Somogyi Néplap, 1979. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-17 / 13. szám
Ki issza meg a (Sió) levét? Növeli forgalmát, csökkenti költségeit a Fűszért Egy üditö ital tasakot keres címmel négy hónapja megjelent cikkünkben szóvá tettük, hogy a Sió ivóié elvitathatatlan erényei ellenére is tú! drága a többi üdítő italhoz képest. E viszonylag magas árért pedig a küllőidről — darabonként több mint két forintért — behozott tasak a ludas. A fóliatasaknak is vannak persze jó oldalai: így például míg egy üveg Márka vagy Cola hét forint értékű "göngyöleget- köt le, addig egy Sió 28 fillérnyit. Eme előnyének árát azonban a vásárló és a gyártó gazdaság is drágán megfizeti. Előbbi azzal, hogy minden Sió elfogyasztása után két forintot "eldob-, utóbbi pedig azért, mert termékének népszerűsége, így bevétele is elmaradt a várttól. Említett írásunk nyomán indult oknyomozásra a Siófoki Állami Gazdaságba a Gazdálkodás című folyóirat munkatársa. A Sió értékesítési gondjai kapcsán hallottam olyan véleményt (nevezhetjük feltételezésnek vagy utólagos okoskodásnak is!), mely szerint túl kockázatos, talán nem is egészen végiggondolt vállalkozás volt a siófoki léüzem létrehozása. Különösképp ma, amikor az üzletek már majd tucatnyi alkoholmentes üdítőt kínálnak. 'A Gazdálkodás által fölsorolt tények mindenben a siófokiakat igazolják. Kézenfekvő lehetőség, hogy az ország egyik legnagyobb hagyományos gyümölcstermelő gazdasága terméke feldolgozásába kezd. Különösképpen akkor, ha erre viszonylag kis beruházási költséggel egy már régebben meglevő feldolgozó üzemének bővítésével módja van. Ugyancsak ésszerű lépés, ha e teljes — a csemeteelőállítástól . a gyümölcsfeldolgozásig terjedő — termelési sor hátteréül termelési rendszert szervez. Végül is a Sió levél ma az állam, az állami gazdaság (és kisebb részt a fogyasztó) isz- sza. Mit lehet tenni, hogy ne így legyen, hogy a kiváló , minőségű gyümölcslé végre mindenkinek felüdülést (a gyártónak megkönnyebbülést) hozzon? Tény, hogy kezdetben az ivólének úgyszólván nem volt reklámja, így már az üzletek polcain volt, mikor még senki sem tudta, mi az. Azóta tudjuk, de úgy látszik, ez még kevés. Az is kell, hogy egyáltalán legyen a boltokban. (Próbavásárlások során nyolc üzlet közül kettőben voltosak Sió, de ott is langymelegen.) Az igazi megoldás mégiscsak az volna, ha sikerülne gyártani (talán nem is épp az elegáns alufóliából) egy olcsóbb tasakot... A gazdaság a választék bővítésére is gondolt. A nemrég engedélyezett paradicsomkoktél tízféle zöldséget tartalmaz, a meggy ivóié forgalomba hozatalát pedig már »csak- tasakgond késlelteti... Ügy kezdtük: viszonylag magas az ivóié ára. Külföldön, ahol egy Cola ára 8—10 magyar forintnak felel meg, a Sió versenyképes. Osztrák, nyugatnémet, svájci, sőt izraeli forgalmazók érdeklődnek a termék iránt Ezeknek a piacoknak a megnyeréséhez azonban a külkereskedelmi szerveknek — nem utolsósorban a részestárs ÁG- KER-nek — Is segíteniük kell. A piaci csatát ma már — akárcsak külföldön — itthon is magának a termeknek kell megvívnia. Erre a kiváló minőségű, korszerű Sió képes is lehet.., B. F. Tegnap Kaposváron, a Kí- S/5ÖV székházónak nagytermében a Somogy—Zala megyei Élelmiszer- és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat dolgozói értékelték múlt évi munkájukat, és meghatározták az idei tennivalókat. Dévényi Zoltán igazgató beszámolójában elfogadhatónak, megfelelő színvonalúnak minősítette tavalyi munkájukat, összesen 2 milliárd 930 millió forint értékű árut hoztak forgalomba, 270 millió forinttal többet, mint egy évvel korábban. Jó volt a kínálat, de esetenként az étolaj, ritkán a margarin és az év végén a rizs átmenetileg hiánycikk volt. Az ok figyelmetlenség, tervszerűtlen készletgazdálkodás volt. 1979-re a tavalyinál is nagyobb, 3 milliárd 390 millió forint forgalmat tervez a vállalat. Szervezettebb, összehangoltabb munkával elsősorban a hazai ipar termékeit és a szocialista országokból importált árut kívánják elhelyezni az üzletekben. A tőkés országokból származó egyes áruk behozatalát csökkentik. A mérsékelt ütemű forgalomnövekedés mellett a választék növelésével, a minőség javulásával számolnak. Élelmiszerből 167 millió forinttal, vegyi árukból pedig 64 millió forinttal több árut hoznak forgalomba: szerződéssel biztosították már ezt. A Fűszért munkájában jelentős szerepet játszik, hogy a Somogybán és Zalában levő élelmiszeripari üzemekkel, gyárakkal jó a kapcsolatuk. A választék növelése érdekében fontos, hogy kihasználják a kishatármenti árucsere kínálta lehetőségeket. A Balaton part, valamint az idegenforgalmi területek ellátása az eddiginél is nagyobb feladatot jelent, hiszen január elsejétől bővült az a terület, amelyről gondoskodniuk kell: Keszthelyt, Hévizt Zalához csatolták, ellátásuk a Fűszért gondja. Üzletszerzőiket céltudatos munkára ösztönzik, részükre szakmai tanfolyamot is, szerveznek. Két kiállítást rendeznek az idén, Keszthelyen és Barcson. A boltvezetők részére árubemutatókat, kóstolással egybekötött szakmai megbeszéléseket tartanak. Különösen a kis településeken működő boltok vezetőit hívják meg ezekre, hogy alaposan megismerjék a választékot A nagyobb feladatokat létszámnövekedés nélkül, takarékos gazdálkodással kívánják megoldani. A szállítási költségek három-, a fenntartási költségek húszszázalékos csökkentését Irányozták elő. Tizenöt százalékkal szánnak kevesebbet a vlllanyköltségre és tíz százalékkal kevesebbet a fűtésre. Csökkentik a kiküldetési és utazási költségeket Is. A hrigúdvesető Az egy éve létrehozott gyümölcstermelő és -feldolgozó társulás, amellett, hogy több! mint 1000 hektárnyi, javarészt j elhanyagolt és elöregedett tsz- j gyümölcsös felújítását, illetve korszerű technológián alapuló hasznosítását teszi lehetővé, módot nyújt jó néhány vagon más módon értékesíthetetlen (ütődött, túlérett) gyümölcs feldolgozására is. Ráadásul a születő termék a jó üdítőválaszték ellenére is hiányt pótol. Megjelenéséig alig volt j ugyanis tiszta gyümölcs alapanyagú, vitamindús ivóié. Hogy e jó elgondolás, a sok költség és munka eredménye csak félsiker, arról a siófoki gazdaság tehet legkevésbé. Aligha gondolhatták például, hogy majd két évvel a termék megjelenése után még mindig nem lesz hazai vállalat, amely ^fogadható minőségben és áron tudná gyártani a tasakot A Gazdálkodás közli a Sió lé "árkonstrukcióját-. Mi kerül tehát 5 forintba? Az állami gazdaság 4 forint 08 fillérért képes előállítani egy Siót, ebből azonban mindössze 77 fillér a zacskóban levő baracklé ára. A lé ára és az összes termelési költség kevesebb, mint amennyibe a zacskó kerül. A termelői ár 4,?0 (42 fillér tehát a gazdaság tisztességtelennek aligha nevezhető haszna). A nagykereskedelem úgy tudja ezt az árat megadni, hogy 1 forint állami árkiegészítést kap. A kiskereskedelem 4 forintért kapja és 5-ért adja... Ha végiggondoljuk, »valaki» itt rosszul jár. Az önköltség és a különféle vállalatok állal »realizált« (vagy épp ir- realizált) összeg hat forintnál is több... Serény munka folyik a mikei Rákóczi Tsz gépműhelyében. Traktor- és Zetor-alkat- részeket látni a szerelők kezében, az esztergapadra éppen egy kombájntengelyt illesztenek föl. Pápai János lakatos egy MTZ adagolóját állítja be. Gyakorlott, gyors mozdulatai' elárulják, hogy jól ismeri szakmáját, a javí- I* tásra váró erő- jA és munkagé- «SI pékét. ® — Ezért is bíztuk meg a gépműhely vezetőjének helyettesítésével, s választották társai a Déri Miksa brigád élére, amikor öt éve létrehozták ezt a kis, tíztagú közösséget. Az ő brigádja kezdeményezte a "Javíts hibátlanul"-mozgalmat szövetkezetünk gépműhelyében — mondja Frank Gyula elnök. Mit jelent a szövetkezet számúra ez a kezdeményezés? — Felelősséget vállalunk munkánkért, a brigád által javított, felújított erő- és munkagépekért. Az anyag és alkatrész felhasználásánál háromszázalékos megtakarítást érünk el. Ez több tízezer forintot jelent évente szövetkezetünknek. összegyűjtjük n hulladékot, a felhasználható darabokat megjavítjuk, a többit átadjuk a MÉH-nek. A múlt évben ily módon tizenöt ezer forintot szereztünk a szövetkezetnek, amit azután közös kirándulás fedezésére fordítottunk. A múlt évben háromnapos bécsi kiránduláson voltunk, elmentünk a mezőgazdasági kiállításra is a brigáddal — sorolja Pápai Jóik*. Tizenhetedik éve dolgozik a szövetkezetben, az általános iskolát elvégezve került ide. Itt tanulta meg a lakat*«-, az autószerelő és a dizcladagoló- beállitó szakmát. Fiatalokból áll brigádja, a vezető harmincegy esztendejével a -legidősebb“, az átlagéletkor mindössze 22 év. Egy alkalommal elnyerték a kiváló ifjúsági brigád címet, Pápai János pedig megkapta a Mezőgazdaság kiváló dolgozója kitüntetést. — Aki becsülettel dolgozik, azt a szövetkezet is megbecsüli. Ezért is jöttem vissza a katonaidőmet leszolgálva a termelőszövetkezetbe. Nemcsak a brigádomban ... jó a szellem, hanem a gépműhely másik szocialista brigádjával, a Bánki Donát brigáddal is jól együttműködünk. Ha fiatalok is a brigádtagok, értik és szeretik a szakmájukat, A két Fürst testvér — Jancsi és Zoli — meg Béres Miklós és a többiek munkájára lehet számítani. Jó ütemben haladunk a javítással, tavaszra minden gép időben készen lesz — mondja a brigádveze- tó. Már most elhatározták: úgy, mint a korábbi esztendőkben, nemcsak a műhelyben dolgoznak, ha kell vasárnap meg késő éjszaka is, hanem kombájnra, Zctorra ülnek, cs segítenek a betakarításban. Pápai János kamatoztatja a hadseregben szerzett tapasztalatait. Ű a titkára az MHSZ mikei lövészklubjának, s ha járási vagy megyei lóverseny van, klubjukból mindig indul valaki. A gondosan vezetett, szép brigádnapló hűen tükrözi a kis közösség életét, vállalásaik pontos teljesítését. Tavaly a Vöröskereszt önkéntes vérr adást szervezett a községben, a brigád közösen jelent meg ezen. A/, országot és a külföldet járó brigádtagok üdvözlő képeslapjait megtalálni a naplóban. Egy képeslap Moszkvából érkezett: a brigádvezető küldte, aki jó munkája jutalmául egy hetet töltött a Szovjetunióban, amikor az országos mezőgazdasági gépkiállítás volt. Szalai László Gerinctörés előtt » Ú gy vettem észre, hogy minden különösebb bevetés nélkül, az első pillanatban "megnyíltak« a diákok, ílreani lehetett ezt a várakozó tekintetekből, de abbé] is, hogy a klubszoba sarkában ülő nyurga fiú gátlás nélkül (de .nem gátlástalanul) előállt izgalmas kérdésével. »Helyrehozható-e a tanár—diák viszony egy olyan esemény után, amikor... Nem akart hatásszünetet tartani, csupán egy pillanatra megbicsaklottá hangja: A terembenkét középiskolai negyedikes osztály diákjai ültek, és három tanár, akik — nemcsak a meghívásból tudom — maguk is hírei az őszinte szónak, a nyílt vitának, a "partneri« kapcsolat kialakításának. Különiben hogyan is hihetnék, hogy bármit hatásosan, eredménnyel tudnak elhinteni tudásukból, emberségükből, magatartásukból, a világról alkotott véleményükből? Világnézeti órákat vontak össze az eszmecseréhez, s nekem — nem először — alkalmam kínálkozott arra is, hogy a fiatalok érdeklődéséből, kérdéseiből szűrjem le a tanulságot: a tizennyolc évesek sokkal értőbben, szenvedélyesebben politizálnak és politikusabban gondolkodnak, mint ahogy azt sok helyen feltételezik rólule. Természetesen nem szándékozom kitérni a téma elől, hiszen eddig csak a kérdés indítását árultam el. A fiú egy iskolai fórum keserű tapasztalatát mondta el — a többiek nevében is vállalva a kockázatot. »Helyrehozható-e a tanár—diák viszony egy olyan esemény után, amikor... amikor önérzetében megsértik és igazságtalanul Ítélik meg a fiatalt.» A fórumon szót kért egy fiú, s a tanárnő rá/ripa- kodott: "Aki kihajtott ing nyakkal jár, annak nem érdekel a véleménye! Először tedd rendbe magad, különben lei- váglak innen ,. .»■ Szeretnék hinni abban — egyébként sem az én tisztem —, hogy a tantestületben azóta levonták a következtetést. Csakhogy itt nekem kellett mondanom valamit. Nekem, aki nem tanultam pedagógiát, s aki legföljebb ösztönösen — leginkább a családban — szerezhettem némi tapasztalatot a nevelésről. Mégsem éreztem magam kutyaszorítóban. Ennek egyetlen oka lehet: némiképp bele tudtam élni magam a fiú lelkivilágába. Nos hát, nem szándékozom elmondani mindazt, ami elhangzott a klubban, s amiben úgy éreztem: egyetértettünk a fiúkkal és lányokkal. Néhány mozzanatot azért mégis; hiszen meggyőződésem, hogy az iskolában és az iskolán kívül, a munkahelyen és a családban, a baráti körben és — ha úgy tetszik — a nemzetközi kapcsolatokban elképzelhetetlen a jó viszony egymás kölcsönös megbecsülése nélkül. Ha pedagógus lennék, fiaimnak és lányaimnak tekinteném a diákokat. AM*or lennék büszke rájuk, ha minél előbb felnőtteknek tarthatnám őket. Cselekvéseikből Ítélnék, gondolataikhoz próbálnék hozzáfűzni valamit abból, amit — nem érdem, hanem állapot! — koromnál fogva összegyűjt- hettem a magam számára. Nem ítélnék a divatos öltözékből; de elvárnám a rendet és a tisztaságot, az ápolt külsőt ahhoz, hogy szóba álljak »gyermekeimmel»; nem dorongol- nám le őket, hanem hagynám, hogy elmondják a magukét, legföljebb vitatkoznék, vagy megkísérelném fölhívni a figyelmüket arra, ami foglalkoztat Sohasem próbálnám bizonygatni még áttételesen sem, hogy én vagyok az okosabb — ami egyébként sem bizonyos! —, csupán a tapasztalataimat a véleményemet osztanám meg velük, hogy legyen miből válogatniuk. Tudják szembesíteni a néha felszínesebb, máskor elhamarkodott véleményüket valami mással. És nem tartanám. törvényszerűnek, hogy az legyen az ő véleményük is; ami az enyém... A zt hisszük talán, hogy a fiatalók nem tudják: semmire sem mennének a felnőtt nemzedék nélkül? Mi lenne velük, gondolataikkal, ha remeteként mindenkitől elzártan nőnének föl, és mit sem tudhatnának a világról? Azt tapasztaltam: a fiatalok nagyon is kiváncsiak arra, hogy hova tartozunk, mit gondolunk, hogyan reagálunk természetes érdeklődésükre. De miért mondom ezt? Tessék csak visszagondolni egy kissé. Mi nem így voltunk ezzel ifjúkorunkban? A világért sem szeretném, ha valamiféle »prédikációnak« tekintenék mondanivalóimat De tudja mindenki: az összeütközések nem a munkapad mellett kezdődnek, A családban. Egészen pici korban is. Az óvodában és az általános iskolában. Nem tudom elhinni, hogy ezek a gyér“ mekkori »élmények« nyom nélkül eltűnhetnek a felnőtté válás útvesztőiben, vagy később, a felnőttkorban. Tudom: nem hiányozna jegyzetemből az a szó, hogy felelősség. Mégsem kerülhetem el __ M enjünk egy kissé messzebb. Nem tizennyolc, hanem tizenhárom évesekről lesz szó, akik még az általános iskola padjait koptatják. Nem voltam ott, csak meghallottam az összeütközés zöngéát, és megszégyenültnek, megszégye- nitettnek éreztem magam. Osztályfőnöki óra volt a hetedikben. A témát — vázlat szerint — nem tudom megfogalmazni, de annyi igaz, hogy az emberi kapcsolatok álltak a középpontban: tisztelet egymás iránt, a szülők megbecsülése és a felnőtteké; a baráti viszony kialakulása és a barátság követelményei; kit és miért kell tisztelni; és egyáltalán; milyen kapcsolatot alakítsanak ki a gyerekek a társadalom legkülönbözőbb tagjaival. A tanárnő — egyébként szakmájának egyik legkiválóbb képviselője, amennyiben csak az oktatást értjük a szakmája alatt — szépen, meggyőzően beszélt. A gyerekek többsége fegyelmezetten figyelt, de az egyik lány hátrafordult, és mondott valamit a barátnőjének. A tanárnő fölfigyelt erre, és ingerülten szólt: »Tudom, nem érdekel, amit mondok, de most rám figyelj, bár sejtem, hogy nem én vagyok a legrokonszenvesebb tanár, a legjobb barát a számodra...« »De nem ám, van jobb is» — vágta rá hirtelen egy szakimondásáról ismert fiú. Bomba robbant. S mint ahogy a bomba robbanását nem nevetés szokta kísérni. így ezt a megjegyzést is csönd, megszeppent némaság követte, Ha én lettem volna az osztályfőnök — mondom: minden pedagógiai előtanulmány és fölkészültség nélkül —, megértőén elmosolyodtam volna a fiú megjegyzésén. És válaszoltam volna rá, valahogy így: »Örülök, Pisti, hogy nyíltan kimondtad a véleményedet. Igazad lehet. Tudod mit? Megpróbálok valamit tenni azért, hogy rolconszenve- sebb legyek... De azért lásd be: te is, a többiek is tehetnek érte valamit. Elvégre mindig kettőn áll a vásár...» Lehet, hogy badar fogalmazás, a gondolat azonban igazságot hordoz. Tudom: Pisti büszke lenne magára, mert nemcsak az osztály, hanem a tanár bizalmát is kivívta szóki- mondásával. Lám, a rokonszenv kibontakozásánál; állomása lehetett volna ez az óra... De mi történt? »Hozd ki az ellenőrző könyvedet!» És a tanár — tisztességére legyen mondva — a fokozatossúg elvét betartva (hiszen Pisti már kapott figyelmeztetést, mert sokat »lötyögött»), osztályfőnöki intőt rótt a könyvecskébe. Nekem pedig az jutott az eszembe, hogy ez az — általam ismeretlen István — vajon később az ifjúsági parlamenteken, felnőttként a tanácsban, a párttaggyűlésen, netán a parlamentben elmondja-e azt, hogy mit gondol közös dolgainkról; kinyilvánítja-e a véleményét? Mert azt hiszem: a gerinctörés nem harmincöt éves korban kezdődik ... M os hát: erre sem árt gondolni, ha fiatalokkal találkozunk. Meg arra sem, hogy jó beleélni magunkat lelkivilágukba, ha őszinte szándékkal altarunk útracalot adni... Jávori I
