Somogyi Néplap, 1979. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-30 / 24. szám
Közlemény az MSZMP küldöttség kongói látogatásáról A Kongói Munkapárt Központi Bizottságának meghívására január 25—28-a között látogatást tett a Kongói Népi Köztársaságban a Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége, Gyenes Andrásnak, az MSZMP Központi Bizottsága titkárának vezetésével A küldöttség találkozott Denis Sassou-Ngvessóval, a Kongói Munkapárt katonai bizottságának első elnökhelyettesével. Megbeszélésekei folytatott Jean Pierre Thys- tere-Tcicayaval, a Kongói Munkapárt külügyi osztályának vezetőjével, a kongói párt és kormány más magas rangú képviselőivel A delegáció látogatást tett Ipari és mezőgazdasági létesítményekben, kulturális intézményekben. A tárgyalások a barátság és a kölcsönös megértés szellemében zajlottak le. A felek a megbeszélések során tájékoztatták egymást pártjaik tevékenységérői, országaik helyzetéről és áttekintették a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit. Megelégedéssel állapították meg, hogy a haladás, a szocializmus erői jelentős sikereket értek él az imperializmus, a gyarmatosítás és a neokolonializmus ellen folytatott harcokban. Kifejezték meggyőződésüket, hogy a zimbabwei, a namíbiai és a délafrikai népek igazságos harcát siker koronázza. A két fél kinyilvánította szolidaritását. Afrika demokratikus népi rendszereivel, amelyek a társadalmi haladás élcsapatai a kontinensen. A tárgyalások során a felek megvitatták a két Párt közötti baráti kapcsolatok további fejlesztésének lehetőségeit A szocialista országok feiwreftw javaslata A brit sajtó agyonhallgatja Beszélgetés James Lamonddal A brit bék«mozgalom kiemelkedő személyisége, a Békevilágtanács alclnöke, James Lamond munkáspárti képviselő parlamenti irodájában fogadta László Balázst, az MTI tudósítóját és válaszolt a brit és nemzetközi békcmozgalom helyzetére vonatkozó kérdései re. James Lamond elmondotta. hogy a brit békemozgalom több mint 200 vallási, politi kai, nem politikai jellegű szervezetet tömörít. Az 1978-as esztendőt a nemzetközi békemozgalom eredményes évének nevezte. »Gondoljunk arra — mondotta —, hogy 1978-ban sor került egy rendkívüli ENSZ-közgyűlésre a leszerelésről, ahol néhány kitűnő beszéd hangzott el, például Gro- miko szovjet külügyminiszteré. Elégedett voltam a mi kormányfőnk, James Callaghan felszólalásával is, amelyben néhány gyakorlati leszerelési lépésre tett javaslatot« Másrészt viszont — folytatta —, néhány nappal a közgyűlés ülésszaka előtt a NA- TO-országok képviselői Washingtonban a fegyverkezési kiadások növelését határozták eL »Sok olyan konfliktus van. amely világháborúvá fajulhat Afrika déli részén, a Közel- Keleten, Cipruson« — mutatott rá James Lamond. »A BVT egyik fontos feladatának tekinti, hogy megértesse a világgal e válságok hátterét »Bizalmat kell építenünk a népek között — folytatta — és a bizalom csak a megértés gyümölcse lehet ha a nép Iráni tüntetések (Folytatás az 1. oldatról) óhajtja Khomeini visszatérését amíg az ajatollah kétségbe vonja a kormány törvényességét. (Ily módon továbbra is bizonytalan, hogy mikor kerülhet sor az Air France különgépének útjára. Khomeini Neauphle-le- Chateauban már válaszolt Baktiar érvére, s azt hangoztatta: valahányszor »törvénytelen kormány« vette kezébe a biztonság megőrzését az vérfürdőhöz vezetett N eauphle-le-Chateauban mindeddig nem csomagolták ki azokat a bőröndöket amelyeket a csütörtök esti indulásra készítettek elő. Arra számítanak, hogy a visszaté- térésre bármikor sor kerülhet Ami Khomeini ajatollah visszatérését illeti: új íejle- ménynek számít az a teheráni bejelentés, amely szerint kedden napkeltétől napnyugtáig nyitva tartják a repülőteret. Ez — elvben — lehetőséget ad a síita főpap hazatérésére. Mint jelentették: Khomeini hétfőn közölte, hogy az első adandó alkalommal — azaz. ha a repülőtér fogadja gépét — hazatér. Teheránba. Sapur Baktiar iráni miniszterelnök legalább 48 órával elhalasztotta tervezett párizsi utazását A halasztást hétfőn tartott teheráná sajtóértekezletén maga a kormányfő közölte. Az Iráni fővárosban hétfőn a kora délelőtti órákban újabb kormányellenes tüntetések kezdődtek, s a tüntetők ismét »Halál Baktiarra!« jelszóval vonultak végig Teherán utcáin. Egyes hírek szerint soraikban ott voltak az iráni hadsereg polgári alkalmazottai is. Irán északnyugati körzetének katonai parancsnoksága a teheráni rádióban fölolvasott közleményben azzal vádolta az ország kurd kisebbségének egyes csoportjait, hogy »szeparatista törekvéseik javára próbálják fölhasználni a jelenlegi feszült helyzetet«. A közlemény szerint ezek a csoportok megalakították az úgynevezett kurdisztáni egységtanácsot, • és jelentős erőt képviselnek a körzetben folyó sahellenes megmozdulásokban, a közlemény »bűnöző elemeknek« minősíti ezeket a csoportokat és nyomatékosan felszólítja őket, tartózkodjanak minden kormányellenes tevékenységtől A jelenleg Marokkóban tartózkodó Reza Pahlavi sah Carter amerikai elnököt és közvetlen környezetét tette felelőssé rendszerének összeomlásáért Az amerikai Time magazin beszámolója szerint a sah egy meg nem nevezett személyiségnek kijelentette: noha az amerikai elnök 1977- es újévi köszöntőjében még »soha el nem múló barátságot« ígért neki, Washington egyre inkább elfordult tőle. Végül pedig az amerikaiak odáig mentek, hogy erőszakkal akarták kikényszeríteni távozásomat — mondta a sah. A New York Times szerint Reza Pahlavi kijelentette: tudomása szerint amikor megtagadta a lemondást, a CIA-t megbízták azzal hogy ássa alá hatalmát FELVÉTELRE KERESÜNK 2 kazánfűtőt Jelentkezni lehet: KAPOSVÁRI INGATLANKEZELŐ VÁLLALAT, Kaposvár, Rákóczi tér 9—11., FI. emelet, (41140) megérti, mi a feszültség oka. Vegyük például Észak-lror- szágot. Nem mintha ebből a konfliktusból is világháború lehetne, de az utóbbi tíz évben több száz embert öltek meg az Egyesült Királyságnak ezen a részén. Ha bármi efféle történt volna a szocialista világban, a tőkés sajtó tele volna vele.« Rhodesiára térve, a képviselő kifejtette: Véleményem szerint Rhodesiában ma már olyan a helyzet hogy amit a brit kormány megtehet az nem befolyásolja a harc kimenetelét. A * törvénytelen Smijh rezsimet előbb-utóbb megdöntik a felszabadító erők. és amit mi addig teszünk, inkább csak a világnak szánt kis játék. A brit kormány 10 —12 éve még elkerülhette volna a mai véres háborút de azzal, hogy tétlenek maradtunk és úgy tettünk, mintha szankciókat alkalmaznánk Rhodesia ellen, a békés megoldás lehetősége lassan elenyészett A Smith-rendszer napjai meg vannak számlálva s az angol—amerikai javaslatoknak már nincs jelentőségük. A nemzetközi békemozgalom feladata mozgósítani az emberiséget hogy kivívjuk az igazságot a szabadságot és egyenlőséget ahol még nincs meg. Itt Angliában, egyik fő feladatunk a roppant szovjetellenes propaganda legyőzése. E propaganda módszere, hogy ha egy hazugságot eleget hajtogatnak, az emberek végül elhiszik. Ez sajnos így is van. és rendkívül nehéz azután elfogadtatni az igazságot. A szocialista országok leszerelési javaslatait a brit sajtó agyonhallgatja. A parlamentben például nem találkoztam még olyan képviselővel, aki tudta volna, hogy a Varsói Szerződés legutóbbi ülésén új fegyverkorlátozási tárgyalásokat javasolt A propagandakampányban folyton azt hirdetik, hogy a Szovjetunió fegyverkezik, le akarja rohanni Angliát le akar igáznl minket... Sajnos, sok embert elkábít nálunk ez az állandó propaganda.« Mit üzen a magyar népnek, a békemozgalom magyar aktivistáinak? — hangzott az utolsó kérdés. »Sok barátom van Magyar- országon, főleg a békemozgalomban. Nagy tisztelettel adózom a magyar nép munkájának, nagyszerű eredményeinek és kormánya bőkepoliti- kájártaik. Bizonyosra veszem, hogy a magyar nép támogatja békebizottsága munkáját Személy szerint ígérem nekik, mint Magyarország és a magyar nép barátja, mindent megteszek, hogy Angliában minél szélesebb körben ismerjék meg az igazságot Magyarországról« — hangzott a válasz. Elnökválasztás előtt Algéria az esi nem kötelezett országok táborának nagy tekintélyű és kiemelkedő politikai jelentőségű tagja. Ezt a helyet következetes anti- imperialista magatartásával, belpolitikai szempontból pedig azzal vívta ki, hogy sikerült az országban szilárd belső helyzetet és kiegyensúlyozottan fejlődő népgazdaságot teremteni. Ennek a kiemelkedő szerepnek a kivívása és megerősítése abban a történelmi korszakban történt, amikor (1965 júniusától 1978 végéig) Bumedien elnök állott állam élén. Bumedien vezetésének időszakában a politikai döntések a hatalom csúcsain összpontosultak. Amikor 1965- ben az elnök a hadsereg élén átvette a hatalmat — ezt a lépést az ország uralkodó szervezetének, a Nemzeti Felszabadítási Frontnak (FLN) sorain belül akkor dúló frakcióharc, valamint a gazdasági élet és a külpolitikai vonalvezetés ziláltsága kényszerítette ki. Bumedien halála óriási politikai űrt hagyott maga mögött. Algéria nemzeti érdekei azt követelik, hogy biztosítsák a politikai vonalvezetés folytonosságát. Bizonyos értelemben már maga az elhunyt elnök is megkezdte kormányzásának utolsó Időszakában a hatalom intézményesítésének folyamatát, a ezzel a jelenlegi algériai vezetők feladatát jelentősen megkönnyítette Még Bumedien életében megválasztották az államhatalom helyi szerveit, a középfokú irányítószerveket és a törvény- hozást. Népszavazáson elfogadták az alkotmány szerepét betöltő Nemzeti Chartát Az intézményesítés folyamatát az országot vezető egységpárt, az FLN — most ülésező — kongresszusa zárja. Az atlanti „vendéglőben’' — Parancsol néhányat, uram? Eltörlik a megbélyegző címkéket A Kínai KP KB-határozata A Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága most közzétett határozatában leszögezi, hogy megszabadítják a »földesúr« és a »gazdagparaszt« jelzőtől a kínai földes- urak és gazdagparasztok nagy többségét és nem tekintik többé gyermekeiket földesúri vagy gazdagparaszti származásúnak. A döntés Indoklása az, hogy az elmúlt évtizedekben a földesúri osztály és a gazdagpa- rasztí rétegek képviselői a földreform és a szövetkezeti mozgalom keretében megfelelő átnevelésen esteik át és nagy többségük saját munkáHÍREK A VILÁGBÓL KITÖR A KORMÁNYVÁLSÁG — római saj tókönök szerint — Olaszországban. A miniszterelnök talán még ma — esetleg holnap — benyújtja lemondását. Lehetségesnek tartják, hogy ismét Andreotti kap megbízatást az új kormány megalakítására. A SZOVJETUNIÓ ÉS VIETNAM közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 29. évfordulójáról emlékezett meg vasárnap a TASZSZ. A két ország 1950. január 30-án létesített diplomáciai kapcsolatokat. LETARTÓZTATTA a rendőrség a »Vörös Brigádok« nevű terrorszervezet hat feltételezett tagját, köztük négy nőt Hivatalos források szerint az őrizetbe vett terroristák közül kettőt az olasz rendőrség már a múlt év novembere, a frosinonéi merénylet óta körözött. A terroristák akkor gyilkolták meg a tartományi ügyészt és két testőrét AGOSTINHO NETO, az Angolai Népi Köztársaság elnöke a hét végén Kuba legdinamikusabban fejlődő ipari körzetébe, Cienfuegosba látogatott Útjára elkísérte Fidel Castro, kubai állam- és kormányfő- m. BELEHALT SÉRÜLÉSEIBE — kilenc órával kórházba szállítása után — az a japán bandita, aki 42 órán át megszállva tartotta a micubisi bankház oszakai fiókját s harminc túszt tartott hatalmában. KÉTNAPOS HIVATALOS látogatásra érkezett vasárnap Párizsba Mose Dajan izraeli külügyminiszter. Ma Francia- ország köztársasági elnökével, miniszterelnökével és külügyminiszterével tanácskozik a kátyúba jutott egyiptomi— izraeli béketárgvalásokról és egyéb kérdésekről. A POKOLGÉPES MERÉNYLET hátterében — Algéria hírközlő szerveinek jelentése szerint — Marokkó áU. A 17 sebesüléssel járó merénylet után az algériai kisvárosban elfogtak egy marokkói állampolgárt, s robbanóanyag volt nála — jelentette az algériai televízió. A SZOVJETUNIÓBAN hétfőn kezdődtek a jelölő gyűlések — a március 4-i legfelsőbb tanácsi választásokra. A következő hetekben a képviselőjelöltek — köztük a Szovjetunió Kommunista Pártja és a szovjet állam vezetői — munkahely! és lakóhelyi gyűléseken találkoznak választóikkal. jábói éló. dolgozó emberré vált A határozat hangsúlyozza, hogy egy rendkívül kis létszámú rétegtől eltekintve, amely még mindig reakciós álláspontot foglal el és nem nevelődött át megszabadítják a megbélyegző és megkülönböztető címkétől a volt földesurakat, gazdagparasztokat, eLienforradalmárokat és rossz elemeket, akik évek hosszú sora óta tiszteletben tartották az állam törvényeit és a kormány rendelkezéseit és becsületesen dolgoztak. A határozatot helyi tömeggyűléseken vitatják meg és hajtják végre, s a tömeggyűlések döntéseit felsőbb párt és állami szervek hagyják jóvá. Az egykori földesurak és gazdagparasztok leszármazó t- tainak esetében nem szabad megkülönböztetést alkalmazni a továbbtanulásban és a munkavállalásban, valamint a hadseregbe, az ifjúsági szövetségbe és a pártba való fölvétel esetében. A központi bizottság határozatának érvénye kiterjed a városokban élő volt földesurakra, gazdagparasztokra, ellenforradalmárokra és rossz elemekre is. Azok esetében, akik a megbélyegző címkét az elmúlt évtizedekben igazságtalanul kaptak és viseltek, felülvizsgálatot kell foganatosítani és meg kell semmisíteni a korábbi döntést. Bumedien úgyszólván egésa 1978 folyamán — élete utolsó évében — e tanácskozás előkészítését állította munkája középpontjába. Az általa végzett előkészítő munka méltó értékelése, hogy a gyakorlatilag egyszemélyi hatalommal rendelkező államfő halála után sem kellett az FLN kongresszusát elhalasztani. Ennek feladata, hogy jelöltet állítson a február 7-én tartandó elnökválasztásra. önmagában ez a »menetrend« is jelzi, hogy minden lehetőség adott a politikai stabilitás fenntartására és a vonalvezetés folytonosságának biztosítására Algériában. Bizonyos értelemben bizonyí" tékot szolgáltatott erre mái az is, hogy a kiépített és harmonikusan dolgozó állam" gépezet megrázkódtatás nőikül Lépett át Bumedien halála után az új elnök kijelöléséig tartó átmeneti korszakba. A Nemzeti Charta rendelkezései szerint negyvenöt napra a törvényhozás elnöke, Rabah Bitat vette át az államfői teendőket (Az alkotmány értelmében azonban nem jelöltetheti magát elnöknek. Ez az ésszerű rendelkezés' azt célozza, hogy (függetlenül a személyektől) egy ideiglenes elnök ne használhassa föl a kezébe jutott végrehajtó hatalmat annak tartósítására.) Az FLN kongresszusával megkezdődő és a február 7-1 elnökválasztásokkal befejeződő folyamat az ország örvendetes belső szilárdsága és a hatalom előrehaladott intézményesítése ellenére sem nevezhető egyszerűnek. A politikai feladat a dolog lényegét tekintve az, hogy biztosítani kell a haladó algériai politika folytonosságát, de oly módon, hogy a funkciók megosztásával garantálják a belső egyensúly megmaradását A Bumedien halálával keletkezett hatalmi vákuumot tehát egymással együttműködő harcostársainak kell betölteniük. Természetes, hogy Syen helyzetben óhatatlanul felmerülnek személyi kombinációk. Ezeknek értékét és realitását végső soron csak az események igazolhatják. Éppen Algéria politikai életének stabilitása azonban bizonyos lehetőséget nyújt a valószínű megoldás felvázolására. Az új döntéshozatali gépezetet elvileg előreláthatóan az jellemzi, hogy az egységpárt csúcsa és az államelnöki funkció között keli kialakulnia a belső egyensúlynak. Jelenleg az FLN kongresszusának élén a párt szervezeti vezetője, Mohammed Jahjaui áll, aki Bumedien oldalán vett részt az intézményesítés folyamatának előkészítésében. Várható, hogy az FLN kongresszusa megerősíti tisztségében. Ami az államelnöki posztot illeti: több megfigyelő úgy véli, hogy a 41 esztendős Buteflika külügyminiszter kerülhet előtérbe. Buteflika 15 éve (tehát Bumedien kormányzásának egész Ideje alatt is) betöltötte ezt a tisztséget, harmonikusan együttműködött az elnökkel, és részt vett Algéria haladó külpolitikai akcióinak kidolgozásában. Mindezek alapján joggal remélhető, hogy február 7-e után Algéria zavartalanul és az egész haladó világ javára folytathatja belső építését, haladó, el nem kötelezett imperialistaellenes külpolitikáját. A román külügyminiszter Moszkvában tárgyal A szovjet kormány meghívására hétfőn hivatalos látogatásra Moszkvába érkezett Stefan Andrei, a Román Kommunista Párt KB Politikai Végrehajtó Bizottságának póttagja, a Román Szocialista Köztársaság külügyminisztere. A repülőtéren a román vendéget Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere és rnás hivatalos személyek üdvözölték. Moszkvában hétfőn hivatalosan bejelentették, hogy február első felében a Szovjetunióba látogat Emil Wojta- szek, a Lengyel Népköztársaság külügyminisztere. Stefan Andrei hétfőn kezdődött szovjetunióban látogatása, amelynek során a kétoldalú kapcsolatokat érintő és szá mos nemzetközi kérdésr folytat véleménycserét szovje. kollégájával, részét képezi a Szovjetunió és a szocialista országok közötti rendszeres fcul-, ügyminiszteri konzultációnak. *