Somogyi Néplap, 1979. július (35. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-01 / 152. szám

G

ye rmekkonom világra csodálkozása Petőfi zsenijének szaímyröppenéseit próbálta megragadni, a János vitéz bizsergeüően izgalmas meséje a romantikus lélek minden mohóságát kielégítette. Az if jókor/kalandkereső irgalmát Jókai csillapította, de a földnehéz-süagú igazság és valóságVMóriczi epikája révén vált esziétikaii élménnyé, kitapintható realizmussá. Ügy éreztem, s szülőfalum nehezen békélő, oldódó parasztjait emelte novelláiba, regénybe az áró.

Száz éve született a XX. századi"1 magyar epika legjelesebb mestere, Móricz Zsig- mond, aaon a napon, amikor a néphit szerint — megszakad a búza gyökere, Péter- Pálikor, bár a tiszacsécsei anyakönyvi beírás szerint július 2-a e jeles nap.

Ha felütjük a szülők házasságát dokumentáló könyvet, valami furcsát olvashatunk benne. Pallwghy József református tiszbeletes, úr árván maradt leányát : szemelte ki a hatfholrias ' paraszt, Móricz Bálint, vagy az özvegyen maradt Nyilas Katalin érezte a dolgos kéz hiányát? Micsoda szentségtörésnek .számított ez a múlt század harmadik negyedének végén. Rózsa Sándor vakmerőségével rokonították. A népmesék kitaszított szegénylegénye elindult, hogy hátára vegye a királylányt, és csak vitte és vitte, amíg egy szegényes házacska elé nem ért.

A nagy író is a »két pólus« elméletre építette föl élete regényét Ehhez tudnunk kell, hogy a »két pólus« az apai és az anyai ág farkasszemet néző két háza a Szatmár megyei, alig 300 lelkes Tiszacsécse egyetlen utcáján,

»Két pólus volt ez a két

ház — írta Móricz az Életem regényében —, lakóinak eredete és természeti alkata szerint is. A Móriczok a mélységből emelkedtek fel odáig, hogy a napnyugati portán a falu irányadó szintjéig feljutottak. A Pal- laghyak a magasból ereszkedtek egyre jobban le, míg végre odáig süllyedtek, hogy nívójuk már beolvadni látszott a keleti telken, a falu szürkeségébe.« »A két pólus között szikra pattant, s lettem én. Csupa szimbólum. Anyám háza a keleti: ez a fészek az eredet, az ex Oriente lux. Apámé a nyugati, a jövő, a kultúra iránya.«

Az örökség sem akármilyen. »Az Istentől se félj, a Móricz Bálint fia vagy.« így szól az apai testamentum. Az élet is ezt példáz- zá: fittyet hányt az írott és íratlan konvencióknak, az ismeretlen csodákat termő és nagy álmokat rútul megcsúfoló világnak. A legnagyobbra tört, a legmesszebbre akart látni.

M

em nehéz felismerni hőseiben azt a céltudatos karaktert, amelyet apjából a Túri Daniban, Avar janiban, Rózsa Sándorban és másokban »épít« tovább a halhatatlanságnak,

A tiszacsécsei »tündérsziget" úgy szállt el, mint egy szerelmes sóhaj. Priigy a kínok, megaláztatások pokoljárása. A Judit és Eszter és a Tragédia Kis Jánosa is ebből a talajból nőtt ki.

A »kis gyönge testű, szív- oajos, szépség nélküli hamu- szemeiben — ahogy az író emlékezik anyjáról — fanatikus tűz égett, prédikátor őseinek akarata, s ősanyáinak mágnás gőgje... olyan volt... mintha a csipkebokorban égő tűz lett volna...«

Debrecen történelmét sugárzó szelleme, Sárospatak kurucságot mozgósító milliő- je, a Légy jó mindhalálig-ot termő megaláztatása után érkezett meg a Pallagi Gyula igazgatta — anyai nagybátyja — kisújszállási gimnáziumba, ahol ha némi dorgálásra is, de leérettségizett. A Forr a bor Nyilas Mihálya adhat eligazító képet Kisújszállásról, a függetlenségi vágy hogy megy át gőgbe és kisvárosi provincializmusba, de itt gyűjti az élményt a húszas évek dzsentri témájú regényeihez

is; a Ki világos klvirradtig és az Űri muri erről a tájról sarjadt.

A gimnázium után a »lé- lekvergődés« éved jöttek: \be- lecsipíient a teológiába, a jogba, de nem szerencsésebb a bölcsészettel sem.

Pontosan a századforduló évében érkezett Budapestre, Kodállyal azonos időben. Mintha mindig parázsra ülne. Az első évek buktatóiban

Á házasság szelíd és egyre göcsörtösebb kapaszkodóit — Holies Eugéniával, a Felvidékről Pestre csöppent tanítónővel — átszivárogtatta nem egy hősébe, nem nehéz egyeztetnünk Károlyi Zsuzsannával, Takács Erzsivel, Linával és még legalább félszáz nővel. »Megszüntettem az ő mélyen érzelmes, becsületes, gyöngéd jó hangulatait — Írja Móricz —, ridegSzáz éve szüleien Móricz Zsigmond

nem töri nyakát. Visszakí- vánkoziik Szatmárba, kutatja a süllyedni kívánkozó világot, amelyet megőriz a gyermeki emlékezet.

»Bölcs világ ez, a legma- gyarabb világa a világnak. Itt az emberek nem hazudnak akarattal, ha keserű a szájuk, köpnék, ha viszket a tenyerük, ütnek, s ma őraj- tuk múlik, ha az életről nem rángatódik le minden komédia rongy... — írta Ady Endre 1909-ben a Hét krajcár novelláiról.

»Mai gondolkodásunkat Ady mellett leginkább Móricz alakította — olvashatjuk Czine Mihály remek esszéjében. — Ady Endre, Bartók Béla, Kodály Zoltán és Medgyessy Ferenc nevével együtt őrzi majd Móricz Zsigmondot a jövendő magyarság tudata. Móricz művészete — ismeretes — a ma,gyár ugar elleni küzdelem talaján nőtt naggyá írói hangját akkor találta meg, amikor — részint Ady példáján — felismerte, hogy a magyar társadalom sebeinek, az emberek szenvedéseinek és derékbatörésének a legnagyobb oka a félfeudalizmus továbbélése...«

Kortársai közül alig találunk olyan írót, mint őt, a »valóság szerelmesét«, aki annyit járta volna az ország útjait — ezt példázza a Gyalogolni jó riportkönyve —, aki olyan valóságközeli kapcsolatba került a faluval, de nem hagyta ki a kunsági és felvidéki kisvárosokat sem. Az Erdély regénytriológia anyagához nem elégedett meg a régi okmányokkal ha, Erdélyt járta, mindenütt Bethlen Gábor korát vallatta.

gé, keménnyé kovácsoltam— Márvány volt, puha felületek, s halk színek, fények rajta, és ón zordon bronzba öntöttem, sőt kovácsolt vassá mintáztam...«

Móricz tudott égni, valami iszonyatos tűz emésztette, az egész nemzet sorsát szerette volna gondjainak kimeríthetetlen zsákjába gyűrni. Tudta, a magyarságot csak valami robbanásszerű demokratikus átalakulás mentheti meg. Ez a fölismerés mondatta ki a világháború legjobban megrajzolt pokoljárását a Szegény emberekben. A Tanácsköztársaság idején felizzik a parázs, mindent szeretne látni, mindent újról tudósítani. A somogyi termelőszövetkezetek megalakulását a legnagyobb eredmények közé sorolta. Az álomszerű valóság után depressziós magány, befelé fordulás következett. Erdély történelmi hegyvonulatait járja be, határozott ítélettel analizál. Hatalmas vállalkozás. Csaknem két évtizedes búvárkodás előzi meg a márvány szépségű regénytri- ológiát.

Mikszáth, Bródy, Kaffka, Krúdy után lehet-e érdemben még szólni a dzsentri habitusáról? Móricz példázza, igen. Nincs fricska, ösz- szekacsintás, parolázás. Eszeveszett orgia, tánc, kegyetlen zene, pisztolydörrenés kíséri a dzsentrik pusztuló, süllyedő világát. ítélkezik a gerinctelen tartásról, talajvesztésről, a múltba hullt réteg lassú haláltáncáról.

1929-ben a Nyugat szerkesztőjének hívják, megkezdődik egy több mint három évig tartó harc Babitsosai. Kegyetlen csata kiadókkal,

színházi direktorokkal, a szépséges Simányi Máriával, az ünnepelt színésznőivel, a második feleséggel. Kínlódás az újból és újból ágyba parancsoló betegséggel. Birkózás a leányfalui kerttel.

Móricz nem ismerte az alkudozást, sem az élettel, családdal, a legszentebbel, az irodalommal, amivel nemcsak a politikát, a morált hirdeti, éppúgy, ahogy Ady, magát a nemzet lelkiismeretének tekinti. Ez fáj a hatalmasoknak a legjobban, megbocsáthatatlanul.

Hősei is vívódó emberek, eljuttatja őket a döntésig, ebből adódik írásainak belső f elindul tsága, líraiságának izzása. A »valódi világot« járja. a csatavesztett ember megalkuvásait, a faltörő kosok ráeszméléseit érezteti, de mindenütt forró a talaj. Az ő írásaiban is fel-feltűnik a csend, de ez nem azt jelenti, eldőlt a párbaj, az élet különböző színterein folyik az erőgyűjtés.

Nyugat-Európában a század első felében hátat for- 1 dítanak a realizmusnak, Móricz sem marad érzéketlen: az első írói szakaszában a naturalizmus — Sárarany, Isten háta mögött, Tragédia —, az impresszionizmus és az expresszionizmus — A fáklya — követhető a legszembetűnőbben nyomon. Ö az, aki a klasszikus veretű novellatípust újrafogalmazta, de a regényeiben megmaradt a realizmus útján a második és harmadik írói szakaszában.

Élete végén Szabó Páltól átvette a Kelet Népe című folyóiratot, amelyet haláláig szerkesztett. Talán a sors iróniája, hogy azon a napon halt meg — 1942. szeptember 4-én, — amikor először bombázták Budapestet.

Móricz stílusának modernsége nem ritkán polémiát váltott ki, egyben azonban biztosak lehetünk : klasszikus művészetével, élete eokgyökerű példájával utat mutat a jövő nemzedékeinek is.

T

isztelegjünk Móricz nagysága előtt születésének centenáriumán a rokontörzsű barát, Ady Endre hozzá írt -óraival: »S ha a Lehetetlent nem tudtuk lebírni / Volt egy szent szándékunk: gyönyörűket írni.«

Radics Károly

Portrét rajzolt a költő

Kétszeresen kedves ez a

tolira jz nekem. Egyrészt azért, mert Móricz Zsigmondot ábrázolja, aki nekem — az olvasónak — sok szép percet szerzett, olykor-olykor katartikusakat is. Már gyerekkoromban, amikor a Légy jó mindhalálig című regényét olvastam, s — tudva, hogy »felnőtteknek szól«

— az Űri murit, a Betyárt, az Erdély-trilógiát szinte lopva, a rossz lelkiismeret gyönyörűségével. Mert ez a kettős érzelem mindig egyszerre hat ilyenkor az emberben, s nem semlegesítve egymást, hanem gomolyogva eggyé lényegülten.

Mondom; egyrészt azért kedvelem ezt a portrét, mert sajátommá vált — amennyire író—olvasó viszonylatban ez lehetséges — a portré »modelljének« világa. Másrészt a rajz készítőjének személye kedves nekem. S annak rövid története van, ahogy a rajz hozzám került ...

Tíz évvel ezelőtt bevetett a sors a pesti irodalmi lap szerkesztőségébe. Lázár Ervin kaposvári véletlen-látogatását viszonoztam. Ö akkor éppen a szóban forgó lapnál dolgozott, ha emlékezetem nem csal: technikai szerkesztőként. A »hét mérföldes csizmával« lépni szükségtelen méretű szobában festői látványként tornyosultak rajzok, kéziratok. Egy fiatal

— azóta több kiállításon nevet szerzett képzőművésznő

— várt a rajzok, grafikák szerkesztőjére. Beszélgettünk Lázár Ervinnel, én nézegettem a rajzokat; köztük több, egy kéztől származó Móriczportrét. »Tetszik?« — kérdezte Lázár Ervin. »Tetszik ...« — ez volt a valóság.

Nagy László, a költő rajzolta — árulta el íróismerősöm. Nagy László, aki akkor éppen képszerkesztője volt az irodalmi hetilapnak, s rá várt éppen az a fiatal képzőművésznő, Benyó Ildikó. »Ha tényleg tetszik, a tied lehet az egyik vázlat — volt nagylelkű Lázár Ervin. — De azért ne lobogtasd majd, ha viszed ...«

Borús idő volt aznap — Medárd után voltunk jócskán —, esernyőt is vittem magammal. Annak a tokjában »csempésztem ki« a tolira jz.ot. Őrzöm ma is, különös gonddal.

Bizony mondom, Móricz Zsigmond tán éppen Nagy Lászlóval ballagdál amaz égi mezőn...

I.eskó László

Móricz Zsigmond

ICIRI-PiCIRI

Ajaj, hol volt Hol nem...

Volt egyszer egy

Iciri

Piciri

Házacska;

Ott lakott egy iciri Piciri kis macska. Volt annak két iciri Piciri kis ökre, Rákaptak egy iciri Piciri kis tökre. Csizmát húz az iciri Piciri kis macska. Hová lett az iciri Piciri barmocska: Bejárja az iciri Piciri kis erdőt

S nem leli az iciri Piciri tekergőt. Bejárja az iciri Piciri kaszálót,

S nem látja az iciri Piciri kószálót. Rátalál egy iciri Piciri kis tökre, Bánatában iciri Picirit meglökte. Felfordult az iciri Piciri tököcske, Benne a két iciri Piciri ökröcske. Megörült két iciri Piciri ökrének:

Vége van az iciri Piciri mesének!

Móricz Zsigmond

sr

Életem regénye

Ahogy az országút végigfolyik a községen, a falu két végén, mielőtt tovább menne, kanyarodót tesz, itt jobbról fut be, ott balról megy tovább. Mindkét helyen adódik egy-egy kis telek, mely így háromszög formájában szembe kerül a főúttá, s ha a fatornyos templom ott nem állana a kis falu közepén, szemezhetnének is egymással. Mind a két telket egy-egy sikátor még különállóvá határolja, s a kis családi ház, mely a többi parasztháztól -'emigen különbözik, így valósággal zárókőszerűen ékelődik. Vagy boldog szigetül.

Ez a két ház már kisdiák koromban feltűnt nekem különös fekvésével, s a debreceni kollégiumban megindított diákfantáziával és szépen fejlődő egocentrikus világrend-építéssel, kivételes szerepet szántam nekik. A két ház ugyanis a szüleim háza. Az egyik az apám. a Móricz Bálint öröksége volt, a másik édesanyámé, a Pallaghy Erzsébeté.

. Kei; pólus, mondtam már nagyon régen, s ebből a poláris helyzetből következtettem ki az egész házasságot szüleim között.

A két pólus között szikra pattant, s lettem én.

Csupa szimbólum. Anyám háza a keleti: ez a fészek, az eredet, az ex Oriente lux. Apámé a nyugati, a jövő, a kultúra iránya... S mennyire meghatott, hogy mikor később visszakerültem a faluba, r .onnan hatéves még nem voltam, mikor elvittek, mint nagyobbacska diák meglelke- sülten vettem .tudomásul, hogy az apám házából lett a község iskolája, s az édes- anyámékéból a községháza,

őseim két hajléka a község szolgálatában,

Két pólus volt ez a két ház, lakóinak eredete és természeti alkata szerint is.

A Móriczok a mélységből emelkedtek fel odáig, hogy a napnyugati portán a falu irányadó szintjéig feljuthattak. A Pallaghyak a magasból ereszkedtek egyre jobban le, míg végre odáig süllyedtek, hogy nívójuk már beleolvadni látszott a keleti telken, a falu szürkeségébe. S akkor jött a két pólus közötti érintkezés, mely az apám energiáját arra használta, hogy felrobbantsa a Pallaghy csoportot, s a szélrózsa minden irányába dobja szét őket, hogy aztán az a fertőzés, amit viszont ő kapott a Pallaghy-pólustól, az ő falubeli életét is megszüntesse, s explodált a Móricz-sors is, hogy kirepüljön a család a világba. Hogy a kis falu tovább élhesse zavartalan, mozdíthatatlan örökös parasztéletét.

* * •

Dédapám, Nagyváradi Nyilas József, a csécsi pap, akinek minden baja abból származott, hogy feleségének anyja, nagyanyja bárókisasz- szony volt — két gyereket felejtett itt a kis faluban. Mint a vízbe hullott kő, egyre mélyebbre süllyedt, úgy látszott, valami fizikai törvény pa- »nncsolja, hogy az ő ivadékai így hanyatlanak egyre alább.

ö maga bizonyos emelkedő ívet írt le, mert ha Csécse mégolyán kicsi falu is, az ő pap apja még ennél is kisebb helyen fungált. Rakaca- szend a Bükkben lévitaság volt. Tehetséges fiatalembernek kellett lennie, hogy káp- lánságból azonnal a megye legnagyobb falusi papságába, a porcsalmaiba választották be. Szép, szokatlanul magas, legalább öles magas férfi volt, sportember, s a környék egyik legtekintélyesebb, ezerholdas földbirtokos családjában egy árva lányra vetette szemét, akit harcok után feleségül is vett, s aki miatt kellett elmennie nemsokára Csecsére.

Ennek a feleségnek, Kis- doboronyi Isaák Erzsébetnek két gyermeke maradt itt. Az idősebbik Katalin, a kisebb István.'

S ekkor, a szülők halála után. István paraszt, ha a falu legnagyobb gazdája is, és Katalin egy árva özvegy pap- né, akinek a lányát egy ötholdas kis legény választotta ki párul.

így szegezódött szembe a két pólus.

I.jv kell érteni, hogy a Mó- riczok az ismeretlen magyar néptenger mélyéből emelkedtek felfelé, míg a papné ivadékai az ismeretlen magyar feudális magasságokból hullottak egyre lejjebb, mint a meteortörmelék.

E pillanatban a falu volt az olvasztó kemence. Az alföldi kis magyar falu, mely a jobbágyság törvényes sorsából kiszabadulva, ma a jelentkező új korszellemben úgy halad még, mint a bolygó, megszabott pályáján, de éppen ez a két egymástól oly rendkívüli távolságból szembe került különös, parányi és elcsillanó kis lény azt a roppant és megrendítő magyar sorsot képviselte, amely a jövő generációkban az egész magyarság sorsát mutatja.

Ott a kis legény, aki termetre a legkisebb a faluban, s indulatra és ambícióra a legnagyobb. Ott a kislány, aki oly tehetetlen, mint egy pihés gaiamb és semmit se akar, semmire sem vár. S míg az árva legény úgy él, nő és cselekszik, mintha ő volna a fajtájának egyetlen képviselője, mit sem tudva múltakról, elődökről, ősökről, addig a kislánynak a báró Bánhidy, báró Bánffy anyáiról szól minden emlék és várton várja a maga királyfiát.

Aki megérkezik a falu túlsó végéről a parasztlegény képében.

S ez nem is olyan egyszerű dolog, ahogy ma már az ember, a tények után elfogadja.

Közben van ugyanis a -agy szűrő, az olvasztó, a nivelláló falu.

A falu élete döbbenetesen megszabott síneken halad. Az egyenlő telkek, az egyenlő munka, az egyenlő életmód, teljesen és végzetesep, s megváltozhatatlanul égyen- lővé teszi az életeket.

A falusi ember köteles azzá válni, amivé a falu lelke öt eredetileg elrendeli. Akinek öt holdja van, az ötholdas marad örökre, s viszonya az ötvenholdassal életük egész folyamán nem változik. Tegeződnek, de István bátyám, Áron bátyám, s mindenik pontosan tudja: hol az ő helye, s hogy mit kell neki enni. Az utolsó lépésig meg van neki szabva, sokkal jobban, mint a spanyol etikettben, hogy mi a sorrend a falu emberei között, s egész pontosan,-.. mmra le van mérve a közerkölcs által, hogy kinek mit, mennyit s milyet szabad, sőt kell, fogyasztania. Mikor a gazdalegény fagyos szalonnát vág a padláson, a zsellérfiú főtt kukoricát eszik marékből. A falu életének energiakészlete elsősorban arra fordítódik, hogy a bolygók egymás között a távolságot pontosan betartsák. S úgy van eleve elrendelve, hogy senki soha többre ne vihesse s lehetőleg senki le ne szállítsa azt a pályaívet, amit örökölt s mindenki megtartsa az apai pályát. A napszámos bére nem az elvégzett munka, nem az elért haszon szerint van megszabva, hanem aszerint, hogv csak éppen nívón, tehát életben maradjon a munkás is, meg a munkaadó is.

* * *

Az apám mint fiatal legény, egyáltalán semmi hajlandóságot nem mutatott arra, hogy ebbe a faluközösségbe beilleszkedjék, s ennek a faluparancsnak alávesse magát.

RÉSZLETEK