Somogyi Néplap, 1979. április (35. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-01 / 77. szám

Palántanevelés otthon Evszízatlos erdei fenyő a Ilangár-dombon Autós kirándulók Megkezdődött az igazi autósszezon. Az eddig népte- len utak, különösen a hétvé­geken, megtelnek kocsikkal, hosszabb-rövidebb túrákra induló kerékpárosokkal. So­kan akadnak, akik a tél fo­lyamán egyáltalán nem, vagy csak néhány esetben használ­ták, kocsijukat, s most, hogy újra a volán mögé ülnek, úgy érzik, meg kell mutatniuk, hogy vezetéstechnikai ismere­teik mindenki másénál job­bak. így néha meggondolatla­nul előznek, leszorítanak má­sokat, és veszélyes helyzeteket teremtenek az úton. Nem cso­da, hiszen a télen elszoktak az autótól. Ezért nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a megton- toltság, a körültekintő, óva­tos vezetés mennyi bajnak ve­heti elejét. Sok olyan kocsi­val találkozhatunk az utakon, amelyek szürkületben helyzet- jelző lámpával közlekedne*. Ez tilos! Közlekedni tompított reflektorral szabad, elsősorban azért, hogy a forgalomban résztvevők már messziről ész­revegyék a közeledő jármü­vet. Sajnos, gyakori az ittas járművezető. Az autósok egv részé a hétvégi telkekre indul szabad idejében, ahol bele­kóstol a tavalyi borba, aztán nyugodtan a volán mögé ül, nem számolva azzal, hogy mi­lyen veszélynek teszi ki ma­gát és másokat. A közlekedés- biztonsági szervek szigorúan járnak el az ilyen járműveze­tőkkel szemben, ám úgy lát­szik, még ez is kevés. Be kellene végre látni, hogy a gépjármű, minden biztonsági és KRESZ-előírás betart,sa esetén is »veszélyes üzem«, hát még így! Néhány szót a kerékpáro­sokról. A gépek fölszereltsége általában hiányos. Szürkület­kor, este az autósoK gyakran csak az utolsó pillanatban ve­szik észre a kerékpárost, ak­kor, amikor mér nehéz elke­rülni az összeütközést. Jó len­ne, ha a két keréken útnak indulók nem feledkeznének ei arról, hogy a közlekedési szabályok rájuk is vonatkoz­nak. Végül még valamit. A ki a szabadba mozgalom nem annyit jelent, hogy autóval hajtsuk a füves terekre, ré­tekre, az erdők közepébe, ösz- szetaposva a pázsitot, a virá­gokat, tönkretéve környeze­tünket. Hagyjuk a kocsit egy kicsit távolabb, és legalább azt a százméternyi távol, dgot tegyük meg gyalog. Ez' nem­csak az egészségünknek hasz­nál, hanem így környezetün­ket is óvhatjuk. Ilyenkor a kertészkedők már tervezik a tavaszi mun­kákat. Egyik nagy gondjuk: honnan szerezhetik be a szük­séges zöldség- és virágpalán­tákat. Akinek csak picinyke kert­je, vagy csak néhány erkély­ládája van, a szükséges kevés palántát piacon vagy a kerté­szeknél vásárolja meg. Aki­nek nagy a kertje, vagy nem tud olcsón, például szakcso­porttól jó palántát vásárolni, annak otthon kell előállítania azokat A megbízható, jó magvak beszerzése a legelső tenniva­ló. Bizonytalan származású, ismeretlen fajtájú, régi. rossz csírázóképességű vetőmaggal ne kísérletezzünk. Nagy bo6z- szúság, ha például korai he­gyes paprikát szeretnénk, de a magból későn érő paradi­csompaprika fejlődik. Csak megbízható helyről, magboltból, áfész-üzletekből. zárt tasakban vásároljunk magot. Azért hiba lenne a szomszéd vagy más hozzáértő kertbarát bevált magvait visszautasítani — mégis, legbiztonságosabb a tasakos áru. A magvetésekhez megfelelő hely és eszközók szükségesek Legkedvezőbb helyzetben azok vannak. akiknek kis üveg­vagy fóliaházuk, melegágyuk van. Ha viszont ilyen nincs, akkor megfelel egy-egy vilá­gos ablakpárkány, meleg, üve­gezett veranda is. A palánta­neveléshez föltétlenül szüksé­gesek azonban: fenéklapjukon kilyuggatott, 5—6 cm magas ládák, edények, laza. nem túl trágvás, vízáteresztő föld, és üveglapok a vetés takarására. A vetéshez az edény aljá­ra mindig 1 cm vastagságban darabosabb, durvább földet szórjunk, ez biztosítja a fe­lesleges öntözővíz elvezetését. Erre öntjük és egyenletesen elterítjük az előkészített, mor- zsalékos földet. Az edény szélein, sarkainál kezünkkel kissé tömörítjük, majd egy deszkadarabbal simára nyom­kodjuk a földet. (Vigyázat, a földet nem szabad nagyon ke­ményre tömöríteni!) A mag­vakat ekkor egyenletesen el­szórjuk. vagy a nagyobbakat egyenletes sorokba vetjük. Finoman rostált földdel taka­runk, általában elegendő a magok átmérőjével megegye­ző vastagságú takarás. Egyes, különösen apró magvakat (pl. Begónia semferflorens) nem szabad földdel betakarni. Lan­gyos vízzel a vetést alaposan megöntözzük. (Nagyon fino­man permetező öntözőrózsát használjunk, nehogy elmossuk a vetést.) Üveglappal takar­juk. esetleg még újságpapírt is borítsunk rá. A ládákat meleg, 25 C-fokos helyre visz- szük, s ügyelünk, hogy ne száradjon ki a föld. Minden ládát jeltáblával látunk el, feltüntetjük a fajtát és a ve­tés idejét. A csírázás megindulásáig egyenletes meleg szükséges, világosság nem fontos. Amint azonban megjelennek az első csíranövények, levesszük a takaró papírt és üveget, s azonnal világos helyre, visszük a vetést. A szükséges hőmér­séklet most már valamivel alacsonyabb. 20 C-fok körüli. Nagyobb melegben megnyúl­hatnak a palánták. Kétszikleveles korában át­tűzdeljük a növényeket. Ehhez már egy kicsit tápdúsabb föl­det használunk. A gvenge kis növényeket a gyökerek meg­sértése nélkül kiemeljük a lá­dából, s óvatosan, hogy gyö­kerük az ültetőlyukban visz- sza ne görbüljön, eltűzdeljük. Az értékesebb palántákat — paradicsom, paprika, salvia, tátika, petúnia, begónia — cserépbe is tűzdelhetjük. Jó szolgálatot tesznek a kimo­sott, aljukon kilyuggatott tej­fölös vagy hasonló műanyag poharak. Az így nevelt palán­ták gyorsabban fejlődnek, s a kiültetést sem sínylik meg. A növekvő palántáknak sok j fényre van szükségük, foko- j zatosan szoktassuk őket a szabad levegőhöz és a külső hőmérséklethez is. H. L. HETYEGE Hegyen-völgyön fut a vonat Erdők, vizek, emlékek Az erdők és a fák tisztele­te az emberiség őskorába nyú­lik vissza. Az ember benépe­sítette az erdőket, mezőket, vizeket képzeletének játékos alkotásaival, nimfákkal, isten­ségekkel. Bennük személyesí­tette meg a képzelet a termé­szet különböző erőit, a forrá­sok fakadását, a szél járását, a falombok suttogását, a ma­dárdal trillázását. .. A természetről, az ember és a táj kapcsolatáról sokféle­képpen írnak a költők. Ennek a csodálatos képnek művé­szeink a megfogalmazói, a természetszerető ember pedig az ismerője. És ez a kép min­dig más, mindig megújul, ahogy váltakoznak az évsza­kok. Gyergyai Albert irodalom­történészünk, aki a századfor­duló Idején kaposvári diák volt, »Anyám meg a falum« című életrajzregényében igen érdekes és szemléltető képe: fest >az akkori kaposvári élet­ről, és ennek kapcsán meg­említ egy régi majálist, lYití- lyet a Kislaki-erdőben, a Gyertyános-völgy ben tartot­tak meg. Mit is jelentett akkor ka­posvári gimnazistának lenni? »A város, a századeleji kis Kaposvár, minden különösebb múlt, minden virágzóbb jelen nélkül, amely közepes jelen­tőséget vasútjának és néhány gyárának és megyeszékhelyi előnyének köszönhette és hol a pécsi, vagy a soproni szín- társulat csak tavasszal, két hónapig terjesztette itt a kul­túrát. De volt főgimnáziuma. A század elején, Pécsig és Ka­nizsáig, Kaposvár e két rivá­lisáig, nem is volt régibb és népesebb főgimnázium erre­felé, kivéve talán a csur­góit...« »Tavasszal, május eláején, vagy legalábbis még május­ban, az volt a szokás a város­ban, hogy kora reggel gyöngy­virágot szedtünk a közeli er­dő alján, mivelhogy az »sze­rencsét hoz« a barátoknak és az ismerősöknek — azonkívül a gimnázium majálist is ren­dezett a kislaki erdőben, al»- va a szülőket, a két polgári Iskola fiú- és leánynövendé­keit is meghívták, s ilyenkor kocsin és gyalog egész kis ka­raván indult Kislak felé, amennyire emlékszem: eléggé messze Kaposvártól. A velünk hozott elemózsiából ott ebé­deltünk a füvön, voltak, akik jobbra-balra kínáltak ételt és italt, ilyenkor, nem is egészen titkon, bort is ihattunk a fel­nőttekkel, a jobbhangúak énekeltek, a sportkedvelők labdáztak, néhányan elme­részkedtek az erdőn át a fa­luig mások gombát szedtek, vagy ritka növényeket keres­tek, mindenki jó volt minden­kivel, még a nap is szebben sütött, az erdei mókusok mu­latságosabban * tornásztak, a madarak is, így hittük, külön hangversennyel kedvesked­tek, s az élelmesebb kis gim­nazisták, ha kevés volt az ebédjük, azt se tudták, hova üljenek le, annyifelé tessékel­ték s annyi jóval tömték őket az ilyenkor megenyhült? vagy már jóllakott? Jobbmódúak. Távolabb a tisztástól, ahol a legtöbben tanyáztak, egészen az erdő szélén, egy kis viz­esésszerű forrás futott le a lejtőről, körülötte egész kis medencével, amelyet maga vájhatott, s a medence körül mindazokkal a tavaszi virá­gokkal, amelyeknek akkor még a latin elnevezését Is tudtuk, primulával, tavaszi köröcsinnel, mocsári góiyahir­rel, meg boglárkával, s ebéd után odaültünk páran, a lejtő egy távolabb és szárazabb foltjára, onnan néztük a csör­gedező forrást, s onnan hall­gattuk a madarakat. Emlék­szem ma is, egyszerre milyen szomjúság tört rám, s akár a tenyeremből is, de minden­képp szerettem volna hörpin- teni a forrásvízből. De mivel nem volt poharam, vagy hogy egy arrajáró felnőtt idején fi­gyelmeztetett, ne igyák a jég­hideg vízből, mert nem tud­hatjuk, honnan jön idáig, s mi minden került bele útköz­ben, nem is mertem inni be­lőle s elfogadtam a palackból odakínált, s hazulról hozott városi vizet. Utána csak néz­tem a forrást, elképzeltem a hidegét, az ízét, meg hogy mennyi fűszálon, virágon, fa­levélen folyt keresztül, ma- dártollan, tölgyfagubón, ho­mokon, kavicson, csigahéjon, s milyen jól olthatja a szomját a nálam bátrabb madárnak, vagy vadnak, vagy vándorle­génynek. Messzebbről a játék, az ének egyre gyengébben ért hozzám, s az erdőszéli csen­dességben a forrás annál han­gosabban, szinte kihívóan csergedezett, míg cn tovább is elbűvölve, szomjan cs szófo- gadóan nézegettem. Megvan-e még a kislaki forrás? Ma már, több mint hatvan év után, nem tudnék odatalálni egye­dül, de talán akad még Ka­posváron, aki elvezetne; abból a kislaki forrásból szívesen innék néhány kortyot;..« A kislaki forrást 1971-ben ünnepélyesen avatták fel, mint a város és a megye első tu­ristaalkotását, és ma is a leg­szebb és legnagyobb ilyen lé­tesítmény messze környéken. A másik forrás a »Kőér«, kö­zel a »Négytestvérhez« — melyről e történet szól — az erdőin átfolyó patak régi ne­vét idézi. Fekete István vadászlró »Ballagó idő« című könyvé­ben írja le göllei. illetve ka­posvári gyermekéveit, hason­lóképpen Takáts Gyula költő »Egy flóbertpuska törtene'e« című regényében ír a Kapos­vár környéki erdőkről a so­mogyi emberekről. Minik''; művet tökéletes és hiteles korrajznak is tekinthet jük szá­zadunk első évtizedeiről. L. J.—Sz. J. Bizonyára nagyon sokan va­gyunk olyanok, akiknek — visszagondolva egy-egy fenyő­illatú, régi karácsonyestére — eszünkbe jut gyermekkorunk kisvasútja. — Nekem először édesapám mesélt az ő bádogvasút járói, mikor pár éves lehettem, és egy karácsony előtt együtt né­zegettünk a csillogó kirakat­ban egy csodálatos terepasz­talt Kit nem vonz gyerekko­rában a távolság, melyik fiú ne szeretne ilyenkor mozdony- vezető lenni — mondja Hor­váth Gerzson, az 503-as Ipari Szakmunkásképző Intézet har­madéves villanyszerelő ipari tanulója. Aztán ahogy ez lenni szo­kott, karácsony estéjén már ott rótta a köröket a kis sze­relvény a fenyőfa körül. Fe­lejthetetlen este volt Az első vasútról áttér a mai modellekre: — Világviszonylatban az NDK-é az egyik legkiemelke­dőbb játékipar, vasűtinodell- gyártásúk különösen fejlett A legközkedveltebbek a berlini Zeuke gyár úgynevezett TT- méretű modelljei. A TT-jelzés a méretarányra utal. A kezde­ti időszakban láthattunk méj PIKO típusjelzésű darabokat. Ez valamivel nagyobb nyom­távval készült, véleményem szerint jobban kidolgozott ki­vitelben, mint a TT. Forga­lomban voltak még a HO-s jelzésű modellvasútak is. Ez a legkisebb tengelytávú és a legkevésbé aprólékos kidolgo­zású modell volt. A modellezők körében a TT a legnépszerűbb. Az igazihoz viszonyítva a méretarány 1:120. Ehhez ma már nagyon sok minden előre gyártva megtalálható a játéküzletek­ben, ezermesterboltokban. A gyepszőnyegektől egészen a lakóházakig. — Mit tanácsol, a kezdő miként kezdjen hozzá a terep­asztal építéséhez? — Az első modellvasút be­rendezésünk minden bizonnyal egy szép dobozba csomagolt készlet lesz. Először építsünk fel egy egyszer.ű ovális pályát a sínmezőből, hogy minél előbb üzembehelyezhessük és kipróbálhassuk kis vonatun­kat. Ezen célszerű gyakorolni a sínek pontos összeillesztését, kipróbálni, hogyan viselked­nek az apró jármüvek a ka­nyarban, megemelt pályán. Ha kisgyerekeknek veszünk egyszerűbb alapkészletet, min­dig az elemes kivitelt válasz- szűk, sokkal biztonságosabb! Az egyszerű ovális pálya természetesen csak a kezdet, és nyilván sokat szeretnénk pályájukat célszerűen tovább­fejleszteni, gyarapítani. Az úgynevezett G I-es. olcsón vá­sárolható vágánykészletet ép­pen azokból a pályaelemekből állították össze, amelyek az első továbbfejlesztéshez szük­ségesek: egy pár villamos ál- lítású váltó, egy kapcsolópult a váltóállításhoz, néhány egyenes és íves váltó és két ütközőbak. Szinte hihetetlen, hogy hányféle megoldást lehet már ezzel a két váltóval is megépíteni. — S akik bonyolultabb pá­lyákat szeretnének építem, hol kaphatnak tanácsokat, öt­leteket a tervezéshez, a kivi­telezéshez? — Minden vasút modell özé­nek tudnám aiánlani a Helyes vágányon a TT vasúttal című kiadványt. Én csak alapötlet­ként használom fel. Szerin­tem abban rejlik ennek a hobbynak az egyik legnagyobb szépsége, hogy minden eml^er beleviheti az egyéniségét megteremthet egy hangulatot, az apró házacskákba bcleál- modhatja a vágyait, elképzelé­seit. Megvalósíthat egy-egy szívéhez közel álló tájat, s játszhat, újra gyereknek érez­heti magát. — Ügy tudom, működött vasútmodellező szakkör Ka­posváron ? — Igen, a Eatinca Sándor Művelődési Központban volt egy barkácsszakkör, s ennek mintegy részeként a vasútmo- dellezők kis baráti társasága. Sajnos, ez már csak a múlt. Egy bizonyos: jó volt hasznos volt. Itt olyan »-öreg, rókák­tól« leshették el a fiatalok a modellezés titkait, mint Za­kariás Gyula bácsi, Molnár Feri bácsi. — Sokan nagyon költséges időtöltésnek tartják a vasút­modellezést — Szerintem még a magam­fajta vékonypénztárcájú diák­nak sem az, ha nem minden anyagot, technikai felszerelést, berendezést akarunk egyszer­re megvenni. A fiúk többsé­gének egyheti zsebpénzéből már nagyon sok minden meg­valósítható lenne, különösen akkor, ha a barkácsoló ügye­sen felhasználja az ezermes­terboltokban kapható filléres hulladékanyagokat, vagy a nagy lemezekből leeső ap­róbb darabokat. — Hogyan helyezhető el a terepasztal a lakótelepi lakás­ban? — Számtalan jó példát ol­vastam és láttam. Fregolisze- rűen felhúzva a mennyezet alá, vagy csuklópánttal, le­hajtható módon elhelyezve a falon, de láttam már ágyne­műtartóba építve is. Ebben a szép kedvtelésben egyesül a szépérzék á technikai isme­retekkel. a rendszeretet a fantáziával. Remélem, hogy mielőbb mind több helyen szalad a kis vonat »hegyen­völgyön«. Körtési Zsolt »imwiw^'^w.gMaj.waHiMimsai ..........

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents