Somogyi Néplap, 1979. július (35. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-25 / 172. szám
Az árintézkedések nyomában Ar, költség, dotáció Aa árstabilitáshoz fontos politikai érdekeink fűződnek. Sokan az árstabilitáson mérik gazdasági helyzetünk szilárdságát, az életszínvonal alakulását. Az aktív árpolitika, az árarányok céltudatos módosítása viszont a műszaki fejlesztésnek, a választékbővítésnek, a termelési szerkezet korszerűsítésének hatásos eszköze. Segítségével rugalmasan, gyorsan feloldhatók a termelési folyamatban és a lakosság, ellátásában keletkező feszültségek. A magasabb ár révén elérhető többletnyereség a termelésben és a forgalomban egyaránt nagy ösztönző erő. S a" tervszerű, szabályozott ütemű árszínvonal-növekedést ellensúlyozó erőteljesebb béremelés; az árnövekedés ellenére is lehetővé teszi a béreknek á - végzett munka szerinti fokozott differenciálását. Nemcsak szándék Politikai érdekeinknek megfelelően Visszafogjuk,, ameny- nyire. csak lehet, az árfelhajtó erőket. De az áralakulás nem csupán szándékainktól, elhatározásainktól tügg. A termelési költségek, az árszínvonal növekedését évek őta döntőén, külső tényezők okozzák. De a gazdasági fejlődéssel együtt járó költségnövekedések belső tényezői sem elhanyagolhatok. Így például növekednek a bérköltségek a munkaigényes és nehezen gépesíthető iparágakban. és a szolgáltató ágazatokban. A munkabéreket ugyanis — hosszabb távon — az országos átlaghoz hasonlóan kell növelni akkor is, ha a termelékenység a munka kéz- művesj éllegénél fogva stagnál, vagy csak szerény mértékben .növekszik. A béremelések, sőt a fejlesztések is ilyen területeken növelik a termelési költségeket, s előbb Felelősség ei családért Bármilyen társadalmi támogatás öhmagában és együttesen sem vezethet célhoz, ha az elsőrendű illetékesek, a szülők nem nyújtják azt, amit joggal elvár tőlük a családjuk. Következzen' itt egy' megállapítás a- megye élelmiszeripari üzemeiben szerzett tapasztalatokról, az. illetékes szakszervezeti megyebizottság megfogalmazásában: »A nagycsaládos dolgozók között jó néhá- nyan elhanyagolják gyermekeiket; életkörülményük és családi életük rendezetlen. Életfelfogásukban az italozás játssza a főszerepet... Velük kapcsolatban a dolgozók többsége nem minden esetben tanúsít megértést, s mivel az a vállalati közösség jövedelmének rovására megy, nem mindig szavazzák, meg szívesen a nekik nyújtandó anyagi támogatást,. .« Ugyanott, még ez is olvasható: »A nagycsaládosok 1 nem nagy, kedvvel mennek SZOT-üdülőbe, mert sem az öltözködésben, sem pedig az ott jelentkező különféle költségekben nem tudják biztosítani azt a szintet, amely az ilyen üdüléseknél kialakult. Ezért a szakszervezeti bizottságok vállalati üdülőkben és bérleményekben igyekszenek a nagycsaládosok üdülési igényeit megoldani...« Nem oly régen írtam két nagycsaládról.' Az egyiket az egyik Balaton-parti SZOT- üdülöben kerestem föl. Szülők es gyerekek elragadtatással meséltek róla, milyen kellemesen töltik idejüket, a nagy- 1 ‘ nyok például* hangversenyre is jártak. Szaval kitűnően v rezték magukat. Ehhez az is hozzájárult, hogy az üdülőben a család nagyságának megfelelően nem szobát, hanem szobákat birtokolhattak — két .'éten át... Az egyik somogyi faluban özvegyaszony nevelte majd egy tucat gyermekét: csaknem valamennyien együtt mentek nyaralni — szakszervezeti beutalóval —. s természetesen az édesanya is velük I ártott. A gyermekek nevelése, »’áratása« itt sem. ott sem hagyott semmi kívánnivalót, sőt: mintha a szülői tisztelet, egymás megértése náluk igen- tsak meghaladná az átlagot... vagy utóbb az árakat is. De I fordított esetben, ha a terme- | lékenység az országos állagnál I gyorsabban emelkedik, annak | mindenekelőtt az eredményesen dolgozó kollektíva látja ! hasznát. Igények, KöHségek Növekszenek az anyagköltségek. amelyek a termelési költségek kétharmadát teszik ki. A termekegységre jutó, úgynevezett fajlagos anyagfelhasználás természetes mértékegységben mérve csökken, értéke növekszik. (A mezőgazdaságban á korszerűsítés, az iparsze.'ü termelés kísérője- ként a felhasznált anyagtömeg fajlagosan is növekszik.) Az anyagköltségek növekedése sem mindig az import áremelkedések következménye. Hozzájárul ehhez az értékesebb, igényesebb anyagok, a szakosított kooperációs termékek növekvő fölhasznáiási aránya is. A fejlesztések gyakran szintén növelik a termelés költségeit. A házgyári lakások, a könnyűszerkezetes iskolák, üzletek drágábbak a hagyományosaknál. De a növekvő igények, az ismert munkaerő- hiány miatt csak ilyen korszerűbb és költségesebb módon elégíthetők ki. Az egészséges, biztonságos, kulturált munkafeltételek létrehozása ugyancsak drágítja a termékeket. A környezetvédelmi költségek, az infrastrukturális beruházások végsősoron a társadalmilag szükséges kiadásokat növelik, és elek — ha akarjuk, ha nem — nyomást gyakorolnak az árakra. A beruházások általában megdrágultak, mivel az árrobbanást követően a világpiacon nemcsak az energia- hordozók. a nyersanyagok értékelődtek föl, hanem a nagyarányú fejlesztési programok nyomán a korszerű termelő- berendezések is. Segít a. társadalom, támogatást adnak a munkahelyi és lakóhelyi közösségek. De mindennek az egyén gondoskodásával kell párosulnia! Nem vitatom az összegezésben található megállapítások hitelét — alátámasztásul magam is ..mondhatnék példát nem egyet — azonban egyáltalán-nem törvényszerű, hogy ilyen helyzet kialakuljon. Hogy ne jusson a családra annv' amennyi szükséges — ha csak a szülőt nem betegség vagy egyéb, elháríthatatlan akadály tartja távol a munkavégzéstől. Nálunk a segítés jogosultságát senki sem »kérdőjelezi meg«, más esetekben viszont okkal elvárható, hogy rendszeres munkavállalással szerzett keresetüket a családjuk asztalára tegyék. H. r. A belföldi árszínvonalra kétségtelenül az gyakorolja a legnagyobb nyomást, hogy az import áremelkedések hatását az exportárak emelése révén csak kismértékben tudjuk áthárítani külföldi vevőinkre, vagyis: romlanak a külkereskedelmi cserearányok. A magyar munka világpiaci leértékelődését jelzi ez a folyamat. (Amíg 1972-ben mtg egy tonna gabonáért 3 tonna olajat vásárolhattunk, jelenleg csak alig több mint egy tonnát..) A cserearányromlás pedig meggyorsította a fogyasztói árkiegészítések növekedési ütemét. 0 népgazdaság „vállalása” Tavaly 4(1 milliárd 000 mil-l üó forint árkiegészítés terhelte! a költségvetést. Nagy összeg,' lerheit a jelentős egyensúlyhiánnyal küz.dő népgazdaság hosszabb távon nem vállalhatja. S ez az összeg különben is évről évre gyorsan nő. Mert emelkedik a dotált termékek és szolgáltatások fogyasztása, igénybe vétele, s növekszik előállítási költségük is.. A legnagyobb, terhet az élelmiszerek ártámogatása okozza. tavaly az összes fogyasztói árkiegészítések 37 százalékát emésztette föl. A rangsorban a következő — 28 százalékkal — a személyszállítás, a tömeg- közlekedés, majd a tüzelőanyagok. a távfűtés., a kommunális szolgáltatások következnek 15 százalékkal. A gyógyszerellátás az összköltségvetési ártámogatás 13 százalékát élvezte tavaly. Végül a fennmaradó 7 százalék a gyermekruházatra, a gyermekbútorra és az eeyéb termékekre jutott. A 40.9 milliárd forinton felül további négy- milliárd forinttal támogatják a lakbéreket, hogv fedezzék a bérházak fenntartási és felújítási költségeit. (A bérlakások beruházási • költségei eleve az államot terhelik.) Egyet fizet, négyet kap Az árak tájékoztató, fogyasztást befolyásoló szerepét is figyelembe véve nem mindegy, hogy milyen terméket vagy szolgáltatást mennyire támogat a költségvetés. A legnagyobb arányú támogatásban a városi tömegközlekedést részesítik. Mondhatjuk: az utas egyet fizet és négyet kap, hiszen a lakosság városi közlekedésre költött minden forintjához az állam kénytelen hozzájárulni további hárommal. A-z ivóvíz- és a csatornadíjak a tényleges költségeknek csupán az egyharma- dát fedezik. Az élelmiszerek támogatási aránya kisebb. A hús- és hús- készítményeké pélöául 19,5 százalék, a tejé és a tejtermékeké 63,1 százalék, a kenyéré 42. Mégis: az élelmiszerek árkiegészítése összegszerűen a legnagypbb, több mint 15 milliárd forint. Az élelmi-i szerárak fogyasztását szabályozó szerepe is nagyobb, mint például a városi tömegközlekedési díjaké: elősegíthetik az ésszerűbb, ‘takarékosabb fogyasztást. Nem szociális támogatás Akadnak, akik a hús- és húskészítmények igen magas költségvetési ártámogatását szociális jellegűnek tartják. Valójában ez nem így van. mert az alacsony . jövedelmű családok kevesebb húst. húskészítmény, fogyasztanak, mint a magasabb jövedeirpű- ek, és ily módon kevesebb költségvetési támogalásban részesülne«*. (A bérből és fizetésből élő családok közül azok, melyeknél az egv föle jutó havi jövedelem legalább 2400 forint, több mint kétszer any- nyi költségvetési támogatást kapnak a hús-árkiegészítés révén, mint azok., amelyekben az egy főre jutó jövedelem 800 forint, vagy annál kevesebb.) A dotáció kiadás az állami költségvetésből, az össztársadalmi szükségletek kielégítésére szolgáló központi pénzeszközökből. Más szavakkal azt mondhatjuk: az egyén fogyasztásának egy részét a közösség egésze fizeti. A társadalmi méltányosság meghatározott területeken (például oktatás, egészségügy) ezt indokolhatja. Ilyenkor a szükséglet olyan, hogy kielégítését nem tehetjük a személyes jövedelem nagyságától függővé. Más esetben viszont a részben közpénzből kielégített személyes szükséglet sérti a társadalmi igazságosságot. Csak fokozatosan Ilyen helyzetben ' a vezetés elvileg két út között választhat. Belenyugodhat az igazságtalanságba, mondván: a lakosság mindehhez már hozzáedződött, s így könnyebben viseli -él, mint á helyes és szükséges, ám kényelmetlenséggel járó változtatásokat. A másik megoldás: a társadalom megértésére és igazságérzetére építve megtervezni és nyíltan meghirdetni a- változtatásokat, megakadályozva a bajok elhatalmasodását. Ez esetben — mint minden jövedelem ■újraelosztásánál -*-« számolnia kell olyan társadalmi nyomással, amely a múltbeli előnyök megtartására irányul. Esetenként még azok ellenállását is kiváltja, akiknek a javát szolgálja az intézkedés. A lakbérek, a személyszállítás, a városi tömegközlekedés és az egyéb kommunális szolgáltatások díjai a jövőben sem fedezik a teljes költségeket. nem is cél, hogy megszűnjön minden állami támogatás. De időről időre ezeknek a díjtételeknek is követniök kell a ráfordítási arányok változásait. mérsékelve az állami támogatásokat. Kovács József (Folytatjuk.) Munka a könyvkötőműhelyben Nyomtatványokat készít a szövetkezett Iparnak, könyveket és szakdolgozatokat köt be a kaposvári Szolgáltatóipart Szövetkezet papírfcldolgozó részlege. A múlt évi termelésük 2 millió 900 ezer torinlot tett ki Védett környezetből... S ok izgalmas kérdés foglalkoztatja manapság az olvasót. Mégsem arról beszélek, ami a legjobban ... Okom van rá. hiszen mondanivalóm nem választható el a szóbeszéd legizgaimasabbjától. Ellenkezőleg. Azt hiszem, egyik eredője kerül ma napirendre, ha közgazdasági értelemben kissé kuszán fogalmazok is a dolog természetéből adódóan. Végtére is nem vagyok közgazdász, s nem tudom, hogy szégyelljem-e magam emiatt vagy büszke legyek rá. De nem sokat töprengek ezen. hiszen minden állampolgár, minden gondolkodó ember okokat keres, ha következményekkel találkozik. Ez így természetes. És el is mondja. Nem csupán önmaga megnyugtatására, hanem azért is. hogy embertársai továbbgondolják észrevételeit; hátha indítékot kapnak a hasznos cselekvéshez. Történelmi és társadalompolitikai olvasmányaimból tudom, hogy— bármelyik országról voll is szó a történelem során — a védettség csak akkor használt egy-egy gazdaságnak, amikor azt n továbbfejlődés feltételeként lehetett számon tartani. Gondoljanak csak a XIX. század elejére, amikor az iparilag fejlett Angliával szemben szinte minden nemzetgazdaság védővámmal óvta saját — az angolokéhoz képest versenyképtelen — iparát. Ez a fajta védettség a fejlődést segítette elő; így tudott felnőni többek között a francia, a német ipar. De el is hagyhatnánk a nagy történelmi példákat, hiszen itt vagyunk mi. És önmagunkról nemigen szoktuk kimondani, hogy n magyar gazdasági élet — voltaképpen a szocializmus 33 éve alatt — valamiféle védettséget élvezett. De hogy jobban megértsük egymást, hasonlattal élek. Bizonyára valamennyien hallottak mái- a palánták előneveléséről. Nos. csak a rend kedvéért említem, hogy a szántóföldön igencsak meghálálja a növény, ha zsenge korában üvegházban, netán fóliasátorban gondozták. A védett környezet ugyanis mérsékli vagy kizárja a kora tavasz káros hatásait: Megfelelő hőmérsékletet. .páratartalmat,« csapadékot és tápanyagot lehet így biztosítani a fejlődés első szakaszában. Ez az ésszerű védettség azt célozza, hogy később, a szántóföldeken »főiké- szülten", o káros hatásoknak ellenállva fejlődjön, és versenyképesen teremjen a növény. Igen ám! De ha túl sokáig tartják a palántákat a melegágyban . . . Akkor odakint kettétöri az első szél. megperzseli a tűző napsugár, sorvasztja a talaj tápértékhiánya. A mi gazdaságunk 33 évig védettséget élvezett... Azt akarom csak elmondani, hogy amit a 60-as évek vége felé fölismertünk, azaz rádöbbentünk arra. hogy gazdasági korszakváltásra van szükség, azt most már könyörtelenül végre kell hajtanunk. A »kertészek•• akkor úgy ítélték meg, hogy méc nem volt elég a -palánták« előnevelése. Ma már tudják, hogy a »kiültetés« utolsó lehetőségéhez ériünk. A régi módon nem élhetünk tovább! A specializáció és a kooperáció a nemzetközi kapcsolatok alapfeltétele, hiszen csak ebből származhatnak kölcsönös előnyök. A szakosodás pedig nemcsak azt jelenti, hogy rengeteg cikk gazdaságtalan termelésével szemben jóval kevesebb cikk gazdaságos előállítására kell berendezkednünk, hanem azt is, hogy a termékszerkezetváltás illeszkedjék mindenekelőtt a KGST-országok nemzeti programjához, de a nyugat-európai és a fejlődő országok- programjához is. (Másképp nem tudjuk értékesíteni termékeinket és beszerezni azt, amire szükségünk van.) E hosszú bevezetés után azonban illő eljutni mai mondanivalóm lényegéig. Ez pedig a megoldás egyf.lt kulcskérdését célozza. Azt. hogy sikerül-e a társadalom mindén területén a valódi minőség és a tényleges teljesítmény érötelje'sen ‘érezhető, megkülönböztetett elismerését megvalósítanunk. (Mert eddig nem sikerült!) A cél tehát nem más, mint a marxizmus régi és elismert (elvileg elismert!) igazságának gyakorlati alkalmazása. Vagyis az. amit a szocializmus kizárólagos elosztási elveként hirdettünk meg. Ez pedig a munka szerinti elosztás elve! Ha igaz az — és igaz! —. hogy természeti kincsekben s a polgári felfogás szerint tökében nem vagyunk túl erősek: ha a termelési tényezők köziül a, munkaerő, a föld és nem túl korszerű termelő- 'eszközök: állnak rendelkezésünkre, akkor ezekből kell »kihozni? azt a'maximumot, amely a kölcsönösen előnyös nemzetközi gazdasági kapcsolatokhoz nélkülözhetetlen. Igen ám! A' gazdaság önmagában is képes e szelekcióra — a kínálat, a kereslet és az- .ár révén. (Ha tudatos, tervszerű befolyású, ás erősítené e törvényeket, akkor még inkább.) Ám nem mondható ej ugyanez a társadalmilag hasznos tevékenységet folytató, de gazdaságon kívüli területekre. Ott ugyanis nem érvényesülnek az objektív törvények, az automatikus kényszer- hatások. Így tehát kimondhatjuk: az a történelmi fölismerés, miszerint gazdasági korszakváltásnak kell bekövetkeznie nálunk, csak tudatos tevékenység eredménye lehet, és nemcsak a gazdaság területén ... Tudom, hogy kissé nehezen emészthető téma ez. Mindenekelőtt egy tévhitet kell szétoszlatnunk. Azt ugyanis, hogy a marxizmus teljesítményelvét meg lehet valósítani a gazdaságon kívül tevékenykedő társadalmi csoportokban, intézményekben, tömegszervezetekben tapasztalható ellentétes gyakorlat ellenére. Magyarán; a teljesítményeket kell elismerni, díjazni a párt- és tömegszervezetekben, a tanácsokban, az intézményekben, az irányító szervekben is. Az üzemek vezetésében is. A szervezéssel és irányítással megbízott szervezetekben is! Abból kiindulva, hogy bár az alap a meghatározó, a felépítmény visszahat az alapra. Gondolkodva könnyen belátható tehát: ha a szocializmus gyökerében igazságos teljesítményelve nem valósítható meg a gazdaságon kívül, akkor sohasem fog megvalósulni a gazdaságban. Elvek »pufogtatása« helyett tehát tenni kell! Kinek- kinek a saját munkaterületén; akkor is, h... i-u termel, hanem irányít, előkészít, tervez, alkot, szervez vagy buzdít és lelkesít... Kínos téma. jól tudom. De higgyék el. megáll az ész, hogy a régi közmondás szerint még mindig a végén csattan az ostor. Könnyű szidni a munkást! Ez is ■■hagyomány. (A történelem áradatában mindig az uralkodó osztályt szidtákI) Csakhogy a munkás dolgozik! És jobban is dolgozna, ha nem gátolná a szervezetlenség, a kapkodás, az anyagellátás hiánya, az örökös szerződésszegés, a lazaság gyakran államilag »szervezett«, tanácsilag »jóváhagyott« rendszere — az ellenőrzés gyakori elmulasztása, a munkafeltételek megteremtésének hiánya miatt. Így nagyon nehéz elképzelni a gazdasági korszakváltást. Az ugyanis mindenoldalú fegyelmet és nemcsak hangoztatott, hanem számon kért felelősséget követel a gazdasági és a gazdaságon kívüli szinterek valamennyi »pódiumán«. Nem hiszem, hogy túlságosan nagyot tévednék: itt kell kezdeni a korszakváltást! Ellenkező esetben ugyanis rsak »következmények« születhetnek, mint legutóbb. A védett környezetből ki kell lépnünk a napfényre. Hosszú »elögondozás« után végre vállalnunk kell — és kibírnunk! — a hirtelen feltámadó szél ágakat tépő. tetőket ostromló viharát. Élveznünk kell és élnünk — nem lankadni és kiégni a tűző napsugártól. Mélyre kell ereszteni gyökerünket, és kibírni, ha itt-ott tápanyagban még szegényes a talaj. Kapaszkodnunk kell. És leküzdeni a rossz beidegzettségeket. Ez utóbbiakra — úgy gondolom — érdemes lesz legközelebb visszatérnünk. Jávori Bélit
