Somogyi Néplap, 1979. február (35. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-03 / 28. szám

Felelősség a jovoert f •«£».♦, , Az NDIC /fodrosában ren­dezték meg < a Béke-vüágta- náct háromnapos rendkívüli ülését Elég egy pillantást vetni a nemzetközi helyzetre ahhoz, hogy megállapíthas­sak: bőségesen van mivel foglalkoznia ezekben a nem akármilyen napokban a nem­zetközi békemozgalom vezér- Icarának. Az ülésszakra olyan helyzetben került sor, amely­re az a jellemző, hogy — mint erre Leonyid Brezs- nyevnek az ülésszakhoz kül­dött távirata rámutatott — »az enyhülés folyamata az utóbbi időben érezhetően le­lassult*«. A világ számos pontján megfigyelhető a hi­degháborús körök összehan­golt propagandakampánya, amely régóta ismert rágal­makat ismétel »a szovjet fe­nyegetésről- és más szocia­lista országok, jelenleg el­sősorban Vietnam, »expanzív törekvéseirőlEnnek a tu­datosan keltett ködfüggöny­nek a leple alatt ugyanak­kor nyugati részről a törté­nelem legnagyobbszabású fegyverkezési vágtája folyik: soha nem látott magasságo­kat ért el mind az amerikai, mind az össz-atlanti katonai költségvetés. Ilyen helyzetben létkérdés. 'hogy a küldöttek — az em­beriség jövőjéért érzett fe­lelősséggel — rámutassanak az imperialista propaganda veszélyességére, mindenek­előtt arra, milyen célokat szolgálnak ezek a szólamok. A feladat fontosságát csak aláhúzza a kínai—amerikai megbeszélések egyértelműen szovjeteUenes hidegháborús alaphangja, amelyre a TASSZ szovjet hírügynökség már kommentárban reagált. Hazánk tíztagú delegáció­ja — mint erre a küldöttség vezetője nyilatkozatában rá­mutatott —, arra törekszik, ' hogy elősegítse 1979-re a gazdag és hatékony akció- program kidolgozását. Ma­gyarország — a szocialista testvérnépek képviselőivel együtt — mit fórumokon is aktívan küzd a leszerelésért és az enyhülésért. Mi is társ­szerzői vagyunk például an­nak a genfi leszerelési bi­zottság elé terjesztett javas­latnak, amely hosszabb tá­von minden nukleáris fegy­ver gyártásának betiltásáért, a készletek fokozatos csök­kentéséért, majd teljes meg­semmisítéséért száll síkra. SzeuSd-Arábtet és az Ame­rikai Egyesült Államok -fel­hőtlen kapcsolatainak- leg­főbb magyarázata persze — az USA részéről — mégis­csak az olaj. E .tekintetben szorul rá ugyanis a legjob­ban Szaúd-Arábiára, I Ameri­ka manapság a számára szük­séges kőolajnak mintegy a 25 százalékát onnan impor­tálja — és ez az arány a következő években csak nőni fog. Majdnem ugyanilyen fontos, hogy a tőkésvilág gazdasági válságának fölszá­molásában — egy titkos megállapodás alapján — Sza­úd-Arábiára hárul az olajár­emelés fékezése a Kőolajex­portáló Országok Szervezeté­ben, az OPEC-ben. A szaúdi királyi család mind ezekért cserében valamiféle — szá­mára is elfogadható — meg­oldást sürget a Közel-Kele­ten. És az első amerikai el­nök, aki erre határozott ígé­rtet tett, maga Carter 'lt... Közös közlemény Repülő-botrányok a népfrontküldöttség látogatásáról Jogszer Arafainak., a Pa­lesztinái Felszabadítási Szer­vezet Végrehajtó Bizottsága elnökének meghívására Sar­lós István, a Magyar Szocia­lista Munkáspárt Politikai Bi­zottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak főtitkára, 1979. január 30. és február 2. között hi­vatalos baráti látogatást tett a Palesztinái Felszabadítási Szervezet Végrehajtó Bizott­ságánál. Sarlós István és Jasszer Arafat a barátság és a kölcsö­nös szolidaritás légkörében tájékoztatta egymást a HNF és a PFSZ előtt álló legfonto­sabb feladatokról, véleményt cserélt időszerű nemzetközi kérdésekről. Sarlós István és Faruk Kaddumi, a PFSZ po­litikai osztályának vezetője, a tárgyalások során részletesen megvitatta a kétoldalú poli­tikai és egyéb kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeit. Megbeszéléseik során a fe­lek hangsúlyozták, hogy a nemzetközi enyhülés a világ valamennyi népének érdekeit szolgálja. A közel-keleti helyzetet át­tekintve, megállapították, hogy a Camp Davidban aláírt ke­retmegállapodások tovább bo­nyolították a térség helyzetét, komoly gátját képezik az igaz­ságos és tartós béke létrehoz- zásának. Leszögezték, hogy a Camp David-i megállapodások a nemzetközi jog megsértésével jöttek létre, ellentétben állnak a térség népeinek javát szol­gáló átfogó politikai rendezés érdekeivel, ellentétesek a kö­zel-keleti válság rendezésé­ről szóló ENSZ-határozatok­kaL Az Egyesült Államok az egyiptomi—izraeli különbébe létrehozásával arra törekszik, hogy az arab népek rovásá­ra terjessze ki befolyását a Közel-Kelet térségében. A felek aggodalommal álla­pították meg, hogy az Izrael­lel együttműködő libanoni jobboldali erők a feszültség fokozására törekszenek azzal a céllal, hogy szétzúzzák a liba­noni államot és felmorzsolják az Izraelien szembeni Palesz­tinái ellenállást. A magyar fél nagyra érté­kelte a Palesztinái Felszaba­dítási Szervezet küzdelmét, amelyet az arab világ impe­rialistaellenes erőivel együtt az igazságos közel-keleti béke megteremtéséért, a haladó arab államok egységének meg­szilárdításáért, az arab népek jogos ügyét támogató szocia­lista országokkal való együtt­működés elmélyítéséért foly­A forradalmi erők ellenőrzik egész Kambodzsát A Pol Pót-féle rádióadó kam­bodzsai harci jelentései minden alapot nélkülöznek, kategoriku­san visszautasíthatok — így tájékoztatták pénteken mérv­adó kambodzsai források az MTI tudósítóját, Ho Sí Minh- városban. Elmondották: a tóváros, Phnom Penh körül semmiféle harc nem folyik. Harc nem volt A forradalmi erők szét­verték a Pol Pót—leng Sary hadsereget Ma már csak ki­FOKVAROS Fehér parlament sebb csoportok garázdálkodnak, s igyekeznek megzavarni a la­kosság életét. A kambodzsai forradalmi erők ellenőrzésük alatt tartják az összes várost, a főútvonalakat, a határokat tel­jes hosszukban, Pol Pót és hír­vei számára bármiféle gerilla­háború lehetetlen, annál in­kább az, mivel Kambodzsa tö­megei a forradalmi hatalom oldalán állnak. Az egész ország ellenőrzése természetesen nem könnyű fel­adat a forradalmi erők szamá­ra. A babhadsereg egyes cso­portjai az erdőkbe menekültek, hogy folytassák az ellenállást. Meg kell tisztítani tőlük az or­szágot, s ennek érdekében át kell szervezni a forradalmi erőiket. Az elmúlt napokban nyugati hírügynökségek olyan híreket röppentettek fel, hogy Kina a bukott Pol Pot-rezsim még harcoló egységeinek újrafeisze- relését tervezi. Tengeri úton ál­lítólag egyes kínai hajóegysé­gek már útnak is indultak Kambodzsa vizei felé. Az em­lített kambodzsai források ki­fejtették: Peking a Pol Pot- rezsim bukása előtt megtehette volna, hogy beavatkozik vé­dencei érdekében, a dolog azonban lezárult. Ma teljesen lehetetlen Kína számára, hogy katonailag beavatkozzék az események menetébe. tat Határozottan elítélteik min­denfajta ism peri al ista beavat­kozási kísérletet az iráni bel- ügyekbe. < A tárgyalásokon áttekintet­ték a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsa és a Palesztinái Felszabadítási Szervezet két­oldalú kapcsolatainak helyze­tét és megelégedéssel állapí­tották meg, hogy a felek kö­zötti együttműködés eredmé­nyesen és széles körűen fejlő­dik. Az együttműködés további elmélyítése és szervezetté té­tele érdekében a látogatás al­kalmával, az 1979—1983-as évekre szóló együttműködési megállapodás aláírására került sor a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsa és a Paleszti­nái Felszabadítási Szervezet Végrehajtó Bizottsága között. Nincs szemcséjük a Japán politikusoknak a repülőgé­pekkel. Büszkék lehetnek az ország híres gépkocsijaira (Toyota, Mazda) vagy mo­torkerékpárjaira (Honda, Ka- vasaki) — de a gépmadarak számukra szinte kizárólag gondot és nehézséget okoz­nak. Alig egy fél évvel ez­előtt sikerült végre — évti­zedes huzakodás és sokszor halálos kimenetelű összecsa­pások után — megnyitni a japán kormánynak Tokió új nemzetközi repülőterét, Nari- tát, és most újra egy repü­lőgép-ügy okoz álmatlan éj­szakát több gazdasági és po­litikai vezetőnek. Kiderült ugyanis, hogy az amerikai Grumman-gyár ma­gas rangú személyiségeket vesztegetett meg, hogy — nem éppen olcsó — kato­nai gépeinek eladását segítse. (Az E—2C Sólyomszem típu­sú földerítő repülőgépük ára majd 40 millió dollár.) A botrány napok alatt el­érte a legmagasabb köröket. Az eddigi vizsgálat alapján ugyanis úgy látszik, hogy 1972-es találkozóján maga Nixon elnök és Tanaka ja­pán kormányfő egyezett meg a gépvásárlásról, s hogy a döntésben mindkettőjüket a vállalat ügynökei és képvise­lői befolyásolták. Mivel — a Japan Times értesülése sze­rint — a »segítségre fölkért-« politikusok között van Ohira Maszajosi, a jelenlegi kor­mányfő (akkori külügymi­niszter) is, a botrány lehet­séges következményeit ma még megjósolni sem lehet. Immár harmadik ízben za­varják meg repülőgép-vásár­lási ügyek a japán politikai élet légkörét. Ahogy a japán vasutak messze földön híre­sek majdnem másodpercnyi pontosságukról, úgy röppen föl — szinte menetrendsze­Vorster dél-afrikai államel­nök beszédével pénteken meg­nyílt a fajüldöző rendszer csak fehérekből álló parlamentjének idei ülésszaka, amely egyebek között az új alkotmány életbe­léptetéséről szóló törvényt is megvitatja. Az új alkotmány értelmében a jelenlegi kétka­marás parlamenti rendszert három parlament váltaná föl. A 4,4 millió fehér lakos par­lamentje mellett külön-külön törvényhozása volna a 2,4 mil­lió meszticnek és a 765 ezer ázsiai származású állampolgár­nak. A lakosság többségét ki­tevő — jogfosztott — 19 millió néger számára nem terveznek parlamentet ... Vietnami A vietnami külügyminiszté­rium jegyzékben tiltakozott » KNK hanoi nagykövetségénél az elmúlt napokban végrehaj­tott kínai határprovokációk miatt A kínai zavarkeltés a leg­utóbbi napokban Lai Chau tartomány ellen összpontosult Január 29. és 31. között négy súlyos provokációt hajtottak végre kínai fegyveresek a tér­ségben. A támadássorozatnak 2 halálos és több sebesült ál­dozata van, valamennyien vietnami határvédelmi kato­tiltakozás nák. A behatoló kínai egysé­gek 7 személyt magukkal hur­coltak. Január 30-án kínai vadászgépek hatoltak be Lai Chau tartomány légterébe. A VSZK külügyminisztériu­ma a leghatározottabban tilta­kozik a kínai provokációk miatt és követeli: a kínai ha­tóságok bocsássák szabadon az összes elrabolt személyt, té­rítsék meg a vietnami terü­leten okozott károkat és ha­ladéktalanul szüntessék be vé­res cselekményeiket. rűen — pár évente egy újabb botrány. A Lockheed-cég üzeimeire 1976-ban, a Mc- Donnal—Douglas gyáréra pe­dig 1978-ban derült fény. Hozzájuk csatlakozott most a Grumman is — nem mintha az elöíö esetek hátterének ki­derítése már megnyugtatóan lezárult volna. A kétségtelenül legnagyobb fölháborouást keltett Lock- heed-ügy vihara például még máig sem ült el. E megvesz- tegeiéssorozat nemcsak Ta­naka volt kormányfő letar­tóztatásához és több minisz­ter megvádolásához vezetett, hanem — ennek nyomán — a több mint két évtizede kor­mányzó Liberális Demokra­ta Párt veszélyes meggyön­gülését is okozta. Egy tokiói bíróságon épp két éve tárgyalgatják ugyan az ügyet, de a vádlottak sza­badlábon védekeznek. És Ta­naka politikai befolyása pél­dául alig csökkent Nem cso­da hát hogy egyre több bí­ráló beszél »strukturális kor­rupcióról-« — azt fejezve ki, hogy a hasonló esetek Japán politikai rendszerének tör­vényszerű velejárói. Biztosak lehetünk abban is, hogy nem utolsó alkalom­mal értesülhettünk az eddig említettekhez hasonló bot­rányról, lévén ezek elválaszt­hatatlan részei nemcsak a nyugati üzleti életnek, hanem a politikai világnak is. Bizo­nyítékként — és emlékezte­tőül — elegendő csupán az utóbbi pár év néhány ese­tére gondolni: Leone olasz elnök lemondására, az ITT chilei üzeimeire, vagy épp a dél-koreai hírszerző ügynök­ség egyesült államokbeli te­vékenységére. S jóllehet a Lockheed-ügy kapcsán még az akkori ame­rikai elnök is olyan kijelen­téseket tett, miszerint »elíté­li a vállalatok illegális ak­cióit« és a megvesztegetése­ket »a szabad vállalkozás er­kölcseitől« idegennek tartja — a finoman nagyvonalú ajándékozásnak titulálható bőkezűséget a gazdasági kap­csolatok, az üzletszerzés, a konkurrenciaharc természe­tes és széles körűen alkal­mazott eszközének használ­ják. Másrészt nem kendőzhe­tő el az Egyesült Államok fe­lelőssége sem, amelyre a Wa­shington Post (fey emlékezte­tett: »Hogy a korrupció Ily sikeresen és ily nyíltan vi­rágozhat. az a kormány vizs­gálati és végrehajtó szervei­nek tehetetlenségére mutat«. Franciaország Továbbá kér! azt te, hogy az Egyesült Államok védje meg a szaúdi család hatal­mát, ha az veszélybe ke­rül. .. »Én mondom, csinálhatjuk a helyet az istenverte 51. ál­lamnak« — fortyant föl egy amerikai diplomata, amikor országa és Szaűd-Arábia kapcsolatáról faggatták. Még ha van is némi túl­zás ebben a megállapí tásban, nem minden ok nélkül hang­zott eL Az amerikaiakat ugyanis egyre jobban idege­sítik a szaúdi tőkebefekteté­sek az Amerikai Egyesült Államokban, s idegesíti őket az is, hogy nem tudhatják pontosan: mely vállalatok és milyen mértékben, kerültek szaúdi tulajdonba az utóbbi években. Egyes források sze­rint csak az Egyesült Álla­mokban 35—40 milliárd dol­lárt helyeztek el a herce­gek, és majdnem ugyaneny- nyire tehetők beruházásaik más, főleg nyugat-európai országokban. »Ez a tőkemennyiség pe­dig potenciális pénzfegyver« '— aggódik az amerikai Newsweek magazin. — »Ha a hercegek meggondolják magukat, a tőkésvilág gaz­dasági válsága csak tovább fog mélyülni...« A hatalmát betegesen féltő Szaúdi-dinasztia tagjai ma már nagyonis tisztában van­nak gazdasági erejükkel. És ami még elképesztőbb: zsa­rolásra is képesek. ' Ezért idegesek időnként a fejlett tőkésországok vezetői — pe­dig hát öt emelték a sza­cA kőolaj-mLett údl kb-ffly! családot arra • »csúcsra«, ahonnan már be­le is tudnak szólni a világ dolgaiba. A hercegek közül nem egy újabban azon a véleményen van, hogy ha szövetségeseik — mindenekelőtt az Egyesült Államok — folytatják az olaj pazarlását, Szaúd-Arábia hagyja esni a dollár árfolya­mát; következésképpen vál­toztatni kell Ríjad politiká­ján, különben a Szaúdi-csa- lád gazdasága előbb-utóbb el­száll a levegő­be. .. Ma azonban még gazdagok, és ennek na­gyon sok látványos jelével lepik meg a világot. Pahd herceg például egy éjszaka kétmil­lió dollárt ve­szített a Monte Carló-i játék­kaszinóban. .. A közelmúlt­ból, amikor Cleveland-bon szívműtétet hajtottak végre Khaled kirá­lyon, az ame­rikai város la­kóit valósággal elkábitotU S szaúdi tzraBcodőmk és két­száz fős kíséretének bőkezű­sége. A hercegek kizárólag a luxus kocsikat kedvelik, s a ritkaságszámba menő va- dászsólymokat. A Korán ugyan szigorúan tiltja, de nem vetik meg a drága ita­lokat sem.., Néhány éve a haditechnika is »érdekli« a szaúdi herce­geket. Az utóbbi három esz­tendőben például 5,8 milli­árd dohárért vásároltak fegyvereket az Egyesült Ál­lamoktól, és Washingtonban az idén újabb 2,5 milliárd dollár értékben 60 korszerű F—15-ös vadásZbombózó gé­pet szavaztak meg számuk­ra. A fegyverek azonban nem a hercegi házi múzeumokat gazdagítják. Szaúd-Arábiát ugyanis Rijadban már regi­onális nagyhatalomként lát­ják. De könnyen meglehet, hogy ez csak álom marad — az ezeregyéjszaka egyik me­séje. ■*'-*"* K.M Aggodalom a terrorakciók miatt Aggodalmat, fölháborodást, hivatalos nyilatikozatsorozatot és több rendőrakciót váltott ki Franciaországban az erő­szakos akciók legutóbbi soro­zata: egy bíró lakásának fel- dúlása, egy rendőr meggyilko­lása a metróban, s egy ke­gyetlen rablótámadás a Stras- bourgban tartózkodó Willibald Pahr osztrák külügyminiszter ellen. Franciaországban mindhá­rom támadás nagy visszhan­got keltett. A Berger bíró el­leni akció azért, mert az »ultraballos« mezben fellépő •autonómok« — akik a kom­munisták véleménye szerint valójában a szélsőjobb érde­keit szolgálják — féltűnő ak­cióikkal egyrészt félelmet keltenek, másrészt ürügyet nyújtanak a polgári sajtónak. A metróbeli rendőrgyilkos­ság aláhúzza a Párizsban uralkodó közbiztonsági viszo­nyokkal kapcsolatos aggodal­mat. Chirac polgármester ki­jelentette, hogy a rendőrség­nek nincs eszköze a szüksé­ges közbiztonság megteremté­sére, s ez nem a rendőrség hibája. Peyrefitte francia igaaság- ügyminiszter pénteken — más kormánytagok hasonló tartal­mú állásfoglalásai után nyi­latkozva — tűrhetetlennek minősítette a különböző erő­szakos cselekményeket. Azt hangoztatta, hogy a bíróság tagjai ellleni támadások nem fogják ' befolyásolni az igaz­ságszolgáltatást. sőt, a kira­katzúzó vandálokat a lehető legszigorúbban megbüntetik.

Next

/
Thumbnails
Contents