Somogyi Néplap, 1979. március (35. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-18 / 65. szám
Benjámin László Tavaszi köszöntés Hosszú álma után ruhátlanul még, langyos sugarak zuhanyában nyújtózkodik a jegenyeakác. Tavaszi ünnep máglyái lobognak, száll az avar füstje magasra, pattog a száraz gally a tűzben. Gereblyét, ásót, fűrészt fog a kertész, a színek, illatok, izek mestere, újra kezdi az ősi munkát, az életadót; segédei a föld, a nap, a fehők. f Körülötte szelíd csibék a feketerigók, a harkály is éppen csak tovarebben előle a szomszéd fa törzsére, azon kutat tovább. Ha szólni tudnának, talán a fák is testvérként üdvözölnék. Köszöntelek, emberiség-bátyám, öreg melós. Elnézem agyagos-maszatos ujjaidat: hogyan terelik emberi cél felé a nagy növényi készülődést. Ezek a munkában piszkolódott kezek tűznek a lányok hajába virágot, ők adnak kényesen-fehér asztalunkra zsenge salátát, csípős fiatal hagymát, vérbélű körtét, arany húsú duránci szilvát. Ezek a kezek írják a verset, rakják fel vászonra a színt meg a formát, ők termelik a lelket — E kezek által van örömünk is belőle, hogy emberré szerveződtünk a vak és süket anyagból. Szemtől szemben a munkával, a munkással, most is, akármikor, elfog a szégyen; Kiáltozásom a népről, az emberiségről, fogadkozásaim és pátoszaim milyen nevetségesek és esendőkl % Mintha fa mondaná a földnek: — Mindent megteszek érted! Levél a fának mondaná: — Fölnevellekl Pitypang pelyhe a szélnek: — Segítelek helyedet megtalálnil Szívem szerint földig hajolnék meg előtte, mégis csak jónapottal köszöntöm a kertészt. Köszönésemre kurtán biccent — nincs rám ideje. Jár-kél, teszi dolgát serényen, gondtalanul, könnyű dalocskát fütyörészve. A magyar tudomány arcképcsarnokából Szádeczky-Kardoss Elemér ✓ *'* Remiz. Raszter Károly grafikája. a i ÚJ KÖNYVEK Magyarországon a vidéki sajnos még mindig valami lekicsinylőt, provinciálisát jelent — legalábbis legtöbb esetben van Ilyen mellékize. Próbálunk szabadulni a szótól, illetve rossz izétől, attól, ami ráragadt Mintha külön Illés Endre A fattyúsor D ürrenmatt kétszázezer dollárt kapott azért, hogy megengedte a filmeseknek: lecsíphetik legjobb komédiája. Az öreg hölgy látogatása keserű végét A nagyon keserűt A lényeget... Ismerek egy hatalmasságot, talán, a filmíróknál, filmrendezőknél, az egész filmiparnál is félelmetesebb, nagyobb erőt, amely ingyen csipkedi ki az írók jelzőit, főneveit egész mondatait —, amikor írásaik könyvbe rendeződnek, összezavar dialógusokat összevon bekezdéseket, beleront sorokba és értelembe. Olyan nagy úr, hogy áldozatai csak nyögni tudnak, szólni, felszólalni nemigen mernek. Hadd írjam ide mégis a nevét: a nyomdai Tipográfia fejedelmi ördöge 5. A mindenható Nagyúr, aki kegyetlenül kiirtatja a faty- tyúsorokat De ezekhez a kegyetlenségeikhez az olvasónak tudnia kell, mi is a fattyúsor. Amikor az író kéziratát kiszedik, az ólomba öntött sorokból egy-egy oldalra mindig azonos számú sor jut De gyakran megtörténik, hogy az új oldal nem teljes sorral kezdődik (pedig a Tipográfia parancsa szerint csak így kezdődhetik!) — sokszor csak egy-egy fél sor, esetleg negyed vagy háromnegyed sor kerül oda. Ezek. az új oldalra kerülő negyedsorok és félsorok a fattyúso- rok. Ezeket irtja ki a Tipográfia vérengző szigorral. Miért? Mert elviselhetetlenül csúnyák — hirdeti ki Ítéletét a fejedelmi fellebbezhetetlen- ség. És hogyan irtják ki ókét? Vagy magát a fattyúsort kell az írónak kidobni az írásából, vagy az előző oldalon ugyanannyi szót törölni, amennyiből a fattyúsor áll. A szegény fattyú így átkerülhet az előző oldalra aljára, ■ a Tipográfia ott megtűri. Megvetően legyint, ott már nem olyan csúnya. Ha az írónak szerencséje van, csak minden negyedikötödik odalon kell törölnie fél sort — de ha elhagyja a szerencse, akár odalanként, kétoldalianként is törölhet, törölhet... míg csak el nem borítják kitekert nyakú jelzői, dialógustöredékei és vérző mondatai. Dürrenmatt csak Claire Zachanassian műlábát, ala- bástrom kezét, múmiaéveit és halált kívánó bosszúját törölte — kétszázezerért. De még ő is ingyen törli a faty- tyúsorokat, ha a könyveit korrigálja. Mert a Tipográfia fejedelme nyelvek és nemzetek fölötti hatalom. Amikor Maupassant novelláit fordítottam magyarra, négy francia kiadását tettem magam elé: az Havard-t, a Fiam mariont, a Conard-t és az Albin Michell Időnként négyféléi állítottam össze a teljes mondatot Mert a szeren csétlen- fattyúsorok és a megcsonkított mondatok természetesen kiadásonként változtak. És aki belelapoz Mikszáth Kálmán műveinek kritikai kiadásába, a bő és pontos jegyzetekbe, csodálkozva találgathatja: ugyan miért maradtak el az előző kiadásokból Itt is, ott is szavak, félmondatok, egész mondatok. A Különös házasság — öt kiadása során — az újabb és újabb kiirtott fattyúsorok miatt úgy megrövidült, hogy egy gyanakvó filológusunk nyomozni kezdett: vajon nem a klerikális reakció törölt-e kényes részeket? H a már Dürrenmatt kétszázezer dolláros öncsonkítását nem hallgatta el a kritika, végre halkan fel kellett valakinek fájdulni a pusztuló, vérző faty- tyúsorok ügyében is. Csóka cseresznyésben nem csipeget szorgalmasabban, róka a tyúkólban nem pusztít véresebben. Egy egészen egyszerű kérdés: miért ne lehetne egy- egy könyvoldal egy sorral hosszabb vagy rövidebb? helyi értékrend, s em.cz igazodó életforma Is kialakulna. Ezeket a kérdéseket feszegeti szociológusi, szociográfusi elkötelezettséggel Bánlaky Pál a Gyorsuló idő sorozat legújabb kötetében. A kis kötet két tanulmányt tartalmaz, Bánlaky: A vidékiség tünetei című, mély gondolatokat tartalmazó írását és Varga Csaba: A most utópiája című művét. A kötet címe: Azon túl ott a tág világ. Látszólag e két tanulmánynak, első pillantásra kevés köze van egymáshoz Bánlaky a kisvárosok, s főleg az értelmiség zárt világával foglalkozik, Varga a nagyközségek munkásai élethelyzetének, Illetve -viszonyainak tükrét adja, felvázolva a fejlesztés lehetséges alternatíváit. Izgalmas társadalompolitikai kérdések ezek, megoldásra várók, s ha a szerzők a megoldás, változás, változtatás módjaira csak részben is tudnak csak tanácsot adni — ez neim is volt céljuk — megállapításaik alapvétőéit. S hogy tévedés ne essék, ez a kötet nem a »vidékieknek-« szól; egészében mindannyiunkról, mert a szellemi közérzet vagy életmód kérdéseiben mindany- nyian felelősek vagyunk, lakóhelytől függetlenül. A közelmúltban — 75. születésnapja alkalmáyal — Szádeczky-Kardoss Elemér akadémikust a Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Szocialista Magyarországért Érdemrenddel tüntette ki; több évtizedes, eredményes tudományos munkásságáért és békemozgalmi, közéleti. tevékenységéért. Szinte hihetetlen, hogy az életerős, fizikailag és szellemileg egyaránt friss, fáradhatatlan, nagyszerű tudós már 75 éves! Szádeczky-Kardoss Elemér a magyar föld- tudományok (geológia, geokémia, geonómia) nemzetközileg is elismert vezető egyénisége. 1903-ban született Kolozsvárott. Édesapja maga is neves geológus, a kolozsvári egyetem ásvány- és földtan professzora volt. Fia tőle örökölte széleskörű természet- tudományos érdeklődését, a föld geológiai megismerésének vágyát. (»Sokat jártunk kirándulni, mindig magyarázott, beszélgettünk; s én azon törtem a fejem: lényegében csak a föld legfelső szintjéről tudunk valamit. De mi van lejjebb?«) Fiatalon azonban még nem volt egyértelmű, hogy ő is geológus lesz. Zenével is foglalkozott, kitűnő csellista volt. (»Sokáig haboztam, de a tudomány nagyobb izgalmat jelentett számomra. Például hogyan fejlődött ki egy-egy kőzettömeg? Vagy a klíma- változások biológiai problémái. Ezekben rengeteg földerítetten összefüggés van, a miértek tömege. Ügy éreztem: csak a földtudománnyal lehet és kell foglalkoznom. Itt nagy és sok probléma vár megoldásra.«) Budapesti egyetemi ével után — kémia-természetrajz szakos tanár lett — tudományos tevékenysége egyetemi doktori értekezésével indult, melyet Eötvös-díjjal jutalmazták. 1926-ban kinevezték a soproni Bánya-, Kohó- és Erdőmémöki Kar Ásvány- Földtani tanszékére tanársegédnek, majd néhány év múlva kimagasló tudományos eredményei alapján profesz- szori rangot kapott. (»Első komolyabb tudományos megállapításom a sőképződés intenzitásának változásaival kapcsolatos: minél intenzívebb a hegységképződés, annál több kősó keletkezik.«) 1948—49-ben ő lett a kar dékánja Szervezője és irányítója volt a földtani, hányamérnöki és kohómémöki oktatás újjáalakításának és ,a miskolci új műszaki egyetem fölépítésének. Aztán ő lett az új egyetem első rektora 1949—50-ben. Miután ezt a nehéz feladatot sikerrel megoldotta, a budapesti Eötvös Lóránd Tudomány- egyetem meghívásának eleget téve átvette az Ásvány- Kőzettani Intézet vezetését. Egyetemi tanári munkája mellett egyre behatóbb geokémiai kutatásokba kezdett. Ennek előmozdítására szervezte meg 1955-ben az MTA Geokémiai Kutató Laboratóriumát, melynek 1975-ig •£. nyugdíjba vonulásáig , — igazgatója volt. Hazánkban ő ismerte fel elsőként a földtudományok mélyreható összefüggéseit; és a közös, összehangolt kutatás szükségességét. Ezért szervezte meg 1965-ben az MTA Föld- és Bányászati Tudományok Osztályát, melynek tizenegy éven keresztül elnöke volt. Az 6 szerkesztése alatt a négy világnyelven megjelenő »Acta Geologica« folyóirat nemzetközi tekintélyre tett szert. Megindítója volt a »GeonóHetekkel előbb minden jegy elkelt G^ a neves hegedűművész koncertjére, és amint a Zeneakadémia pódiumán megjelent a mester, hosszan, melegen ünnepelte a közönség. G. az utóbbi években ritkábban játszott idehaza, és most ő is kicsit meghatott mosolygással állt a karmester mellett, várva, hogy elcsituljon az ováció. Amikor végre csend lett, G. vadonatúj, tiszta fehér szalvétát gyúrt az ingnyaka mögé, hegedűjét az álla alá szorította, és leeresztett vonóval a karmesterre nézett A pillanat ünnepélyes, feszültséggel teli, és a közönség szinte a lélegzetét is visszafojtva várta, hogy végre részese lehessen a régóta óhajtott zenei élvezetnek. Többen a szemüket is lehunyták, mintha ezáltal a fülük tágulhatna tölcsérnyi- re, hogy majd egyetlen aprócska hangot se mulasszanak el Templomi áhitat, talán ez a legillőbb kifejezés, mellyel ezeket a pillanatokat jellemezni lehet, hiszen a zene egyik fölszentelt papja, sőt püspöke állt most a zeTóth-Máté Miklós 'Szalvéta ne kar előtt, ingnyakaba u-- gott fehér szalvétával, álla alatt a hegedűvel, hogy elkezdhesse művészi misszióját. És ekkor a pódiumra vezető oldalajtón, a fennkölt eseményhez módfelett stílustalan otthoni slafrokban, őszes hajában fémcsavarók- kal, feldúltan tülekedett be egy asszony. Hatalmas léptekkel közeledett a művész felé, közben egyetlen mozdulattal kapta ki a karmester kezéből a pálcát, aki már éppen inteni akart vele a zenekarnak. A slafrokos asszony lecö- vekelt G., előtt, és az elor- zott pálcával a szalvétára bökött. — Tudtam — harsogott bele az áhítatba —. sőt egészen biztosra vettem, hogy megint egy tiszta szalvétát , o- ív. u t.enrénybfil! Mit gondolsz, ki győz így rád mosni?! Nagyon megfelelt volna még az, amit tegnapelőtt Lipcsében viseltél. Persze, neked ez a legkisebb gondod, te csak zenélsz, de bezzeg azzal sohase törődtél, hogy a mosásban az én kezem megy tönkre. Nem elég, hogy mosom az ingeidet, a gatyáidat, minden muzsikálásra még egy szalvéta is?! — De, Macám, kérlek ... dadogta a mester —, nem lehetne ezt inkább otthon... — Nem! Hogyne! Majd hagyom magam ismét lóvá tenni! Számtalanszor megállapodtunk már, hogy legalább három hangverseny egy szalvéta, és nem mindig egy újabb! Ne félj, többet nem csapsz be, mert ha kell, én utánad repülök New Yorkba is! Megértetted?! Most pedig ide azzal a tisztával! Kirántotta « habfehér! szalvétát férje ingnyaka mö- j gül és slafrokja zsebéből egy gyűröttet dobott a hegedűre. — Nesze — mondta, miközben szépen, gondosan ösz- szehajtogatta a másikat —, megteszi még ez is, úgy sem azt nézik itt ezek. De azt megmondom, ha mégegyszer be mersz csapni, nagy botrányt csinálok! Az is lehet, hogy elválok, és vegyél majd el egy mosónőt! Elégedettem indult kifelé, útközben a pálcát a karmesteri pulpitusra dobta. — Kezdhetik — szólt oda a karnagynak —, de aztán rendesen, semmi diszharmónia, nem szeretném, ha leégne a férjem. Mert ami igaz, igaz, hegedülni már gyerekkorától tud, csak éppen a gyakorlati élet iránt nincs semmi érzéke. Egek — csapta össze a kezét —. én nem is tudom, mit kezdene ez a szerencsétlen nélkülem?I mia és Bányászat« című folyóiratnak is. Sokoldalúan alkotó tevékenysége a földtan szinte minden tudományágára kiterjed. Alapvetően új távlatokat nyitott a magmatizmus és a kőzetmetamorfózis folyamatainak megismeréséhez. (»1949-ben, tisztán elméleti úton, már megtudtam határozni az egyes kőzetátalakulási fokokhoz tartozó nyomás- és hőmérséklet-értékeket. Azt láttam: minden ösz- szefügg. Így jutottam el a geokémiától a különböző földtudományok közötti ösz- szefüggésekig; az idő függvényében oldottam föl az ellentétekben való mozgást«.) Mintegy tíz könyve, s legalább háromszáz tanulmánya jelent meg — a világ legkülönbözőbb nyelvein és tudományos folyóirataiban. Angolul, franciául, németül beszél és ír, de olvas más nyelveken is. Két alkalommal kapta meg a Kossuth- díj első fokozatát: 1949-ben & 1952-ben. 1950 óta a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. 1953-ban a Munkaérdemrend arany fokozatának egyik első tulajdonosa lett. Tudományos ars poeticájáról ezeket mondotta: — A tudomány összefüggéseket kutat. Ezek annál fontosabbak, minél távolabbi, minél szélesebb' területeket képes összekapcsolni. Én mindig is erre törekedtem. Még egy dologra hívnám fel a figyelmet: a kutató a saját eredményeit igyekezzen állandóan modernizálni, ne féljen a módosításoktól, a változtatásoktól. Hajlékonyság kell a kutatásban. A mai természettudományt a nagy műszerekkel való munka jellemzi. Ezek gyorsan és pontosan adják az adatokat. Ügyhogy ma már ott tartunk: több adatot produkálnak, mint amennyit föl tudunk dolgozni. Ügy tűnik, mintha az adatgyártás lenne a cél. Erre szükség van, de az adatokat mindig be kell kapcsolni az általános összefüggésekbe, minél szélesebb körű kapcsolatokban kell feldolgozni, mert enélkül csak a zűrzavart növeljük. A hatalmas, feldolgozatlan információtömeg a tudományt sem viszi előre, s az emberek agyában is káoszt teremthet. Eöry Év» i
