Somogyi Néplap, 1979. március (35. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-25 / 71. szám

Növekszik a gyékénye» kavicsbánya Kavics, fa, mammutcsont... MÄF-OS lantok Távol az otthontól <S«Í l'í Viszik a kavicsot, mint a cukrot. A gyékényesi bányá­nál sorbaállmak a megren­delők. Legszívesebben a zseb­kendőjük négy sarkában is elhordanák a hatalmas , ka­vicshegyeket, akiknek nem jut az idei termelésből Tavaly a tervezett egymil­lió-kétszázezer helyett egy- millió-háromszázharminc ezer köbméter ezerféle formájú, színes kövecskét emelt ki a 250 hold területű bányató mé­lyéről az otromba markolóka­nál. De ha többet emelt vol­na — az sem marad a kavics- bányászok nyakán. Ügy hírlik: jó a mosott, osztályozott, természetes vagy apróra tört gyékényesi ka­vics. Sok Dráva menti téesz foglalkozik még kavicsbányá­szattal, de a gyékényesi vál­lalat olcsóbban termel. Nagy előnye, hogy a húsz méter­nyi mélységből fölhozott anyag, amíg a víz színére ér, »magától« megtisztul, utána már kevesebb mosás is ele­gendő. Az idén február 25-én kezd­tek termelni. December végén leállították a gépeket, s nggy­Filmfegyzet Csillag a máglyán Színpadi mű filmszalarf-a fogalmazásának mindig az a tétje, lesz-e öntörvényű film­alkotás a drámából. Ez volt a tét i'útó András Csillag a mág­lyán című hárörníelvonásos színművének celluloidszalagra rendezésekor is. El kellett volna döntetni, hogy egy szín­házi előadás képmagnóra rög­zítése nem lett volna-e sze­rencsésebb ... A Madách Színházban Adám Ottó, a kaposvári Csi- ky Gergely Színházban pedig Zsámbeki Gábor rendezte a Csillag a máglyán előadását. Aclám Oltó vaiiaiitozott az új magyar színes film elkészíté­sere. Véleményem szerint sze­rencsésebb lett volna egy har­madik — filmszakmában já­ratós — rendezőre bízni a moziváltozatot. Az a szemé­lyes »ok« is munkál emöigött, hogy akkor már háromféle Csillag a máglyán változatunk volna, így— s ezt már a sze­reposztás is bizonyítja — ma­radt a kettő. Tudniillik akár csák a Madách színházi elő­adáson, a filmben is Huszti Páter formálja meg Szervét Mihályt, Sztankay István pe­dig Kálvint idézi meg újra. Sütő eléggé merész drama­turgiai leleményként párizsi éveikben szinte testvéri ba­rátként »hozza össze« a két kemény reformátort Így még drámaibb húsz évvel későbbi, 1553-as genfi összecsapásuk. Drámájával Sütő András ro­mániai magyar írónk azt a modellhelyzetet vetette papír­ra, amikor a — ha csak loká­lisan is — győztes ügy ideo­lógiája dogmákká szilárdulva akadálya a további fejlődés­nek, gazdagodásnak — a sza­badságot illetően, A tovább­gondolás megtiltása, a szellemi frontokon létrejött változások további árnyalása, igazítása a mindenkori jelen dolgaihoz, dialektikusam, a jö­vőt körvonalazva. A forrada­lom felfalja saját gyermekeit — ezt az ismert tételt fogal­mazza újra Sütő, noha tulaj­donképpen hitvitázókról írt drámát. Hitvita, amelyben a vallási érleiemben vett hit csak ürügy. Általánosabb ér­vényű igazságot mond ki az egyik legszebb szavú magyar író. Szervét Mihály a drámá­ban és a filmben is az az örök gyermek, aki gyanútlanul sé­tái csapdába; föl sem merül benne, hogy az eszmei nézet­különbsége«: valóságos, em­bert roppantó harccá válhat­nak. A reformáció reformáto­ra a barátság menlevelével ér­kezik Genf be, csakhogy ez idő közben érvényét vesztette. Genf ura, Kálvin, »a hajdani barát« letartóztattatja Szervé­tet, s mivel ezt a helyi törvé­nyek így diktálják, maga is mellé bilincselteti magát. A templomban kitűzött nyilvános hitvitára azonban szemforgató triódon egyedül érkezik Kál­vin. Ádám Ottó, hogy még súlyosabbá tegye a genfi egy­házi és városi vezető vétkét, őt teszi felelőssé Szervét bör­tönben tartásáért a hitvita idejére. A darabban ez Fárel- nek, Genf »erős emberének« bűne. Szervét máglyán végzi, és késői a felismerés: hogy az ellenséghez és nem a barát­hoz kellett volna menekülnie, hiszen — ahogy Ory főink ví­zi tor mondja Provence-ban — az ellenzék veszélyesebb az el­lenségnél. Nem lett igazi film a Csil­lag a máglya nból Kevés hely­színű, dialógusokra épülő, fé­lig színházi előadás, félig filmalkotás elegyévé vált. Né­hány szituáció, amely a drá­mában hitelednek tűnt, most elvesztette realitását: például Veronika meglehetősen hosz- szű párbeszéde a máglya felé léodelő Szervéttel. Huszti Pé­ter bár erősen modorosán, de megküldött a figurával Sztankay Kálvinjának mintha kevesebb színe maradt volna, mint a darabban. Mens áros László Ory főpapja, Haumann Péter hitnyomozója említésre méltó alakítás. Illés György operatőr szép épületbelsőket fényképezhetett. Is L. javítás volt Nyolcmillió fo­rintba került az egész, ebből a hatköbméteres markoló, a hajó »állkapcsa« kétmillió- kétszázötven-ezer forint volt. Átvizsgáltak mindent: a ha­jótestet, a futószalagokat a rostákat, és közben az őszi vagonhiány idején fölgyülem­lett kavicsot szállították el. I 150 ezer köbméter volt a de­póban, és a termelés újrakez­déséig az összesei elvitték. Most folyamatos a terme­lés és a szállítás. Hét és fél ezer tonna kavicsot raknak vagonba naponta, és küldik Pécsre, Komlóra, Kaposvárra, Zalaegerszegre... Azután ősszel újra következik a de­pózás. Lassan növekszik a bánya­tó. Pár év alatt újabb száz holdat borít be majd a víz, a távoli tervek szerint majd­nem a porrogszentkirályi ál­lomásig terjeszkedik majd a bánya. És talán még mélyebb is lehet. Most húsz méternél iszaprétegbe ütköznek, de alatta talán újabb kavicsme­ző húzódik. Nem lenne külö­nösebben nehéz mélyebbre hatolni, a méregdrága mar­kolókanál negyvenhat méter­ről is fölhoz mindent. Kavi­csot, megkövesedett fát, mam- mutcsontokat — jókora gyűj­temény van ezekből a ka­vicsbányában. A kavicsbánya idei terve 103 millió forint bevétel, s ez huszonegymillió nyereséget hoz. Jó ideig eltartja még a bánya az embereket. több mint három évtizedre elég lesz a máig föltárt mennyi­ség. Csak föl kell hozni a mélyből. A lányok kipirult arc­cal, lihegve érkeztek. A jubi­leumi futóversenyen vettek részt, s most jólesett nekik egy kicsit pihenni a kényel­mes fotelekben. A délutánok a kaposvári MÁV Nevelőinté­zetben mindig mozgalmasak. Sport- vagy kulturális ren­dezvények, különböző vetél­kedők és versenyek követik egymást. Az épületben, az udvaron tehát állandó a nyüzsgés. Állandó a nyüzsgés a tan­termekben, sőt az irodákban is. Amikor az intézetbe ér­tem, akkor köszönt el egy asszony, két kisgyermekével. Az egyik három- a másik hatéves. Az asszony sírva kér­te, segítsenek rajta, ö dolgo­zik, a férje börtönbe került, s most itt maradt a két gye­rekkel és nem tudja gondju­kat viselni. Jó lenne, ha föl­vennék őket az intézetbe. A válasz igen volt. Sok nehéz sorsú gyerek ke­rül ide, sok olyan kislány, akiről nem tudnak gondos­kodni a ' szülők. Vagy az elő­zőhöz hasonló okok miatt, vagy azért, mert a vasútnál a hosszú szolgálat, a rengeteg távoliét miatt nem marad idő a gyerekekre. Az ilyen MÁV- nevelőotth onokat azért hoz­ták létre, hogy amíg az édesapák és édesanyák dob I goznak, itt gondját viseljék a gyerekeknek: tanítsák, alakít­sak a jellemét, s megpróbál­ják pótolni az otthont. A tat.ulók az ország külön­böző tájairól érkeztek Kapos­várra. Irén például Miskolc­ról jött Most nyolcadikos. Itt kezdte az általános iskolát. — A szüleid a vasútnál dolgoznak? —• Anyu most nem dolgo­zik. A nevelőapám Budapest- ^ re jár, minden második hét végén megy haza. — És az édesapád? — Elvált anyutól, amikor én öt éves voltam. Mindig veszekedtek, aztán anyu nem bírta tovább, és elváltak. — A szüléiddel tartod a kapcsolatot? — Szünetben hazamegyek. Anyuval levelezek is, de az édesapámmal nem. — Édesapád nem is szokott meglátogatni? — Soha. Én voltam nála egyszer, azóta, hogy elváltak anyutól A nagyanyám ott Lakik, ahol ő. A mamához mentem, és gondoltam, meg­nézem apámat is. Ez volt min­den. — Testvéreid vannak? — Négyen vagyunk. Az egyik bátyám 22 éves: most katona. Vele levelezek. A másik bátyám tizennyolc, ö apámmal ment, róla semmit nem tudok. Aztán van egy 16 éves nővérem is, de ő már férjnél van, így vele sincs, sok kapcsolatom. Amikor ide ke­rültem az intézetbe, akkor anyu éppen dolgozott, és nem tudott kire hagyni. Legutóbb a téli szünetben voltam ott­hon, de most már alig vá­rom, hogy kezdődjön a tava­szi szünet, és hazamehessek. Gerencsér Miklós | Yferde — Miért ne merné? ... Cso­dás idő van. Semmi kilátás záporra vagy ilyesmire. — Nem a záportól félek! — csattant fel Burján Péter. Majd mintha megbánta vol­na hevességét, szelíden saj­nálkozott. — Károly meg el­utazott a csapattal. Nem is látta az apróhirdetést. A mérnöknő tárgyilagos mozdulatokkal húzkodta 'hosz- szú vonalzóját a rajzon. — Károly nem utazott el a csapattal. És látta az apróhir­detést. — Űjabb igazítással rézsűt fektette a vonalzót. — Károly e pillanatban albér­letet keres. — Bűn volt feladni azt az apróhirdetést — tört elő az apából a panaszos vád. — És bűn ennyire elvadítani a férjedet. Csak aztán rá ne fizess erre a nagy uzleíra. — Én- megértem édesapá­mat — állította gond nélkül Edit valódi véleménye ellen­kezőjét. — De tessék már be­látni, hogy itt most a család anyagi jövőjéről van szó. Édesapám is bölcsebben ten­né, ha felhagyna végre a makacskodással, és teljesen a gyerekire bízná magát. A könnyű nyár is nyomasz­tó teherként nehezült az öreg­re. Erőlködve szedte a levegőt, orra belesárgult a szenvedés­be. — Ezt a gögőt nem tőlem tanultad, kislányom. De jól vigyázz. Aki a házunkat árul­ja, az nemcsak tetőt, falat, lépcsőt, kéményt, pincét árul. Hanem pénzre akarja cserél­ni mindazt, ami eddig engem és a,családomat jelenete. — Arra talán mégsem ad­tunk okot, hogy ennyire rossz — Nem szeretsz itt lenni? — De igen. Jó az ellátás, meg a közösség is, de azért otthon más Bár itt tényleg mindenünk megvan. Szeretek tanulni is — mondja hüm- iriögve —; a magyar irodalom a kedvenc tantárgyam. Ol­vasni szeretek, főleg a Pöty- työs-könyveket meg a krimi­ket. Itt, az intézetben is van könyvtár, de éh a megyeibe járok. Néha elmegyek mozi­ba. Aztán sportolok is. Kati szintén nyolcadikos, Veresegyházáról került Ka­posvárra. Amikor idejött másodikos Volt. — Ketten éltünk anyuval. Édesapám 1970-ben halt meg szívizomgyulladásban. Én ott­hon kezdtem iskolába járni, de nem éltünk vglami jó kö­rülmények között. Albérlet­ben laktunk, anyu meg néha húszon négy órázott, s' olyan­kor nem volt senki, aki vi­gyázzon rám vagy gondozzon, így aztán a tanulás se ment olyan nagyon Jól. Akkor azt mondták anyukámnak, hogy van ez az intézet, és ő ide hozott. — Azóta változtak az ottho­ni. körülmények? — Anyukám épített egy ház-at, kert is van hozzá. Én a szünetekben segítettem ne­ki. Hordtuk a téglát, kever­tük a maltert, öntöztük a be­tont. A kútból kellett vizet' húzni. 'Most is, ha hazame­gyek, mindig van tennivaló. De anyu egyedül él. Sokszor gondolok arra, hogyan bírja a magányt. Ki lehet-e bírni egyáltalán? Én megszoktam a közösséget... — És ha véget ér az is­kola? — Továbbtanulok. Békés­csabára szeretnék menni a közlekedési szakközépiskolá­ba; onnan esetleg még to­vább. Volt olyan álmom is, hogy majd érettségi után a színművészetire jelentkezem, de tudom, hogy ez csupán álom. — És itt az intézetben mi­vel telnek a napjaid? — Szeretem a sportot, tag­ja vagyok a kézilabdacsapat­nak. J ól pingpongozom, sót focizok is. Minden sportágat kedvelek. A lányok, akikkel beszél­gettem, itt, az intézetben nőttek föl, innen indulnak tovább. Számtalan dolog kö- ji őket egymáshoz. Keveset látják a szüleiket, s mindent itt kell pótolni. Megesik, hogy egy-egy apa, mire az ország másik végéből — esetleg egy fárasztó szolgálat után — lá­togatóba jön a lányához, az asztalra borul, elalszik. Elal­szik, mert holtíáradt, és mert munka után esetleg még négyszáz kilométert utazott. A gyermek ilyenkor csak ül s nézi az apját. Néha szól hoz­zá, anélkül, hogy választ is várna ... Nem kötődnek egy­máshoz erős szálakkal, de azért nem szakadt meg köz­tük minden. Csak ezek a gyerekek már másképp élnek — bent, a nyüzsgő világ kö­zepén. S az új élmények, amelyek formálják, gazdagít­ják őket, kitöröíhetetlenek. Ha az iskolának vége, haza­térnek. És azt fogják keres­ni, hogyan tehetik szebbé életüket. Dán Tibor Széníejtés szabad ég alatt A Mecseki Szénbányák külfejtési üzemének 1979. évi terve tíz százalékkal nagyobb a múlt évinél. Segíti a mun­kát az is, hogy a géppark nagyobb teljesítményű kotrógé­pekkel gazdagodott. A klipen: a karolinai külfejtés. (MTI-fotó — Kálmándy Ferenc felvétele — KS) legyen a véleménye a gyere­keiről. — Az én véleményem . i i — legyintett keserűen a nyugdí­jas kőműves. — Számít is valamit az én véleményem... De az embereké! Miattuk nem merek kimenni az utcára! Kisimult a mérnöknő arca a csodálkozástól. — Ugyan miért? — Mert megszégyenít az az apróhirdetés! Tudtára adja mindenkinek, hogy a Burján család ma már nem ugyanaz, ami tegnap volt! Kezdte elhitetni magával Edit, hogy fölösleges komo­lyan figyelnie az apjára. Jó­indulatú nevetésre fakadt. — Ö, hát ennyi az egész? Nem venné ennyire a szívére, ha jobba ismerné az embere­ket, édesapám. Megalázta és ingerelte a nevetés Burján Pétert, mert bizonyos volt afelől, hogy ki­nevetik. — Értened kell, hogy miről beszélek! Érezned, kell, hogy jogosan apellálok a becsület­re! Ennek a háznak erkölcsi tulajdonosai is vaunak! Tud róluk az egész város. Tudják, hogy egész sereg nyugdíjas gürcölt velünk együtt A ba­rátaim. Hogy álljak eléjük? Lehetetlent kívántok tőlem! Azzal büntetnétek, hogy el- bújdossak előlük?!.,. Burján Péter alacsonyabbra roskadt, feje meg-megrezdült a könyörgés szándékától, de látva Edit eltökélt közönyét, görcsösen legyintett és kisom- fordált a szobából. XX. Edit már az ablakból látta, hogy férje közeledik. Felké­szült érkezésére. A hátával fi­gyelte az ajtót. Anélkül, hogy érdeklődését elvonta volna a rajzasztal ferde síkjáról, szó­rakozottan kérdezte a belépő tanártól: — Találtál albérletet? Kelletlenül dobta a zakó­ját a rekamiéra a tanár. — Ahhoz képest, hogy vo­nakodva kerestem, elég gyor­san sikerült. — Gratulálok. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents