Somogyi Néplap, 1979. április (35. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-15 / 88. szám

I

Az aranykoszorútól a felszámolásig

EGY SZÜKSZAVÜ telefonhír szerint az aranykoszorúval kitüntetett kaposvári KI- SZÖV-klub megszűnőben van. A zenekarnak felmondtak, a tagság egyik napról a másikra szétszéledt. A zenekar már átélt néhány klubvezetőváltást, 1078 szeptemberétől Horváth Gizella vette át a programok szervezését. Munkahelyének, a VBKM kaposvári gyárának klubját is ő irányítja.

— Engem is meglepett a hír. Csupán, az elmúlt félévről tudok beszélni. Jól működött a klub, hetenként egyszer foglalkozásokat tartottunk, ismert embereket hívtunk meg, vetélkedőket szerveztünk. A másik nap a _Tü- kör együttesé volt. Nekik kö- szönhétő, hogy mindig telt ház volt.’ Akiknek klubtagsági igazolványuk volt, azok elhoz- ' hatták ismerőseiket, barátaikat. A szövetkezeti fiatalok elég kevesen voltak, ennek az okát máig sem tudom. Március közepén értesítettek a döntésről, amikor a zenekar már kézhez kapta a levelet. 1978-ban vettük át az aranykoszorús jelvényt az előző évi munkánkért A klubot a vasipari ktsz veszi át, állítólag nekik nem kell a zenekar. Mióta elmentek, legföljebb tízen jövünk össze esténként, pingpongozással telik az idő.

A zenekar tagjaival a VBKM ifjúsági klubjában találkoztam, ahol próbalehetőséget kaptak. A Tükör együttest

jól ismerik a városban, régóta játszanak; a KlSJiöV-klu- bot is az ő nevükön* emlegették. Makay Bertalan a vezetőjük.

— 1971-ben kezdtünk el játszani a klubban, akkor még nem volt, ifjúsági jellege, idős emberek, nyugdíjasok jártak

ide beszélgetni, elütni valamivel az időt. Az első években, úgy tudom, még a Delta Ktsz támogatta anyagilag a klubot Egyre több fiatalt vonzott a zene, szinte családias légkört aklakítottunk ki, ismertük egymást, igyekeztünk kellemes szórakozást nyújtani.

Négy vagy öt éve az építőipari ktsz megvette az épületet. Soha nem szóltak nekünk a zene miatt. A KISZÖV-nél úgy egyeztünk meg, ha költözünk is, csak helyváltozás lesz. 1500 forint hangszerhasználati díjat fizettek havonta. Március 10-én kaptuk meg a hivatalos levelet — minden előzmény nélkül —, hogy március 1-től nincs szükség a zenekarra, azonnal költözzünk ki. A vasipari ktsz veszi át a klubot, ők nem tartanak ránk igényt. Megpróbálunk magunknak egy olyan ifjúsági klubot keresni, ahol szívesen látnak bennünket.

Horváth Lágzlóné, a KI- SZÖV művelődéspolitikai előadója:

— Nyolc kaposvári szövetkezet tartozik hozzánk. A vasipari szövetkezet azzal a feltétellel kapta meg a klubot, hogy nem a sajátjaként működteti. A zenekar eíbocsá- tásáról közösen döntöttünk, február 2§-án a bizottsági ülésen. A tulajdonosnak, az építőipar képviselőjének panasza volt a társaságra, azt mondta, hogy fegyelmezetlenül, hangoskodóan viselkedtek, különösen a zenés napokon. A vasipari szövetkezet pedig kijelentette, hogy a leendő helyen a lakók miatt nem tartanak igényt a zenére. Erről értesítettük is a zenekart.

— Majdnem két hetet késett a levél.

— A lényegen ez nem változtat.

— A klubtagsággal beszéltek a döntésről?

—- Ezt nein tartottuk fontosnak, A klub vezetőjét azonban tájékoztattuk a határozatról. Qlyan klubot szeretnénk kialakítani, ahova valamennyi szövetkezeti fiatal eljár. Az a tervünk, hogy naponta más-más közösség kapja meg a helyiséget és a saját érdeklődésének megfelelő programot szervez. Űgv érzem, ez értékes elgondolás.

AZ ELGONDOLÁS valóban jó, ezzel senki sem vitatkozhat. Az ügyintézés azonban npm volt ilyen hibátlan. Elmentem a valamikori Tükörklubba. öten voltak ott, szövetkezeti dolgozó egy sem volt közöttük. A helyiség közepén pingpongasztal, a régi kellemes hangulatnak híre sincs. Pedig aki nem szereti a zenét, az most már igazán járhatna a klubba ...

I. É.

hangulat megkapó.

Ösztöndíjak

ERJEDES ELŐ

Az ösztöndíj — amint

az elnevezésből is következtetni lehet — elmélyültebb, igényesebb szellemi tevékenységre serkent, elfogadott és bevált módszere tehát a tudományos és művészeti teljesítmények fokozásának, eszköze a kiváló munkához nélkülözhetetlen érdekrendszer megteremtésének. És erre az érdekeltségi rendszerre módfelett nagy szükség van Somogy megye sokszor és jogosan birált tudományos és művészeti életében. Ezért is kell üdvözölnünk a megyei tanács illetékes vezetőinek azt az elhatározását, hogy ösztöndíjalapot hoznak létre, ösztön- díjrendszert létesítenek az alkotó értelmiségiek és amatőrök számára, színvonalas természet- és társadalomtudományi munkáié, művészi termékek készítésére buzdítva azokat a tehetséges kutatókat, képzőművészeket, muzsikusokat és irodalmárokat, akik még nem bontakoztatták ki képességeiket. De vajon a betegeskedő test mely részeibe kellene elsősorban »"befecskendezni« ezt az »injekciót«? Milyen tudomány- és művészeti ágak támogatása felelne meg legjobban szűkebb hazánk arculatának, szellemi igényeinek és érdekeinek? A természet- és társadalomtudományok jelentős része — kutatóintézeti, egyetemi és szakirányú főiskolai »háttér«, ezenkívül az elbírálásra alkalmas szakemberek hiányában — nyilvánvalóan szóba sem kerülhet. Marad azonban számos, megyénk jellegével indokolható ötlet. Íme, javaslataink!

Talált nem az élethivatásból következő elfogultság' szól belőlem. ha első helyen — de nem feltétlenül elsősorban — az írogató embereknek, mindenekelőtt a szociográfia művelőnek kérünk támogatást. Korántsem azért, mert napjainkban e műfaj újjászületésének, már-már divathóbortba átcsapó kultuszának vagyunk a tanúi, hanem azért, mert a megyében történt társadalmi változások — a tömegeket sodró városiasodás, az é'etmód megváltozásával já;

ró gondok, a családszerkezet átalakulása, ugyanakkor a sok helység közéletében és az irányítási módszerekben ma is felismerhető régi vonások szinte követelik e megörökí- tési módot, önmegismerésünk legnagyszerűbb eszköze lenne ezért a szociográfia, ily módon az ösztöndíj vagy pályázat bizonyára elindíthatná az életmódvizsgálat folyamatát, Különösen akkor, ha közrebocsátásukra a negyedévenként megjelenő megyei folyóirat szerkesztősége adna lehetőséget.

A fentebb említett társadalmi átalakulás törvényszerű következménye a folklór »elhalása«, ezért e pótolhatatlan kincsek megmentésének, tudományos feldolgozásának serkentése is alapvető feladata lehetne a kialakítandó ösztöndíjrendszernek- JÓI tudjuk, hogy a népdal-, népmese- és népszokásgyűjtéssel és a hagyományok publikálásával foglalkozó szakembereink száma csekély. Elengedhetetlen tehát mindazoknak az amatőr gyűjtőknek az ösztönzése, akikben mindeddig csupán szunnyadnzott az írás hajlama, vagy akiknek gyűjtéseit mások használták fel különböző munkáikban.

Ugyanez vonatkozik a történelem, a művelődéstörténet szerelmeseire is.

A képzőművészet korábban a somogyi ösztöndíjrendszer »kiemelt« ágazatának számított, a festőművészeknek az üzemekkel kialakított kapcsolatai — sokáig úgy látszott — szorosak és termékenyek. Csakhogy a tárgyilagos »minőségi ellenőrzés« hiánya miatt a kezdeményezés nem egyszer a dilettantizmus zsákutcájába vezetett,' egyik-másik alkotó — értékes darabok készítése helyett — szellemtelen és jellegtelen módon teljesítette a kötelező — mindenesetre tisztességesen jövedelmező — »penzumot«- Egy szigorúbban irányított, a személyes elkötelezettségek helyett a becsületes versenyszellemnek lehetőséget teremtő ösztöndíjrendszer jtt is elkelne as esztétikai minőség javításához.

És végezetül: nem tartanám elképzelhetetlennek — az alkotókon kívül — a tehetséges előadóművészek serkentését sem. Népzenészekét, a klasszikus muzsika művelőiét. Nemcsak sok kitűnő képességű, de a teljes vagy viszonylagos érdektelenség hálójában vergődő alkotón és előadón segítenének ezzel az illetékesek; a nemes versengés elsősorban Somogy tudományos és művészeti életének erjedését segítené elő. Ügy érzem, a legfőbb ideje, hogy ez az erjedés megkezdődjék.

L. A.

Somogyi népi építészeti alkotás — megszépülve.

A történeti forrásokból tud- ] jük, hogy a Szigetvár elfoglalása ’után hamarosan elhunyt Szulejroán szultán emlékére három hét alatt épült föl a dzsámi, a török messet. Eliképzelni sem tudom, hány embert foglalkoztathatták, s munkaerő ha volt is bőven, az igába kényszerített helyi lakosság és a török katonaság miként oldotta meg feladatát.

A vastag falak 8 tói hidegét ontják, átfázík, aki itt időzik. A látvány miatt megéri: népi műemlékeink helyreállításáról kapunk friss információt. A bemutatót a Baranya és a Eomogy megyei tanács műemléki és múzeumi eibtzotbá&a, a pécsi és a somogyi tervező vállalat rendezte.

Magyarországon először 107 éve fe.g'atko/.Uük a möemték»

védelemmel, a népi építészet kiemelkedő alkotásaira azonban csak a század első évtizedében kezdtek figyelni. 1957-bem alakult meg az Or. szágcs Műeiulékvédeimi ügyel őség, s ekkorra már elkészült az első miiem Lék jéá'v- zék. Eoből azonban hiányoztak a napi műemlékéit; ’mélyeknek a helyreáliifásá ebben az éwli*etí.'.>en kezdődött meg igazáp. Ezerkétszúznegy. ven védeti falusi épületet és öt védett települést tartunk nyilván.

Szigetvári János Ybl-díjss építész írja a kiállítás veze- t.c-'é'ben: — A népi építészet alkotásai, az ot'.bpnoíí. gazdasági épületsk és a kézműipar hajlékai vagy eltakarításra váró romhalmaz»!*, vagy az újfajta építési igényesség (vagy igénytelenség?)) átalakításává! felismerhetetlen arcú épitm-inyfeÁjse vasiak. Mégis ói a ló-ékZas, hogy a «unt ern*s«---1 amnühasüia a je.enpo es a no,g/ a valamikori «. e.-.. c. tUv-ósi. a

természetes a-vágókból forrnak e.emokfcit a vaio&águk- ken mulassuk be.

fanyiu Isivan többnyire er.’ues i-imre véka fői a népi épíve'sZvt nvagzz-pü-C ajkoúi- scit. A nagy mare m képek anna* is aovstt mondana*, aki jvam látta eredetiben páidápl a nwesanuadasoi tájilázat vagy a v-örsll, a jssiiyei uűpasbázai, Ll.íi„ye a szennai íaiymúzeu- rnon L. Szabó Tiinde írta a Somogy műemlékjegyzéke előszavában: — Népi műemlékeink megmentése az egyik legfontosabb teendőnk. Már eiktszitei-ük huszonnyolc népi műemlék íe’méréseit, terv» d-okiujjiöP táskáját, de meg számos lakóépület fe-mérését el kell yégezhünk,

Három éve számos eredmény szüle. élt. A szennai szabaditól’! néprajzi gyűjtemény máris sok látogatót vonz, noha nincs még befejezve az épület együttes kialakítása- A szigetvári bemutató rangos anyagát gazdagít>ák az itt készült színes fényképek,

■ SÍ ha pár év múlva Iámét készül hasonló kiállítás, Somogybái még több megszépül* népi lakóház,, réz ránk a fény- képokről. A syántófpusztai nuüoraági együttes, a somogyi rnczőgazdálkod15 s páratlan építészeti emlékezek megvédése és bemutatása már nem A’vs i. hen-sen vaVká-gá lesz. Noha olyan eíi-se'.ő igén-T-minta '»’vári dzrsé- nvéoítőknek, s.z időre nekünk Is kép el ne

. Vw*iKc rre»>Tier'de"i a régi falu örök szépségeit.

II. B.

öcsémmel egyensúlyoztunk

a sínen, melyikünk bírja tovább. Az esztékától indultunk, a tejüzemig sínen maradtam, ott is az öcsém lökött le, mert nem tudta elviselni, hogy már ezernél tartok. Elkaptam a karját, karomba kulcsoltam és feszíteni kezdtem, abogv a j nagyoktól láttam. Mondta,

I hogy ne, fáj! Tovább átnéztünk— Gyűjtsünk közösen? — kérdezte.

— Miért, mennyid van

méF?

— Negyvenhat forint.

— Nekem ötvenkettő — mondtam— Jól van, de én még meglocsolom a Pankát is meg a Sipőczéket.

— Én meg a Vsnyus Marit— Azoknál csak tojást kapsz úgyis!

, Lebillentem a sínről, öcsém kiröhögött. Aztán ő is lelépett. Szorosan egymás mellett lépdeltünk a talpfákon, mivel a cigánysorhoz értünk. Eéltünk ezen a szakaszon.

a algányser végéit elkanyarodott a sin, a putrik is, mi meg a Kút utcán mentünk tovább.

— Nekem még majdnem tele van — dicsekedett öcsém a kölnisüvegét mutatva.

— Jövőre már nem locsolok pénzért — mondtam nett.

■=• A Knolléknál ki se vettem a dugót — folytatta, mintha nem is szóltam voine.

— Mert hogy néz ki. hogy egy ötödikes pénzért locsol — mondtam ón is tovább a magamét. — De te csak negyedikes leszel...

Megláttuk a nagyapát a kútnak Hozzászaladtunk, barackot nyomott a szép frizuránkra.

— Siessetek, nehogy elhervadjon a nagyanyátok!

Futottunk a kapuig ...

Aztán husvétok jöttek egymás után. A pénz elmaradt, helyette édes likőröket kamtunk a tojás meflé. Akkoriban nemcsak a locsolóüveggel mentünk a nagymamáék- Hoz, hanem a mi . nyuszink ajándékával. A nagymamának, ha jól emlékszem, kölnit vittünk, volt mikor konyharuhát, egyszer kötényt is. A nagypapának meg minden alkalommal egy üveg bort.

Nagyapa az ajtó mögötti sarokban tartotta a borosüve- get. Egyszer, mikor kiment vécére, kicseréltük a boros- üveget ecetesre. Jött vissza, fogta az üveget, meghúzta. Köpött egyet, és nem tudta, mit csináljon velünk? Aztán csak annyit mondott, hogy. takonymasinák vagyunk. Borral tisztította a száját, és leült velünk kártyázni. Csaltunk sokat, ő meg úgy tett, mintha nem venné észre ...

Most biciklin tekerek a sín melletti földúton.

öcsém helye üres. Már biztosan megfordult, kocsival hamarabb végezni. A cigánysoron gyorsítok a tempón, aztán mégis lelassítok. A putrik felé nézek, kutatom, mi változott azóta, de Semmi. A Kút utaa végén most is ott a kút. Csupasz. Nincs a csőrében vödör, nincs kéz a fogantyúján .1. nincs barack ... igaz, szép frizura sincs

Nagymamát a meleg konyha vigyázza. Megörül nekem. Elő a kölnisüveget, meglocsolom, borral kínál. Fogom a két vödröt, ki a kúthoz, vízzel töltöm őket, vissza a konyhába. Ülök és nézelődöm. A kredencen a pakli kártyát keresi szemem, hiába. Kortyolgatom a bort, egyesegyedül. Maradok még vagy fél órát, és elköszönök.

Nem a sínek felé, a Körte irányába indulok.

Meglőhetnek egy literes üveget olászrizlínggel, és kitekerek a temetőbe.

— Locsolni jöttem, nagyapa — mondom a földkupacra. Azzal kihúzom a dugót, és öntözni kezdem a sírját.

—■ Nehogy mán kjlocsád! — lép elő a szomszéd sír keresztje mögül. Kezében piros ász. tök alsó, makk tíz. Barackot nyom a fejem búbjára, és megfogja a kezem.

Kisétálunk a temető kapuján.

A Körtében háromdecit

kér, nekem meg nagymálnát. Félrehúzódunk, mások is hadd férjenek a pulthoz. Zsebében kotorászik, m;t kereshet? Hát

persze, a cigaretta! Kér valakitől egy szálat, tüzet is hozzá. Mélyeket s’.ulikol, nagyokat kortyint, Kifszorp én is a málnámat, nehogy lemaradjak.

— Minden jót, Piszkei bácsi! — mondják neki többen, ahogy megyünk kifelé.

— Isten velük! — mondja nekik nagyapa,

A vurstliban fölfizet a ring- lispilre, egyszerre három menetre. A harmadik menet után kiszállok, a nagypapa sehol. Indulok a boros sátor felé, hátha. .de nem. A céllö- völdésnél találok rá, csokor- nyi műrózsát 1ŐU nekem, míg madárkod tam.

— A nagymama örülni fog a rózsának — mondom hazafelé.

Az udvar vécén förészbak. Lovagolok rajta. Nagypapa rozsét vág, nagymama alszik.

— Ne keltsük fel — mondja. A rőz*.ét a sparhcH mellé rakja, kezem, fogja, és indulunk a temető felé.

A sírhoz érve. se szó, se beszéd, eltűnik. Kutatom nyomát, hiába. A szomszéd sír keresztjéhez ugróm, ott stocs.

— Nagypana! Nagypapa! k'abálom, aztán halkan folytatom: — Jövő húsvétkor is... — könnyezem szavaimhoz. Nem csoda. Ügy itt hagyott, hogy barackot sem nyomott a fejemreUámos Mikiéi

Népi műemlékek a dzsámiban

Feltámadás