Somogyi Néplap, 1979. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-05 / 3. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ■cAp qsN$v Ara: 80 fillér Somoggl Népim MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXV. évfolyam 3. szám 1979. január 5., péntek A magyar pártkiiidütlság a Montada laktanyában A kubai forradalom győzelme huszadik' évfordulójának tiszteletére rendezett ünnepségeken részt vevő magyar párt- és állami küldöttség, Biszku Bélának, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának vezetésével, Santiago de Cu- Vában megtekintette a Batis- ta-rezsim ellen vívott forradalmi fegyveres harc történelmi emlékhelyeit: az egykori Irloncada-laktanyát, valamint a laktanya elleni 1953-as támadás előtti gyülekezőhelyet, a Santiago de Cuba-i Siboney majorságot. A magyar delegációt a kétnapos vidéki utazásra elkísérte Fernando Vj- cino Alegret, a Kubai KP KB tagja. A magyar vendégek szerdán ellátogattak a földalatti ellenállási mozgalom múzeumába is. A magyar küldöttség tagjait szerdán vacsorán látat vendégül Fernando Ve- cino Alegret A küldöttség csütörtökön este érkezett vissza Havannába. (MTI) Már négy tartomány szabad Sikeres hadműveletek Kambodzsa felszabadításáért Leleplező írások a nyugati sajtóban A kambodzsai forradalmi erők sikeres hadműveletei nyomán az ország négy tartománya felszabadult és másik öt tartományban harcok folynak. Ebben összegezhetők a kambodzsából érkezett legfrissebb hírek. Az SPK, az ellenállási front hírügynöksége, szerdán azt jelentette, hogy a felszabadító erők a nap folyamán körülzárták Stung Treng tartomány azonos nevű székhelyét és megadásra szólították fel a Phnom Penh-i rezsim ott állomásozó egységeit A meglepetésszerű támadás és ezzel párhuzamosan kirobbant helyi felkelés hatására a csapatok megadták magukat A Phnom Penh-től 200 kilométérré északkeletre fekvő tartományi székhely elfoglalása során a forradalmi erők nagy mennyiségű fegyvert, lőszert és egyéb hadianyagot zsákmányoltak. Ugyancsak az SPK tájékoztatásai szerint a forradalmi fegyveres erők december 29. és 31. között felszabadították Ratanakiri tartomány több városát és a harcok betetőzéseként elfoglalták Lomphat tartományi székhelyet, amely a fővárostól, Phnom Penh-től mintegy 200 kilométerre fekszik. Pillanatnyilag a legsúlyosabb harcok Kompong Cham tartomány Dam Bér és Sre Kék nevű körzeteiben folynak, Phnom Penh-től 40 kilométerre északkeletre. A nyugati sajtó beszámolói szerint Kambodzsában változatlanul féktelen terror és erőszak honol- az ország gazdaságát a teljes széthullás veszélye fenyegeti. (Folytatás a 2. oldalon) Szerelik a gépeket Űj szakaszához érkezett a Kaposvári Húskombinát rekonstrukciója. A nyug"fnárnet • szak emberek megkezdték a sonkaüzem technológiai berendezéseinek szerelését. A munkát június végére fejezik be. Képünkön a hűtőtároló magas pályájáét szerelik a szakemberek. Huszár István látogatása Komárom megyében Huszár István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja- a Minisztertanács elnökhelyettese csütörtökön Komárom megyébe látogatott. A megyei pártbizottságon Mokri Pál első titkár és dr. Kiss István, a megyei tanács elnöke tájékoztatta a megye gazdasági és politikai helyzetéről. Ezután a 81 ezer dolgozót foglalkoztató magyar szénbányászati tröszt munkájával ismerkedett. Dr. Kapolyi László nehézipari miniszterhelyettes és Seregi János vezérigazgató többek között ismertette azokat az új terveket, amelyekkel — a népgazdaság teherbíróképességét figyelembe véve — .meg lehetne gyorsítani az új bányák beruházását A népgazdaságnak ugyanis nagy szüksége lenne arra, hogy ezek mielőbb termeljenek. A Radarbank „nyílik1 Óvodaépítés KISZ-védnökséggel Túra az emlékművekhez Mlnisztertanács elnökhelyettese a kormány nevében elismerését fejezte ki a magyar szénbányászoknak, amiért az elmúlt évben nehéz körülmények között kétszer annyit termeltek terven felül, mint amennyit kértek tőlük. Huszár István ezt követően ellátogatott Oroszlányba, és leszállt az épülő márkushe- gyi bányába. Megismerkedett azzal a munkahellyel, ahol néhány nappal ezelőtt — korszerű szovjet berendezés segítségével — kimagasló sikert értek el: fél évvel határidő előtt lyukasztották ösz- sze a lejtős és a függőleges aknát. A bányalátogatás után Huszár István Tatabányán a megye több gazdasági vezetőjével folytatott eszmecserét az idei feladatokról. (MTI) Tervét teljesítve 13A- milliótonna árut szállított a vasút Az évkezdet legfontosabb feladata az előszállítás London Dj dokumentumok A Londonban most hozzáférhetővé vált harminc évvel ezelőtti kormánydokumentumok az agresszív észak-atlani paktum létrejöttét megelőző tárgyalásokat világítják meg. A dokumentumok, amelyeket harminc éven át szigorúan bizalmas ügyiratként kezeltek, egyértelműen arról tanúskodnak, hogy az Egyesült Államok és nyugati szövetségesei a kommunista pártok növekvő befolyása és a társadalmi haladás ellen vívott harc legfőbb eszközének tekintették az észak-atlanti tömböt. Amikor a Szovjetuniónak még; nem volt atomfegyvere, Winston Churcül azt javasolta az akkori amerikai és az angol kormánynak, hogy robbantsanak ki atomháborút a Szovjetunió ellen — írta a The Guardian a dokumentumokról szóló cikkében. Titkos kormánydokumentumok publikálása szokás szerint együttjár a „nyugati civilizációt fenyegető szovjet veszélyéről szóló koholmányokkal. Hoeseű távra megszabja a somogyi KISZ-fiataiok. feladatait az a program, amelyet tegnap fogadott el a KISZ megyei bizottsága. Somogy sajátosságait figyelembe véve készítették el a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség 1978/80. évi akció- programjának megyei kiegészítését egyrészt a dolgozó fiatalok, másrészt a középfokú oktatási intézmények KISZ-szervezetei részére. A dolgozó fiatalok KISZ- szervezetei az V. ötéves terv céljainak elérése érdekében védnökséget vállalnak a szociális, kulturális és sportlétesítmények fölött A kaposvári KISZ-bizottság védnökséget vállal egy hatvanszemélyes óvoda kialakítása felett Somagyból is indulnak fiatalok rik a munkavédelmet. A tanulj fiatalok se maradnak ki: szakmai és szakmatörténeti verseny lesz a második osztályos férfiszabó, férfifodrász, bognár, vasbetonszerelő, ácsállványozó szakmunkástanulóknak. Továbbfejlődik a KISZ-radar is. A megyei bizottság elhatározta, hogy kialakítanak egy úgynevezett megyei radarbankot. Ebben összegyűjtik az üzemi radarirodák nagyobb jelentőségű jelzéseit s továbbítják intézkedés céljából a politikai, az ellenőrző szervekhez a máshol is hasznosítható javaslatokat A bank „gazdája” a gazdaságpolitikai munkabizottság lesz. Szélesebb körben kiépítik — közösen a szakszervezettel — a munkavédelmi aktívahálózatot. Az ismeretek gyarapítását szolgálja majd a munkavédelmi vetélkedő, A politikai ismeretek növelésére, az Edzett ifjúságért-moz- galom kibontakoztatására, a tartalmas művelődésre is jó elképzeléseket foglaltak mindkét akcióprogramba. A Művelt ifjúságért, korszerű műveltségért akció azt a célt szolgálja, hogy a dolgozó, a tanuló fiatalok KlSZ-szervezetelnek tevékenységében állandó legyen a művelődés, a KISZ-tágok egyéni feladatvállalásában is kapjon helyet. A megyed KISZ-bizottság túraútvonalakat javasol, hogy a KISZ-esek megismerjék Somogy kulturális emlékeit. A Négy évszak — négy túra a megye munkásmozgalmi emlékeinek megismerését szolgálja; a hősök tiszteletére állított emlékműveket is fölkeresik. A fiatalokat arra ösztönzik, hogy gyűjtsék az 1919-es visszaemlékezéseket, a kiemelkedő személyiségek életútját, a pártok, társadalmi szervezetek helyi történetét stb., s vegyenek részt a honismereti, helytörténeti pályázatokon. A program célul tűzte, hogy minél több fiatal levelezzen a testvérmegyékben — Kalinyin, Ciechanow, Kard- zsali — élő fiatalokkal. , l a Komputer a mezőgazdaságban A vasút 1978-ban 134 millió tonna árut szállított és ezzel eljesítette éveá feladatát — állapította itieg a múlt évi munkát értékelő gyorsjelentésében a MÁV vezérigazgatósága. A vasút idei árufuvarozási terve 133 millió tonna, amit azonban csak akkor tudnak teljesíteni, ha az év első felében a múlt évinél legalább 1—1,5 millió tonnával több árut továbbítanak rendeltetési helyére. Ennek megfelelően már az indulásnál nagyobb követelményeket támasztottak. a januári szállítási előirányzat 11 millió tonna a tavalyinál 250 ezer tonnával több. Éppen ezért az évkezdet, s az első negyedév legfontosabb feladata az előszállítás növelése. A múlt évi tapasztalatok azt mutatják, hogy hiába voltak kimagasló eredmények az őszi forgalomban, az előszállítási elmaradást nem tudták pótolni Az idei előszállításokhoz a felkészülés szervezettebb, a feltételek kedvezőbbek a tavalyinál. A vasút a fuvaroztatókkal már jóval korábban megkezdte a tárgyalásokat, s eddig csaknem száz nagyvál- lattal — jóval többel, mint tavaly ilyenkor — kötött megállapodást a tömegáruk első negyedévi fuvarozására. A vasútigazgatóságok a második félévi, a csúcsforgalmi időszak torlódásainak enyhítése érdekében megkezdték a legnagyobb fuvaroztatókkal a szállítások előrehozásának szervezésére szolgáló tárgyalásokat is- amelyek során további kedvezményeket ajánlanak fel azoknak a vállalatoknak, amelyek csúcsidőszak előtt, adják vasútra áruikat. KISZ-megbízatással a paksi atomerőmű építésére. Egyre több ifjúsági szocialista brigád található az ipari és a mezőgazdasági üzemekben. Éppen ezért határozta el a megyei KISZ-bizottság, hogy az idei ifjúmunkás- és szakmunkástanuló-napok keretében megyei találkozóra hívja e brigádokat. A fiatalok társadalmi munkájára mindenhol számítanak. Az akcióprogram célul tűzte, hogy április 21-én kommunista műszakot szerveznek a nemzetközi gyermekév alkalmából. A bevételt a nemzetközi gyermekalapra és a somogyi gyermeklétesítmények építésére fizetik be. A mező- gazdaságban dolgozó fiatalok részt vesznek a MÉM major- fásítási akciójában is. A tanuló fiatalok közül több mint kétezren vesznek részt központi, négyszázharmincan megyei épitőtáborokban. Szép elképzelés, hogy mintegy százötven, nyolcadik általánost végzett úttörő is együtt dolgozik a KISZ-esekkel a helyi táborokban a nyáron. A középiskolások társadalmi munkájára jó alkalmat ad a gyermekév: azt várják tő- íuíí, hogy segítenek az úttörőcsapatoknak a színvonalas programok megszervezéeé- ocn, rendezzenek gyermekmajálisokat, bekapcsolódva a járási, városi bizottságok és az úttörőelnökségek együttes munkájába. A program szerint újra lesz Alkotó ifjúság megyei kiállítás, ezen együtt mutatják be a tanuló és a dolgozó fiatalok pályamunkáit, alkotásait. A me- megyei KISZ-bizottság és az SZMT közösen tanácskozást szervez a fiatal újítók számára a tavasszal, mégpedig azzal a céllal, hogy bővíthessék szakmai ismereteiket. A Ki minek mestere mozgalom keretében a gépjárművezetők, a tejfeldolgozók, a mezőgazdasági gépszerelők, az ezermesterek, a gépi fejők vetélkednek, arról tesznek tanulságot az üzemi és a megyei versenyen, hogy milyen a szakmai, a politikai tudásuk, a műveltségük, mennyire isme4 A Baranya megyei Állami Gazdaságok Szakszolgálati Állomásának laboratóriumában — Pécsen tízezer takarmány-, és huszonhárom ezer talajmintát vizsgáltak meg tavaly. A mérési eredményeket számítógéppel dolgozzák fel. Az így kapott adatok ismeretében a mezőgazdasági üzemek hatékonyabbban takarmányozhatják állataikat és végezhetik cl a talajerő utánpótlást. A képen: A vizsgálandó anyagban lévő mikroelemeket lángfotó-mcterrcl határozzák m««.