Somogyi Néplap, 1979. április (35. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-15 / 88. szám

I Az aranykoszorútól a felszámolásig EGY SZÜKSZAVÜ telefon­hír szerint az aranykoszorú­val kitüntetett kaposvári KI- SZÖV-klub megszűnőben van. A zenekarnak felmondtak, a tagság egyik napról a másik­ra szétszéledt. A zenekar már átélt néhány klubvezetővál­tást, 1078 szeptemberétől Hor­váth Gizella vette át a prog­ramok szervezését. Munkahe­lyének, a VBKM kaposvári gyárának klubját is ő irá­nyítja. — Engem is meglepett a hír. Csupán, az elmúlt félév­ről tudok beszélni. Jól mű­ködött a klub, hetenként egy­szer foglalkozásokat tartot­tunk, ismert embereket hív­tunk meg, vetélkedőket szer­veztünk. A másik nap a _Tü- kör együttesé volt. Nekik kö- szönhétő, hogy mindig telt ház volt.’ Akiknek klubtagsági igazolványuk volt, azok elhoz- ' hatták ismerőseiket, barátai­kat. A szövetkezeti fiatalok elég kevesen voltak, ennek az okát máig sem tudom. Már­cius közepén értesítettek a döntésről, amikor a zenekar már kézhez kapta a levelet. 1978-ban vettük át az arany­koszorús jelvényt az előző évi munkánkért A klubot a vas­ipari ktsz veszi át, állítólag nekik nem kell a zenekar. Mi­óta elmentek, legföljebb tízen jövünk össze esténként, ping­pongozással telik az idő. A zenekar tagjaival a VBKM ifjúsági klubjában ta­lálkoztam, ahol próbalehetősé­get kaptak. A Tükör együttest jól ismerik a városban, rég­óta játszanak; a KlSJiöV-klu- bot is az ő nevükön* emleget­ték. Makay Bertalan a veze­tőjük. — 1971-ben kezdtünk el játszani a klubban, akkor még nem volt, ifjúsági jellege, idős emberek, nyugdíjasok jártak ide beszélgetni, elütni valami­vel az időt. Az első években, úgy tudom, még a Delta Ktsz támogatta anyagilag a klubot Egyre több fiatalt vonzott a zene, szinte családias légkört aklakítottunk ki, ismertük egymást, igyekeztünk kellemes szórakozást nyújtani. Négy vagy öt éve az építő­ipari ktsz megvette az épüle­tet. Soha nem szóltak nekünk a zene miatt. A KISZÖV-nél úgy egyeztünk meg, ha költö­zünk is, csak helyváltozás lesz. 1500 forint hangszerhasználati díjat fizettek havonta. Március 10-én kaptuk meg a hivatalos levelet — minden előzmény nélkül —, hogy március 1-től nincs szükség a zenekarra, azonnal költözzünk ki. A vas­ipari ktsz veszi át a klubot, ők nem tartanak ránk igényt. Megpróbálunk magunknak egy olyan ifjúsági klubot ke­resni, ahol szívesen látnak bennünket. Horváth Lágzlóné, a KI- SZÖV művelődéspolitikai elő­adója: — Nyolc kaposvári szövet­kezet tartozik hozzánk. A vasipari szövetkezet azzal a feltétellel kapta meg a klu­bot, hogy nem a sajátjaként működteti. A zenekar eíbocsá- tásáról közösen döntöttünk, február 2§-án a bizottsági ülésen. A tulajdonosnak, az építőipar képviselőjének pa­nasza volt a társaságra, azt mondta, hogy fegyelmezetle­nül, hangoskodóan viselked­tek, különösen a zenés napo­kon. A vasipari szövetkezet pedig kijelentette, hogy a leendő helyen a lakók miatt nem tartanak igényt a zené­re. Erről értesítettük is a ze­nekart. — Majdnem két hetet ké­sett a levél. — A lényegen ez nem vál­toztat. — A klubtagsággal beszél­tek a döntésről? —- Ezt nein tartottuk fontos­nak, A klub vezetőjét azon­ban tájékoztattuk a határo­zatról. Qlyan klubot szeret­nénk kialakítani, ahova vala­mennyi szövetkezeti fiatal el­jár. Az a tervünk, hogy na­ponta más-más közösség kap­ja meg a helyiséget és a sa­ját érdeklődésének megfelelő programot szervez. Űgv ér­zem, ez értékes elgondolás. AZ ELGONDOLÁS valóban jó, ezzel senki sem vitatkoz­hat. Az ügyintézés azonban npm volt ilyen hibátlan. El­mentem a valamikori Tükör­klubba. öten voltak ott, szö­vetkezeti dolgozó egy sem volt közöttük. A helyiség közepén pingpongasztal, a régi kelle­mes hangulatnak híre sincs. Pedig aki nem szereti a zenét, az most már igazán járhatna a klubba ... I. É. hangulat megkapó. Ösztöndíjak ERJEDES ELŐ Az ösztöndíj — amint az elnevezésből is következ­tetni lehet — elmélyültebb, igényesebb szellemi tevékeny­ségre serkent, elfogadott és bevált módszere tehát a tu­dományos és művészeti telje­sítmények fokozásának, esz­köze a kiváló munkához nél­külözhetetlen érdekrendszer megteremtésének. És erre az érdekeltségi rendszerre mód­felett nagy szükség van So­mogy megye sokszor és jogo­san birált tudományos és mű­vészeti életében. Ezért is kell üdvözölnünk a megyei tanács illetékes vezetőinek azt az elhatározását, hogy ösztöndíj­alapot hoznak létre, ösztön- díjrendszert létesítenek az al­kotó értelmiségiek és amatő­rök számára, színvonalas ter­mészet- és társadalomtudomá­nyi munkáié, művészi termé­kek készítésére buzdítva azo­kat a tehetséges kutatókat, képzőművészeket, muzsiku­sokat és irodalmárokat, akik még nem bontakoztatták ki képességeiket. De vajon a be­tegeskedő test mely részeibe kellene elsősorban »"befecsken­dezni« ezt az »injekciót«? Milyen tudomány- és művé­szeti ágak támogatása felelne meg legjobban szűkebb ha­zánk arculatának, szellemi igényeinek és érdekeinek? A természet- és társadalomtu­dományok jelentős része — kutatóintézeti, egyetemi és szakirányú főiskolai »háttér«, ezenkívül az elbírálásra alkal­mas szakemberek hiányában — nyilvánvalóan szóba sem kerülhet. Marad azonban szá­mos, megyénk jellegével in­dokolható ötlet. Íme, javasla­taink! Talált nem az élethivatásból következő elfogultság' szól be­lőlem. ha első helyen — de nem feltétlenül elsősorban — az írogató embereknek, min­denekelőtt a szociográfia mű­velőnek kérünk támogatást. Korántsem azért, mert nap­jainkban e műfaj újjászüle­tésének, már-már divathóbort­ba átcsapó kultuszának va­gyunk a tanúi, hanem azért, mert a megyében történt tár­sadalmi változások — a töme­geket sodró városiasodás, az é'etmód megváltozásával já; ró gondok, a családszerkezet átalakulása, ugyanakkor a sok helység közéletében és az irá­nyítási módszerekben ma is felismerhető régi vonások szinte követelik e megörökí- tési módot, önmegismerésünk legnagyszerűbb eszköze lenne ezért a szociográfia, ily mó­don az ösztöndíj vagy pályá­zat bizonyára elindíthatná az életmódvizsgálat folyamatát, Különösen akkor, ha közre­bocsátásukra a negyedéven­ként megjelenő megyei folyó­irat szerkesztősége adna le­hetőséget. A fentebb említett tár­sadalmi átalakulás törvénysze­rű következménye a folklór »elhalása«, ezért e pótolhatat­lan kincsek megmentésének, tudományos feldolgozásának serkentése is alapvető fel­adata lehetne a kialakítandó ösztöndíjrendszernek- JÓI tudjuk, hogy a népdal-, nép­mese- és népszokásgyűjtéssel és a hagyományok publikálá­sával foglalkozó szakembe­reink száma csekély. Elenged­hetetlen tehát mindazoknak az amatőr gyűjtőknek az ösz­tönzése, akikben mindeddig csupán szunnyadnzott az írás hajlama, vagy akiknek gyűj­téseit mások használták fel különböző munkáikban. Ugyanez vonatkozik a törté­nelem, a művelődéstörténet szerelmeseire is. A képzőművészet korábban a somogyi ösztöndíjrendszer »kiemelt« ágazatának számí­tott, a festőművészeknek az üzemekkel kialakított kapcso­latai — sokáig úgy látszott — szorosak és termékenyek. Csakhogy a tárgyilagos »mi­nőségi ellenőrzés« hiánya miatt a kezdeményezés nem egyszer a dilettantizmus zsák­utcájába vezetett,' egyik-másik alkotó — értékes darabok ké­szítése helyett — szellemtelen és jellegtelen módon teljesí­tette a kötelező — minden­esetre tisztességesen jövedel­mező — »penzumot«- Egy szi­gorúbban irányított, a sze­mélyes elkötelezettségek he­lyett a becsületes versenyszel­lemnek lehetőséget teremtő ösztöndíjrendszer jtt is elkel­ne as esztétikai minőség ja­vításához. És végezetül: nem tar­tanám elképzelhetetlennek — az alkotókon kívül — a te­hetséges előadóművészek ser­kentését sem. Népzenészekét, a klasszikus muzsika műve­lőiét. Nemcsak sok kitűnő ké­pességű, de a teljes vagy vi­szonylagos érdektelenség há­lójában vergődő alkotón és előadón segítenének ezzel az illetékesek; a nemes versen­gés elsősorban Somogy tudo­mányos és művészeti életének erjedését segítené elő. Ügy érzem, a legfőbb ideje, hogy ez az erjedés megkezdődjék. L. A. Somogyi népi építészeti alkotás — megszépülve. A történeti forrásokból tud- ] jük, hogy a Szigetvár elfog­lalása ’után hamarosan el­hunyt Szulejroán szultán em­lékére három hét alatt épült föl a dzsámi, a török messet. Eliképzelni sem tudom, hány embert foglalkoztathatták, s munkaerő ha volt is bőven, az igába kényszerített helyi la­kosság és a török katonaság miként oldotta meg feladatát. A vastag falak 8 tói hide­gét ontják, átfázík, aki itt időzik. A látvány miatt meg­éri: népi műemlékeink hely­reállításáról kapunk friss in­formációt. A bemutatót a Ba­ranya és a Eomogy megyei ta­nács műemléki és múzeumi eibtzotbá&a, a pécsi és a so­mogyi tervező vállalat ren­dezte. Magyarországon először 107 éve fe.g'atko/.Uük a möemték» védelemmel, a népi építészet kiemelkedő alkotásaira azon­ban csak a század első évti­zedében kezdtek figyelni. 1957-bem alakult meg az Or. szágcs Műeiulékvédeimi ügyel őség, s ekkorra már el­készült az első miiem Lék jéá'v- zék. Eoből azonban hiányoz­tak a napi műemlékéit; ’mé­lyeknek a helyreáliifásá eb­ben az éwli*etí.'.>en kezdődött meg igazáp. Ezerkétszúznegy. ven védeti falusi épületet és öt védett települést tartunk nyilván. Szigetvári János Ybl-díjss építész írja a kiállítás veze- t.c-'é'ben: — A népi építészet alkotásai, az ot'.bpnoíí. gazda­sági épületsk és a kézműipar hajlékai vagy eltakarításra váró romhalmaz»!*, vagy az újfajta építési igényesség (vagy igénytelenség?)) átala­kításává! felismerhetetlen ar­cú épitm-inyfeÁjse vasiak. Még­is ói a ló-ékZas, hogy a «unt ern*s«---1 amnühasüia a je.enpo es a no,g/ a valami­kori «. e.-.. c. tUv-ósi. a természetes a-vágókból for­rnak e.emokfcit a vaio&águk- ken mulassuk be. fanyiu Isivan többnyire er.’ues i-imre véka fői a népi épíve'sZvt nvagzz-pü-C ajkoúi- scit. A nagy mare m képek an­na* is aovstt mondana*, aki jvam látta eredetiben páidápl a nwesanuadasoi tájilázat vagy a v-örsll, a jssiiyei uűpasbázai, Ll.íi„ye a szennai íaiymúzeu- rnon L. Szabó Tiinde írta a Somogy műemlékjegyzéke előszavában: — Népi műem­lékeink megmentése az egyik legfontosabb teendőnk. Már eiktszitei-ük huszonnyolc né­pi műemlék íe’méréseit, terv» d-okiujjiöP táskáját, de meg szá­mos lakóépület fe-mérését el kell yégezhünk, Három éve számos ered­mény szüle. élt. A szennai szabaditól’! néprajzi gyűjte­mény máris sok látogatót vonz, noha nincs még befejez­ve az épület együttes kialakí­tása- A szigetvári bemutató rangos anyagát gazdagít>ák az itt készült színes fényképek, ■ SÍ ha pár év múlva Iámét ké­szül hasonló kiállítás, So­mogybái még több megszépül* népi lakóház,, réz ránk a fény- képokről. A syántófpusztai nuüoraági együttes, a somogyi rnczőgazdálkod15 s páratlan építészeti emlékezek megvé­dése és bemutatása már nem A’vs i. hen-sen vaVká-gá lesz. Noha olyan eíi-se'.ő igé­n-T-minta '»’vári dzrsé- nvéoítőknek, s.z időre nekünk Is kép el ne . Vw*iKc rre»>Tier'de"i a régi falu örök szépségeit. II. B. öcsémmel egyensúlyoztunk a sínen, melyikünk bírja to­vább. Az esztékától indultunk, a tejüzemig sínen maradtam, ott is az öcsém lökött le, mert nem tudta elviselni, hogy már ezernél tartok. Elkaptam a karját, karomba kulcsoltam és feszíteni kezdtem, abogv a j nagyoktól láttam. Mondta, I hogy ne, fáj! Tovább átnéz­tünk­— Gyűjtsünk közösen? — kérdezte. — Miért, mennyid van méF? — Negyvenhat forint. — Nekem ötvenkettő — mondtam­— Jól van, de én még meg­locsolom a Pankát is meg a Sipőczéket. — Én meg a Vsnyus Marit­— Azoknál csak tojást kapsz úgyis! , Lebillentem a sínről, öcsém kiröhögött. Aztán ő is lelé­pett. Szorosan egymás mellett lépdeltünk a talpfákon, mivel a cigánysorhoz értünk. Eél­tünk ezen a szakaszon. a algányser végéit elkanya­rodott a sin, a putrik is, mi meg a Kút utcán mentünk to­vább. — Nekem még majdnem tele van — dicsekedett öcsém a kölnisüvegét mutatva. — Jövőre már nem locso­lok pénzért — mondtam ne­tt. ■=• A Knolléknál ki se vet­tem a dugót — folytatta, mintha nem is szóltam voine. — Mert hogy néz ki. hogy egy ötödikes pénzért locsol — mondtam ón is tovább a magamét. — De te csak ne­gyedikes leszel... Megláttuk a nagyapát a kútnak Hozzászaladtunk, ba­rackot nyomott a szép frizu­ránkra. — Siessetek, nehogy elher­vadjon a nagyanyátok! Futottunk a kapuig ... Aztán husvétok jöttek egy­más után. A pénz elmaradt, helyette édes likőröket kam­tunk a tojás meflé. Akkori­ban nemcsak a locsolóüveg­gel mentünk a nagymamáék- Hoz, hanem a mi . nyuszink ajándékával. A nagymamá­nak, ha jól emlékszem, köl­nit vittünk, volt mikor kony­haruhát, egyszer kötényt is. A nagypapának meg minden alkalommal egy üveg bort. Nagyapa az ajtó mögötti sarokban tartotta a borosüve- get. Egyszer, mikor kiment vécére, kicseréltük a boros- üveget ecetesre. Jött vissza, fogta az üveget, meghúzta. Köpött egyet, és nem tudta, mit csináljon velünk? Aztán csak annyit mondott, hogy. ta­konymasinák vagyunk. Borral tisztította a száját, és leült velünk kártyázni. Csaltunk so­kat, ő meg úgy tett, mintha nem venné észre ... Most biciklin tekerek a sín melletti földúton. öcsém helye üres. Már biz­tosan megfordult, kocsival hamarabb végezni. A cigány­soron gyorsítok a tempón, az­tán mégis lelassítok. A put­rik felé nézek, kutatom, mi változott azóta, de Semmi. A Kút utaa végén most is ott a kút. Csupasz. Nincs a cső­rében vödör, nincs kéz a fo­gantyúján .1. nincs barack ... igaz, szép frizura sincs Nagymamát a meleg kony­ha vigyázza. Megörül nekem. Elő a kölnisüveget, meglocso­lom, borral kínál. Fogom a két vödröt, ki a kúthoz, víz­zel töltöm őket, vissza a kony­hába. Ülök és nézelődöm. A kredencen a pakli kártyát ke­resi szemem, hiába. Kortyol­gatom a bort, egyesegyedül. Maradok még vagy fél órát, és elköszönök. Nem a sínek felé, a Körte irányába indulok. Meglőhetnek egy literes üve­get olászrizlínggel, és kiteke­rek a temetőbe. — Locsolni jöttem, nagy­apa — mondom a földkupac­ra. Azzal kihúzom a dugót, és öntözni kezdem a sírját. —■ Nehogy mán kjlocsád! — lép elő a szomszéd sír ke­resztje mögül. Kezében piros ász. tök alsó, makk tíz. Ba­rackot nyom a fejem búbjá­ra, és megfogja a kezem. Kisétálunk a temető kapu­ján. A Körtében háromdecit kér, nekem meg nagymálnát. Félrehúzódunk, mások is hadd férjenek a pulthoz. Zsebében kotorászik, m;t kereshet? Hát persze, a cigaretta! Kér vala­kitől egy szálat, tüzet is hoz­zá. Mélyeket s’.ulikol, nagyo­kat kortyint, Kifszorp én is a málnámat, nehogy lemarad­jak. — Minden jót, Piszkei bá­csi! — mondják neki többen, ahogy megyünk kifelé. — Isten velük! — mondja nekik nagyapa, A vurstliban fölfizet a ring- lispilre, egyszerre három me­netre. A harmadik menet után kiszállok, a nagypapa sehol. Indulok a boros sátor felé, hátha. .de nem. A céllö- völdésnél találok rá, csokor- nyi műrózsát 1ŐU nekem, míg madárkod tam. — A nagymama örülni fog a rózsának — mondom haza­felé. Az udvar vécén förészbak. Lovagolok rajta. Nagypapa rozsét vág, nagymama alszik. — Ne keltsük fel — mond­ja. A rőz*.ét a sparhcH mellé rakja, kezem, fogja, és indu­lunk a temető felé. A sírhoz érve. se szó, se beszéd, eltűnik. Kutatom nyo­mát, hiába. A szomszéd sír keresztjéhez ugróm, ott stocs. — Nagypana! Nagypapa! k'abálom, aztán halkan foly­tatom: — Jövő húsvétkor is... — könnyezem szavaimhoz. Nem csoda. Ügy itt hagyott, hogy barackot sem nyomott a fejemre­Uámos Mikiéi Népi műemlékek a dzsámiban Feltámadás

Next

/
Thumbnails
Contents