Somogyi Néplap, 1979. március (35. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-25 / 71. szám

zottság első titkárának javasolták. A megbíz zást azzal fogadta el, hogy előtte küldjék el

pártiskoiára.

— Mindig tanultam, amikor csak módom nyílt rá. Az életet hat elemivel kezdtem, aztán leérettségiztem. ..

■ Az iskolából ezúttal nem lett semmi... az első titkárságból sem. Begyűjtési miniszteri megbízottnak nevezték ki Somogyba ... A minisztériumban akkor mondott nemet, amikor a megyei tanács elnökhelyettese mindent vállalt. Visszás helyzet volt: a tanácselnök-heja, aki nem, azt leváltjuk.. Ha nem tapad vér

a kezükhöz, a munkástanácsok elnökei is nyugodtak lehetnek. A halászok kivételével mindenütt rend lett.

Az ellenforradalom leverését követő évek nagy feladata volt a mezőgazdaság szocialista átszervezése, az iparosítás.

— Ez másként volt hőskorszak, de sok vonatkozásban hasonlított a felszabadulás utáni időkhöz. A bizalmat kellett visszaszerezni a pártnak, és visszaadni az emberek hitét. Sok munkát adott ez, és nem lehetett nyolc órában elvégezni. A tsz-vezetőségeket akkor személyesen ismertem: nem volt olyan tanácskozásuk, amelyiken ne vett volna részt megyei vezető. Együtt mentünk a tsz-vezetőkkel és a feleségükkel színházba, valósággal együtt éltünk az emberekkel. Igaz, a családra nem jutott idő. Nekem az volt a szerencsém, hogy a feleségem megértett: levett a vállamról mindent, ami a munkámat akadályozta volna. A családdal, a gyerekekkel a feleségem foglalkozott. Ügy vállalta ezt, hogy közben fizikai

lyettes a minisztériumi álláspontot képviselte, a minisztériumi ember pedig a megyeit. Az eredmény azt lett, hogy hamarosan hívták a pártbizottságra, és ott Tóth István első titkár jelenlétében közölték vele: a minisztérium • a ■megye rendelkezésére bocsátja. Magyarul azt jelentette ez, hogy leváltották... Komlóra került ezután, és 1953—56 között Vass Zoltán vezérigazgató helyettese volt.

— A komlói évek életem legszebb esztendei közé tartoztak: akkor épült a szocialista város és a bánya.

A tröszt vezérigazgató-helyetteseként én irányítottam a városépítést a szociális ügyeket, és még műszaki kérdésekkel is foglalkoztam.

A szakmát bányaipari technikumban tanultam. Közben a komlód pártbizottság másodtitkára lettem, és elvittek egyéves pártiskolára. A pártiskola után Vass Zoltán engem akart utódiának. Nem fo- "adtam el.

Vissza akartam kerülni Somogyba. Ez csak az elleni forradalom után sikerült, amikor egy forró hangulatú fpártértekezlet utón a megyei intéző bizottság elnöke lettem. A megyehazára összehívták a vállalatok igazgatóit és a munkástanácsok elnökeit. A tanácselnök — kérésemre — nem mutatott be nekik: senki sem tudta, ki vagyok és mit keresek ott. Másfél óráig hallgattam a vitát. Szót kértem és bemutatkoztam. Azt mondtam, aki holnaptól dolgozik, annak nem lesz semmi bamunkás volt a ruhagyárban. A munka mellett tanultam is: elvégeztem az agráregyetemet. A háztáji és kisegítő gazdaságok közgazdasági szabályozói volt a doktori disszertációjának a . címe. Előtte 1962 áprilisában választották meg , a Szövcsz elnökének.

— Két hónapig kettős funkciót töltöttem be: én voltam a Somogy megyei Pártbizottság első titkára és a Szövosz elnöke. A választás

olyan hirtelen volt, hogy a feleségem is csak tv-ből tudta meg az új beosztásomat. Jól éreztem magam a Szövosz- ban. Szép gazdasági, társadalompolitikai munka volt az, amit végeztünk. Akkor kezdtük a szövetkezeti áruházak, a hűtőházak építését. És akkor vettek föl beuTvinket a nemzetközi szervezetbe is.

Amikor én a Szövószba kerültem, utolsóéves voltam az egyetemen. Elkezdtem már a zaródolgozat készítését: a Kapós-völgye állattenyésztéséről szólt volna. A Szövosz elnökéként azonban más feladatokat kellett megoldani. Megváltoztattam a dolgozatom témáját is: A zöldség-gyümölcstermelés. feldolgozás és forgalmazás helyzete címmel olyan témáról írtam, amelyik sokkal közelebb állt új munkakörömhöz. Szövosz-elnökként folytatódott és még szorosabb lett a kapcsolatom egy somogyi vidékkel :'Tabbal és környékével. Korábban megyei tanácstag voltam ott. azután országgyűlési képviselő. Ma is gyakran' járok arra. mert nehéz körülmények között dolgozó, őszinte emberekkel kötöttem barátságot. ■

•— Miért jött el a Szovosz- ból?

— Mert szövetkezetpolitikai kérdésekben néhány elvtórssal nem értettem egyet. A vita a körül csúcsosodott ki, hogy a demokratikus centralizmust érvényesíteni kell-e a szövetkezeti mozgalomban. Én azt vallottam, hogy igen. ..

I ’ '

— Tíz éve vezérigazgatója az OTP-nek.

— Ez á legtartósabb munkahelyem: ilyen sokáig sehol sem dolgoztam. És nagyon jól érzem itt magam.

A munka ebben a beosztásban is — akárcsak a többi munkahelyen — egész embert kíván: fiatalon kapott felelős beosztásokat,'s az első. amit megtanult, hogy gazdálkodjon az idejével. Munkatársai a határozottságát tisztelik. és „irigylik” örökös nyugalmát, tájékozottságát, biztonságát. Az idő ősz szálakat vont a hajába, testesebb lett az alakja, lassúbbak a léptei. Higgadtsága azonban a régi maradt: az. idegeit nem kezdte ki az. idő. Tíz. éve pénzzel bánik. Az OTP a „szerencsével” is foglalkozik. A szerencsés embernek van olyan1 környezete, amelyben jól érzi magát, amely feledteti a gondot, könnyíti a napi munka terhét. Felkészíti az újabb feladatokra, és bizalmat ad. Ilyen környezet a család, amely minden este várja, és Szirmai Jenő számára ilyen környezet Somogy is, ahova nemcsak vadászni utazik, hanem azért is, hogy szót váltson régi — ifjúkori bálátokkal, és emlékezzen azokkal az emberekkel, akik tőle hallották vagy neki hitték el először, hogy az új élet, amely- írt következetesen harcolt, lóig «zott, szebb, Jobb Imi, utat *z előző volt. ,

Dr. Kére» Imre

SOMOGYI TÁJAK, EMBEREK

Másodszor is kinyílik a párnázott ajtó, és az újságíró nem kap több haladékot. Leszállt az este, és a kócos hajú kislány — az unoka — ilyenkor kizárólag magának követeld a nagypapát, dr. Szirmai Jenőt, az Országos Takarékpénztár vezérigazgatóját. Követelésének nyomatékot adva megáll félúton az ajtó és az íróasztal között: dacos szótlansággal figyeli, amíg csomagolunk, aztán megragadja, és többet nem engedi el nagyapja kezét.

Csomagolás közben beszélgetésünk összegezéseként is mondja dr. Szirmai Jenő:

— Sok helyen dolgoztam életemben. A legjobban annak örülök, hogy ahonnan eljöttem,

ott most is jó szívvel emlékeznek' rám, és amikor visszamegyek, szeretettel fogadnak. Nem állítom azt, hogy soha nem követtem el hibát, de azt igen, hogy akarva nem bántottam meg embert. Tetteimet mindig a meggyőződés, a jobbítani akarás, a változtatás szándéka vezette.

Az irodában hallgatnak már a telefonok, és egyre halkulj az utca nagyvárosi zaja is. Dr. Szirmai Jenő. rendes napi programja szerint ilyenkor bontjafel a nevére érkezett postát.

A célszerű egyszerűséggel berendezett iroda sarkában elhelyezett fotelokban csaknem három óra hosszat idézte a múltat a vendéglátó.

— Ifjúkoromból két igazan nagy élményt őrzök. Az egyik akkor ért, amikor beleptem a partba, a másik pedig akkor, amikor megalakítottak az eiso pártszervezeteiket. .Nagybajomnál meg folyt a harc, amikor üomogyszál- ben, Kazsokon, Lússuoen mi mar az emberes kozott agitáltunk. Lgy Pál nevű parasztparu politikussal jártuk a házakat. Akkor én már tagja voltam a szociáldemokrata partnak, sót ltísi-ben az országos ifjúsági bizottság mesén is részi, vettem. A megbízatásomnak külön története van: a szociáldemokrata iljúsagi mozgalom megválasztotta a tanácskozásra a maga küldöttet. A választást követő napon engem sétálni hívott Molnár János a Széchenyi térré, es ott Vámberszki Gyulával együtt közöltek velem: szereznek meghívót az OiB-re. menjek fel én is. Molnár Janos ács volt és kommunista. Ezért az utóbbiért sokáig rendőrségi felügyelet alatt alit. A Vörös Segély titkára volt: kezelte a pénzt. Egyszer az énsegtól összeesett: a segélyből azonban egy fillért sem vett el. Szóval tőle kaptam az első megbízást, és neki köszönhetem a találkozás élményét Bagvári Endrével.

Az első megbízatást sok követte még. Az első élményé azonban egy életre szól.

— 1921-ben Kaposváron születtem, a Kanizsai utca 23. szám alatt. Az édesapám korán

íeghalt, az édesanyám mosásból tartott el.

,z azzal is járt, hogy sok volt a szabad időm. . „ejártam a Munkásotthonba, ahol akkor két generáció „élt”. Az egyikbe — az idősebbe — tartoztak Spitz Rezsőék, a másikba mi, fiatalok. Ott, a Munkásotthonban nemcsak politikát, társadalmi ismereteket, hanem öntudatot is tanultunk, és barátokra leltünk. Az én szakmám szabó: nyáron gyakran nem volt muntern, elmentem hát a Márton és Végh gyerekekkel festeni, meszelni a Balatonra... Ügy dolgoztam, mint egy igazi festő, és ők úgy fizettek, mint szakembert... Együtt szórtuk a röplapokat, és együtt verekedtünk a nyilasokkal is. A Munkásotthonba — amikor bált rendeztünk — együtt hívtuk a lányokat.

— Miből éltünk, amikor egyik helyről a má- .sikra szólított a megbízatásunk? Ahova küldött a párt, ott munkát1 is vállaltunk: Pécsen én is téglát raktam, Hercegfalván pedig a szakmámban dolgoztam. Azt is tapasztaltuk lépten-nyomon, hogy gondoskodnak rólunk. A szolidaritásnak nagyon is kézzelfogható jeleivel találkoztunk: aikik megbízatást kaptak, azok — ha szükségük volt rá — ennivalót, szállást is találtak. Pesten több mint egy hónapig velünk lakott egy elvtárs: nem tudom ima sem. hogy ki volt. Együtt éltünk, megosztottuk vele. amink volt. ö nem mondta, mi • nem kérdeztük, hogy mit csinál: a kapcsolatát mindenki titokként őrizte. Természetesnek tartottuk azt, hogv megjelent nálunk, és gondoskodtunk róla. Éppen olyan természetes volt az is, hogy elment, és nem jött többet vissza. Így éltünk akkor, agitáltunk: szemináriumot tartottunk, röplapokat osztottunk. Nem csináltunk „hős” dolgokat

A pesti életnek 1940-ben vége szakadt Kaposvárra, majd pedig Mezófalvára tartott.

— Mezőfalván társat leltem: megnősültem. Háború, katonaság következett ezután, 1944-ig a mohácsi munkászászl óalj ban szolgáltam. Akkor elvittek bennünket az aggteleki erdőbe. Ott hat társammal együtt megszöktünk. Nekem volt egy hamis zászlósi rendfokozatom, ezzel csellengtünk addig, amíg felszabadult Miskolc. Miskolcról visszamentem Mezőfalvá- ra, és nyomban hozzáláttunk a pártszervezéshez. Kaposvárra, a régi ismerősök közé 1945 januárjában kerültem ismét. A háború előtt

Wámberszki Gyuszinál hallgattuk a moszkvai rádiót. Nekik cipészműhelyük volt. Most új feladat várt ránk: szervezni a pártot. A körülmények megváltoztak, de a feladat nem lett könnyű. Néhány hónapig megyei KIMSZ-titkár voltam, aztán részt vettem a rendőrség újjászervezésében. Fél évig a lengyeltóti járásban én voltam a politikai osztáiy vezetője. Ez alatt a lél év alatt két feladat töltötte ki a napjaimat: a közbiztonság és a rend fenntartása, valamint a párt szervezése. Ez az utóbbi azért is nagy feladat volt, mert Lengyeltóti környéke Gál Gaszton révén az egyik k i sgazd a fészeknek számított,

ahol a kommunista párt szervezőjét nem fogadták kedves vend"' 'ként. A pártmunkáért nem járt fizetés. Azért, hogy megéljünk, „polgári foglalkozást” is vállalni kellett. 1949-ig az egyetlen meleg holmim egy pokrócból varrt télikabát volt. Erre az időszakra ma ázt mondjuk: a hatalomért vívott küzdelem. Tapasztalatok nélkül, a jó szándék erejével kellett igazunkat megértetni azokkal, akikért minden történt.

A hatalom kérdése eldőlt. Szirmai Jenő akkor már másodszor ment tanulni a központi pártiskolára. Aztán a marcali járási pártbizottság titkára lett.

Az államosítás, az első tsz-ek szervezése, az

országépítő munka nehéz küzdelmekkel teli időszaka ezen az ellentmondásoktól korántsem mentes területen kezdődött. 1950 tavaszán megyei titkárhelyettesként került. Kaposvárra, de amire bement a pártsaékházba, már nem lőtt az: munkatársként dolgozott az apparátusban. Amikor eljött Marcaliból, 18 tsz volt a megyében, ebből kilenc abban a járásban. Az eredmény nyitja: sikerült a pártszervezeteket kiépíteni és jó együttműködést szervezni a párton kívüliekkel. Innen — néhány hónapra — a fopvódi járási pártbizottságra küldték. Ebből a néhány hónapból egy évig tartó munka lett... Akkor a kaposvári járási pártbifl politikus életútja