Somogyi Néplap, 1979. április (35. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-15 / 88. szám

A „kis kombájnok** őrzői w Ágazat titok nélkül lCmok Ivadéka. Messziről származott ide, a somogyi dombok közé. Juhászdinasztia fiaként született, s a hagyo­mány Nágocson tovább foly­tatódott. Kun János, a nágo- csi termelőszövetkezét juhá­sza büszke gyarapodó nyájá­ra, a nemrégiben érkezett te­nyészkosokra, az épülő új akolra, a merész tervekre. Hét évvel ezelőtt felszá­molta juhállományát a Haj­dúszoboszlói, Állami Gazda­ság. A nágocsiak akkor kap­tak hírt róla, s hamar meg­született a döntés: 300 te­nyészállatot megvásároltak. Az állomány azóta ezerre gya­rapodott, és még nincs meg­állás. — Három év alatt szeret­nénk elérni az 1500-at — mondja Fulmer Antal elnök. — Jó állomány volt a hajdú- szoboszlói, gyapjút is. bárányt is bőven adott. A szintet to­vábbra is tartottuk, sőt a ke­resztezésekkel a szaporulatot sikerült magasabbra emelni. Ha elkészül a 600 férőhelyes juhhodály, tovább javulnak a körülmények. A legfontosabb­nak mégis azt tartom, hogy sikerült jó juhászt találnunk. Ennek az ágazatnak az a tit­ka, hogy az eredmény egy embertől, a juhásztól függ. Ebédidő "van, csend és bé­lié» napsütés. A juhász rózsa- töveket metsz. A két beosztott — a fia és egy segítő — a közeli domboldalakon legel­tet. Az öreg akolban csak az elszállításra váró bárányok meg a nemrég érkezett te­nyészkosok vannak. — Megmetszem a rózsát, re­mélem már nem lesz fagy. A íőállattenyésztőt várom, ha­marosan megérkezik. Addig beszélgethetünk. Nézzük a keskeny vályúból abrakoló kosokat. Közben magyarázza a fajták tulajdon­ságait, hogy mi várható tőlük a gyapjúhozam és az ikerellés terén. Titokról nem esik szó, nem hisz a titokban, bár van­nak legendák, a jó juhász mégsem erről ismerszik meg. — Fegyelem kell ehhez a szakmához, mint minden más­hoz. Meg az, hogy szeresse az ember az állatot, és ne saj­nálja velük tölteni az időt. Itt nincs vasárnap, ünnepnap, le­geltetni mindig kell, délelőtt, délután; és nem napi nyolc órából áll a munkaidő. A gazdaság elnöke »kis kombájnoknak-« nevezte a ju­hokat, mert igénytelenségük közismert. Még télen is ta­lálnak táplálékot maguknak a tarlón. De amilyen igénytele­nek, olyan érzékenyek is; s ha felfúvódnak a vizes lege­lőtől, vagy sérülékeny kör­mük begyullad a nedves ta­lajtól, a juhásznak azonnal közbe kell avatkoznia. — Életforma ez, nem mes­terség; ez talán a legnagyobb titok, ebben van az utánpót­lás nehézsége is — véli az idősebb Kun János. — A me­zőgazdáságban sok minden változott, de a juhászat a ré­gi maradt. Itt is fejlődni kell: Asszonyok karszalaggal Ebédidő — kosoknak tervünk az, hogy olyan nagy állatlétszámot hozzunk létre, amely elbír egy tartalék ju­hászt, aki felváltja a többie­ket így jutna mindenkinek szabadnap, ünnepnap. Akkor többéin vállalkoznának rá a fiatalok is. A fia nem juhásznak ké­szült Hivatásos gépkocsive­zetői vizsgát tett, de a kato­naság után másra határoztad magát Beállt az apja mellé. A legelőn találkoztunk vele. — Szeretem a szakmát, jól érzem itt magam. Azt gon­dolom, ha valóban javulnak a feltételek, nemcsak én mara­dok itt, de akad más fiatal is, aki elszánja magát erre. Ifjabb Kun János elvégezte a szakmunkásképzőt. Ez az egyik leggyakoribb beszédté­ma. Ha a környező gazdasá­gok -összeállnak-, akkor ele­gendő jelentkező volna egy juhászképző tanfolyam indí­tására, vélekedtek a szövet­kezet vezetői. — Olyan szakma ez, mint a többi — hangsúlyozta az idő­sebb juhász. — Egy másik gazdaságban megbíztak, ké­pezzek magam mellé szak­munkást. El is látta a dolgát, de olykor szeretett lazítani. Sokat bajlódtunk vele, míg megtanulta, hogy ezt a mes­terséget is odaadással, fegye­lemmel kell végezni. Most olyan nyája van annak a gazdaságnak, hogy öröm néz­ni. Az új juhász megáll a lábán. A gazdaság távlati fejlesz­tési tervében két ágazat sze­repel. A szarvasmarha-te­nyésztés és a juhászat. A ve­zetők biztosítékot látnak a juhászokban, a juhászok pe­dig úgy érzik, a szép állo­mányt lehet és érdemes to­vább gyarapítani. B. A. öt YÍdám asszony 01 kö­rülöttem, mellettük bizony nehéz szóhoz jutni. Mert ahol öt nő összejön, ott a férfiak legtöbbször csak hallgatnak. Azért időnként sikerül egy- egy kérdést föltenni, ám a kérdésekre nincs is nagy szük­ség. Mondják, amit gondolnak, amúgy: ami szívemen a szá­mon alapon, ök öten az első megyei női önkéntes rendőri csoport tagjai. Kasza József- né, a csoport vezetője az Egyesült Izzóban dolgozik, ketten, Fekete Cyuláné és Tóth Lajosné a húskobinát- nál, Hegedűs Istvánná és Nagy Zoltánná pedig a Pan­nónia Vendéglátó Vállalatnál van állásban. A női önkéntes rendőri cso­port alig több mint egy hó­napja, március 2-án alakult. Azóta szenvedélyesen, nagy lelkesedéssel végzik a rájuk bízott feladatokat. Hogyan kerültek éppen ők öten a csoportba? — Félig családi, félig bará­ti alapon —»mondják. — A csoportvezető szólt az unoka­, húgának, az a barátnőjének 1 és így tovább. — Tudták mit vállalnak? Félmosoly, fejcsóválás a vá­lasz. — Inkább csak sejtettük. Az az igazság, hogy tetszett a dolog. Izgalmasnak, érdekes­nek találtuk. Most már pon­tosan tudjuk, mit várnak tő­lünk. — És ez nem tartott vissza senkit? — Egyáltalán nem. Sőt... Az ötletet, hogy segítsék a rendőrség munkáját, a tv-fil- mek adták az asszonyoknak. — Szeretjük a jó krimiket — mondja Kaszáné. — És aki krimit néz, az láthatja, hogy a nők milyen sokat segítenek a rendőröknek. Ne vegye sér­tésnek az erősebb nem: a nők figyelmesebbek, mint a fér­fiak, a legapróbb dolgokat is észreveszik. — A szolgálatban emberek­kel kell bánni, gyakran része­gekkel, garázdákkal... — A nők jobban értenek a férfiak nyelvén — mondják egymás szavába vágva. — A legdurvább férfiban is marad valami csekély udvariasság egy nővel szemben. Nem ra­gadtatja el magát annyira. Egy nő szavára jobban hall­gat, és szép szóval sok min­dent el lehet érni, sok nagy­hangú embert le lehet csen­desíteni. Mi valamennyien olyan munkahelyen dolgo­zunk, ahol naponta( sok em­bert ismerünk meg. minden­féle típushoz tartozót, így az­tán nagy meglepetések nem érhetnek bennüket. — Amikor megalakult a csoport — veszi át a szót a csoportvezető —, a rendőrsé­gen megkérdezték tőlem, mit csinálnék, ha elém állna egy garázda, nyitott bicskával? Rábeszélném, hogy csukja be. És ha nem sikerül? Miért ne sikerülne, válaszoltam. Én soha nem féltem. Lehet, hogy ez baj, és nem jó tulajdon­ság, de akkor is így van. Be merek menni a legfüstösebb kocsmába is. — No és a család? Otthon mit szóltak ehhez? Az otthoni vélemények megoszlottak. Volt akinek a férje csak mosolygott. Ket­ten először be sem merték vallani, mit vállaltak. Később persze megmondták, és a fér­jük nem nagyon lelkesedett az ötletért. Aztán »ha neked jo, hát csináld« alapon a férj- jek is belenyugodtak. Van vállalat, ahol.sokkal kevesebb segítséget, megértést kaptak az asszonyok, mint otthon. Pe­dig hát ők szabad idejükben látják el a szolgálatot. Sza­badnapon, vasárnap, esetleg éjszaka. — Voltak már éjszaka szol­gálatban ? — Igen — válaszolják. — Egyik este már elaludtunk — meséli egyikük —, amikor szólt a fiam: anya, megjött érted, a rendőrség. Ha vállal­tad, akkor menj. Mentem. Gépkocsikat ellenőriztünk. — A férjék ilyenkor vál­lalják az otthoni munkát, el­látják a gyerekeket? — Mi mást tehetnek. Mi itt vagyunk szolgálatban, ők ott­hon. Ne csak mindig mi vár­junk rájuk, várjanak ők is. Az asszonyok egyik felada­ta a diszkók ellenőrzése. a fiatalkorú bűnözés megelőzése. — Nemrég kiderült, hogy néhányan szeszt visznek be a klubokba, »becsípnek«. bot­rányt okoznak. Szeretnénk megelőzni az ilyen eseteket, csakhogy ebben kevesen se­gítenek nekünk. Az asszonyok feladata a bűncselekmények megelőzé­se, az ifjúságvédelem. Van­nak gyermekeik, és tudják, hogyan lehet a kamaszokkal szót érteni. De az, hogy' nők húzzák a karjukra az önkén­tes rendőri karszalagot, még szokal lan. — Az emberek nehezen ér­tik meg, miért csináljuk, mi szükség van a mi munkánk­ra. Ilyen még nem volt a me­gyében, így hát, mint minden újtól, ettől is idegenkednek. Azt mondják, nem nőnek va­ló, mi csak maradjunk otthon a család mellett. Pedig itt is tehetünk annyit, mint a fér­fiak. Az otthoniak már be­letörődtek, hogy az asszonyok időnként szolgálatba indulnak, ám a közvélemény még nem fogadta el egészen, hogy női önkéntes rendőrök is vannak. Igaz, még kevesen találkoz­hattak velük az utakon, a szórakozóhelyeken. Így ért­hető, hogy ha betoppannak valahová, furcsán néznek. De »minden csoda három napig tart«, és előbb-utóbb az em­berek elfogadják majd őket. Különösen akkor, ha bebizo­nyítják: jól végzik a feladatu­kat. Szeretnék jól csinálni. Dán Tibor Tanulmányút után Egy éve építik Kaposváron a sonka konzerv üzemet. Pró­baműszakját szeptemberre tervezik. Azok közül, akik ott dolgoznak majd, negyven- ketten jártak az NSZK leg­korszerűbb húsfeldolgozó üze­meiben: tanulmányozták a munkát. Hét ember május vé­gén indul útnak. A Hága testvérek közül Jó­zsef vágóhídvezető, Jenő pe­dig lakatos. Édesapjuk hús­ipari szakmunkás volt, s szak­oktatóként ment nyugdíjba a Kaposvári Húskombinátból. A testvérek készülnek a húsvéti beszélgetésre; édesapjuk min­denre kíváncsi, ami közös munkahelyükkel kapcsolatos. — Bőven lesz mit mesél­ni.. . — mondja Hága József. — Az NSZK legmodernebb vágóhídját láttam: olyan gé­peket. amelyekkel magas ter­melékenységet lehet elérni. Sok új gépet először nálunk alkalmaznak majd. Ilyen lesz például a bőrfejtő és a böl­csős íorrázógép, velük gusztu­sosabb árut tudunk előállíta­ni. Turbéki Sándor elektroni­kai műszerész két hetet egy belga cégnél töltött, főleg a Gerencsér Miklós | \FERDEház \ A fémdíszművesből viszont rémült teknősbéka lett. Gyor­san behúzta nyakát a sallan- gos kabátba. — Hogy értsem ezt, kér­ném tisztelettel? ... — Ügy, hogy porhanyósra verem, mielőtt vesegörcsöt kapnék a maga példátlan szemtelenségétől! — Nana, kedves Dezső. Ez a táska mindjárt lecsillapítja. Mert ha nincs ellene kifogá­sa, megvenném az egész há­zat. Majdnem ájulásba hanyat­lott Paula, úgy kérdezte: — Nem tréfál, Félix úr?!... Erre a fohászod, csodálattal teli kérdésre határozott fő­szereplővé lépett elő a szom­széd. Szilárd mozdulattal emelte maga elé a narancs- vörös irattáskát. — Szó sincs tréfáról, drá­ga Paulácska. Hoztam némi előleget. Most elintézném a foglalót, megszövegeznénk az adásvételi szerződést, és elta­nakodnánk a végleges lebo­nyolítás részleteiről. Ami en­gem illet, rendelkezem a csa­lád felhatalmazásával. A leg­nagyobb derűlátással bizako­dom, hogy önök is készek a végső igenre. Dezső kitin tüskéi szelíden elsimultak. Isteni jóindulat­tal, becéző szeretettel lapo- gatta nagy mancsát a bizsus sallangokkal díszített hátá­hoz. — Félix úr, ünnepélyesen biztosítom, hogy <a vesegörcs veszélye többé nem fenyeget. — Szövetséget jelentő nyilat­kozata után az erkélyre ment, kifürkészni az utcán strázsá- ló Rózsit és Zoltánt. Amikor meglátta őket a jázminbokrok rései között, hanyag jóked- vűséggel lekiáltott hozzájuk: — Gyertek föl! Pajzsra kell emelni az új házigazdát! XXXI. Burján Péter torkát a fel- indultság és a csömör szoron­gatta. Amikor a keserűség a szájáig emelkedett, forró görcs rázta meg. Megvető te­kintettel fogadta az erkélyről visszatérő fiát. — Undorító. Emberhúst nem akartok a lakomához? Dezső ügyet se vetett rá. Helyette Edit könyörgött az öregnek: — Édesapám... Bíznia kell bennünk... Az apa már annak sem lát­ta értelmét, hogy legyintsen. Ha megvetést nem is érzett mérnöklánya iránt, de kiáb­rándultságot igen. Már csak félig volt józan az eszére tá­madó fejleményektől. A tisz­ta öntudat ott vergődött a ré­szegítő kínjai alatt. De ezt a tiszta öntudatot még sikerült felcibálnia a mélyből. Nem is érvnek, hanem nyomorúsága bizonyítékának szánta sza­vait: — Holnaptól egy másik Burján Pétert fognak ismer­ni az emberek. Egy olyan Burján Pétert, aki szemétre dobta az egész múltját. Olyan múltat, ami ma még ér vala­mit, de holnap a guberálók is odébb rúgják. Ezt akr^iá­tok? Harácsolok apjává szé­gyen! teni? Magából kikelve lármázott Paula: — Már megint ezek a lehe­tetlen frázisok! Riadtan fogta fel a bizsus, hogy az üzlet kútba eshet, ha megint kirobban a veszeke­dés. Paula pörölését ellen­súlyozva, egyedül ő próbálta méltányolni a nyugdíjas kő­műves véleményét. — Én kérem mindig a leg­nagyobb tisztelettel hallgatom Burján bácsit... Átnézett rajta az öreg. Va­lami azt súgta neki, hogy Edit nincs oly végletesen az ő felfogása ellen. Hozzá be­szélt, szikrányi reményébe kapaszkod va: — Legalább te érts meg. Tudnod kell, érezned kell, hogy nem hazudhatunk ma­gunknak a pillanatnyi érde­keink szerint!... Edit megkeményedett. Bár­mennyire sajnálta az apját, érzelmeit határozottan hát­térbe szorította. — Édesapám képtelenül szigorú mércét kötelez ma­gára. Ilyesféle mércét már rég nem követelnek meg egymástól az emberek. Kü­lönben sem felelős édesapám a mi állítólagos harácsolá- sunkért. Amit cselekszünk, azért mi vagyunk a felelősek Csakis mi, a felnőtt gyerme­kei. Maga meg ezt értse meg. Szépen kérem... Először rúgta mellbe a nyugdíjas kőművest a teljes bizonyosság, hogy csatáját végképp elvesztette. Félixet kikergethette volna, de mire megy vele? Tusájában csakis az számított, hogy a családja győzte le. A sérthe­tetlen hitében megbántott ember vádoló panaszával pö- rölte igazát: — De hiszen én neveltelek benneteket! A múltam szerint neveltelek!... Ebben a város­ban mindenki úgy néz rátok, hogy Burján Péter gyerekei vagytok. Ma még rátok néz­hetnek. Senki meg nem bot- ránkozhat. De holnap is Bur­ján Péter gyermekei marad­tok! És én mit mondjak hol­naptól?! Mondjam azt, hogy semmi közünk egymáshoz, hogy csak az anyakönyvi ada­tok szerint vagytok a gyer­mekeim?! Gond nélkül nyitott a szo­bába Zoltán. Olyan aprósá­gokra, hogy előreengedte vol­na a feleségét, vagy hogy ko­molyan vegye apja kétségbe­esését, egyáltalán nem fi­gyelt. Menet közben intette le az öreget. — Felelnék, papa. de most fontosabb dolgunk van. Félix úr. maga következik. Mindent úgy, ahogy megbeszéltük. (Folytatjuk) légkompresszorokat, a kon­zervdoboz- és ládamoso gépe­ket meg a vákuumszivattyú­kat tanulmányozta. — Sok lesz a pneumatika az üzemben — magyaráz. — Ért­hető, ha főleg ezeken akadt meg a szemem, de sok éssze­rű ötlet is megragadott. Bi­zonyos tevékenységsor nálunk négy külön helyiségben, ná­luk egy teremben történik. Okosabban, az energiával ta­karékosabban gazdálkodnak. Várdai Tibor technológus: — Szerintem a nyugatnémet munkások fizikailag nem dol­goznak többet, mint mi, csak ésszerűbben szervezik tevé­kenységüket. Mindent a ke­zük ügyébe adnak, s a leg­fontosabb, hogy ’ól előkészí­tik a munkájukat Sok kis gép, iutószalag segít nekik. — A raktárakban nincs »ka- cat«, amelyet »megvesszük most, mert két hét múlva nem lehet kapni« — felkiál­tással felhalmoznak. Ha vala­mi súlyosabb tárgyat meg kell emelni, akkor nem öten cipe­lik, hanem daruznak. Mind a négyen megegyez­nek abban, hogy a munkások mindenhol ledolgozzak a nyolc órát. Igaz, tíz órát töltenek a munkahelyükön, de kétórán- ként tizenöt perces pihenőt tartanak, és félórás ebédszü­net jár nekik. — A pihenőhelyiségek kul­turáltak. Egyikük felkacag: — Egy darabig rabnak éreztem ma­gam. mert csíkos, színes mun­karuhát kaptam. Nekünk ez is szokatlan volt, de a szabá­sa jól szolgálja a funkcióját. Nagy tisztaság van, pedig nem alkalmaznak annyi taka­rítót mint mi. csak kevesebb a szennyezés. Bármerre jár­tam, ott virított a tábla: »Tisz­tábban, szebben!« Ehhez tart­ják is magukat. Valamennyi ükét megragad­ta, hogy az üzemekben az em­beri kéz érintése nélkül ké­szültek a húsáruk, és köve­tendő módszernek ítélik, hogy a munka egyhangúságát »ki­védik« a munkaműveletek váltogatásával. — Milyenek voltak a mun­kások ? — Mindent megmutattak, még vadonatúj gépet is szét­szedtek nekünk, hogv meg­értsük a működését. Sok gö­rög. török és jugoszláv ven­dégmunkással találkoztunk. Rendesek voltak, de barátság nem alakult ki. Tapasztalataikat így össze­gezik: — Bizonyos, hogy az űi technológiával, az új gé­nekkel a mi munkásaink is tudnak majd úgy dolgozni, mint akikkel találkoztunk. G. I. Apa és fia

Next

/
Thumbnails
Contents