Somogyi Néplap, 1978. december (34. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-31 / 307. szám
Lakásunk ma és holnap Beszélgetés Ábrahám Kálmán építésügyi és városfejlesztési miniszterrel tűk. Ez a megítélés változóban van: a meglevő épületek nagyrészét meg kell tartani. Az arra érdemes lakóházakat föl kell újítani, a lakásokat korszerűsíteni és kényelmi berendezésekkel kell ellátni, hogy használati értékük megközelítse az új lakásokét. Az igazi város magába kell fog- Iqjlja az újat és a régit is, mégpedig okosan felhasználva, nemcsak »-műemlék« formájában. Tehát élni, lakni kell benne. Ezt az értékes épületvagyont többszörösen is meg kell védeni. Mindenekelőtt a bérlő által, aki ma nem ritkán ugyancsak igénytelenül használja, azután a házkeze!őségele, a helyi tanácsok, az egész társadalom által. Hiszen a jó állapotban, tisztán és rendben tartott rég! lakónegyedek, házak eredetisége, hangulata, sajátos környezete nemcsak kárpótolhatja lakóit, hanem sok embernek több örömöt is nyújt, mint az új lakótelep. Csakhogy a házak megőrzésének — és ez igen fontos — előfeltétele: azokat, akik akár munkásként, akár bármilyen más minőségben dolgoznak, tevékenykednek e házak fenntartásán, éppúgy el kell ismerni anyagilag és erkölcsileg, mint akik új lakásokat építenek. — A tatarozást manapság nem a szolid folyamatosság, hanem a kampányok jellemzik, némelykor a puszta látszatra törekvés. A lakónegyedek, házak »működési zavarai« is egyre gyakoribbak. Ráadásul ma már nemcsak a régit kellene jobban óvnunk, hanem az idősödő, romló újat is ... — Ezen csak az építészeti kultúra térhódítása segíthet. I Természetesen olyan házkezelő szervezetre van szükség, amely ezeket a feladatokat megfelelően képes ellátni, persze ahogy mondtam; a kellő anyagi, erkölcsi elismerés ellenében. Ezzel kapcsolatban hamarosan intézkedési terveket készítünk, amelyek részleteibe most nem kívánok belemenni. Mindenesetre a megvalósításhoz jó végzettségű szakemberekre, hozzáértő vezetőkre, megfelelő szellemi bázisra lesz szükség. — Nem lehet beszélni a lakáskérdésről a magánépítkezés érintése nélkül. A támogatás fontossága vitán fölül áll. De vajon nem kellene-e jobban, hatásosabban támogatni a magánépítkezőket, netán egy speciálisan őket szolgáló rugalmas szervezettel? — Az én elképzelésem, hogy az úgynevezett állami és a magánépítkezés mind jobban átfedik egymást. Mert az állami lakásban is mind több építési feladat jut a lakónak, például a berendezések javítása, cseréje, pótlása, a magánépítkezésen pedig — kész, jól alkalmazható tervek, raktárról vásárolható, gyakorlatiasan alkalmazható elemelc, födémek, szerkezetek stb. és ezeket mozgató, személyzettel is rendelkező gépek formájában — az állami szervezeteknek Ne kelljen tehát az építkezőnek rossz tervvel, korszerűtlen anyaggal bajlódnia. Hogy könnyebb legyen jó, valóban mai házat, lakást építeni, mint rosszat, elavultat! — Az ön véleménye szerint most, a fővárostól eltekintve, hogyan halad országosan a lakásépítés? — Bár a számok is többnyire jó benyomást keltenek, mégsem döntők annál figyelemreméltóbb, hogy vidéken ritkábban adnak-vesznek át minőségileg hibás épületeket. Általában erősen kézben tartják a lakásépítést, eredményesen mozgósítják a legkülönbözőbb társadalmi erőforrásokat, átlátják és átfogják a feladatokat — Mit tart az építésügy minisztere lakásépítésünkről nemzetközi összehasonlításban? — Ha olyan országokra gondolok amelyekkel a fejlettség, a lélekszám, a hagyományok stb. alapján ösz- szevethetők vagyunk akkor azt mondhatom: mind az ezer lakosra jutó lakások száma, mind az új lakások építési aránya tekintetében jó, és ami fontos: határozottan javuló a helyzetünk. B. J. „Jónak kell lenni DD Voltaképpen nincs abban semmi különös, ha egy gyerek barátságos. Így utólag mégis úgy rémlik, Sanyi közvetlensége, már találkozásunk első perceiben elgondolkodtatott: hogy apró titkait kérdezés nélkül is megosztotta velem, az idegennel... Ez azonban nem igaz, hiszen csak jóval a beszélgetés után kezdtem keresni rejtettebb összefüggéseket. Eszembe jut egy pszichológus megállapítása, miszerint a szülők nélkül felnövő gyerekek érzelmileg rendszerint jóval nyitottabbak. »Már néhány kedves szó után képesek érzelmi kötődésre, ugyanakkor azonban nem hagy bennük mély nyomot az elszakadás.« Sok embert szeretnek és egyet sem, minden »bácsiban« találnak egy apát, de nem tudják, mit is jelent az igazán. A beszélgetésből csak az derült ki: Sanyit a nagymamája neveli és hogy a kisfiúnak rosszul esik, amikor látja, hogy társai szüleikkel sétálnak az utcán ... Tanáraitól tudtam meg hogy apját nem ismerte, az anyja pedig csak ritkán látogat haza... — Ügy hallottam, szívesen foglalkozol a kicsikkel; őrsvezető vagy. — Szeretem a gyerekeket. Azt, amikor örülnek a közös játéknak. Vannak persze nagyon tiszteletlen gyerekek és olyanok, akik nem is tudnak és nem is szeretnek játszani. Néha alig bírok velük ... — Ezt úgy mondtad, mint egy tanár... — Amikor a dobogón állok, és azt mondom, »ne rendetlenkedjetek«, az tényleg olyan, mintha tanár volnék. Mikor meg délelőtt a padban ülök, akkor gyerek vagyok. — Olyankor talán te is »rendetlenkedsz« egy kicsit? — Igyekszem, hogy jó legyek. Nagymama egyszer azt mondta, nekem muszáj jónak lennem. Azt mondta : »Én nem tudok neked segíteni a leckeírásban és elverni sem tudlak, ha intőt hozol...« Sanyi akkor megértette, hogy neki »jósággal kell megszolgálnia« a szeretetmorzsá- kat, amelyeket a nagymamától, a tanáraitól, az emberektől kaphat, és amelyekre oly nagyon vágyik. — Van-e kedves emléked, amelyről úgy gondolod, soha nem fogod elfelejteni? — Igen. Egyszer motorral jöttünk Pestről Kaposvárig. — Kivel? — A Laci bácsival. — ö ki? — Anyám élettársa. Először nem értettem, miért maradt ez »egy életre szóló élmény«. Most már tudom. Sanyi úgy mondja, a táj volt szép, meg az, hogy először ült' motoron. Mégis — azt hiszem — a kapaszkodás, az a három órányi biztonság adta a megfogalmazhatatlan élményt, ö maga aligha talált volna összefüggést az emlék és egy félórával később elhangzott fogadkozása között. »A saját gyerekeimmel minden vasárnap elmegyek majd focizni és motorral hordom majd őket iskolába ...« — Mi volna a te »mesebeli három kívánságod«? — Egy mindennel fölszerelt asztalosműhely, meg persze sok fa. — És még? — Egy szép családi ház... — mondta biaonytalanuL Harmadik kívánságot, bárhogy törte is a fejét, nem talált. Sanyi nem tudta, mi mindent kívánhatna. (Ismerek gyerekeket, akik hamarjában egész listát állítanának össze.) — Miért épp műhely? —- Szeretek fúrni, faragni. Nincs jobb, mint a frissen fűrészelt fa szaga. — Mi akarsz lenni? '— Asztalos. Még a beszélgetés elején — némi fondorlattal — arról kérdeztem, kit ajándékozott me karácsonykor. »A nagyit, anyukámat, az osztályfőnökömet és Zoli bácsit, az udvarunkban dolgozó asztalost...« Lám, Sanyi mindent megszerez magának. Igaz, ő mástól kapja az ételt és a ruhát, mástól a jó szót és a bátorítást, és megint mástól a példát. Olvastam Sanyi néhány fogalmazását. Egyikben a felnőttekről ezt írja: »A felnőttekről először azt hisszük, hogy mindent tudnak, pedig ez nem igaz. Minden ember jó, de azért vannak olyanok is, akik bal lábbal keltek fel: idegesek és veszekedősek. És vannak olyanok is, akik otthagyták a családjukat...« Voltaképpen milyen gyerek ez a Sanyi ? — kérdeztem a »7. a« osztályfőnökét. — Közepes képességű, de igyekvő és lelkiismeretes. Igazi »jó gyerek«, akit nem lehet nem szeretni. Bíró Ferenc II kiegyezéstől a világháborúig A Magyar História sorozat új kötetei Tucatnyi mű jelent meg eddig a Gondolat Kiadó Magyar História sorozatában, a vállalkozás jellegét mégsem könnyű körülhatárolni. Legföljebb any- nyit sejthetünk, hogy a fiatal történész szerzőik egyidejűleg szeretnék megvalósítani a népszerű ismeretterjesztés és az igényes kutatás eszményét E kettős cél eléréséhez ki-ki más módszert választ egy csöppet sem csodálkozunk hát azon, hogy a nagy gondolati íveket vázoló, igényes művek és az olvasmányosan megirt művelődéstörténeti esszék közé egy- egy korrekt a kronológiát precízen felmondó, de nem különösebben izgalmas munka is becsúszik. Kellemetlen azonban, ha egy olyan problematikus és érdekes korszakot ábrázolnak tankönyvszerűen, színtelenül- szagtalanul, mint a kiegyezéstől az első világháború kitöréséig terjedő félévszázad. Igaz, I mind Gergely András és Szász Zoltán A kiegyezés után című könyvében, ind Merényi László Boldog békeidők című munkájában rengeteg adatra és ismert összefüggésre bukkan a tananyag-kiegészítést kereső diák vagy az ismereteit felújítani szándékozó felnőtt, többre azonban alig. Gergely és Szász nyilvánvalóan sokat markolt amikor a múlt század utolsó harmadának teljes feldolgozására vállalkozott hiszen ennek az időszaknak bonyolult államigazgatási, külpolitikai, gazdaságfejlődési és kulturális folyamatait jószerivel lehetetlen egy alig két és félszáz oldalas kötetben összegezni. Valószínűleg ennek tulajdonítható, hogy könyvük színvonala igen egyenetlen. Részletesek és olvasmányosak az egyes osztályok helyzetéről, az osztályszerkezet változásairól készített fejezetek, jól sikerült a hazai ipar- és vasútfejlesztés históriájának vázlata és a Ezzel a rövid, néhány napos ötverukettedik héttel búcsúzük 1973. Mindössze néhány munkás hétköznapból állt csupán ez a hét, amelyre rávetette ugyan a fényét a karácsony, de ez talán csak fokozta az ünnepet követő hétköznapok sokrétű nagy munkájának felelősségét. Mert együtt, egymásért kell dolgoznunk továbbra is — csakhogy szervezetebben, jobban, több és gazdagabb eredményt hozóbban. Ezekben a napokban elmosódnak a határok az évet értékelő mérlegkészítési munkák, a javakat számba vevő leltározások és a jövő év megalapozottabb, eredményesebb tevékenységét szolgáló intézkedések, módszerek kidolgozása között. Az őszinte, önkritikus számbavétel adhat csak alapot a munkát jobbító törekvéseknek, tetteknek. Az egységes cselekvéshez sokak egységes akarata kell, ennek megteremtése pedig sokrétű munkát kíván. Nem egy helyen — például a húskombinátnál, a tanácsi építőipari vállalatnál — a párt- és a gazdasági irányítók ezen a Több mint egymillió lakás épült 1961 és 1975 között Több mint egy millió! És 1990-ig egymillió-kétszázezret kell fölépíteni, azaz átlagosan évi 80 ezret. Hogy ez nem délibábos elképzelés, bizonyítják az 1976—78 közötti évek évi 90—90 ezer új »-lakástermésükkel«. Ezért is motoz bennem egy meghatározás a Központi Bizottság határozatából: »Arra kell törekedni, hogy az állam és a lakosság együttes erőfeszítésével 1990-ig a lakásigények nagy része fokozatosan kielégíthető legyen.« — Első kérdésem tehát Ábrahám Kálmán építésügyi és városfejlesztési miniszterhez: miért nagy része? Ilyen tekintélyes • tények és tervek mellett miért e mértéktartó fogalmazás? — Az igények változnak, s hogy pontosan milyen mértékben, ma még nem tudhatjuk. Ezért nem lehet kimondani, hogy mindent ki fogunk elégíteni. De 130 településre elkészítettük a mindenre kiterjedő területfejlesztési tervet, beleértve a lakásépítéshez kapcsolódó legkülönbözőbb munkákat, tehát a közlekedés, vízellátás, fűtés, parkosítás, kereskedelem, szolgáltatások, az oktatás, művelődés, sport, egészségvédelem, közigazgatás építés feladatait. És ez, kimondani is sok, a számításaink szerint ezermil- liárd forintba kerül, első ízben többe, jóval többe, mint maga a lakásépítés! De hát az emberek nemcsak a lakásban élnek, hanem a környezetben is. és hogy mi minden tartozik ide... Mondhatom, ennek sosincs vége. De meggyőződésünk is, hogy az építés ne csupán a lakás nyers funkcióját szolgálja, hanem fejezze ki a kor igényét és járuljon hozzá az ember egyre kulturáltabb életéhez. Hogy aki ilyen környezetben lakik, maga is jobb, nemesebb emberré váljék. Továbbá: olyan tartósan kell építkeznünk, hogy a szükségessé váló későbbi beavatkozás, javítás minimálisra csökkenjen, Ami pedig a házgyári lakásokat illeti; ezeket egyebek mellett esztétikai tekintetben is meg kell újítani. Bíztató, hogy számos vidéki városban nemcsak kellő szellemi erő, hanem a szükséges higgadtság, áttekintő képesség is rendelkezésre áll ehhez. — Hadd kérdezzem meg: önnek mely városok építke- \ zése tetszik különösen? — Jó néhányat említhetnék, ahol kitűnőnek találom a környezeti beilleszkedést, a régi és az új szinte észrevétlen kapcsolódását, de hadd emeljem ki Zalaegerszeget, Kecskemétet, Salgótarjánt, a baranyai városokat és Kaposvárt ... Egyszerű eszközökkel építkeznek, mindamellett dinamikusan, színesen, játékosan, a tömegekben is, a részletekben is változatosan. — Ma 53 négyzetméter az épülő lakások átlagós alapterülete, a következő tervidőszak végén 56 lesz. A számokon túl ez mit jelent? — Hogy az átlagot tartva a méretek differenciálásával közelítünk a valóságos szükségletekhez. És hogy két kisebb lakás későbbi összekapcsolásával, olykor egy nagyobb szétválasztásával is követni lehessen a családban végbemenő változásokat. Ehhez hozzá tartozik persze a csere könnyítése is. — Milyen lesz akkor mondjuk tíz év múlva egy átlagos új lakás? — Milyen? Remélem, azt az érzést sugallja majd a bennlakónak, hogy »olyan laikásom van, amely nemcsak nagyságával, fölszereltségével és minőségével, hanem kulturált környezetével, a környék közintézményeivel is teljes mértékben kielégíti családom igényeit«. Ehhez persze az egyéb iparágak, a vegyipar, a gépipar és a könnyűipar köz- I reműködése, az általunk fölhasznált anyagok, berendezések, fölszerelések kifogástalan minősége is szükséges. — Sokaknak feltűnt, milyen erőteljesen beszél a Központi Bizottság határozata a fenntartás és a korszerűsítés feladatairól. Mi következik ebből? — Mi hosszú ideig az építés, az új fogalmát istenítethéten a szocialista brigádok vezetőivel, képviselőivel folytattak eszmecserét. Nem csupán azt vitatták meg, hogyan értékelhető egy év munkájának tükrében a szocialista kollektívák tevékenysége, hanem elsősorban azt, hogy az egyén, a kisebb közösség mit tehet, mit kell tenniük, hogy a növekvő követelményeknek jobban megfeleljenek, kisebb ráfordítással többet tegyenek le a népgazdaság — mindnyájunk — asztalára. Hasonló a célja annak a tanácskozássorozatnak, amelyet elsőként a héten a Somogyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság rendezett Kaposváron a megyei könyvtárban. Több ezer dolgozó képviseletébe a vállalati szakszervezeti tanács tagjai és a szakszervezeti bizalmik a jövő év gazdasági feladatai végrehajtásának módjáról, a szociális gondoskodás továbbfejlesztésének lehetőségeiről tanácskoztak Takács László igazgató tájékoztatója alapján. (A jövő év első napjaiban hasonló szintű és célú tanácskozásokat tartanak a megye állami gazdaságaiban és a bogiári talajjavító vállalatJ nál.) A példák sorát lehetne folytatni még: a megyei növényvédő és agrokémiai állomáson nagyon fontos új intézkedés végrehajtására alakítottak ki állásfoglalást. A jövő évtől az állomás is folyószámlás gazdálkodási rendszerben dolgozik — úgymond: »el kell tartani magunkat« —, és most döntöttek arról, hogy miként hajtják végre pénzügyileg a feladatot. Újszerű munka folyt a héten a Finommechanikai Vállalat 3. számú kaposvári gyárában is, ahol már december 23-ra teljesítették az évi tervet, sőt a törzsgyár részére vállalt többletmunkát is elvégezték. A két ünnep között elcsöndesült a gyár, de két osztály most kezdte meg egy, a holnapot szolgáló új feladat megoldását: a munkaügyi osztály, valamint a program- és gyártáselőkészítési osztály a személyi nyilvántartás, illetve a félkész termékek raktárkészletét számítógépes kartonra dolgozza föl. Ez az első lépés annak a célnak az eléréséhez, hogy 1981-re a gyár összes adatát számítógéppel tarthassák nyilván. Csak jelzéseknek tekinthetők ezek a példák, amelyeket az utolsó hét utolsó munkanapjairól fölidézhetett krónikás. De a jelzés bíztató: éi a többet tenni akarás szándéka. És ez nemcsak igény, hanem elengedhetetlen gazdasági szükség- szerűség is 1979-ben. A szünidőt töltő diákok vakációja is folytatódott Bánatuk talán csak az, hogy hiányzik az igazi hó és használatlanul porosodnak a szánkók. No, és némelyikük egy kicsit szorongva várja az első tanítási napot, amikor kézbe veheti a félévi »értesítőt.« A kereskedelemben dolgozók számára pedig folytatódott a roham, nemigen csökkent a forgalom a két ünnep között Az utcán az emberek az utóbbi napokban már csak úgy köszöntek egymásnak: »Boldog új évet!« A krónikás ezúttal nemcsak egy héttől, hanem egy évtől is búcsúzik. S hadd köszönjön Tóth Árpád szavaival: »Csorduljon sok jóval a jövő hónap, / Rossz nap elmaradjon, több legyen a jó nap, ] A rossz úgy se jöjjön, ha ki tán hívatja, / — Ez legyen az új év leg- szebik divatja/« Vörös Márta pártviszonyok leírása, elnagyolt és hézagos azonban annak a nevezetes vi tájnak az elemzése, amely . Deák és Kos» suth közt zajlott le a kiegyezést megelőző hónapokban. Ezt a hiányt—azonkívül a szerző állásfog.alásának elmaradását — különösen sajnáljuk, hiszen a kiegyezés és a monarchia értékelése feltétlenül újkori történelmünk egyik alapkérdése. Hiányérzetet keltőén, »nagyvonalú« a művelődéstörténeti folyamatok felvázolása, és — úgy érezzük — a nyelvhelyességi -slamposságok« kiirtásához, a stílus döccenéseinek elsimításához is jóval több lektori beavatkozásra lett volna szükség. Merényi László századunk első tizennégy esztendejének magyar történetét dolgozta föl Boldog békeidőik című könyvében. Írásának nagy erénye az európai helyzet és az osztrák—magyar külpolitika tendenciáinak érzékeny kidolgozása; nem kevésbé árnyalt a baloldali mozgalmak — elsősorban a szociáldemokrácia — helyének meghatározása sem. A néhol nehézkesen, de mindig kérlelhetetlen logikával megfogalmazott levezetésekből világosan kirajzolódik az első világháborúnak és a monarchia széthullásának szükségszerűsége; és nyoma sincs itt több bé annak a sommásan »balos« véleménynek, amellyel egykoron »ex c a teára « osztály árulónak bélyegezték a szociáldemokrata mozgalmat. Hasonlóképpen tárgyilagos az akkori magyar nemzetiségi politika fogyatékosságainak ismertetése is. Csaknem teljesein hiányzik azonban a művelődéstörténeti szempont — holott enélkül aligha lehet hitelesen ábrázolni a monarchiát, amelyben a bécsi valcer háromnegyedei keveredtek a Bartók-népdal- feldől gozások keresetlen egyszerűségével, s amely — az operett, a magyarnóta, a szentimentális regényirodalom mellett — Kafka és Krúdy, Musil és Ady, s még sok nagy alkotó újító törekvéseinek szülőföldje is volt. A tudománynak és a művészetnek ez a robbanásszerű fejlődése egy történelmi »ismeretterjesztő szakkönyvben« is megért volna egy fejezetet. A szép kiállítású, olcsó köteteket egyenként félszáz korabeli fénykép, metszet, karikatúra és térkép illusztrálja.
