Somogyi Néplap, 1979. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-27 / 22. szám
Nemcsak elvárás, hanem követelmény A Vasas helyett a Rákóczi A Nyíregyházi Spartacus Kaposváron Ma délután 14 órai kezdettel barátságos mérkőzésen Kaposváron szerepel az NB II keleti csoportjának »meglepetés-csapata«, a Nyíregyházi Spartacus, A vendéglátó a Táncsics SE együttese. A nyírségieknél két egykori somogyi játékost is találunk: Buús Györgyöt és Czeczeli Károlyt. A találkozóra a Rá- kóczi-pályáh kerül sor. Minden kezdet nehéz — tartja a közmondás, de arról már nem szól, hogy ilyen a folytatás is. A VBKM Vasas férfi asztaliteniszezői azt gondolták egy évvel ezelőtt, hogy ha sikerül megkapaszkodniuk az NB I-ben az 1978-as bajnokság során, utána már nemigen lesz gondjuk, s nyugodtan felkészülve kezdhetik az idei évet. A férfiak elérték céljukat, s megmaradtak az élvonalban. Hogy ez csöppet sem volt könnyű, azt láthatták a sportág iránt érdeklődők. Szerepcsere volt két 1 gyenébb együttes a mezőny- j ben, így a bentmaradáshoz J szükséges pontok végül is 1 összejöttek. Hogy a férficsapat ennek ellenére csalódást okozott, velünk együtt sokan állítják. Hogy miért? — Mert ebben a csapatban lényegesen több volt, mint amit eredményeik sejtettek. Az idény előtt került Kaposvárra Szeri és Hajzer ,— két ismert név a sportágban —, s így sokan azt várták, hogy a csapat, felnőve a nők mellé, meghatározó szerepet fog játszani az NB I-ben. Sajnos, nem így lett, és ennek — mint mondtuk — nem a tudás hiánya volt az oka. Tény, hogy a féríicsoportolf évek óta valósággal úgy kel-1 doltak? Mert ugyan van néhány tehetséges utánpótlásversenyzője a Vasasnak, de ők eddig egyetlen mérkőzésen sem jutottak szóhoz, még akkor sem, amikor eleve nem volt pontszerzési esélye a csapatnak. A sportkörnél is úgy érezték: púp a háton egyszerre két ilyen NB I-cs csapat, s ezért döntöttek: valamelyiktől Kézi labda-íeremkupa Vasárnap kezdődött Tászáron a hagyományos téli kézi- labda-tereffikupa mérkőzés- sorozata. Az első forduló eredményei: SIÓFOK—SEGESD 27:12 (12:8) L. d.: Geiger (10), Gerbely (7), illetve Talüán (4), Hor- váth G. (3). SEGESD—RÁKÓCZI 12:18 (8:11) L. d.: Tallián (6), Horváth S. (3), illetve Gundi (5), Németh (4), Potó (3). RÁKÓCZI—SIÓFOK 14:16 (3:6) L. d.: Berecz (6), Potó (3). illetve Szappanos, Gerbely (5 —5). SIÓFOK—SZÖNYI SE 33:13 (21:8) L. d.: Pintér (9), Geiger (8), Szappanos (5), illetve Tom- csák (6), Vajda (3). Női mérkőzések: K. V. IZZÓ—SIÓFOK 14:10 (0:7) L. d.: Horváthné, Németh E. (5—5), illetve Németh K. (G), Hirsch (2). SIÓFOK—KAPOSGÉP VÖRÖS LOBOGÓ 10:17 (5:6) L. d.: Németh K. (6), Hirsch, Sütő (2—2), illetve Kruller (7), Hatler (4). XIV. t&lli úttörő-olimpia Egy ezüst- és egy bronzérem A héten tartották a téli úttörő-olimpia országos döntőjét a Kékes, lejtőin. Az időjárás, sajnos, nem fogadta, kegyeibe a versenyzőket: a kitűnően előkészített pályákra előző.éjjel eső esett, így a hó kásássá vált. A nehéz terepen két somogyi szánkózó ért el dobogós helyezést: a II. korcsoportban Deák Attila 3., az I. korcsoportban Pető Tamás 2. lett. Mindketten a szentbalázsi általános iskola tanulói. Sportműsor SZOMBAT Teke Női, férfi, .ifjúsági és női felnőtt bajnokság. Vasas-pálya, 14 óra. . Labdarúgás Barátságos ' mérkőzés: Táncsics SE—Nyíregyházi Spartacus. Rákóczi-pálya, H óra. V.: Buzöáki. vasárnap Tek« NB TI: , K. Kö?űt—Szíékesfehér- vári Építők.. Köztit-pályá, 10 óra. Asztalitenisz Járási ifjúsági, serdülő- újonc fi ú—1 eá n yba j n oks ág. Közg azdasá g i szakközépisilíola, 9 -óra. Városi ifjúsági, serdülő-, újonc fii—leányba jn,o,kség. Berzsenyi ’.talfnos iskola. 9 óra. Röplabda Kovács Rezső Kupa. .Tanítóképző főiskola. 8.20 óra. Npi mérkőzés: K. V. izzó—Kaposvári Sportiskola. Fér fimérkő Lések: Kaposvári Sportiskola—K. V. Izzó, K. Dózsa ifi—Latinca SE, B. Hajózás —Kaposvári Sportiskola, Latinca SF-K. V. Izzó, K. Dózsa—B. Hajó^;. Kézilabda Teremkupa, Taszár, 8 óra. Labdarúgás Tanács és Jubileumi Kupa. A mérkőzések 13 árakor kezdődnek. Karád—Balatoniföldvár (Horváth S.). Tab—Siófok (Feri), Balaton - lelle—Latinca (Fonyódon), (Kelemen), Kadarkút—Lábod (Hajdú), Nagyatád—Barcs (Bognár), Rákóczi ifi—Mernye (Szentgyörgyi), 10.3*0 óra. Kérjük tudósítóinkat. hogy a beszámolókat a szokott időben és módon adják le! ' - 7. Olcsóbbnál is olcsóbb: KIS HIBA VÁD HARISNYANADRÁG ÉS ZOKNI MOST FÉLÁRON KÁFHATÓ Á KAPOSVÁR, NOSZLÓPY G. UTCÁI OLCSÓ ÁRUK BOLTJÁBAN! (41104) Szálingcr, aki búcsút intett. lett »összetákolni«. A disszonancia közöttük is megvolt, ennek következményeként történt három évvel ezelőtt az NB I-böl való kiesés is. A Vasasnak volt hét jól képzett, valóban az első osztályú szintet megütő versenyzője, és mégsem volt ütőképes csapata. A belső villongások talán még élesebbek voltak ebben a gárdában, mint a nőknél Mindenki a másikkal volt elfoglalva, s közben megfeledkezett arról, hogy vele szemben milyen követelményeket támasztott a spdrtkör. Városszerte beszélték, hogy a sport- szerűségtől olyan messze voltak a férfiak, mint Makó Jeruzsálemtől. Jobbára csak azokra a mérkőzésekre készültek megfelelően, amelyeken saját maguk esélyt adtak á pontszerzésre. így eleve »leírtak« egyes találkozókat, s ennek következtében egyetlen meglepő győzelmet sem értek el. Közgazdasági nyelven szólva: a »követel« oldalon mindvégig igényesek voltak, a »tartozik« rovat azonban gyakran üres maradt. Nem véletlen hát (ki tudja hányadszor), hogy ismét Ivuszát »agitálták«: mentse meg a csapatot, hiszen jól tudták, ő olyan versenyző, aki »képes hozni« azokat az eredményeket, amelyeket tőle várnak, így is lett. Szeri mögött Ivu- sza volt a második legeredményesebb asztaliteniszező, és — a számok nem hazudnak — nélküle kiesett volna a csapat. A bajnoki év végén »büszkén« leírhattuk, hogy a férfiak tervüket teljesítve megkapaszkodtak az NB 1-ben. De azért maradt egy kis keserűség, különösen ha a jövőre gondoltunk. Mert, hogy menynyire nem volt egységes csapata a Vasasnak, az rövidesen kiderült. Háhn edzőjével szemben olyan sportszerűtlenségre ragadtatta magát, amilyenre még az idősebb versenyzők sem emlékeznek. Aztán láttunk nem egy olyan félvállról vett és könnyen »eladott« mérkőzést, amely után bosszúsan távoztak a nézők a Berzsenyi iskola terméből. Október után még jobban megmutatkoztak a gondok. Androsics Imre edző, aki rengeteget tett Somogybán az asztaliteniszért, bejelentette, J hogy megválik az edzői tiszté- i töl, mivel nyugdíjba vonul. Ivusza is — most már végérvényesen — közölte: befejezte a Vasasnál. Hajzer egy év után, úgy látszik, megunta Kaposvárt, mert Győrbe készült Katona és Szálinger azt hangoztatta: most már jöjjenek helyettük a »fiatalok«. De vajon milyen fiatalokra gonmegvátnak. A nőkre esett a választás, tehát a férfiak mehetnek. De hova? Volt több jelentkező egyesület, fs végül a Rákóczi vette át. a férfiakat. (Igaz, ezzel föladott egy jogot, mert csapata az NB IlI-ban szerepelt volna.) Erősítésre azonban már gondolni sem lehetett, csupán annyi sikerült, hogy Hajzert maradásra tudták bírni. De meg tud-e kapaszkodni ez az együttes? Az új helyzetben Háhn »megúszta« sportszerűtlenségének következményeit és a pécsi Balázs Árpádot is sikerült Balázs M. korclnökként folytatja. újabb évre megnyerni. De még így sem voltak elegen. Nem volt más hátra, mint a néhány éve a Vasastól megvált 30 éves Balázs Miklóst (ő már a Rákócziban pingpongozott) további játékra ösztönözni. A három tehetséges fiatal: Christ, Varga és Szabados is tagja lett végre a keretnek, és Rák István edző vezetésével máris — a hírek szerint nagy szorgalommal — készülnek. Androsics Imre — akárcsak Végh János — nem kapott funkciót. (De jól állunk szakemberekben!) Ez hát a jelenlegi helyzet. A férfiak Rákóczi néven vágnak neki az idei NB I-nek, és ki merjük mondani: nagyon nehéz körülmények között. Ez a csapat csak úgy fogja megtartani jogát, ha száz- nyolcvan fokos fordulat következik be tagjainak gondolkodásában, hozzáállásában. Ha kezdeti szorgalmuk nem lanyhul, ha egyesek életmódja sportszerűbb lesz, akkor — de csakis akkor — van esély a bentmaradásra. Ez pédig ma már nem elvárás, hanem követelmény. Jutási Robert JANUÁR A Nap kél 7.17 — nyugszik 16.37 órakor A Hold kel 6.14 — nyugszik 15.57 órakor. 27 A várható időjárás: Időnként tűssé fölszakadozó felhőzet — több helyen eső, elsősorban északon havazás. Mérsékelt, SZOMBAT napközben megélénkülő, változó irányú számíthatunk. Reggel köd lesz. szélre Angelika A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, ton 0 és plusz 5 fok között alakul. szómbafi loltó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szerint a Budapesten tartott 4. heti lottósorsolás alkalmával a következő számokat húzták (ki: 9,13, 37, 82, 90 A január havi tárgy nyeremény-sorsoláson a 3. játékhét szelvényei vesznek részt. — Utcát neveztek cl a magyar kommunista mozgalom 'nagy alakjáról, a kommunista párt első vezetőjéről az esztorsági Narvában: Kun Béla 1918 tavaszán, részt vett az ott folyó harcokban, — Már 21 bélyeget és három blokkot bocsátott ki a szovjet posta abból a 43-as sorozatból, amelyet az olimpiai játékokra készítenek. — A fanatikus zenekar címmel jelentette meg az Európa Kiadó Emst Jandl verseit, melyeket Eörsi István, a Csdlky Gergeiy Színház dramaturgja fordított magyarra. — Megmentette az előadást Rácz Katáim a kecskeméti Katona József Színház siófoki szereplésén: egyetlen próba után játszotta el a Rct- tenejtes szülök című Cocleau- dra,mában Madeleine szerepét. — A mezőgazdasági tudományos napokat január 21. és február 2. között tartják a gödöllői agráregyetemen. 80 előadás hangzik majd el a mezőgazdaság gépesítésének, valamint a takarmányozásnak időszerű kérdéseiről. — Kárikittyom címmel zenés irodalmi műsorra látja vendégül a kaposvári óvodás és iskolás gyerekeiket vasárnap délelőtt és délután a Killián ifjúsági központban a Muszty—Dobai-duó, — Értesítjük a moziutogratő- kat, hogy a Latinca Filmszínházban január 27-én a Szabad Szombat mozi előadása du. 4 órakor kezdődik. Somogy megyei Mozi- üzemi Vállalat. (41115) — IBUSZ UHUIK: Lakossági keret lemére szervezeti út: TO- HOkOHSZAd-ÜOKÜUOKSZAG (U nap). Útvonal: IszLambul — Ködösül — Canak'kaic — Thesz- szaloniki — Delii — Athén — Korintosz — Nykéne — Athén. Ui tazás: Isztambultól—Atnetug autóbusszal, leipanziós ellátás, szállodai elhelyezés. Indulási időpontok és részvételi díjak: június 2-től, június 22-tól, szeptember 8-tól 7500 it. ebből költőpénz kb. 57 dollár. Julius 7- tól, július 21-tól és augusztus 11-től 8Ak) Ft, ebből költőpénz kb. 57 dollár. Jelentkezést még korlátozott számban február 3-ig elfogadunK, Részletes felvilágosítás: IBUSZ Utazási Iroda, Kaposvár, Tanácsház u. 1— 3. Telefon: 12-401. (41144) A mai ügyeletes: Csypor Tibor Telefon: 11-510, este 6-ig. 60 évvel ezelőtt, 3919. január 27-cn halt meg — 42 eves korában — Ady Endre, a magyar lira XX. századi forradalmi megújulásának elindítója és vezéralakja, a század cs az egész magyar irodalom egyik legnagyobb költője. Az Ady-csaiád a Szilágyság egyik legrégibb famíliája volt, amely azonban régi, vagyonos cs rangos helyzetéből hamarosan lecsúszott; a XV. századtól kezdve a családban már többségben voltak a csaknem jobbágysorsú bocskoros, nemesek. Elemi iskoláit szülőfalujában, Érdmindszentcn végezte, s a zilahi református gimnáziumban ötödikes korában diáklapot szerkesztett. Az érettségi után, 1896-ban a debreceni jogakadémiára került; ekkor már a Szilágyságban egymás után jelentek meg versei, novellái. Aztán újságírói évek következnek, Debrecenben, illetve Nagyváradon. Kifejezési eszközei merőben újat jelentettek a magyar irodalomban. A legtisztább régi magyar nyelvből táplálkozott lírája, s nyelvtercmtő, forjma- alkotó képzelete igen sokkal gazdagította költészetünket és köznyelvünkct egyaránt. Lírájának verstani jelentősége és hatása is felmérhetetlen, nem beszelve ennek haladó, forradalmi tartalmáról, jellegéről, amellyel fontos szellemi előkészítője volt az 1918—J.9-CS magyar forradalomnak. — Véradónapot tartottak tegnap a Volán 13. sz. Vállalatának központi telepén. 205-en 71 liter vért adtak. — Iker borjakat ellett egy magyar tarka tehén a Rába menti Tárnokrétiben, a tsz szakosított telepén. A három borjú egészséges. — Átalakítja termelési szerkezeiét a bedegkéri tsz. Két szabad tar tó sós húsmarha tenyésztésre alkalmas istállót építenek föl, a régieket pedig sertésólakká alakítják. — Ezer vagon méz exportálására kötött szerződést a külföldi megrendelőkkel a Hungaronektár Vállalat. Ennek egy tizedét a somogyi méhészek adják. — 5369-en haltak meg tavaly Jugoszláviában közúti közlekedési balesetekben: 244-gyel többen, mint 1977- ben. 1970—1978 között a közlekedési baleseteknek 38 ezer halálos áldozatuk volt, a súlyos sérültek száma pedig elérte a félmilliót. — TlT-nyclvtanfolyamok indulnak. Beiratkozás a TlT-szék- házban (Kaposvár, Dózsa Gy. u. 18.) 1979. jan/uár 29-től február 3-ig, naponta 8—18 óráig. (Szombaton 8—12-ig.) (150529) — 20x20 cnres, olasz mintájú padlóburkoló lap, 160, 170 cm-es fehér zománcozott fürdőkád, 3 4 colos horganyzott vízveze- tékcsö, ktÜönbözjő típusú és nagyságú kazánok most kaphatók a Siófok, víztorony melletti műszaki boltban. (41137) — A Kaposvári Gépészeti Szakközépiskola 1979.. február 8-án 17 órakor ívhegesztő cs lánghegesztő tanfolyamol indít. Részvételi díj tanfolyamonként 850 Ft. Jelentkezni lehet az iskolában, Rippl-Rúnai u. 15. sz. alatt február 5-ig. (150673) — A Berzsenyi Dániel Általános Iskola esti tagozatának 5— 6. 7 és 8 osztályába beiratkozás ideje január 29-től, február 2-ig, (150660)