Somogyi Néplap, 1979. április (35. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-01 / 77. szám

Amit most iszol... . ttr. nem alkohol — hallhat­juk a tevében naponta, amikor felszólítanak bennünket, hogy igyunk Márka italt, mert üdít, frissít. Aki megkóstolja ezt a folyékony csodát, az kétszer is meggondolja, hogy a boros­pohárért nyúljon — így is folytathatnánk a reklámszö­veget, mert igaz: csak a jó vidító ital kelhet versenyre a sörrel, borral, ha — szomjú­ságoltó, s zamatos ízével, il­latos aromájával is vetekszik a szeszes itallal. Az üdítő ital elíerjedáse a környezet- és az életszínyon- nal-változással függ össze. Ke­vesebb vizet iszunk. mert sajnos, romlik az ivóvíz minő­sége, és igazán nem luxus, ha a büfékben felhajtunk egy pohár gyöngyöző Traubisodát vagy Márka meggyet. A turiz­mus fellendülése és a gépko­csivezetők egyre növekvő tá­bora is népszerűvé tette a szeszmentes italokat. rostos italok gyártását is ter­vezik. 300 millió palackkal A kétdecis üvegek mellett literes palackozásban is for­galomba kerültek ezek az italok. Míg 1973-ban miudösz- sze .'100 ezer üveggel értéke­sítettek, most csaknem 300 millió üveget töltenek meg évente a szentendrei, győri, szöregi, egri, kecskeméti, pé­csi, szombathelyi üzemekben. Miskolcon mást épül az új Márka-gyár. A zavartalan alapanyag-ellátást a tsz-ekkel, állami gazdaságokkal kötött szerződések biztosítják. Tekin­tettel arra, hogy a tröszt évente 10 százalékkal akarja növelni az üdítőital-termelést, előrelátóan járt el: a kecske­méti Magyar—Szovjet Barát­ság Termelőszövetkezettel kö­zösen telepít meggyeskertet. Itthon közkedvelt ital lett a Márka, s országhatáron túl­ra is eljutott a híre. Csehszlo­vákia már húrom éve rend­szeres vevő, az idén 30 millió palacknyi ital szállítását kéri. Az NDK-beli partnerrel 10 millió palack szőlő- és alma­ital exportálására kötöttek megállapodást. A vállalatok raktáraiban kéthetes árukészletet, azaz 18 millió üveg Márka-italt tárol­nak. A háromműszakos üze­Jött a „barna üstökös” Kezdetben volt a langypi­ros, kátrányízű Bambi, az Utas és a Husi, melyek sen­kiből sem vallottak ki anti­alkoholista nézeteket. Ezekhez képest a hatvanas évek de­rekán megjelenő narancsital — a magyar konzervipar ter­méke — felséges nektárnak A szcntendroi üzemben liter es üvegekbe töltik a családi Márkák üstökös«: a világpiacon ural­kodó Coca-Cola 1963-tól ná­lunk is hódított. Ekkor Ismer­tük meg az üdítő ital megha­tározó jegyeit: 1. állandó, egyenletes minőség, 2. kiváló üdítő hatás, hosszú eltartható­ság, 3. magas szénsavtgrta- lom, 4. hűtve fogyasztás. Alig múlt. el egy év, s már meg­érkezett a vetélytárs: a Pepsi- Cola. aztán osztrák licenc alapján, , hazai alapanyagból gyártani kezdtük a Traubiso­dát. Vázlatosan ilyen volt a magyar üdítőital-történelem 1973-ig, amikor végre rá­döbbentünk: kiváló gyümöl­cseink vannak, s mi több — a magyar szakemberek fejé­ből is kipattanthat a friss üdítő ötlet... Megszületett a Márka-prog­ram. A MÉM jóváhagyásával a Borgazdasági Vállalatok Trösztjének laboratóriumá­ban egyéves kísérleti munka "után megkezdődhetett a Már­ka szőlő ipari gyártása. Hogy miért éopen a szőlőre esett a választás? A tröszt válla­latai tartják kezükben az or­szág szőlőtermésének 40 szá­zalékát. Pár év alatt létrejött a Márka-család. Jelenleg 83 százalékban hazai gyümölcsből — szőlő, meggy, málna, fekete és piros ribiszke, alma alap­anyagból — készülnek az ita­tok, 15 százalékuk pedig cit­rus gyümölcslé sűrítményből: narancsból, mandarinból, cit­romból. Szénsav nélküli — kajszi, őszibarack, körte — galmi szezonra. Szegeden az idén dolgozni kezd az órán­ként 15 ezer üveget töltő csehszlovák automata beren­dezés. Évente 35 millió palack a teljesítménye. Üvegből sincs fennakadás. A töréseket éven­te négymillió orosházi zöld palackkal pótolják. Égetett betűk A keresd a kupakot Márka­játék az elmúlt hetekben or- Szágnyi izgalmat és derűt keltett a fogyasztók körében. A sorsolás előtti 85 millió kupak számolásába, válogatá­sába egy csapat kiskatona is bekapcsolódott, s teljes győ­zelmet aratott a seregnyi ko­ronadugó fölött. Napokig tar­tott az élcelődés laktanyán kívül és belül, ez azonban senkinek sem ártott, sőt: egyik legjobban sikerült reklámja volt a Márka-italnak. Tovább folytatódik a játék, az idén a kupak belsejébe a Márka betűjeleit égették, öt kupakot kell összegyűjteni a név összerakásához, ennek el­lenében kapható a sorsjegy. A fődíj továbbra Is egy Lada személygépkocsi. Több mint 400 ezer forint értékű jutal­mat sorsolnak majd ki jövőre, januárban. Köztük lesz az i egyhetes utazás a moszkvai | olimpiára. S végül egv ,jó tanács a ku- pakgvűjtőknek: éttermekben, presszókban, bisztrókban, ha Márka-italt rendelnek, kér- iék a nyitott üveg mellé ta kupakot is — beletartozik az árba! H. A. Kevesebb rizs a japánok asztalán Öt találat a láttán A Sport fogadási é* Lotéó- igaz$ató*ág köztese szerint a 13. játékhéten 5 találatos szelvény volt. öt találatot 1 fogadó ért el. Nyereménye 1 523 077 forint. Négytalálatos szelvénye 191 fogadónak volt, nyeremé­nyük egyenként 31 897 forint. Három találata 11 8R6 foga­dónak volt, nyereményük egyenként 320 forint. A két- találatos szelvények száma 253 587 darab, ezekre egyen­ként 19 forintot fizetnek. — A 133 dicső nap elneve­zésű társadalompolitikai ve­télkedő ágazati döntőjét teg­nap rendezte meg a Ki- SZÖV a kaposvári székház nagytermében. A Mezőgép Vállalatnál a gyáregységek selejtezőin győztes csapatok vettek részt a vállalati dön­tőn. Első lett a kaposvári gyár technológiai osztályá­nak csapata. — Megjelent Usztiynov marsall, szovjet honvédelmi miniszter beszédeinek és cikkeinek válogatott gyűjte­ménye. A könyv a Nagy Honvédő Háborúról és az utána következő évekről szóló cikkeket és felszólalá­sokat tartalmazza. A gyűjte­mény anyaga részletesen megvilágítja az SZKP bél­és külpolitikai tevékenységé­nek. a szocialista haza vé­delmének, a párt katonai po­litikájának és a szovjet hon­védelem erősítésének idősze­rű kérdéseit. — HATOM ÜJ TERMÉK­KEL vesz részt a Mezőgép Vállalat a pénteken, nyíló Ag rontásé vpón. — A Hazafias Ne,„rom iuiiaCjdiuiiv ÍUV9.U­Vtlőuiu UidtUUO ál*C CO tU'U KUoúu uitU(,Utdói .btí ói, Ai«.­Uwdn <i UUUU.Ü1 .AN CxYLiC ui l^CiliOlVA vitvuő l'lÚUt xv biJLVA V ut.” Í500C, cLUAtliyCb OUitdll AViUUtlt' Uiuai' tHiiUív Vcix.«ct,L, /V Kai“ LoOuUyC^Ctb lei iAdluxOx, Ál tlx\x' Ul GÍxAOJV*>C_ l.üöjd llctx’AAuiui oaituor, a magyar Szumuui­JLuzuuisag táluké, a üivd­btaztíieseneu a jeniem pou- tuuisok tajekoztamst adum a Jement Arao Köztársaság bel-, külpolitikái heiyzemrui, es a Nemzed UemukrauKUs Front tevékenységéről. A magyar tárgyaló leiek né­pünk szouaan Lasárol, tovao- bi erkölcsi és politikai támo­gatásáról biztosították a ha­zájuk. demokratikus egyesí­téséért küzdő jemeni Haza­fiakat. — 86 éves korában elhunyt doktor Jose Maria Valesco lbarna, aki 40 éven keresz­tül volt meghatározó alakja az ecuadori politikai életnek, és öt ízben töltötte be az el­nöki tisztséget. A politikus az utolsó hét évben külföl­dön tartózkodott és csak februárban tért vissza Ecua­dorba. — Különleges betonozási módszerrel három hét alatt megerősítették a dorogi szénbányák szakemberei Bu­dapesten a központi honvéd kórház egyik épületét. Egy ágyúhoz hasonló berendezés­ből 6 atmoszféra nyomással gyorsan kötő folyékony be­tont lőttek az épület tartó­pilléreire és mennyezetére, amelyekre előzőleg elhelyez­ték a betont összefogó acél­rácsokat. Ilyen módon 15— 20 centiméter vastagságú, nagy szilárdságú és tökélete­sen vízzáró betonréteget ké­peztek az épületfalakon. Ez a módszer sokkal termelé­kenyebb és gyorsabb, mint a hagyományos betonozás. A kórházi épület megerősítése a szokásos módon több hó­napot igényelt volna. A hétfői ügyeletes: Egvre gyakrabban jelenik meg rísz helyett kenyér a ja­pánok asztalán, és nemcsak a iio Somogyi Néplap városokban, hanem falun is. Japánban a legmagasabb, re­kord rizsfogyasztás — egv fő­re 117,3 kg jutott — a statisz­tikusok 1963-ban jegyezték fel. 1976-ra a fogyasztás már 86,2 kfi-ra csökkent. Dán Tibor Telefon: 11-510, este 8-ig. ÁPRILIS i A Nap 5.25 órakor kél, és 18.13-kor nyugszik; a Hold 8.J2-kor kél és 23.12 órakor nyugszik. A várható időjárás: VASÁRNAP Hugó Csak lassan csökkenő felhőzet, számottevő csa­padék nélkül. Az élénk, időnként erős nyugati— északnyugati szél fokozatosan mérséklődik. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma, vasárnap 9—lt fok között alakul. — Kossá István, a magyar munkásmozgalom kiemeiKe- dö személyisége szülessenek 76. évfordulója alkalmából szombaton koszorúzást ün­nepséget rendezlek a Mező Imre úti temető munkásmoz­galmi panteonjában. Kossá István sírját az MSZMP i Központi Bizottsága nevében Dabrónaki Gyula és Horváth László, a KB tagjai, a Szak- szervezetek Országos Taná­csa képviseletében Ligeti László elnökhelyettes es Moldovan Gyula elnökségi tag, a Közlekedés- és Posta­ügyi Minisztérium részéről Pullai Árpád miniszter és Földvári László miniszterhe­lyettes koszorúzta meg. — Az ősi paviai egyetem kiadásában megjelenő "Alti- című tudományos folyóirat lószerkesztöje értesítette a Pécsen élő dr. Morvát A. Olivér botanikust, hogy be­választották a lap nemzetkö­zi szerkesztő bizottságába. Az észak-olasz városban ké­szülő, a tudományos világban ismert és elismert kétszáz oldal terjedelmű folyóirat francia, nyugatnémet, olasz, osztrák, spanyol és svájci szerkesztője mellett kapott most helyet a magyar tudós. A tudományos elismerésnek számító megbízatást dr. Hor- vát A. Olivér fél évszázados botanikai kutatómunkájá­val érdemelte ki. — Bővülnek a légiközleke­dési lehetőségek a Malév ma életbe lépő nyári menetrend­je szerint. Az eddigi heti 96 helyett a következő időszak­ban összesen 165 — 66 TU 134-es és 99 TU 154-es — já­rat teremt gyors összekötte­tést Budapest és Európa, Af­rika, a Közel-Kelet 26 orszá­gának 39 városa között. A Malév az idén is közleked­teti népszerű idénvjáratait. Május 1-én indul a Budapest —Barcelona járat, míg jú­nius 1-től szállítja az utaso­kat Malév eéo Budapestről Fiumébe. Solitbe, Dubrov- nikba, Várnába és Burgasz- ba. TV qvjaitíl'Mc. Iva.Vr^le. ^rfrti.c-i.^tó« kok. Kv«rm*-ki$ rókák kaDhatók a Zselic Áruház játék osztályán. — Lottózók, Heve'em! A lot­tószelvények legkésőbb kede^s* adhatók föl! Kanos' írón a Má­jus 1. utcai tOl<V/.óban órái«». OTP Somogy megyei igazgató­sága. — SOMOGYI FOTÓSOK TAJVANBAN. A Somogyi Foto- és Filmklub öt lúgjá­nak hét alkotása szerepel a Tajvanban megrendezett nemzetközi fotókiállításon. Negyedszer elsők A Boglárlellei Kertészeti Szakközépiskola csapata az idén is sikeresen szerepelt a Porpáczy Aladár országos szakmai emlékversenyen Fertődön. Must negyedszer szerezték meg az első helyet a döntőbe került tizenhárom csapat közül. A legjobb egyé­ni versenyző diját Opper- heim József, a boglárlellei iskola negyedik osztályos tanulója nyerte'meg. — MÁRCIUS CSILLAGÁT KÖVETVE címmel ad mű­sort április 4-én Kaposváron a Csiky Gergely Színházban a Magyar Néphadsereg 160 tagú ónak-, zene- és tánc- együttese. — Járási zárótanfolyamot tartott az MHSZ városi—já­rási vezetősége tegnap négy tanfolyam részére. A jó fel­készülésnek köszönhetően minden hallgató megfelelt. A Tanácsköztársaság 60. év­fordulójának tiszteletére meghirdetett versenyt a marcali tanfolyam nyerte meg a böhönyeiek előtt. — Általános műveltségi vetélkedőt rendezett a So­mogy megyei Gyógyszertári Központ Semmelweiss Ignác brigádja, a vállalat szocialis­ta brigádjainak tegnap. A kaposvári Kulinyin város­rész gyógyszertárának bri­gádja lett az első, második helyem a lengyeltótiak, a har­madikon a siófokiak végez­tek. 120 évvel ezelőtt, 1859. április 1-én született a Somogy megyei Hetesen, es 1943. szeptemberében halt meg Dunavecsén Vikár Béla ne­ues lolklorkutalo, író, müfor- uító. Pápán, majd Pécsett tanult, az egyetemei a fővárosban vé­gezte, s I3ö9-ben parlamenti gyorsíró leu; 1921-tol az or­szággyűlési gyorsiróiroda fő­nöke. Korán kezdett folklór­kutatással is foglalkozni; a ma* értelemben is hitelesnek vehető népköltési anyaggyűj­tés úttörojefcént tartják szá­mon. Az első kutató volt (nemcsak hazai, hanem nem­zetközi viszonylatban is), aki 1895-tŐl a gyűjtést fonográffal végezte; azt megelőzően pedig gyorsírással gyűjtött. 189b őszen a Borsod megyei Mezö- csáton készítette első hangfel­vételét. Vállalkozása mutatott példát Bartóknak és Kodály­nak is a hasonló módszer al­kalmazására. Kiválóan ismerte saját s*zű- kebb hazáját, Somogyot, de készülékével bejárta az egesz magyar nyelvterületet, elsősor­ban népdalok után kutatva Gyűjtéséből egyetlen kötetnyi anyagot jelentettek meg, So­mogy megye népköltészete címmel, még 1905-ben. Értékes fonográfhéngereit a Magyar Néprajzi Múzeum, gyorsírással készült jegyzetkötetcit az MTA Kéziratgyüjleményc őrzi. Iro­dalomtörténeti szempontból je­lentős Kalevala-fordítása is. — Vetélkedőt rendezett a marcali járási KISE-bizott- ság és a politikai képzési munkabizottság tegnap az ifjúsági vitakörök részére. A huszonegy csapat közül, a fo- nyódi gimnazisták lettek az elsők a lengyeltótiak előtt. Sörsoüák a nyerewény- üetfitkönyvekei Az Országos Takarékpénz­tár április 2-án, hétfőn Ér­den rendezi a nyeremény­betétkönyvek első negyedévi sorsolását. A húzáson a már­cius 29-ig'váltott, és a sorso­lás napján még forgalomban lévő nyereménybetétköny- vek vesznek részt. A sorso­lás eredményét az április 3-i lapok közük, a nyereménye­ket a betétkönyvet kiállító takarékpénztári fiókok vagy postahivatalok április 18-tól fizetik ki. — Nagy sikerű méhészeti esteket tartottak a lábodi művelődési házban. A nagy­atádi és a barcsi járás ötven méhésze az ország legtekin­télyesebb szakembereinek előadásait hallgattak meg. — Szirmayné Bayer Erzsé­bet festményeiből rendez kiállítást a kadarkúti kür­ze! művelődési ház. A ki­állítást kedden fél hatkor Bene Anikó, a Magyar Nem­zeti Galéria munkatársa nyitja meg. — TÁMOGATJA A ME­GYEI TANÁCS a körzeti ta­lálkozókat. vetélkedőket szer­vező ifjúsági klubokat, öt­venezer forint jut ilyen cél­ra az idén a megyei ifjúsági alapból. — Százhalombatta és Tö­köl, valamint Lupa-sziget és Budakalász között ma moto­ros hajóval megindul a rév­forgalom. — Hozzájárni a balaton- szabadi November 7. Tsz a helyi és az ádándi ku! túrház fenntartásához. Az idén ti­zenkétezer forintot adnak er­re a célra. A két község sportéletét tíz-tízezer forint­tal segíti a szövetkezet. — Sportvetélkedőt rende­zett a Dunántúli Regionális Vízmű Vállalat Balatonkili- tiben. Az ügyességi és elmé­leti versenyen több mint 200 szocialistabrigád-tag vett részt. Elsüllyed! az olasz óceán'áró Égő fáklyaként süllyedt el pénteken éjjel a Virgin- szigetekhez (Apierika) tartozó St. Thomas sziget kikötőjé­ben az -Angelina Lauro- 24 400 tonnás olasz luxus-óceán- járó. A hajó 700 amerikai és nyugat-európai turistával a fedélzetén karib-tengeri körúton volt, s a szerencsétlenség napján, pénteken éjfélkor kel lett volna eljutnia utolsó ál­lomására. a Puerio Hico-i S an Jüanba. A szerencsétlenség pillanatában az utasok és a legény­ség zöme a parton tartózkod ott. A fedélzeten rekedteket a tűz k'Főrészkor mentőcsAna kokon szárították parira. En­nek ellenére félő. hog” a fed élzetközi felvonó kö-elében több személy tüzesapdába esett s a hullámsirban lelte lia- IhUL Virágzik a barack fa o

Next

/
Thumbnails
Contents