vance-szal a kedden megkezdett tárgyalásait. Ké­sőbb Walter Mondale ameri­kai alelnök is fogadta a ven­déget, maid Weizman »udva­riassági látogatást« tett Mu­barak szálláshelyén. Az egyiptomi alelnök és Harold Brown megbeszélésein hírek szerint az egyiptomi hadsereg korszerűsítéséről lesz szó. Kairó és Washington eddigi tárgyalásain nem tud­ták kidolgozni az Egyiptom­nak szállítandó amerikai fegy­verek listáját, bár az utóbbi hónapokban a Pentagon több küldöttséget menesztett Kai­róba. A nemzetközi gyermekév jegyében Megkezdődött a képzőművészeti világhét eseménysorozata A képzőművészeti világhét szeptember 22-ig tartó ese­ménysorozatának nyitánya­ként — »A gyermek világa« címmel — nagyszabású tárlat nyílt szombaton a Műcsarnok­ban. A megnyitó ünnepségen, amely egyben a világhét "ese­ményeinek központi megnyi­tója is volt, Tóth Dezső kul­turális miniszterhelyettes mél­tatta azt a szerepet, amelyet az idén a nemzeközi gyermek­év jegyében sorra kerülő vi­lágheti rendezvények töltenek be kulturális életünkben, s egyben a legifjabb nemzedék, a gyermekek vizuális nevelé­sében, képi kultúrájának gaz­dagításában. A műcsarnokbeli tárlaton hazánkban először mutatkoz­nak be együtt — tárealkotít kérit — a gyermekek és a művészek: a legkülönbözőbb képzőművészeti ágak képvise­lői, több mint félszázan, vál­lalkoztak arra, hogy az orszá-j gos gyermekrajz pályázat da­rabjainak . legsikerültebb ^ té­máit feldolgozva a művészet formanyelvén fűzzenek képi magyarázatot a gyermekek él­ményeihez, gondolataihoz. A világhét ideje alatt orr szágszerte számos településen rendeznek hasonló jellegű kiállításokat, tárlatokat, a gyermekek képi gondolkodá­sának, kultúrájának továbbfej­lesztésével foglalkozó unkáto­kat, tanácskozásokat, gyer- mekrajz-versenyeket, s a leg- . ifjabbak részvételével külön-' böző játékos vetélkedőket.

Next

/
Thumbnails
Contents