Somogyi Néplap, 1979. július (35. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-29 / 176. szám
Tengerre néző szoba Lengyel filmnapok Balafonföldváron Ä íengyel nemzet! ünnep, felszabadulásuk évfordulójának tiszteletére lengyel film- napokat rendezett a Somogy megyei Moziüzemi Vállalat a balatonföldvári reprezentatív, fedett kerbmoziban. Jerzy Hoffman A leprás nő, illetve Janusz Zaorski A tengerre néző szoba című alkotását vetítették. Pénteken kedves vendégei voltak a rendezvénynek: megérkezett Janusz Zaorski rendező, filmjének egyik szereplője, Marek Bargielowski, és a Kino című szaklap főszerkesztője, Janusz Szhvara. Dombóvári László, a somogyi* mozivállalat igazgatója őket és a közönséget köszöntötte a vetítés előtt, méltatva az esemény jelentőségét, illetve a lengyel filmművészetet Zaorski filmje, A tengerre néző szoba úgynevezett pszichológiai mű. Egy fiatalember — az arcát egyszer sem pillantjuk meg — kiáll egy magas gdanski toronyház legfelső emeletének ablakába, hogy öngyilkosságot kövessen el. Ugrással fenyegetőzik, amikor a nagyvállalatnál dolgozók közeledni akarnak hozzá. Az utcán percek alatt óriási tömeg verődik ösz- sze: együttérző, riadt emberek, de szenzációhajhász kibicek is. Intézkedne a kaszkadőr, a szakszervezeti bizalmi, a művezető; a rendőrség elhozatja a vélt menyasszonyt, a fiú vélt szüleit. Mindenki megpróbál segíteni a maga módján. S ezek a módszerek a legkülönbözőbbek: az utolsó kenet feladását és vigaszt hozó pap kísérletétől a fal védő szövegét idéző, műmosolyos szakszervezeti bizalmi ajánlatáig. Jannsz Zaorski Marek Bargielowski Már az első óráktól jelen van egy nyugdíjba küldött pszichiáter professzor, akii a lengyelek Gábor Miklósa Gustáv Holu- bek játszik most is megnyerőén. Az események rendőrségi irányítója — vendégünk, Marek Bargielowski — azonban egy nemzedékbeli fiatal pszichiátert is meghív. Az idősebb és a fiatalabb lélekgyógyász két utat képvisel; két embertípust Tehát Zaorski filmjében nem az öngyilkosságra készülő ember konfliktusa a cselekmény központja, hanem a társadalmi reakció, melyet különféle embertípusokból vált ki a tett. Ez világlott ki abból a beszélgetésből is, melyet a közönség folytathatott a lengyel vendégekkel. Torma Károly, a moziüzemi vállalat helyettes vezetője köszöntötte az ankét résztvevőit, és bemutatta dr. Veress József filmesztétát, aki a beszélgetést nemcsak vezette, de rögtönzött előadásával a lengyel filmgyártás egészében ki is jelölte a látott mű helyét A baráti ország film- művészete — mondta — két jellemző vonást mutat: a helytállás, a hősiesség kérdését tárgyalta sok alkotással, választ keresve a hogyan éljünk kérdésére, s szintén jellemzője a folytonos törekvés a megújulásra. Kérdésekre válaszolva Janusz Zaorski beszélt munkásságáról : Magyarországon ez az első bemutatott filmje, de Előleg címmel már forgatott Janusz Szhvara játékfilmet, és Lengyelországban tévés műveket is rendezett A tengerre néző szoba két éve készült el, azóta egy magyarul is megjelent regényből, a Partita szekeredre címűből forgatott filmet. Most látott munkája a locarnói fesztiválon ezüst díjat, illetve a kritikusok díját érdemelte ki. A rendező elmondta, hogy kérdéseket igyekezett megfogalmazni e munkájával: mennyire avatkozhat a társadalom az ember életébe, hol a határ, ahol meg kell állnunk a próbálkozásban, mit jelent segíteni máson stb. Hat évvel ezelőtt volt tanúja egy hasonló esetnek, amikor egy fiatalember a varsói tudományegyetem tetejéről készült leugrani. Zaorski később megkereste őt is, a pszichológusokat, a rendőröket is — így készült el a forgatókönyv. Marek Bargielowski, akit bűnügyi filmekben, tévéjátékokban is láthatott a magyar néző, szintén kapott kérdést, elsősorban az általa alakított figurákról. A rokonszenves színész válaszából megtudtuk, hogy noha nem értett egyet a figurával, mégis úgy szerette volna megoldani, hogy az intellektusában egyenlő legyen a két pszichiáterrel. Janusz Szhvara, a Kino főszerkesztője a film lengyel fogadtatásáról beszélt A kritikai megközelítés a lengyel sajtóban épp olyan széles skálájú lehetett — ez derült ki szavaiból —, mint a földvári ankéton. A lengyel filmnapok sikert hoztak a lengyel film számára. Leskő László 17. Kis András bizony legszívesebben maga is elaludt volna. Akár így, ahogy volt fél fenékkel az ágy szélén ülve. fejét előre a párnára hajtva, ujját könnyen az Aranka uj- jaiba akasztva, hogy köztük az áram meg ne szakadjon. De hát ez, persze, nem megy. Egy idő múlva aztán úgy érezte Aranka lélegzetéről, hogy alszik, hogy elaludt Akkor megpróbált elmozdulni. Gondolta, vackol magának valahol, talán a kanapéra, vagy ha csak az ágy mellé is a földre, s úgy alszik egyet, ruhástul. De ahogy egy kicsit is moccant. Aranka ujjai megkapaszkodtak az ujjábán; nem engedte el. Aludt pedig, de álmában is vigyázott rá, hogy el ne szökjön. Később, óvatos ajtőmyikor- gással bejött a bába, megnézte őket. Egy kicsit furcsállotta, hogy az asszonyka elaludt. Hogyhogy nem jönnék a fájások? Motyogott csak magában, nem szólt, s lejjebb csavarta a petróleumlámpát. — Valami nem jől van? — kérdezte suttogva András. Csak azt hittem, hogy hamarabb fog menni. — Semmi, fiam,' semmi. — És baj, hogy.;.? — Nem, nem baj, dehogy baj, nem kell nyugtalankodni.;; De meddig akar maga itt maradni, fiam? — Hát én, ugye.;; — De aztán megfelelő szavak híján inkább csak a kezét mutatta, az alvó asszony ráfanódott ujjaival. Most, hogy egy kicsit megmozdult, azok az ujjak megint még szorosabban fogták, — Szegénykém — mondta a bába. Odavitt neki egy széket. — Próbáljon erre átülni, úgy pihenni, hunyni egy kicsit. A kezét meg otthogyja. Aztán teregetett magának valami pokrócfélét a kanapéra, s odatelepedett. Háttal fordult a lámpának, fenékkel kifelé. — Ha nyöszörög, csak szóljon! — Igen, hogyne.:: — bólintott András. Hogyisrie szólnék, gondolta; nem is én fogom a szülést levezetni. — Tud Így egy kicsit pihenni? — kérdezte még a bába. — Fejjel lefele is tudok. Három évig voltam a fronton. 0 Somogyi Néplap S tudott is. A j szék karjára tette a karját, ráhajtotta a fejét, s aludt. Még álmodott is. A másik keze meg közben mindvégig ott volt a párnán; Aranka nem engedte el egy pillanatra sem. Valamikor egyszer aztán arra ébredt, hogy Aranka erősen morzsolgatja, nyomorgat- ja az ujjait Nyögdécselt is halkan, de csak úgy félálomban. András tétovázott, hogy olyan-e ez xnár. amikor bzóínia kell a bábának, vagy még várjon vele egy kicsit Ám a bába már jött is. — Van egy kis tea odakészítve egy vasbögrében, menjen, langyosítsa meg egy kicsit! El kellett hűznia a kezét. Aranka utánakapott, felébredt — Jajistenem;:: András?l — Itt vagyok. Itt Megyék, hozok neked egy kis teát Érte nyúlt, megragadta megint a kezét — Nem kell tea, semmi sem kell. El ne menj innen! A bába kétoldalt a hóna alá dugta a kezét, úgy melengette az ujjait mielőtt benyúlt volna a takaró alá. Vigyázott, hogy ne emelje meg a takarót; óvatosan matatott Aranka hasa, dereka körül. — Fáj-e kislányom? — Fáj ám, fáj bizony — mondta halkat Aranka. — De nem annyira, mint nappal fájt — Hallod-e, lányom, nagyon megpihentél! Fájhatna már egy kicsit erősebben is. — Mit csináljak, hogy jobban fájjon? — Semmit gyermekem. Azazhogy még most semmit. Csak tartogasd az erődet. Majd csak ha én mondom, akkor kezdd szorítani, de akkor aztán nagyon! András szisszent fel, — Na; mi az? — Semmi, csak énnékem már fáj. — Jaj, én voltam? — nézett fel rá különös, kínlódó mosolyával Aranka. De azért most sem engedte el a csuklóját; csak igyekezett úgy fogni, hogy a körmét azért ne nagyon mélyessze bele. — Na jó, hozok akkor én egy-kia teái _. Vakolókanál a diplomatatáskában Tament n nap, táskájába tevén ügyeit-gondjait...« Bizonyos, hogy Majakovszkij ma úgy kezdené a versét: Elment a nap, az emberek táskájukba teszik ügyeiket-gond - jaikat. « Egy negyvenöt éves vezető panaszolta el a múltkor: — Idebent a hivatalban nincs egy perc nyugalom sem. Jönnek, akik előre bejelentkeztek, jönnek, akik éppen erre járnak, s valami dolguk van. Szüntelenül cseng a telefon, a titkárnőm azonban csak a hívások egy részét kapcsolja be, a többit elintézi maga. Aztán levelek, ügyiratok, jelentések, tárgyalások. Gyakran hívnak különféle értekezletekre. Ezek egy része — ezt mindenki tudja — teljesen fölösleges, az idő azonban megy. Mostanában már azt is megteszem, hogy a semmitmondó felszólalások idején hivatalos iratokat tanulmányozok, így egy kis időt nyerek. — S ez? — mutatok a tömött táskájára. — Viszem haza. Sokan megszóltak már, hogy nem követem a divatot, s megtartottam ezt az öblös bőrtáskát — széttárja a kezét —, de mit csináljak. ha otthon kell pótolnom, amine bent nem futja az időmből. Napok telnék el, s a tévéhíradón kívül mást nem látok. A család odaül a készülék élé, én meg visz- szahúzódom a másik szobába, s mekiállók áttanulmányozni az . új rendeleteket, jogszabályokat, vállalati utasításokat. A fontosabb beszámolókat, jelentéseket otthon írom. A féleségem műsorzárás után beköszön, megkérdezem, jó volt-e a film, nyugodalmas éjszakát kívánok, s folytatom a kormöiést. A szakmai folyóiratokat, a hetilapokat is cipelem haza meg vissza, mert itt legföljebb csak belelapozgathatok. Ezért, nem vehetek modem táskát, mert abba a fele se férne bele... Érdemes szétnézni az utcán, ki mindenki jár-kel az elegáns diplomatatáskával. Diáktól maszekig, hivatalnoktól munkásig mindenki kezében fölfedezhető. Ugyanakkor a diplomáciai szolgálaton levők közül nem hordja mindenki. Egy budapesti ismerősöm mondta el egyik diplomáciai megbízatását: mindig ő vitte a tárgyalásokhoz szükséges iratokat, melyek az előzetesen megfogalmazott egyezségeket tartalmazták. Jó erős bőrtáska volt dupla zárral, s még oda is kapcsolta egy lánccal a kezéhez. A diplomatatáska meglepő felbukkanására és szerepére egy kitűnő példát hallottam. Kaposvári ismerősöm a Bala- ton-parton építkezik, s az egyik szövetkezet kőművesei járnak ki hozzá munka után. Egyszer megfigyelte az érkezésüket. A gépkocsival lefékeztek az épülő villa előtt és kiszálltak. A legidősebb a munkások jellegzetes, vállszíjas, öreg táskájával lépkedett feléjük. A középkorú egy kiszolgált kopott táskát lóbált A legfiatalabb elegáns, fekete diplomatatáskát hozott. Letette az egyik kőrakásra, felkattintotta a zárat, s rakta ki a collstokot, a vízmértóket, a ? ■ if fándüt, a vakolókanalat. ÁM az utcán találkozik vele, bizonyára fontos beosztású hivatalnokinak nézi, s nem masze- kolni járó kőművesnek, Sokan vallhatják, hogy nem a táska teszi az embert, mert láttam én már költőt, mérnököt. pedagógust is olyan divatjamúlt táskával, amelyik csöppet sem utalt a foglalkozására. Most, a zsebrádiók korában elterjedt a zenélő táska is. A bekapcsolt rádió ott rejtőzik belül, s amikor a tulajdonos elhalad, senki sem tudja először, hogy honnan jön a zene Van, aki táskából eszik — napi munka közben, vagy munka után —, s olyan is, aki táskából fizet. Az OTP- hivatalolkban csodálatos meséket tudnak azokról, akik kopott öltözetben, szakadt táskával állnak a pult elé. Amikor megkérdik: »A bácsi ki szeretné venni a pénzét?« — önérzetesen kijelenti, ellenkezőleg, betenni szeretne. S már csomagolja is ki újságpapírból a húszezreket, százezreket. A dal ügy szól: Be nehéz az iskolatáska. A lurkók még gondtalanul nyaralnak, a tanszer-vásár azonban már figyelmeztet az új tanévre. S a kicsik mamája, papája, nagyija rohanhat az iskolához, mert a füzetekkel, könyvekkel, segédeszközökkel megtömött iskolatáskát valakinek haza kell cipelnie a gyerek helyett. De vajon viszik-e majd ők a megfáradt öregek táskáját felnőttkorukban?! : Lajos Géza Kíváncsi volt, milyen az „Igazi meló" Liszteszsákokat cipel az egyetemista S kiment a bába, András most ráhajolt, hogy megcsókolja a homlokát Merő verejték volt — Mégiscsak nagyon fáj ez neked. — Ö nem, ha Itt vagy; nem fáj annyira. Ugye, nem mégy el? — Reggelig nem. 1 ■— Istenem, pedig én majd csak nappal fogok szülni. — Honnan tudod, kedves? Te azt nem tudhatod. — Dehogynem tudom! Én mindent tudok. Én úgy me- érzek mindent, ennél még sokkal nehezebb dolgokat is. — Ne beszélj?! — De. Mindent megérnek. Azt, hogy ide kellett jönnöm, azt is megéreztem. Fogtam is magam, és eljöttem, senki sem tudott megállítani ... Majdnem megkérdezte tőle, hogy mit érzett: miért is kellett idejönnie? Szerencsére idejében észbe kapott. Mert férfilogikával kétségtelenül ő sem találta túlságosan indokoltnak, hogy csak úgy elindul, közvetlenül szülés előtt, bele a világba, s kijön egész ide, ahol éppen sokkal másabb helyzet is lehetne. Hiszen puszta véletlen, hogy nem a leghevesebb ütközet kellős közepébe cseppent ... Na de hát ezt most mégsem kérdezheti meg. Majd talán egyszer, amikor mindenen túl lesznek. Most már csak így kell ezt a helyzetet elfogadni, ahogy van. Idejött, itt akar lenni mellette. Mellette akar lenni, amikor szül. Hát ez éppen érthető is. Bár' az, hogy megérezni mit kell ezen? Megéhezte, hogy neki most ide kell jönnie.,. istenem, ez már olyan asszonyi dolog. ^Mutatjuk.) . sodéves Mika Sándor tartózkodott a telepen; ő is — ahogy mondta —- csak »átmenetileg«. — Reggel hattól este hatig dolgozom, de ennél a munkánál nem lehet percre pontosan kiszámítani, mikor telik le a munkaidő. A túrajárat nem menetrend szerint közlekedik: bármikor befuthat egy sürgős megrendelés, amelyet azonnal ki kell elégíteni. A kora délutáni idő ezért nem a legalkalmasabb a beszélgetésre. Ma még nekem is lesz egy rövidebb fuvarom. — Rakodónak szegődött, pedig a Balatonnál könnyebb munkával is meg lehet keresni a zsebpénzt. — Egész évben ülünk bent az egyetemen, úgy éreztem, kell az az egyhónapos mozgás, ami testedzésnek sem utolsó. Egyébként nem ez az első nyaram, amelyet munká- víil töltök. Megpróbáltam megismerni a termelés minden ágát. Dolgoztam már üzemben, elárusító is voltam, ez a láncszem — az áruszállítás — még hiányzott. Mondhatom, az a legkeményebb. Tegnap például egész nap lisztet hordtunk az üzletekbe. Kegyetlenül megizzadtam. Amikor délután beálltam a zuhany alá, csak úgy pattogott a hátamról a kovász. Arra voltam kíváncsi hogy milyen az igazi meló. Hát olyan, amilyenre számítottam. Nehéz. — A többi rakodó nem könnyíti meg az egyetemista dolgát? — A liszteszsákok alatl mindenki egyformán görnye- dezik. _ Ha .dolgozom. ^ &em szóinál?, hogy hagyjam abba. De nem is tolnak ki velem. Megtanítanak szakszerű fogásokra, hogyan takarékoskodjam az erőmmel. Közben próbálom megismerni azokat az embereket, akikkel együtt túrázom. Érdeklődöm a magánéletük, a gondjaik, örömeik iránt. Ez jólesik nekik, és talán ennek köszönhető, hogy — úgy érzem — befogadtak. — Ha maga lenne a túravezető, hogyan szervezné meg a munkáját? — Sok mindent máskép- fjen csinálnék. Vegyük például a göngyöleget, amelyet nem szívesen vesznek föl a rakodók. Egy mázsa áruért hetvenöt fillért kapunk. Egy rekesz üres üvegért huszonötöt. De sokkal több rekesz fölfér a kocsira, mint más áru. Így ha utánaszámolunk, kiderül, hogy sokkal jobban járnánk, ha állandóan csak göngyöleget fuvaroznánk. Persze, tudom, nem azért vagyok itt, hogy elmélkedjek, hanem azért, hogy dolgozzak. — Mi lesz a pihenéssel? — Augusztusban kéthetes KISZ-táborba megyek, ott még pótolhatom, amit elmulasztottam. . , ■ 2U* Nyári munkát végző fiatalokat kerestem a baiatombog- lári Fűszért-fióknáL ám a legalkalmatlanabb időpontban érkeztem. A tizenkét kisegítő műszaki egyetemista kőzűl á másodéves Mika Sándor tartózkodott a tele
