Somogyi Néplap, 1979. július (35. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-01 / 152. szám
A szocialista országok gazdasági együttműködési szervezete, a KGST, harminc esztendeje áll fenn, s mostani, kormányfői szintű tanácskozásán »munkával ünnepelt«: felmérte a három évtized eredményeit, s konkrétan máris elfogadott két újabb, hosszú távú együttműködési célprogramot. Az egyik ilyen program a tagállamoknak, de így is mondhatjuk: a KGST-orszá- gok népeinek az ipari fogyasztási cikkekre vonatkozó szükségleteit van hivatva kielégíteni, a másik program pedig a közlekedési kapcsolatok fejlesztéséről intézkedik. Az ilyen hatalmas, átfogó programok a részintézkedések egész sorával valósulnak meg, már most, a moszkvai KGST- ülésen tizennégy különböző megállapodást írtak alá. Az energiakérdés a szocialista közösség országai számára is létfontosságú: jó példa a KGST-tanácskozás kapcsán megszületett döntés egy új atomerőmű létesítéséről és három szocialista ország energiaellátásának bővítéséről. A szovjet Hmelnyickij városka mellett épül az az atomerőmű, amelytől távvezetéken jut el a termelt villamosener- gia, onnan tovább Csehszlovákiába és Magyarországra is juttatnak áramot. , BZ ESEMÉNYEK KRÓN1KÚJB HÉTFŐ: Gromiko szovjet külügyminiszter sajtóértekezletet tartott. — Schmidt kancellár útban Tokió felé Koszigin miniszterelnökkel tárgyalt. KEDD: Megkezdte munkáját a KGST 33. ülésszaka. — Lázár György felszólalt. Kádár János üdvözölte a tanácskozást. — Befejeződött a japán-amerikai csúcstalálkozó. SZERDA: Izraeli—Szíriái légiharc Libanon légterében. — Carter elnök megvitatásra a szenátus elé terjesztette a SALT—11.-t. CSÜTÖRTÖK: Két célprogramot fogadott el a KGST. — Az olajtermelő országok átlag 35 százalékkal emelték az olaj árát. — (Jj szocialista javaslat a bécsi haderőcsökkentési tárgyalásokon. PÉNTEK: Kompromisszumos megállapodás a tokiói csúcsértekezleten. — Távozott tisztéből a NATO-erők európai főparancsnoka, Haig amerikai tábornok, SZOMBAT: Carter elnök Dél-Koreában tárgyal. — Alkudozások Nicaraguában Somoza távozásának kierőszakolására, tovább tartanak a harcok a sandinista felkelők és a diktátor nemzeti gárdája között. gyan. nehéz rávenni az amerikai polgárt, ne »országúti cirkálón-« közlekedjen és a tucatnyi más háztartási gépet. Az Egyesült Államok ipara és mezőgazdasága , is rengeteg olajat emészt fel. Hozzáteendő nyomban: az Egyesült Államokban sokkal olcsóbb az olaj, a benzin, a földgáz, mint más tőkésországokban! Megteheti-e Carter, hogy az 1980-as elnökválasztási év előtt szigorú takarékosságra szólítja és szorítja azokat a polgárokat, akiknek a szavazatától függ, hogy újra megválasztják-e? Tokióban az egyik oldalon állt Amerika (és a hasonlóan nagy olajfogyasztó Japán), a másik oldalon pedig az olaj- takarékosságot szorgalmazó NSZK és Franciaország. A végén kölcsönös engedményeken alapuló megállapodás született: az Egyesült Államok takarékoskodni fog, de csak az 1977-es fogyasztási adataiból hajlandó lejjebb adni, (akkor rekordot értek el a pazarlásban!) Az olaj árának emelkedéséért a felelőst, a bűnbakot továbbra is az OPEC-ben, az olajexportáló országokban látják. *5 Miért alakult ki újra veszélyes helyzet a Közel-Keleten? Szabályos légicsaták voltak ismét a Közel-Keleten: a hét közepén a dél-libanoni területekre támadó izraeli harci repülőgépek szíriai kötelékekkel találták szemben magukat. Mint a közel-keleti háborúkban, most is egymás után jöttek a jelentések az ellenség repülőgépeinek lelövésé- ről, s ahogyan az lenni szokott, mindkét fél más-más adatokat közölt. A helyzetet bonyolította, hogy Izrael amerikai gyártmányú, korszerű F—15-ösöket vetett be. Ezeket a harci repülőgépeket pedig csak bizonyos megkötöttséggel kapta Tel Aviv Washingtontól: nem használhatja fel őket támadó célokra. Az amerikai kormány figyelmeztette .is szövetségesét vállalt kötelezettségére, de Begin miniszterelnök válasza az volt, hogy Izrael tulajdonképpen védekezik Libanon légterében... S kilátásba helyezte, hogy az izraeli légierő továbbra is lőni, bombázni fogja a dél-libanoni palesztin településeket. A palesztin menekülttáborok védelmét az ott élők mástól nem várhatják, csak a szomszédos Szíriától, amely politikai-diplomáciai téren amúgyis az egyiptomi—izraeli alku ellenében kialakult, úgynevezett szilárdság frontja vezető erejének mutatkozik. Szíria a minap Irakkal jutott el az ál’amszővetségi elgondolások megvalósításának útjára. Amikor létrejön Szíria és Irak uniója, az iraki olaj- kincs anyagi fedezetet is teremthet a határozottabb és átfogóbb szíriai tervek megteremtéséhez. Ugyanakkor az egyiptomi— izraeli összjáték már olyan méreteket ölt, ami az arab világ egészében felháborodást kelt: a libanoni légicsatákról, amelyekben az izfaeli gépek arab repülőkkel szálltak harcba, a Tel Aviv-i kormány részletes tájékoztatást adott Sza- datnak. S nincs hír arról, hogy a kairói elnök tiltakozott volna izraeli partnerénél. Pálfy József Tokióban tanácskozott hét tőkés nagyhatalom vezetője. Telefoto — AP — MTI — KS) Egy másik példát a Szovjetunióban bővítik az energia- igényes vegyipari termékek, például az ammónia, vagy a polietilén gyártását, az ilyen termékekért cserébe a többi KGST-ország olyan termékeket szállít, amelyeknek előállítása már nem követel sok energiát. Az erről szóló egyezményt a Magyar Népköztársaság is aláírta. És még mindig gyakorlati példa: az új közlekedési célprogram megvalósítása során új vasúti határátkelőhely lesz a Szovjetunió és Magyarország között. A moszkvai tanácskozás láttán is érősödhetik mindenkiben a meggyőződés; hogy a KGST hozzájárul a szocialista orsizágok együttműködésének fokozásához, egységük erősítéséhez. 2, Mit jelent a tokiói kompromisszum? japán fővárosban hét tő- szág. az Egyesült Álla- az NSZK, Japán, Nagy- nnia, Francia- és Olasz- g, valamint Kanada állam- és kormányfői találkoztak az immár rendszeressé váló, minden év nyarán megrendezett csúcsértekezletükön. Ennek*az eszmecserének az a rendeltetése, hogy megpróbálják — mindenekelőtt gazdasági, pénzügyi téren — összehangolni a vezető tőkés hatalmak érdekeit és politikáját. Tavaly ilyenkor Bonnban még a közös pénzügyi politika vitatott kérdései kerültek a napirend élére, most pedig mindent elmosott az olaj... Az olaj árának állandó emelkedése egV év leforgása alatt nemcsak a termelők (mondjuk: az arab olajsejkek) akarata szerint történt, hanem mindenekelőtt azért, mert az iráni zűrzavar miatt hónapok óta kevesebb az olaj- termelés és így az olajkínálat, mint a fontos üzemanyagban jelentkező kereslet. Kézenfekvő tehát az elképzelés: ha a vezető tőkés hatalmak csökkentik olajfogyasztásukat, ha komolyan takarékoskodni kezdenek, akkor le lehet szorítani az olajárakat! Igen, de az Egyesült Államok, a tőkés világ legnagyobb olajfogyasztója egyben i a legnagyob pazarló is, naMűszaki pályára készülő, most érettségizett fiúkat földmérő gyakornoki munkakörbe — alkalmaz kaposvári és siófoki székhellyel a Pécsi Geodéziai és Térképészeti VállaJat. Jelentkezés a vállalat VIII. számú kaposvári felmérési osztályának vezetőjénél, Kaposvár, Berzsenyi u. 21. (160074) „ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZETI KÖZÖS VÁLLALKOZÁS NAGYATÁD MNB ÉPÍTÉSVEZETŐ 1" bélyegzi elveszett. Használata 1979. VI. 27-től ÉRVÉNYTELEN. (41827) Közlemény a Magyar Szocialista Miekáspárt Központi Bizottságának 1979. június 29-i üléséről (Folytatás az 1. oldalról) A párt-, társadalmi, állami, gazdasági szervek tevékenysége a korábbinál jobban igazodik a követelmények! ez, a gazdasági vezetők többsége célratörőbben és hatékonyabban dolgozik a feladatok megoldásán. Mindezek eredményeként az év első öt hónapjában a népgazdaság alapvetően az 1979. évi tervben kitűzött célok irányában fejlődött. A belföldi felhasználás — az előirányzatoknak megfelelően — a termelésnél lassabban, a kivitel a behozatalnál gyorsabban emelkedett. A Központi Bizottság ugyanakkor rámutatott: az eddigi előrehaladás még nem elegendő ahhoz, hogy elérjük a tervben kijelölt célokat. A minőségi változások a termelésben. a gazdálkodásban, a külgazdasági egyensúly javításában még nem bontakoztak ki a szükséges és lehetséges mértékben. 2» Az ipari termelés a tervezettet megközelítően, csaknem 4 százalékkal, a termelékenység ennél gyorsabban emelkedett. Az ipari termékek értékesítése a termelésnél nagyobb mértékben, a kivitel — a terv céljával összhangban a belföldi értékesítésnél gyorsabban nőtt. A folyamatos termelést segítette a kiegyensúlyozott energiaellátás, területenként és esetenként viszont zavarták az anyag- és alkatrészellátás hiányosságai. A foglalkoztatottak száma az iparban a korábbinál nagyobb mértékben csökkent: a munkaerőgazdálkodás javítására tett kezdeményezések hatása kedvező, mérséklődött a munkaerőigény és a nem-1 kívánatos munkaerő-vándorlás. Az építőipari termelés az előirányzott éves • növekedési ütemet meghaladóan, 3,4 százalékkal nőtt. A folyamatban lévő építkezések valamelyest meggyorsultak, 3 * • A mezőgazdasági üzemek az esedékes munkákat a kedvezőtlen időjárás ellenére rendben elvégezték. Az erős téli fagyok, a koratavaszi belvizek és a májusi aszály miatt a kalászosok terméskilátásai a tervezettnél kedvezőtlenebbek. A mezőgazdasági dolgozók eredményes erőfeszítéseket tettek és tesznek a veszteségek ellensúlyozására, és megfelelően felkészültek az aratásra. Az állattenyésztés kielégítően fejlődött. Az állatállomány kedvezően alakúit; a takarmányellátás biztosított. Nö- vekedett a hústermelés: vágóállatokból és állati termékekből 4,2 százalékkal nagyobb i a felvásárlás, mint tavaly ilyenkor volt A mezőgazdasági munkákhoz szükséges anyagokból, gépekből kielégítő, alkatrészekből hiányos volt az ellátás. A közlekedés és a szállítás nagy erőfeszítések árán alapvetően teljesítette feladatát A vasúti teherszállításban I mutatkozó gondok egyik oka | változatlanul az érintett vállalatok nem kielégítő együtt- i működése. j 5. A nemzeti jövedelem bel- j földi felhasználása az év ei- ső öt hónapjában a tervezett- j hez közeláüóan alakult. A beruházások a szocialista I szektorban a tervben számí- | tottnál valamelyest lassabban, 4,1 százalékkal nőttek. Ezen belül állami beruházásokra a terv előirányzatát meghaladó mértékben, 10 százalékkal, a j vállalati beruházásokra — szándékainknak megfelelően — 0,7 százalékkal fordítottak többet, mint a múlt év azonos időszakában. A készletek növekedési üteme mérséklődött, A lakosság pénzbevételei 6,7 százalékkal, a keresetek 5,2 százalékkal, a mezőgazdaságból származó lakossági bevételek 6,4 százalékkal emelkedtek. A bérszabályozás és a bérgazdálkodás jobban, igazodik gazdaságpolitikai törekvéseinkhez. A pénzbeni társadalmi juttatások 9,6 százalékkal nőttek. A kiskereskedelmi forgalom mintegy 3 százalékkal bővült A lakosság áruellátása összességében megfelelő és továbbra is biztosított A lakosság életkörülményeinek javítását szolgáló tervek — köztük a lakásépítési előirányzatok — folyamatosan megvalósulnak. 6. Tovább fejlődtek külgazdasági kapcsolataink, növekedett a külkereskedelmi forgalom. A kivitel dinamikusan, 14 százalékkal, a behozatal mérsékelten, 3,4 százalékkal emelkedett. A rubel elszámolású áruforgalom általában kiegyensúlyozott; a KGST- tagországok együttműködésének eredményeként elsősorban a gépek, berendezések, szállítóeszközök és egyéb beruházási javak árucseréje bővült. A nem rubel elszámolású kivitel növekedése törekvéseinkkel összhangban meggyorsult, a behozatal viszont meghaladta a tervezettet. 2- A Központi Bizottság, értékelve a gazdasági munka eredményeit, ,a kialakulóban levő kedvező tendenciákat, rámutatott arra is, hogy még jobban figyelembe kell venni a gazdálkodás változó feltételeit. A világpiacon újabb jelentős áremelkedések mennek i végbe, a kőolaj és több nyersanyag ára tovább növekszik, s ennek gazdasági hatásával természetesen számolni kell. Ezért a Központi Bizottság nyomatékosan felhívta a figyelmet arra, hogy fokozottabb mértékben kell takarékoskodni az energiával, a nyersanyagokkal, és a tervnek megfelelően kell teljesíteni az export és import előirányzatokat. ^ További erőfeszítések szükségesek annak érdekében, hogy a kedvező folyamatok, a termelés minőségi tényezői megerősödjenek. A gazdálkodás hatékonyságának növelése, valamint a termelési és termékszerkezet megfelelő irányú és gyorsabb módosítása érdekében arra is szükség van, hogy tovább folytassuk a világpiaci viszonyokat és népgazdaságunk valóságos helyzetét jobban kifejező, reálisabb termelői és fogyasztói árak kialakítását. A Központi Bizottság hangsúlyozta, hogy az idei népgazdasági terv jó végrehajtása teremt szilárd alapot nemcsak a jövő esztendő, hanem a következő ötéves tervidőszak munkájához is. A gazdasági tevékenység minden területén, az irányítás és a végrehajtás minden szintjén az eddiginél következetesebb munkára, nagyobb határozottságra, gyorsabb előrehaladásra van szükség. A szocialista munkaverseny is a terv minőségi követelményeivel összhangban álló teljesítményekre ösztönömön, Az 1979. évi népgazdasági tervben foglalt feladatok megoldásához az szükséges, hogy a központi gazdaságirányító és a gazdálkodó szervek több és konkrétabb kezdeményezéssel, fegyelmezettebb munkával, lelkiismeretes, takarékos gazdálkodással törekedjenek a kitűzött célok elérésére. A Központi Bizottság, áttekintve az 1979. évi terv teljesítésének eddigi eredményeit és tapasztalatait, rámutatott: rendelkezünk a szükséges feltételekkel ahfwrt, hogy 'közös erőfeszítéssel, egységes akarattal sikeresen megoldjuk az előttünk álló feladatokat, megszilárdítsuk a népgazdaság fejlesztésében és az életszínvonal emelésében elért vívmányainkat, s megteremtsük további előrehaladásunk biztos alapjait. III. Ä Központi Bizottság megvitatta a párt soron levő kongresszusának összehívására vonatkozó javaslatot. A szervezeti szabályzat előírásainak megfelelően elhatározta, hogy a Magyar Szocialista Munkás-- párt XII. kongresszusát 1980. márciusára összehívja. (MTI) Nicaraguában megalakult a nemzeti tanács A nicaraguai ideiglenes kormány bejelentette az ország új törvényhozó testületének, a nemzeti tanácsnak felállítását. A 30 tagú tanács a Somoza ellenes erők széles képviseletén alapul: tagjai a Sandinista Nemzeti Felszaba- dítási Front (SNFF), az ellenzéki széles front, a nemzeti hazafias front, valamint a nicaraguai ipari és kereskedelmi köröket tömörítő magánvállalkozás legfelsőbb tanácsa (Cosek) elnevezésű szervezet képviselőiből kerülnek ki. A nicaraguai nemzeti újjáépítés kormányának Panamavárosban tartózkodó tagjai bejelentették: a nemzeti tanács felállítása az első lépés a Nicaragua újjáépítéséhez vezető úton. Az a tény, hogy a nemzeti tanács a nicaraguai politikai, gazdasági és társadalmi élet széles rétegeit tömöríti, az egyenlő képviselet biztosítéka. Ez a széles képviselet az egyetlen kritériuma annak, hogy a szükséges erők egyesítésével a jövőben Nicaraguában helyreállítsák a demokráciát, — hangoztatták az ideiglenes kormány tagjai. * * * Mintegy ötezer sandinista harcos hajtott végre pénteken és szombaton stratégiai előrenyomulást a nicaraguai főváros felé. A sandinisták előrenyomulása során súlyos harcok robbantak ki a fővárostól délre. Tincuantepe-ben a hazafiak lerombolták a nemzeti gárda egyik laktanyáját. A sandinista nemzeti fel- szabadítási front jelentése szerint a kormány légiereje folytatta Matagalpa bombázását. A légitámadások számos halálos és sebesült áldozatot követeltek a polgári lakosság körében. Somoza személyi tik tára bejelentette, hogy a nemzeti gárda nagyerejű támadást indított a sandinistáknak a Costa Ri- ca-i határ közelében elfoglalt állásai ellen. Az összecsapások színtere a Sapoa-penas Blancas vonal. Súlyos harcokról érkezett jelentés Rivas, Granada és Masaya körzetéből is. Egy guatemalai zsoldos az AP managuai tudósítójával közölte, hogy a nemzeti gárdisták kétszáz argentin zsoldos érkezését várják erősítésként. A nicaraguai vöröskereszt pénteken nyilvánosságra hozott adatai szerint az elmúlt napokban Managuában lezajlottharcokban mintegy 15 ezer polgári személy vesztette életét. A bejelentést Miguel Obando Irravo, Managua érseke is megerősítette. Carter Szöulban Carter amerikai elnök szombaton Szöulban másfél órát négyszemközt tárgyalt Falc Csöng Hi dél-koreai elnökkel, majd 80 perces plenáris ülésen folytatódott a megbeszélés — közölte Jody Powell, az amerikai elnök szóvivője. A tárgyaiásoh bebizonyosodott — hangsúlyozta az AFP tudósítója — hogy az emberi jogok dél-koreai megsértése beárnyékolja a két ország kapcsolatát. Az amerikai szóvivő jelezte, hogy ez a probléma fontos ijelyet kapott a négyszemközti találkozón. A középpontban azonban »a Koreai-félsziget biztonságával és a Dél-Korea katonai védelmére vállalt amerikai kötelezettséggel összefüggő kérdések állottak«. Az első témakörrel kapcsolatban az amerikai szóvivő csak annyit mondott, hogy megvitatták a feszültség enyhítésének módozatait. Carter megerősítette: helyesli a Phenjan és a Szöul közvetlen párbeszédének elkezdésére irányuló lépéseket. Megvitatták a Dél-Koreában állomásozó amerikai szárazföldi csapatok kivonásának tervét is, de az amerikai szóvivő hangsúlyozta, hogy Carter ebben a kérdésben csak i hazatérése után dönt majd. A* hét három kérdése | Mit Ígér a KGST to■■ vábbi fejlődése?