Somogyi Néplap, 1979. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-07 / 5. szám

A félelemtől a közös gondoskodásig Népművészeti stúdió Kaposvári megújulás Ösztönzés az önálló alkotásra Nfez Dk részletesebben az integráció lépcsőit. Pár éve négy sávnappal — egy-egy sáv egy-egy város­részt jelent — szülészeti, nő- gvcgyászati szakrendeléssel működött a gondozó. Ma öt sávval, nőgyógyásszal, bel­gyógyásszal, fogásszal dolgoz­nak. A terhesség végén az asszonyok átkerülnek a kór­házban létrehozott terhespato­lógiai szakrendelésre, és a ter­hesgondozóba járó fiatalabb kismamák is átjárnak a kór­házba — ha szükséges — kardiológiai, urológiai és cu­korbeteg szűrésekre. Jó néhány dolgot — a ru­tinszerű urológiai szűrést, a rendszeres tornát és mást — az országban először a kapos­vári városi gondozóban vezet­tek be. Ugyancsak úttörői voltak a megyei kórházban a programozott szülésnek. Néhány éve még sokat pa­naszkodtak a kismamák a szűkö6> kicsi gondozóra, a tö­megre. Idegesebbek voltak az orvosok, sok veszekedés, pa­nasz akadályozta a munkát. Ma — az öt sáv, a jobban el­osztott munkaidő eredménye­ként — inkább derűs klubhoz hasonlít a gondozó várója, pe­dig ugyanabban az épületben dolgoznak. Egy — a második gyermekét váró — anyuka me­sélte, hogy amikor fölfedezte terhességét és kedvetlenül el­ment a »jól ismert házba« je­lentkezni, azt hitte: különle­ges világnap, minisztériumi ellenőrzés vagy ilyesmi van. Ami nem a gondozón áll Nagy Ilona védőnő: — Vidéken még rengeteg a régi babona. Anyatejet fröcs- csentőnek a gyerek szemébe, hogy jól lásson, megcsócsálják az ételt, sapkában van a gye­rek állandóan, hogy karikás feje legyen. A kismamák is hasonló eredetű háziszerek­kel élnek. A városban ez a folyamat már megszelídült: ételeket, sört, néhány »min­denható« külföldi gyógyszert aján’gatnak egymásnak. Leszokunk hát lassan a va- jákosságról. De ez még nem teljes megoldás. Faragó doktor kesereg: . — Az első három hónapban, a legkritikusabb időszakban kapják a kismamák a legke­vesebb kedvezményt.. Nincs pocak, tehát nincs még semmi vész. Így a közvélemény. Kap­tam már olyan levelet egy igazgatótól: »A mi vállalatunk a könnyűipari tárcához tarto­zik, tehát nálunk csak könnyű munka van.« Azóta rájöttem a bűvszóra. Nem könnyű munkát javasolok, hanem azt írom, veszélyeztetettség... Er­re már kap könnyű munkát a kismama. Igazán eredmé­nyes védelem az lenne, ha vá­lasztási lehetőséget kapna minden asszonyka. Az orvosá­val megbeszélhetné, hogy akar-e dolgozni vagy sem. Van kismama, akinek jobb, ha dolgozik, de van Olyan is — ' i Szociográfus és könyvtáros 100 éve született Braun Róbert AZ ARADON 1379. január 7-én született Braun Róbert a századfordulón feltűnt sok- indítású és sokfelé tartó úgy­nevezett második magyar re­formnemzedék egyik tisztelet­reméltó tagja volt. Ez a nem­zedék — főleg polgári szár­mazású és alapállásé, radiká­lis, a 70-es, 80-as években született értelmiségiek sűrű szálakkal egymáshoz kapcso­lódó köre — a hazai polgá­ri radikalizmusnak, szociálde­mokráciának és kommunista mozgalomnak is elsőrangú teoretikusokat. politikusokat adott. Korszerű, a »művelt« Nyugaton is akkortájt kibon­takozó társadalomtudományos diszciplínákat honosították meg Magyarországon és nem is akármilyen eredménnyel: élénk szociális érdeklődésük egyben a hazai progresszió kiemelkedő képviselőivé is tette ezt a nemzedéket. Nyil­vánvaló, hogy tagjai közül a legjobbaknak — Lukács Györgynek, Szabó Ervinnek, Jászi Oszkárnak, Kunfi Zsig­mondinak, Mannheim Károly- nak és másoknak — a neve történészeink és társadalom- tudósaink tevékenysége nyo­mán egyre inkább elnyeri méltó helyét hazai köztuda­tunkban. Braun Róbert is ennek a nemzedéknek a legjobbjai kö­zé tartozott. Egyetemi tanul­mányait Budapesten és Pá­rizsban végezte, majd a szá­zad első évtizedében az Arad megyei Lippán, majd Maros- vásárhelyen kereskedelmi is­kolai tanár volt. A nemzeti- 1 ségi nyelvterület határvárosa a nemzetiségi problémák irán­ti fogékonyságát fejlesztette ti, míg a Székelyföld gyorsan párosodó fővárosa a munkás- iág szociális problémáira irá­nyította a figyelmét. S mind­két problémakört kbrszerű, felvilágosodott gondolatok­kal, vizsgálati metodikával gazdagította. A vidéki lét ná­la különben sem jelentett va­lamiféle elszigeteltséget. Szin­te indulásától aktív szerepet játszott a budapesti Társada­lomtudományi Társaságban, és egyik vezető munkatársa volt ennek folyóirata, a Hu­szadik Század szerkesztőségé­nek. Gyakran publikált, ám mégis vidéki társadalomtudo­mányi szociográfiai munkás­sága a meghatározó és a je­lentős ebben az időben­Braun Róbert azonban nem­csak a hazai szociográfiát te­remtette meg, hanem modem könyvtárügyünknek is egyik úttörője lett 1911 és 1918 kö­zött Szabó Ervin helyettese­ként dolgozott a városi nyil­vános könyvtár (a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár jog­elődje) élén. Szabó Ervin európai szintű gárdát gyűjtött maga köré, amely európai szintre emelte a /főváros könyvtárügyét. Braun Róbert egyéves amerikai tanulmány­újának tapasztalatai alapján az ottani közkönyvtárak (pub­lic library) rendszerét kíván­ta itthon meghonosítani. Itt sem annyira elméleti, mint inkább gyakorlati szakember­ként, szervezőként mutatta meg képességeit. A FORRADALMAK bukása után börtön és üldöztetés volt a része. Lektőrként, fordító­ként, lexikonok szerkesztője­ként, bibliográfiák összeállító­jaként kereste meg a kenye­rét, névtelenül jóformán, de háttérbe szorítva is jelentősét és pontosat nyújtva, (jászi Oszkártól tudjuk, hogy ebben az időben optimizmussal szemlélte az általa nagy kí­sérletnek tekintett Szovjet­unió fejlődését. 1937-ben halt meg, a mind erősebben csendre intett ha­ladó magyar közvélemény tiszteletétől és fájdalmától övezve. D. M. bármilyen könnyű a munkája, s bármilyen makkegészséges —, akinek jobb, ha otthon van. Orvosilag, az anya és a magzat szempontjából megtá- madhatatlan ez a nézet. El­gondolkodom sokszor: mi len­ne, ha a terhesség idejére elő­re lehetne hozni a gyes-t... Ellenünk dolgozik a régi be­idegződés: ha több gyerek van, együtt nőjenek, gyorsan ér­kezzenek egymás után. Rábe­széljük az anyukát, hogy vár­jon legalább két évet az első gyerek után. (Azért van erre szükség, mert a vizsgálatok­ból, a statisztikai elemzések­ből kimutatható, hogy egy szülészeti esemény után leg­jobb. ha a következő gyerek a második és a negyedik év között érkezik.) És a megbe­szélés ellenére hamar viszont- látjuk a fiatalasszonyt, jön, mondja: kelt a gyerek. És so­rolja az okokat... A Dagy cél Egy terhesgondozó mun­káját legjobban a szülés kö­rüli halálozás számadataival lehet lemérni. Kaposváron — nem titkolt büszkeséggel mondta el mindenki — ez a statisztika az országos leg­jobbak közé tartozik. A főor­vos azt is elmondta, hogy ma még a magzathalál nemcsak a terhesgondozástól függ. Alaposan befolyásolja a ko­rábbi abortuszhullám miatti sok koraszülés. A nagy cél az, hogy néhány év múlva első­sorban a fogamzás előtti gon­dozás, a magzatát rossz előz­mény nélkül, egészségesen fo­gadó nővel való törődés le­gyen a zavartalan terhesség és .a szülés biztosítéka. A félelemtől, a tudatlanság­tól addig a szépen, okosan vi­selt, mindenki gondoskodásá­val és az orvosi szaktudással védett terhességig jutunk majd, amit Fehér Istvánná emlegetett. — Gondok, papírunkéval, Hivatali padkázással járó ba­jok? — Ugyan — legyint a fő­orvos. — Mindig az hivatko­zik az adminisztrációs nehéz­ségekre, akinek többre nem teliik. Luthír Péter Két hónapja működik a •népművészeti stúdió Kapos­váron az ÉDOSZ Művelődési Otthonban. Péntek esténként a szinte már családias hangu­latú összejöveteleken úgy is­merkednek a stúdiósok a tár­gyú emlékekkel, hagyomá­nyokkal, hogy közben maguk is önálló, alkotásokat hoznak létre. Csíkvár József népmű­vészeti szakfelügyelő társai az irányításban ismert nép­művészek: a faragók élén Varga László, a népművészet mestere áll, a hímző, varró asszonyokkal Somogyi Teré­zia népművész foglalkozik, a fazekasokat Tamás László, a népművészet mestere irányít­ja, a szíjgyártókat Zsalako- vics József iparművész tanít­ja. Péntek este hímző, varró asszonyokkal, lányokkal és a szíjgyártó mesterséggel ismer­kedőkkel találkoztunk a stú­dióban. Házi töpörtyűs pogá­csa melegedett az olajkály­hán. Kínálgatás közben az asszonyok kezében már len­dületesen járt a tű, karádi hímzésen dolgoztak. Zsalako- vies Lászlóné hirtelen letette az anyagot, s alig győzött cso­dálkozni dr. Halmos Béláné kész munkáján. Somogyi Terézia tüzetesen végignézte, majd elismerően ennyit mondott: — A kiállí­tási anyagba kerül ez a szép karádi hímzés. — Képzelje, mennyire sze­rethetem a népművészetet — lelkesedik dr. Halmosné —, ha kéthetenként képes vagyok Somból bejárni a foglalkozá­sokra. Szabad időmben eddig is sokat hímeztem, de nem szakszerűen. Az eddig meg­szerzett ügyességhez tudatos tevékenység párosul, ismere­teim bővültek. Somogyi Terézia: — Az archaikus somogyi, legrégeb­bi motívumkincsünkkel kezd­tük az ismerkedést a népmű­vészettel. A karádi fehér hím-/ zés után a zselici, csökölyi, buzsáki következik. E napon, azonban mintha nagyobb érdeklődés övezné a »bőrösöket«, a szíjgyártókat. Zsalakovics László és Bayer József, a Delta szövetkezet dolgozói alig győzik előkészí­teni az anyagot a bőrfonás­hoz. Az asszonyok is át-átjön- nek a szomszéd helyiségből, hogy a hímzőtűt, fölváltsák a bőrrel. Szinte mindenki meg­tanulta a négyes fonást. S ha az anyag árát kifizetik, haza vihetik a kész övét. A termekben kiállítás is lát­ható.- Kerámiát, faragások, bőrből készült munkák. Zsalakovics László: — Szí­vesen tanítok, nem kell elles­ni tőlem a szakmát, mert én átadom, amit tudóit. Azt sze­retném, ha a vitrinben látott munkáimat minél előbb kive­hetnem, és valamelyik tanít­ványomét tehetném a helyé­re... Csíkvár József lámpákat szerel a hímzők asztalára, még nincs meg minden fölté­tel a stúdió számára. Előbb végigvezet a vitrinek előtt, hogy szemléltesse a stúdió célját, feladatát. A tárgyak »megszólalnak« . , . Erényről, • hibákról, fogyaté­kosságról egyaránt beszélnek. — Azért állítottuk ki eze­ket, hogy megvitassuk, mi a követendő — a kiállításokon sajnos már későn derül ki a szakmai fogyatékosság. Az elmúlt évek tapasztalatait ösz- szegezve megállapíthattuk: azok szerepeltek sikeresen, akik a felkészülés során tá­jékozódtak. és az alkotások elkészítéséhez, megtervezésé­hez szakmai támogatást kap­tak. A stúdió most ezt a se­gítségnyújtást vállalta magá­ra, mellette a gyűjtés, a köz­readás is szerepel tervünk­ben. Májustól több intéz­ménnyel közösen forrásanya­gokat adunk ki. Az óvodások számára somogyi mesemon­dótól gyűjtünk és mesés já­tékokkal ismertetjük meg a legfiatalabbakat, énekes-tán­cos anyagokkal segítjük az ál­talános iskolákat. A tárgyi népművészettel foglalkozók számára egy-cgy faragó, hím­ző-varró, fazekas, bőrös, to­jásfestő népművész anyagát adjuk közre. Azt szeretnénk elérni, hogy a stúdió legyen a megye népművészetének mozgósító hatású, szervező bá­zisa. Ilorányi Barna Mennyit ér a szakmunkásképzési alap? Tanműhelyek közpénzen Megyénk ipara elsősor­ban a »betanított« munkán alapul, ám az iparosodasi fo­lyamat törvényszerű követ­kezménye, hogy hamarosan nálunk is jóval több képzett, a bonyolult technológiában jártas szakmunkásra lesz szükség. A képzés ütemének tehát nyilvánvalóan meg kel­lene előznie az iparosítás tempóját. De hogyan? Az ala­pítás, a »felfutás« és a gyárt- mányszerkezet-változtatás — napjainkban különösen idő­szerű — gondjaival küszködő vállalatoknak gyakran csak okosan kifundált pénzügyi bű­vészmutatványokkal sikerül elfogadható alapot teremte­niük a szakmunkásképzésre, a már létező munkaerő után­pótlásának biztosítására — de annál rendszerint nem többre. Nagymértékben meg­nőtt tehát annak az üzemi »közadakozásból« létrehozott szakmunkásképzési alapnak a jelentősége, amelyet a Mun­kaügyi Minisztérium oszt e) évente a »hátrányos helyzetű« vagy gyors fejlesztésre szoru­ló ipari, mezőgazdasági és ke­reskedelmi vállalatok között, természetesen az illetékes szakminisztériumok és a ta­nácsok hozzájárulásával. A pályázatok nyomán minden esztendőben négyszázmillió forintot bocsátanak az üzemek rendelkezésére, amely — jó esetben — egy-két évvel Ké­sőbb tanműhelyekké, tanbol­tokká, az oktatást szolgáló gé­pekké, műszerekké, szemlélte­tő eszközökké, szociális léte­sítményekké változik. A somogyi vállalatok éven­ként 7—8 millió forintot tesz­nek a közös perselybe, s ed­dig sohasem kellett »ráfizet­niük« legföljebb az újrafelosz­táskor visszatérített »kamat« mennyisége volt igen külön­böző. Gyáraink, tsz-eink és ál­lami gazdaságaink 1977-ben 7,6 millió forintot kaptak az országos szakmunkásképzési alapból, tavaly pedig már tíz­milliót, A 24 százalékos nö­vekedés jelentősnek látszik, ám ha figyelembe vesszük, hogy az ipari fejlettségnek meglehetősen alacsony lépcső­fokán álló megyékben az or­szág lakosságának 3,2 száza­léka él, a kollektív erszény­ből azonban mindössze 2,5 százalékot kapunk, már alig­ha lehetünk elégedettek. A pénzt — többnyire! — ésszerűen használjuk fel. Me­gyénk nyolcvanhét üzemi tan­műhelyének java része a szakmunkásképzési alapból épült fel. Érdemes külön is megemlíteni a Mezőgép és a Finommechanikai Vállalat ka­posvári gyárát ahol tavaly — egyenként — két és fél mil­lió forintot költöttek a szak­munkásképzés fellendítésére, de bőségesen megtérült a Ka­nizsa Bútorgyár kaposvári üzemének adott hatszázezer, a BVG tabi gyáregységének át­utalt kétmillió, és a Danuvia nagyatádi »fináléjának« nyúj­tott egymillió forintos támo­gatás is. A mezőgazdasági üzemek közül a balatonszaba­di November 7. Termelőszö­vetkezet használta fel különö­sen nagy haszonnal a szak­munkásképzési alapból kapott háromszázezer forintot. Ily módon a múlt évben már több mint kétezer leendő szakmunkás sajátíthatta el az alapvető munkafolyamatokat és fogásokat a 87 tanműhely­ben és tanboltban. S még egy kedvező jelenség: két éve nem fordult elő, hogy egy üzem vezetősége »suba alatt« meg­engedhetetlen célra fordította Volna a szakmunkásképzés fejlesztésére szolgáló összeget. Hanyag felhasználásra és fel nem használásra azonban akad példa szép számmal. A kaposvári TANÉP 1977-ben egymillió forintot kért és ka­pott a tanulók gyakorlóudva­rának kialakítására, ebből fél­millió ma is érintetlenül nyugszik a bankban. A Siófo­ki Építőipari Szövetkezet 1977 óta félmillió forintot »tartalé­kol«, ki tudja, meddig. Olyan eset is előfordult már, hogy a fővárosi tröszt vezetői »elfe­lejtették« átutalni a szakmun­kásképzési alapból kapott ösz- szeget a vidéki üzemnek. Az EIVRT kaposvári gyára fél­éves késéssel kapta meg az 1977-ben odaítélt summát, ért­hető hát, hogy a múlt év vé­géig csupán hatvan százalé­kát tudták elkölteni. A termelő ágazatok mellett a kereskedők sem mostoha- gyerekek. ' A Belkereskedelmi Minisztérium az ötéves terv­időszakra 5,2 millió forint szakmunkásképzési támoga­tást adott Somogynak, ennek zömét már fel Is használták. Balatonlellén csinos tanbolt épült a leendő élelmiszeripari eladóknak, a kaposvári áfész tavaly egy és negyed millió forintot költött kisgépekre és audiovizuális eszközökre, de az ésszerű beruházásban a megyei élelmiszer- és ipar­cikk-kiskereskedelmi vállala­tok, sőt a vendéglátók is je­leskedtek. Lassacskán eltűrök az a me­rev hatékonyság központúság is, amely korábban gyakran gátolta a szatemunkásképzési alap elköltését szociális léte­sítményekre. Vagyis: egyre több vezető ébred rá, hogy a kulturált munkahelyi környe­zet a jó közérzetnek, s ezál­tal a termelési hatékonyság­nak is egyik legfontosabb ösz- szetevője. Érdekes, de tör­vényszerű; a szociális szem­pontokat mindenekelőtt a me­zőgazdasági és a könnyűipari egységek részesítik előnyben. Hadd említsük itt meg jó pél­daként a balatonszabadi, a balatonszentgyörgyi tsz-t, és a Dél-balatoni Háziipari Szövet­kezetei. Már most bizonyítható, hogy a támogatásból épült szép létesítmények kedvező hatást gyakorolnak a szak­munkástanulók munkakedvé­re és intenzitására. Reméljük, az idén esedékes tízmillió fo­rint felhasználásakor a ta­pasztalatok még jobbak lesz­nek. U A. Zsalakovics János a bőrfonást tanítja.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents