Somogyi Néplap, 1979. augusztus (35. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-12 / 188. szám

SOMOGYI TÁJAK, EMBEREK

Kölese panasza

Csúnya eső veri az utcát, a fáikat, a sűrű bokrok közt rejtőző apró ablakos házakat. A bőven ömlő víz gyors erecskéket alkalmi patakocskákat dagaszt. Körös-körül dombok, meredek hasukról ömlik a zuhatag. A faluban mindenütt híg sár, nemhiába járta a szólás: „Magyar utca térdig sáros, benne Lakik Lőrinc János”.

Amikor szétteregeti a felhőket a nap, megváltozik a táj. Mint egy nyíló virág: esőben zordak, tüskések az összeboruló csészelevelek, de a friss napsugaraknak kinyílnak feslő, buja színipompás belsejüket kínálva a fénynek.

Ilyen a dombokra épült Kötcse. Házak pihennek csendesen az egykori balatoni lápra bámulva, majd megindul a követhetetlenül bonyolult utcák sora, a dombokra kapaszkodik. Meredeken, makacsul. Az Üjhegy települései már-már elérik a Csillogót, Somogy legmagasabb, 314 méternyi csúcsának magasságát.

A község szíve-lelke azonban a katlan közepén van, a Fő utcában, a Kis- és Nagysarokban és a Magyar utcában. A házsorok, a délszaki bujasággal tenyésző növényzet rejtegette otthonok csak a falu magjának történelmi változásai során indultak rohamra a dombok, gerince és a szittyós láp felé. Kötcse, mint

annyi más magyar falu a századforduló táján túlnépesedett: föld nélküli lakói nemcsak a környék szabad területeit foglalták el, hanem a húszas években külön falu — a szomszédos Somogymeggyes — benépesítésére is telt életerejükből.

Ernyő alatt járom a községet. Milyen ma ez a falu? A kirajzásnak, a faluszéli területeken új utcák alapításának nyoma sincS. Itt és ott üresen áll a ház, sár lepd el a Magyar utca évtizedek koptatta nagy kváderköveit. S az utca végén embermagas gazba vész a kocsikerék hasította folytatás; az út mentét kiöntések szaggatják. Iszap és vízinövények fojtogatják a Somfolyót, a nyáron hideg, télen befagyva sosem látott apró, fekete tavacskát. A Fő utca büszke, kontyos, gipszcirádás, polgári épületein tenyerei az enyészet. Hivatalok, járásbíróság és polgárházak voltak egykoron, a falu százados múltjának ma korhatag emlékei. ..

Mennyi íz és szín van jelen egy ilyen, parányi, a dombok mögé bújt magyar faluban? Mennyi jellemmevelő emberség, átörökített családi tapasztalat, konok törekvés és kultúra lapul a falu múltjában? A világra táguló szemű, éppen fölcseperedett kamasz a régi, dicső múltról hall, arról, hogy Kötcse járási székhely volt Csak a Felsőmocsolád—Siófok vasútvonal megépülése után lett Tab a központ és költözött a gazdag kötcsei kereskedőréteg az új székhelyre, ott a világgal kötötte össze házát a „csühögő”.

A falunak is volt vasútja természetesen, csak a vasútnak nem volt faluja. Kötcse— Csicsal megállóhely Kitteniberger Kálmánnak a reménytelenséget, a társ tál anságot a magyar provincializmust juttatta eszébe az afrikai valón mélyén. Pedig járt itt a vonat, sínpárja ,£özt baktatva a mozdony alatt lelte halálát a nagyapám... De az állomás jó hét kilométerre volt a dombok közé bújt községtől.

S ez a hét kilométer a motorizáció korába« nőni kezdett hirtelen. És zsugorodott a Kötcse, Balatonszárszó közök i tíz kilométer. Az ötvenes évek végén, már egy új keletű „történelmi” legenda fűz Le még szorosabbra ez út menti községek természetes kapcsolatát. Koppány

vezér — mesélték az iskolában — Nagycsepe- lyen kapott halálos sebet — Nagy sebhelyet. Kötésén szólt hű kísérőinek: Kösd be! S mivel súlyos sebet ütött a lándzsa, Szódádon kinyitván szemeit — Szálán — végrendelkezett. S Szárszón, elrebegve a Zárszót, lelke végképp elhagyta porhüvelyét.

Innen a négy falu neve, történelem szentesítette összetartozása — vélik az ötletes, de naiv helynévmagyarázók.

A Balaton közelsége, rendező-szívó ereje

ugyan már a harmincas évektől érződött a vidéken, de igazából csak a hatvanas évekre teljesedett ki.

Pelyhedző áilú legénykék ültek az izzó délben, a konya lombú akácok alatt. Perzselt a nap, s a satnya fákat körkörösen iszonyú tömegben lepték el a kövér legyek. Fojtott hangon vita dúlt: szökjünk meg hajóval a Balatonra, élni a nádiban kalandos vízi életet. Verne és Dékány András hősed, vérgőzös kalóztörténetek gomolyogtak az elmékben, s a lángoló napfényben cséplőgép dohogott érpattin- tóan a hátúik mögött. De a távolban, a dombok között idáig kéklett a hatalmas tó tiszta, hűs vize. Mint a mágus bűvös szemére, úgy tapadtak ők, úgy tapadtunk mi akkor a tóra. Távlat volt a.Balaton, igazibb értékrend, szebb világ. Ott, Kötésén az ötvenes évek közepén.

Harsogva, hejehujázva, fennhéjázóan nevettünk a szénával rakott szekéren utazó idős parasztbácsi bosszús megjegyzését: „Kaszányi kőne magluknak, meg kapányi...” A felszabadult nevetésben az lüktetett: Nem. Mi már nem ide tartozunk.

Pedig Kötcse élt, makacs szívóssággal, kitartással termelte újjá százados értékeit. A lágyan domboruló halmok között az 1730-as években német telepesek találtak új hazát. Értettek a szőlő műveléséhez, hangyaszorgalmat, nyugat-európai szokásokat, gondolkodást hoztak magukkal. Száz év alatt virágzó földdé változott ez a gyönyörű vidék. Csendes, fehér falú pincék lapulnak a lankás domboldalakon és széles táblákon nevelik a mediterrán napsugarak a kövér fürtöket S a kötcsei bor? Valódi napsugár-koncentrátum.

Jól érezték itt magukat a telepesek, otthonra, házra találtak. Minden novemberben há-' rom napig ünnepelték az új honfoglalást, a templom alapítását. Búcsút tartottak. S az ünnep fénypontja volt amikor a döngölt padlójú tisztaszoba közepén az előző évben elásott üveg bor újra megcsillant a lámpa fényében. Ha az ital tiszta, romlatlan maradt — s mindig úgy volt —, jelképezte az ünnep, a búcsú örömét.

A faluban nemcsak német telepesek éltek. Laktak magyarok — Magyar utca! — is. S már a század- fordulón erősen elmagyarosodott a népesebb német mag. így lett a Landeckből Landek, a Liebhardtból Lippart és a Reinhardtból Rány- hárt. A húszas-harmincas évektől csak a nevek és a felekezeti szokások alapján található némi különbség. Kötcse vérbeli magyar falú lett.

Aki minderre kíváncsi, részletesen megtalálja Trimmel Henrik 200 oldalas könyvében. A címe: Kötcse község helytörténete. Kincses- bánya ez a könyv, egy virágzó, s ma leáldozó életforma páratlan dokumentuma. E könyvből lehet ma Kötésén tanulni a szülőföld szere- tetét. A rég- és a közelmúlt története parázslik az oldalakon de helyet kapott szorongató őszinteséggel a jelen és a jövő féltése is.

A szomszédos községek hajdani legerősebbje, a munkájára, eredményeire rátartian büszke Kötcse érverésében meg pattant valami a hatvanas évek végén. Az évtizedes hagyományok a szőlőoltvány nevelésben ekkor is biztos létalapot teremtettek, de ez már nem volt

a régi. Mi hiányzott? Miért éreztek a gazdálkodók egyre nagyobb űrt, idegenséget?

Nem volt gyerek a ház körül. A kötcsei gazda világképének szoros tartozéka volt az egymást követő nemzedékek természetes rendje. A fiú, aki apjának a helyére lép. Ám az ötvenes évektől mind nagyobb számban vándoroltak el innen a fiák: Siófokra, Székesfehérvárra, a fővárosba. Szerelőnek, agrárszakembernek, hajóstisztnek, orvosnak, tanárnak. Tíz éve már erősen hiányzott ez a generáció. S ma még inkább. Áll, de üres a híres gazdakör épülete, amelynek 184 négyzetméteres kultúrterme — színpaddal, súgólyukkal — 1938-ban a járás legnagyobb ilyen rendeltetésű épülete volt. A hatvanas évek elején a megye egyik legszebb, legmodernebb filmszínházát ragasztották hozzá, klubtermekkel, könyvtárral. A csendes otthon előterében a hajdani önkéntes

Föléledhet-e — a nagyüzemi szőlészet mellett — a családi művelésre alapított szőlőkultúra? Elvi akadálya nincs, csak az érdekek egyeztetését kril keresni és megutálni. Kölcsönösen.

adományozók, társadalmi munkát felajánlók képe, névsora. Ma öreg, megfáradt emberek.

Az épület még áll, de fogy, aki használja, s még inkább aki ezután használná tudná.

Szárszóra került a. tanács, a tsz-központ, az iskola. Megmaradtak és részben üresek a pedagóguslakások. A falu — talán egykori járási előségére emlékezve — mindig szinte erején felül áldozott erre. Az orvosi lakás már a felszabadulás előtt megépült, de huszonöt év múltán újat ' érnél- tek a kötcseiek — az állatorvos szolgálati otthona mellett.

Jajkiáltás csendül Trimmel Henrik levelében — a kötcseiek .fülének szánt szavak. „Ügy

érezzük, hogy itt minden nagyon megváltozott — írja a 78 éves Trimmel Henrik. —

Az emberek zárkózottak, kedvetlenek, mintha nem a régi kötcseiek lennének.”

Merre tovább? Egyre több a néptelen ház, a gazos kert, dudva veri föl a mezőre vezető régi, a határt behálózó földutakat. A tsz nagyban gondolkodik, üzemi útjai, kordonos szőlőtáblái nem töltik ki a mezőt, a domboldalakat. A régi szőlők, pincék környéke is elvadult. A termelőszövetkezeti tagok — törvényes lehetőségük van rá — igényelhetnek területet tartós használatra és újra elkezdhetik a munkát az oly sok örömet adó szőlősdombokon. De ez csak egy tagban, összefüggő táblában lehetséges. Így viszont roppant nehéz volna, mert a dombos-hegyes vidék erősen tagolt.

„Mi szerettük ezt a falut, tudtunk örülni minden előmenetelének, örültünk, ha valaki új házat épített, kerítést emelt, s még segítettünk is. Hiszen ez a falut is szebbé tette...” — írja a krónikás. Nem szakadhat magja-gyökere e saját falujáért, szülőföldjéért drukkoló felelős magatartásnak! Ez ma is, tegnap is — mindig! — roppant kincs, valódi mély, emberi tartalom. Mit lehet tenni?

Ma Kötésén termelődik meg az érték és másutt ruházzák be. A helyi takarékszövetkezetnél 14,5 millió forintot őriznek. A mindenről lemondó, földdel, állattal vesződő szülők rakják össze. Kisebb részét az öregségre gondolva, nagyobbját a gyerekeknek. Aki másutt él, másutt dolgozik, szeret és — építkezik. A Kötésén előteremtett pénzből. S apad, apad a falu ereje... pedig a folyamat megállítható.

Az újhelyi útról könnyen elérhető Somogy legmagasabb csúcsa, a Csillogó. (Itt úgy mondják: Csillagó.) Az itt épült kilátó tetejéről látható Kötcse, Nagycsepely, Teleki, a karádi erdő, a visa, a györöki hegygerinc, Őszöd. És kitárul a Balaton hatalmas víztükre, az őrt álló, túlsó parti tanúhegyekkel! Tiszta időben idáig kéklik a lakihegyi adó és a Bakony. Itt a dombok között, szemben a bókavölgyi szőlőkkel állt valaha a község legnagyobb szülöttjének. Roboz Istvánnak az emeletes borospincéje, ahol a zaklatott 1848-as időkben gyakran dugták össze fejüket Roboz barátai. Kiváló minőségű út vezet a faluból a Balatonhoz, autóval alig több tíz percnél.

Kötésének azt kellene megragadnia, ami ma kézzelfogható és reális. Boltjának élelmiszer- ellátása a szárszóiakéval vetekszik, épül a törpe vízmű is. A Minisztertanács által nemrég elfogadott regionális tervben számítanak Kötésére: a terv a falut a balatoni üdülőövezet részének tekinti! Csendje, természeti szépsége, olcsósága, kitűnő borai vonzóik. Nincs akadálya, hogy pihenő- és üdülőközséggé fejlődjék.

Találkozom egy gyermekkori barátommal, őszül, kis pocakot eresztett. Hangja rekedt, fá radt, panaszkodik, sok a munka, örök rohanás az élet Kötcsóre utazik:

— Megnézem a szomszédunk házát. Tálán megveszem..,

Valamikor együtt szöktünk volna a Bal#!«#- m Kalóznak.

Csui»or Tibor