Somogyi Néplap, 1979. április (35. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-15 / 88. szám
A költészet olyan folyamat érzékeltetésére képes, amely rádöbbent bennünket arra: milyenek voltunk, milyenek vagyunk és milyenek szeretnénk lenni. A költészet "hatalma oly módon fogalmazza meg törvényeit, hogy állás- foglalásra késztet, s bár mindenképpen különbözik a tudományoktól, sőt a többi művészettől is, tételei — legalábbis az. igaz költészeté —■ cáfolhatatlanok. Petőfi és Ady forradalxnisága, élő költőink felelős ars poeticái, gondolom, elég bizonyítékul szolgálnak erre. 1964 óta április 11., József Attila születésnapja a költészet ünnepe. Láttam a házat, ahol született. Kicsi zárt udvar, sok lakó. A nyomort fekete koromként szívták magukba a fák is, de egy fénynyalábban megcsillanó porszemet megragadott József Attila tekintete és arra gondolt, megteremti vele az első csillagát. A leltárra megkeseredett,- de tudjuk, fény sugárzik homlokáról. Nem üres csillogás, hanem éltető! Kik az ünnepeltek, és kik az ünneplők a költészet napján, a költészet hetében? A költészet korunkban egyre tágabban értelmezhető: nem a hiányát fedezzük-e föl, akkor, amikor szűkét érezzük az otthonosságnak a komfortos lakás környezetében? S a kép meg a hang költészete sem idegen előttünk. De nem válaszoltunk még arra, hogy kik az ünnepeltek és kik az ünneplők. Erre röviden felelhetünk: az alkotó ember joga, hogy helyet foglaljon egy képletesen kör alakú asztal mellett, ahol semmiképp nem jelenthet megkülönböztetést, kinek mi a foglalkozása. A költészet nem idegen attól, aki úgy végzi dolgát, hogy gazdagodásunk jogos birtokosaként ő maga is érette tevékenykedik. A könyv lapjai fölé hajoló diák, akinek feladata a tanulás, ezzel veszi ki a részét az alkotásból, illetve: a münkás a gyárban, a paraszt a földön és a sok-sok ezer,. tennivalóját becsülettel végző ember önmagára ismerhet a költészet tükrében. Dcsi Huber István: József Attila A költők példabeszéde azonban csak nyitott füleken át juthat tudatunkig. Vajon figyelünk-e eléggé szavukra? Az iskolai tananyag fontos, részét írták ők, s hogy mit tudunk a világról, verssorokkal is mérhető. A mai ember végképp nem élhet le- függönyzött szellemi ablak mögött a sötétben: társadalmunk céljai megkövetelik, hogy többek legyünk tegnapi önmagunknál. Mit tehet a költő? Bonyolultabb világban élünk, a költő felelősségét ez fokozza. A megismerés társadalmi lehetősége azonban sosem volt ilyen méretű; csak a magányos költő szava már nem lelkesít. És a válasz, ha bonyolultabb is, nem tér el Petőfiétől: »A néppel tűzön, vizen át«; vagy Adyétól »Az Embernek, míg csak van ember, Megállni nem lehet«, és József Attiláétól: »Vers, eredj, légy osztályba rcos!« A költő és a költészet egyedül és önmagában — bármely hevület is fűti — nem képes olyan változtatásokra. amilyeneknek az ébresztését, vágyát visszhangoztatja bennünk, olvasókban. S minél hangosabban lüktet, szól bennünk a hang, annál inkább érezzük: a költő kezét nyújtja felénk — ölelésre, dacra, együtt bővülésre. Fogjuk meg e kezet minél szorosabban! H. B. > Takáts Gyula Vulkán már készült Emlék Ferenczy Béniről Róma... Világ pohárban, asztalon s a kéz, mely gipszhez, vésőhöz szokott, átesve gyöngéd, szép varázslaton elénk egy szál nárciszt hozott Beszélgetve, arckép-arckép után, míg zsongott kint a tiberiszl . táj.i. így fénylett nálad minden délután s a tél sugárzott mint a nyár telt szobroddal Ca tan iába, ahol néhány magyar megállva, néztük az Etnát.. . Kék-ezüstbe vibráltak verseink s míg arcod éle a hegyre érmet rajzolt, Vulkán már készült hogy kiöntse.. Fodor András Tested kenyerén Hogy tested fehér kenyerét megosztottad velem, ne legyen adományod, ne legyen érdemem. Legyen eleve rendelés, a sors bocsánata, amért a pusztulás elől kitérnünk nincs hova. Mert nem ott volt a kezdet, hogy megtaláltalak, te nyitottad ki értem magányosságodat, és nem lopás, nem önzés ha magam rád fonom, bőrömön átparázslik minden tulajdonom. Míg ujjad füzfarácsa tarkóm kosárként óvja meg, a hanyatló erő is hozzád visz közelebb. Bár fölsebez a hajnal, megalvadt csönd az éj, míg testünk kettős vérköre forog, szoríts, ne félj. Mit ér a léten-túli hit, a vak remény mit ád? Utaztunk egymás áramán, — nekünk már nem kell más világ. Berták László Kerék Imre Kormos István „Fián valaki veled játszik* rítt Milán Te, M Győrött a nyakkendőmben, Niklán Divinyi Mehmed-ingben, de Párizsban is Berzsenyidben, hova szaladtál homokozni? Csúcstól gyökérig Csecsemő rügyek ringanak A föld alól zene szivárog Csúcstól gyökérig megmártják magukat a záporozó fényben a virágok Hova, ülni a kocsi útra, alulról nézni, hogy a csorda eldübörög megint akolba Miklóson vagy Normandiában? Hőmérőtokkal komblnékat megemelni, mint buborékot hova feküdtél óvadéknak értünk az elkurvult Időben? Mecsér, Udvarhely, Bretage, Vese, Európa minden szegénye, minden rigó alá mivégre, ha nem játszik már veled senki? Gyöngyös vizen Nakonxipánba tart az utolsó szelíd bálna, miért ítéltél pusztulásra minden élőt egy zuhanással? A hosszú hallgatás után újra-éledő sípján tavaszt játszik a jegenyenyárfa Tócsák lúdbőröznek a gyönyörűségtől Szapora füttyök neszek költöznek a tájba Zöld robajjal megindulnak a hegyek hogy szétfesítsék a horizontot Bőrömön át érzem ahogy a fában zizeregnek a sejtek a rostok Búzsa, rozs friss hadai seregeinek Sarjadó reménységpalánták Árva bátyám a nagy mesében vacog utánad semmiségem, sárkányod itt csücsül a széken, b nem tudom verssé varázsolni. susognak. Lábamnál tömzsi bokor tollászkodik — lassan kibontja szárnyát Egy somogyi költőnő Szalay Fruzina (1864—1926) a családi hagyományokkal együtt örökölte a versírás iránti készséget. Édesanyja (Kisfaludy Atala) révén rokonságban volt a Kisfaiu- diakkal, a dédszülei révén pedig Ányos Pállal és End- rédy Sándorral. Nem véletlen, hogy a korabeli Somogy szerkesztője, Roboz István a »Kisfaludyak. lantjának tiszta hangját« hallotta verseiből, s ezen túl még azt is megjegyezte: alig van az országban műfordító, aki »mérkőzhetnék vele«. Szalay Frú- zLna élénken érdeklődött a századvég francia költői iránt; közel állt hozzá Sul- ly-Prudhomme, akinek líráját elsőként ő ismertette meg a magyar közönséggel. Szívesen fordította Victor Hugo költeményeit is (egy ilyen átültetéssel kedveskedett Jókai Mórnak a hetvenkilen- cedik születésnapján). Könyvei — Versek (1893) és' Egy marék virág (1897), valamint ifjúsági regénye, a Bébi és Micóka (1906) — kedveltek, olvasottak voltak. Jelentős sikere volt Szalay Fruzinának 1890-ben: A Hét közreadta Hintán című versét. Ez összegző nagy költemény, s világosan mutatja, hogy a költő a régi és az új határán áll. Virágmotívumaival kötődik a hagyományokhoz, ugyanakkor olyan elemeket is tartalmaz, amelyek költészetünkben a század- forduló Után teljesedtek ki. Az ég-föld közötti lebegés, a suhanás már több ekkor, mint egyszerű leíró elem, s a halk-csendes kifejezésmód is előre mutat. Az élményalap itt egy itáliai utazás, ennek hatására törekedett' megragadni az elszálló, a mulékony pillanatokat. A 6 H (Szalai Fruzina) messzeség titkainak kutatására induló szárnyalás a mai olvasó számára már csaknem köznapi dolog, de a korabeliekben Szalay Fruzina az új képzetet keltette ilyen soraival: Minő gyönyör: lélegzetvesztve, Merészen, iennen, szabadon — Repülni, feljebb, messze, messze, Gyors, szélvész-adta szárnyakon! Az ilyen sorokhoz persze nemcsak a ragyogóan fényes olasz ég hatására volt szükség, hanem — mint jeleztem — a szimbolizmus jegyében újuló francia líra megismerésére is, a modern művészi törekvések figyelemmel kísérésére. Az utóbbihoz volt egy nagyon eleven — somogyi ízekkel tarkított — kapcsolata: Rippl- Rónai József. A közös gyerekkor után Párizsban találkoztak többször. ősszel, amikor nagy, nedves levelek suhantak az ablakok alatt, s a novemberi félhomál y tette elmosódottá a kontúrokat. Az ilyen találkozások megerősítették Szalay Fruzinát abban, hogy a Rippl-Rónai körében megismert szavak, színek, érzések világa sejtelmesen idegen — és mégis olyan, amely rendkívüli figyelmet érdemel. A festő példája késztette arra, hogy mindenben keresse a szépet, illetve eltávolodjon a banalitásoktól, a megszokottság- tól. Költői céljaiban igyekezett hasonulni ahhoz, amit Rippl-Rónai és a Revue Blanche (a szecesszió egyik jelentős folyóirata) köre képviselt: ők a század »styljét-* keresték, és tudtak maguknak egy »új« világot találni. Ez az idézet annyira megfogta a költőt, hogy maga is a rejtély, az ismeretlen (képzelet) világ kutatására indult. Éjszakák neszeire figyelt, hangok, súgások, illatok áradását érezte, álom, köd képeiben élt. »Köszöntőm én csodás világom / Rejtélyes hangját, színeit!« — írta. Itt ismét hangsúlyozni kell, hogy ezt nem mai szemmel kell olvasni, hanem nyolcvan év előttivel; akkor modernnek, újszerűnek, erőteljesnek hatott. A századvégen élvonalba tar* tozó lírát művelt Szalay Fru- zina. A Hét szerkesztője, Kiss József érdeklődéssel kísérte pályájának alakulását. Így szívesen tett eleget a Szalay család meghívásának 1899 februárjában, hogy látogasson el Kaposvárra: A Somogy beszámolója szerint az öreg költő tiszteletére adott estélyen a lírikusok — köztük Szalay Fruzina — a nagyvilágig tágították a költői élményforrást. Ez a kapcsolat persze csak adalék a róla való ítélkezéshez. De nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy az Egy marék virágról Ignotus — a Nyugat későbbi nagy Hírű szerkesztője — írt elismerően. A helyi lap hasábjain pedig Endrődy Sándor dicsérte, ilyen mondatokkal: »Lírája oly tiszta, mint a hegyi kristály ... Versei oly tökéletesek, oly teljesek a magok nemében, aminőket az újabb magyar líra keveset mutatott fei.« S még valami. Századunk elején sikeres sorozata volt az egyik kiadónak a Piros könyvek. Ennék egyik kötetében Szalay Fruzina költeményei a XIX. századi lírának legna- gyobbjaival együtt jelentek meg. Versei — amelyek új kiadásban csak a Századvégi költők című (1959) antológiában szerepelnek — ma is megérdemlik a megkülönböztetett figyelmet. Laezkó András Szirmay Endre Engesztelhetetlen viadal Kócosán, füttyösen újracsak itt az április, hetyke legények vállán csukott szárnyakkal itt tollászkodik ismét Attila frissülő alma. Váratlan, új fényű más arcú tavasz ez megint; ígéretes, teremtő, lázadó: fordul a válladon a fény sikolt az ajkadon a szó, a szemedből langyos eső ömlik, hajadból fúj a ciróka szél, minden mozdulatod lobbanó fáklya halk mosolyod lágyan zenél; Játékos ujjaid muzsikálnak a szélben, mert föleszmél a vágy, az öröm ne szakítsatok el az áldott földtől, én itt vonhattam meg varázsköröm; de belül és kívül boldogulhat az ember, akinek legyőzhetetlen véges hatalma; készüljetek velem áldott Ölelésre és engesztelhetetlen viadalra. Kamerával az irodalmi emlékhelyeken Veress Miklós Dal négy Szenczi Molnár-sorra N. L. emlékének Döndül lelkem rianása mert kit hittem nincsen sehol megmarad csak hite mása emberségünk látomása én meg lettem mint az bagoly, ki az kietlenbe huhol Tépi csöndem néma holló csőre most már bennem marad — vagyok ahhoz már hasonló az kinek kész az koporsó: nem dob égbe rög-madarat inkább fészkel szárnya alatt Inkább fészkel szárnya alatt Kelemen Lajos Az a kor József Attila emlékének Keserű pillanat dereng toronylik az ütés a vád penészvirágú tűzfalak világrésze esett le rád A televízió Jelentős vállalkozása az Irodalmi emlékhelyek bemutatása. A napokban Somogybán járták a televízió munkatársai. Csokonai, Berzsenyi somogyi tartózkodásának az emlékeit Takats Gyula József Attila-dijas költő elevenítette föl. Felvételünk a Rippl-Rónai Emlékmúzeumban — a Róma-hegycn —■ készült, ahol a festőt Ady Endre, Móricz Zsigmond, Szabó Lőrinc is meglátogatta. Fűrész a hófehér csonton s az idegek sikoltása — megborzongott a szabadított a fájdalom mámorára és feloldja vas vagy penge az elemek új rohamát hogy ép arccal elmondhassa a megbízottak igazát A szétrajzó ítélet — íme; képzetek eszmék és szavak — az esedékes rengeteg j amelyből kifogtad magad Az ünnepelt
