Somogyi Néplap, 1979. március (35. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-25 / 71. szám

A magyar tudomány arcképcsarnokából Czigány György PÁVÁN E Bőrén át benső nap fénye világít Sárgabarackos kert ballag utána Lepke föld mentén, mákos mosolyánál , Látni a fákat Déli nap s éjfél egymáson cikázik Robban az árnyék, régészéit szórja Nyárf atorony-sor árnyai madárként Érte repülnek Mielőtt kővé válik remegése Mozdulatában tündérek mulatnak Mennyei kényszer délelgeti táncét F énytremolóval A KÖR X végtelen világos Öeszefoej*, a tökéletesség jelképe; nem korláttalan, bezár, de úgy, hogy szabadon cselekedhet«»; Szirmai Endre ebben a zárt világban szárnyalhatok, és kiteljesíthetem magam, mert itt minden éppen elkezdődött, amikor látszólag vége van. Új könyvekről röviden Siegfried Lenz a mai nyu­gat-németországi próza egyik kiemelkedő egyénisége min­dig meglepetést okoz olva­sóinak. A Németóra című re­gényével a helyes német ön­ismeret értékelésére adott példát. Az Európa zsebköny­vek sorozatban Einstein Hamburgnál átkel az Elbán címmel látott napvilágot új kötete, az utóbbi évek leg­sikerültebb novellatermésé­ből. Lenz szereti a válasz­tott írói helyzet, téma több- szempontú megközelítését, a választás módjainak sokszor abszurd művészi kiélezését. A lehetségest fogalmazza meg az író — meghagyva az olvasónak a választást, me­lyik eseményfonalat vagy magatartást tartja elfogad­hatónak. A kötetnek van egy magyar tárgyú — jobban mondva Magyarországon ját­szódó elbeszélése is: A Bala­ton hullámai. Lenz nyilván magyarországi nyaralásának emlékei köré fűz egy törté­netet, az emberi tapintat s utánzó készség és hajlam örökké visszatérő alapmotí­vumát rajzolva meg. B ogdán úr, a vízimol­nár egy hétig agoni­zált Az első napok­ban mindenki nagyon figyel­mes volt hozzá. Figyeltek, és próbálták kitalálni kí­vánságait Kérdezgették is. hogy mit akar. Vizet? Ételt? Fáj va­lamije? Ágy tál kell? Álmában esett le az ágy­ról. Megbénult, csak a jobb keze és a hallása maradt ép. Csak feküdt magatehetet- lenül. És talán érezte, talán tudta és elhitte már, ez most nem olyan, mint a korábbi bénulások voltak, amelyek­ből kigyógyult. Ez meglepe­tésszerűen és gyorsan végez vele. Fülhallgatóval hallgatta Sokol rádióját. Ha valami kívánsága volt, ép, jobb ke­zével átváltott fülhallgatóról hangszóróra, teljes hangerő­re csavarta a rádiót és erőt­lenül mutogatott. A harmadik napon már ötpercenként hangosította föl a rádiót. Nehéz volt kitalál­ni, mit akarhat. Türelmet­len lett; az elmúlt éjszaka semmit sem aludt, a hango­lógombot csavargatta. A nő­vér ráijesztett, hogy elveszi a rádiót, ha nem nyugszik el. Az öreg erre elsírta ma­gát. A betegek fáradtak volt- tak, kimerültek. Úgy tettek, mintha aludnának, és elen­gedték fülük mellett a kö­vetelőző nyöszörgéseket. De mindig volt valaki, aki fel­ugrott az ágyról, mert már nem bírta, vagy lelkifurdalá­sa volt.' Attól lehetett tarta­ni, egyszer valaki megüti. De nem ütötték meg kézzel, csak szavakkal: . Mit akar már megint, vén nyavalyás. Inna? , Zabálna? Klozeto’lna? Vagy mi az is­tent akar? Az öreg, amikor először szóltak hozzá durván meg­sértődött. Másodszorra meg­szeppent és elbőgte magát. Félelem és könyörgés volt a szemében meg a nyögései­ben, aztán meg csak végte­len nagy árvaság és bocsá­natkérés és alázat.. Ám hiába lett alázatos, azért követelőző maradt és kibírhatatlan. A többi meg még kegyetlenebb lett: és utálták egymást, de már utálták magukat is ezért a kegyetlenségért. Végtelen nagy hálát éreztek az iránt, aki elsőnek adta meg magát, és foglalkozni kezdett az öreggel. A Sokol bömbölt: két ide­gen állomás egyvelege fele­selt Az öreg eszméletlen volt, nem fogta a rádiót. Va­laki — később senki sem emlékezett rá, ki volt az —, a tábori vaságy szélére tett te. Feküdtek hanyatt, várták, hogy az öreg magához tér­jen. Vártak, és tudták, hogy valaki nagyon nagy bűnt kö­vetett el. Tudták, hogy ezt az embert nagyon meg kel­lene vetniük, de tudták azt is, hogy már bárki megtette "olna ugyanezt Titkos és Herezeg Árpád Halálunk óráján bűnös elégedettséget érzett mindegyik. Később az, aki odatette a rádiót arra goúdolt: Talán nem is én voltam! — más­valaki meg azt gondoka: Lehet, hogy én voltam? — Ezért mondták később azt hogy ..nem tudni, ki volt, mert éppen aludtak, és ami­kor föiébredtek, látták, hogy ott van, és rögtön tudták, hogy eí kellene venni on­nan. És valaki elindult hogy elvegye; ekkor mozdult meg az öreg is, és az üvöltő So­kol leesett koppant egyet a kőpadlón, és elhallgatott. A fülhallgató az öreg fülében maradt, zsinórja meg, mint egy köldökzsinór, lógott ösz- szekötötte a néma embert a néma rádióval. Mindenki tudta, hogy ez a köldökzsinór nem köldökzsi­nór többé, de mindannyian rettegtek, hogy hátha mégis. Senki sem mert megbizonyo­sodni erről, ezért a rádió sokáig ott maradt a kövön. Az emberekben az időmú­lásával múlott a bűntudat is, meg az elégedettség is, ám egyre nagyobb -lett ben­nük az idegesség és a nyug­talanság. Mégsem mertek a rádióhoz nyúlni, a nővérnek kellett fölvennie, jó egy óra múlva. — Nincs magúié között műszerész? — kérdezte a nővér. Volt közöttünk egy, aki bár nem volt műszerész, azt mondta: ért a rádiókhoz, és szíves örömest megcsinálja. Hadd legyen meg az öregnek az utolsó öröme.,. Amíg ez az ember a rádió­val babrált, a többiek ki­sompolyogtak a szobából, sorba álltak a vizelde előtt. Jó sokáig tartott, amíg el­végezték a dolgukat. Miután elvégezték, és az is megpró­bálta elvégezni, akinek nem kellett, megvárták egymást és néhány zavart szót vál­tottak. — Szegény öreg, már nem húzza sokáig, úgy látszik — mondták. Visszamentek a kórterem­be. Az ember éppen a bőr- táiskát csatolta vissza a rá­dióra, és azt mondta: — Ennek most már kam­pec. Az öreg molnár vissza­nyerte az eszméletét, és a be­tegek odamentek hozzá: megpróbálták kitalálni, mit akar. — Mit kivan, Bogdán úr? — Hozzunk valamit? — Gyógyszert? — Hívjuk a nővért? Vagy az orvost? Az öreg nem felelt, nem is jelzett; már a jobb keze is béna volt A betegek csak álltak, nem néztek egymásra, hallgatták az öreg zihálását Amikor nagyon elviselhe­tetlen volt ott állni, kimen­tek. De egyvalaki ott ma­radt; és később másvalaki be­ment, odaállt az ágy mellé, szótlanul. Senkinek se kel­lett sokáig ott állnia; ami­kor úgy érezte, hogy már nem bírja tovább, mindig bement valaki és fölváltotta. Másnap hajnalban, amikor föleszmélt, az öreg arca egé­szen kisimult. Mintha egész életében nem dolgozott vol­na semmit, egyáltalán: soha senkinek a malmában nem járt volna. A szeme tiszta volt és nyugodt, amilyen ak­kor sem, amikor még ép ésszel mesélte csodálatos tör­téneteit' gazdaasszonyáról, a szép molnárnéról és a bug- ris malomgazdáról. — Talán nem is fog meg­halni! — röppentek ki a sza­vak valaki szájából. Aztán másvalakiéből, hogy: — Ta­lán csak haladék, talán az öregnek is jobb volna, ha nem szenvedne már to­vább. .. Többet nem szólt senki: nem volt ellenvéleménye, hozzáfűznivalója senkinek. Nem erősítették meg. hogy így gondolják; bizony, bi­zony. Feküdtek nyitott szemmel, s bámulták a mennyezetet. Az a néhány szó meg ott lebegett a fejük fölött meny- nyezet alatt, és csak a reg­gelihez szólító kolomp csal­ta le őket onnan. Fura sza­vak voltak: kisuhantak a résnyire nyitott ajtón, vé­giglibegtek a hosszú folyo­són, bekopogtak a betegszo­bák ajtaján, leszálltak az alagsori étkezdébe és ott le­begtek a lámpatestek csőin­gái között: talán, talán... — Bogdán úr! Hall en­gem? — szólította az öre­get az orvos a délelőtti vizi­ten. A fönővér elhúzta a ke­zét az arca előtt. — Nem lát. nem hall — mondta. — Ha elveszti az eszméle­tét, már nem tér többé ma­gához — mondta az orvo6. — A szokásosat azért, ugye.., — rebegte a főnő­vér. — Igen a szokásosat azért... — mondta az orvos. D él körül valaki, aki­nek volt egy zsebrá­diója, bekapcsolta, és az öreg éjjeliszekrényére tet­te. A rádió szólt, másnap reggelig. Igaz, nagyon csön­desen, hogy ne zavarjon senkit. Éjfél után, amikor a magyar adó elhallgatott, va­laki ráállt a luxemburgi ál­lomásra. .. A hajnali váltás előtt be­jött a nővér. Pár másod­percig tartotta az öreg csuk­lóját, s elment, és vissza­jött az ügyeletes orvossal. Kis idő múlva jött két férfi ápoló, fölnyalábolták néhai Bogdán Pál vízimolnárt, és elvitték. Aki tegnap a rádiót adta, visszavette, és elzárta a tás­kájába. Csak neki volt rá­diója. A szobában három na­pig nem hallgattak zenét Révén MHMvgár raja* Tamássy 1st vár. akadémikus Amikor 1924-ben, Bácská­ban, Kulán géplakatos édes­apja házában világra jött, nemigen sejtették volna, hogy valaha az agrártudományok, ezen belül is a kertészet egyik legnagyobb hazai szak- tekintélye válik Tamássy' Ist­vánból. Hiszen a később a Csepel Autógyárban dolgozó munkás apától, de mástól sem a családból, aligha kap­hatott ilyen irányú hatást. A pályaválasztást egyszerű ok motiválta: szakmát adó kö­zépiskolába kellett mennie, szerette a természetet, így lett a munkásfiúból a buda­pesti kertészeti középiskola tanulója. Majd a Kertészeti Főiskolára került telepveze­tőnek, s ottani patrónusa, Mohácsi Mátyás vette rá a továbbtanulásra. 1943-ban kezdett a Kertészeti Főisko­lán, és 1947-ben végzett az Agráregyetem Kertészeti és Szőlészeti Karán. (Csak a név változott, a képzés nem.) Egyéves ösztöndíjjal ■Bulgá­riában tanulmányozta az ot­tani, nem csekély kertészeti eredményeket, majd a Föld­művelésügyi Minisztérium­ba került Egyetemi adjunk­tusként jelentkezett 1950—53 között a szovjetunióbeli as- pirantűrára. Micsurinszkban Jakovlev akadémikus. Micsu­rin tanítványa volt a téma­vezetője. 1953-ban szerezte meg a kandidátusi fokozatot. -Kertészeti növények fagy- és télállóságának fokozása különböző nemesítési mód­szerekkel- című értekezésé­vel. Ennek -alanyai« a sző­lő és a kajszibarack voltak (máig is ezek a kedvenc nö­vényei). 1953-ban került do­censként az egyetem nö­vényörökléstani és nemesíté­si tanszékére, amelyet 1954 óta vezet Az ötvenes években volt • Minisztertanács tanácsadója, minisztériumi főosztályveze­tő. 1958-tól eqyetemi tanár, 1961-től csak az egyetemen dolgozik. 1958-ban védte meg a tudományok doktora cí­mért készített disszertációját, amelynek témája azonos volt a kandidátusi értekezésével, csak a növények kőre bő­vült: zöldségnövényekkel, őszibarackkal, mandulával. 1973-ban választották a Magyar Tudományos Akadé­mia levelező tagjává, szék­foglalójában a két előző ér­tekezésben megkezdett témát vitte végig. A kertészeti nö­vénynemesítés olyan új mód­szereivel foglalkozott, ame­lyek tél- és fagyállóság, azaz a klimatikus rezisztencia mellett a patológiai rezisz­tenciát, a betegségekkel szembeni ellenállókénesgéget taglalták. (E témakörbe tar­tozik a pesztieid maradvá­nyok kiszűrése is a növény- termesztésből.) 1976-tól az MTA elnökségi tagja, 1977-től az agrártudo­mányokkal foglalkozó akadé­miai osztály elnöke is. az idei közgyűlésen pedig az egyik legfontosabb előadást éppen 6 tartotta. Munkásságát a Munka Ér­demrend mellett a nemesíté­si eredményekért, kapott tü­dőmé nvos emlékérmek és plakettek sokasága, a moszk­vai Tvimirjszev Akadémia tiszteletbeli doktori tisztsége is elismerte. Az Agrártudo­mányi Közlemények főszer­kesztőié. a KGST mezőgaz­dasági folvó’rat-ának. a Nem­zetközi Mezőgazdasági Szem­lének magyar felelős szer­kesztője is. Mivel foglalkozik mosta­nában? A MÉM egyik kuta­tási főirányát irányítja, melynek címe: »A kertészeti növények genetikája és új nemesítési módszerek kidol­gozása«. Mit jelent ez, a hét­köznapok nyelvén? Például a heterózis-nemesítés kertésze­ti vonatkozásaival foglalkoz­nak. azaz vonalakat, fajtákat kernztexnak évről évre, hogy az utód valamilyen voS natkozósban felülmúlja »szü­leit«. Ennek elméletét kutat­ják, közben »mellesleg« új sárga- és görögdinnye, cse­megekukorica és paradicsom fajták születtek. Másik érdekes kutatási te­rülete a mutációs genetikai és nemesítési vizsgálatok. Két úton nyernek mutációs vál­tozatokat: fizikai behatások­kal (neu erőn, kooalt, rönt­gensugárzással), amelyhez a Országos Atomenergia Ügy­nökség segítségével Sziget- csépen épített kobalt-sugár- kert segít, ebben élő növé­nyeket is sugároznak. A gé­nek és kromoszómák sugár­zás okozta örökletes változá­sai jórészt negatívak, a tu- tudomány feladata ezek kö­zül a kevés számú hasznos örökletes változást kiszűrni. Jellemző e munka nehézsé­gi fokára: 1958 óta működik a sugárkert, első eredményei azonban csak két éve szület­tek. Kajszibaracknál pl. olyan változat született, amely nem fagy el, és az elmúlt három évben teljes termést hozott. Ez talán növeli a kajszi tele­pítési kedvet, mert biztosab­bá teszi a termesztését. E munka tanulsága — mondja nevetve a professzor —, hogy a kutató ne legyen tü­relmetlen. Már maga is ké­telkedni kezdett az egészben, amikor 15—17 év után sike­rült eredményt elérni. A másik út: kémiai muta- gének, azaz nagy biológiai aktivitású vegyületek alkal­mazása. A vegyszereket a Szovjet Tudományos Akadé­mia Kémiai-Fizikai Intézeté­től kapják. Az i regszemcse! takarmánykutatókkal közö­sen új ipari és takarmány- növények, • budatétényi kertészeti kutatóban egynyári virágok születnék e módon. A sárgadinnyénél például 18 nappal előbb érő fajtát állí­tottak e módon elő. Tamássy professzor máafN kutatást terű Vote a távoli hibridizáció, azaz távoli ro­konfajokkal való keresztezés, egyes tulajdonságok, például a fagyátlóság növelése érde­kében. A szilva és a kökény keresztezéséből például a kö­kény szárazságtűrését öröklő, Bugacon, a futóhomokon is megélő űj fajta lett. A gyü­mölcs nagysága változatlan; csak némileg savanykásabb — de örökölte a kökény be­tegség-ellen állóképességét is.' A szőlőnél az amuri vadsző­lővel próbálkoznak, amely­nek vesszeje, rügyé mínusz 50 fokot is elbír. Igaz, a vad- szőlő szuperérzékeny a pe-' roeoszpórára, de ezt éppen ellenkezőjére lehet fordítani,' mert a megtámadás helyein azonnal beszárad, így a gom­ba nem tud terjedni. Ez á munka még Micsurinszkban kezdődött, a rezisztenciát már elérték, azt is, hogy a ter­mésnek nincs direkttermö »rókaíze«. Visszakeresztezés- sel pedig a szőlöhibrid szem­nagyságát is megoldották,' két fajtát már abból is elis­mertek, most már annak a ho" zama is kitűnő, 2—3-szorosa az eddigieknek, és az eddigi 10—12 helyett elég két alka­lommal peronoszpóra ellen permetezni. Az őszibarackot kínai vad őszibarackkal ke­resztezték. A hibrid virága még mínusz 7 foknál sem fagy el, a levéltetű nem tud­ja megtámadni! — Ennyi munka mellett magánéletre, hobbyra ma­rad-e ideje? — Legfeljebb olvasásra —• nevet a professzor. — Ker­tet otthon nem művelek, hi­szen kísérleti terület az egész ország, főleg az állami gaz­daságok. No, meg büszke va­gyok három fiamra, bár saj­nos, nem követnek a pályán, Moszkvában tanulnak mind­hárman, a legnagyobb diplo­matának, a másik kettő új-. ságírónak készül. bU I Pihenés. (Etekfy Jenő akvarelljeiből.)

Next

/
Thumbnails
Contents