Somogyi Néplap, 1978. december (34. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-31 / 307. szám
Örvénylés. Urban György festőművész alkotása. Antalfy István Húshoz csont Pákolltz István Újesztendore Adjon Isten minden jót olyat ami sosem volt A kétkedőt nagy hit óvja midőn gyötri meddő óra Kesergőnek kacagásra forduljon lepittyedt szája A beteg erőre kapjon két bak-arasznyit ugorjon Jobb munkához tisztességet nagyobb kedvet emberséget .Minden lánynak jó szeretőt ha nem elég egy hát kettőt Pulyákat az asszonyoknak ameddig nem hervadoznak Ordaserkölcs dölyíös ármány kezesedjen: kezesbárány Katonának bodzapuskát telt kulacsot hátsósunkát Jó parolát hú tenyérnek a világnak békességet Nem egy évre se kettőre de örökos-mindörökie Adjon isten minden jót amilyen még sosem volt 1 Dómján Gábor TELELŐ Múltba múlik ez az év kis melleden kitelelnék várnék lyukas szilvesztert szegényen örülnék decembert és ha múlott ez az év csak ágakon ringanék szármám rügyesen mint kis majom ügyesen a virágot a kedvemet mert nagy kosarad lehet ha a föld foglal benne helyet s a tél csak jó takaró hogy elbújhass veleml Mllos Macurek A rája Némely halak irigylik az elektromos rpját. Némely halak azt gondolják: előnyös elektromos rájának lenni. Ámde ne higgyült, hogy a rája élete könnyű; pillanatonként beállít valaki, bekapcsolja a vasalót, a hűtőgépet, az asztali lámpát, vagy a rádiót, s — mit tehet a rája? — azt mondja magában, elektromos rája vagyok, nem mondhatok nemet De egyre több a vasaló, az összes hal szépen va- saltan jár, míg végül egy szép napon nagy ünnepélyt rendeznek, csupa nagy toalett, meghívják a ráját is, és a rája drótokkal körülcsavarva érkezik. A teremben hatalmas csillár ragyog, szól a rádió, egy nagy kövér hal kér szót, cilindert és kamáslit visel, szépen beszél, összehord he- tet-havat, például a vasalókról és a porszívókról, de megemlékezik az elektromos Tájáról is. Amikor befejezi, odaúszik a Tájához, hogy meg- veregesse a vállát, a halak tapsvihara közepette úszik oda a Tájához, de meghatottságában elfeledkezik róla. hogy a rája elektromos, így hat ütés éri, jó kis áramütés éri. Ez a jelen levőket egy kissé zavarba is hozza. Bojtár Endre fordítása ABaleset történt az üzemben. Nem súlyos, de az öreg Biczót mégis úgy kellett hazaszállítani, kocsival. Fölvették a baleseti jegyzőkönyvet, amint az elő van írva; megállapították a tényállást, a felelősséget — »felelős a sérült«. Ki-ki aláírta a dokumentumot, és ment tovább az élet. Az öreg Biczó pedig otthoz az ágyban folytatta életét — az öreg segédmunkás, akj sose vitte annyira, hogy legalább valami gép mellé kerüljön. Igaz, bíztak rá néha érdemlegesebb munkát is, de szakmunkás nem lett belőle. Pedig sokszor mondták neki — a csoportvezetője, a művezetője, munkatársai — : tanuljon, tegye le a szakvizsgát; a kereset is jobb, a munka is szebb. Valami különös gyámoltalanság tartotta vissza. Apja harangozó volt egy északi faluban, magával hozta az örökséget;: az oktalan igénytelenség sokszor szánalmas keresztjét... Felesége se volt, aki ápolja — a nősüléshez sem volt bátorsága — magára maradt zúzódott lábával az egyszerű, szegényes kis lakásban, de két társa, aki hazaszállította, búcsúzáskor megígérte neki, eljönnek majd mindennap, ne féljen... És ha valami kellene, szóljon, üzenjen. A néhány nap alatt, amíg odahaza feküdt, szorgalmasan el is látogattak hozzá — felváltva — a műhely dolgozói. Volt, aki egyenesen a műszakból, olajos ruhában, kissé szégyenkezve, más lemosakodva, kiöltözve, de eljöttek hozzá. És mindenki hozott magával valami apróságot, hiába szabadkozott Biczó. — Éppen erre jártam .. 1 — mondták egyesek, de Biczó tudta, hogy hozzá jöttek. Persze. Jó emberek. Szeretik. Valaki azonban váratott magára. Múltak a napok és az öreg Biczó amennyivel jobban lett, annyival kedvetlenebb, . szomorúbb. Hiába vette kezébe az újságot, a könyveket, amit társai hoztak — nem volt szűkében ételnek-italnak sem, jobb sora volt, mint életében bármikor. Nem kérdezte látogatóitól, nem említette a nevét sem annak, akit várt. Pedig sokszor már úgy volt, hogy kérdezni készül: »Hát Palkó? Mi van vele?« Aztán mégis meggondolta magát Igaz, hosszú napok után, de Palkó egyszer mégis csak beállított. Lehajtott fejjel, fakó arccal, egyszerű ruhájában, de patyolat ingben — úgy, ahogyan Biczó még sohasem látta a fiút. Köszönése alig hallatszott el az ágyig, pedig igazán nem volt messze az ajtótól. Kezében valami csomagot szorongatott és néhány szál virágot. Látszott hogy a boltban vette. — János bácsi, ne haragudjon ... — szólalt meg nagy sokára. — Hát mégis eljöttél, Palkó? Majdnem elkéstél... A fiú szeme megrebbent Az öreg fölnevetett: — Na, nem úgy ... Nem akarok én meghalni... Csak hát... çàr nap múlva már megint megyek dolgozni... Ezért vártalak nagyon... A fiú ismét lehajtotta a fejét, majd hirtelen eszébe jutott az ajándék, amit hozott. A csomagot és a virágot suta mozdulattal a beteg ágyára tette. — Na, nem ezért vártalak ... komorodott el az öreg. — De köszönöm. — Bocsásson meg, Jani bácsi,! — mondta ismét a fiú, most már határozottabb hangon, kisebb megindult- sággal, de folytatni csak akkor tudta, mikor az öreg elmosolyodott Most egyszerre kitörtek belőle a szavak, amelyeket napok óta fogalmazott magában. ' — Én voltam a hibás ... én tettem a létrát a csövek mellé... azért, hogy majd valaki megbotlik benne... Én voltam ... azt hittem, jó vicc lesz... de nem gondoltam, hogy baleset is lehet belőle... Bocsásson meg, Jani bácsi... És azért is, hogy a múltkor eldugtuk a sapkáját ... Most már talán mondta volna tovább is, hiszen — az öreg tudta —, volt bőven a számálján. A tanulók között ő volt a legelevenebb, a legjátékosabb, esetenként a legszemtelenebb, de az öreg mégis nagyon szerette. Akár csak a fia lenne. »Nem lesz ebből soha semmi« — mondták gyakran a többiek a műhelyben, de ilyenkor ő mindig védelmébe vette a gyereket. Magához húzta a fiút, s megsimogatta a fejét: Tudom ... mindent tudók. De látod, nemcsak játék az élet. Talán jó is, hogy most ez a kis baleset történt. Ha majd te is idős ember leszel, biztosan megérted ... Vagy talán már most is, hogy tietek ugyan a jövő, a fiataloké, de azért még mi is élűnk... S én azt hiszem, ránk is szükség van még ... Tudod, fiam: a húshoz csont is jár... Amikor az ajtó becsukódott a fiú után, az öreg úgy érezte, már meg is gyógyult a lába. Palkó pedig nagyot szippantott a friss levegőből, zsebéből pingponglabdát vett elő, azt dobálta a járda aszfaltjához, közben meg-meg- ugrott ő maga is, és fütyö- részve indult hazafelé. Közben pedig egyre azt hajtogatta magában, amit az öreg mondott: — Húshoz csont... húshoz csont... Éjfél körül járhatott az idő, amikor B 606—004077 egy tömött pénztárca mélyén kikötött. — Na, itt talán megpihenhetek — sóhajtotta félhangosan. — Hű, micsoda napom volt! Reggel még szép voltam, ropogós, frissen vasalt, most pedig kopott vagyok, rongyos, megviselt. Hogy én min mentem keresztül reggel óta! — Nehogy elmesélje már! — intette le a szomszédja. — Mi sem egy hűvös széfben üldögéltünk egész nap, hanem dolgoztunk. Most aztán pihenésre vágyunk, csendet akarunk. B 606—004077 epésen visz- sza akart vágni, de még idejében észrevette, hogy a szomszédja egy előkelő, kemény kiállású ötszázas. Ö pedig csupán egy lilás-vörös százforintos. Jobbnak látta tehát, ha elhallgat. Ám egy zöldfülű tizes, aki ott lapult a közelében, odasúgta neki: E Somogyi Néplap Radványi Barna £ejynehéz nap éjszakáján — Csak mesélje, bátyám, engem nagyon érdekel. És B 606—004077 mesélni kezdett... • • • Reggel arra ébredtem, hogy egy férfikéz két ujja kiemel társaim közül és belecsúsztat egy orvosságszagú fehér köpeny zsebébe, e szavak kíséretében: — Köszönöm a tanácsait, doktor úr, remélem, hasznomra lesznek. A fehérköpenyes átsétált a fürdőszobájába, ahol két férfi matatott. — Ugye remélhetem, hogy estig meglesznek vele? Na. itt egy kis pénz italra, hogy szaporábban haladjon a munka — mondta, s azzal az idősebbik férfi markába csúsztatott. — Tíz perc múlva már a szemközti kisvendéglőben voltam. Amikor a szerelők fizettek velem, a gebines nem a kasszába tett, hanem hanyagul bedobott a saját zsebébe. Aztán átsétált a szemközti építőanyagtelepre és pusmogni kezdett az őrrel: — Kellene még egy kis kerítésdrót a telkemhez. Készítsen ki egy köteggel, majd egy alkalmas pillanatban elviszem. Addig maga ezt a piroshasút tegye a szemére .. A telepőr odament az egyik rakodó gépkocsi sofőrjéhez: — Vasárnapra kellene egy kis fekete fuvar. Nem kívánom ingyen. Előlegnek itt ez a százas... A sofőr később felugrott a vállalati fuvarirányítóhoz: — Kedves kartársam, a jövő hétre írjon már ki nekem néhány vidéki utat, hadd növekedjen a kilométer. — Majd meglátjuk, mit tehetünk — mondta a tisztviselő, s miután egyedül maradt a szobában, kihalászott engem a menetlevelek közül, ahova a sofőr becsempészett. Aztán átugrott a szomszédos szövetkezeti szabóságba, ruhát próbálni. Mondanom sem kell, hogy a ’ szabónál maradiam. De nem sokáig, inert a szabó átvitt a közeli bútorboltba. — Kékkárpitos Sylvia-gar- nitúránk most nincs, de amint érkezik belőle, rögtön félre teszem önnek — ígérte készségesen a bútorbolt vezetője a szabónak. Eközben én, természetesen, újból gazdát cseréltem. A bútorbolt vezetője bevitte kocsiját a szervizbe. Miután kifizette ■ a számlát, már csak én maradtam a kezében. — Szeretnék magának borravalót adni, — mondta a szerelőnek, de csak egy százasom van,.. — Nem tesz semmit, van aki még ennyit sem ad, — mondta a fiatal szerelő, kiA magyar tudomány arcképcsarnokából Vámos Tibor akadémikus As intelligens robot néhány éve még az álmok világába tartozott. Legfeljebb a sei-fi írók vették komolyan. 1977-ben azonban any- nyira realitássá vált a témával foglalkozni, hogy egy kis budai mellékutcában, néhány percnyire a Móricz Zsig- mond Körtértől már a gyakorlati részproblémákon I dolgoznak. A »műhely«, ahol mindez történik, a SZTAKI, a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézetének épülete, a Kende utcában. És aki a kutatásokat irányítja, olyan ember, akinek életútja is van, legalább annyira érdekes, mint a téma. amellyel foglalkozik. Vámos Tibor 1926-ban született Budapesten. Már egészen fiatal korában nagynénién, Vámos Ilonán, a kommunista mozgalom későbbi mártírján keresztül bekapcsolódott a munkás- mozgalomba. 18 évesen munkaszolgálatra hívják be, majd a szombathelyi hadbi- róság izgatás vádjával be- börtönzi. A szovjet csapatok szabadítják ki börtönéből 1945 márciusában, és kevéssel később már a budapesti műszaki egyetem gépész karán elektromos szakon kezdi meg nemcsak tanulmányait, de mozgalmi munkáját is. 1949-ig diák, közben az egyetem párttitkára, a MFESZ lapjának, a Fiatal Magyarországnak szerkesztője, és még egy sor más feladatot vállal, és old meg. Az iparban dolgozik az iparosítás hőskorában: 25 évesen az Inotai Erőmű villamos szerelési munkáit vezeti, majd 26 éves korában a Dunaújvárosi Erőmű építésének vezetője. Mint mondja: teljes hittel járta végig ■ ezt a nem könnyű utat — és nem bánta meg ... A tudományos kutatómunkába 1954-ben kapcsolódik be. A VILLENKI, a Villamos Energetikai Kutatóintézet keretében készül kandidátusi disszertációjára, amelyet 1958-ban véd meg. Témája: Dobos szénportüzelésű kazánok szabályozása. Az intézetben (ahol egyébként ő szervezi meg az ellenforradalom után az MSZMP helyi bizottságát, és annak titkáraként 1964-ig dolgozik), az automatika osztály vezetője lesz. Itt és ekkor fordul érdeklődése az automatika, a szabályozástechnika és az ezzel összefüggő számítógépes irányítás felé. A tudományok doktora címet már e témakörbe vágó értekezéssel szerzi meg. az energetikai opti- matizálás kérdéseit kutatja. Az első magyar számítógép, az M—3 programkészítői közé tartozott, nevetve emlékszik vissza: a programot úgy és akkor készítették, mikor a gép még meg sem I érkezett. 1964-ben az MTA Automatizálási Kutató Intézete (a mai SZTAKI jogelődje) igazgatóhelyettesévé, majd 1971-ben igazgatójává nevezik ki. Párhuzamosan kapott megbízatást az MTA Számítástechnikai Központjának vezetésére is. 1973-ban emelt a boltvezető kezéből és lezseren zsebregyűrt. A szerelő és alkalmi nőismerősé hamarosan egy szállodai recepcióban álldogált, szobát kért. — Sajnos, nem megy . .*. — közölte elutasítóan a portás, de amikor ujjai megérezték engem a nyilvántartókönyv alatt, megenyhült a szigora: — Talán mégis tudunk segíteni ... Amikor idáig ért a történetben, B 606—004077 elhallgatott. Észrevette, hogy már a kis zöldfülű tízest is elnyomta az álom, úgy látszik, túl mindennapinak találta társa kalandjait. Pedig még nem is volt vége! B 606—004077 kissé megbántott- nak érezte magát, majd csendesen duzzogva maga is elaludt. Reggel arra ébredt, hogy egy férfikéz két ujja kiemeli társai közül, s belecsúsztatja egy orvosságszagú fehér köpeny zsebébe, e szavak kíséretében: — Köszönöm a tanácsait, doktor úr; remélem, hasznomra lesznek... egyesül a két intézet, mai formájában, azóta is Vámos Tibor a SZTAKI igazgatója. 1973-ban választják az Akadémia levelező tagjai sorába. Székfoglalója már jelzi a jövő kutatási vonalát, címe: Az alakfelismerés nyelvi módszerei. 1969 óta címzetes egyetemi tanár, 1975 óta a Nemzetközi Automatika Szövetség alelnöke. Visszatérve székfoglalójára: az alakfelismerésnek és a nyelvnek mi köze a számítástechnikához és az intelligens robothoz? Hiszen e fogalmak egymástól látszólag távol állnak? — A valóságban annál közelebb — mondja Vámos Tibor. — A robot agyául is szolgáló számítógép és a külvilág közötti kapcsolat egyik legizgalmasabb problémája éppen az alakfelismerés. Hiszen a cél éppen az, hogy a számítógép ne csupán bonyolult lyukkártya-progra- mok révén, hanem közvetlen külső információval, kép és hanghatásra is vezérelhető legyen. Pontosabban: egy- egy adott feladatot az ember közreműködése nélkül, vagy csak közvetett közreműködésével értsen meg. Ez jelentősen megkönnyíti, lerövidíti , a parancs ember és gép közötti útját. Eklatáns gyakorlati példát is mondhatok: az IKARUS felkérésére jelenleg egy tanulmányt dolgoztunk ki, amely segítségével remélhetőleg az egészségre ártalmas festőmunkahelyen az emberi munka egy része géppel lesz helyettesíthető. Az autóbuszok lemezelemeinek száma, típusa igen sok, és sokféle. A festődébe időnként más és más elemek érkeznek. Ma még embereknek kell irányítani a gépet, milyen festéket, eljárást alkalmazzon egy-egy elemnél. Ha a tanulmányban szereplő alakfelismerő berendezés elkészül, a robot az elébekerülő lemezekről emberi beavatkozás nélkül is meg tudja állapítani, annak formája alapján, hogy mit kell vele tennie. Az alakfelismerésnek egyébként még igen sok gépi alkalmazhatósági területe van a mindennapok világában. — Mennyiben igazak a kérdés legjobb hazai ismerője szemében azok a hírek; amelyek a gépek »elszabadulásának« első jelenségeiről, például a gépi nyilvántartás hibái miatt tömegesen kárt szenvedett emberekről a nyugati sajtóban szólnak? — Ha ilyen előfordul, ott a szerkezet és a szervezés hibás. A számítógépi rendszereket úgy kell megalkotni, megszervezni, hogy ha valamely egység hibája kiderül, az egész rendszer működésének hosszabb megállítása nélkül a hibás rész kiiktatható, javítható legyen. — És a sci-fi irodalom »házi robotjai« mikor fordulhatnak elő a hétköznapi háztartásban ? Ez még nem a jelen feladata. A robot sem játék, sem pusztán kényelmi eszköz ma és a közeljövőben — inkább olyan népgazdasági feladatok megoldására való, amelyek közvetve szolgálják az életszínvonal javulását, mindenki »kényelmét«. Végül egy kérdés: hogyan kapcsolódik ki a számítógépek és robotok kutatója? A válasz sokoldalú emberre vall: az olvasás, a zene, a képzőművészetek mellett a természetjárás Vámos Tibor hobbyja. Szatmári Jenő István
