Somogyi Néplap, 1979. május (35. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-12 / 109. szám

Villanyrczsó a gáztűzhelyen Zaranyi zúgolódó Penészes a tapéta ■— Mit csinál a strucc? Tanulságos »’«rándulá­son« vettünk részt Kapos­váron, a Za- ranyi lakóte­lepen. Sza­bolcsi Csaba lakásszövet­kezeti elnök írod ó.jálxm az átadás előtt levő épülete^, tapétamintáit őrzik; Nem a fölkerülőt, ha­nem a lesze- dettet. Tíz cen­ti tapéta, húsz centi penész. A most ké­szülő épület egyik szár­nyát a Ka- posmérői Épí­tő Szövetke­zet május lő­re készre je­lentette. Ahogy közeledünk, csatatér fo­gad. A mérői- ek irodájában azt kérjük, mutassák meg a házat belül­ről. Nem is olyan egyszerű a kérés, föl kell hívni először a mérői szövetkezet elnökét, ő majd engedélyt ad. Telefo­nálunk. A szövetkezet köz1- pontjában éppen senki sincs, mert a no-£ines technológia — ezzel épülnék a zaranyi há­zak — somogyi alkalmazásá­ról rendezett tanácskozáson íme, a »modern-« tűzhely. Bognár Gyuláék csak »sa­ját elhatározásból-« költöztek be, mert fűtés még mindig nincs, egész télen nem volt gáz, mert nem kötötték be. Most is .villanyrezsó van a gáztűzhelyen. Februárban köl­töztek. Mert már decembertől fizetniük kellett a lakás rész­leteit. » — Mi a lakásszövetkezet lehetősége az ilyen vitákban? — Most éppen az, hogy hiába jelentették készre a »tapétás házat«, near fogad­tuk el. Ha elfogadjuk hiány­pótlással, akkor hónapokig várhatunk arra. hogy pótolja­nak valamit. Már tapasztal­tuk. Csakhogy a cégek kö­zötti hadakozás nem vigasz­talja azokat, akik lakásra vár­nak. Balogh Lászlóval, a mérői szövetkezet műszaki osztály- vezetőjével délben telefonon beszéltünk. Elmondta: télidő­ben építették a házat. Nedve­sek a falak. Keddig' minden rossz tapétát kicserélnek, kész lesz az épületszárny. Szombat­vasárnap is dolgoznak. — Láttunk az épületben olyan, már másodszor föltett tapétát, amelyet újra a penész veszélyeztet. — Olyat önök nem láthat­tak. — Az épület mai képét is­merve kételkedem abban, hogy 15-én kész lesz. — Szerintem az ön véle­ménye megalapozatlan. Ott minden tökéletes lesz. Lenyűgöző ez a derűlátás. Csak az a kérdés, csodál tesz-e? A Zaranyi lakótelep építé­sének megkezdésétől a mai napig mindenféle hiba bemu­tatására alkalmas. Többször »szerepelt« már lapunkban is. — És a hibák elkövetői? — kérdezzük az ügy »szenve­dőit«. — Tudja, hogy csinál a strucc... L. P. vannak. Hát akkor jöjjön a kocká­zat. Bemegyünk. Szabolcsi Csaba már ismeri a házat. A lakásokban letépett tapéta­halmokon botladozunk. A fa­lakon ott az új »burkolat« és a kezdődő penész. — A 18-as épületben 450 négyzetméter tapétát kellett kicserélni, mert az első vizes falra rakták föl — mondja a lakásszövetkezet elnöke. Már kezdjük érteni, miért kellene az »engedély« a belé­péshez. A 18-as ház már la­kott. Igaz, a lépcsők sarkait letördelték, mert előbb rögzí­tették a korlátot, azután nem fért alá a lépcső; a folyosók padlója fölpúposodik, min­dent telefröcsköltek festék­kel ... És itt keddre minden kész? CSUPOR TIBOR Ráksaláta zsíros kenyérrel Eltűnt a fejes káposzta Sok vevő, sok eladó a piacon Jó vásár volt — így sum­mázta mindenki dél felé a tegnapi kaposvári piac ered­ményeit. Sokféle árut kínáltak a termelők, csupán a fejes káposzta tűnt el, és ezúttal epret sem hoztak. Salátából, paprikából viszont rengetegre lehetett alkudni. Ez meg is látszott az árakon, a kisebb töltenivaló paprikát két forin­tért már vihette a vevő, igaz a nagy, szép zöldpaprika hét forint volt A paradicsom ki­lójáért 100 forintot kértek. Ez­úttal inkább a maszekok ad­ták olcsóbban a zöldséget és a gyümölcsöt, csupán az ubor­kát árulták 10—15 forinttal drágábban, mint a Zöldért. A zöldhagyma a kistermelők­nél sokkal olcsóbb volt. és a többi ár is legföljebb egyezett a »hivatalossal«. A Zöldért somogyi és buda­pesti árai szinte hajszálra megegyeztek. Két kivétel; epret Somogybán 90—130 fo­rint között árultak, Budapes­ten nem szerepelt az árjegyzé­ken, az alma pedig Pesten 2— 3 forinttal drágább. A legfontosabb zöldségfélék árai 10—20 filléres eltéréssel a következők: saláta 3,40—5. retek 1,50—5,60, zöldhagyma 3.60, karalábé 3—4,50. zöld­paprika 6.40. hegyes paprika 3.60, uborka 30. A szükséges tápanyagok mindenekelőtt az állattartás­ból származtak. (Ez termé­szetesen vidékenként erősen eltért.) A dunántúli iskolák tananyagában az 1700-as éveik közepén fontos része volt a húsfüstölésinék. Különböző szerzőik gyakran megrögzött szokásként emlegetik a sza- loinnázást az Alföldön és a Duna—Tisza közén. A XIX. század közepéig azonban a szaloranaevés nagyon sokban különbözött a maitól. S ennek igen egyszerű oka van. Me­zőn, jófűvű legelőkön hiznak a szar vasma r há k, hatalmas erdőségekben sertéskomdák makkodnak. A fajták kizáró­lag húshozamúak. A múlt század közepéig jórészt is­meretlen a vastag szalannás zsírsertés mint a paraszti táp­lálkozás alapja. A bőven makkoltatott rideg fajták (sis­ka, bakonyi) .termetesek, iz­mosaik voltak. Cs.aí? tetemes takarmányozás után lettek volnak hízásra foghatók. E korszakban valószínűleg jóval ismertebb a füstölt, sózott só- dar és a szalonna is inkábba- mai húsos, császár- és angol- szalonnára hasonlított. A táplálkozás szempontjá­ból fontos egyéb állatok (szarvasmarba, juh, szárnya­sok) felhasználható zsírja el­hanyagolható. A XXX. sázad közepéig alig tartottak a pa­raszti háztartásokban zsírt. Az e század elején készült hagyatéki leltárakban — ahol a legkisebb lábast, fazekat is kínos gondossággal megemlí­tették — csak elvétve testál­tak az utódokra zsirosbödönt. S ami akadt, az is inkább ne- gyedaikós (14 literes) volt. Ak­kortájt az uradalmi alkalma­zottak konvenciójában szere­pelt az állattartás joga, és a marhahús is, mint konvenciós étel. Negyven font (húsz ki­ló) marhahús járt a legszegé­nyebb, legértéktelenebb mun­kát végző béresnek is, az in­téző pedig 150—180 fontot ka­pott. De az úgynevezett erdő- és mezőélés szerepe is fontos volt a magyar táplálkozásban. Az országban a XIX. századi nagy vízrendezési munkákig rengeteg a vadvíz, ezernyi tó. zsombék, nádas, morotva és hatalmas erdőségek váltják egymást. Ma már nehéz volna ponto­san kimutatni, hogy a parasz­ti népesség asztalán milyen hányadban szerepelnek a csík- és halfogásból szerzett ételek. Különböző adatokból minden­esetre arra következtethetünk, hogy nem voltak jelentéktele­nek. E korszak gyakori beteg­sége a podagra, ami a tehető- j i aebb safatfte (jobbágy) nste- i Szabad-e a szabad idő? E lső hallásra talán szó­nokinak tetszik a kér­dés, ám ha alaposab­ban belevesézünk, akkor bi­zony csakugyan támadhatnak kétségeink. Hiszen a műszak végeztével legtöbbünknek tá­volról sem kezdődik ama bi­zonyos kikapcsolódás. A nőknek rendületlenül ott a második műszak: bevásár­lás, főzés, meg ami éppen akad a ház körül. A férfiak — tisztelet a kivételnek — keveset vállalnak magukra, legföljebb a gyerekért hajlan­dók — »elveik fenntartásá­val« — elmenni olykor-oly­kor. »Tartózkodásuk« oka nem feltétlenül a hagyomá­nyos férfigőg, a családfőnek kijáró előjog, hanem java­részt valós elfoglaltság: tol­óra, fusizás, s egyéb, »a csa­lád érdekében« végzett fogla­latoskodás. Az indokolatlanul sokat hajrázó munkahelyek is biztosítják ehhez a lehetősé­get. A vállalatok igyekeznek olyan színben feltüntetni a szervezési, lebonyolítási, ve­zetési fogyatékosságaikat, hogy a túlórák révén nagy­lelkűen,- többletjövedelemhez juttatják dolgozóikat. Akik a vastagabb borítékkal azonban fáradtságukat Is hazaviszik a családjukhoz. Nem foglalkoz­nak úgy a gyerekkel, mint kellene, vagy ha igen, akkor ingerülten. Nem jut idő be­szélgetésre, emberi kapcsola­tokra, egyszóval az életre... A tényleges szabad idő hét­köznap úgy a tv-híradó táján kezdődik. Vitathatatlan, hogy a televízión számos informá­ció érkezik még a legkime- rültebb ember tudatának kü­szöbére is, ami véleményalko­tásra késztetheti befogadóját, mégis azt kell mondani: az esti televíziózás ma már ál­landó elfoglaltságaink kategó­riájába tartozik, s mint ilyen, nem sorolható az annyit em­legetett szabad idő fogalmá­ba ! Akkor hát mi sorolható oda? Nyilván a hétvége, no meg a rendkívüli alkalmak, események: valamilyen válla­lati rendezvény, esetleg kiál­lítás, mozi, színház. Hangsú­lyozni kell azonban ezek eset­legességét, hozzátéve, hogy jó lenne, ha ebből mindenki rendszert csinálna. Ha nem tudnánk gátat szabni kikap­csolódni vágyakozásunknál? Ha sok helyütt nem lenne olyan erős a kötődés a múlt rossz hagyományaihoz, az »apám, nagyapám is így ! élt« kezdetű konok adomákhoz. Ha nem gúnyolnák ki azt a munkást, aki a dugipénzén könyvet vásárol, mint azt egyik vállalatnál a múltkori­ban megdöbbenve tapasztal­tam, hanem éppen ellenkező­leg: követnék példáját, leg­följebb naponta egy korsóval kevesebbre futná a zsebpénz­ből ... Mindez persze nem jelenti azt, hogy nincs több szabad időnk, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt: sokkal több van. Job­ban is gazdálkodunk vele,' elég ennék igazolására a szá­mokra támaszkodni — gon­doljunk csak ,az üzemekben eladott színházbérietekre, a könyvtárak látogatottságára. Évente csaknem húszmillióan (!) járunk múzeumba, holott feleennyien vagyunk. Van olyan ember, aki ha­vonta 200 forintot költ könyv­re, műhelyszomszédja meg tíz éve volt utoljára színházban, s akkor is az operettben. »La­kásra gyűjt, vagy építkezik; jól megnézi minden fillér he­lyét«. Csakhogy a folyamat nem ér véget a ház felépítésé­vel, de még a gyerek kitanít­tatásával sem. A szellemi igénytelenség, az elődök Sor­sának ilyetén vállalása fele­zésibe száműz egykor nyugta-, lanífö kíváncsiságokat. A szabad időt a tevé­keny. ember éppen a munkájával érdemli ki, nap nap után. Ha nem él ve­le, nem hasznosítja, saját ma­gának okoz jóvátehetetlen kárt! K. P. Több árushely, új pavilonok A hírlapterjesztésre! tanácskoztak A tájékoztatás, az újságok, a napi- és hetilapok, folyó­iratok olvasása társadalmi igény. A kiadóvállalatok, a szerkesztőségek, a nyomdák, a postahivatalok, a kézbesítők ezt az igényt csak összefogás­sal képesek kielégíteni. A szabadságra utazók, a hétvégét a Balatonon töltők, s az ide érkező vendégek elvár­ják, hogy rendszeresen meg­kapják újságjukat. A korábbi tapasztalatok és az idei feladatok megbeszélé­sére hívott össze tanácskozást a Somogy megyei Lapkiádó Vállalat Fonyódon. A Balaton- menti postahivatalok vezetőin, a hírlapterjesztést irányitó és végző szakembereken kívül részt vettek ezen a Posta Ve­zérigazgatóság, a Pécsi Posta- igazgatóság vezetői, a Zala megyei Lapkiadó Vállalat és j posta vezetői is. geket is sújtotta. E korai »ci­vilizációs« betegségnek pedig a húsételek túlzott fogyasztá­sa az oka. Az ország tehát kevésbé is­merte az éhínséget, mint a népesebb európai nemzetek. A helyzet akkor változott meg gyökeresen, amikor az ipari forradalom hatására N”ugat-Európában lassacs­kán eltűnt az éhínség. III. ínyencek és ínyencfalatok A mi étrendünkben három­féle hüvelyed, 20 féle főzelék­zöldség és mintegy 20 gyü­mölcs szerepel. Valamelyest gazdagabb a fölhasznált zöld­ségek és gyümölcsök válasz­téka az olasz, de különösen a francia konyhában. Az összes használatos növényféle száma . a mai iparilag fejlett orszá- | gokban sem haladja meg a 60 j —65-öt. Ezzel szemben az el­maradott, irtásos-égetéses földművelést folytató egyes afrikai törzsek — még e szá­zad elején is — lényegesen több zöldséget, gyümölcsöt fogyasztottak. Az aranyparti négerek 46 fajta hüvelyest, 47 zöldségfélét és legalább 114 féle gyümölcsöt ették. .Ez. 207 fajta növény! Az étrend ]é- nvp?e=«m változatosabb, sok­rétűbb, vitaminokban és ás­ványi anyagokban gazdagabb volna az európainál? Vagyis: nagyobb volt az Aranyparton a választék? Nem. Azzal a termelési technikával (emberi kéz be­avatkozása nélkül is megte­rem a gyümölcs, a zöldség) a hozamok igen alacsonyak, s nem jut elegendő. (Foiytatjítit) Dómján Sándor, a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója a tavalyi és a ko­rábbi évek terjesztési gond­jairól, az idei feladatokról szólt. Olyan belső gondok is sze­repeltek a tanácskozáson, me­lyekről az előfizető, az olvasó nem tud, nem is kell tudnia. Öt csak az foglalkoztatja, hogy a pavilonokban, az al­kalmi és mozgóárusoknál vá­logathasson a friss, az érdek­lődést kielégítő újságokból. Erről beszélt Mátyás Géza, a Pécsi Postaigazgatóság osz­tályvezetője. Elmondta, hogy mit tesznek az igények kielé­gítéséért, a föltételek megte­remtéséért. Területükön az idén újabb négy hírlapárusító pavilont állítottak föl — egyenként százezer forint költ­séggel —, s ezzel számuk húszra emelkedett. (Furcsa volt, hogy Balatonszemesen a tanács elutasította az ezzel kapcsolatos javaslatukat, mert szerintük a pavilon rontaná az üdülőhely képét!) Növelik a mozgó- és az alkalmi áru­sok számát, az új áruházak­ban, ABC-üzletekben, a na­gyobb üdülőkben és a kem­pingekben is létesítenek áru­sítóhelyeket. Felhívta a figyel­met az eladatlan lapok szá­mának csökkentésére, a kül­földi lapok terjesztésének fon­tosságára. A hivatalok vezetői, a hír­lapterjesztők felszólalásaikban a szállításokkal, a címszalagos lapokkal, a kézbesítőhiánnyal kapcsolatos gondjaikról szól­tak. Boglárlellén például sok gondot okoz a lapok és más postai küldemények pontatlan érkezése. Siófokon a nyaraló, szabadságon, levő előfizetők címszalagos újságainak to­vábbítása okoz nehézséget, mert vagy az újságot, vagy a címeket nem kapják meg pon­tosan. Szinte mindenütt aka­dály, hogy a hetilapok egy időben, késve, a hét végén je­lennek meg, kézbesítésük ne­héz. — A postának nagyon fon­tos, hogy eredményesen, gaz­daságosan dolgozzon, mégi3 elsősorban azt kell figyelembe venni, hogy a hírlapterjesztés politikai feladat — mondta felszólalásában Toplak Ferenc, a vezérigazgatóság hírlapügy­viteli osztályvezetője. Ezt hangsúlyozta Kántor Sándor, a pécsi igazgatóság postafor­galmi igazgatóhelyettese is. Tavaly a postások, a hírű lapterjesztők, az árusok és a szervezők jól vizsgáztak a Balatonon. Az előző évihez képest 7; százalékkal több la­pot, újságot értékesítettek. Az idén mintegy ezer ember fá­radozik majd azon, hogy az olvasók megtalálják kedvenc lapjukat. A terjesztők a ba­latoni szezont jó eredménnyel i akarják zárni. r Égési sérültek gyógyítása Az égési sebek ellátása ré­gebben a szorosan vett seb­kezelésben nyilvánult meg. Már a múlt században rá­jöttek azonban, hogy a gyó­gyítás bőrátültetéssel is lehet­séges. De először az égési sok­kal kellett megküzdeni, hi­szen a súlyosan égettek több­nyire ennek következtében halnak meg. A sokk leküzdése a vércsoportok felfedezése és annak nyomán a plazmaké­szítés módjának a kidolgozá­sára adta meg a lehetőséget. Manapság viszont már a fertőzés megelőzése a nagyobb gond. Ennek oka az. hogy ki­terjedt és súlyos égés nyomán a szervezet nem képes véde­kezni sem a benne élősködő, sem a környezeti baktériumok támadása ellen. Az égési sérültek eredmé­nyesebb gyógyítása a műtéti beavatkozás bevezetése óta vált eredményesebb«. Az im­munreakció felismerése után nyilvánvalóvá vált, hogy vég­leges bőrátültetésre csak a saját bőr felel meg. De rájöt­tek arra is, hogy ha a sebre sertésbőrt helyeznek, ez idő­legesen ugyanazt a szerepet tölti be, mint a saját bőr (ké­sőbb a szervezet kilöki, de ad­dig életet ment). A kimetszés mélységét illetően is tapasz­talatokra volt szükség; koráb­ban a kimetszett bőr a lehe­tő legvékonyabb volt, nap­jainkban a lehető legvasta­gabb. Természetesen a seb keze­lése, a bőrátültetés még ön­magában nem hozhatja meg a kellő sikert. Az eredményes gyógyítás második nagyon fontos kelléke a szervezet fo­lyadéktartásának az állandó biztosítása, fenntartása. Ma már lényegében megol­dott a bőrtartósítás kérdése 1».

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents