Somogyi Néplap, 1979. június (35. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-02 / 127. szám

A Deseda és a sport A nvolc kilométer hosszú, s átlagban háromszáz méter széles Deseda tó hullámai há­rom év óta nyaldossák a Ka­posvár melletti dombok lá­bait. A mesterséges víztároló­ban halak ezrei nyüzsögnek, a parton hús erdők és füves domboldalak várják a kirán­dulókat. Ragyogott minden gyermekarc Sok gyermek előadó, ze­nész, táncos, énekkar és szó­lista adott egymárnak rande­vút Marcaliban a zsúfolásig megtelt művelődési központ­ban. A színvonalas gálamű­sor méltón aratott nagy si­kert a gyermeknapon. A he­lyi általános iskola úttörőcsa­pata másodízben is elnyerte a vörös selyemzászlót. Nyolc helyszínen 12 sportág versenysorozatát tartották. A belvárosban kerékpár gyorsa­sági, ügyességi versenyek, aszfaltrajzverseny, míg a sporttelepeken atlétika- és ké­zilabda-bemutató zajlott le. Az ifjúsági házban különbö­ző szakkörök nyilvános kiál­lítását tekintették meg az ér­deklődők. Nagy sikert ara­tott a kétezfer kollekcióból ál­ló gyermekrajz-kiállítás. A Nagy pincénél óvodások és kisdobosok sárkányeregető versenye folyt. Majd elérke­zett a várva várt délutáni program: a nagy érdeklődést kiváltó kocsiparádé, a Ber­zsenyi lakótelepi grundon. Nagy meglepetés: el szolgált a tizenéves lányok két csapatá­nak bemutatója, ök nyerték el a SAÉV szocialista brigád­jainak legszebb különdíját. Ezt követően a grund kupa döntője következett. A városi sport felügyelőség által ado­mányozott kupát a »Szedett- vedett SO, a második helye­zést a »Csupa csel«, a harma­dik helyezést Boronka csapa­ta érte el. A gazdag program néhány órával naplemente után ért véget. A szervezők külön is köszönetét mondtak az áfész, a tejüzem, az ELKO, valamint I a SÁÉV szocialista brigádjai­nak, amelyek önzetlen erköl­csi és anyagi hozzájárulásuk­kal lehetővé tették a feledhe­tetlen gyermeknapot. II. J. Dr. Mattié a megyei sakkbajnok Befejeződött a megyei egyé­ni sakkbajnokság. A szakszö­vetség 24 résztvevővel bonyo­lította le a tizenegy fordulós svájci rend zerű bajnokságot. A várakozásnak megfelelően dr. Máthé Albert nyerte el a bajnoki címet. Nagy meglepe­tés Szulimán Gyulának, a K. Közlekedési SE ifjúsági ver­senyzőjének kitűnő szereplése és második helye. A verseny végeredménye: 1. dr. Máthé Albert (KKSE) 0, 2. Szulimán Gyula (KKSE) 8, 3. Horváth Miklós (KKSE) 7,5, 4. dr. Il­lés Attila (KKSE) 7,5, 5. Csí­ki István (KKSE)7, 6. Hein­rich Ferenc (KKSE) 7 pont­tal. A női bajnokságban a ga- másiak távolléte miatt mind­össze négy versenyző indult. Két forduló alapján az aláb­bi sorrend alakult ki: 1. Bán- kuti Gyöngvi (K. V. Izzó) 6, 2. Bánkuti Melitta (K. V. Iz- zó)4, 3. Molnárné Kolár Má­ria (Kaposgép V. L.) 1,5, 4. Deákné Táskái Gyöngyi (Barcs) 0,5. A megyei sakkcsapatbajnok- sá? tavaszi végeredménye: 1. r. V. Izzó 43, 2. K. Sparta­cus 40,5, 3. Siófoki Bányász 38, 4. Kaposgép V. L. 35, 5. Nagybajom 34, 6. K. Közleke­dési SE II. 33,5, 7. Tabi MSC 24, 8. Marcali VSE 22,5, 9. Boglárlellei Spartacus 17. Kiesési rangadó asztaliteniszben Vasárnap sorsdöntő asztali­tenisz-mérkőzés színhelye lesz a Berzsenyi általános iskola, hiszen ott találkozik a Bakony Vegyész együttesével a VBKM Vasas NB I-es női csapata. Mindkét gárda az eddigiek során eredménytelenül szere­pelt és pont nélkül zárja a tabellát. Ez a találkozó lesz a tavaszi utolsó, s amelyik nyer, annak még maradhat esélye az őszi folytatásban a bentmaradásra. Elkelne hát a szurkolók buzdítása, amely hozzásegíthetné a kaposvária­kat az első győzelemhez. A mérkőzés 9.30-kor kezdődik. Kislsnyészlők, álészek, termelőszövetkezetek figyelem ! A Hőgyészi Állami Gazdaság keltetőüzemében június 15-től július 8-ig New-Hampshire fajtájú naposkakas korlátozott mennyiségben kapható 4 Ft'ért darabonként. A háztájiban igen jól bevált fajta, gyors fejlődése szabadtartásban is biztosított. A gazdaság a megrendeléseket a beérkezések sorrendjében veszi előjegyzésbe, és az átvétel időpontját visszaigazolja. Levélcím: Hőgyészi Állami Gazdaság, 7191 Hőgyész. Telefon: Hőgyész 22. Telex: 13-390. (41714) Csakhogy vannak a megye- székhelyen olyanok, akik nem elégszenek meg azokkal az örömökkel, melyeket a tó ed­dig nyújtott. Az a vélemé­nyük, hogy ennél sokkal többre lenne képes. Jó né­hány helyről kaptunk már jelzést, hogy a közvéleményt erősen foglalkoztatja a tó jö­vője, és sokan elégedetlenek, türelmetlenek. Mi újság hát a Deseda kö­rül? Kérdésünkre Pacskó Já­nos, a megyei TS elnöke és Lőrinc Férőnc városi főépí­tész adta meg a feleletet. A tó sportcélokra való fel- használására megszülettek a tervek. A Deseda egy nemzet­közileg is hírnevet szerezhető vízi bázissá szeretnék fejlesz­teni. A magyar kajak—kenu szövetségtől szakemberek jön­nek, s kijelölik azt a terüle­tet, ahol a nemzetközi szab­ványoknak legmegfelelőbb 1500 méteres versenypályát létrehozhatják. Ezután a vá­rosi tanács rendezési terve szerint különböző vállalatok számára parcellázza fel a tó környékét. De nem a tó köz­vetlen partszakaszát. Egy bi­zonyos távolságot szabadon hagynak a vízparton, hogy akár gyalog is körbe lehessen majd járni, s a horgászoknak is ideális terület maradjon hobbijuk űzésére. Jelenleg szinte kizárólag csak a horgászok használják a tavat. Számukra egy tanyát terveznek, ahol a táj képébe beleülő kis házakat építhet­nek az igénylők. A csónakázás és az egyéb evezős sportolás most még veszélyes, hiszen a tó alján több helyen megtalálhatók a néhány éve kivágott fák csonkjai. Előreláthatóan már ezen a nyáron lehet csóna­kokat a vízre bocsátani, ha megoldódnak a balesetelhári- tással kapcsolatos gondok. Csónakkikötőt terveznek. So­kakban azonban felvetődhet a kérdés, hogy érdemesbe csó­nakot vásárolni, hiszen a vizi járművek téli tárolása igen nagy gondot okoz. Érdemes megfontolni, hogy nem len- ne-e célszerű egy csónakhá­zat építeni, amelyet — meg­felelő használati díj ellené­ben — igénybe vehetnének. Ez minden bizonnyal ösztö­nözné a vízi járművek vásár­lását. A távlati tervekben szere­pel a vitorlázás megteremtése is. Valószínűleg a 10 négyzet- méternél nem nagyobb vitor­lával rendelkező járművek kapnak helyet a tavon. A természetet kedvelőknek nem kell megijedniük: a köz­művesítés és a betonutak nem veszélyeztetik a táj szépségét. A burkolt utak a tótól 150— 200 méterre véget érnek, és ott ’ parkolókat alakítanak ki. A Desedát megközelíteni csak gyalog lehet majd. A megyei sport irányítói a jövő vízi bázisát a Vízüav SC keretein belül tervezik, s a sportágakat rajtuk keresztül kívánják országosan is elis­mert színvonalra fejleszteni. Ennek érdekében a kaják­kenu és az evezős szakosztá­lyok már meg is alakultak. A tervek szerint az evezős spor­tolók képzése már az általá­nos iskolás kordákkal meg­kezdődik. A türelmetlenkedók rövid ideig még mindig tétlenségre vannak kárhoztatva. De be kell látni, hogy egyik napról a másikra nem lehet megol­dani a nagy terveket. A lép­csőzetes előrelépéshez idő és pénz kell. A tó természetes öntisztulása néhány év múl­va már a fürdőzést is lehető­vé teszi, s vele párhuzamo­san minden bizonnyal pezs­gőbb lesz ott az élet. Kell tehát még egy pár év ahhoz, hogy a megveszékhely lakossága a Desedára járjon fürödni, sportolni, kikapcso­lódni. Gy. L. Sportműsor SZOMBAT Kosárlabda NB II.: Táncsics SE—Székesfe­hérvári Építők, Kaposvár, Mun­kácsy gimn. 15 ó. Röplabda NB u.: Kaposvári Dózsa—Szombathelyi Tanárképző, Kaposvár, Tanítókép­ző főiskola, 17 ó. Nők: K. V. Izzó—Ajkai Video­ton, Kaposvár Tanítóképző Főis­kola, 16 ó, Tabi Videoton—Hala­dás VSE, Tab, Mártírok ú. 15.30 ó. Kézilabda Megyei bajnokság: Csurgó—Fo­nyód, 17 ó.. Marcali—Segeds 17.30. Atlétika. Nyílt megyei összetett bajnok­ság ifjúsági cs serdülő “A« és >B-h korosztálynak. Kaposvár, Dózsa sporttelep la ó. VASÁRNAP Asztalitenisz NB I.: Ceglédi VSE—Rákóczi SE. Cegléd, ll ó. Nők: VBKM Vasas—Bakony Vegyész, Kaposvár, Berzsenyi ált. isk. 0.30 ó. Röplabda NB II.: Tabi Videoton—Szom­bathelyi TK. Tab. Mártírok ú., 12.30 ó. K. Dózsa—K. Lombik, Kaposvár, Tanítóképző Főiskola, 11 6., Nők: Tahi Videoton—Ajkai Vi­deoton, Tab, Mártírok ú.. 11.30 ó. K. V. Izzó—Postás SE. Kaposvár, Tanítóképző Főiskola, 10 ó. Kézilabda Megyei bajnokság: Szőnyi SF.— Nagyatád, 10.30 ó., Barcs—Siófok 11 ó. Atlétika Nyílt megye! összetett bajnok­ság, Kaposvár, Dózsa sporttelep 10 és 15 óra. Tájfutás »B« váltóbajnokság Zselicszent- pálon. Várható 0 idő: 9.30. Természetjárás A K. Spartacus SE. Kaoos ter­mészetjáró szakosztálya minős-tr túrája Kárászköblényi vasútállo­más— Magyaregregy—Márévárt völgy útvonalon. Vezető: Pintér Miklós. Túratáv: 18 km. Gyüleke­zés» 6.20 órakor a vasútállomá­son. Visszaérkezés 18.28 órakor. Labdarúgás NB II.: Komló—Rákóczi, Komló 17 ó. (Nagy M.). Megyei bajnokság (kezdési idő 17 óra) : Táncsics SE—Lengyeltó­ti (Rubecz). Tab—Barcs (Pesti), Karád—Siófok (Vajda), Marcali— Nagyatád (Hajdú), Boglárlellei Medosz—Csurgó (Buzsáki), Lá- bod—Latinca (Auman), Balaton- földvár—Boglárlellei Spartacus (Perger). Mernye—Kadarkút (Roh za), VBKM Vasas—Kiss J. SE (Műdig). Területi bajnokság (kezdési idő 17 ó.): Balatoni csoport: Siófoki Me­dosz—Balatonberény (Simon) Szőlősgyörök—Zamárdi (Király), öreglak—Táska (Csaoó), Balaton- nagyberek—Balatonszárszó (Hor­váth 3.). Fonyód—Kőröshegy (Vai­ner), Nagyberény—Kéthely (Lő- ezi), Baiatonszemes—Mesztegnyő (Mátés), Buzsák—Kölese (Boór). Kapós csoport: Szőnyi SE-Ma- gyaregres (Kapitány). Kiskorpád —Somogvsárd (Fekete), Patalom— K. Gazdász (Kecskés). Somogy- iád—Zimány (Budai), Tooonár— K. Közlekedési SF (Sudár L.) Nagybajom—Osztonán (Nagy L.), Igái—Somogyvár (Rnsits). Nagy­berki—Hetes (Fellegi). Dráva csoport (a mérkőzések 16.30 órakor kezdődnek): Tapsony —Három fa (Kercza), Babócsa—Ve­se (Péczeli), Somogy vidvarhely Csokonyavisonta (Ignóczi), Felső- bogát— Péterhida (Takács J.), So­mogyi B. SE—Lakócsa (Teveli), Homokszentgyörgy—Bolhás (Rot­ter) . NB-s ifjúsági bajnokság: Rá­kóczi—Szekszárd. Rákóczi pálya, 11.30 ó. (Fonódi) NB-s serdülő bajnokság: Rá­kóczi—Szekszárd, Rákóczi pálya 10 ó, (Komái). KAPOSVÁRI MEZŐGAZDASÁGI FŐISKOLA azonnali belépéssel fölvesz 1 dísznövénykertész!, 2 segédmunkást Jelentkezés a főiskola ellátási osztásának vezetőjénél. Kaposvár, Déne&major 2. M ÍPÍO«!' A nap 3.51 Arakor kél, és 13.33- kor nyugszjkf a hold 10.51-kor kél, és — órakor nyugszik. JÚNIUS A várható időjárás: SZOMBAT Kármen Meleg, túlnyomóan gyengén felhős, száraz Idő. Délután néhány helyen zápor, helyenként zivatar lesz. Elénk északkeleti szélre számíthatunk. A legmagasabb napali hőmérséklet ma, itom- baton 29—34 fok között alakul. A Balaton vizének hőmérséklete Siófokon teg­nap 11 órakor 23 fok volt. R lottó nyerőszámai ix Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szerint a Badacsonytomajban tartott 22. heti lottósorsolás alkal­mával a következő számokat húzták ki: 42, 45, 59, 62, 69 ötös találata van Marcali­ban — tudósítónk telefonje­lentése szerint — egy magát megnevezni nem akaró lot­tózónak. 11 hónappal ezelőtt már volt egy négyese, és ál­lítólag 125 szelvénnyel ját­szik. — Kiállítás nyílik ma dél­előtt Kaposváron a Kilián ifjúsági házban az intézmény gyermekszakköreinek mun­káiból. A jövő szombatig lesz nyitva. — Kitüntették Kuli Lász- lónét, a siófoki városi párt- bizottság Kossuth-könyv- terjesztőjét. A politikai iro­dalom népszerűsítéséért vég­zett munkájáért megkapta a Kulturális Minisztérium, a Kiadói Főigazgatóság és a Kossuth Könyvkiadó elisme­rő oklevelét. Sebességkorlátozás a tó partján Tegnap óta csak 60 kilo­méteres óránkénti sebesség­gel közlekedhetnek a gép­jármüvek a Balaton-parti lakott területek azon szaka­szain is, ahol ősztől tavaszig megengedett volt a 80 kilo­méteres sebesség. Fonyódli- get és Fenyves között több helyen is életbe lépett a se­bességkorlátozás — erre mindenütt közúti jelzőtáblák hívják föl a figyelmet. Az intézkedésre a fokozott bal­esetveszély miatt volt szük­ség: a tóparti községekben jelentősen megnőtt a gyalo­gos forgalom, főleg a víz­partra igyekvők keresztezik gyakran a főútvonalat. A sebességkorlátozás az üdülési szezon végéig lesz érvényben. — A partizánvasutak ju­goszláviai történetéről ad át­fogó ismertetést Budapesten a Közlekedést Múzeumban az a kiállítás, amelyet tegnap nyitott meg dr. Vitomir Gas- parovic. — Gyermekdiszkót rendez­nek holnap délután a kapos­vári ifjúsági házban, filmve­títéssel színesítve. Délelőtt. a kisebbeket várja népszerű program: a Mesélő bábok so­rozat műsora 10 órakor kez­dődik. — Égő gyufával akarta el­lenőrizni a gázpalack tömí­tését tegnap Móring Erzsé­bet kadarkűti lakos. A kiöm­lő gáz lángra lobbant, s a 72 éves asszony mindkét kar- j n és arcán másodfokú égé­si sérülést szenvedett. A kár 7000 forint. A mai ügyeletes: Bencsik András Telefon: 11-510, este 6-ig. 110 évvel ezelőtt, 1869. június 2-án született — cs 1944-ben hunyt el — Szo- mory Dezső író, újságíró. A zeneművészeti főiskolára irat­kozott be, ahol még Liszt Fe­renc vizsgáztatta. Zenei tanul­mányait azonban csakhamar abbahagyta, hogy újságírói pá­lyára lépjen. 1890-ben a ka­tonai szolgálat elől Franciaor­szágba ment. s másfél évti­zeden át Párizsban, illetve Londonban élt, mint a Ma­gyar Hírlap levelezője. A Sorbonne-on folytatta tÄVol- mányait, s íróvá lett. Első színpadi műve, a Péntek este még párizsi tartózkodása ide­jén a budapesti Nemzeti Szín­házban került színre, s ugyan­ott mutatták be Teréz n$vér című darabját is. 1906-ban tért vissza Budapestre, s rögtön a Nyugat írói köréhez csatlako­zott. Szomory első művei a XIX. század végi francia na­turalizmus hatását mutatják, majd a X .. század eleji sze­cesszió nyomán egyre erősebb zeneiségü és mind szeszélye­sebbé, modorosabbá váló. sti- lizáltan romantikus nyelvet alakított ki. Fő törekvése olyan költői nyelv elérése volt, amely zeneileg hat. — Százötven ezer virág ke­rül az idén Kaposváron az utcákra. 110 ezret a város­gazdálkodási vállalat dolgo­zói ültetnek el, negyven ez­re meg a lakosság: ki-ki a saját portája előtt. — Középfokú munkaügyi tanfolyam hallgatói kezdték me" a vizsgát. A megyei ta­nács munkaügyi osztálya hét éve minden esztendőben megszervezi a munkaügyi ügyintézők tanfolyamát; az idén negyvenhatan vizsgáz­nak. A jelentkezéseket már a következő tanévre is elfo­gadják. Víztakarékosság a Balatonon A vízzel való takarékos­ságra szólítja föl a Balaton­part lakóit és üdülőit a Du­nántúli Regionális Vízmű- és Vízgazdálkodási Vállalat. A tartós szárazság miatt a re­gionális vízmű ellátási kör­zetébe tartozó települések vízfelhasználása meghaladja a múlt nyári rekordot; a víz 30 százalékát öntözésre, lo­csolásra használják a lakók. A vállalat felhívásában azt kéri, hogy locsolásra csak késő este és éjszaka vegye­nek vizet. — Üj irodába költözött a lábodi tsz. A régi épület mellett részben már elkészült az új. A teljes átadás au­gusztus közepén lesz, s ak­kor még további három in­tézmény és az áfész-bolt ta­lál itt új otthonra. — A Somogy Aruház mai ajánlatai: férfi frottirköntösök gazdag színválasztékban 396 Ft- tól 459 Ft-ig, új vonalú diplo­matatáskák 550 Ft-tól 450 Ft-íg, gyermek frottírköntösök több színben 150 Ft-tól 180 Ft-ig, gyermek import napozók 51 Ft- tój 76 Ft-ig most kaphatók a di­vatáruosztályon. (41709) — Expressz hírek! Fehér éj­szakák Leningrádban. Moszkva— Leningrad 1979. június 14-től 23- ig. Utazás: vonattal (hálókocsi­val). Részvételi ölj: 3700 Ft. Üdülés a jugoszláv tengerparton. Pula—Postojna 1979. július 16-tól 23-ig (8 nap, 7 éjszaka). Utazás: autóbusszal. Részvételi díj: 3300 Ft. Jelentkezés: Expressz Ifjú­sági és Diák Utazási Iroda, Ka­posvár, Ady E. u. 7. Telefon: 13-556. Hl706)

Next

/
Thumbnails
Contents