Somogyi Néplap, 1979. augusztus (35. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-24 / 197. szám
Tisztelt Szerkesztőség! Pavlényi György — Jákó, Kosuth u. 64. sz. alatti lakos — július 27-i panaszára a következőket válaszolom. Sajnálom, hogy a levélíró éjszaka a kaposvári ügyeletre hozta a fiát, ugyanis lakóhelyéhez sokkal közelebb, Nagybajomban is meg van szervezve a hétvégi ösz- szevont ügyelet az új egészségügyi kombinátban, és Jákó oda tartozik. Az ügyeletes orvos a jelzett időben ott volt. Ha a nagybajomi körzeti fogorvos nincs szabadságon. ügyeletet akkor sem teljesít, tehát hét végén és éjszaka a foghúzás az ügyeletes körzeti orvos feladata. A kaposvári fogorvosi ügy eletet Kaposvár város és o város környéki községek (Somogyaszaló, Magyaregres, Zimány és Őrei) lakosságának ellátására szerveztük. Más településről érkező betegnél csak életmentő beavatkozást végezhetnek, pl. vérzéscsillapítás, vérmérgezés megelőzése. Ezt tartalmazza a hivatkozott főorvosi utasítás. Erről azonban ekkor nem volt szó. A város fogorvosai nem vállalhatják a járás, a Bala- ton-part és más területek lakosainak ügyeleti ellátását, ez az egészségügyi törvénnyel is ellentétes. Ha ezt tennék, az ügyeleti szolgálat rendeléssé változna. Ez azt jelentené, hogy pihenés nélkül kellene dolgozniuk éjjel és nap-, pal, a hétvégi ügyeletes fogorvos pedig két hetet dolgozna egyfolytában, a közbeeső szombaton és vasárnap éjszaka is, pihenőnap nélkül. Ez megengedhetetlen. Ezért kérem a panaszos szíves megértését. Tisztelettel: dr. Varjú Irén városi főorvos, Kaposvár Tisztelt Szerkesztőségi Egedi Ernő — Kaposvár, 48-as ifjúság útja 9. szám alatti lakos — augusztus 8-án megjelent panaszára válaszolva az alábbiakat közöljük. Helyszíni szemlénk során megállapítottuk, hogy a fenti lakóépületek erkélyeinek szegélyei valóban sérültek, de élet- és balesetveszély nem áll fenn. Termelési üzemünk lekötöttsége miatt az erkélyek szegélyeit ebben az évben kijavítani nem tudja, ezért intézkedtünk a sérült szegélyek meglazult részeinek eltávolításáról. Tisztelettel: Németh Gyula ft Kaposvári Ingatlankezelő és Közvetítő Vállalat igazgatója Új népművészeti kiállítás Virágmotívumokkal díszített botok, pipák, karikás ostorok, képkeretek sorakoznak az üveg mögött és a falra erősített zöld posztón. A magyar pásztorművészet remekművei. Átrendezett kiállítással várja látogatóit a csurgói helytörténeti gyűjtemény. A fafaragó pásztorok ötletgazdag munkáival ismerkedhet meg az érdeklődő, végigkísérheti e művészet fejlődését, alakulását. Itt látható a fu- rulyásostor, a kanászgaluska, a birkajelölő, és a jellegzetes, bevarrott ujjú somogyi cifraszűr is. Csurgói pásztorok, Kelecz József, Mónos István, Jankovics Imre kézügyességét dicséri e szép gyűjtemény. Külön figyelmet érdemel a Csurgónagymarton népviseletét bemutató kiállítóterem: az 1890-es évekből származó fekete menyasszonyi ruha, amelyhez tarka» művirág koszorút viselt az ara, az ugyanabból az időből való fehér gyászviselet, a fehérrel hímzett, gazdag díszítésű női, férNegyvenezer fácán Lábodon Nem mennek a vadászhoz kunyerálni Gazdaságosabban töltik az üdítő italt Kirendeltség lett a gyáregységből Kezdődik a szarvasbőgés, és nemsokára megérkeznek a vadászok is a Lábodi Állami Gazdaság vadgazdaságába — hogy trófeás bikára lessenek. De nemcsak a nagyvad okozhat örömet: napközi programként kacsázhatnak is. Az idén nvolcezer vadkacsa nevelkedett a gazdaságban. Ezret már lelőtték, s még jó néhány puskára vár — bár ha őket kérdeznénk, bizonyára azt mondanák: »-vár rá a fene« ... Pecsenyekacsát nem hizlaltak az idén, csak röptetésre nevelték az állatokat. Jól sikerült a fácánnevelés is. A lábodiak kikísérleteztek egy módszert, s ezzel egyre gazdaságosabban dolgoznak. A szabadban levő, gázzal fűtött sátrakban 3—5 százalékra sikerült csökkenteni az elhullást, míg az istállóban tenyésztett állatoknál ez tíz- százalékos, és ott kannábalizmus is könnyebben kitör a fácáncsibék között... Ezerötszáz tojó átlag negyvenegy tojást adott az idén, és több mint negyvenezer csibe kelt ki. Közülük válogatták ki az 1980-as törzsállományt. Harmincezer naposcsibét adtak el; kétezer fácán hathetes korában került ki a vadászterületre. Ezenkívül a megyei vadásztársaságoknak is jut a lábodi gazdaságban nevelt fácánokból. A »-félvadon tartott« szárnyasok gyorsan alkalmazkodnak új környezetükhöz, s ha jól kezelik őket, hamar elvadulnak __Azaz: nem mennek o da a vadászhoz ennivalót kunyerálni — ahogy ez a zártan nevelkedett fácánoknál gyakorta előfordul... Március elsejétől a nagy- kanizsai sörgyár üdítőfejtő ki- rendeltségeként működik a Május 1. utcai szikvízüzem. Önállósították ugyanis a korábbi gyáregység fonyódi, siófoki és kaposvári üzemét, — azért, hogy kirendeltségként hatékonyabban oldják meg a termelési feladatokat. Az egykori gyáregység a kanizsai gyár elképzeléseit hajtotta végre. A termelési feladatok megoldásakor ez nem is volt nehéz, az értékesítési körzethatárok miatt azonban kereskedelmi problémák adódtak, s végül is központi intézkedéssel oldották meg a kérdést. Dávid Lajosné kirendeltség vezető szerint az utóbbi hónapok bebizonyították: a jelenlegi irányítás jobban megfelel az üzemi, napi követelményeknek. A kirendeltség termelési tervét időarányosan teljesítette; a nyári hónapokban három műszakban palackozták az üdítő italt és töltötték a szódásballonokat. Ebben a kis üzemben korábban még nem volt három műszakos munkarend, de sí került megszervezni minden nehézség nélkül. Szeptemberben aztán visszaállnak majd a két műszakra, de ha fogy az üdítő, az egyik műszakot megnyújtják. E szervezeti forma nagy előnye, hogy csali a termelési feladatokra kell ' figyelni: az értékesítés a gyúrj hatáskörébe tartozik, az irá-! nyitó apparátus számának < csökkentése pedig kimutatható költségmegtakarítást hozott. Gázolt« majd továbbhajtott fi- és gyermeköltözetek. A háziszőttes-gyűjtemény a díszítőelemek formavilágának változását kíséri végig: a csíkos, geometrikus, majd rózsamintás díszítés alkalmazását mutatja be, évszázados fejlődésében. Láthatók itt tarka kendők, párta, s az elkészítésükhöz szükséges eszközök: szövőszék, rokka, gúzsaj. Ha az ügyeletes lehetetlen Sok telefont kap az ügyeletes. A tárcsázók többsége segítséget kér; elintézetlen ügy, ilyen-olyan panasz mindig akad. Olvasóink remélik, hogy az újság beavatkozása megindíthatja az ügyintézés elakadt szekerét. Gyakran kérnek tőlünk fölvilágosítást is — vetélkedőre készülve —, vagy tanácsot a nyomasztó családi, munkahelyi gondokra. Segítünk, ha tudunk. Akad azonban néhány telefonáló, akivel nehéz kezdeni valamit. Fölrobbantotla a gázpalackot Majdnem nagyobb szerencsétlenséghez vezetett a 40 éves, jutái Kovacsik László vasúti jegyvizsgáló öngyilkos- sági kísérlete. A férfi ugyanis kilátástalannak vélte a helyzetét, miután felesége és gyermekei elhagyták, s gázzal öngyilkosságot kísérelt meg. Búcsúlevelet írt a szomszédainak, aztán kedden bezárkózott lakásába, maga mellé tette a gázpalackot, majd a kiáramló gázt meggyújtva fölrobbantotta. Délután hat óra előtt pár perccel hallották a szomszédok a hatalmas robbanást. Üvegcserepek, törmelék repült szanaszét, s utána sűrű füst gomolygott kifelé Kovacsik lakásából. Az oda sietők a lángok miatt nem tudtak rögtön bejutni, majd mikor eloltották a tüzet, az udvarra hozták a súlyosan sérült férfit. Ö mondta el, mi történt. Kovacsik László olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy másnap a kórházban meghalt. Az épület, ahol az eset lezajlott, teljesen használhatatlan: a robbanás megemelte a tetőszerkezetet, * megrepedtek a falak is» Súlyos közlekedési baleset történi szerdán délután Kaposváron a Vörös Hadsereg és a Toponári út kereszteződésében : egy még ismeretlen férfi segéd-motorkerékpárjá- i val elütötte a kijelölt gya- ! logátkelőhelyen áthaladó 39 i éves Fillér Júnosné kaposvári lisztmérőt. Az asszony súlyosan megsérült; a motoros megállt, értesítette a mentőket, aztán eltávozott. A rendőrség kéri mindazokat, akik a balesetet látták és felvilágosítást tudnának adni, jelentkezzenek a Kaposvári Járási-Városi Rendőrkapitányság közlekedési alosztályán. (Telefon: 11-300, 336-os mellék) Kaposváron a Kapoli Antal utcában egy álló személy- gépkocsi mögül az úttestre szaladt az ötéves Horváth Gábor, s egy féktávolságon belül érkező autónak rohant Szerencsére csak könnyebben sérült meg. Ádánd és Ságvár között műszaki hiba miatt történt baleset: a 18 éves Sípos Jenő ádándi villanyszerelő motor- kerékpárjának első kereke »-durrdefektet« kapott, s fölborult az úttesten. A fiatalember könnyebben megsérült. Figyelmetlen gyalogos okozott súlyos balesetet Zamár- diban: a Fő utcában egy buszmegállóban körültekintés nélkül, az autóbusz mögül lépett az úttestre a 40 éves Orsós Lászlóné balaton- endrédi pásztor, s egy Pannónia motorkerékpár elütötte. Az asszonynak csak kisebb, hámhorzsolásos sérülései vannak; a motoros, a 46 éves Györgyi József balaton- endrédi traktoros állapota viszont életveszélyes. A’ gyalogos ellen eljárás indul. Tegnap délelőtt Kaposváron a Latinca Sándor utcában ugyancsak más figyelmetlensége miatt szenvedett balesetet egy motoros. A Rippl-Rónai utcából Nysával kihajtó Szigeti Béla kaposvári gépkocsivezető nem adta meg az elsőbbséget a Latinca utcában haladó 35 éves Horváth József művezető segéd-motorkerékpárjának, és összeütköztek: Az első orvosi vizsgálat szerint a motoros súlyosan megsérült. A gépkocsivezető ellen eljárást indítanak: (Képünk e baleset helyszínén készült.) Nemrég egy női hang keresett. Indulatosan panaszolta, hogy az egyik tejboltban fölháborító dolgok történnek: az egyik hosszú hajú elárusító 1 kislány nem köti föl az előírt fehér kendőt, s félő, hogy haja a kimért tejbe, kakaóba hull. Menjünk ki a helyszínre, győződjünk meg róla és marasztaljuk el az illetőt. — Szóvá tette már a boltban? Beírta a panaszkönyvbe? Ugatás a válasz. — Ha megtette, és mégsem változik semmi, talán tudunk az üggyel foglalkozni. A hallgatás záporlő szemrehányássá változott: — Látom, nem tesznek semmit! Nem akarnak. Az újsághoz is hiába fordul az ember. És meglehetősen udvariatlanul lecsapta a kagylót. Hol hibáztam? — töprengtem egy ideig. De nyugodt a lelkiismeretem. Mert az újság — és ügyeletes riportere — nem vállalhatja át a mindennapi dolgok kis személyes felelősségeit. Semmit nem tehet az ettől irtózok helyett. ffe, T. 7AKHA {OKOK Reményteljes vevő — Hajnövesztő szert kérek — mondja egy idősebb úr az illatszerboltban. — Kis vagy nagy üveggel? — kérdezi az eladónő. — Csak kis üveggel... Nem akarom, h-ogy rögtön olyan hajam nőjön, mint egy huligánnak. Ha nem küldilek... A könnyelmű fiú sok pénz elkártyázott. Ekkor levelet küldött a szüleinek, amelyben azt írta, hogy ha azonnal nem kap tőlük 1000 koronát, főbe lövi magát. A szülők azonban nem küldtek semmit. Égy hét múlva újabb levél érkezett a szülőkhöz: — Ha nem külditek azonnal a pénzt, még egyszer főbe lövöm magam. Kissé változott A feleség mondja a férjnek: — El sem tudod képzelni, drágám, milyen az új szomszédunk! Egy órát beszélgettünk a folyosón, és amikor elbúcsúzott, megcsókolta a kezem. Szép, ragyogó szeme van, és az a szép profil! Feltétlenül meg kell őt hívnunk! — Igen, mégpedig azonnal! — válaszol a férj és elsiet. — Hogy tetszik? — Egy kicsit megváltozott. Most kék a szeme, a profilja pedig semmilyen! — mondja a férj! „Micsoda ötlet!” Georg Friedrich Händel, a zseniális muzsikus és zeneszerző aki hol rettentő zsugori, hol pedig igen nagyvonalú volt, időnként meghívta ebédre vagy vacsorára magához zenekarja tagjait. A közös étkezések alatt néha felkiáltott: »Oh, micsoda ötletem támadt!« Ilyenkor mindenki kérte a mestert, hogy rögtön vesse papírra nagyszerű ötletét. A mester minden alkalommal kiment a szobából s csak kis idő múltán tért vissza. Egyszer kissé nyitva maradt mögötte az ajtó, és- az egyik vendége látta, amint Händel egy üveg burgindit tesz az aszalra, s ivott belőle — miközben vendégeit csak olcsó portóival kínálta. SmmgiMéptap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: Paál László Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401 Telefon: 11-510, 11-511. 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár, Pf. 31 7401 Telefon: 11-516, 11-510. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a híiiapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj február 1-től egy hónapra 30 Ft, negyedévre 90 Ft egy évre 360 Ft. Index: 25 967 ISSN 0133—0608 Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaDosvári üzemében Kaposvár. Május 1. u. 101. Felelős vezető: Farkas Béla igazgató. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza I A rendőrség keresi a motorost