Somogyi Néplap, 1979. június (35. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-02 / 127. szám

4 GYASZJELENTÍ^ Fájdalommal tudatjuk, hogy ■teret ett jó édesanyánk, nagy­anyánk, dédanyánk, ÖZV. SZONDI JÖZSEFNB Papp Katalin •9 éves korában, csendesen el­hunyt. Temetése 1379. június 5-én, kedden fél 4 órakor lesz a ka­posvári Keleti temető ravatalozó­jából. A gyászoló család • • • Fájdalommal tudatjuk rokonok­kal, ismerősökkel, hogy ÖZV. MESTER JÖZSEFN® (Szenna, Petőfi S. u. 9. sz. alatti lakos) életének 68. évében hosz- szas szenvedés után elhunyt. Te­metése június 5-én, fél 3 órakor lesz a kaposvári Keleti temető­ben. (158555) köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak a rokonok­nak, barátoknak, ismerősöknek, az Állami Biztosító és a DÉLVI- ÉP dolgozóinak, akik drága ha­lottunk, SARDI GABOR temetésén részt vettek és fájdal­munkban velünk éreztek. A gyászoló család Kottás szívvel, őszinte tisztelettel fejezzük ki hálánkat rokonaink­nak, jóbarátainknak, ismerőseink­nek, akik drága, felejthetetlen édesapám, KÖVESDI JANOS temetésén részt vettek, sírját ko­szorúikkal elhalmozva, együttér­zésükkel mély fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. A gyászoló család Eladó Igáiban a Vö­rös Hadsereg útja . 14. sz. alatt egyszo- i bás konyhás lakás. f Érdeklődni: Matisa ? Istvánnénál vagy az > áfész központi iro­dájában ___________(4587) B alatonszemesen a szőlőhegyen földterü­let eladó. Érdeklődni: Boglárlelle, Csemege­bolt, Iváncsics. ____________________(52950) H áromszobás csalá­di ház — előszoba, konyha, több mellék- helyiség — 250 n-öl kerttel betegség miatt olcsón eladó. So- mogyacsa. Kossuth L. U. 185. _____________(4588) B alatonszárszó köz­pontjában parcellá­zás előtt álló 220 n- öles telek 600 Ft-ért n-ölenként eladó. Ér­deklődni : munkaidő­ben a 06-84-40227 te­lefonszámon, Gyár- mainál,______________(13) Kaposváron, Rét u. 2. sz. alatt, az új óvodával szemben, 186 ' négyszögöl területen * fekvő kétszobás — konyhás, kamrás ház­rész eladó. Érdeklőd­ni a helyszínen min- dennap. __________(158504) C T-s Trabant 19». júliusig érvényes mű­szaki vizsgával eladó. Zóka Béla, Szenna. __________________(158410) E ladó 850-es Fiat friss műszaki vizsgá­val. Fonyód, Engis Ibolya u. 6. (52953) 1981-ig műszaki vizsgázott ZH-s 1200-as Lada eladó. Boglár­lelle, Gyöngyszem bisztró.___________(52960) 1 50-es MZ üzemké­pes, eladó. Magyareg­res, Petőfi u. 7. (158491) INGATLAN Kaposváron bérbe vennék 5—600 négy­szögöles területet — épülettel. Kiss Ist­vánná, Simonfa, Dó­zsa Gy u. 33. __________________(158466) L oüka—cser dűlő­ben 300 négyszögöl zártkert, épülettel el­adó. Érdeklődni: Ka­posvár, Nyár u. 59. (158475) Nagyatádi kétszin­tes, négyszobás, ga- rázsos házunkat el­adnánk, vagy kisebb­re cserélnénk. Ugyan­iak eladnánk nagy­atádi 120 iiegyszi .Jeles iduiotelkünket építő­anyaggal együtt. — Nagyatád, Kisely u. ;l/A. Minden nap 17 ára után. _______(158090) E ladó Balatonmária- iürdőn a Kossuth u. ti. számú kis nyara- ó. Felvilágosítás: dr. kovács, Budapest. 3érc u. 13._______(9407) H ázrész eladó. Ka- a^svár, Május 1. u. 5. Tóth. Érdeklődni: 7 óra után. (158347) Balatonboglár, Vi-1 kár u. 41. számú csa­ládi ház eladó, azon­nal beköltözhetően Irányár: 500 000 Ft. Érdeklődni: dr. Bor­bély Imre, Kiskun­félegyháza, Kossuth U. 20. (190004; Nagyatádon a Kos­suth u. 42. sz. alatti 205 alapterületű, két család részére it> megfelelő, sarokház eladó. Üzlethelyiség, melléképületek, pince, garázs, víz, villany van, gázvezeték a ház előtt. Közületnek is megfelelő. (41679) Balatonhoz közeli, lehetőleg régi pa­rasztházat, olcsó tel­ket vennek. Életjára­dékra is. Gomb Dr László, 7624 Pécs, Hermann Ottó u. 5. __________________(158436) Eladó családi ház Somogydöröcskén, Rózsa-domb 118. sz. alatt. Érdeklődni: Nyugati u. 123. (158437) Kaposváron, Klapka u. 13. szám alatti házrész eladó. Érdek­lődni a helyszínen le­het. (158480) Korszerűen, 8 éve telepített 400 négyszög­öl szőlő (olaszriz- ling, furmint, Pannó­nia kincse) borászati felszereléssel, gazda­sági épülettel, lakó­házzal, eladó. Bárd­udvarnok, Szendihegy 6. sz. alatt, bármikor megtekinthető — Ko­vácséinál. _______(158494) J ó állapotban levő 2 szobás családi ház gazdasági épülettel. 1400 n-öl kerttel el­adó. Érdeklődni: Ka- posmérő, Kossuth L. u. 124. _____________(4595) S iófok Kiliti-hegy- ben szőlő eladó lak­ható présházzal, tel­jes felszereléssel, 6 éves termő szőlővel. Irányár: 100 Ft n- ölönként. Érdeklődni minden szombaton és vasárnap Varga Jó- zsefné, Siófok. Korá­nyi S. u. 11. Kórház­zal szemben. (4597) Marcaliban a Már­tírok útja 32. sz. alat­ti kétszobás komfor­tos lakóház 400 n-öl telekkel eladó. Érdek­lődni a helyszínen. (4594) UF-es Dácia eladó. Kaposvár, Gárdonyi G. u. 10. sz. Érdek­lődni 5 óra után. __________________(158468) 250 cm3-es Jáwa 1980 márciusig érvé­nyes műszaki vizsgá­val eladó. Kadarkút. Fő u. 31.__________(4563) GAZ 69 RAJ meg kímélt állapotban, 2 éves műszaki vizsgá­val eladó. (3 évesnél idősebb). Taszár, Ady út 26. Nagy. (158416) Siófoki hasonlóra cserélnénk kaposvári kétszobás, gázos ta­nácsi lakásunkat. — Ajánlatokat: «-Víz­parté jeligére, a bala- tonfenyvesi postára kérünk.__________(158478) i veiszooas, összKom- fortos lakás eladó. Kaposvár, Szalma I. köz 5. I. lh. II. em. 3. a. Érdeklődni: dél- Után 4—6-ig. (158457) ucseicmem sajai tulajdonomban lévő egyszobás, konyhás, kamrás, WC-vel ellá­tott lakásomat, ha­sonló főbérleti lakás­ra, ráfizetés nélkül. Ajánlatokat: 158462 számra a hirdetőbe kérem. ___________(158462) K aposváron, Arany J. köz VII. ép. II. em. 12. alatt kétszo­bás gazDs lakás el­adó. Készpénz + OTP-kölcsönnel. Ér- deklődni: 18 óra után. Fonyódon, vízparti társasüdülőben lévő egyszobás összkom­fortos, loggiás lakré­szünket elcserélnénk kis telken lévő fa­házért Balatonmá- riától Lelléig. Ajánla­tokat : 158400 számra a hirdetőbe kérek. (158400) Kaposváron a Baj- csy-Zsilinszky u. 24. I. em. 3. sz. alatti 65 négyzetméteres la­kás beköltözhetően eladó. (4576) Boglárlellétől 15 km-re, nagyközség­ben, kétszobás kom­fortos tanácsi kertes lakásomat, gazdálko­dásra alkalmas, más­félszobás ' kaposvári tanácsi bérlakásra cserélném. Ajánlato­kat : «-ősz-« jeligére. 158483 számra a ka­posvári hirdetőbe. (158483) Egy vagy másfél szobás lakást vennék készpénz -f- OTP át­vállalással Kaposvá­ron. Telefon: 11,510. Gyarmati. (31) EGYÉB ... I 120 basszusos Hoh- ner tangóharmonika eladó. Csík Gyula. Kaposvár, Bocskai út 33. (158460) Eladó egy db hol- stein, 3 db második bor j as tehén bDrju- val. Mosdós, Kossuth L. u. 1. (106461) Figyelem l Lengyel­tóti nagyközség lakói részére darálós kis­ipari üzletemet meg­nyitom 1979. július 5-től. Cím: Lengyel­tóti, Zrínyi M. u. 52. (158469) Hét darab választá­si malac eladó. Fonó, Petőfi u. 72. (158470) Balatonszemesen be­tonkeverő, hullám­palás felvonulási épü­let, Kaposváron 6 m2 7,5x15-ös Dlasz mgt- lahil lap és Zsuk mo- toralka »-észek eladók. Érdeklődni: Kaposvár, Vörösmarty u. 25. (158476) ______________________ Figyelem! Szőnyeg­B udaoest XIX ke- ^ tisztítást javítást, roj­BUÜdpeSl AU. Ke Irórnilt.cvtíláct rületi másfél szobás komfortos, beköltöz­hető lakás eladó. Te­lei Dn: Siófok. 11-271. Érdeklődni 7—9 és 19—20 óra között. (176105) Kettő és fél szobás összkomfortos szövet­kezeti lakás eladó 550 négyszögöl gyü­mölcsös is. ivánfa- hegyen. Torma. Ka­posvár, Honvéd u. 1. II. 1. 17 órától. (158449) Kétszobás összkom­fortos, gázos lakás eladó. Kaposvár. Dé- si Huber I. u. 6. sz. IL lh. n/2. ajtó. (158445) tozást, kárpittisztítást vállalok. Bidó Jó­zsefné, Kaposvár, Ez­redév u. 16. Telefon: 12-554. (158398) Beteg édesanyánk mellé megbízható gondozónőt keresünk. Kaposvár, telefon: 12-627.____________(158446) E ladó csontrágó kennelből kéthónapos németjuhász kiskutya. Somogyjád, Béke u. 4. sz,_____________(158444) Garázs (Kaposvár, Petőfi u .35—30. sz. alatt) lebontásra bon­tási anyagáron eladó. Érdeklődés az OTP Somogy megyei Igaz­gatóságán, Kaposvár. Dózsa Gy. u. 1. Dr. i Matolcsynénál. ___________________(41688) V örös óbor — 25 Ft/liter eladó. Kapos­vár, Marx K. köz 16 /q.________________(4585) E ladó héthónapos — vemhes üsző, 8 éves 3 hónapos vemhes ki­járó tehén. Segesd, Tompa M. u. 24. (158*10) Családi házak külső Eladó alig fodrász berendezés fodrászbura, fodrástfszék (férfi, női), fésülködő, burás fotel, szerszámtartó, lábtartó. vakolását Érdeklődni időben: 14-171-es mon. vállalom munka- Kaposvár, telei Dnszá- (158485) Kaszáló, jó minősé­gű kiadó. Érdeklődni egész nap. Kaposvár, ivánfa-hegy 26. Nagy Kálmán. n 5948 8) Televízió a legmo­dernebb, tranziszto­ros, érvényes jótál­lással eladó. Kapos­vár, Temesvár u. 8. (158484) Eladó 1 két és fél éves nehéz kocsis kanca csikó. Segesd, Iskola u. 10. (4592) Sötét fényezett — kombinált szDbabűtor eladó. Érdeklődni egész nap. Kaposvár, Bartók Béla u. 30. (158477) Keresünk egy kö­zépkorú asszonyt csa­ládtagként, lakást és teljes ellátást adunk kis házimunkáért. — Ajánlatokat: »Jó há­ziasszony« jeligére. 158399 számra a pé­csi Sallai utcai hir­detőbe. (158399) Varrógép, kerékpár kerékpárdinamó ja­vítása, m Dtorkerék­pár-kerekek centrálá- sa. Sáfrán József. Kaposvár, Berzsenyi U. 2. (158462) Eladó egy ágyne­műtartós heverő, ket­tő fotel, egy asztal, Kaposvár, Komárom u. 1. (158451) Cím: PANNÓNIA Szálloda és Vendéglátó Vállalat Balatoni Igazgatósága, Siófok, Fő u. 312. Ügyintéző: Oláh Lajos, telefon: 10-621 (41683) A Balaton déli partján (Somogy megye) lévő nagy üdülő keres azonnali belépéssel egy állandó álilás betöltésére államháztartási képesített könyvelőt, valamint egy időszaki anyagkönyvelőt Bentlakást, étkezést, munkaruhát biztosítunk. Jelentkezéseket személyesen vagy írásban a következő címre kérjük: Minisztertanács Központi Üdülő, 8636 Balatonszemes, Pósa Lajos u. 14—16. _________ ______________________________________(41673) E ladó egy heverő, egy gyermek íróasz­tal, egy rakodós szek­rény. Kaposvár, Liszt Ferenc u. 51. (158501) ALBÉRLET Fiatal gyermektelen házaspárnak szoba­konyha kiadó. Ka­posvár, Nyár u. 59. (156474) Dolgozókat alkalmaznak Felhívás! A tovább tartó száraz, meleg időjárás miatt a Balaton üdülőövezetén működő vízbázisok maximális kapacitás­sal üzemelnek. Mindennek ellenére a délutáni és a kora esti csúcsfogyasztási időszakban a zavartalan vízellátás fenntartása egyre több nehézséget jelent vállalatunk szá­Annak érdekében, hogy ne kelljen vízkorlátozást elren­delni kérjük t. fogyasztóinkat, hogy kertöntözésre és gép­kocsimosásra ivóvizet csak a csúcsidőszakon kívül (18— 21 óra) kívül használjanak. Felhívásunk megértő támogatását és fogyasztói segítsé­güket előre is köszönjük. Dunántúli Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat Siófok (41708) A Somogy—Zala megyei Tég- la- és Cserépipari Vállalat egy kőműves, egy ács és egy segéd­munkást fölvesz. Jelentkezni le­het. Kaposvár, Rákóczi tér 12—13. sz. alatti építési csoportnál. (41686) A Nagykanizsai Sörgyár Ás­ványvízfejtő Kirendeltsége (Fo­nyód, Bézsenyi u. 1.) üdítőitalsej­tő kirendeltsége (Kaposvár, Má­jus 1. u. 50.) azonnal alkalmaz állapdó munkára 4—4 ásványvíz, illetve üdítőitalfejtő dolgozót. (416*5) MEGVÉTELRE FELAJÁNLUNK 1 db MARABU 4 típusú kazánt Cím: PM SZERVEZÉSI ÉS ÜGYVITELGÉPESÍTÉSI INTÉZET, Kaposvár, Tóth Lajos utca 12. (153506) MAI mm műsor, ELADÓK: MEOCLUB16 mm-es vetítőgépek és alkatrészek Érdeklődni lehet a Somogy megyei Moziüzemi Vállalat, Kaposvár, Május 1. utca 20. szám alatt. (158482) Cbiky Gergely Színház 19 óra­kor: BÍBOR SZIGET. Uray-bér- let. Koposvár, Vörös Csillag du. 3 és 5 órakor: A DZSUNGEL KÖNYVE, este 7 órakor: ELCSÁ­BÍTVA ELHAGYATVA (14). Sza­bad ifjúság du. 4 órakor: A REMÉNYSÉG SZELE, du. 6 és este 8 órakor: A HALOTT ISKO- LATARSAK ESETE. Latinca film­színház du. fél 6 órakor: FA­YARD BÍRÖ, AKIT SERIFFNEK HÍVTAK (14). Siófok (teremmo­zi) du. fél 6 és este fél 8 órakor: A JAVÍTHATATLAN. Siófok (kertmozi) este 8 órakor: APA­CSOK. Marcali: HOLTTEST A TEMZÉBÖL (14). FILMBARÁTOK KÖRE: SZEMBEN ÖNMAGUNK­KAL (16). Barcs: SZENVEDÉLY (14). Balatoni öldvár (fedett kert- mozi) este fél 8 órakDr: NED KELLY. Balatonlelle (fedett kert­mozi) este 8 órakor: A FEJ NÉLKÜLI LOVAS. Balatonboglár este 8 órakor: SZÁGULDÁS GYILKOSSÁGOKKAL (14). televízió Budapest 1, 8.00: Idősebbek is elkezdhetik. 8.05: És így tovább. . . 9.05: Az összedőlt épületek rejtélye. 9.30: Mire megvénülünk. 10.25: Játék a betűkkel. 10.50—11.45: Julio Ig- lesias, a világjáró. Spanyol zenés film. 13.42: Műsorismértetés. 13.45: Magyarország állatai. 13.55: Pil­langó. 15.10: öntözni kell. 15.35: Hogyan beszélnek a méhek? 15.55: I Hírek. 16.00: Emberek a tanyá- 1 kDn. 16.35: Könyvsátor. 16.45: | Reklám. 16.55: Rába ETO—Tata­bányai Bányász. Bajnoki, labda­rúgó-mérkőzés. 18.50: Gyermekév — nemzetközi fórum. 19.15: Es­ti mesp. 19.20: Idősebbek is el­kezdhetik. 19.30: Tv-híradó. 20.00: A csibész. Francia—olasz film. 21.55: Egymillió fontos hangjegy. 22.10: Holtszezon. Angol film. 23.35: Tv-híradó 3. Budapest 2 17.55: Joe. Kidd. Amerikai film. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Színház a tévében. 20.00—22.25: Ne lőjetek a fehér hattyúkra! Lírai játék. Köz­ben: 21.25: Tv-híradó 2. Jugoszláv tv. 15.55: Labdarúgás: Osijek—Dina­mo. 17.45: Kosovo akkordjai. 18.45: Jelenetek a családi életből. 19.15: Rajzfilm. 20.00: ÖvakDdj a barátoktól. Francia film. 21.50: Találkozások a Miljacka partján. 23.00: Hétvégi műsor. Osztrák tv. 15.40: Tarzan veszélyben. Ka­landfilm. 17.00; Sport ABC. 17.30: Pinocchio. 17.55: Jó éjszakát, gye­rekek! 18.00: Muppets show. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-híradó. 19.55: Sporthírek. 20.15: Vidám, zenés kívánságműsor. 21.55: Sport­hírek. 22.20: Hamis nyom. Film. 23.50. Hírek KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hí­rek. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: A mai nap kulturális programjából. 8.30: Lányok, asszonyok. 8.55: A Rádió Dó lszínháza. Mágnás Mis­ha 11.02: A Svájci Olasz Rádió énekkarának Monteverdi-felvé- teleiből. 11.29: Rádiószínház. 12.00: Déli krónika. 12.20: Zenei anya­nyelvűnk. 12.30: Magyarán szólva. 12.45: Artur Rubinstein három Chopin-keringőt zongorázik. 12.57* Kirakodóvásár. 13.57: Téralkotás. 14.07: Gyurkovics Mária emléke­zetes szerepei. 14.30: Fogyasztási szövetkezetek az élelmiszerterme­lés és -ellátás javításáért. 15.00: Hírek. 15.05: Üj zenei újság. 15.55: Reklámparádé. 16.00: 168 óra. 17.30: Opera-művészlemezek. 18.15: Hol volt, hol nem volt. 18.25: Mai könyvajánlatunk. 18.23: Hall­gatóink figyelmébe. 18.30: Hírek. 18.40: Ünnepi könyvhét 1979. 19.40: Népdalok. 19.35: A zeneirodalom remekműveiből. 21.00: Műhelytit­kok. 22.00: Hírek. 22.10: Sporthí­rek. 22.15: Andor Éva énekel. 23.00: Világhírű karmesterek fel­vételeiből. 24.00: Hírek. 0.10: Me­lódiakoktél. 1.58: Himnusz. 2.00: Műsorzárás. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió retf* geli zenés műsora. 8.00: Hírek. 3.05: Szabó Ferenc kórusművei- I bol. 8.20: Sokasodó kérdőjelek. 8.30: Hírek. 8.33; Népszerű éne­kesek és együttesek felvételeiből. 9.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.00: SzDmbat délelőtt. 12.00: Ma­gyar fúvószene. 12.30: Hírek. 12.33: Jó ebédhez szól a nóta. 13.45: időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Harminc perc rock. 14.30: Hírek. 14.35: Orvosi tanácsok. 14,40: Operettfinálék. 15.15: Ver­bunkosok, katonadalok. 15.45: Hajnalok hajnala. 16.28: Hallga­tóink figyelmébe. 16.30: Hírek. 16.33: ötórai tea. 17.42: «-...Akkor kérem a munkakönyvem!«« 17.57: Hírek. 18.00: Körkapcsolás bajno­ki labdarúgó-mérkőzésekről. 19.05: Népdalkörök országszerte. 19.25: Híres előadók albuma. 20.10: Big- band-felvételekből. 20.30: Hírek. 20.33: Közvetítés az MTK VM— FTC és a ZTE—Videót Dn bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. 20.50: Töltsön egy órát kedvenceivel! 21.50: Neményi Lili operettfelvé­teleiből. 22.20: Kathy Horváth Lajos népi zenekara játszik. 23.00: Hírek. 23.10: Slágermúzeum. 20.00: Hírek. 0.10: Magyar és idegen nyelvű vízjelzőszolgálat. 3. MŰSOR 7.30: A szolnoki stúdió szlovák nyelvű műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.08: Zenekari muzsika. 9.58: Bach: Goldberg- változatok. 11.00: Hírek. 11.05: Slágerlista. 11.40: Nxma. 12.25: 3000 felé. 13.00: Hírek. 13.05: Mű­sorismertetés. 13.07: Szimfonikus zene. 15.00: Huszonöt perc beat. 15.25: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. 16.45: Bánáti strófák. 16.35: A Londoni Fúvósszólisták játszanak. 17.23: A Musza Dag negyven napja. 18.18: Muszorgszkij: Ho- vanscsina. 21.36: Zenekari muzsi­ka. 22.40: Ravel és a Balettszín­pad. 23.30—23.40: Hírek, időjárás. PÉCSI RADIO 17.00: Hírek. 17.05: Köszöntjük a pedagógusokat. 18.00: Hírek. 18.10: Nőtaest. 18.30: Szerb-horvát nyel­vű műs Dr. 19.15—20.00: Nemet nyelvű műsor. A közkedvelt KOMÁR MOPED MOST 1500 Ft engedménnyel! 5980 Ft helyett 4480 Ft-ért kapható a Somogy megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat siófoki, nagyatádi, bogiári, barcsi műszaki-, kaposvári járműszaküzletébcn és a fonyódi áruházban — amíg a készlet tart! (41711)

Next

/
Thumbnails
Contents