Somogyi Néplap, 1979. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-26 / 21. szám
VészbaraRi-koiiatás helyett Veszélyben egy sikersportág Kaposváron Az utóbb! heteikben a felbolygatott méhkashoz hasonlított a VBK.M Vasas férfiéi női asztalitenisz szakosztálya. Eredményeik ezt nem tették indokolttá, hiszen mindkét csapat továbbra is az élSzolíd eredmények Szolid eredményekkel érkeztek haza a vidékibajnok- ságról a somogyi asztaliteni- saezűk. A férfiak mezőnyében hárman indultak: egyéniben Szeri a legjobb 16 közé jutott, de ott kikapott a későbbi győztestől, a szolnoki Molnártól. Hajzer és Háton már a selejtezőben elbúcsúzott. Párosban Szeri és Hajzer a nyolc közé jutásért küzdve szenvedett vereséget a Balogh, Kovács (Szondi) kettőstőL Női mezőnyben Várad! és Kelemen indult. Váradi a legjobb 16 közé bekerült, de ott a miskolci Moínátr föl tartóztatta. Kelemen csak a főtáb- f Iára tudott feljutni. Párosban Váradi Kelemennel a legjobb nyolc közé került és a négy közé jutásért alulmaradt a miskolci Molnár, BriUa párral szemben. Vegyes párodban Szeri Váradéval már a nyolc között volt; de a Péter, Szabó (Cegléd. D. Kőolaj) páros legyőzte. Hajzer és Kelemen alulmaradt a későbbi bajnok kettőssel, Molnárral és Ba- loghgal (KiiUán, Tolna) szemben. Eljegyzés a születésnapon Happy enddel végződött egy »teniszrománc«, amely Wimbledonban kezdődött. Az amerikai női tenisz szupersztár, Chris Evert 24. születésnapján ünnepelte eljegyzését John Lloyddal, a brit Davis Kupa válogatott játékosával, és tavaszra kitűzték az esküvőt is. A szerelemnek, amely szinte napok alatt a nyugati bulvárlapok címlapjára került, alig néhány hónapnyi múltja van. Evert és Lloyd ugyan már korábban is ismerték — sőt csodálták — egymást, mégis csupán a véletlen hozta össze őket Azóta azonban szinte elválaszthatatlanok. Amikor John Lloyd megjelent Evert -te ni szél etében«, a csinos amerikai kislány végérvényesen szakított addigi — semmivel sem ismeretlenebb — udvarlójával, Jimmy ConorsszaL A sportág rajongóinak mindenesetre nem kell aggódniuk. Elvert — aki boldogan vállalja a házastársi kötelékeket — nem hagyja abba a Játékot »John fontosabb számomra nvmden versenynél« — hangoztatta a többszörös bajnoknő. épp ezért elhatározták: versenyeiket úgy alakítják, hogv egy hétnél többet soha ne legyenek távol egymástól. Arra is gondoltak, hogy kezdetben fölváltva élnek majd Amerikában és Angliában, míg végérvényesen át nem költöznek az Egyesült Államokba. Sporthíradó Az Ú. Dózsa tengerentúlon túrázó labdarúgó-csapatára a bemutatkozó mérkőzés után még kilenc föllépés vár. Guatemala, Costa Rica, Kolumbia és Ecuador a találkozók színhelye. A mérkőzések így következnek egymás után: Guatemalában a Comunication, majd a Municipal az ellenfél. Január 28-án repülnek Costa Ricába, San Jóséban január ül-én és február 2-án játszanak. A kolumbiai Medelin- ben február 4, 7 és 17 a játéknap. A túra utolsó állomása Ekuador, február 17-én Quitóban, 4 nappal később Guayaguilban vendégszerepei a magyar bajnokcsapat Az 0. Dózsa február 22-én indul haza Madrid és Róma érintésével, február 23-án érkezik Budapestre. • • • Csütörtökön délelőtt Moszkvában, a Znamenszkij fivérekről elnevezett fedett stadionban megkezdődött az év első nagyszabású nemzetközi kardvívó eseménye, a Moszkva Kupa verseny. A 144 induló között hét magyar van: Gerevich, Gedővári, Ham- mang, Marót Nagyházi és a két Nébald testvér. Ellindul a találkozón a teljes szovjet élmezőny: Szigyak, Krovopus- kov, Nazlimov és társaik. Az olasz válogatottból csak Montano hiányzik, a többiek — Mafeivel az élen — az indulók között találhatók éppúgy, mint a legjobb francia, román, lengyel és kubai kardo- zók. • • • A tata! tzocn- és tfidőerősíté napok után a magyar birkózó válogatott »felköltözött« a fővárosba. Az alapozás heteit követi az úgynevezett vegyes felkészülési időszak, ami azt jelenti, hogy kezdődik a nemzetközi és hazai erőpróbák sora. Az első küldöttség csütörtökön elutazott Tbiliszibe, a szabadfogásúak rangos nemzetközi viadalára. Kinevezésekor Hegedűé Csaba arról beszélt, hogy minden nagy nemzetközi eseményen való indulást tervezi versenynaptárában, s ezeken, továbbá az idehaza megrendezésre kerülő viadalokon dönti el a vitás kérdéseket, amelyek egyes súlycsoportokban még fennállnak. A jelenlegi körülbelül félszáz főnyi keretben sok »névtelen harcos« készül. A korábbi állandó válogatottak közül mindenki a »fedélzeten« van! A 62 kg-os világbajnok Réczi László is teljesen egészséges, kiheverte a mexicó- városi vb-n szerzett súlyos gerincsérülését Viszont testsúlya moGt 69 kg, ami sok a 62-es kategóriához. Amint a világbajnok elmondta, erősen gondolkodik azon, hogy esetleg a 68 kilósok között folytatná pályafutását • • • Sikeresen szerepeltek a magyar női kosárlabda klubcsapatok külföldön, nemzetközi kupamérkőzéseken. A BSE csehszlovák ellenfelet győzött le Prágában, a Székesfehérvári Építők pedig Olaszországban diadalmaskodott Prága, a bajnokcsapatok Európa-kupájáért: BSE—Sparta Prága 71:66 (47:38) Legjobb dobók: Czlrákyné 26, Nagy 17, Deák 14. illetve Kopecka 18, Peklova 14, Hoj- sakova 8. Faenza, a Ronchetti Kupáért; Székesfehérvári Építők— Feemss 5J?í8 Í2&£4) vonalban ütheti a kis fehér labdát Mégis mi történt, amely meghatározza ennek a nagy múltú sportágnak a további útját Somogybán? A szálak messzire visszanyúlnak, s anélkül, hogy utólagos »okoskodásra« vállalkoznánk, nem árt föleleveníteni néhány olyan momentumot, amely a jelenlegi helyzetet, előidézte. Lássuk először a női együttest! A második — gond nélküli — évet zárta a csapat. A korábbi bajnokságban kiharcolta az első csoportban való őszi szereplés jogát és mint legjobb vidéki együttes fejezte be a versenyévet. De rnár akkor is gyűltek fölötte a »sötét felhők«. A csapat dolgaiban járatosak nem egyszer szóba hozták, hogy nincs meg az ges« döntés. De egyről a Vasas megfeledkezett: arról, hogy a sportággal és a várossal szemben is vannak — illetve kellenének, hogy legyenek — kötelezettségei. Nem volt aki felmérje, hogy a megmaradt versenyzőkkel lehet-e továbbra is az NB I- ben szerepelni. Elérkezett az átigazolás időszaka, és akkor derült ki: nemcsak Boldizsár akar távozni. Diószegi és Harkányi dr. is hasonló gondolatokkal foglalkozott. Harkányit végül sikerült maradásra bírni. (Egyébként ő sem Kaposváron él: a fővárosban edz és csak a mérkőzésekre utazik a csapattal.) Diószegi is makacs maradt, újabb követelésekkel állt elő, amelyek teljesítését a Vasas nem vállalta, ezután a kitűnő adottáVégh János, aki távozott Váradi Gyöngyi, aki maradt. egység a lányok között, pedig ez feltétele a jó munkának. Boldizsár már korábban is foglalkozott a távozás gondolatával, s mint később ki- deriilt: csak átmérte tileg lehetett maradásra bírni. Becsületére legyen mondva: ő úgy játszotta végig a legutóbbi bajnokságot, mintha nem is forgatott volna ilyen terveiket a fejében. Ügy látszott, hogy az 1978as bajnokság eloszlat minden gondot. Az egyesület történetében először a kaposvári lányok — név szerint Diószegi Éva és Boldizsár Gabriella — utazhattak az NDK nemzetközi bajnokságára az ország képviseletében. Annak idején szóltunk ottani szép helytállásukról — de az összhang csak nem volt meg továbbra sem. Egyesek nem vették komolyan az edzéseket Diószegi félévenként jelentkezett »sértődéseivel«: hol leállással fenyegette edzőjét, hol a tréner unta meg a szeszélyeskedéseket és kihagyta a csapatból. E »példás« lépések után Végh János edző is elkövette azt a hibát, hogy majdnem ő könyörgött játékosának •.. Váradi gyakran volt sérült, sok edzést kihagyott, s a fiatalok nem fejlődtek úgy, ahogy kellett volna. Így létkérdéssé vált, hogy mindenki »a fedélzeten legyen«. Mi tagadás: az egyesület eléggé magára hagyta az edzőt, csaknem minden gond az 6 nyakába szakadt. Mindez természetesen elvonta figyelmét a szakmai munkától. Még folyt a bajnokság, amikor Végh János hangoztatni kezdte: amint vége az évnek, ő leköszön, mert belefáradt a szélmalomharcba. Ügy Is lett. Igaz, csak szóban közölte elhatározását a sportkörrel, s lehet, hogy ott épp ezért »nem vették komolyan«. Tény, hogy a bajnokság után csendes napok következtek, és senkinek nem jutott eszébe, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba. Hamarosan robbant a bomba: Boldizsár levélben közölte egyesületével, hogy további pályafutását csak Nagykanizsán tudja elképzelni, s kérte, járuljanak hozza távozásához. (A kanizsai bútorgyár, ahová távozott, az NB II-ben szerepel-) A Vasas megértő volt, és kiadta. Hivatkoztak korábbi érdemeire, Így tenületett az »emberségű asztalttenisaetó közölte, hogy ne számítsanak a játékára- Mindez az átigazolás után zajlott le, amikor sportkör már kész tények elé volt állítva. A huzavona közepette senkinek sem jutott eszébe, hogy az átigazolás idején körülnézzen és legalább megpróbálja betölteni azt az űrt, ami Boldizsár távozásával keletkezett. A ya- sas tehát elvesztette két legeredményesebb sportolóját, és elvesztette a korábbi sikerek egyik kovácsolóját, Végh edzőt is. (Meg sem próbálták maradásra bírni.) És kezdődött az újabb futkos ás. Az edzőjelöltek egymás után mondtak nemet, végül is a férficsapat most leállt versenyzője, Katona Fe renc vállalta, hogy megpróbálja a lehetetlent a lányokkal. Mert majdnem erről van szó. Másként csak az vélekedhet. aki nem ismeri eléggé az NB I mezőnyét. Tóth István sportköri elnökkel hosszasan beszélgettünk a női csapat helyzetéről ö velünk ellentétben nem látja sötéten az idei évet. Mint hangoztatta: a Vasasban van annyi, hogy megka paszkodjon az NB I-ben. És sorolta a neveket, akik ezt megvalósíthatják: Váradi, Harkányi dr., Kelemen, Pro- szonyák, Auguszt, Kő és a Főző testvérek. — Diószegi ügyét végleg lezárták? — érdeklődtünk. — Elvtelenségekbe nem bocsátkozunk, ha meggondolja magát, szívesen látjuk — hangzott a válasz. Amit ehhez hozzáfűzünk mi szívesen látnánk a többi Vasas-asztali teniszezőt is az edzéseken. A bajnokság tavaly októberben befejeződött, a versenyzők december eleje óta nem edzettek, és mint megtudtuk, ma is vontatottan folyik a fölkészülés. Vajon mivel akarja behozni hátrányát a Vasas? Talán csak a határtalan szorgalom segítene, de egyelőre ez is hiányzik. Mondjuk ki: &z előjelek vész- jóslóak. Lehet, hogy 1979 »búcsúévként« kerül be a szakosztály évkönyvébe? De talán még nem késő, és lehetne tenni valamitMi csak egyre vállalkozhattunk: köntörfalazás nélkül felhívjuk rá a figyelmet Egy sikersportág élvonala került veszélybe Somogybán. Itt nemcsak a női csapatra gondolunk, Jotasi Róbert JANÜÄR 26 péntek A Kap Ml 7.1* — nyngaatt n.JS Arakor A Hold kél 5.17 — nyugszik 14.4* érakor. A várható időjárás: Krfisefl megnövekvő felhőzet — többleté luvru eső. eső. Mérsékelt délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 0 éa plusz S fok közöU alakúk Vanda A távolabbi kilátások (keddig): váMozéan felbéa ldé. Ismétlődé esd, havas esé. A legalacsonyabb hőmérséklet pins; 1 és mínusz 4, a legmagasabb nappali hőmérséklet plusz I—5 fok között lesz. — Ausztriai vendégszereplésre utazott tegnap a szombathelyi Umgaresca táncegyüttes. Graziban, és környékén négy alkalommal lép föl. — A Móricz-emlékbázat július 2-án nyitják meg a nagy író szülőfalujában, Tisza csúcsén. Móricz munkásságának méltatására szenteli tíz napját a nyíregyházi nyári egyetem is. — Lettner Sinder festőművész nyitotta meg tegnap a városi—járási amatőr képző- és iparművész-tárlatot a siófoki Dél-balatoni Kulturális Központban. A pályázatra 153 munka érkezett, s ebből 36-ot mutatnak be. — Candide — »beugrásokkal«. A beteg Galkó Bence helyett Rajhona Adóm lépett föl Voltaire művének színpadi változatában a kaposvári Cralky Gergely Színházban. Serf Egyed szerepét Lukáts Andor játssza. — A fesztivál egyik legjobb filmje — ezt írja a Libre Belgique kritikusa Mészáros Márta Ok ketten című alkotásáról, amely nagy sikert aratott a brüsszeli fesztiválon. — Nyolcvan bét erszág képviselteti magát egy-egy alkotással az el nem kötelezett országok első tv-fesztivál- ján. Október elején a Dubrovnik közelében levő Adria- parti fürdőhelyen tartják. — A világ 8# országának vállalataival áll kapcsolatban a Chemolímpex. Az idén a korábbinál több pvc-t és gumiabroncsot exportál. 44 kiállításon és nemzetközi szakvásáron is részt vesz. Gázkitörés a zsanai olajkárnál Szerdán hajnalban, eddig ismeretlen okból gázkitörés történt a Kőolaj- és Földgáz- bányászati Vállalat Zsama É—2 számú olajíkútjánál. A gáz meggyulladt Személyi sérülés nem történt. Az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt speciális ki- torésvédelmi brigádjai azonnal a helyszínre siettek. Első feladatukat — a tűztől megroggyant fúróárbóc földre döntését — sikerrel megoldották. Ezt követően hozzáláttak az úgynevezett műtárgyak eltávolításához azzal a céllal, hogy a kút nyílását szabaddá tegyék a kitörés elfojtásához. A speciális brigád tagjai éjjel-nappal dolgoznak, de a nagy hőség miatt több napig is eltarthat, amíg az összes műtárgyaktól megtisztítják a terepet. A kút környékét lezárták, a tűzoltóság készenlétbe helyezte a korábbi gázkitöréseknél jól bevált turboreak- tív generátorokat. A mai ügyeletes: Gyarmati László Telefon: 11-510, este 8-lg. 175 évvel ezelőtt, 1804. Január 26-án született és 1857-ben halt meg Eugene Sue francia regényíró, a tárcaregény műfajának megteremtője. Eredetileg katonaor- vos volt, majd a haditengerészetnél nyert alkalmazást, és több tengeri csatában is részt vett. Egyebek közt megírta a francia és az egyetemes tengerészet történetét, ö vezette be hazájában a »►tengerészre- gény- műfajt. Ezeknek az írásainak és romantikus elbeszéléseinek sikere után 1839-től már egészen az irodalomnál: szentelte életét. Drámáiban és főképpen regényeiben a rejtelmes, szenzációs cselekményeknek juttatta a főszerepet. A múl* század negyvenes éveiben Sue mutatott példát az érdekfeszítő, izgató elbeszélés technikájára. 1842—45 között írta a Párizs rejtelmei című tárcaregényét, mely a párizsi alvilágnak némiképpen Idealizált, de mégis reális megfigyelésre valló világát tárta fel, megszabva ezzel a népszerű kalandregény demokratikus irányát is. Rendkívül termékeny író volt; regényeit, novelláit hosszú Időn át Magyarországon is sokan olvasták. — Djr* színpadra lépett Moszkvában Maja Pliszeoka- ja, a világhírű balett-táncosnő, aki argentínai vendégszereplésekor szerzett hátsérülése miatt 7 hónapig el volt tiltva a szerepléstől. — Mick Jagryert, a Rolling—Stones 34 éves énekesét kedden egy nyolcéves kislány apjának nyilvánították — miután a gyermek anyja, Marsha Hunt énekesnő bírósághoz fordult, s 2300 doljárt követelt tőle. Jagger elismerte apaságát. — Jean Cocteau Rettenetes szülőik című drámáját mutatta be csütörtökön. Siófokon a kecskeméti Katona József Színház művészgárdája. — Vcradónapot tartottak Balatonfenyvesen. 208-an 68,5 liter vér,t adtak. — A Plusz 10 rejtvényfüzet megfejtéseit beküldőik között csütörtökön, tartották a sorsolást Főnyeremény nem került Somogyba; a nyeremények jegyzékét a Népsport szombati száma közli. — Külföldre átázott a kaposvári Kefe- és Műanyag- ipari Vállalat több szakembere: Romániában a Jungfer- cég licence alapján készített szeparátorgyártó gépet, Csehszlovákiában a gerebenező gépet tanulmányozzák. — Férd félcipők nagy válasz* tékban kaphatók a Kaposvár, Kossuth téri íérüclpő-fizaküzi étben. — Értesítjük a mozDátogai ó- kat, hogy a Latinoa Filmszínházban január 27-én a Szabad Szombat mozi előadása du. 4 órakor kezdődik. Somogy megyei Moziüzemi Vállalat. — A rendezvénylroda hírei: Tájékoztatjuk a megye intézményeit. üzemeit, vállalatait, a tsz-eket és az egyéni érdeklődőket, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékok előadásaira Jegyet biztosítunk. Rendezvényiroda, Kaposvár, Május 1. u. 8. Telefon: 12-384. — Értesítjük a lakosságot és a közületeket, hogy január 28- án Nagyatádon autó-motorváság lesz.