Somogyi Néplap, 1979. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-26 / 21. szám
Nem jobban—másként! A mezőgazdasági vezetők gödöllői országos tanácskozásán hangzott el: a mezőgazdasági termelésben sok mindent nem jobban kell csinálni mint korábban, hanem merőben másként! Ez a követelmény sok egyéb mellett vonatkozik a növényvédelmi, agrokémiai tennivalókra is. Szili Mátéval, a megyei növényvédelmi és agrokémiai állomás igazgatójával arról beszélgettünk, hogy milyen tapasztalatok indokolják a növényvédelmi, tápanyag-gazdálkodási munka minőségi változtatását. — Országos átlagban — mondta Szili Máté — a növénytermelés közvetlen termelési költségeinek 18—19 százalékát teszi ki a növényvédő szer ára. A műtrágyával együtt ez az arány meghaladja az ötvenöt (!) százalékot. Somogybán átlagosan egy üzem évente öt és fél, hatmillió forint értékű növényvédő szert és műtrágyát használ feL Könnyen kiszámítható, hogy a szakszerűtlenségből következő egy-két százalékos pazarlás is már százezres veszteségeket okoz■ Akkor, amikor minden fillér ráfordítást, illetve annak hasznosulását fontolóra kell venni, megengedhetetlen az a gondatlanság, amelynek tanúi lehetünk ezen területen. — Mit ért ez alatt? — Az annyira jellemző mennyiségi szemléletet revízió alá kell venni. Nem feltétlenül fontos például a ta- lajfertőtlenítéss kivált ha nem ismerik a talajban élő kártevőket. Megyénkben két szélsőséges gyakorlat is található. Az egyik a kemizálás elhanyagolása — ez a ritkább, a másik pedig a fölöslegesen túlbiztosított kemizálás — ez a gyakoribb. Én úgy mondom, hogy előzetes mérlegelés és elemzés nélkül a szak' értelmet kémiai anyaggal pótolni kényelmes ugyan, de rendkívül költséges és veszélyes. — Nincs mhutcn üzemben felelőt gazdája ennek a területnek? — Sajnos megyénk tizennégy gazdaságában a mai napig nincs önálló növényvédői. Ezzel szemben hadd említsem meg, hogy a napokban fölkeresett egy Keszthelyen most végző növényvédelmi üzemmérnök. Állás után érdeklődött, és elpanaszolta, 'hogy több társával együtt nagy gondban vannak, mert a gazdaságok meglehetősen kevés pályázatot írnak ki. — Miért tartja lényegesnek, hogy felelős irányítója legyen ennek a területnek valamennyi nagyüzemben? — Az okszerű és szakszerű növényvédelem előfeltétele a táblákra részletezett növény- védelmi terv, amely a pontos adatfelvételezésen alapul, és technológiai tervet is tartalmaz- A növényvédő szerek,, műtrágyák jelentős része importból származik, és a deviza csökkentésére irányuló nép- gazdasági törekvés érinti a növényvédő szereket 1 is. Emiatt, illetve az indokolatlan pazarlások megszüntetése végett néhány növényvédő szert központi készletgazdálkodásba vontak. Február elején az Agroker, a növényvédő állomás, a rendszergazdák, az integrátorok a növényvédelmi tervek alapján döntenek ezeknek a szerelmek a szétosztásáról. Az elbírálásnál két fő szempontot vesznek figyelembe: az egyik a vizsgálatokkal, adatokkal alátámasztott szakmai indokoltság, a másik a hatékony hasznosulás. — Ezek szerint alapvető üzemi érdek a szakszerű növényvédelmi üzemi terv, illetve a szerek felhasználásának ellenőrzése. — Igen. És hozzáteszem: az ellenőrzést — a gödöllői tanácskozáson elhangzottakkal élve — alapvetően másként kell csinálni. Változtatni kell azon a káros gyakorlaton, hogy a növényvédelmet, a műtrágyázást a munka befejezése után nem minősítik. Egy-egy tábla növényállománya olykor elképesztően gondatlan munkáról tanúskodik. A helyzet javítása érdekében felül kellene bírálni a feladatokat elvégzők bérezési rendszerét, s a mennyiségi teljesítmények mellen sokkal jobban érdekeltté kellene termi g traktorost a minőségi előírások betartásában- A belső üzemi ellenőrzés mellett mi is fokozott gondot fordítunk a hatósági ellenőrzésekre. Minőségi változásra van szükség a kemizálási munkáknál. Ügy vélem, ezekről a kérdésekről a termelésirányítókkal eleget beszéltünk már — most a következetesen végrehajtott tetteken a sor — mondta befejezésül Szili Máté. V. M. Egységes nyilvántartás Térkép készül az ingatlanokról Tovább csökken a szántóterület MAI KOMMENTÁRUNK EBtékozoit energia Régi gyakorlat, hogy egy- egy megyei intézmény, hivatal vezetője a megyei népi ellenőrzési bizottságot tájékoztatja az intézmény tevékenységéről, számot ad arról, hogyan oldották meg a nagyobb feladatokat. A tegnapi megyei NEB- ülésre dr. Mohar László, a megyei földhivatal vezetője készített beszámolót a telekkönyvi munka helyzetéről, a földvédelemmel kapcsolatos tevékenységről. Megyénkben 1973-ban kezdődött meg az új, egységes ingatlan-nyilvántartás készítése. Eddig 186 községben fejezték be ezt a munkát, ami — a százalékos arányt tekintve — egy kis lemaradás! jelent az országos helyzethez képest. Eddig az ingatlanok 08 százalékát vették nyilvántartásba Somogybán, az országos átlag viszont 71 százalék. A lemaradásnak számtalan oka van: például az, hogy az ingatlanynyilvántartás szerkesztése 1973-ban a Zárt- kertrendezési munkák befejezése miatt csupán néhány községben, úgyszólván kísérleti jelleggel kezdődött meg. Megfelelő nyilvántartási térkép alig volt Somogybán. A telekkönyvi adatokat sok he-1 lyütt elavult telekjegyzőköny- vek tartalmazták. A gyakran százévesnél is «idősebb«, nehezen olvasható, kevés azonosító adatot tartalmazó jegyzőkönyvek, a bonyolult helyrajzi számozás, valamint í hiányos telekkönyvi térképek az azonosítást nehezítették. Hiányosak voltak a tulajdonjog-változásról készített magánokiratok is. Előreláthatóan 1980-ban befejeződhet ez a munka. A megyei földhivatal részletes, ösz- szehangolt terveket készített az ingatlan-nyilvántartás szer kesztésére, valamint a szükséges térképek elkészítésére. Az új nyilvántartást az érdekeltek megtekinthetik, és másolatot kérhetnek róla Évente átlagban 22 ezer ilyen másolatot adnak ki a földhivatalok, és legalább ennyi esetben nyújtanak szóbeli tá jékoztatást. A földhivatal tevékenysége kiterjed a földvédelemre is. Határszemléken ellenőrzik például a földhasznosítási kötelezettség teljesítését, elszámoltatják a mezőgazdasági üzemeket. Az is előfordult, hogy magántulajdonban levő, ám a felszólítás ellenére is műveletlenül hagyott földeket a községi tanácsok javaslata alapján kártalanítás nélkül állami tulajdonba vettek. Megyénkben tovább csökken a szántóterület, ugyanis különböző célokra a szükségesnél nagyobb részeket vontak ki a mezőgazdasági termelésből, s éppen a legjobb minőségű földeket. A kártalanítási rendszer sem volt megfelelő. Szerencsére már intézkedtek e területek újrahasznosítására. A földrendezések és -cserék nagymértékben segítik a nagyüzemek területének helyes kialakításét. Az elmúlt három évben a földhivatal 3 állami gazdaság és 11 termelőszövetkezet részére 1599 hektáron végzett földrendezést, 5075 hektárnyi területet j pedig önkéntes földcserével. rendeztek. Télen sem szünetel a munka a megye építkezésein: az emberek — ha nehezebb körülmények között és lassúbb ütemben is — dolgoznak. A munkahelyek többsége ilyen- leor nem a szabad ég alatt van, hamm a belső szerelési, szakipari munka,’cat végzik. A meleget gyakran erre a célra készült kályhák ' biztosítják. Ezeknek a ha- tásfolca óvatos minősítés szerint sem a legjobb. Magyarul: sok fűtőanyagot — gázt, tüzelőolajat — égetnek cl, és csak kevés meleget adnak. Szakemberek véleménye szerint takarékosan — energiát és költséget kímélve — akkor lehet meleget tartani a téli munkahelyeken, ha a hideg beállta elölt elkészül és üzembe helyezik a végleges fűtési rendszert. A megye építőipari vállalatainak, szőrei kezet eine k fűtő berendezéseit — kényszermegoldásként — heszn&U&k fel a teljesítéshez. Az idén ezekből o. kályhákból, hősugárzókból egy sem maradt raktáron. A rossz hatásfokkal és drágán melegítő kályhák tehát teljes üzemben vannak: »eszik« a fűtőanyagot és »csönögtetik« a melegei. Sok mindennek minősíthető ez, de takarékos energiafelhasználásnak aligha. Példát az cnergia-.rzarlás- ra az élet szinte minden területéről phet hozn*. A Siófoki Gáz- cs Olajszállító Vállalatnál mondták el azt, hogy orszáoszerle fényárban úsznak éjszakán'gént n. o-vfngn- dó állomások, r-zátadó telepek. Az udvaron rnyetlen ember sem dolgozik, de a }ú- genngőzlámpák fénuét a legtöbb i'áros megirigyelhetné. Megfelelne czeknek n telepeknek a gvenoébb 4énn, a kettősebb energiát fogyasztó villanykörte is. Egyetlen helyen nem jelentős a megía- Izaritás, de ha mindenütt a célnak megfelelő világítást szerelnének föl. már számottevő a különbség. , Az energia talcarékos felhasználásáról. sokat beszélünk mostanában, annak ellenére, hogy a jelenlegi igényeket biztonsággal ki lehet elégíteni. Az igény növekedésének üteme azonban jóval erőteljesebb, mint ahogy a kielégítésének feltételeit meg lehet teremteni. Az energia ma is drága: értéke — éppen a fogyasztás növekedésével párhuzamosan — tovább emelkedik. Ezért ma sem mindegy, hogy mit és ■mennyit használunk fel a termeléshez, a világításhoz és a fűtéshez. A következő időszakban még inkább fontos lesz ez. Ezért keli a felhasználóknak gondolkodniuk azon, miként lehet csökkenteni a fajlagos felhasználást; tehát kevesebb energiával ugyanannyi terméket előállítani, vagy ugyanannyi energiával többet. Elérni ezt a célt nem lehet ötletszerű intézkedésekkel. A kormány a gazdasági szabályozás eszközeivel arra ösztönöz, hogy számoljanak és keressék meg a leginlcább megfelelő — és az adott körülmények között legolcsóbb — energiát, Átmeneti eredményt. hozhat, ha figyelnek arra. hogy ne maradjon égve a villanv. időben lekapcsolják a fűtést az irodában vagy a műhelyekben. Ennél többet jelent, ha megkeresik a célnak megfelelő legolcsóbb világítótesteket, fűtési rendszert, és azt szerekk fel. Igazán csak ez lehet gazdaságos. Dr. K. I. Zsugorfólia Böhönjén Négyszázezer forint ösztönzésre Számítógép mondta meg: mikor induljon a járat Vasárnaptól új autóbusz-menetrend Kaposváron A 13. sz. Volán egy évig tartó előkészület után megváltoztatja Kaposváron az autóbuszok menetrendjét. Vasárnaptól több vopalon sűrítik a járatokat. Az egyes busz például 15 óra és 16 óra között tízpercenként megy. A hármas csúcsidőben fél óra helyett negyedóránként, a négyes nyolc helyett halpercenként közlekedik. A hetes csúcsforgalom idején az eddigi negyedóra helyett tízpercenként, máskor pedig a félóra helyett húszpercenként jár. A Kinizsi lakótelepről c-súcsidőben a tizenegyes nem negyedóránként, hanem tízpercenként vehető igénybe, és sűrűbben jár a tizenkettes is. Változik az indítóállomások némelyike. A hatos és a kilences ezentúl a Budai Nagy Antal utcából . indul. A tizenkettes ismét visszakerül a Zalka Máté utcába, a vasútállomás elé. Az eddig a Zalka Máté utcából indult többi autóbusz indítóhelye ugyanott marad, csak egy kicsivel előbbre hozzák. Az egyes, a kettes, a hármas, a négyes, az ötös, valamint a tizenegyes autóbusz pedig továbbra is arról a helyről indul, ahonnan korábban. Az utolsó öt évben Kaposváron is alaposan megváltoztak az utazási szokások. Egyre többen — nemcsak a munkába indulók — szeretnék igénybe venni a helyi járatokat. Az úgynevezett holt idő- I ben is sokan — nyugdíjasok, diákok — utaznak. Legutóbb 1977. április 5-én volt Kaposváron menetrend-módosítás. Ez elsősorban az ipartelepek lépcsőzetes munkakezdéséhez igazodott, és csak Időleges megoldást hozott, hiszen alig csökkent a járművek zsúfoltsága. A megnövekedett utazási igényeknek nem lehet úgy megfelelni, hogy egyre több autóbuszt állítanak forgalomba. A megoldás az. hogy a meglevőket igyekeznek jobban kihasználni. Erre gondoltak a 13. sz. Volánnál, amikor a városi közlekedés adatait számítógépbe tápláltatták. Korábban a kocsifordulókat, a sofőrök munkaidejét kézzel számolták, nehezen egyeztették. A számítógép gazdaságosabb, ésszerűbb beosztást javasolt. Segítségével és eggyel több autóbusz forgalomba állításával az eddigi 1060 helyett 1300 járatot indíthatnak Kaposváron. A városban eddig naponta 4828 kilométert tettek meg az autóbuszok, ezentúl 5659 kilométert járnak. Kocsinként naponta tehát több mint húsz kilométer a nyereség. Figyelemmel kell lenni az autóbuszsoíőrök egészségére, pihenésére is. Éppen ezért ügyelnek arra, hogy a munkaidőnek csak hetvenöt százalékát töltsék a forgalomban. A kézzel számított fordák alapján a gépkocsivezetők a munkaidejük felét töltötték vezetéssel. Az új rendszer szerint hatvanöt százalékos a terhelésük. Mindez több fegyelmet, odaadóbb munkát igényel tőlük. Fölkészítésük fokozatosan történik. A múlt héten például már a számítógépen használt csíkos lapokon kapták meg beosztásukat, hogy az új rendszer bevezetéséig megszokják a megváltozott formát. Ahhoz, hogy az utasok is tájékozódjanak, a régi piros helyett új, sárga színű menetrendet adnak ki. Az elővételi pénztárnál megvásárolhatók, és vasárnap a vasútállomással szemközti Volánpénztárban is árusítják már. Az év eleji indulásról kérdeztük Tamás Lászlót, a bö- hönyei termelőszövetkezet orsóüzemének a vezetőjét, — Jónak mondhatjuk a kezdést. Volt elegendő cs jó minőségű anyag, a munkaerő is rendelkezésünkre állt. Eddig 108 százalékra teljesítet- tÜK az előirányzatot. Tavalyi tervüket 103,5 százalékra teljesítették, 4067 tonna fonalat dolgoztak fel. Különösen jól sikerült a nyers- cérna-feldolgozás: ebben 129 százalékot értek el. Decemberben kezdték üzemük és az elhanyagolt szociális helyiségek korszerűsítését. E munkával hamarosan végeznek. A napokban egy zsugorfólia készítésére alkalmas kemencét állítottak föl. Ennek alkalmazása gyorsítja a csomagolást, , és jelentősen csökkenti költségeiket: 15 tonna fonalat másfél óra alatt csomagolnak be, az eddiginél kevesebb munkaerővel. Nyolc szocialista brigád dolgozik az üzemben, valamennyi patronálja az általános iskola egy-egy osztályát. A brigádvezetók és az osztály- főnökük eddig nemigen ismerték egymást, a brigádok főleg a tanulókkal találkoztak. Most meghívták az osz- 1 tályfőnököket az üzembe, ahol közösen tanácskoztak az együttműködés javításáról. A pedagógusok egyúttal megismerkedtek a brigádok munkájával és az üzem életével is. Megállapodtak abban: a szocialista brigádok szabad szombatjukon kommunista műszakot tartanak, s keresetüket könyvek vásárlására, a tanulók kirándulására ajánlják föl. A múlt szombaton a cérná- 7.6 üzemrész C műszakjának Szita Jánosné vezette Szabadság brigádja tartotta meg elsőnek ezt a kommunista műszakot, s ebben részt vettek a brigádon kívüliek is. Február végéig valamennyi brigád teljesíti e vállalását. A közös tanácskozáson az orsózóüzem szocialista brigádjai javasolták az iskola vezetőinek: induljon verseny a legjobb osztály és a legjobb tanuló, címért. A brigádok az iskolaévet záró ünnepségen megjutalmazzák a nyerteseket. A gyerekeket meghívják a brigádgyűlésekre, ők pedig elmennek az úttörők rendezvényeire, azonkívül közös kirándulásokat és más összejöveteleket is tartanak. A pedagógusok a szocialista brigádoknak politikai vitaköröket vezetnek időszerű kérdésekről. Az idén elsősorban a minőség és a fegyelem javítását I űzték célul az orsózóüzemben. Kidolgoztak egy ösztönző premizálási rendszert, amelyet most vezetnek be. Erre a célra 400 ezer forintot biztosítanak. Azok kaphatnak ebből, akik a kötelező óraszámot ledolgozták. s teljesítik a minőségi követelményeket. Sz. I*