Somogyi Néplap, 1979. augusztus (35. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-25 / 198. szám
?ILAG PROLETÁRJAI, EGYESDLJETEKJ Arat 1,20 Pl Somogyi Nénim MSZMP SO M O GY M E GYE I BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXV. évfolyam 198. szám 1979. augusztus 25., szombat A munkoverseny eredményeként Elei degeszük össze a gázvezetéket, növetik az exportot O'abb somogyi vállalatok tettek felajánlást a kongresz- szusi és a felszabadulási ni unka v ersen y ben. Az anyaggal és az energiával való takarékoskodást, a minőség javítását tűzték célul. I* ÖOL AJVEZETEK-EPITO * ÄLLALAT A siófoki Kőolajvezeték-építő Vállalat' ipartelepének nagycsarnokában megtartott munkásgyűlésen a gépészeti főosztály tizennégy szocialista brigádja azt vállalta, hogy a paksi atomerőmű két blokkjának kivitelezésénél összesen húszszázalékos normaóra- megtakarítást érnek eh Az első blokkhoz az év második felében összesen négyezer csóidomot szállítanak. A megtakarítás ebben az esetben 5400 munkaórát jelent, amely 3 millió 620 ezer forint termelési érték előállítására alkalmas. A felajánlások között energia-megtakarítás is szerepel. Vállalták például, hogy acetilén-oxigén helyett pb-oxi- gént használnak. Ez ebben az évben 350 ezer forinttal lesz olcsóbb. A csőszűkítő gépek hűtésének ésszerűbb megoldása révén százezer forint megtakarítását irányozták elő: Rendkívül fontos vállalásuknak az a része is, mely a technológiai fegyelem szigorításával a selejt csökkentését szolgálja. A vállalat II. sz. vezetéképítő fő-építésvezetősége azt tűzte célul, hogy a Kaposvár ellátását is szolgáló, Mezőszantgy örgy—Lengyel tóti között épülő gázvezeték vonalhegesztését szeptember 30- ig befejezik. Ennek érdekében úgy szervezik a munkát, hogy Gyermektalálkozó Szófiában Szófiában pénteken folytatódott az' Unesco égisze alatt rendezett nemzetközi gyermektalálkozó. Ludmilla Zsiv- kova, a BKP KB Politikai Bizottságának tagja,' a Bolgár Kulturális Bizottság elnöke sajtóértekezleten foglalta ösz- sze a nagyszabású rendezvény eddigi eredményeit, a bolgár szervező bizottság jövőbeni terveit. Egyebek között elmondotta, hogy a tervek szerint 1982- ben Bulgáriában megrendezik majd a művészhajlamú gyermekek második nemzetközi Üzemel a gömbvákuum. Két lengyel gömbvákuumos dzsemfózőt állítottak üzembe a Nagyatádi Koii“ zervgyárbait, Napi 40—-50 mázsa a teljesítményüko A lek“ vár forráspontja a vákuumban 60 Celsius fok. Magyar-NDK megbeszélések : Magyar kiállítók a lipcsei őszi vásáron Sajtótájékoztató az NDK nagykövetségén Magyar—NDK megbeszélések folynak Budapesten. Képünkön: Púja Frigyes külügyminiszter (jobbra) pénteken megkezdte tárgyalásait Oskar Fischerrel, az NDK hazánkban tartózkodó külügyminiszterével. (MTI-fotő — Németh Ferenc felv. — Telefotó—KS) Egyre többet sóta! az Orpáras Jó ütemben halad Vlagyimir Ljahov és Valerij Rju- min újra-alkalmazkodása a földi körülményekhez a baj- konuri egészségügyi központban. Az űrrek order páros naponta egyre többet sétál és fokozza az izomerősítő testedzéseket. Miközben az űrhajósok jól megérdemelt pihenőjük első szakaszánál tartanak,' a szakemberek hozzáláttak a 175 napos utazás páratlanul gazdag tudományos eredményeinek összegezéséhez- Mint Ju- rij Kienko, a »Priroda« tudományos-kutató és termelési központ igazgatója elmondta, az űrkutatás történetének eddigi leghosszabb űrrepülése a geológusok, mezőgazdászok, erdészek számára rendkívül sok hasznos információvá' szolgált. holt időben — dekádszünet- ben — szállíthassák egyik munkahelyről a másikra a gépeket. DELTA SZÖVETKEZET A kaposvári Delta Sportáru és Bőrkonfekció Szövetkezet dolgozói a tőkés exporttervük ötszázalékos túlteljesítését irányozták elő. Ezt a termelékenység növelésével kívánják elérni. Azért, hogy a kapacitást jobban kihasználják, átszervezik a technológiai folyamatot is. A számítások szerint ez azzal jár, hogy — változatlan létszám mellett — évente 3-4 százalékkal emelkedik a .termelés. A szabászat dolgozói egy százalékkal csökkentik az anyagfelhasználást. Az energiával való takarékoskodást szolgálja a gépek üresjáratának megszüntetése, az üzemanyagnormánál többet fogyasztó gépkocsikat pedig év végéig kivonják a forgalomból. Az élet- és munkakörülmények javítását szolgáló anyagmozgató intézkedésekkel kívánják elérni a munkaidő kihasználásának fokozását. MARCALT CPtTft SZÖVETKEZET A Marcali Építő és Szakipari Szövetkezet dolgozói azt vállalták, hogy az általuk épített lakásokat minőségi hiba nélkül adják át határidőre. Három százalékkal csökkentik a múlt évihez viszonyítva az energiaköltségeket. Az anyagok szakszerű kezelésével a selejtből származó veszteséget csökkentik, ezzel két százalékkal kevesebb anyagot használnak fel a tervezettnél Szerepel a vállalásuk között a gépi berendezések kihasználásának növelése, a hatékonyság fokozása is. korszerű textil- és konfekció- ipari gépeit, a Hungarotex által exportált konfekciótermékeket és textilanyagokat, amelyeknek mintegy 40 százaléka új termék. Először láthatják Lipcsében az Országos Oktatási Központ videomagnóé oktatástéelmikai berendezéseit, és sokféle iskolai szemléltető eszközét. Az idén is nagyszabású bemutatót rendez a magyar élelmiszeripar a vegyipar, a gyógyszeripar, s a kü.önböző gyógyászati berendezéseket, háztartási fel szerzéseket gyártó iparunk is. A két- és többoldalú kapóst latok fejlesztése érdekében több külkereskedelmi vállalatunk külön irodát nyit a vásáron s ezúttal is berendezik a magyar kereskedelmi központot, ahol az együttműködés bővítésének, újabb kapcsolatok felvételének lehetőségeiről tájékoztatják a külföldi partnereket. Vizsgálják a fűtőberendezéseket 170 külföldi szakember jött e! Gáz- és kőolajipari konferencia Pécsen A Fővárosi Kéményseprő- és Tüzeléstechnikai Szolgáltató Vállalat végzi Budapest fűtőberendezéseinek beszabályozását, karbantartását és vizsgálatét. Munkájukkal növelik a földgázzal, olajjal, szilárd tűz Műanyaggal működő fűtőberendezések hatásfokát, így jelentős energiát takaríthatnak meg a főváros lakói. A képen: A kazán külső burkolatá- j ik hőmérséklet mérése. (MTI-fotó — Tóth Gyula felv. — KS) A Pécsi Orvostudományi Egyetem aulájában ■ megnyílt tegnap az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület kőolaj-, földgáz- és víz- szakosztáiyának 17. vándorgyűlése, amelynek célja, hogy fórumot biztosítson a több mint tizenötezer embert foglalkoztató kőolaj bányászat, valamint vízbányászati területén elért tudományos, kutatási és termelési eredmények összefoglalására, bemutatására. E témák fontosságát, időszerűségét bizonyítja a nagy érdeklődés. A három napos vándorgyűlésnek hatszáz hazai résztvevője van, 170 szakember pedig az Egyesült Államokból, Angliából, Ausztriából, Csehszlovákiából, Franciaországból, Görögországból, Hollandiából, Irakból, Jugoszláviából, Lengyelországból, Líbiából, az NDK-ból, az NSZK-ból, Olaszországból, Svájcból és a Szovjetunióból érkezett a tudományos tanács- kozésra. Zsengellér István nehézipari miniszterhelyettes bevezető e’őadásábam a kőolaj és földgázipar időszerű kérdéseivel foglalkozott. Utalt arra, hogy a szénhidrogén világniaci árának nagymértékű növekedésé a népgazdaság fizetési mérlegét súlyosan terheli. vontos tehát e kiadások csökkentése. A hazai szénhidrogénbá- nyászat szerepéről elmondta, hogy az ország kőolaj szükségletének változatlanul több mint 20 százalékát, a földgáz szükségletünknek pedig több mint 80 százalékát fedezi a VI. ötéves tervben is: a következő évek kiemelt feladatai közé sorolta az eredményes kutatást. A rendelkezésre álló korszerű eszközök jobb kihasználása érdekében . például szélesítik a külföldi munkavállalási lehetőségeket, amelyek a szakemberek ismereteinek, látókörének, együttműködési készségének fejlődését eredményezik. Felhívta a figyelmet, hogy a szakemberek tanulmányozzák a hazai földgáz értéke- - sebb alkotóelemeinek gazdaságos kitermelését, fordítsanak gondot a szállítórendszerek jobb kihasználására. A vándorgyűlés ezután négy szekcióban folytatta munkáját. A három nap alatt 121 előadás hangzik el, s ezek közül harmincötöt külföldi szakemberek tartanak. . A vándorgyűlés alkalmából kiállítás nyílt a helyszínen, ahol a hazai és külföldi olajipar legújabb termékeit, korszerű eszközeit mutatják be. Kereken 50 ország több mint 6090 kiállítója vonultatja fel legkorszerűbb termékeit a szeptember 2-án megnyíló lipcsei őszi vásáron — jelentette be pénteken a Német Demokratikus Köztársaság nagykövetségén tartott sajtótájékoztatóján Kurt Meinhard t, a nagykövetség kereskedelmi attaséja. Száz országból mintegy 300 ezer kereskedelmi, és ipari szakembert, egyéb látogatót várnak Lipcsébe, amelynek nagy nemzetközi seregszemléjét az NDK fennállásának és a KGST alapításának 30. év- ’ fordulója jegyébén rendezik. A lipcsei vásárok harminc éves mérlege szerint eddig több mint 2Ö millió szakember tekintette meg a nemzetkösd. bemutatót. A kelet—nyugati kereskedelem hagyományos központjának tekinthető őszi vásáron I a beruházási javak ezákcso-1 portjában több mint 20 or-1 szág mutatja be vegyipari ter- I mékeit, gépeit, műanyagfeldolgozó berendezéseit, 20 ország állít ki textilipari gépeket, 15 pedig közúti járműveket. Fogyasztási cikkeket 40 ország Kiállítói mutatnak be s közülük 35 országból élelmiszert feet, 30 országból textil: át és ruhaipari termékeket. Magyarország is hagyományos kiállító a lipcsei vásáron. Amint Szántó Attila á lipcsei magyar kiállítás igazgatója elmondotta, ezúttal 2809 négyzetméter kiállítási területen 28 magyar vállalat vonultatja fel legkorszerűbb termékeit. A legnagyobb magyar kiállító, a Mogürt, amely bemutatja az Ikarus új típusú vároGi és különleges tárgyaié termes autóbuszát. Kiállítják a vásáron az NDK nak szállított 25 ezredik Ikarus autóbuszt, amelyet a vásár után adnak át NDK-bel' partnereiknek. Nagy érdeklődéssel várják a partnerek n Csepel Vas- és Fémművek Tröszt Pannónia Vállalatának