Somogyi Néplap, 1978. december (34. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-03 / 285. szám

Berlini levél Karneváli készülődés »Nemzeti sajátosságunk, hogy ünnepet ünnepre hal­mozunk. Még be sem fejez­tük Sigmund Jähn, az első német űrhajós körülbelül egy hónapig tartó ünnep­léssorozatát, következett hazánk megalakulásának 29. évfordulója, de még jóval azelőtt hozzáfogtunk az NDK jövőre esedékes 30. születésnapja méltó megün­neplésének előkészítéséhez« — jegyezték meg ironiku­san a berlini Distel (Bo­gáncs) politikai kabaré leg­újabb programjának egyik előadásán. A jubileum azonban jócskán odébb van, s a közbeeső hónapok sem múlhatnak el ünnepségek nélkül. És erre bőven lesz alkalom. Bár még pár hét elválaszt bennünket a fe- nyőfakeresés és -díszítés nehéz fizikai munkájától, a Német Demokratikus Köz­társaságban máris kará­csonyi a hangulat. A nagy­városokban mindenütt meg­nyíltak a hagyományos ka­rácsonyi vásárok. Ezek amolyan nagyobb búcsúhoz hasonlító népünnepélyek, igazi gyermekkarneválok, ünnepi bevásárlási lehetősé­gek. Ezzel az évszázadokon át a mai napig megőrzött ér­dekes népszokással szinte egyidöben — már most — megkezdődött a farsangra, vagy ahogy itt nevezik, »a bolondok fesztiváljára« va­ló fölkészülés. Nem bűvös szám a 11: mindössze egy híján egy tucat. Ám farsan­gi jelentősége számottevő. Minden év novemberében — a 11. hónapban — 11-én 11 óra 11 perckor alakul meg a tizenegyek tanácsa. Ennek a testületnek a fel­adata az igazi farsang, a víz- kereszttől — január 6-tál — hamvazószerdáig tartó vig- sággal, evés-ivással egybe­kötött karneválidöszak elő­készítése és sikeres lebonyo­lítása. Az NDK-ban csak a thü- ringiai Wasungenben van karnevál, amelynek igazi otthona németföldön a Rai- na-vidéki Köln és Mainz. Hogyan került ez a népszo- kas onnan a tőlük igencsak távol eső thüringiai kisvá­rosba? A néprajzkutatók azt tartják, hogy a 15. szá­zad elején a belső népván­dorlások idején honosították meg az ide áttelepült köl­niek. mainziak — erről azonban a wasungeniek persze hallani sem akarnak, szerintük ugyanis a farsan­gi karnevál egyidős a váro­sukkal. A tizenegyek tanácsa az idén is azzal kezdte mun­káját, hogy lemondatta a legutóbb választott karne­válherceget. Most a fő fel­adat, hogy megszervezze a trónra pályázók korteshad­járatait. A választók bizal­mát ugyanis csak az nyeri el, aki a legtöbb és leghu­morosabb hordószónoklato­kat tartja. Olyan — bálo­kon és más mulatságokon elmondott — vidám beszé­dek ezek, amelyek kritiku­san pellengérre állítják a hétköznapok gondjait, bosz- szúságait. Vendégszereplé­seikkel segítenek ebben a jelölteknek az NDK legis­mertebb politikai kabaréi, így a berlini Distel (Bo­gáncs), a lipcsei Pfeffer­mühle (Borsmalom), a drez­dai Herkuleskeule (Herku­les buzogánya) és a többi­ek. A berlini Bogáncs leg­újabb műsora alig egy he­tes, de máris az egész or­szágban beszélik, hogy az NDK-ban nemcsak a nép- gazdasági feladatokat, ha­nem az elérésükhöz elen­gedhetetlenül szükséges hurrákat is tervezik. Baj csak akkor van, ha az az­napra kijelölt ügyeletes hurrázó megbetegszik és nem tud részt venni a kor­szakalkotó ünnepségeken, rendezvényeken. A Distel például egyetért azzal, hogy »az állatkert vagy egy-egy kiállítás egymil- liomodik látogatóját előre kijelöljék az arra érdemes üzemi kollektívák«, de az­zal már nem, hogy »ellen­tervekben teljesítsék rendes évi terv feladataikat«. A toasungeni karnevál leg­esélyesebb — föltehetően a Distel példáját követő — herceg jelöltje már az első nagygyűlésen belopta magát választói szivébe, amikor a kereskedelemről szólva ha­tározottan leszögezte, hogy »az NDK-ban az árak va­lóban nem változnakcsak az egyes üzleteket minősí­tik át magasabb árkategóa riába«. Keményen szembe­szállt az úgynevezett meg­rögzött hiánycikk-keresők­kel is. Rámutatott: »az iga­zi szocialista hazafi úgy tá­mogatja országa szocialista kereskedelmét, hogy azt ve­szi meg, amit kínálnak.« A mintegy ötezer lakosú 700 éves Wasungenben ilyen hangulatban készülnek a városka 444. farsangi karne­váljára. Fölelevenítik az ősi pogány télűző, távaszváró és termékenységet kérő szo­kásokat, de nem feledkez­nek meg a karnevál ha­gyományos jellegéről, az iróniáról sem: igyekeznek mindent kinevettetni, ami nevetséges, és azt is, ami bosszantja az embereket. 1978 decembere. Kerner Lőrinc Vallomások Kaposvárról Kiállítás a Vaszary János teremben Este az építkezésen. Leitner Sándor festménye. gársó és sugalmazó két fény­pontja. Tetszett még Gubacsi Attt~ la Áldozat című, a fény-ár­nyék játék lehetőségeit nagy mesterségbeli tudással bemu­tató munkája, s ugyanezért álltunk az átlagosnál hosz- szabb ideig Cukorgyár című képe előtt. Több alkotó kiál­lított darabjait azonban csu­pán úgy élvezhettük, ha egy- egy letűnt kort tananyagsze- rűen demonstráló etűdnek fogtuk föl. Noha — az alkotói alap­anyag és módszer specifiku­mai miatt — Honty Márta tűzzománcai nem illeszkedtek szervesen a kiállítás temati­kájába, mégis kell róluk né­hány elragadtatott szót ejte­nünk. Mindenekelőtt a szín- árnyalatok egészen fantaszti­kus bősége miatt — erről a Négy maszkos ezerféle kékje tanúskodik. Az Évszakok cí­mű munkán — az ízlésesen modernné formált népi motí­vumokon kívül — az túlit föl, mennyire élők és izgal­masak a művész által formált nagy felületek is. Az Életfák ugyancsak a népi tradíciókés a modern vonások »összecsi- szolásának« iskolapéldája. Így lehet valaki somogyi őshonos szellemi értelemben — é* egyidejűleg a nagyvilágra is érzékenyen reagáló művész. Lengyel András Hányféleképpen tehet val­lomást egy művész a szülő­földjéről vagy választott pát­riájáról? A lehetőségek ösz- szeszámlálhatatlanok — kü­lönösen, ha a téma egy olyaij iparosodó, társadalmi szerke­zetében rohamosan átalakuló település, miht Kaposvár. A vallomások hangulati skálája a tűzvörös indulattól a rózsa­színű optimizmusig, az ég­színkék elandalodástól az enyhe bosszankodásig terjed. A kiállítók közül Leitner Sándort kell elsőként említe­nünk. Témáit — a régi épüle­tek bontását, a panelüzemet, az építkezés esti látképét — sokan és sokszor megfestet­ték (sót: valaha derekasan le is járatták), ó azonban a lát­szólagos megkomponálatlan­sággab ás--szórtsággal » Vib­ráló tónussal nagy érzelmi feszültséget képes előidézni. Kíváncsian várjuk, meddig tűri el Leitner lényegretörő és az elvonatkoztatásra fel­tétlenül hajlamos művész- egyénisége a figuratív ábrá­zolásmód nyűgét. Ugyancsak üdító képeket mutat be Csiszár Elek, akit a táj iránt megnyilvánuló kü­lönleges vonzalom és lírai al­kata — e kiállítás bizonyítja — sohasem sodort a »pannon kiegyensúlyozottság« irányá­ba. Csendélet naptárral című képéről nemcsak az derül ki, hogy a művész remekül raj­zol és a színösszetételeknek is mestere, hanem az is, hogy hallatlanul tudatos művész, aki ravaszul rejt el feszült­séggócokat a látszatra zavar­talan tájban. Ilyen az emlí­tett festményen a virág, vagy A város felé című alkotás csodálatos dinamizmust su­Lehetőség a bizonyításra Utógondozottak Az Utógondozás tulaj­donképpen nem más, mint a közösségből kiszakadt embe­rek visszavezetése a közös­ségbe. Börtönből szabadult emberek számára olyan élet­célt kell adni, hogy ne jussa­nak újra a rácsok mögé. — Amikor valaki hosszabb idő után a börtönből szaba­dul, egy gyorsan változó vi­lágba érkezik — mondja Cseicsner Endre, a megyei bíróság hivatásos pártfogója. — Segíteni kell abban, hogy beilleszkedhessen a társada­lomba, megtalálja a helyét, s ne kövessen el újra bűncse­lekményt Meg kell védeni a . negatív hatásoktól! A másik * oldal: a társadalom védelme a bűnözőtől. Annak megaka­dályozása, hogy újra lopjon, raboljon. Ennek a munkának a sikere függ az egyéntől és attól, hogy a társadalom hasz­nos tagja akar-e lenni. S függ a környezettől, a közösségtől is, ahová kerül. Egyes helye­ken az ilyen embert nem szí­vesen fogadják: éreztetik vele honnan jött. Másutt inkább segítik ... Egy alkalommal a textil­művekben érdeklődtem Bajer Nándor igazgatótól, vajón ná­luk hogyan foglalkoznak az utógond ozottakkal Változó viszonyok Egy középiskola a kultúráért A barcsi Gimnázium, Erdé­szeti-, Vízépítési és Vízgaz­dálkodási Szakközépiskola, Erdészeti Szakmunkásképző Iskola és Kollégium most van áfcalakulófélben. A gimnázi­um utolsó évfolyama az idén hagyja el az intézményt, s utána falai között már csak a szakmai képzésnek lesz helye. A gimnázium megszűntével az érdeklődés egyre jobban a reál tárgyak felé fordul. Az iskolának azonban nagy gon­dot fordít a jövő szakembe­reinek kulturális nevelésére is. Horváth János igazgatóhe­lyettessel és Bagi Gáborné magyar—történelem szakos tanárral beszélgettünk, aki 1961 óta szervezi az iskola kulturális életét. — A diákok művelődését többek között színház-, mozi- és hangversenylátogatásokkal igyekszünk biztosítani — mondták. — Ezeket megbe­szélés, értékelés követi. Ta­valy például a Népszínház, előtte a Déryné és a kapós­0 Somogyi Néplap vári Csiky Gergely Színház vendégszerepeit Barcson. Az ifjúsági pódiumbérlet előadá­saira neves színművészek jár­nak le hozzánk, legutóbb Osz- ter Sándor mutatott be szín­vonalas irodalmi összeállítást A filmbérletben tíz alkotást nézhetnek meg a tanulók. A kiválasztása »parlamentáris módon« — a gyerekek és ne­velők megegyezése alapján — végzik. Legutoljára a 80 huszárt látták. A megbeszé­lések során kiderült: a nagy többségnek tetszett Néhányan kalandfilmre számítottak, s ezért csalódtak, néhányan pe­dig kissé fárasztónak tartot­ták. A film kapcsán azonban sikerült különbséget tenniük a kaland- és a művészfilm kö­zött. Az ifjúsági hangverseny bérleti előadásain szinte min­den tanuló részt vesz. S ez különösen fontos, hiszen a műsorvezető a bemutatott mű történelmi hátterét is meg­festi, párhuzamot von a ze­neanyag és a társművészetek, a zeneszerző és a stílusirány­zatok között. Ilyen sokoldalú megközelítéssel némiképp el­lensúlyozni tudják, hogy az intézményben nincs ének— zene-oktatás. A kulturális élet egy részét teljesen a diákok szervezik. A különböző ünnepeken ugyanis mindig más-más osztály ad műsort. — Nem hallgathatjuk el — mondta az igazgatóhelyettes —, hogy gondot okoz a Há­rom tavasz programjának összeállítása. Az ünnepségso­rozatot most változatosabbá tesszük: március 15-én iro­dalmi műsort, 21-én vetélke­dőt, április 4-én' pedig ünnepi beszédet tartunk. Így sikerül maradandóbb élményhez jut­tatnunk tanulóinkat. Az ismétlődő ünnepek mel­lett időszakos megemlékezé­sek is szerepelnek kulturális programjukban. Az idén pél­dául Tolsztojt próbálják »ta­nulóközeibe« hozni — válto­zatos műsorral : kiállítások, élménybeszámolók, előadások és szemelvények segítségével szeretnék »megfesteni« a portréját. A történelemszakkömek már csak 15 tagja van. A gimnáziumi osztályok meg­szűntével az érdeklődés is csökkent. Jeligés pályázatot hirdettek tehát az iskola ta­nulóinak: Károlyi és Kun Bé- láné könyvét dolgozzák föl folyamatosan. Az eredmény- hirdetésre március 21-én ke­rül sor, s akkor szóbeli ver­senyt rendeznek. A szakkör kirándulásokat is szervez: ezek során megismerkednek néhány kulturális és történel­mi nevezetességgel. A község honismereti szakkörével jó a kapcsolatuk, kölcsönösen se­gítik egymás munkáját. Az iskola évente négy al­kalommal ad ki újságot. A »Dráva völgye« mottója Ady- tól származik: »Diák, írj ma­gyar éneket, diák, a földön Dante is élt!« Jövőre az első szám érdekessége az lesz, hogy pályázati felhívást tasz1 közzé a megye középiskolásai számára. így szeretnének kapcsolatba kerülni más kö­zépiskolákkal Mivel a kezde­ményezés újszerű, kíváncsian várják, hogy milyen lesz a visszhangja. Évek óta ered­ményesen működik az iskola énekkara. Tavaly például a Petőfi rádióban i6 lejátszot­ták felvételüket az Éneklő ifjúság című műsorban. Változnak az igények és a lehetőségek. Ha azonban ez a jó szemlélet nem változik, ak­kor Barcson az iskolai válto­zás nem okoz leküzdhetetlen akadályt. Gy. L. — Vannak társadalmi párt­fogóink. ök kísérik figyelem­mel az utógondozottak mun­káját, s ők intézik ügyes-ba­jos dolgaikat. Egyébként mi nem teszünk különbséget utógondozottak és mások kö­zött. Vannak emberek, akik jól dolgoznak, mások pedig nem. És ez nem attól függ, hogy utógondozott-e az illető. Bizonyítani kell a munkában, a mindennapi életben, és erre mindenkinek van lehetősége. — A társadalmi pártfogók' szerepe döntő — mondta Cseicsner Endre. — Általá­ban az a tapasztalat, hogy azok, akik a közéletben tevé­kenykednek, példamutatóan dolgoznak, egyúttal kiváló pártfogók is. Az ő feladatuk nem az, hogy egyengessék az utógondozottak útját, hanem hogy segítsék a beilleszkedé­süket. — A nőknek vagy a fér­fiaknak nehezebb-e a beil­leszkedés? — Tapasztalataim szerint a nőknek. Ez elsősorban alkati és lélektani kérdés. Az utógondozás tulajdon­képpen egyfajta megelőző te­vékenység Nézzünk egy pél­dát arra, hogy milyen eset­ben elengedhetetlen ! Egy fér­fi hosszabb büntetés letöltése után szabadult. A börtönből _ több tízezer forintot küldött Ï haza, s magával is hozott pénzt. Amikor elfogyott a pénze, kiderült, hogy a férjre már nincs szükség, a család nem fogadja vissza, sőt min­dent elkövet, hogy újra bör­tönbe kerüljön. A férfi egye­dül maradt. S ha ilyenkor késik a segítség könnyen oda juthat, ahonnan jött. Persze a felnőtt embert ne­héz megváltoztatni. Volt, aki a fél életét börtönben töltöt­te. Amikor kiszabadult, mun­kahelyet talált, családot ala­pított, mindenütt szívesen fo­gadták, ám mégis — bár erre semmiféle szükség nem kény- szerítette — lopott. Üjra el­ítélték. Vele szemben a tár­sadalom becsületes tagjait kell védeni. A közelmúltban több utó- gondozottal beszélgettem. Ar­ról, hogy el lehet-e felejteni a múltat, vissza lehet-e térni. Vajon most hogyan élnek óik, megváltoztak-e ? — Egyikük elment az Al­földre, s folytatja régi életét, A másik itt dolgozik, válto­gatja a munkahelyeit. Szóra­kozóhelyekre jár, s néha meg kell büntetni. A harmadik nem dolgozik; fizikai mun­kát végzett, s orvosi véle­ményre kellett abbahagynia. Csak ülőmunkára alkalmas, - ezt viszont nem csinálhatja, mivel analfabéta A családi élete rendezett. Ahány ember, annyiféle. Vannak, akik maguk is vál­toztatni akarnak korábbi éle­tükön, s ha segítséget kapnak, sikerül. — Az utógondozás jelenlegi rendszere 1976 óta van ér­vényben. Minden utógondo­zott számára magatartási sza­bályokat állapít meg a bíró­ság s ezeket be kell tartani. Ez szigorú dolog, de nélkü­lözhetetlen. Aztán idő múltán javaslatot teszünk ezeknek a szabályoknak a módosítására, s a bíróság eldönti, hogy a módosításnak van-e helye. A börtönből szabadult emberek egyszeri segítése ke­vés. Hónapok, évek kellenek ahhoz, hogy beilleszkedjenek a társadalomba, s mivel a többségük érzelmi szempont­ból sérült, könnyen lehet si­kertelen ez a próbálkozás, és majdhogynem biztosan az, ha magukra maradnak. Termé­szetesen vannak visszaesők, akiknél minden hiába: újra oda kerülnek. Szembeszegül­nek a törvényekkel, s két­kedve fogadnak minden se­gítséget. Tőlük meg kell vé­deni a többieket. Vannak vi­szont, akik nem »elveszett emberek«. Persze sok minden kell, hogy ne váljanak azok­ká. Az is, hogy a vállalatok alkalmazzák őket, az is, hogy munkatársaik ne forduljanak el tőlük, hanem segítsék őket Nem túlzott humanitás­ról van szó, hanem visszave­zetésükről az életbe;, arról, hogy lehetőséget kapjanak a bizonyításra. Dán Tibor A Moss film újjászületése A 39 szovjet filmgyár kö­zött vezető szerepet tölt be a Moszfilm, ahol évente több mint 50 filmet készítenek. A most folyó rekonstrukció be­fejezése után ez a szám 70- re emelkedik. A »Moszfilm« stúdióiban gyártott filmeket az egész vi­lágon megismerték. A film­gyár emblémája — Vera Mu­hina »A munkás és kolhoz­parasztnő« című lendületes szoborkompozíciója — olyan kitűnő filmalkotásokat fémje­lez, mint Grigorij Csuhraj Ballada a katonáról, Mihail Kalatozov Szállnak a darvak, Szergej Bondarcsuk Háború és béke, Andrej Tarkovszkij Andrej Rubljov és Jurij Oze­rov Felszabadulás című mű­ve. A filmgyár alkotásai kü­lönböző filmfesztiválok több mint 250 díját nyerték el. A mai »Moszfilm« monu­mentális filmváros Moszkva déli részén, 13 filmstúdióval A hatalmas komplexumban 5000 ember dolgozik — a filmipar különböző területein.

Next

/
Thumbnails
Contents