Somogyi Néplap, 1979. február (35. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-24 / 46. szám
„Sóhajtson, angyalom !** Három arckép Karácsony első napján meghalt a nagymamám. Kardos, büszke ; menyecske ' Volt, öt gyereket nevelt föl, és amint elszálltak mind keskenyebb válla fölött az évek, úgy szelídült, úgy fogyott, míg egészen i kicsike, ezüst hajú, szelíd - szavú néni lett belőle. Valaha v elnadrágolt ha rosszat tettem, utóbb már nekem kellett lehajolnom, hogy megcsóloolhasson, A temetésére nem mentem el. Tán tudtam volna,' de nem akartam, vagy tán akartam, de nem volt rá mód. Az eredmény ugyanaz, és'.azóta kínzó hiányérzós gyötör. - Keresek valamit, egy távoli, meleg fényt, mely a szeméből sugárzott, amikor felkerestük, hiszen mi voltunk az élete, és az utolsó években már csak akkor élt igazán, ha maga mellett tudhatott Keresem azt a fényt, de nem italálom. ról, hol meg úgy, hogy nem akar emlékezni. Ám az emlékek elől sehova sincs menekvés. — Sokfelé dolgoztam. Errefelé termelőszövetkezetben, aztán Pestre mentem, egy gyümölcstermelő állami gazdaságba. Ott is maradtam tíz évig. A feleségem fia, hívott Kaposvárra. Eladtuk a lakást, eljöttünk. Megbántuk. Nem sokáig éltünk együtt, kiadták az utunkat. De szerencsénk volt. Hamar bekerültünk ide az otthonba, öt éve meghalt a feleségem. Nekem már semmi nem fáj. Semmi nem érdekel ... Diplomatatáska S — Elek, jól megvagyok, gyógyszerre nem szorulok, én itt igazán nagyon, jól érzem magam! — özvegy Kovács Lajosné már öt éve a gyöngyöspusztai szociális otthon lakója. Hetvenhét éves. Húszéves menyecskét sújtott korai özvegységgel a sors. Huszonöt éven át bírta a magányt, próbált egyről kettőre vergődni, de még eltartani is nehezen tudta magát Huszonöt év után igent mondott egy derék embernek, házasságot kötöttek, és együtt nevelték a férfi gyerekeit. Mostohájuk volt, tán vétett hibát is. Ismét özvegysorsra jutott, és az új házban nem lett maradása. Főzött, mosott, takarított, de már a mostohafiú menye nem bírta a látását sem. Visszahúzódott volna, csak hát nem volt hova. Bement a tanácsra sorsát panaszolni. Azt felelték: jobb lesz magának, Kovács néni, bent a szociális otthonban. Ügy is lett, az öt évet nem bánta meg. — Nékem igazán nagyon jó itt lenni, mert nem néznek haragos szemmel rám. Jó kis szobám van, jó szobatársaim. Segítek a konyhán, krumplit hámozunk, hogy hamarabb készüljön az ebéd. Este meg lemegyünk a televíziót nézni, néha morf is van. Ahol megértik egymást, ott könnyű az élet. Olyanok vagyunk, mint a testvérek..,’ esztendőtől máig, eTkél már kezében a bot Fiatalon meghalt édesanyja hat testvért hagyott apjukra. Nagy néni kilencévesen ismerte meg a küszködést, melyet a házasság váltott meg de csak azért, hogy utána még keservesebb legyen. Az első világháború özveggyé tette a fiatalasszonyt egy csecsemő fiúval, s egy másikkal, amelyik világra jönni készülődött. Akadt derék ember, aki melléjük állt, negyvenhét esztendős szép házasság lett belőle. Az egyszer volt özvegyasszony másodszor is megözvegyült. Egyedül nem jó, elindult hát fiait keresni. Ám az egyik családjába fogadta a feleség idős szüleit, ott nem maradhatott, az a fiú nem bírta volna a terhet, vélte, és eljött a másakhoz. Azt meg szegényt négyszer operálták meg Beteg ember, leszázalékolt, az öreg édesanya nem viselte el, hogy teher legyen annál, akinek a létezése is erőfeszítések mindennapos kínjaiból áll. Kilenc év telt el azóta. — Én nem a gyerekeim miatt jöttem, hanem mert nem akartam teher lennf. Kilenc éve itt vagyok, de nem bántam meg Jól vagyunk, szórakozunk, csak a betegségről nem kell beszélni... 3. Az élet nem csupa örömből áll, különösen annak nem, aki kétszer is tüzet fogott a nagy világégésekben. Az ember védekezik. Hol úgy, hogy nem vesz tudomást a kínokKádár Antal tizenegy éve lakója az otthonnak. Mo6t hetvenhét éves. Arca pirospozsgás, de ő azt mondja, a magas vérnyomástól. Kemény ember, szűkszavú, gyors beszédű. ö kezeli az otthon 300 kötetes könyvtárát Azt mondja, mindegyik könyvet elolvassa, csak a szerelmeseket nem. Nem tudja miért, de azokat nem szíveli. Szereti a kártyát, a televíziót, a barátokat. Nem vár, nem kér semmit, nem is tartja magát magányosnak. Egyszer az orvos vizsgálta az egyik idős lakót Hallgatta a tüdejét és közben ezt mondta: »Sóhajtson, angyalom!-« »És én egyből meggyógyultam — mesélte a beteg —, mert olyan szépen mondta, sóhajtson, angyalom!« Ismételgette a két szót, ízlelgette meleg muzsikájukat és mosolygott- A szemében meg különös, szelíd fény villant föl. Nem ezt a fényt keresem én, de nagyon hasonlított hozzá. Bencsik András V égre megvan a villanyvasút. Huszonöt évet vártam rá. Fiaim kerekre nyílt szemekkel nézik, ahogy a parányi mozdony, két kis kocsit húzva maga után, a jelzők, sorompók között ide- oda kanyarok. Le nem veszik a szemüket róla. Én meg irányítok, váltok, indítok, megállítok. Még sípolok is. Akkor ocsúdok, amikor a feleségem rámszól: most már hagyjam a gyerekeket is játszani. Elrös- teLlem magam. Átengedem nekik a terepet Bevallom, fájó szívvel. Huszonöt esztendő az én életemben nagyon nagy idő. Más. A buszmegállóban öthat fiú viháncoL Lehetnek vagy 13—14 évesek. Farmer- nadrágban, farmerdzsekiben. Eredetiben. De nem ez az érdekes, hanem a diplomatatáska. Valamennyiük kezében ez lóg. A keserűség csak jiagyon lassan kúszik föl a torkom felé. De fölkúszák. Nyugtatom magam: én sem szeretem, ha az én igényeimet apámék, nagyapámék lehetőségeivel vetik össze. Ostobaság lenne ugyanis az emberek többségét komfort nélküli lakásokba zsúfolni azzal, hogy szüleik valamikor petróleumlámpával világítottak. És mégis. Hiába küzdők ellene: bosszantanak ezek a diolamaiatáskák. Pedig örülnöm kellene, hogy egyre többen járathat jak farmerben apróságaikat (hiszen éppen most kezdik meg országunkban e régóta keresett cikk tömeggyártását), örülhetnék, hogy mind többen megvehetik csemetéiknek az olcsónak éppen nem nevezhető diplomatatáskát. Örülnöm kellene, mert ez is azt jelzi — mondhatnánk joggal —, hogy egyre igényesebbek az emberek. Bosszúságomról egyébként nem is szívesen beszélek, mert még könnyen megkapom, hogy túl vagyunk már a »Kék-Vörös« korszakon: ma már több tízféle szappan közül válogathat,' aki igazán tudja, hogy mi a módi. És még ez sem minden. Alii igazán ügyes, igazán igényes, az még Rexonát is szerezhet, s talán nincs mesz- sze az idő, amidőn a Fa szappant, meg a Fa desodort úgy dobálják majd az ember után... 1 Tudom, mindezt úgy kellene fölfognom, mint életszínvonal- politikánk nagyszerű vívmányait. Meg is kísérelem úgy fölfogni, de nem megy. Nem megy. holott a politikai gazdaságtanból is tudnom kellene. hogy a szükségletek fejlődése ösztönzi fejlesztésre a termelést Márpedig erre. tudniillik a termelés fejlesztésére, nálunk most égetően nagy szükség lenne. Már csak azért is, hogy ne kellene azt a 'kevéske kis devizánkat, ami még van, Rexo- nára meg társaikra költeni, hogy állítanánk elő itthon, olcsón, amit tudunk, amire szükségünk van. Azt mondják: ez nehéz ügy, mert annál igényesebbek vagyunk, hogy sem a jó minőségű külföldi árut gyengébb minőségű hazaira cseréljük. Hoppá! Gyengébb minőségű hazai?! Ezek szerint mégsem vagyunk mindenben olyan nagyon igényesek? Elegendő, ha illatozunk, ha eredeti farmerban járunk, ha diplomatatáskával küldjük szép reménységeinket az iskolába, ha költekezésben, életmódban, fényűzésben nem maradunk el a szomszédainktól ? Fogyasztani — elemi dolog — csak ott lehet, ahol termelnek is. Továbbmenve: tartósan, igény szerint fogyasztani — külkereskedelem ide, deviza oda — csak ott lehet, ahol tartósan, igény szerint termelnek. Tudnak-e erről diplomata- táskás fiaink és lányaink? Nem hiszem, hogy túl sokat. Nem is őket hibáztatom. Végül is, valóban jó dolog, hogy farmerban járhatnak, s hogy nem kell negyed századot várniuk egy villanyvonatra. Jó dolog, hogy nekik az építőtábor is játék, és nem kell nyári munkával összekuporgatniuk eev-egy, a családi költségvetésbe be nem férő divatos ruhadarab árát Jó dolog — mondom —; s közbe* félek: hibát követünk el. Megvesszük nekik a vil- lanyvasutat, melyet mi nem kaphattunk meg. velőn!E «grszerre jutnak el a tengerhea — szép lassan így válik teljesen természetessé, hogy semmit nem tagadunk meg tőlük. Ebbéli igyekezetünkben egyetlenegy dologról feledkezünk meg csupán: megismertetni velük a munka, a teljesítmény eredményezte örömöt. Vagy másképp fogalmazva: azt, hogy vágyaink teljesülése nem lehet más, mint munkánk jutalma— értékét is ez adja. Nem a módszerek célirányosságát f irta tóm. Lehet ugyan vitatkozni azon, hogy kapjon-e minden ötösért egy tízest családunk büszkesége, kerékpárt a kitűnő bizonyítványért és így tovább. Ám válogasson ki-ki legjobb megítélése és pénztárcája szerint a teljesítményt kiváltó eszközökben, a lényeg a produktumon, a munkán van. Azon, hogy ne ruházzuk álmainkat — céljaink helyett — utódainkra. Majomszeretettel ne ringassuk olyan tévhitbe őket, hogy csak kérniük kell. És ez nem csupán családi kérdés! K özkeletű, jó tréfának szánt szólások erősítik meg ugyanis kis diplomatatáskásaink korábbi tapasztalásait az ÉLKT-'ben. Ilyenek, hogy: aki dolgozik, nem ér rá pénzt keresni, a munkához úgy kell hozzáállni, hogy más is hozzáférjen. Nem folytatom. Sajnos, ezek a viccek többnyire igazak. Ha nem így lenne, talán megértenék az általános iskolából alig kinőve már Babetta-robogót követelő serdülőink azt is, amit csak szajkózunk szerintük, hogy nem a ruha teszi az embert S úgy lehet, igazuk van. Mi adtuk selymes tenyerűkbe a diplomatatáskát. Kőváry E. Péter Érdekes statisztika Van, akit küldtek, van, aki önként jött, más baján köny- nyíteni. -1 | ■ — A gyerekeim nem Is tudták, hogy ide készülök. Amikor már itt voltam, jött a fiam, összecsapta a két kezét, a falnak dőlt, annyira sirt: Édesanyám, mért jött maga ide? . Pedig hát más üt nem nyfli Nagy Istvánná előtt, ámbár két fiút nevelt föL Hosszú ösvényt taposott az 1896-os Somogyi Néplap A lyigdíjasok életkerülményei Az utolsó téli psaa Ä melengető tudat, hogy a következő hetipiac már a meteorológiai tavaszban lesz, feledtette az orrpirosító hideget a tegnapi kaposvári hetipiac eladóival és vásárlóival. Kedvtelve nézegették a virágárusok egyre tarkább standjait, és a májusra gondoltak. Visszazökkentek azonban a valóságba, mikor a gyönyörködés után az árról érdeklődtek. 15 forintot kértek egy-két szál aranyesőért! Olcsó újdonság volt viszont az erdei ibolya, melynek csokrát néhol már 80 fillérért lehetett kapni. A mindent elárasztó hóvirág egy, a barka két-három forint volt. Primőr zöldséget tegnap nem hoztak. A kiskereskedők belátták, hogy a darabonkénti 9 forintos paprikaárak mellett az adásvétel még csak afféle kockázatos dupla vagy semmi játék. A Zöldért, úgy látszik, a kemény valuták árfolyamához hasonlóan, lebegteti a kevésbé kemény dömpingalma árát. Egy hete 6 forint volt kilója, tegnap a két hét előttihez hasonlóan 5,60. A kistermelők is sok almát hoztak. A vevő azonban a 8—10 forintjáért a hivalkodó külső helyett itt is kénytelen volt beérni a gyümölcs belső értékeiveL Körtét csak kompótos üvegben lehetett kapni, szőlőt pedig mór majdcsaknem szemenként. A fejes káposztáért a háziasszonyok sokallták az ötfo- , riotos :áxst, a' ?őzőbagyma vi-j szont olcsónak számított hétért. A ka-' ralábé még mindig darabáras: 4—5 forint. Ugyanannyiba kerül egy kiló cékla és egy csomó zöldség. Utóbbi kilóra 10 forint. Egy kiskereskedőnél nagyon szép sampinyon gomba is volt 70 forintért. A 150 forintos mogyoró és a 80 forintos dió — talán mert a telet idézték — hidegen hagyta a vásárlókat Annál többen tolongtak a baromfipiac standjai előtt. 1,10-ért, 1,20-ére lehetett már kapni a rántotténak valót. A csirke árán sokan nem tudtak eligazodni. Volt egy’ ötvenért, néhány méterrel arrébb egy párat adtak 70-ért. Tyúkot már 60-ért is tukmáltak, de akadt aki 80-ért vett. Ugyanennyiért pedig már kakast is lehetett kapni. ( A Zöldértből kapott tájékoztatás szerint a Dunántúl városai közül továbbra is Pécs a legdrágább. Ott 8,20 égy.küó kelkáposzta, holott a fővárosban. és Kaposváron is csak 6 forint. A fejes káposzta 6 forint a Mecsek lábánál, Pesten 5, nálunk 4,50. A sárgarépa kilója nálunk a pestihez hasonlóan 5 forint Zalában 5,40, Baranyában 6,80. A különleges alma Budapesten és Pécsen egyaránt 14 forint, Somogybán csak 12,60. Primőrök egyelőre a fővárosban is csak magántermelőknél kaphatók, a nagyüzemi melegházi zöldségek országszerte késnek.- Ik F. A legutóbbi évtizedekben fokozódó érdeklődés mutatkozik mind a szakemberek, mind a közvélemény részéről a nyugdíjasok helyzetének kérdésével kapcsolatban — olvashatjuk a Központi Statisztikai Hivatal új kiadványának bevezetőjében. E réteg száma és ■ részaránya ugrásszerűen növekedett. Az 1960. januári 0,6 millióval szemben 1978 elején 1,9 millió nyugdíjas volt, részarányuk a népességben 6 százalékról 18-ra emelkedett Még rohamosabban növekedtek a kiadások. A nyugdíjak havi összege és az aktív keresők átlagos keresete között 10—15 évvel ezelőtt kirívó különbség volt s bár ez csökkent, a jelenlegi 1600 forintnyi átlagnyugdíj összege még mindig kevesebb, mint fele az átlagkereseteknek. Nyugdíjasaink családi helyzetéről olvastuk a KSH reprezentatív kiadványában — mely a hivatal társadalmi szolgáltatások statisztikai főosztálya szociálstatisztikai osztályának munkáját dicséri —, hogy az új életmódra átállás számos problémát vet föl, s ezeknek feloldása egyéni tényezők (az egyén biológiai és pszichológiai öregedésének foka, társadalmi aktivitása stb.) mellett nagymértékben függ a családi körülményektől is. A nyugdíjasok jelentékeny hányada a családtól várja és kapja a szükséges emberi kapcsolatokat. A család — tradicionális szerepével összefüggésben — napjainkban is főként a nők számára nyújt tevékeny elfoglaltságot. A felmérés szerint 100 férfi nyugdíjasból a nőkhöz viszonyítva körülbelül másfélszer többen vállaltak munkahelyi elfoglaltságot. A nyugdíjas férfiak 83 százaléka házas, a nőknek viszont csak a 32 százaléka. Fordított az arány az özvegyek között és magasabb az elváltak aránya is a nők körében. A nyugdíjasok és a gyermekeik kapcsolata azoknál a legintenzívebb, akik egy lakásban laknak. A kiadvány szerint számottevő azoknak a száma, akik egy vagy több 18 éves, vagy idősebb gyermekükkel egy lakásban élnek. A gyermekükkel együtt lakó nyugdíjasok aránya a gyermekes nyugdíjasokhoz viszo-' nyitva valamivel meghaladja a 40 százalékok Anyagi helyzetükről szólva a Központi Statiszitkai Hivatal új kötete közli: számuknak mintegy a fele úgynevezett saját jogú munkás, alkalmazott nyugdíjas. Ennek a rétegnek a helyzete a legkedvezőbb: havi átlag nyugdíjuk 1977-ben 1830 forint volt. Többségük férfi, akinek nyugdíja 500—600 forinttal magasabb, mint az ugyanebbe a kategóriába tartozó nőké. A csaknem 300 ezer terme-: lőszövetkezeti nyugdíjas 1977- es átlagnyugdíja 1300 forint fölötti összeg, a járadékosoké viszont csak 850 forint. A kisipari szövetkezeti nyugdíjasok az említett évben 1600—1700 forintot kaptak átlagban. A fölmért réteg tagjainak 25 százaléka Budapesten. 26 százaléka egyéb városokban és 49 százaléka falun éL Á vizsgálat kiterjedt egészségi állapotukra is. Ezt 1974-ben. hajtották végre. Hatvanöt százalékuk volt tartósan beteg, vagy szenvedett rövidebb időtartamú betegségben. Kulturális érdeklődésüket befolyásolja az iskolai végzettség: csaknem háromnegyed részük nem végezte el az általános iskola nyolc osztályát. Ne felejtsük el, hogy mai nyugdíjasaink jélentős hányada a hat elemis világban tanult. A fiatalabb nyugdíjas korosztály iskolázottsági szintje természetesen meghaladja a korábbiakét. Kulturális érdeklődésük tekintetében a rádió fontos szerepet játszik. Rendszeresen hallgatja a műsort a nyugdíjasok 80,8 százaléka. Televírfót 65,3 százalékuk néz rendszeresen, noha a nyugdíjas háztartások 70 százalékában van készülék. A lakáson kívüli kulturális szolgáltatásokat sokkal kisebb arányban veszik igénybe, mint a rádiót és a televíziót. A rendszeres újságolvasóknak 13 százaléka szokott több napilapot olvasni. Könyvet — s főként szép- irodalmit — 28 százalékuk vesz a kezébe rendszeresen. Az alapos vizsgálódást reprezentáló új statisztikai kiadványt bizonyára nemcsak a nyugdíjasok lapozgatják szívesen. _ -ad
